Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-08 / 80. szám

J A S Z-N A G Y K II N-S Z O L N O K MEGYEI NAPILAP II. évfolyam 80. szám 1991. április 8., hétfő Ára: 7,90 Ft SPORTEXTRA Változékony idő Eleinte többször erősen megnö­vekszik a felhőzet, és szórványosan számítani kell záporesőre, néhol zi­vatarra. Napközben nyugat felől fel­szakadozik, csökken a felhőzet. Az északi szél sokfelé élénk, főleg a Dunántúlon helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul. (MTI) Japán napok Szolnokon A felkelő nap jegyében Az MDF üdvözli a Fidesz-javaslatot Ülést tartott a Magyar Demokrata Fórum Országos Választmánya a hét végén. A testület üdvözölte a Fidesz javaslatát a parlamenti pártok egyeztető fórumának létrehozásáról. Az Országos Választmány állás- foglalása szerint: szükséges, hogy a Magyar Demokrata Fórum a konzultációkon részt vegyen. Ezért felhatalmazta az MDF Országos Elnökségét, hogy - a parlamenti csoport állásfoglalása után - hozza nyilvánosságra konkrét tárgyalási elképzeléseit, a konzultáció tárgy- sorozatára és lebonyolítási módjára vonatkozó javaslatait. Az Orszá­gos Választmány szerint a konzultációk alapvető kérdése, hogy azok az ország előtt álló stratégiai célokról folyjanak, ezeknél törekedjenek a pártok a konszenzus megteremtésére, érintetlenül hagyva az alkot­mányosjogintézmények hatáskörét. (MTI) Hömpölyög az Olaj-ár ( Beszámoló a 9. oldalon) Fényesen világított az Izzó (7. oldal) Perzselt a csupa tűz kínai (7. oldal) Rostás adósa egykori csapatának (13. oldal) Belső ellenőrzés a kisgazdáknál A Független Kisgazdapárt El­nöksége szombat délelőtt ülést tartott. Az eredeti napirend a szervezet anyagi helyzete és az esetleges visszaélések megtár­gyalása volt, de különös aktuali­tást adott ennek az ülésnek az az eznapi Magyar Hírlapban meg­jelent cikk, amelyben Bakos Ist­ván korábbi alelnök a párt va­gyonának „elsíbolásával” vá­dolta meg Pohankovics István korábbi főkönyvelőt és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium politikai államtitkárát, valamint Rajkai Zsoltot, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium államtitkárát, illetve Cseh Sándor országos alelnököt. A Borba bocsánat­kérést kér A belgrádi Borba szombaton jegyzetben támadja Raffay Er­nőnek a Népszabadságban meg­jelent interjúját, amelyben a honvédelmi államtitkár a Hor­vátországba irányuló fegyver- szállításokról fejtette ki állás­pontját. Fordulatnak nevezi a lap azt, hogy az államtitkár szerint a Horvátországba irányuló fegy­verszállítás akadályozta meg a jugoszláv néphadsereg horvát­országi bevatkozását a köztár­saság önállósodási törekvéseivel szemben. Elfogadhatatlannak ítéli a jugoszláv néphadsereg nagyszerb jellegének említését, és azt állítja, hogy ezért magyar bocsánatkérés jár. Eiji Seki, Japán magyarországi nagykövete szombaton ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a japán napok rendezvényeit. Röviden méltatta országa és Szolnok között kialakult jó kapcsolatokat, és reményét fejezte ki, hogy a kölcsönösen előnyös együttműködés a jövőben is töretlenül fog fejlődni. Ezután kezdetét vette a nagyszabású kétnapos program, amely bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy a szolnokiak közelebbről is megismerjék Ázsia gyöngyszemét, a sikeres gazdaságpolitikájáról és nem utolsósorban évezredes kultúrájáról híres távol-keleti szigetországot, Japánt. Képes összeállításunk a 2. oldalon olvasható. Két fenyes ezüsterem Jász-Nagykun-Szolnok megyei énekkarok sikere a III. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen A rendező szervek döntöttek: legyen idén a Budapesti Nem­zetközi Kórusverseny - a sorban immár a harmadik - a Budapesti Tavaszi Fesztivállal egyidőben. A rangos versenyen való részvé­telre egy előzetesen elküldött, a jelentkező énekkar műsorát rög­zítő magnószalag - pontosabban az azon elhangzott művek alap­ján a kórus színvonalát megfele­lőnek ítélő szakmai zsűri meghí­vása - jogosított. Ilyen előzmé­nyek után került a versenyző kó­rusok listájára két Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei énekkar: a megyeszékhely Verseghy Mad­rigálkórusa; karnagyuk Rigó Éva, és a kisújszállási Phoenix Vegyes Kar Vájná Katalin veze­tésével. A verseny nemzetközi rangját a részt vevő kórusok (Folytatás a 2. oldalon) Szeretetlégkörü iskola Lépten-nyomon tapasztalom, hogy az emberi kapcsolatok el- sivárosodnak, felszínessé vál­nak. Még azt is megkockáz­tatom, minél nagyobb a telepü­lés, annál satnyábbak az egy­máshoz vezető szálak. Jellemző ez a szomszédokra, a munkahe­lyekre, de olykor az iskolákra is. Persze ellenpélda is akad, hi­szen a minap olyanban jártam, ahol a tantestület azt vallotta: minden ember, gyerek önálló személyiség, éppen ezért oly módon értékközvetítő, hogy ne kelljen kibújni az egyéniségé­ből. Ennek a megvalósítása, vagy a hozzávetőleges megvalósítása érdekében két tényezőt minden­nél fontosabbnak ítélnek. Az egyik a családlátogatások rend­szere, a családokkal a kapcsolat- tartás. Elvégre az alapelvük az, hogy még egy hátrányos helyze­tű család is jobb, mint a legre- mekebb nevelőotthon. Mivel a hozzájuk járó 659 gyerek között is akad 254, valamiért hátrányos helyzetű, van mit tennie a csa­ládsegítő csoportjuknak. Náluk a másik alapvető té­nyező a pedagógus személyisé­ge. Az, hogy mennyire van tisz­tában, békességben önnönma- gával. Egyáltalán, milyen em­ber az illető? Van-e benne köve­telő szeretet, gyermekszeretet, mert ha a kettő közül valamelyik alapvetően hiányzik, alkalmat­lan a pályára. Akkor is, ha vörös ^ diplomával végzett, vagy már a hetedik oklevelét szerzi, esetleg a sokadik távoli továbbképzésre jelentkezik. Elvégre a szakma­szeretetét, gyermekismeretet ott kell megtanulni, ahol dolgozik valaki. Bonyolítja a helyzetet, hogy bizony a pedagógus itt is minden jó szándéka ellenére olykor valamiért szembekerül a családdal. Azzal a családdal, amelyet úgy fogadnak el, aho­gyan létezik. Éppen ezért, eze­ket a feszültségeket oly módon igyekeznek oldani, hogy azok­ból lehetőleg kirekesszék az osztályt és a gyereket is, hiszen ez éppen őt sújtja legjobban. Mindennek egyetlenegy a célja: minél jobban megismerni a tanulót, és erre az ismeretre építeni minden iskolai elképze­lést. Legyen szó szeretetről, szakmai, tantárgyi tudásról, ne­velésről. Az is tapasztalat: ez az út sem kimondottan diadalme­net, hiszen a siker mellett adó­dik kudarc is. Ráadásul a pozitív változások folyamat eredmé­nyei, rövid távon szinte mérhe­tetlenek. Elvégre ez a kitartó munka következménye. Egy azonban tény, amit Kunhegye­sen, a Kossuth iskolában pár éve kezdtek, talán érdemes figyelni rá. Tudunk róla, hasonló kezde­ményezést a megye más iskolá­jában is folytatnak, amelyekről alkalomadtán szintén szívesen szót ejtünk. D. Sz. M. i rwa Akció! Most szuper ügy9 kedvezménnyel! A múlt évi árakból 30-40 %-os árengedménnyel vásárolhat SLICK-terméket és Carbon Clean-kezelést. Kőtelek, Ady Tsz Viszonteladóknak 10 % árrést adunk. Telefon: Tiszasüly 43, telex 23-476, Lovász Tibor, Egyed László *51243/ 1* BOLT BT. w O iá VOYAGER LAPTOP számítógép 640 KB RAM, 2 x 720 KB floppy PC - bővítő csatla­kozó - 54.000 Ft-ért! KUBKIBOnHnUBI Rendkívüli arájanláf" es csak nálunk kapható! Nálunk a legolcsóbb! GoldStar tv, 51 cm-es 35.800 Ft *51274/1 Elekta tv, 51 cm-es 32.500 Ft 53 cm-es 36.000 Ft J^^^^eM56)3^55^3^743^ax^6^^43j|g „Izzik a csarnok, az Olaj lesz a bajnok!” - állítja a szolnoki közönség. Fotó: Illyés Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents