Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-25 / 120. szám
8 Megyei tükör Ti1991. MÁJUS 25. Tragikusan teljesült az óhaja Szajolba vágyott — ott helyezték örök nyugalomra Amikor Haris Istvánné tavaly, november 15-én reggel Szolnokon, a negyedik emeleti, Széche- nyi-lakótelepi lakásukból munkába inndult, a férje kikísérte az ajtón és így búcsúzott tőle: siess haza! Fél tizenkettőkor a munkahelyén csörgött a telefon: az egyik szomszédasszonya hívta, igyekezzen ahogyan bír, mert nagy csörömpölés, dörömbölés hangzik az otthonukból. Taxival érkezett haza a Ganz Viliből, és döbbenten látta, füst gomolyog az ablakokból. Bemenni nem lehetett, az ajtót eltorlaszolta a férje. A feleség sikoltva kérdezte, hol vannak a gyerekek, mire ez a válasz érkezett: az iskolában, az iskolában. Elrohant az iskolába, és mire hazaért, Haris István levetette magát a mélybe. Meghalt. Tíz-egynéhány éves munkájuk eredménye, a gyönyörűen berendezett otthon pedig teljesen kiégett. A feleség, meg a három gyerek szükséglakást kapott az IKV-től, és ma is ott él. Az ismerősök, az osztálytársak adtak az apróságoknak ruhát, a munkahely 30 ezer forinttal támogatta őket, de segített a lakásszövetkezet, a polgármester is, az IKV pedig a legszükségesebb bútorokkal rendezte be a szobákat. Életbiztosításra a biztosító 60 ezer forintot adott, de a kiégett lakásra egy fillért sem. Ugyanis öngyújtogatás történt, amivel a feleség azért nem ért egyet, mert a hatósági orvosi papíron elhunyt férjének agyvizenyőt állapítottak meg. Akárhogyan nézzük ezt a döbbenetes cselekménysort, volt ennek előzménye. A házaspár korábban Szajolban is lakott a férj édesanyjánál, majd addig kupor- gattak, gyűjtögettek, kölcsönöket vettek fel, amíg kilenc éve beköltözhettek 51 négyzetméteres szolnoki lakásukba. Időközben a lányuk és a fiuk után ’83- ban újabb fiú született. A családgyarapodás miatt, meg a több kereset reményében a férj otthagyta korábbi munkahelyét, és egy kft.-nél helyezkedett el. Temérdeket dolgozott, gyarapodtak is szépen. Tavaly nyártól azután valahogyan lazult a kapcsolatuk. A férj édesanyja kórházba került, így Haris István látta el a jószágokat Szajolban. Kijárt, sőt kinn is aludt, szóval elég sokat volt távol. A feleség meg a gyerekek pedig hétvégeken Tiszaföldvárra utaztak az asszony édesanyjához. Egy szó mint száz, a családfő mindezek ellenére hihetetlenül sokat dolgozott. Gyűlölte a paneléletet, és minden vágya az volt: még egyszer visszaköltözhessen abba a faluba, ahol gyere- keskedett, ahol mindenkit ismert. Hogy milyen feloldhatatlan ellentét feszíthette lelkét, örök titok marad. Mi okból dobta el az életét, csak találgatni lehet. Ha már így büntette magát, a feleségét, miért tette ugyanezt három gyerekével - nem tudjuk. Amit ismerünk: lelocsolta festékkel a bútort, felgyújtotta - és ugrott. A család azóta csonka. Mivel az édesanya reggel hatra jár dolgozni, hajnalok hajnalán becsukja maga után az ajtót. Helyette tizennégy éves kislányának kellett máról holnapra felnőni, ő engedi el öccseit. Vissza szeretnének költözni, mivel az albérlet havi 4 ezer 500 forint, ráadásul nem az övék. Igen ám, de kiégett lakásukat fel kell újítani. Ha minden igaz, segít az IKV, az önkormányzat, a lakásszövetkezet. Szó van szociális kölcsönről, hogy ennek a biztosítása milyen formában történik, miképpen kell törleszteni, ez a napokban dől el. így a helyreállítás után bizonyára lesz majd ismét saját lakásuk. Sajnos az édesapa soha nem nyitja meg a kilincset. A három gyerek felnevelése, az adósságok fizetése az anyára marad. Ez akkor is igaz, ha temérdek segítséget kapott a munkahelyétől, a lakásszövetkezettől, az IKV-tól, a városi önkormányzattól, jó emberektől. Érzem, hiányos a riport, hiszen kimondva, kimondatlanul az motoszkál a fejemben: jó lett volna megkérdezni Harisjstvánt is, miért tette mindezt. Ő azonban a válaszokat magával vitte Szajolba, a sírba. Oda, abba a községbe, ahová mindig vágyott, és ahol iskolás éveit, fiatalságát töltötte. Örökre hazaérkezett, bár aligha hiszem, hogy ezt az utazást így képzelte el... D. Szabó Miklós Aki jól érzi magát, nem jön vissza Megelőzni a rákot — DE HOGYAN? Az elmúlt két évben a jászberényi colo-proctologiai szakambulancián 4500-nál több beteg jelentkezett kezelésre: 197 mintavétel történt. Ebből 38 rákot igazolt. Nyolcán a radikális műtétek (daganatkiirtás és a bélnek a hasfalra kívánása) ellenére is meghaltak. Nyolcvannyolc szövettani minta polipot igazolt. Ezek közül 24 nagy hajlandóságot mutat a rákos átalakulásra. Mindenkivel, akinek a polipját eltávolítöttuk, tudattuk, hogy három hónaponként kontrollvizsgálaton kell jelentkeznie. A betegek egy része ennek ellenére nem jelent meg. Levélben ismét felhívtuk figyelmüket a kontroll szükségességére. Néhá- nyan visszaüzentek, hogy jól vannak, és nem veszik igénybe a vizsgálatot. Megtörtént, hogy az első mintavétel még jóindulatú polipot mutatott, de egy év múlva, mikor a beteg a panaszai miatt kontrollra jelentkezett, már előrehaladott, kiterjedt rákot találtunk. Mi lehet ezeknek a távolmaradásoknak az oka? Egyre gyakrabban találkozunk olyanokkal, akik a sebkezelésük után nem veszik igénybe a táppénzt, hanem a munkájukat sérülten is tovább folytatják. Nem egyedi eset, amikor az édesanya nem marad otthon beteg gyermeke mellett, hanem magára hagyja, és fölveszi a munkát. A növekvő árak, a fokozódó megélhetési gondok, a munkahelyféltés miatt az emberek egyre nagyobb része már csak akkor fordul orvoshoz, ha nagyon rákényszerül. A nagy társadalmi szervezetek és közösségek, a családok egyre nagyobb számban bomlanak fel, az emberek befelé fordulnak. A Vöröskereszt szervezete a létezés határára sodródott. Az egészségügy belső nehézségekkel küzd, átalakulás előtt áll. A közösségért ténykedők a munkájukért korábban is alig kaptak elismerést, mára ez teljesen kihalóban van. A társadalmi környezet nem kedvez a MEGELOZÉS-nek, amely a betegek és a társadalom együttes érdekeit szolgálná! A rákos betegek száma többszörösére nőtt az elmúlt tíz évben. A halálozás rangsorában már a 3., 4. helyet foglalja el. Nincs itt az ideje a megelégedettségnek és a tétlenségnek. A tudomány elég fejlett, és az eszközök is alkalmasak a betegségek minél koraibb felismerésére. A gyógyítás eszközei és a gyógymódok is megfelelőek ahhoz, hogy minél több esetben eredményt érhessünk el. Mindössze annyi a feladat, hogy kellő időben kellene eljutni ezeknek a közelébe. A megelőzés akkor válhat ismét hatásossá, ha az egyéni kezdeményezéseken túl a megfelelő fórumok is képesek aktivizálni erőforrásaikat, és a gazdasági vezetők is megértik, hogy segítségük nélkül megoldhatatlan a feladat. Biztosítani kellene, hogy a szűrésre vállalkozók munkaidő-kedvezményt kapjanak. Munka után - esetleg késő este - ugyanis a holtfáradt emberek nem fogják igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat. Dr.Jánosi Gábor /--------------------------------------------\ B arbie Barbie, Te örömadásra születtél, mégis folyton bánatot okozol. Hónapokig tartó pénzszámlálgatás, gyerekek vissza-visszatérő siráma, szomorú sóvárgás a szemükben, a szívükben; ez vagy Te, Barbie. Szülők önmarcangoló lelkifurdalása, egy fájó gondolat - ezt se tudom megadni a gyerekemnek! - ez vagy Te, Barbie. Te vagy a Vágy, a soha el nem érhető álom. Persze tudom, minden kornak megvoltak a maga “Barbie-jai”. Mindig megszülte a játékipar azt a figurát, amelyikért a gyerekek nyúzhatták szüleiket. Mégis más volt az, Barbie. Ha megvettük a gyerekeknek a négerbabát, a Moncsicsit - egyszer! - akkor legalább örültek. Örültek sokáig, és elégedettek voltak. De Neked nem sokáig lehet örülni, Barbie. Mert ha a szülő összekuporgatta a pénzt, és megvásárolt csemetéjének, mindössze néhány napig tart az öröm. Mert máris ott az újabb cél: van családod, kutyád, lovad, autód, kerti garnitúrád, konyhád, fürdőszobád, hálószobád... És ha bármelyiket megszerzi a gyerek, néhány nap múlva már az újabb darabról álmodik. Védekezni se lehet ellened. Ha az ember el is vonszolná gyermekét a csillogó kirakat elől - amelyet természetesen Te uralsz - hát otthon, a képernyőn, két mese között csábítod a lurkókat! Mondd, Barbie, amikór átlépted a határt, megnézted, milyen országba jössz? Tudod, hogy nálunk a gyerekek 40 százaléka alultáplált? Csillogó cuccaidat, gyönyörű tüllruháidat nézve még fájóbb a szegénységünk... _____________________ A Horthy-rendszerben kommunistának, a szocializmusban reakciósnak hitték Fehérre meszelt, cseréptetős, hosszúkás tanya Kunmadaras és Tiszaszentimre között, valahol a kisajtósi részen. Majdnem egyidős a századdal, hiszen 1903-ban a most 78 éves tulajdonos, Molnár Mihály édesapja építette. Akkora ablak virít rajta, amelyiket jótékonyan betakar két nagyobbacska férfitenyér. Az öreg gazda itt született, és akkor megy el belőle, ha viszik. Élete párja, Mária néni a hetvenet tapossa. - ígért az uram mindent, amikor 1938-ban, Erzsébet- napkor elvett, oszt lássa, ez lett belűle - emlékezik vissza. Mihály bácsi elereszti a füle mellett a fullánkos mondatot, egy kukkal se reagál, csak a pipán szív egyet. Több bölcsesség adódik ebben a csibukban, mint az osztozásban. Három lányt neveltek fel, kettő ma is él közülük. Volt tizennégy és fél köblös földjük, ezt egy tollvonással betagosí- tották. Igaz, „fizettek érte”, kaptak hat és félezer forintot. Mihály bácsi követelné vissza a jogutód téesztől, a Kossuth- tól, és az elnök meg is ígérte. Nem baj, ha bevetve kerül hozzám, úgyis sokszor szüreteltek róla nélkülem, összegzi tömören az elmúlt harminchét év sérelmeit. így azután se nyugdíjat, se földjáradékot, se szociális segélyt nem kap. Hogy miből tartják fenn magukat, rejtély. Még a postás is kikerüli őket, nincs mit ide hozni.- Tudja, közli velem, mivel mindig megmondtam az igazat, ezért a reakciós világban kommunistának tartottak, a Rákosi-, meg a Kádárérában meg reakciósnak. Most harmadikféle rendszer született, de hogy mi lesz belőle, tán a Jóisten se tudja - véleményezi az időszerű politikai változásokat. Mindezek ellenére vallja: jó élete volt. A forradalom idején szorított az idő, ezért viharlámpával vetett, de hát más aratott. Meséli, hej, de sokat kaszált, mégpedig ötből kettőt. Ez azt jelenti, öt boglyából kettő lett az övé. Este kilencig, tízig is virít alles petrólámpa, noha Mihály bácsi a naplemente I kell Madarasra után már bevackolja magát az ágyba. Mária néni nem ilyen korai fekvő: hallgatja a rádiót, 'miközben az asztal mellett tanyázik egy sort. És gondolkozik azon, holnap mit is főzzön, merthogy a leves egyetlen napról sem hiányozhat. Azután lehajtja a parányi ablakra a függönyt, csendben levetkőzik, és elfújja a mécsest. Félálomban még felvillan előtte: a reggeli etetés után okvetlen be kell kaCsendélet a kamrában, anno 1991. rikáznia a faluba, Madarasra, mivel elfogyott a kenyér. Ez pedig az ő munkája, mert a gazda egy hónapja ki se tette a lábát a portáról. így van ez, ha megöregszik az ember, gondolja, miközben puha, álmos éjszaka ereszkedik a környékre. Csak a négy kutya virraszt, sőt néha eszeveszett koncertbe kezd, érezve: eljött az ő igazi idejük. Ezért világgá kürtölik, hogy a másnapi kosztért Ilyenkor kell megszolgálni... D. Szabó Miklós. Fotó: Tarpai Zoltán ' " Tanyázás odabenn, amúgy öregesen Ennyi maradt a tagosítás után A parányi ablakú szoba két olyan embernek biztosít menedéket, akik életkora összesen 148 esztendő
