Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-01 / 126. szám

1991. JÚNIUS 1. Nézőpontok 7 Szombati jegyzet A szakértők mi vagyunk Egy volt diplo­mata itthoni laká­sa, mint tudjuk, a gyorsan elharapó­dzó lángok marta­léka lett. A gyanús körülmények kö­zött keletkező tűz találgatásokra adott okot. A ke­serű unicumnak számító eset után nemrég ismét megkérdezték az egyik illetékest, kiéghetett-e az a helyiség pár perc alatt csak úgy magától, minden ártó szándék nélkül. Válasz helyett megnyugtatták a készülék mellett körmüket rágó hallgatókat, hogy a bizonyítékokat szakértők vizsgálják, a tudomány minden rendelkezésükre álló találmányát bevetik, hogy minél alaposabban vizsgálhassák meg a kihűlt forró nyomokat. A laikusok, vagyis a riporter és a többi kíváncsi csak találgatnak és feltételezéseket agyainak ki - jegyezték meg fölényesen. Elhangzott a kulcsszó: szakértő. Kívülállók, félre! Telítődtem a szakértőkkel, pedig tudom, nélkülük nem megy. Emlékszem arra, milyen meggyőző érvekkel tá­masztották alá az Újvilág leghíresebb egyetemeit is megjárt társadalomtudósok a többpártrendszer túl- haladottságát. Hiába, akkor a választók másként vélekedtek. Később felvetődött, hogy közvetlen úton is lehetne szavazni az ország elnökére. Az emberek jogban jártas szószólóik véleményét is mérlegre téve ekkor már úgy ítélték meg, hogy e felelősségteljes feladatot választott képviselőikre bízhatják. Jó pár évvel ezelőtt munkájukhoz értő mérnökök számítgatták, megéri-e felduzzasztani a Dunát, vagy sem. Nem érte meg. Mások balsejtel­müknek adnak hangot most, egy közeli víztározó környezeti hatásaival kapcsolatban. Talajtani vizs­gálatokra alapozva környezetre ártalmatlan szemét­kupacnak nevezik azt a halmot, amely veszélyes hulladékokat, nehézfémeket rejt belsejében. Lehet­ne folytatni a példák sorát, melyekben az előny hol a szakértőknél, hol a polgároknál volt. Olykor úgy állítják be, mintha az utóbbiak esupa összevissza gondolatokat forgatnának a fejükben, ők a kívülál­lók, akik nem tudnak „szakérteni”. Egyre többen lesznek, mert az élet előrehaladtával szemlátomást szélesedik a csak átlag fölötti tudással felfogható dolgok köre. Előre jelezték, hogy lesz idő, amikor a döntésho­zatalnál politikai érdekek helyett a szakértelem ér­vényesül. Amikor nem piros pecsétes pártpapírok­tól függ a jövő. Rég mondták, úgyhogy a jóslatot valóra lehetne már váltani! Mihez kellenének ez idő tájt pontosabb üzleti kalkulációk, ha nem egy milliárdokba kerülő világ- kiállítás előre látható költségeinek és a nyereség kiszámításához? Az Expo támogatói bőven szolgál­nak érvekkel. Ellenzői többek között a tényszerű adatok hiányát vetik ellenfeleik szemére. Budapest önkormányzata a rendezvény ellen szavaz, a köz­vélemény-kutató irodák szerint a lakosság mellette foglal állást. Na most mi legyen? Úgy látszik, sem a tények, sem kutatóik nem váltak pártsemlegesek­ké. Léteznek jó és még jobb szakértők. Mintha az Expo is sokkal inkább a hatalmon levők, mint a többi ember ügye lenne. Nem jött el a részrehajlás­tól mentes szakértők ideje, a befolyásolástól mentes választói szabad akarat érvényesüléséé pedig vég­képp nem. A rádióban megszólaló szakértő megjegyzése hallatán sokféle következtetés „agyalható’ ’ki. Elő­ször is jó lenne, ha megilletődöttség nélkül lehetne túllépni azon, hogy valaki vagy valakik már - oly­kor egy jó nevű külföldi cég bevonásával - elemez­tek és kiveséztek egy témát. Lehet, hogy sokat szerepeltetik őket a közönség előtt, de tévedés lenne összetéveszteni őket az olyan fehér sálas, cilinderes bűvésszel, aki mindenféle trükköt mutat be, amihez persze mások, a kakasülő nézői nem érthetnek. Felelőtlenség visszakozni, mondván: ő aztán érti a dolgát. A tudást elismerem, véleményemhez ra­gaszkodom. Száműzni kéne a kicsinyhitűséget az adatokat birtokló, gazdasági számításokkal felvér­tezett és a technika vívmányaival bíró emberekkel való találkozáskor. Eötvös József egyik aforizmája illik ide: „Nagy barátja vagyok a statisztikának; nem mintha azt hinném, hogy az csakugyan annyit bizonyít, mint sokan felteszik, hanem azért, mert mióta minden állításnak statisztikai adatokkal való támogatása divattá vált, a hamis tételek felállítása valamivel több nehézséggel jár, s a tudományos paradoxonok alkotói badarságaikat legalább jobb rendszerben adják elő.” A nézetek kiszámítható irányba terelésének elő­szeretettel alkalmazott módszere az, amikor csak a hír cáfolata juthat el a fülekig. Világos, hogy a magyarázatok ellenkezőjét tartják igaznak. Ezt hív­ják bumeránghatásnak. A szakértők mi vagyunk, csak megszoktuk, hogy mindenhez értő politikusok és az általuk kiválasz­tott véleményező-javaslattevő emberek és hivatal­nokok állnak rendelkezésünkre - felettünk. Akkor is, amikor azt mondják, hogy most már demokrácia van, akkor is, amikor azt, hogy nem. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindenki karba tett kézzel várja a megoldásokat. Igen, léteznek önálló állampolgári kezdeményezések. Mégis, csak halovány jelek utal­nak a köz dolgai iránti érdeklődésre. Kárhoztatjuk például a közbiztonságért felelős szerveket, panasz­kodunk a közterületek tisztaságára, az utcaképre és még számtalan dologra. Már megint emelik az ára­kat - mondjuk, közben a fogyasztói érdekvédelem olyan, amilyen. Nem magunkat hibáztatjuk. A ki­fogások címzettje szinte kivétel nélkül az állam és aZ ő hivatala. Tőlük várunk megoldást. Az önkor­mányzati testületek nagyon is zsebbe vágó közvet­len terheket rónak a polgárokra, mégis néhány in­tézmény dolgozóján kívül nincs senki, aki részt venne az üléseken, jóllehet azok nyilvánosak. Nálunk is igazolódik a régi igazság: minél hatá­rozottabban apellál a tekintélyre és lép fel a hata­lom, annál inkább válnak cselekvésképtelenekké az igazgatottak. Lényegében mindegy milyen szerep­ben mutatkoznak meg az előbbiek. Márpedig - több áttételen keresztül - az embereket mozgató szálak továbbra is egy pontban futnak össze. Megeshet természetesen - talán a veszélyeshulladék-lerakók körüli vita is ilyen -, hogy a társadalom tagjai, közösségei helytelenül mérik fel egy beruházás e- lőnyeit és hátrányait, végső soron saját érdekeik ellen döntenek. De nem ez a tipikus. Odébb va­gyunk még a demokráciától, ha a érdekeinket ma­napság politikusok és az ő szakértőik ismerik fel helyettünk. Benke Zoltán kőszobrász Mesterség vagy művészet szobrászok által mintázott alkotásokat kőbe faragni? Benke Zoltán kőszobrász húsz éve formálja, alakítja a követ vésőjével - úgy, ahogy azt a művészek megálmodják, de a kérdést maga sem tudja megválaszolni. Kőfaragóból lett köszobrász, autodidakta módon képezve magát, tagja lett a Művészeti Alapnak. Három éve önálló műhelyt nyitott. Általa formálódott műalkotássá Meloccó Miklós, Török Ri- chárd, Váradi Sándor, Varga Imre s mások számos szoborterve. Utcákon, tereken gyönyörködhe­tünk keze munkájában, noha a köszobrász, aki valójában megküzdött a kemény anyaggal, az utókor számára névtelen marad. MTI-fotó: Rózsahegyi Tibor Smasszerok a rács mögött Mottó, amellyel az egyik, a büntetését már letöltő volt elítélt búcsúzott: „Törzs úr, én egy óra múlva, ha minden igaz, már a kirakatokat nézegetem, de maga változatlanul a rácsok mögött marad. Ehhez mit szól?” S. János 31 éves, magas, baj­szos fiatalember. Ha a csuka­szürke egyenruhát és a vállain lévő három csontcsillagot nem venném figyelembe, semmi bör­tönőrös vonást nem tudnék felfe­dezni viselkedésében, mozdula­taiban. Fesztelenül, civil módra mesél az irodában.- Ha tavaly ilyenkor találko­zunk, és azzal állít meg: maga esztendő teltével smasszer lesz, megmosolyogtam volna. Ugyan mit gondol rólam, hiszen autó- szerelést tanultam, és hivatásos gépkocsivezetőként keresem a kenyerem. Végül is az élet pá­lyamódosításra kényszerített.- Miért?- Egyszerű ez, mint minden a világon: a kft.-nél nem értettük meg egymást a főnökömmel, ezért eljöttem. Olyan helyzet­ben, körülmények között, ami­kor még elképzelésem se volt. próbálnak belehúzni. Nézzük el ezt vagy azt, legyünk néha enge­dékenyebbek, ami lehetetlen, mert egy esetből gyakorlatot re­mélnek és hisznek.- Más ember lett, amióta itt szolgál?- Másféle nem, de az biztos, feszültebbé, idegesebbé váltam. A tizenkét órás szolgálatot hu­szonnégy órás szabadidő követi, bár ezek a pihenőnapok sokszor megrövidülnek. Rengeteg az elő állítás, a tárgyalásra kísérés, amikor olykor szabadidőben kell bejönni. Igaz, ezt túlórában kifi­zetik, bár a feleségemnek vagy a gyerekeknek ezek a bentiétek megfizethetetlenek. Tény, ehhez megértő társra van szükség.- Lassan egy éve dolgozik ezen a helyen. Megmaradj- Nem tudom, hogy hosszú tá­von alkalmas leszek-e erre a pá­lyára. Elsősorban azért, mert ta­lán túl jószívű vagyok... S. Jánosról azt írtam, folyik belőle a szó, míg társára, Németh József főtörzsőrmesterre ennek az ellenkezője igaz. Olyan típus, aki háromszor is meggondolja, mit mondjon, pedig a tizenne­- Romlott a helyzet, ami abban is lemérhető, hogy sok a vissza­eső. Azoknak, akik tavaly ta­vasszal amnesztiával szabadul­tak, már több mint a fele újra itt van. Megfigyeltem: legtöbben közülük intézetis gyerekek. Se szakma, se munkahely, se lakás nincs. Ha szabadul, bezárul a kör, nincs hová menni, és az újabb balhé ismét „besegíti” őket.- Maga szigorú börtönőrnek látszik.- Ez mindig a helyzettől, az emberektől függ. Kinek az va­gyok, kinek nem.- Van-e szerelem az egynemű­ek között odabenn?- Sajnos előfordul, hiszen volt már rá példa, noha az ilyesmi szigorúan tilos. Ez talán azért is megeshet, mert rengeteg az el­ítélt, úgy is mondhatnám, olykor zsúfoltság alakul ki.- Mondják, a börtönőrök jó ré­szének tönkremegy a családi éle­te.- Az otthoni problémákat álta­lában nem teregetjük ki, ezért erre érdemben nem tudok vála­szolni. Én például nős vagyok, és van egy kilencéves fiam. Az igaz, hogy velük valami közös programot nem ajánlatos tervez­ni, mert az általában nem sike­rül. Ha például rengeteg a bíró­sági tárgyalás, akkor sok az elő­állítás, így be kell jönni plusz­ban. Ezt vagy megszokja a csa­lád, vagy válnak. Nálunk meg­szokták már, hogy a hétvégeim fele szabad.- Ha hallhatnánk arról, hogy például mit csinál egy őr reggel fél héttől este hétig?- A szolgálatot átadja valaki, én pedig átveszem például a má­sodik és a harmadik emeletet, ahol dolgozom. Utána az elítél­tek kivihetik a szemetet, meleg vizet kapnak. Ezután, ha van tár­gyalás, elkísérem a fogva tartot­tat. Utána ebéd, séta következik, és sokszor délután is tárgyalás. Estefelé pedig vacsora, takarí­tás, szolgálatátadás, átvétel.- Verekedések előfordulnak?- Ritkán, és szinte mindig a fiatalok között.- Melyik a legsúlyosabb házi büntetés?- Húsz nap magánzárka. Aki ide kerül, azt fél ötkör ébresztik, és este kilenckor lesz takarodó. Nappal állni, ülni kell, és telje­sen üres a zárka, így nehezen telik az idő.- Hobbija akad egy ízig-vérig börtönőrnek?- Beszélgetés, kerékpározás a fiammal.- Marad a pályán?- Amíg bűnösök lesznek, bör­tönőrökre is szükség van.- Kiszámította már, mennyit töltött el eddig a rács mögött?- Az elmúlt tizennégy évem­ből ötöt bizonyára. Nyugdíjig még tizennyolc esztendő van hátra, amelyből az következik: mire a postás hozza a „fizetést”, tizenkét évem bizonyára lesz a rácsok mögött. Sok ez, uram, még akkor is, ha én választot­tam. így már valószínű megérti, miért szeretem a kerékpározást.. D. Szabó Miklós Fotó: Tarpai Zoltán hol helyezkedjek el? Nem be­szélve árról, hogy családos, gye­rekes emberként jókora OTP- törlesztés nyomja a vállam. Be­jártam a várost, ki tudja, hány­szor a munkaközvetítőt, sehol semmi. Végül tavaly szeptem­berben ide csöngettem be. Egy szó mint száz, a szigorú és alapos orvosi vizsgálat után itt ragad­tam, és jelenleg szakaszvezető vagyok.- Azt kapta a rácsok között odabenn, amire számított?- Részben igen, részben nem. Körletőr vagyok, és azt tudtam, nem lesz könnyű a feladatom. Az itt őrzöttek zöme két, három, négy osztályt végzett, ami meg­határozza viselkedésüket is. Tény, a bezártság nyomasztó, de még szörnyűbb egymás közelsé­gének az elviselése. A szabályok közé szorított élet sem kellemes, hiszen itt nem kémek, hanem pa­rancsolnak. Ebből adódóan egy­mással, sőt néha velünk is konf­liktusba kerülnek. Mintha mi lennénk az oka, hogy ők bűnt követtek el, amiért hosszabb-rö- videbb ideig rácsok között élik, töltik mindennapjaikat. Különö­sen nekünk, fiatal smasszerok- nak nehéz, mert mindenfélébe gyedik esztendejét tölti itt.- Mögöttem van, ezért nyu­godtan állíthatom, a mi pályán­kon az első két év a legnehezebb. Ha ezen túljut az ember, akkor börtönőr lesz.- Kikkel van a legtöbb baj?- A fiatalokkal, akik először vannak benn, mert aki visszatérő „vendég”, már ismeri a szabá­lyokat.- Miképpen változott a rácsok világa tizennégy év alatt?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents