Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-09 / 158. szám

2 Hazai körkép 1991. JÚLIUS 9. 5. rész. Ki ez a pápa? Bármennyire idejétmúlt kife­jezésnek tűnik: önkritikával kell kezdenem. Legalábbis a pápával kapcsolatban. Miért ne vallanám be: kezdet­ben némi bizalmatlansággal szemléltem. Mintha megijedt volna annak a szinte forradalmi nyitásnak és párbeszédnek len­dületétől, amellyel új utakra in­dította egyházát XXIII. János és VI. Pál. Tévedtem. S ezért most meg­követem. Mert ha vannak is még némi kétségeim pl. abortuszügyben II. János Pál hagyományos, hogy nem mondjam konzervatív néze­teit illetően - különös tekintettel a harmadik világra -, ez az ember mindenképpen a lélek nyugal­mának és egyben a társadalmi haladásnak is rendkívüli képes­ségű harcosa, szolgája, diploma­tája, kovácsa és kőművese. Nagy egyéniség. Elsősorban azért tar­tom annak, mert felismerte a 20. és talán a 21. század rettenetes kihívásait nemcsak az egyház, de az ember számára is. És áll elé. Egy ideig azt hittem: elsősor­ban a katolikus egyház intézmé­nyes hatalmát félti attól a modem világtól, amelyben egyre inkább csökken a papok száma. De hála Istennek felismertem: ezt a pá­pát, éppúgy, mint XXIII. Jánost és VI. Pált, sőt éppúgy, mint a tiaráról, a koronázásról lemon­dott szelíd lelkű I. János Pált nem elsősorban az intézmény tekinté­lye, hanem az Evangélium szel­leme vezérli. Ez hatotta át bátor és éles állásfoglalását, amellyel az Öböl-háború ellen fordult, s amelyről - ki tudja miért - a mi sajtónk olyan „szemérmes-mér­téktartó” módon emlékezett meg. S ezt követte II. János Pál legutóbbi szociális tartalmú En- ciklikája, amely félreérthetetle­nül kinyilatkoztatja: a kommu­nizmus logikus bukása, a piac- gazdaság szükségessége nem je­lenthet egyet a kapitalizmus di­csőítésével. Mondhatnám „magyarul”: soha jobbkor. Ám a véletlen vagy a Gondvi­selő úgy akarta, hogy a pápai En- ciklika nyilvánosságra hozatalát követő hét Anger városában ta­lált. A francia munkáspasztori- záció országos konferenciáján tölthettem pár napot öt püspök, százötven munkáspap és az Ac­tio Catolica több száz világi „ak­tivistája”, köztük számos helyi szakszervezeti vezető társaságá­ban. Gyanítom, hogy a résztvevők közül - hozzám hasonlóan - jó néhányan tápláltak némi bizal­matlanságot a vatikáni politika iránt a Szentatya uralkodásának első időszakában. Emlékeztetek, XII. Pius az ötvenes évek elején betiltotta a munkáspapok működését. Vagyis azokét, akik ugyan teoló­giát végzett, felszentelt papok, de úgy érzik, hogy hivatásukat akkor is gyakorolhatják, ha hét közben kamiont vezetnek, vasat öntenek vagy halásznak, mint a Péterré keresztelt Simon Galile- ában. Saint Denis Párizs legna­gyobb munkáskülvárosa. Ott a fiatalok majd’ tíz százaléka úgy munkanélküli, hogy még soha nem állt munkába. Az irdatlan, tucatnyi Lágymányost kitevő la­kótelepek labirintusában a lelkek 23 százaléka emigráns: zömmel portugálok és észak-afrikaiak. Este legalább úgy kell óvakodni az utcán, mint a mi gyönyörű Budapestünk VIII. vagy XVIII. kerületében. Ám az Actio Cato­lica munkástagozatának pap és családanya aktivistái, az általuk nem ideológiailag, de szociáli­san, lelkileg és praktikusan befo­lyásolt Baráti Lakók Egyesülete azért nap mint nap tesz valamit. Nap mint nap elhódítanak pár srácot a kocsifeltöréstől, az LSD- től, gyerekszínházzal, aszfaltra festett körökkel, biciklitúrákkal enyhítik a Saint Denis-i szülők helyenként tragikus gondjait. Nos, ebbe a Saint Denis-be lá­togatott el 1980 tavaszán a pápa. A Szentatyát a királyokat koro­názó és temető katedrális előtt óriási transzparensen ez a mon­dat fogadta: „Egy iljú munkás­élet többet ér, mint a világ összes aranya!” (Az idézet attól a Car- dinh belga bíborostól származik, aki 1926-ban megalapította a Katolikus Ifjúmunkások Szövet­ségét.) A mise után - műsoron, azaz a hivatalos programon kívül- a helyi hívők kérésére II. János Pál a szomszédos kultúrházban egy órán át beszélgetett ifjú mun­káshíveivel. Ezután pedig kezelt- és nem lekezelt - muzulmán vendégmunkásokkal, sőt - Isten bocsá’ - még a helyi kommunista polgármesterrel is. Az egykori szódagyári mun­kás és mészkőbányász-teológus számára - azt hiszem - mindez nem lehetett túl nagy megerőlte­tés. (Mindezt - remélem - láthat­ják majd a Tisztelendők képein, még mielőtt a Szentatya hozzánk érkezik.) E sorok íróját mindez nem el­sősorban mint tévést érinti. S még csak nem is mint hívőt. Vagy mint olyan embert, akit az a megtiszteltetés ért, hogy tagja lehet a pápai látogatást előkészí­tő társadalmi bizottságnak. Re­mélem, hogy elsősorban úgy érint ez a látogatás, mint minden hazánkfiát. Meggyőződésem ugyanis, hogy a Szentatya Esz­tergomba, Budapestre, Pécsre, Debrecenbe és Máriapócsra ugyanazzal a lélekkel érkezik, mint amellyel a világot járja. Hogy segísen felemelni a testi- leg-lelkileg elesetteket. Hogy se­gítsen visszaadni bizalmukat az élethez, a munkához, családhoz, a felebaráthoz. A máskéntgon- dolkozóhoz, a szeretethez. És mivel II. János Pál humorérzéke vetekszik egyéb nagyszerű tulaj­donságaival, biztos nem harag­szik meg, ha köszöntését a nagy előd, XXIII. János önironikus mondatával fejezem be: „Emberek! Én csak a pápa va­gyok.” (Vége) Róbert László Lakásgazdálkodás ott és itt A NÉMET HELYZET A lakáshelyzet időzített bom­baként ketyeg a magyar társada­lom nem is oly rejtett zugaiban. Talán nem is illenék a nyár köze­pén ilyen fajsúlyos témával elő­hozakodni. Amiért ezt meg­tesszük, annak az az oka, hogy vasárnap Debrecenbe hívták össze a Dunától keletre eső me­gyék önkormányzatainak, köz­tük megyénk képviselőit egy egész napos tájékoztatóra a té­mában. Az összejövetelt a Fried­rich Ebert Alapítvány finanszí­rozta, így nem véletlen, hogy a Népjóléti Minisztérium mellett a lakásgazdálkodás német szakér­tői is részt vettek a rendezvé­nyen. Először a tanulságok miatt a német helyzettel ismertetjük meg olvasóinkat, majd a magyar lakásgazdálkodási koncepció vi­tatott kérdéseivel. A német rendszer a lakástá­mogatás szempontjából három szintre épül. Az első szint: a nyil­vánosan támogatott szociális la­kásépítés közpénzekből. A má­sodik az adókon keresztüli ked­vezmények nyújtása. A harma­dik terület pedig a szabad piac, amely gyakorlatilag nem támo­gatott szféra. A szociális lakás­építés célja - törvényes alapokon -, hogy azok számára is épüljön lakás, akik más módon nem jut­hatnak hozzá, s így minden réteg számára differenciált lakhatást biztosítsanak. A finanszírozást részben a szövetségi kormány­zat, részben a tartomány, részben a helyhatóságok végzik. Az erre fordított összegek kétharmadát a tartományok biztosítják. Ebből az összegből akárki építhet, jut­hat hozzá kedvezményes vagy kamatmentes kölcsönhöz. Fon­tos feltétel, hogy lakni viszont csak azok lakhatnak, akik bizo­nyosjövedelmi határ alatt élnek. A tövény alapján járulékos lak­bért lehet követelni attól, aki át­lépi az említett határt. Akinek vi­szont a lakbérek, amelyek ezen a területen viszonylag alacsonyak, így is magasak, azoknak lehet lakáspénzt fizetni. A magánerős lakásépítést az adózási feltételek alakításával támogatják. Ennek speciális ese­te, ha valaki bérbe adja a lakást, s ebből kimutatható vesztesége van, ezt ott megtéríti az állam. A magánlakásokra is vonatkozik viszont a lakbértörvény. Az új lakásoknál végül is a kereslet-kí­nálat határozza meg a lakbért, de a régieknél például kimondja a törvény, hogy a lakbéremelés 3 év alatt nem lehet több 30 %-náI. A felmondást viszont alapvetően a közpénzekből épített lakások­nál szabályozzák. Bérlőszövet­ség természetesen ott is létezik. Az új tartományokban a volt ál­lami lakásokat a helyhatóságok kapják, a szövetkezetieket pedig maguk a szövetkezetek. Fontos információ az is, hogy az összjö­vedelmet a lakáskiadások Kele­ten 10 %-ban. Nyugaton 20 %- ban terhelhetik átlagban. Lehet összehasonlítani. Gondok természetesen ott is vannak. Kevés a lakás. Nő az egyszemélyes háztartások ará­nya, csökken az olcsó lakások száma. Nőnek a lakbérek. A volt NDK területén nincs lakáskon­cepció. Mindezek az ottani fel­adatokat is meghatározzák. Az önkormányzataink számára fon­tos dologra hívták fel a német vendégek a figyelmet. E szerint sajátlakás-koncepciót célszerű kialakítani. Ennek első lépése le­het a lakáskínálat átfogó elemzé­se, majd a célok meghatározása. Ez utóbbiba a privatizáció is be­letartozik. Dönteni kell az IKV-k utódlásának formáiról is stb. Mindezek olyan feladatok, amelyhez a legtöbb önkormány­zat még hozzá sem fogott. (Folytatjuk) F.I. Austria Lottó A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 27. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos nem volt. A jackpot, vagyis a jövő hétre átvitt nyeremény összege 11.183.174 schilling. 5 plusz I találatos 13 darab, nyereményük egyenként 286.784 schilling. 5 találatos 322 darab, nyereményük egyenként 17.365 schilling. 4 találatos 18.304 darab, nyereményük egyenként 407 schilling. 3 találatos .333.406 darab, nyereményük egyenként 27 schilling. A dzsókerszámra fizetett nyeremény 1.283.260 schilling. A dzsókerszám egymás melletti utolsó 5 számjegye 100 ezer Schillinge!, az utolsó négy számjegye 10 ezer Schillinge!, az utolsó három számjegye I ezer schillinget, az utolsó két számjegye I0Ö schillinget fizet. Népszavazás, szentmise, jégkrém es sor Néhány óra múltán az is kiderül, mit rejtett ez a boríték - igent vagy nemet (Folytatás az I. oldalról) jogon kerülhet-e fel a térképre Szelevény és a hozzá tartozó kis bolygótelepülések. Á szavazatszedő bizottság tagjai - zömükben halesziek, a különböző pártok képviselői és pártonkívüliek - az urna mögötti hosszú asztal mellett ülve be­szélgetnek, a várakozás idejét ki­töltve. Ilyenkor kora dél után már nagyon kicsi a mozgás. A páló- cziak zöme már kora reggel le­szavazott, hogy a vasárnapi do­lognapot ne szelje ketté az ide- oda járás. Mostanában csupán egy-két helyben lakó haleszi há­ziasszony téved be, miután meg­ebédeltette a családot, és feltehe­tően elmosogatta a vasárnapi ebéd maradékát. Talán majd a mise előtt töb­ben jönnek és délután, ha újra kinyit a büfé - vélekednek töb­ben. A beszélgetők valamennyi­en biztosra veszik, hogy az önál­lóságra szavazók lesznek nagy többségben - talán a saját szava­zatuk, talán a helyismeretük alapján. Jobbára arról folyik a szó, mit is kellene kezdeni az önállósággal. Hogyan lehetne például majd a faluban új mun­kahelyeket teremteni, felújítva a régi foglalatosságokat, a do­hányszárítást, a gyü­mölcsaszalást. Általában inkább a gazdaságról, a gazdálkodásról beszélgetnek, és nem a közigaz­gatásról. Az önálló közigazgatás megszervezésére, a falu önálló életének megindítására, ha a ren­deletek nem változnak, központi alapból kérhetnek, kaphatnak tá­mogatást, de aztán jobbára csak magukra számíthatnak. Ha a szavazók zöme igennel is szavaz, a Kunszentmártontól történő elváláshoz, azaz a nép­szavazás érvényességéhez még az is szükségeltetik, hogy a jogo­sultak 34 százaléka, legalább há­romszázhetvennégyen leadják a voksukat. Itt, Haleszban, ebben a kókasztó nyári melegben még nincs meg ez a szükséges arány. Aztán hozzák a hírt: bent a falu­ban, a művelődési házban lévő másik szavazókörzetben már több mint háromszázan megfor­dultak. Gyors számolás után ki­derül, hogy már négy óra előtt néhány perccel megvan a szük­séges részvételi arány, kérdés, hogy a leadott szavazatok között mennyi az érvénytelen. Felkerekedünk mi is, úgy lát­szik, bent a faluban nagyobb a forgalom, talán lencsevégre is több minden kívánkozik majd. Este pár perccel fél hét után kis csoport gyülekezik a szelevé- nyi művelődési ház előtt. Itt van­nak már a haleszi szavazóbizott­ság tagjai, ők előbb fejezték be a munkát, és a falu néhány politi­záló gazdája. Mindnyájan a vég­eredményt várják. Hat órakor zárták a szavazókörzeteket, és itt, ahol a több szavazatot adták le, még folyik a számlálás. Aztán megszületik az eredmény: négy- százhuszonnégy érvényes sza­vazat közül háromszázhetven az igen szavazatok száma. Újra önálló lett Szelevény. A várako­zók csendes örömmel köszöntik egymást, aztán Nagy Sándomét, a kirendeltségvezetőt búcsúztat­ják, aki a megszámlált szava­zatokat, a jegyzőkönyveket és az urnákat gépkocsival Kunszent- mártonba, a polgármesteri hiva­talba viszi. Az urnákkal hamarosan újra találkoznak majd a szelevényi- ek, hiszen októberben önkor­mányzati testületet kell választa­niuk. Rideg Gábor Fotó: Illyés Csaba A Lehel SC egészségére! Vasárnap délután véget ért a XVIII. Lehel Kupa küzdelemsorozata. Örö­münkre a kupa Jászbe­rényben maradt. Képün­kön dr. Magyar Levente polgármester üríti a serle­get a győztes házigazda csapat egészségére a torna után rendezett hűtőgép­gyári banketten. Fotó: N.Zs. kicsi bolt ....NAGY Á RUVÁLASZTÉK.... Ó RIÁSI ÁRENGEDMÉNY A Szolnok és Vidéke Áfész Tanboltjában (megyeháza mellett) CIPŐK, TÁSKÁK, ÖVÉK 30 %- MÉTERÁRUK, KÉSZRUHÁK, KÖTÖTT DIVATÁRUK 40 %- GYERMEKRUHÁZAT 50 % ENGEDMÉNNYEL Július 8-tól 13-ig amíg a készlet tart SZÖVETKEZETI TAGJAINK ÉS VÁSÁRLÓINK ÖRÖME A MI ÖRÖMÜNK IS (reméljük) *58923/ 1* nioLNOK co vidékit Aréoz a ozövETKCzen TAQoÁooÁoénT a ratutm t

Next

/
Thumbnails
Contents