Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-05 / 181. szám
4 # A szerkesztőség postájából 1991. AUGUSZTUS 5. Szegény Tisza, miért is bántjátok? A július 25-i Új Néplapban „Úgy, mint tavaly” címmel jelent meg egy információ, amelynek lényege, hogy a Tisza középső szakaszán a vízminőség romlását állapították meg a szakemberek, s ezután fokozzák az ellenőrzést. Ezt követően két napig tisztább volt a víz, legalábbis mi, sporthorgászok ezt tapasztaltuk. Azóta viszont még lehangolóbb a helyzet. Nem állítom, hogy csak az az oka, amit én, laikus gondolok. Tisztítják a Millér-csatomát, amire természetesen szükség van. Erről a Kötivizig szakembereinek tudniuk kell, hisz az ő „birtokuk”. Azt esetleg még nem látták, hogy ez a tisztítás hogyan zajlik. A hínárt hálóval kihalásszák, és szépen beleengedik a szőkének egyáltalán nem nevezhető Tiszába! Szerintem villás emelővel kellene kiemelni a hálóból a hínárt, s elszállítani. (Nyugaton ezt zöldtrágyaként hasznosítják.) Sporthorgásztár- saim nevében kérem, sürgősen intézkedjen, akire tartozik! Kipróbáltam: a horgászzsinórt a folyóba dobtam, s néztem az órát. Egy perc elteltével vitte-húzta a rárakódott hínár. Ugyanakkor külföldieket láttam a folyón kajakkal, kenuval. Nem győzték lapátjaikról lerázogatni a pisz- kot-szennyet. Nem hiszem, hogy ők jövőre ismét hozzánk jönnek kikapcsolódni. És eddig a bűzről nem szóltam, pedig az is megérne egy misét... A Tisza mindannyiunk kincse! De nem úgy bánnak, bánunk vele! Rácz András Szolnok A kiséri művésziélek ezermester Bokor Ferenc még kisiskolás volt, amikor beleszeretett a kovácsoltvasba. Egy kerítés mellett ment el, akkor ébredt fel benne a vágy, hogy ő is ilyet csinálhasson. Kovácsinas lett hát. Mestere nála 24 évvel idősebb bátyja lett. Nyolc testvér közül négyen kötöttek ki e szakma mellett. Mindig arról ábrándozott, hogy olyan tárgyakat alkosson, amit más még utánozni se tud. Szorgalmasan gyűjtögette a könyveket a kovácsművészetről, alakások belső díszítéséről. És a fantáziája is megmozdult... A képen látható kandallóelemeket a MÁV gépjavító üzem 67 éves nyugdíjasa készítette, akit úgy hívnak a faluban: mindent csináló Bokor Ferenc. Az Ipar- művészeti Vállalat exportosztálya egy mintapéldányt küldött a frankfurti iparművészeti vásárra, ahol nem csak elismerést, megrendelést is kapott egy frankfurti luxusszálló öt szobájában található kandallójára. Magyarország több közintézményében van dísztárgya. Készített szellemes talajművelő szerszámokat; esztergapadját is maga fabrikálta. A kovácsoltvastól messze esik a hegedűkészítés. Bokor Ferenc erre is „berendezkedett”. Hegedűit harminc éve szárított fenyőfából alkotja a művésziélek ezermester - írta Tánczos Alajos jászkiséri olvasónk. A fotót is tőle kaptuk. \ Gondolatok egy hirdetés kapcsán Érdeklődéssel várom a kárpótlási törvényt, hogy egy 1949-ben Szolnok várossal kötött érvényes szerződés 1951-ben történt jogtalan megszüntetése miatt keletkezett anyagi kár megtérítésére lesz-e mód. A Kassai söröző cégtáblája alatt ugyanis még megtalálnám a „Séra József borozója a Halászcsárdához” feliratot. S mindez a Néplapban megjelent árverési hirdetmény kapcsán jutott eszembe. Ki gondolta volna, hogy egy 1949-ben közérdekből elvett kocsmát 1991-ben közérdekből adjanak el, jószerivel ki sem fizetve az eredeti tulajdonost? ...Akinek persze csak akkor lenne meg a négy-ötmilliója a licitre, ha nem vették volna el. De akkor meg most nem is kellene megvenni. Ördögi kör, amiben biztosan sokan táncolunk. Séra Béla Szolnok , Hagyják dolgozni a fehérnadrágost! A július 27-én megjelent Uszodai képek-hez a következőket fűzöm. Ä táblán látható „Az uszoda egész területén labdázni tilos” kiírást ki lehetne egészíteni azzal, hogy „Ne téveszd össze az uszodát a játszóparkkal, és a fürdőzőket a játszótársaddal! ’’.Nemkell félteni a gyerekeket, hogy megsértődnek. Nem olyan érzékenyek, hogy abbahagyják a játékot. Gondolom, én sem vagyok az első, akit egy célt tévesztett labda hátba- vagy pofon csapott, miközben gyanútlanul úszkáltam. A hölgynek igaza volt! Kétségkívül a vízért megyünk az uszodába. Engedtessék meg azonban, hogy a vízzel való „találkozást’ ’ magam határozzam meg. Ne egy neveletlen gyerek spricceljen le. Az pedig sajnálatos, hogy még vízipuska is kinőhette magát. Csak hagyják nyugodtan, hogy a fehémadrágos ember vigyázza a rendet, hiszen azért van ott, azért fizetik. (De nem az utóbbi a lényeg!) A fürdőzők a magas jegyárak mellett joggal elvárják, hogy nyugodtan pihenhessenek, hűtőz- hessenek. N.A. Szolnok UFÓ, gömbvillám? - Kidőlt fa okozta távvezetéki zárlat... UFÓ a városban(?) címmel rövid cikk taglalta az Új Néplap július 30-i számában, hogy mit is láthattak a későn fekvők július 29-én éjjel a Zagyva ártérnek a Tüdőkórház körüli szakaszán. A szemtanúk a következőket látták-hallották: zúgást, ropogást, robbanást, erős fényt és ködöt - továbbá: fényes alakzatot, majd füstöt, - aztán: teniszpályából előbújó fényes, aranyszínű gömböket, amelyek rózsaszínű, legyezőszerű tüneménnyé változtak. Voltak, akik „Alcsiban morogva haladó fényt” is észleltek. A cikkben szó esik a Titász aznapi üzemzavarairól is, mint lehetőségről, vagy a Zagyvába hulló gömbvillámról, illetve a címben is szereplő UFÓ- ról. Amit az áramszolgáltató mondani tud erről az eseményről, az sajnos ellene mond mindazon sokszínű látásoknak, amelyek valami természetfeletti tüneményt véltek látni - sőt: hallani is - a szolnok- szajoli 120 ezer Voltos távvezetékünkön bekövetkezett aznap éjszakai üzemzavar alkalmából. A gyakori dörgésekkel és villámlásokkal kísért zivatar során (talán ezért a zúgás, ropogás, robbanás!) egy fa rádőlt a távvezetékünkre, és azon zárlatot okozott. Ez július 29-én 0 óra 54 perckor egyfázisú földzárlatként indult, majd a lekapcsolást követő egy perc múlva a bekapcsolást újra megkísérlő automatika most már - fáziszárlatot észlelve - végleg lekapcsolta a hálózatot. Ezt követően még 2 óra 21 perckor volt egy újabb, sikertelen bekapcsolási kísérlet. E zárlat és a sikertelen bekapcsolások mindegyike villamos ívképződéssel és hanghatással is járt, s így bizonyára ez okozta azt a jelenséget, amelyet sokan másnak véltek látni. Mindemellett nem kizárható, hogy e zárlat kapcsán, vagy a zivatari viszonyok következtében még egy vagy több gömbvillám is kialakult. A gömbvillámok keletkezésére a tudomány még ma sem tud egyértelmű magyarázatot adni, s a ma leginkább elfogadott „mágnestövény” elmélet - s a többi nézet - ismertetésére itt nincs hely. Ezért talán az a legcélravezetőbb, ha bizonyosra vesszük a zárlatot, esetlegesnek a gömbvillámot, és kizártnak az UFÓ-t. (UFÓ ugyanis csak nálunk van, s egyre gyakrabban! így nevezzük azon fogyasztóinkat, akik a vélt rossz árammérőjük miatt - amely „mindig’ ’ többet mér a kelleténél - Uj Fogyasztásmérő Órát reklamálnak.) Madarász Tibor üzemigazgató Titász Vállalat Szolnoki Üzemigazgatósága A „hegyibeszédek” és a terméketlen ,,talaj” A július 29-i Új Néplapban a Hulladik típusú találkozások című cikket olvasva mélységes egyetértés és némi szégyenérzés telítettségével tettem le az újságot, és hogy rögtön tollat is fogtam, annak ugyanaz a kiváltó oka. Mégpedig: a cikk írója kortársam, de mondhatnám padtársamnak is; együtt szívtuk magunkba hazánk legfelsőbb szakiskolájának patinás levegőjét azokban a padokban és azoktól az előadóktól, akiknek útmutatásai alapján már több kollégánk nevelt a haza dicsőségére olimpiai- és világbajnokokat egyaránt. Mi is ezt a pedagógiát, nevelést alkalmazzuk, és tette ezt a cikk írója is elégszer, és nap mint nap meggyőződhetett annak hatásfokáról. Igaz, nála ez már a múlt, de vagyunk néhányan, akik tovább húzzuk az igát a sporttársadalom valamely perifériáján, ahonnan egyszer talán följut majd valaki - lehet -, és akkor majd senki sem kérdezi meg tőle: hány fáról szakasztott gyümölcsöt... Egy pillanatig sem akarom védelmezni a garázda kölyköket, hiszen mi, szolnokiak, akik napról napra együttsünk a hobbisokkal, elhatároljuk magunkat az idegenek gaztetteitől, s bár mi sem vagyunk egyformán hibátlanok, mégis szégyenkezünk a kajak-kenu társadalom évről évre bekövetkező tiszteletlen megnyilvánulásaiért, és károkozó cselekedeteiért. Mégis el kell panaszolnom - nehéz ma a pedagógus sorsa. Hiszen még a jó tanítványt is megfertőzi a rossz, és „hegyibeszédeink” a jóról, ajól- neveltségről sokszor hullanak terméketlen talajra. De honnan is tudnák, mi az, hogy magánterület, magántulajdon, meg hogy felelősségrevonás. Jobb esetben nevetségessé válunk ezekkel a szavakkal, rosszabb esetben összefognak ellenünk, ránk sütve a meg nem értő pedagógus megjelölést, és ezzel talán vége is a nevelői karrierünknek. Talán ezért öblögeti néhány kollégám a rekedtre ordított torkát nem éppen szeszmentes italokkal? De azért a trágárságot én sem értem - az nem vezet sehová, vagyis dehogynem, de erről talán máskor. A kivételek nevében: Deme József MINDENÜTT JÓ - LEHETNE Legjobb a kertes ház címmel közölték július 22-én R.P.-né levelét. Én mindig falun éltem, mégsem értek egyet vele. A falun és kertes házban élőkre is vonatkozik a kamatadó. Hiszen mi is kölcsönből építettük fel otthonunkat. Nagyon sokan nem tudtuk visszafizetni az adósságunkat. Az én példámat említem. Két gyermekem van, jelenleg gyesen vagyok. Havi jövedelmünk 15 ezer forint. Nekünk is ruházni, etetni kell csemetéinket. Mi is fizetünk 2300 forint villanyszámlát, 1000 forint vízdíjat, 4500 forint OTP-részletet, újságot, tévét. Télen nem jön ki kétezerből a fűtés, a melegvíz. Egyszerű központi fűtés mellett a mostani szénárak mellett ez körülbelül nyolc-tízezer forint havonta - ha meleget akarunk a lakásban. A zöldségfélék pedig csak pluszköltségek (és -munka) árán teremnek meg a tenyérnyi kertben. Tavasszal a vetőmag, nyáron az öntözés kerül sokba. Akinek nincs kertje, az itt is a piacról él. Az ólakban pedig - ha van - a jószágok, az a 20-30 csirke, egy-két malac mindennap eszik, és nem is keveset a drága takarmányból. Falun a fizetés is nagyon alatta marad a városinak. Igaz? Tessék megpróbálni. Azért nem tudtuk kifizetni az OTP-tartozásunkat, mert nincs biztosíték arra, hogy a kölcsönre kölcsönkért pénzt vissza is tudjuk adni. Pedig kertes házban élünk. Itt nálunk nagyon sok két-háromgyerekes család örülne a havi 25 ezer forintnak. (E sorok egy kenderesi asszonytól érkeztek névvel, címmel, aki azt kérte: kiléte maradjon a mi titkunk.) I _________A TÁRGYALÓTEREMBŐL . Több, mint tíz évet hozott össze a ,,Tizek” bandája Nehéz feladatra vállalkozna az, aki a kilókat nyomó paksa- méták - vádiratok és ítélethozatalok - között lapozgatva keresné a választ az izgalmas kérdésre. Arra, hogy az a kompánia, amelynek ügyében a bíróság ítélkezett, vajon most - tíz év és néhány hónap fegyház- és börtönbüntetéssel -, hozta össze a „nagy időt”, vagy az volt a több, amit a „társaság” tagjai eddig már eltöltőnek (leültek) a börtönben. Az iratköteg valahánya- dik lapja aztán választ ad a kérdésre. Ä tíz tagú banda résztvevői közül az egyik most csak 7 hónapot kapott azért a bűncselekményért, amit egy nappal azután követett el, hogy letelt az a hatnapos „kimenője”, amit a szegedi BV Intézetből kapott, ahol 8 év 6 hónap börtönbüntetését tölti. Ezzel élen járt, hiszen a társai közül négynek kellett „összefogni” ahhoz, hogy a legutóbbi bűncselekményeikkel összehozzanak 8 év 4 hónap börtönt. Létszámát tekintve nem mindennapi bűntársulat ügyét tárgyalta nemrégiben a Jászberényi Városi Bíróság. Tízen szorongtak a vádlottak padján, közülük öten „törzsvendégek”. Régi ismerőse a bíróságnak Tallósi János, Jászberény, Akácfa út 18. szám, Vastag Béla és János Jászberény, Kürt út 8/a„ Nyíri Sándor Újerdő 65/a és Varga Ferenc Tőtevény 202 szám alatti lakos. A többiek, Gallai István, Nyíri József, Lénárt Erzsébet, F.Gy., M.J. helyi lakosok. Ok úgy csa- pódtak a bandához, mint olyan ingadozó természetű emberek, akik a bűncselekményekben inkább a vagányságot és nem az ocsmány tettet veszik észre. Kisebb csoportokban, de mindig valamelyik „vezéralak” irányításával követték el a bűncselekményeket. Loptak személy- gépkocsikat, vittek el palack hűtőládát vagy gázpalackot. Áruházakba, büfékbe törtek be, ahonnan ingyen, záróra után, kartonszámra szerezték be a cigarettát, az italt vagy az élelmiszert. Udvarokba hatoltak be, hogy kerékpárokat, építőanyagokat lovasítsanak meg. Több mint 90 ezer forintos .kárt okoztak annak a sértettnek, akitől elektromos gyalugépet és fűrészgépet loptak. A garázdaságtól sem idegenkedtek, ittasan mindig belekötöttek valakibe, akit jól el lehetett verni. A Jászberényi Városi Bíróság dr.Gondos Imre tanácsa hozott ítéletet a tízes banda ügyében. Lopás és más bűncselekmények miatt T allós Jánost 2 év 10 hónap fegyház, Vastag Bélát 3 év fegyházbüntetésre ítélte. Nyíri Sándor 1 év 4 hónap, Vastag János 1 év börtönt kapott. Büntetésüket valamennyien, mint többszörös visszaesők kapták. A közügyek gyakorlásától 2-4 évre tiltották el őket, A többi vádlottra 3 hónap és 1 év közötti börtönbüntetést szabtak, amelynek letöltését a bíróság - Nyíri József és M.J. kivételével - 2-3 év próbaidőre felfüggesztette. Áz ítélet nem jogerős.- ésalSzerződésszegések Tovább már nem tudom magamba fojtani a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatra elhangzott vádakat. Egyszerű dolgozó nő vagyok, hogy meddig, azt még nem tudom. De egy biztos, hogy a GMV nincs egyedül ebben az országban a szerződésszegésben. Nagyon sok tsz „köszönheti” vezetőinek, hogy nincs egy kis tartalékuk, mert ha pénzhez jutottak, akkor a vezetők a külföldi utaktól kezdve a személykocsik cseréjéig mindent megvalósítottak, és még a mai napig is él ez a felfogás. Ha már a szerződésszegésről beszélünk, akkor joggal felvetődhet: az állampolgárokat meg- kérdezték-e a szerződés figyelmen kívül hagyásáról például a sertések, a málna esetében. Tovább sorolhatnám, hogy mik történtek meg ebben az országban az elmúlt két évben. Az „állambácsit” is felelősségre lehetne vonni, hisz az országban rengeteg családot érint a kamatadó. Amikor 5000 forinf marad egy hónapi megélhetésre, s abból még ki kell fizetni 1500-at, akkor kérdem én: ki a szerződésszegő? Azok az emberek, akik ezt végrehajtják, biztos, hogy jó fizetést kapnak, nem beszélve azokról, akik ezt törvénybe iktatják. Nem ártana, hä a miniszter urak meghallgatnák az egyszerű embereket, mert amit a Parlamentben hallanak, az nem a nép szava, nem a nép jajkiáltása... Egri Istvánná Tiszaföldvár Az érem másik oldala Az Új Néplap július 24, 25 és 31 -i számában megjelent „A Holt- Tisza többet ér 600 teleknél ’ ’ című vitához a város közvetlenül érintett lakossága nevében az alábbiakat kívánjuk hozzátenni: Felháborítónak tartjuk, hogy a Víz- és Csatornamű Vállalat zárt- kertek csatornázásával foglalkozik, amikor köztudott, hogy a Holt-Tisza tarthatatlan vízminőségét elsősorban a Kertváros csatornázatlansága okozza. A Holt-Tisza partján évek során több ütemben kiosztott több száz üdülő- és zártkerttulajdonos a vizet -jogosan - fürdésre, sportolásra kívánja használni, és használja is, annak ellenére, hogy a vízminőség erre nem megfelelő, tehát arra alkalmassá kell tenni. A Holt-Tisza nemzetközi, illetve városi evezőspálya, ami megfelelő vízminőséget és karbantartást igényel. A Kertvárosban kialakított II. építési övezet, és az ott előírt zártsorú sorházas beépítés csatorna nélkül eleve szabálytalan volt, a 15-20 éve működő közműpótló berendezések elhelyezése és megoldása az épületek állagát veszélyeztetik, a gyakori szippantás költsége pedig a lakások rezsijét lényegesen megnöveli, nem beszélve a vállalat szolgáltatásnak nem nevezhető tevékenységéről. Összegezve: ha a városi önkormányzat, valamint a Víz- és Csatornamű Vállalat a holtág jövőjéért aggódik, és valóban tenni akar var lamit érte, akkor első lépésként a Kertváros csatornázásának a megoldásához biztosítsa a feltételeket. Mi nem újságban csattogó szócsatát szeretnénk, hanem a Holt-Tisza állapotát világosan látók és ezért „akarni és tenni” tudók eredményes együttműködését. A gyermekeik egészségéért és a Holt-Tiszáért aggódó szülők Az oldalt összeállította: Farkas Ferencné