Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-30 / 124. szám
4 A szerkesztőség postájából 1991. MÁJUS 30. Igazságosabb teherviselést Köztudomású, hogy a vízdíj bevezetése óriási vitát, felzúdulást váltott ki a bérházak lakóiból, mert az a véleményünk, hogy amíg nem mérik családonként a vízfogyasztást - úgy, ahogyan a villanyt és a gázt, addig nem beszélhetünk igazságos teherviselésről. Mert milyen tarifa-megállapítás az, hogy nem a lakásban élő személyek, hanem az alapterület nagyságának függvényében fizetjük a vízdíjat? Hogyan kívánhatják el egy idős nyugdíjas házaspártól, hogy ugyanannyit fizessen egyhavi vízhasználatért, mint a fiatalok - akkor, amikor az idős ember jóformán bele se mer menni már a kádba, mert onnan csak segítséggel képes kijönni. Nem úgy, mint a fiatalok, akik térülnek-fordul- nak, már fürödnek is vagy zuhanyoznak - naponta többször. Nem beszélve az automata mosógépről, ami legalább ötször annyi vizet használ el mint egy hagyományos gép, s amivel általában ugyancsak nem az idős emberek mosnak. Mindezek figyelembe vételével sem lenne szabad egyenlő arányban fizettetni a lakókkal. Tekintve, hogy országos problémáról van szó, az ügyben illetékesek sürgősen tegyék meg a szükséges intézkedést. Javaslom, hogy a meglévő bérházak lakásait a Víz- és Csatornamű Vállalat folyamatosan lássa el vízórával, de a költségét ne a lakókra hárítsa; az új bérházakat pedig már lakásonkénti vízmérővel tervezzék. (A MOM bizonyára vállalja az órák legyártását.) Dankó Béla A munkanélküli helyzettel vissza is lehet élni A kormányzat helyes döntése volt, hogy az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált állampolgárok - megélhetésük érdekében - segélyt, járadékot kapjanak, ahogyan ez a fejlett országokban is megvalósult. A gazdasági szerkezet átalakítása óhatatlanul együtt jár az időszakos munka- nélküliséggel, s ezt illik megértéssel fogadni, hisz végül is az ország új gazdasági berendezkedéséről van szó. Még azt sem szabad zokon venni, hogy az állami költségvetés a járadékfizetéssel kapcsolatos terhek jelentős részét közvetlenül a munka- vállalókra hárítja. Nem örül ennek senki, de a kényszerhelyzet nagy úr, no és arra is gondolni kell, hogy holnap bármelyikünk munkanélkülivé válhat, így az elemi szolidaritás mindenkitől elvárható. A gyakorlatban azonban egészen mást tapasztal az állampolgár, mint ami az elvekben szerepel. Sokan kifejezetten örülnek, ha vállalatuk, munkaadójuk felmond nekik, s bár formailag együttműködnek a munkaerő-szolgálati irodákkal, ténylegesen nem is akarnak elhelyezkedni. Ugyanis ezek a „munka- nélküliek” lusták, a munkát messzé elkerülő személyek, s a megnövekedett szabad idejükben nem a templomba járnak munkáért esdekelni, hanem valamelyik kocsma-hivatalban múlatják az időt. Az ilyen embereknek nem a munkanélküli-segélyt (járadékot) kellene kézbesíteni, hanem a munkára szólító határozatot. A „munkanélküliek” egy másik csoportja pedig jogtalan anyagi haszonszerzésre fordítja a mgnövekedett szabad idejét. Kontárkodnak, fusiznak, engedély nélküli kereskedelmi tevékenységet folytatnak, s ezen közben természetesen nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot, áfát, személyi jövedelemadót, helyi iparűzési adót sem. Ezzel elviszik a legálisan működő iparosok, kereskedők, vállalatok, szövetkezetek elől a munkát, s illegálisan jutnak magasabb jövedelemhez, mint a munkaviszonyban állók vagy vállalkozók. Részleteiben nem ismerem a munkanélküli-járadék folyósításának minden feltételét, eljárási módszerét, de. feltételezem, hogy van olyan szerv, szervezet, amelynek feladata a visszaélések megakadályozása. Sajnálatos, hogy tevékenységük és annak következményei sem szűkebb, sem tágabb környezetemben nem közismertek. Természetesen a munka nélkül maradtak túlnyomó többsége becsületes, tisztességes dolgozó, aki nagy csapásként éli meg állásának elvesztését. Részükre a járadék folyósítása nem csak indokolt, de kötelesség is, és a támogatásukra levont munkáltatói, munkavállalói (1,5-0,5 %) befizetése reálisnak, helyesnek ítélhető. Arra azonban oda kell figyelni, hogy a társadalom humanitását egyesek ne munkakerülő életmódjuk biztosítására, mások pedig illegális munkavállalás útján, jogtalan egyéni haszonszerzésre használják fel. Hollósi Imre Túrkeve Tájkép ’91 (Fotó: Korényi) Azért nem olyan könnyen kerül „víz alá” az ember Május 20-án e rovatban olvastam a „Könnyen víz alá kerülhet az ember’ ’ címmel megjelent, az általam tisztelt, de nem ismert Balázs Pál írását. Feltételezem, hogy jó szándék, jóindulat vezérelte, amikor tollat fogott, de levelében érzek egy kis ellentmondást. Ha megengedik, idézem: „... ha a horgászok oda akarnak menni, ahol halat remélnek, a parti út lezárása, elkerítése nem akadály.’ ’ Majd néhány sorral később: „... minden jó szándékú horgásznak, kirándulónak lehetóvé kell tenni a vízparti szabadságot.” Mindezeket olvasva, én is egyből tollat akartam fogni, de elszámolva 20-ig, csak most reagálok a levélre. Nem egészen önzetlenül, ugyanis körülbelül 30 éve horgászom. Igaz, a szolnoki Holt-Tiszán csak 12 éve. Senkitói nem irigylem a hétvégi házát vagy a vízparti telkét, de a „vasfüggönyök” engem is zavarnak és az is, amikor az üres stégről eküld a tulajdonos - mondván, hogy ez neki nagyon sokba került. Nem volt lehetőségem lemérni a szabadon maradt vízpart hosszát, de becslésem szerint az utóbbi években ez kb. harmadára csökkent. Magam részéről indokoltnak tartom a (le)kerítést ott, ahol a családi házak közvetlenül a vízpartra épültek (Kocsoros, Szandaszőlős stb.); itt is csak vagyonvédelmi okokból. Nem tartom viszont indokoltnak például a Vízpart körúton, ahol^giár alig lehet találni néhány négyzetméternyi „szabad’ ’ területet. És, ha már a horgászatnál tartok, hadd írjak még néhány sort, ami már nem az előbb említett íráshoz kapcsolódik. A Kertvárosi Horgászklub ez év elején aláírásgyűjtést szervezett, amelyben kérvényezték, hogy tegyék lehetővé a Holt-Tiszán az éjszakai horgászatot. (A laikusok kedvéért leírom, hogy vannak olyan halfajok - süllő, angolna, esetleg ponty -, amelyek június-júliusban éppen este, kilenc óra tájban kezdenek táplálkozni.) A jelenlegi szabály szerint akkor kell abbahagyni a horgászást. Az aláírásgyűjtés nem járt eredménnyel, a MOHOSZ illetékesei elutasították a kérelmet - mondván, hogy az elmúlt évben nagyon sok volt az éjszakai szabálytalanság. Ráadásul, ez év elején tartott éjszakai ellenőrzésük során is „elkaptak” több mint húsz szabálytalankodót. Hát nem tudom. Szolnokon több mint ötezer horgász van... (Csak zárójelben: többségük a „kert végében”, a lekerített területeken horgászott.) Pedagógus vagyok, de soha nem csináltam olyat, hogy egy-két rendetlenkedő diák miatt megbüntettem volna a többi harmincat is. Gondolom, ezzel a MOHOSZ Megyei Intéző Bizottság elnöke is így van, hiszen ő is pedagógus. Virág István Kereket oldott az egy fordulóra kapott biciklivel Hétéves kisfiámé szolnoki, József Attila úti hétemeletes épületek mögötti játszótéren - május 20-án, hétfőn 17 óra körül" - néhány fordulóra odaadta a kerékpárját egy 10-11 év körüli fiúnak. Sajnos azóta sem hozta vissza. Az eddigi kutatásaink eredménytelenek voltak, ezért - a kisfiú és a kerékpár leírásával - a nyilvánosság segítségét is kérjük. A kisfiú barna bőrdzsekit viselt, arcán körülbelül lencse nagyságú anyajegy van, bőre kreol. Ha az igazi nevét mondta: Bodnár Imrének hívják. A kerékpár fehér-kék színű, Csepel gyártmányú BMX; a küllőkön tisztító gyöngyszemek voltak, s a kormányra már sebességmérőt szereltünk; rajta maradt a kerékpárlakat - a kulcsa nálunk van; a kormány alatti vázon - a lakattól - már leverődött a fehér zománcfesték. Kérem a szülőket és mindazokat a gyerekeket, akik valamit tudnak a kerékpár hollétéről, vagy hogy kinél látták utoljára, értesítsenek. A kisfiámmal együtt még reménykedünk abban, hogy visszakapjuk. A segítséget előre is köszönjük. (Címünk a szerkesztőségben.) Pogány Csabáné , Vártuk, vártuk a különjáratot Örömmel olvastuk a május 25- i lapban azt a programajánlatot, mely szerint másnap, azaz vasárnap ingyenes autóbusz szállítja Szenttamásra a gyógynövények iránt érdeklődőket - megjelölve a felszállóhelyeket. Ennek értelmében a szolnoki Hunyadi úton (a vasipari vállalat mellett) várakoztunk mintegy huszonötén, hiszen ritka alkalom kínálkozott arra, hogy közelebbről is megismerjük a gyógynövényeket, lelőhelyüket. Fél kilenc körül vált gyanússá a dolog, mivel az indulás ideje negyed kilenc volt. A várakozók többsége kezdett szétszéledni, lemondtak az útról, de néhányan a Jókai utcába siettünk - a másik felszállóhelyre -, hátha valami ok miatt irányt változtatott á busz, s ott még elcsípjük. E helyen is álldogált egy kis csoport, aztán - némi várakozás után - feladtuk. Jómagam még megtettem annyit, hogy a különjárat felől telefonon érdeklődtem a Jászkun Volánnál, de az említett programot nem ismerték. Ezúton szeretnénk megtudni, hogy végül is miért hiúsult meg a gyógynövények iránt érdeklődők vasárnapi útja? Mészáros András Szandaszőlős * * * Sajnos ezúttal az történt, hogy a hír fölötti cím, mely az indulás helységére, Törökszentmiklósra vonatkozott, technikai okból lemaradt. Az már a véletlen egybeesése, hogy a felszállóhelyként megjelölt két utca Szolnokon is megtalálható. A hibáért olvasóink szíves elnézését kérjük. Hozzászólás cikkeinkhez Nem reménytelen a fellebbezés Még van hely az iskolákban A Kulturális panoráma rovatban május 18-án közölt, „Elutasítva - fellebbezésre várva” című cikkhez »szeretnék kiegészítést fűzni, mert az abban foglaltakat nem éreztem mindenben valósnak, a teljes igazságot feltárónak. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Népjóléti Irodája szervezésében május 21 -én koordinációs megbeszélést tartottunk a középfokú iskolai fellebbezések elbírálásával kapcsolatban. Erre az alkalomra - naprakészen - összegyűjtöttük az információkat, melyet ezúttal közreadok: Ebben az időpontban a Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztással foglalkozó csoportjánál 488 Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei tanuló középfokú iskolába szóló jelentkezési lapja volt. Ugyanakkor - az iskolák tájékoztatása szerint - még a szakmunkásképző intézetekben 66 helyre, a középiskolákban 480- ra várták a jelentkezőket. Ilyen adottságok mellett bírálják el az iskolákat fenntartó helyi önkormányzatok a fellebbezéseket - máA tárgyalóteremből A parancsnok dilemmája „K.Gy. 35 éves szolnoki lakost okirathamisítás vétsége miatt három hónap elzárásra ítélték. A rendőrségi elővezetés után elmondotta: otthon két lóról is kellene gondoskodnia. Éppen ezért tisztelettel arra kért bennünket, adjunk neki valamennyi halasztást, amíg valamilyen módon rendezi a négylábúak sorsát. Ha tudja, eladja őket, ha nem, erre a néhány hétre új gazdát fogad melléjük. Mindez karácsony előtt történt, és mivel igazolták az elmondottakat, két hét halasztást kapott a bevonulásra. Miért, miért nem, a barátunk feledékeny lehetett, ezért azután március 14-én a rendőrök hozták be. Le is töltött idebenn pár napot, majd kihallgatást kért tőlem. Előadta, három gyereke már van, így olyannyira bevált az asszony, hogy ezek után el szeremé venni. Már a polgári esküvő napját is kitűzték, ami április 5-én este fél ötkor lesz a városházán. Megkerestük az illetékeseket, akik igazolták, K.Gy. valóban ott és akkor'szeretné elvenni három gyereke anyját. A beosztottaim többsége kért: ne engedd el parancsnok úr, mert kámfor lesz belőle. Én pedig komoly dilemma elé kerültem, jogom van- e megakadályozni ennyire csekély büntetés esetében azt, hogy végre valahára rendeződjön három gyerek és két felnőtt sorsa. Ráadásul esküvel vallotta: vakuljak meg, ne lássam a családom, ha nem jövök vissza, drága parancsnok úr. Nem kis vívódás után adtam neki három napot. Mint hallottam, az esküvő április 5-én nagy pompával megtörtént. Elutaztak nászúira, bár ei annyira hosszúnak bizonyult, hogy még most is tart. Hogy nagyobb nyomatékot adjunk a visszatérésnek, országos körözést rendeltünk el ellene. Meggyőződésem, akkoi jól döntöttem, és őszintén szólva ma sem értem a logikáját. Már régen letelt volna a három hónap, t pedig a zfirösebb megoldást választotta, mert hol itt lapul, hol ott bújdosik. Pedig a vége nem lesz más, csak a letartóztatás, az elzárás.” Elmondta: Doktor Károly alezredes, a Szolnoki Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka XXX Mit tehetne mindehhez a tollforgató? Lehet, hogy túlságosan hiszékeny volt a parancsnok? Lehet, bár én is alighanem ugyanezt tettem volna a helyében. Hozzáfűzve a leírtakhoz: K.Gy.-nek a három hónap elzárás továbbra is esedékes. Azt le kell töltenie, miután elkapják. Csak azt nem tudom, milyen indokkal próbálkozik majd ismét idő előtt kijutni. Nem lesz könnyű, mert korábbi kérelmeit átlapozva temetés, gyerekszületés, házasságkötés, lóelhelyezés mát volt. Talán, ha súghatok valamit: a sorból a válás még hiányzik. Bár ahogyan megítélem a helyzetét, elválasztják régi, de új hitvesétől majd a rácsok. Igaz, nem hosszú időre, mindössze kilencven napra... D. Szabó Miklós jus 20-31 között. Az adatokból világos, hogy a fellebbezésektől még sokan megalapozottan remélhetik felvételüket. A helyzet talán nem annyira „siralmas”, mint ahogyan azt a cikk állítja! És ne fogjunk már mindent a demográfiai hullámra sem! Kétségtelenül népes még ez a korosztály (és'még a jövő évi is az lesz), de legszélesebb rétegük az 1989/90. tanévben lépett be a középfokú iskolákba. Természetesen nem nehéz látni a strukturális feszültséget, ami abban van, hogy sokkal kevesebb a szakmunkástanuló-hely mint a középiskolai, márpedig az a tanulói réteg, amelynek még nem alakult ki a sorsa, sokkal inkább ostromolja a szakmunkásképző intézeteket (sőt az elsősorbán nem rájuk számító speciális szakiskolákat), mint a középiskolákat. Nem véletlen, hogy középiskolai hely bővebben akad még ma is! A 80-as évek eleje óta tudatos törekvés irányult arra, hogy az érettségit is adó iskolák irányába növeljük a középfokú képzési arányokat. így indult szakközépiskolai képzés is a szolnoki 605-ös, a 633-as és az Achim úti, valamint a karcagi, a törökszentmiklósi szakmunkásképző intézetekben. Sajnos az általános iskolások aspirációja inkább a szakmunkásképzés felé tolódott el! Ebben része van annak, hogy ma sok szülő keményebben mérlegeli, hány évig kell még taníttatni a gyermeket (lehetőleg minél rövidebb ideig), de nem jelentéktelen szerepet játszik az sem, hogy a végzősök között sok a gyenge tanuló. Persze a szakmunkásképző intézeti helyek szűkösebb voltának korántsem csak a középiskolai képzés bővülése az oka! Több üzem - sokszor drasztikus hirtelenséggel - visszalép a a gyakorlati képzéstől. A nagy siránkozás és „mézesmadzag” emlegetése közben azt is látni kell, milyen összetételű is ez a nehéz helyzetben lévő 488 tanuló? Körülbelül tíznek négyes feletti az átlaga, mintegy hetven közepesnél valamivel jobb, de a többi 2-es, 3-as osztályzatú. E tanulók zöme - enyhén szólva - nem valami nagy szorgalmat tanúsított az általános iskolában, és bizony ezt sok szülő is éveken át eltűrte. Happy enddel tehát semmiképp nem lehet befejezni ezt az írást, még ha látszatra - főleg a középiskolákban - van is hely számukra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy közülük sokan nem találnak maguknak való iskolát. De ezért maguk (és szüleik is) felelősséget kell hogy erezzenek - a fogadó és a kibocsátó iskolán, valamint a „társadalmon ’ ’ kívül, melyeket bizony a legkönnyebb általánosságban elmarasztalni. Utolsónak maradjon azonban az információ, hogy még sok hely van a jászapáti, a kunhe- gyesi, a martfűi, a jászberényi, a karcagi, a szolnoki Áchim úti, a vízügyi szakközépiskolákban; akad még hely a mezőtúri, a törökszentmiklósi gimnáziumban és a jászberényi, valamint a szolnoki Áchim úti szakmunkásképző intézetekben is. Dr.Vincze Sándor „Lehet, hogy egyszer jnég jó lesz a lábam” A május 20-i lapszámukban Fault Extra címmel megjelent íráshoz kívánok hozzászólni - azzal a szándékkal, hogy hallgattassák meg a másik fél is. A május 5-ei, Szolnok MÁV MTE-BVSC-mér- kőzés után én nem ültem be a Piros-kék étterembe, amit tanúkkal tudok igazolni. Focistársaimmal a mai napig is jó viszonyban vagyok, a volt ifjúsági csapattársaimmal ugyanúgy, mint a mostaniakkal. Ami a betegségemet illeti: tavaly augusztusban a Honvéd- Szolnok edzőmérkőzésen, a második félidőben elszakadtak a térdszalagjaim. A másnapi rutinvizsgálat tönkretette a térdemet. Ezt követően - egy másik vizsgálat után, műtétre került sor, így ez év februárjáig táppénzen voltam, majd február után rendesen tovább edzettem, és mint a többiek, rendes fizetést kaptam. így hát én nem mondtam se az edzőimnek, se másnak, hogy táppénzen vagyok, erre játékostársaim a tanúk. Sajnálom, ha a MÁV MTE-ben ilyen dolgokat mondanak rólam, ami azt bizonyítja, hogy nem kedvelnek. Ezt igazán nem tudom megérteni, de legfőképpen azt nem, hogy miért döntöttek rólam ilyen gyorsan. És ha már nem fognak rám számítani, lehet, hogy egyszer azt mondom: hál’istennek, hogy így történt. Ugyanakkor megjegyzem: lehet, hogy egyszer még jó lesz a lábam. Burai József * * * (Tudomásunk szerint a Fault Extra című írásban érintett esettel kapcsolatban büntetőeljárás folyik, annak lezárása után tájékoztatjuk olvasóinkat a végeredményről. A szerk.) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
