Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-11 / 108. szám
1991. MÁJUS 11. Azt beszélik a faluban... 7 r Szent Flórián önkéntesei Átalakuló világunkban, amikor számos közösség anyagi és egyéb okok miatt megszűnik Jólesik találkozni egy olyan társasággal, mint a kőtelki tűzoltóké. Az egyesület harmincöt önkéntese különböző munkahelyeken őrködik azon, hogy ne röppenjen fel a „vörös kakas”. Ám ha mégis megtörténik - legutóbb például tavaly nyáron - mindenki érti a dolgát. Sőt! Ha kell, még a polgármester is felugrik a kocsi pilótafülkéjébe, hiszen ilyenkor minden perc számít. Az összeszokott társaság szervezettségét fényesen bizonyítja, hogy mire megérkezik Szolnokról az erősítés, minden alkalommal sikerül eloltaniuk, de legalábbis lokalizálniuk a tüzet. Ez persze a lehetetlen telefonálási viszonyoknak „köszönhető”. A felszerelés pedig mindössze egy fecskendő, s egy ZIL tűzoltókocsi a kellékekkel. Az idén nemcsak a falu ünnepli kerek születésnapját, hanem az egyesület is. Pontosan száz évvel ezelőtt alakult meg az önkéntes tűzoltók egyesülete, s ebből az alkalomból felveszik Szent Flórián - a tűzoltók védőszentje - nevét, zászlót szenteltetnek, s területi tűzoltóversenyen mutatják be felkészültségüket. Mi mást kívánhatnánk a százéves egyesületnek, mint azt, hogy csak a versenyekre, bemutatókra kelljen kivonulniuk a piros autókkal. A Fővárosi Kézműipari Vállalat Janett Konfekciórészlegében jelenleg nyári kosztümöket, divatos férfiingeket készítenek. A varroda harminchat kőtelki asszonynak, lánynak ad munkát, s ha szerényen is, de megélhetést. Reggel héttől délután fél négy ig zúgnak a varrógépek. s bizony utána jólesik a falu csendje, tiszta levegője. Az asszonyok havi bére 5-8 ezer forint nettóban. KÖTELEK Az ötlet,,megbukik” a pénztelenségen Amíg 1960-ban még 3255 lakost számláltak Kőteleken, ma már csak 2430-an élnek a faluban. Hiába volt a település „a közös tanács” korszakban három falu központja, mivel igazából nemigen volt mit elosztani, senki sem járt jól, csak ellenségeskedést szított egymás között a közös kassza. Kőteleknek, mint általában a többi falunak sem volt megtartó ereje. A fiatalok előbb munkát, majd lakást kerestek a városokban, a község- Ezek szerint nem túl optimistán készül a település a 600. születésnapjára.- Csalódottak az emberek. Becsapva érzik magukat, hiszen ők semmit nem tettek azért, hogy ilyen helyzetbe jutott az ország, a falu. A kőtelkiek dolgos, szorgalmas emberek. Nézze csak végig a gondozott portákat. A hetvenes években négyezer meggy-, szilva-, cseresznyefát ültettek az utcákra. Hogy mi köze volt Adynak Kőtelekhez? Valószínűleg nem sok, a termelőszövetkezethez azonban biztos, hogy semmi. A kőtelki té- esz mégis a költő nevét viseli. A „legenda” szerint a név választó közgyűlés előtt azt az ukászt kapták a téesz vezetői, hogy könnyen kimondható nevű, s kikezdhetetlen emberről nevezzék el a gazdaságot. Ment is volna minden simán, de egy ’19-es veterán azt javasolta a névadón, hogy Festetitsről nevezzék el ä téeszt. Valamilyen ürüggyel kicsalogatták az öreget, s a hirtelen kapkodásban gyorsan Adyra szavaztak. Hát ilyen előzmények után talán még szerencsésnek is mondható a névadó. A történeten ma már mindenki nevet, bár a hangulat a téeszben sem valami rózsás. A 6200 hektáros gazdaság nyolcszázegy téesztagnak nyújt megélhetést. Peszéki Ferenc elnök azt mondja:- Eddig még egyetlen kőtelki sem keresett meg azzal, hogy visszakérje a földjét. Ennek ellenére beszélgettek már a privatizációról, s ebből úgy tűnik, a tagok biztosabbnak látják a jövőjüket a termelőszövetkezetben, mint egyéni gazdaként.- S mennyire biztos a téesz jövője? Az elnök elneveti magát a kérdésen, hiszen ki tudna erre most biztos választ adni. Mindenesetre megnyugtató, hogy jelen pillanatban is vetnek, gondozzák az állatokat, a gyümölcsöst.- Hiszen a parasztember akkor is vetett, amikor bombáztak, mert a vérében volt, tudta, csak az arat, aki vet is - jegyzi meg Peszeki Fernec, majd elújságolja, hogy nemrégiben tejboltot nyitottak, ahol 17 forint a tej litere. Emellettt melléküzemágként többek között ekéket gyártanak, árusítják a SLICK-50 termékcsaládot, amely gazdaságosabbá és környezetkímélővé teszi a gépjárműveket, úgynevezett Carbon Clean gépekkel az autók motorjának tisztítására is vállalkoznak. Ez utóbbi úgy tűnik, felkeltette a szolnoki Volán érdeklődését is. Próbaképpen néhány buszon már alkalmazták. Az eredmény jó. s miközben a szolnokiak szívják a kipufogógázt az amúgyis poros, levegőtlen városban - Kőtelken, a Tisza partján hiába várják a megrendelést. Szeretnének építeni egy hűtőházat a gyümölcs tárolására, de az anyagiakon túl a bizonytalanság is visszatartó erő. Múzeum az iskolában Aki szeretné megismerni Kőtelek történetét, kezdje az iskolában. Biztos, hogy nincs még egy ember a földön, aki annyit tudna a településről, mint Boros Imre, az iskola igazgatója. A csendes, jó humorú történelemtanár 1957 óta dolgozik a faluban, s az eltelt évtizedek alatt egy valóságos kis helytörténeti múzeumot hozott létre tanítványaival. Az iskola történelemtermében régi térképek, cserépedények, népi kismesterségek használati tárgyai a díszletek. A parányi igazgatói irodában albumok sárguló képekkel, becses okleveles iratok, videofelvételek a falu életéből, fotók tömege a házak oromdíszeiről. Egy önzetlen, értelmes élet dokumentumai, a huszonnegyedik órában megmentett kincsek. Nemigen lesz nehéz dolga hát Boros Imrének, hogy az októberi jubileumi ünnepségekre megírja Kőtelek 600 éves történetének utolsó századát. A régebbi időkről az Adatok a kőtelki népoktatás 250 éves történetéhez című könyvéből kaphatnak ízelítőt. Ebben olvasható többek között, hogy a település onnan kapta nevét, ,,hogy építések alkalmával igen sok égetett kövek, s terméskövek is találtattak, mellyek Az öreg halász és a Tisza Szabó Andrásról, a falu halászáról legszívesebben egy sort sem írnék, hanem odatenném a képe alá Az öreg halász című versét. A húszsoros költemény gyönyörű vallomás a Tiszáról, az életről. Ízelítőül néhány sor: ..Sok-sok éve lizi e szép mesterséget. A szőke folyóhoz ő hűtlen sosem lett. Ez volt munkahelye a víz szent oltára, Imádta akkor is, ha üres volt bárkája.” A hetvenkilenc esztendős, korát meghazudtoló, zergejárású, tiszta lesét, s hogy mikor kecsegtet hallal. „Holnap biztos lesz fogás - bizakodik -, úgy nézem, lassan árad.” Hosszú évtizedeken át árulta a halat, meséli: volt mikor az egész falu tartozott neki. Máskor meg csak terménnyel tudtak fizetni. Keserves évek voltak a halász számára is. Piciny gyermekével feleségestől a Tiszán éjszakázott. A kisfiú ki volt kötve a csónakba, nehogy véletlenül a vízbe essen. Ezt a hét kemény évet, máig sem érti miért, de nem számították bele a nyugdíjába. Bánja is már, meg nem is, egyedül nem sok mindenre költ, halat meg háromszor A csaknem öt évtized alatt nagyot változtak ugyan a lakodalmi szokások, de Eszter Antal régi rigmusai változatlanok. Amolyan hobbi számára a vőfélyeskedés, kikapcsolódás, szórakozás a munka után. Bizonyára szerencsét is hoz a fiatalokra, hiszen tudomása szerint még senki sem vált el azok közül, akiknek lakodalmán részt vett. Eszter Antal most a fia esküvőjére készül. No, nem mint vőfély, hanem mint örömapa, s hogy még nagyobb legyen a fiatalok öröme is, megvásárolt számukra egy régi házat, s nyugdíjas napjaiban azt renoválja. Hiába keres a fia Budapesten viszonylag jól, a szállás, az utazgatás fel is emészti a fizetés nagy részét. Ezért is mondta neki az apja: gyere haza, fiam! Majd csak megleszünk valahogyan itthon. A „fészek” már mindenesetre készül. De vajon akad-e majd munka? kintetű Szabó András 1947-től űzi az ősi mesterséget. Maga készíti a hálót, a varsákat, s a többi eszközt. Minden áldott nap lemegy a Tiszára, szemeivel simogatja a vizet, a tájat, megnézi, van-e zsákmány a varsákban. A legnagyobb hal, amit kifogott 43 kilogrammot nyomott, s a tavalyi trófea egy 25 kilogrammos harcsa volt. Ismeri a folyó minden rezdüléannyit is el tudna adni, mint amennyit fog. Hanem az ország! Az öreg halász azt firtatja, hol van az a sok tudós ember, aki ki tudná húzni a kátyúból? Mi lesz a fiatalokkal, a szegényekkel? Szabó András ezekre a kérdésekre szeretne választ kapni a Tisza-parton, s újabb verseiben. Az oldalt írta: Tál Gizella Fotó: Tarpai Zoltán „Nézze csak végig a gondozott portákat’ ’ - javasolja Szabó János polgár- mester lakossága meg fokozatosan öregedett. Most újra „fiatalodik” a falu, bár ilyen áron azt hiszem, senki sem akarta.- Jelenleg harminc munkanélküli jött haza - jegyzi meg Szabó János polgármester - s várható, hogy majd még többen szeretnének itthon munkát találni. A termelőszövetkezetben már nem tudnak több embert foglalkoztatni, s a varrodában is telt ház van. Az önkormányzatnak nincs pénze új munkahely teremtésére, hiába vannak ötletek, mint például a turizmus vagy feldolgozóüzemek létesítése, minden gondolat megbukik az anyagiak miatt. Úgy érzem, a lakosság terhei már nem növelhetők tovább, hatezer forint körül van az egy főre eső jövedelem a családokban. Ez persze átlag, vannak ennél sokkal mostohább sorsúak is. A szociális segélyezésen túl csak annyiban tudunk segíteni a megélhetési gondokon, hogy pékséget, húsboltot üzemeltetünk, ahol viszonylag olcsóbban juthat a lakosság élelmiszerhez. Most meg mindenki vár, bizalmatlan, nem tudja mitévő legyen. A közös tanács létrehozása előtt a lakosság jobban magáénak érezte a falut. Sok társadalmi munkával utat építettünk - hiszen nem is Kőteleknek, hanem „Sárteleknek” nézett ki a község -, elkészült a vízhálózat, napközit építettünk az időseknek, stb... Úgy gondolom, a 600. születésnap talán majd újra közelebb hozza egymáshoz az embereket, az újra felfedezett gyökerek erősítik a közösséget. De hogy a megjegyzésére visszatérjek, én optimista vagyok, s szerencsére nemcsak én. Bízom benne, hogy jobbra fordul a kőtelkiek sorsa is, ehhez azonban egy csomó jogszabályt meg kellene szüntetni, s segíteni, nem pedig gátolni kellene a vállalkozókat. S persze az önkormányzat önállósága sem sokat ér pénz nélkül. Előbb-utóbb ezt be fogják látni a parlamentben is. Remélem, addig meglesznek még a falvak, s nem nehezítik életüket katasztrofális gondok. Örömapa lesz a vőfély Eszter Antal nevéhez szinte mindenki odaragasztja a faluban a vőfély szót. Nem csoda, hiszen tizenöt éves kora óta több mint ezer ifjú pár esküvőjén látta el e tisztet. előbbeni épületekben voltak, gyaníttatták, minekutánna a telek illy köves volt, nevezték el a helyet is Köteleknek.” E rövid kitérő után térjünk vissza a mába. Boros Imre most nem olyan jókedélyű, mint amilyennek eddig ismertem.- Bevallom férfiasán, magamban nagyon megszenvedem a változásokat történelemtanárként, s magánemberként egyaránt. Én nem az a típus vagyok, aki köpönyeget cserél, s egy más emberként lép a színre. Nagyon féltem az elmúlt évtizedek értékeit, bár ezekről most nem illik beszélni. Megőrizni viszont annál jobban illene, s biztosra veszem, hogy az iskola meg is őrzi. Nemcsak a „múzeumban”, hanem a hétköznapok oktatómunkájában is. Az iskolában egyébként 228 kisdiákot tanít tizenkilenc pedagógus, a tanulók túlnyomó többsége a napköziben ebédel az ön- kormányzat jelentős támogatásával. így is megpróbálnak segíteni a családok anyagi gondjain. Egy értelmes élet „hordalékai”. Lent több ezer éves cserépedények a falu határából, fent képek a 250 éves oktatás történetéből /-----------------------------------------\ Ha felépül a házunk Miközben a hajdani úttörőrelikviák az iskola múzeumába kerültek, országosan is az elsők között alakult meg 1989. június 7-én a kőtelki gróf Teleki Pál cserkészcsapat. A parancsnok, Csörghe Géza nyugalmazott pedagógus nemcsak nosztalgiából szervezte meg kis csapatát, hanem azért, mert jobbnak, tisztábbnak, őszintébbnek tartja, mint amilyen az úttörőmozgalom volt. Ezzel egyidejűleg vallja, hogy a létrehozott értékeket meg kell becsülni, tehát mindazt, ami az úttörőéletben jó és hasznos volt, azt tovább éltetik. Az persze más kérdés, hogy ezek zömét a cserkészetből éltette tovább az úttörőmozgalom. A negyvenkét cserkész a kántorlakásban talált otthonra. Hetenként találkoznak egymással, s ilyenkor a lányok főznek, a fiúk a műhelyben dolgoznak, vagy a sátrakat, s egyéb felszereléseket tartják karban. Beszámolnak jótéteményeikről, beszélgetnek erkölcsről, s játszani is lehet. Emellett sokat kirándulnak, táboroznak, sportolnak. A csapatnak meg kell válnia eddigi otthonától. Úgy hírlik, hogy ismét lesz kán- , tor a faluban. így a fiatalok más otthon után néztek, ami valószínűleg becsesebb lesz számukra, hiszen nem készen kapják. Az önkormányzat telket adott, az áfész pedig egy lebontásra ítélt kocsmát. A gyerekek, persze szüleik segédletével lebontották az épületet, így jószerivel megvan az építőanyag is. Persze ez még nem minden, a csapat pályázatikkal szeretne pénzhez jutni, hogy felépíthesse új otthonát. V ______________J B IZONYTALANSÁGBAN — A GYÜMÖLCSFÁK ÁRNYÉKÁBAN Még egyben van a gazdaság Eszter Antal: „Gyere haza, fiam!”
