Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-10 / 107. szám
A Tisza Cipőgyár Rt. sikere 182 millió forint dolgozói részvény Hazánk legnagyobb cipőipari cégének, a Tisza Cipőgyár Részvénytársaságnak az Állami Vagyonügynökséggel folytatott tárgyalások során 200 milliós nagyságrendű dolgozói részvényt sikerült megszereznie. Ez a tisztes összeg példátlan a hazai vállalatok történetében, különösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy a részvényeket kilencven százalék kedvezménynyel - ami igen nagy előny - tíz százalék befizetésével lehetett megszerezni. A Tisza Cipő Rt. dolgozói a várakozáson felül éltek a lehetőséggel és jegyeztek dolgozói részvényeket, sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint a közönséges részvények iránt. Az összegezés szerint 3490-en 182 millió forint össznévértékű dolgozói részvényt jegyeztek. Az eredmény egyértelműen arra utal, hogy az rt. alkalmazottai, a jelenlegi gazdasági nehézségek, gondok ellenére bíznak a vállalat jövőjében. • Az is egyértelmű pozitívum, hogy a munkás- és műszaki állományból kibővült a Tisza Cipőgyár Rt. részvényeseinek a köre, tulajdonosai ezentúl törvényszerűen gyakorolhatják a már korábban megismert jogaikat. A jegyzési arányokat tekintve legtöbben - 2374-en - Martfűn, a központi gyárban váltak résztulajdonossá, a mezőtúri egységben 230, Kun- szentmártonban 252, Tiszake- szin 274 dolgozó szerepel a részvényesek között. A vállalathoz történő ilyetén kötődés is bizonyára elősegíti, hogy úrrá legyenek főleg a szocialista piac összeomlásából eredő gondokon és talpon marad a cég, nem lesz jellemző rá a munkások tömeges elbocsájtása. Békési ex-pénzügyminiszter szerint A magyar gazdaság egy még jól eladható Mercedes... Sértődött főváros A fővárosi közgyűlés csütörtökön több mint 10 órás vita után, 3 tartózkodás mellett, 39:24 arányban úgy döntött, hogy nem támogatja a Budapest-Bécs Világkiállítás megrendezését sem 1995-ben, sem pedig egy évvel később. A testület szerint ugyanis nem teremtődtek meg azok a feltételek, amelyeket a közgyűlés 1990 decemberében a világkiállítás megrendezésének feltételeként megállapított. A képviselők egyúttal arról is döntöttek, hogy a világkiállítás magyarországi megrendezésének feltételeiről szóló törvénytervezet parlamenti elfogadását sem támogatják. Szerintük ugyanis mindez nincs összhangban a jogi alapelvekkel, a hatályos törvényi szabályozással és emellett móg sérti a főváros érdekeit is. Kedden megyei közgyűlés Szolnok. Ülését tartja május 14-én 9 órától a megyeházán a megyei önkormányzati közgyűlés. Tájékoztató hangzik el többek között a megye társadalmi, gazdasági, valamint foglalkoztatási helyzetéről. Az előterjesztések közül kiemelhető a Jászkunság című megyei folyóirat újjászervezése; a Nagyalföldi Alapítvány létrehozása; a Homoki Általános Iskola és Diákotthon képzési profiljának bővítése. Kötelező biztosítás A PM Állami Biztósí- tásfelügyelete tájékoztatja a gépjárművek üzembentartóit, hogy hat biztosítótársaság vesz részt a kötelező gépjár- műfelelősség-biztosítás szerződéses rendszerében. A hat biztosítótársaság a következő: az Állami, az ÁB-Gene- rali, a Colonia, a Garancia, a Hungária és a Providencia biztosítók. ...állította Békési László országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt tegnap délután a szolnoki megyeházán tartott fórumán, egy kérdésre válaszolva. A kérdés úgy hangzott, hogy mit kezdene a kormányzat helyében az ex-pénzügyminiszter egy olyan Trabanttal, amelyiken még 300 millió tartozás is van. Békési úgy vélte a magyar gazdaság nem Trabant, Mercedeshez hasonlította, amin - igaz - félmilliós adósság is van. Jó menedzseléssel ez igenis haszonnal adható el. A szocialista politikus a fórumon tartott előadása során az ország külgazdasági helyzetét elemezve azzal kezdte, hogy az idén esedékes,- külföldi adósságszolgálati terhek mintegy kétszeresét teszik ki a várható exportbevételeknek (az idén mintegy 2,2 milliárd forint tőkét és 1,6-1,7 milliárd forint kamatot kell visszafizetni), így összesen 4 millió forintot kell kivonnunk a nemzeti jövedelemből. Van-e rá mód? - tette fel a kérdést Békési -, jó-e az, hogy első osztályú adósként teljesítjük kötelezettségei hket? Az átütemezéstől, a kamatfeltételek enyhítésének, a tőketartozás elengedésének kérésétől kedvező hatást remélők várakozásait azonban tévhiteknek minősítette, amelyek azt a látszatot keltik, hogy enyhíteni lehet az adósságterheken. Pedig a valóság éppen az ellenkező, mert bármiféle adósságkönnyítő kedvezményt kérünk, az országból kivont jövedelem nem lehet kevesebb, mint azok a veszteségek, amit például egy adósságátütemezés miatt a pénzpiacokon Magyarországnak el kell szenvednie. Álláspontját Békési (Folytatás a 2. oldalon) xsiiisiämmmmmmmmm: : • !;x: IRODATECHNIKAI SZAKÜZLET SZOLNOKON Nyitva: 9-17 (H-P) CÍMÜNK: Ady Endre út 22. Telefon: 36-473 $ Új jegybanktörvénytervezet A kormány csütörtöki ülésén megvitatta - és néhány szöveg- pontosítást kérve - elfogadta az új jegybanktörvény tervezetét. A törvényjavaslat - igazodva a kétszintű bankrendszer követelményeihez - piacgazdaság pénzügyi eszközrendszerét kívánja megalapozni. Ennek részeként viszonylagos önállóságot biztosít a Magyar Nemzeti Bank számára, hiszen az MNB az árfolyamok kivételével önállóan alakítja monetáris politikáját. A kormányülés napirendjén szerepelt az a kisvállalkozóknak nyújtandó 100 millió márkás német hitel, amelyről a közelmúltban született megállapodás. Mint ismeretes az úgynevezett Start Hitelhez, a Magyar Nemzeti Bank a 100 millió márkának megfelelő forintösszegű refinanszírozási hitelt ad kiegészítésként. A német fél részéről biztosított hitel futamideje 30 év, a kamat pedig 3,5 százalék. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a kormányülésen arról is tájékoztatta a minisztereket, hogy a magyar vállalkozók milyen feltételekkel juthatnak a Start Hitelből kölcsönökhöz. Eszerint a hitel felvevője csak magánszemély lehet, mégpedig a tevékenységét most kezdő kisvállalkozó, vagy olyan, akinek a vállalkozása 3 évnél nem régebbi keletű. A kisvállalkozásokhoz nyújtott kölcsön kizárólag forinthitelként vehető fel, a lejárati ideje pedig a beruházás és a vállalkozás jellegétől függően változik 8 és 15 év között. Az előzetes kalkuláció szerint a hitelt felvevő vállalkozók 21-22 százalékos kamatra kapják a kölcsönt. Geodéziai szakmai nap Szolnokon Felértékelődik a földmérők munkája A földmérést és a térképészetet nem véletlenül sorolják a konjunktúrára rendkívül „érzékeny” szakmák közé, hiszen e foglalkozás mestereinek tulajdonképpen csak akkor van bőven munkájuk, ha a beruházások növekvő számában megmutatkoznak a gazdaság élénkülésének jegyei. Noha pillanatnyilag még messzinek tűnik ez az időszak, ám a kárpótlási törvény végrehajtása minden bizonnyal jócskán ad feladatot a földmérőknek és a földhivatalokban dolgozóknak egyaránt, s várhatóan kedvező irányban változik a szakma társadalmi megítélése is. Tegnap Szolnokon, a Tudomány és Technika Házában adtak egymásnak randevút a szakma képviselői, ahol többek között megismerkedhettek a digitális térinformatikai rendszerek sokrétű alkalmazási lehetőségeivel, valamint pontos képet kaphattak a geodézia jelenéről és jövőjéről. Zsámboki Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője előadásában szólt a legégetőbb ellentmondásokról és gondokról, amelyek megoldása elsősorban anyagi kérdés. így például a digitális térképészet vagy a kor igényeinek megfelelő adatkezelő rendszerek térhódításához, illetve a pontos munkát lehetővé tevő, modem műszerpark beszerzéséhez egyre több pénz kellene, aminek pusztán a töredéke áll rendelkezésre. A kárpótlási törvény végrehajtásával kapcsolatban az FM szakembere elmondta, hogy várhatóan több százezer hektár földet fognak a tulajdonosok számára kimérni, átlagosan 4-6 ezer forintos egységáron. A földmérés költségeinek túlnyomó részét azonban - jónéhány véleménnyel ellentétben - nem a karók teszik majd ki, hanem a bérjellegű kiadások. Áz ugyan ma még nem tisztázott, kinek kell majd ezt a költséget megtérítenie, de az biztos, hogy az állam ezt nem képes magára vállalni. A földmérési munkákat vállalkozási formában fogják elvégezni, mert a földhivatalok geodéziai kapacitása ilyen volumenű- ellátásra már nem képes. A méréseknek nem lesznek hatósági árai, de a társadalom nem tolerálná azt sem, hogy egyesek ebből meggazdagodjanak. L.Z. A Suzuki válogatja a munkásokat 3. oldal. V _____________________________/ K ompország, még mindig. Évek óta a szolnoki Tisza-parton, a tárház és a kereskedelmi főiskola szállója között éktelenkedik a hatalmas, rozsdaette komp. Látványnak sem kellemes, és veszélyes is. Félő, hogy egyszer lecsúszik a partnál. (Fotó: T. Z.) Függönydarabok 30 %-OS engedménnyel kaphatók a Jókai u. 3-ban! Április havi nyertesünk: SZELINDI SÁNDOR, 5430 Tiszaföldvár, Kossuth u. 35. Jókai u. 3. sz. alatt______*53962/ 2»_________