Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-13 / 214. szám

II. évfolyam 214. szám 1991. szeptember 13., péntek Ára: 7.90 Ft AHANY VAROS, ANNYI AR Mégis emelik a távfűtés díjait Egyes lapok hasábjain országos vita lát­szik kialakulni Bakai Árpádnak, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes állam­titkárának nyilatkozatát követően. Néhányan úgy értelmezték az elhangzottakat, hogy ja­nuárig nem kerül sor a távfűtés díjának eme­lésére. Holott ez a megállapítás kizárólag a fővárosra vonatkozik. Az ügy tisztázása ér­dekében felkerestük a szolnoki IKV hőszol­gáltatási üzemvezetőjét, Füzes Tamást. Szavaiból kiderült, hogy az országban 65 ezer lakás melegét biztosítják távfűtéssel. Ennek egyharmada a fővárosban van. Jelenleg Szolnokon a szolgáltatás költsé­geit nagyobb részben az igénybevevők, ki­sebb hányadban az állam állja. A fűtésben egy forint lakossági befizetéshez 82 fillért, a melegvíz-ellátásban egy forinthoz 60 fillért biztosít a költségvetés. Ezatámogatás szűnik meg minden bizonnyal október elsejétől. Minden egyes városban új tarifaszerkezet ki­alakítását teszi szükségessé az új helyzet. Szolnokon az elképzelések szerint két össze­tevőből áll majd a díj: a fenntartási és az üzemeltetési költségek egész évben jelent­keznek, havonta egyenlő részletekben, az úgynevezett „hődíj” a tüzelőanyag- és a já­rulékos költségeket jelenti. Ez utóbbiak a tényleges szolgáltatás igénybevételekor fi- zetendőek. Egy átlagos lakásra - lakótelep, 54 négy­zetméter - vonatkozóan a téli hónapokban körülbelül 3500 forintot jelent, ez kevéssel több, mint az eddigi díj. Nyáron a szokásos kétszeresét kell fizetni, úgy 2000 forintot. Ebben az évben még az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium felelős az árak kialakí­tásáért, jövőre várhatóan ezt a jogkört a helyi önkormányzatok kapják meg. Göncz Árpád fogadta Edgar Bronfmant Budapest. Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap hivatalában fogadta a Zsidó Világkongresszus Magyar- országon átutazó küldöttsé­gének tagjait. A delegáció Edgar Bronfmannak, a ZSVK elnökének vezetésé­vel Kijevbe tart. A magyar köztársasági elnökkel foly­tatott csaknem 20 perces megbeszélésen részt vett Edgar Bronfman, Israel Sin­ger, a Zsidó Világkong­resszus főtitkára és Keller László, a ZSVK kelet-euró­pai elnöke. Lezuhant egy katonai repülőgép Kecskemét. A Magyar Honvédség kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Honi Vadászrepülő Osztályának egy MIG-21 típusú katonai repülőgépe csütörtökön a déli órákban - kiképzési re­pülési feladata végrehajtása közben, eddig ismeretlen okok miatt - a kecskeméti repülőtér körzetében lakat­lan területre zuhant - tájé­koztatta az MTI-t Keleti György ezredes, a HM saj­tószóvivője. A repülőgép vezetője, Horváth Sándor őrnagy, 35 éves, I. osztályú vadászpiló­ta a repülőkatasztrófa követ­keztében életét vesztette. A szerencsétlenség okainak kivizsgálását a Magyar Honvédség repülőfőnöké­nek vezetésével egy szakér­tői bizottság megkezdte. Egy hónapon belül ez a második MIG-katasztrófa. Mint emlékezetes, augusz­tus 22-én Pápán történt ha­sonló szerencsétlenség. Kritikus helyzetben a borágazat Szüreti kilátások kérdőjelekkel A tej, a hús, a gabona után a szőlőt és a bort is elérte a túlter­melési válság, amelyet a szak­emberek már jó előre megjósol­tak. Ezzel kapcsolatban tegnap Budapesten, a MOSZ székházá­ban sajtótájékoztatót tartott a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége, valamint a Magyar Borkereskedők Egyesülete.- Jelenleg bő fél termés van a pincében, egy jónak ígérkező termés a tőkéken, és másfél ter­més a bankokban - ismertette a borágazat helyzetét dr. Németh András, a szövetség soros elnö­ke. - A gondok forrása az - foly­tatta -, hogy a bankokban lévő termésérték nem kamatozó be­tétként tulajdona a szakmában tevékenykedőknek, hanem rend­kívüli kamatterheket okozó hi­(Folytatás a 2. oldalon) Áruházat nyitottak Tiszakürtön, a Kecskeméti Konzervgyár helyi üzemében. A vevők itt nagykereskedelmi áron, tehát olcsóbban vá­sárolhatnak a gyár termékeiből. Fotó: T. Z. Növénytermesztés, gépesítés Tanácskozás és bemutató Túrkevén Szükséges a versenyképes termelési szerkezet kialakítása A Kukorica és Iparinövény Termelési Egyesülés (KITE) Nádudvar és a túrkevei tsz által rendezett tanácskozáson tegnap a növénytermelésben jelentkező gondokról, a változtatás igényé­ről, módozatairól cseréltek véle­ményt a szakemberek. lalkozások alakultak. Igen ked­vezőtlen viszont az a tény, hogy az utóbbi években megtorpant, leállt a fejlesztés, a beruházás - mondta. Ä rövid bevezető után Búvár Géza, a KITE termelési igazgatóhelyettese a növényter­mesztés szerkezetének átalakítá­A megjelenteket a házigazda, a túrkevei termelőszövetkezet elnöke, Simon József köszöntöt­te. Szólt arról, hogy a változások, a kiútkeresés időszakában igen nehéz helyzetben kerül sor erre a tanácskozásra. Ezt követően rö­viden ismertette a tsz jelenlegi helyzetét, tájékoztatta a jelenlé­vőket, hogy a téeszben belső vál­si lehetőségeiről tartott előadást. Kifejtette, hogy ebben az átme­neti időszakban a változást a szakszerűség irányába kell befo­lyásolni. Véleménye szerint az tud elérni sikereket, aki elsődle­gesnek tekinti a szakmát, fejlesz­tésre koncentrál. A változást a (Folytatás a 2. oldalon) Középtiszai Állami Gazdaság Kerületekből önálló káefték Jász-Nagykun-Szolnok me­gye legnagyobb mezőgazdasági nagyüzemében, a húsz és fél ezer hektáron gazdálkodó Középti­szai Állami Gazaságban 1991. január 1-től kft.-ként működik négy kerület, a karcag-tilalmasi, kunmadarasi, tiszaigari és tisza- szentimrei. Ez a változás, vagy ahogyan a gazdaságban mond­ják, előprivatizáció 1200 dolgo­zó közül 750-et érint. A 7800 hektáros bánhalmi körzet to­vábbra is a Középtiszai Állami Gazdaság nevében működik. A megalakult új kft.-k, társulások teljes gazdálkodási önállóságot élveznek, a piacgazdálkodás tör­vényei szerint dolgoznak, az együttműködést azonban nem nélkülözik. A bánhalmi központ­tal megmaradt Középtiszai Álla­mi Gazdaság koordinálásával bi­zományosi rendszert is alkal­maznak a kedvezőbb termékek értékesítése, gépi segítség érde­kében. A szolgáltatás keretében ügyvitel-gépesítéssel is segíti az önállóvá vált mezőgazdasági tár­sulásokat a gazdaság. Az új évtől önálló kerület tár­sasággá válását megelégedéssel nyugtázták, hiszen mindenki tudja, hogy a hatvanas évek ele­jén végrehajtott gigantikus egye­sítés mennyi keserűséget, nehéz­séget okozott a földművelő gaz­dáknak, az irdatlan távolságok drágították, nehezítették az irá­nyítást, szervezést, gazdálko­dást. A munkásoknak ötven-hat- van kilométert is kellett utazniuk a mindennapi munkába. A visszanyert földeken helyben gazdálkodók, a helyi adottsá­goknak megfelelően, maguk dolgozták ki érdekeltségi rend­szerüket. Olyan ösztönző mód­szerek alapján dolgoznak, amely lehetővé teszi a föld termőerejé­nek minél hatékonyabb, gazda­ságosabb kihasználását, kama­toztatják a vidéken hagyomá­nyos termelési módszereket. Csak magántőke bevonásával lehetséges Kerekasztal a Tisza-tó idegenforgalmi jövőjéről Az Országgyűlés érvényben lévő Alföld-határozata alapján a Tisza-tó jövőjéről tegnap kerek- asztal-beszélgetést rendezett Abádszalókon a Mikromatika, illetve az Eldorádó Idegenforgal­mi Holding Kft. a Népszabad­sággal és a Jászkunság című fo­lyóirattal közösen. A résztvevők: országgyűlési képviselők, a Ti­sza-tó körüli települések polgár- mesterei, a szaktárcák illetékes képviselői, táj- és környezetvédő szakemberek bevezetőként víz­ről és levegőből megtekintették a nyolcvan négyzetkilométeres vízterületet és környezetét, ta­nulmányozták, hogy az Alföld Balatonjának melyek azok a ré­szei, amelyek mielőbb szerepet kaphatnának hazánk idegenfor­galmában. A kerekasztal-megbeszélé- sen hangsúlyozták, hogy a térség idegenforgalmi fejlesztése, ven­dégfogadó létesítményeinek, ter­mészeti értékeinek a gyarapítása csak a hazai és a külföldi magán­tőke bevonásával lehetséges. Ennek már vannak jó példái: a Mikromatika, illetve az Eldorá­dó Idegenforgalmi Holding Kft.-k százmilliós nagyságrendű fejlesztéseket terveznek, több ta­nulmányterv már megszületett. A térséget olyan beruházások­kal, fejlesztésekkel kívánják gyarapítani, amelyek harmoni­kusan illeszkednek az alföldi táj­ba. A Tisza-tónak a világkiállí­tásra már fontos szerepet kíván­nak szánni, de mint hangsúlyoz­ták, fontos szerepe lehet az Al­föld más idegenforgalmi értéke­inek, látványosságainak is. Az elképzelések mielőbbi össze­hangolt realizálása érdekében október 11 -én Mezőtúron ren­deznek szélesebb körű tanácsko­zást az alföldi régió érdekelt szervezeteinek, intézményeinek képviselői részére. BOLT BT.I Ma nem tudunk mit reklámozni a Fehérházban! (FEHÉRHÁZ, Szolnok, Baross út 1. tel.: 56/44-981) *64308/ 1* Igaz, hogy Rexona spray van 189 Ft-ért, arany ékszerek 1.500 Ft-tól, tornacipő 150 Ft-tól. Nagyon olcsó bőrövek és divattáskák. Szolnokon a legnagyobb válasz­tékjátékból, tapétából, padlószőnyegből, SAMSUNG termékekből. Na de ezeknek nem kell reklám! Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) A tanácskozást követően a szakemberek helyszíni gépbemutatón vettek részt, ahol John Deere palántázógépet és vetőgépet mutattak be. A résztvevők tájékozódhattak a gépek árairól is. (Fotó: T. Z.)

Next

/
Thumbnails
Contents