Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-29 / 98. szám
4 A szerkesztőség postájából 1991. ÁPRILIS 29. A taxis magával vitte a kantárfejet? Évek óta gondjaim közé tartozik, hogy a Zagyva-part gáiolda- lán bérelt kaszálóm egy részét letapossák, tönkreteszik a személykocsival szabadba vágyók, kiruccanok. Hetven birkát tartok, bizonyára érthető, hogy szükségem van minden talpalatnyi legelőre, amiért keményen meg is fizetek, hiszen évi 6000 forintért bériem a Közép-tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóságtól. Április 20-án azonban olyan eset történt a tanyám körül, ami már több a soknál. Kérem, hozzák nyilvánosságra. A délutáni órákban egy Lada KL 62 98 rendszámú taxi állt meg a kaszálómon. Hárman ültek benne, akiket udvariasan arra kértem, ne gázolják le a gyenge füvet, azt én tartom rendben, kell a jószágaimnak. Kiszálltak a kocsiból és durv án szidalmaztak, fenyegettek - mondván, mutassam meg azt a papírt, mely szerint a partrész a saját tulajdonom. Szívesen megmutatom az igazolást, hogy mennyit fizetek érte - mondtam. Kis idő után megálltak a tanyaudvaromon, amikor éppen a szintezőn ültem, s ha nem ugrok fel gyorsan, elütnek. Ezt követően azzal fenyegetett meg a taxi vezetője, hogy felgyújtja a házamat, a tanyámat, és elő is vette a gyufát. Némi várakozás után döntött úgy, hogy „éjszakára hagyja”... Mondanom se kell, hogy ezek után, hatvanhárom éves létemre, egy hunyásnyit sem aludtam, egész éjjel őriztem a tanyám. Hál’istennek.nem jött vissza, mert nem is tudom, hogy akkor mi történhetett volna. Megjegyzem, az incidens közepette, az udvaron álló lovaskocsi rúdjáról levette a kantárfejet (értéke több ezer forint, de 10 ezernél alább nem kapok újat). No, erre azt mondtam: ahogy elviszed, majd úgy vissza is hozod! - és az indulataimnak már nem tudtam megálljt parancsolni, a kezemben lévő bottal rá- csaptam a taxira. A történteket április 22-én jelentettem a rendőrségnek, s egyelőre az intézkedésüket várom. Mindemellett kérem a Vízügyi Igazgatóság intézkedését, hogy a gátőrök nyújtsanak segítséget az ilyen irányú partvédelemben is. sűrűbben tartsanak ellenőrzést. Csömör Imre Szolnok / X Megbízható takarmányellátást — árban, minőségben! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat illetékesei elmondták már e helyen, hogy miért nem tudják folyamatosan átvenni, szállítani a sertésállományt, de arra, hogy az egyensúly mikor áll helyre, eddig nincs válasz. A kormányunk által meghirdetett piacgazdaság teljes bedobással működik, ezt tükrözi az a tény, hogy a felvásárolt sertések árát 54 nap múlva fizették ki. (A kamat 1007 Ft volt.) Ugyanis február 24-én -160 kilogrammos átlagsúllyal hatot adtam le (és hozzám hasonlóan sokan mások) - 62 Ft/kg áron. A kifizetés április 19. Úgy vélem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Már élt bennünk az aggodalom: ha a Tisztelt Vállalat fizetőképtelen lenne, mit tehetnénk? A kereskeskedelcmről tehát csak negatív előjellel szólhatunk, s talán a kormány is belátta, amikor az ország tudomására hozta, hogy egy anyakoca beállítása után 3000 Ft állami támogatást ad. Az a véleményem, hogy ez az intézkedés, valamint az egy tehén levágása után beígért 10 ezerforintos támogatás is a legrosszabbak közé tartozik Ne dobjanak még egy zsákkal többet az ország elakadt szekerére, hanem teremtsék meg a kiegyensúlyozott takarmányellátás feltételeit - árban, minőségben egyaránt. Igazi kereskedelmi felvásárlásra van szükség. S ha ezt érzékeli a termelő, garantált lesz az ország húsellátása, exportja. Kovács József . ______________________________________________________________Kenderes A zendülő kiskatonák védelmében A nyilvánosság elé tárt törökbálinti eseményről, a katonák zendülésével kapcsolatban a következő kérdéssor merült föl bennem. A sorozás alkalmával ki találta alkalmasnak még az idegbeteg'gyereket is? - mutatta a tévé. Mint kiderült, egyikük az volt, hiszen ideggyógyászati kezelés alatt állt. Ha pedig így van, már a sorozóbizottság is durva hibát követett el, amikor alkalmasnak nyilvánította. A fölötte- sei pedig ezt követően miért nem intézkedtek, miért nem szereltették le a fegyveres szolgálatra alkalmatlanokat? Köztudomású, hogy a szóban forgó törökbálinti alakulatnál a kiskatonák létszáma a felére csökkent. Vajon a tiszteké is? Fölötteseik tudták, hogy túlzás, amit a gyönge fizikumú legénykéktől követelnek. S vajon kioktatták-e, tájékozztatták-e a katonákat arról, panaszaiknak milyen formában adhatnak hangol, hogy amiatt őket ne érje semmijen bántódás? Véleményem szerint - a zendülés dacára sem - marasztalhatok el a kiskatonák. A mindenkori vezetők, akikből sajnos egyre több van - tisztelet a kivételnek - igen is érezzék át a beosztottjaik helyzetét, gondoljanak arra, hogy ők mit tennének a helyükben. Egy jó századparancsnok emberségesen megoldotta volna a katonák problémáját, s nem került volna sor a zendülésre. Id.Sándor János Szolnok Hol vagyunk mi a fejlett motorizációhoz? Olvastam a Kolompot ne kössek a nyakamba? című jegyzetet (111.5.), valamint Császár György úr erre adott válaszát (IV. 18), s olyan érzésem támadt, hogy jő lenne e témával kapcsolatosa'. vitai indítani. Előre leszögezem, hogy a jegyzetíróval értek egyet, és megpróbálom ecsetelni, hogy miért. Császár úr azt írja, hogy a tervezett közlekedésbiztonsági intézkedések megegyeznek a fejlett motorizációs országokban alkalmazottakkal. Az intézkedések igen, de hol van nálunk a fejlett motorizáció? Több évtizedes csotrogányok „száguldoznak” a gidres-gödrös útjainkon. Ha akarna sem tudna nagyobb sebességgel menni, mint a megengedett. Ilyen helyeken kellene nappali világítást, hátsó biztonsági övét alkalmazni? Azokon az utakon és járműveken lehet követelmény, amelyek megfelelnek a nyugati motorizációnak, de az nem a jásztelki bekötőúton száguldó, 20 éves, rozsdás „Zápor Jóska”. Azt még valahogy lenyeltük, hogy a motorkerékpárokra kötelező a bukósisak (milyen jó munkalehetőséget teremtett a gyártó cégnek), azt is megemésztettük, hogy az „anyósülésre” kötelező a biztonsági öv. De azt senki sem tudta megmagyarázni, hogy a 30 kilométer sebességgel száguldó Babettára miért kell bukósisak a határban, holott ott sem tudok vele gyorsában menni, mint belterületen? Ez ugyanolyan büntetési lehetőség volt. mint a lámpa nélküli biciklik elkapkodása nappal. B izonyos cél t még a bűn - tetésen túl is elértek: aki nem akarja magát kiröhögtetni, az nem megy Babettával a határba, ezáltal kevesebb az országban fogyó üzemanyag! Eléggé gyakran ülök személykocsiba - lehetőleg hátul -, így látom, hogy a vezetőknek és utasoknak csak töredéke használja a biztonsági övét. Ezekben az esetekben olyan gondot látok, hogy akarata ellenére akarják megvédeni a közlekedőket! Mindenkire rá kellene bízni, hogy a saját kocsiján belül beköti-e magát, vagy sem. Beszéltem már olyannal is, aki kirepült a kocsiból és ennek köszönhetően maradt életben. Olyan dolgokért büntessenek, amivel mások épségét veszélyeztetjük! Szerintem az új közlekedési „életmentő” intézkedésekkel olyan érzetet keltünk, mintha egy mozgó koporsóba ülne be az ember, ha elindul valahová. Miért kell az embereket állandóan riogatni? Szerintem nagyon könnyen csökkenthető lenne a baleseti statisztika; aki nem alkalmas a vezetésre, az ne kapjon jogosítványt - akkor sem, ha sok pénze van! Az utakon üvöltöző idegbolondok vajon alkalmasak-e biztonságos vezetésre, ha reflektorral közlekednek? Fodor István Jászjákóhaima Nem ivóvíz . Túrkevén az egyik artéri kútra kikerült a „Nem ivóvíz”tábla. Sajnos a víz. határérték feletti arzént tartalmaz, rendszeres fogyasztása tiltott. Egy átfogó program keretében, 1984 óta vizsgálja a KÖJÁL a dél-alföldi kutak minőségét. Az öregedő kút vize 540 méterről kerül felszínre, és ebben a rétegben több helyen találtak arzént. Szerencsére a vezetékes ivóvízben nincs, mivel a többi kút vize más rétegből tör elő. (Fotó: T.Z.) Elfogultság nélkül Tisztelt Fátyol Úr! Szeretnék egy-két gondolatot fűzni a Legyünk őszinték cím alatt, április 15-én megjelent reflektálására, melyből kitűnik, hogy mi „nem egy lóra tettünk!” Azért merem ezt kijelenteni, mert az ön megállapításaiban igen sok farzsebből elővett demagógia van. Szabad legyen megjegyezni, hogy amit a főorvos úrnak „a legfőbb érték az ember’ ’ megjegyzésére válaszoltam, azt tartom, s tényekkel bizonyítom (orvosi kezelés-ellátás, üdülés, közművelődés stb), ugye nem szükséges ezekhez megfelelő törvényes intézkedések felsorolása? Azt írja, hogy „az egyik barátom egyetlen elejtett szóért 3 évet kapott, s amikor kiszabadult, tíz évig nem kapott munkát, de munkanélküli-segélyt sem.” Tessék mondani, hogyan lehet tíz évig munka nélkül, vagy segély nélkül életben maradni? Pusztán kíváncsiságból megkérdezem, hogy mi volt az az „elintéznivalója a párttitkárnál”, amikor arról volt szó, hogy lépjen be a pártba? Tudja, kedves Fátyol József, ezeket a dolgokat az a korosztály beveszi, aki nem érte meg az adott rendszert, de az idősebbek nem. Azt kell feltételeznem, hogy önt nagyon „elnyomta” a diktatórikus rendszer - ha igaz az, amit leírt, hogy „Színházba ma is eljutok, havonta egyszer-kétszer moziba is, ha akarok.” Hát tetszik tudni, ez nem minden családnál van így (manapság pedig egyre több az, ahol nem tehetik meg), mert a „demokratikus jogállam” sem pénzt, sem munkahelyet nem biztosít minden családnak - még a megélhetéshez sem. Azon pedig, tisztelt Fátyol úr, hogy ki tette tönkre a magyar gazdaságot, ki verte szét a jól működő ipari és mezőgazdasági üzemeket, szíveskedjen megkérdezni más, elfogulatlan személyeket is, hogy nekik mi a véleményük. Maradok őszinte tisztelője. Tolnai Antal A dolgozók helyben várják a választ Nincs miért hallgatni címmel, a Néplap április 11-i számában jelent meg a Kunság Füszért vezérigazgatójának levele, melyben egy korábbi, a vállalat még hallgat című (április 4.) cikkben foglaltakra reagált, ehhez kívánunk néhány gondolatot fűzni. Az aláírásgyűjtés az összevont termelési értekezlet megtartásáért történt, mivel az utóbbi időben ilyen nem volt. Helyette rész termelési értekezleteket tartottak - főosztályonként, ami sem tartalmában, sem hangulatában nem helyettesíti az egész kollektívát összefogó termelési tanácskozást. Nem csak azért akarjuk a kollektívát átfogó értekezleteket, mert a jelenleg alkalmazott kiscsoportos megosztósdi az előző hazug, bukott rendszer hagyatéka, hanem azért, mert az ilyen jellegűeknek alig van valódi értéke, egyirányúak. Ezeken hiába A tárgyalóteremből Gyereklányokat veszélyeztetett a munkavédelmis Szatír, vagy vadember, vámpír vagy fenevad? A krónikás zavartan kutat az emlékezetében, keresi azokat a szavakat, amelyekkel ki tudná fejezni gondolatait. Nevén tudná nevezni azt az emberi mivoltából kivetkőzött kéjencet, aki munkavédelmi feladatokkal megbízva, vezető beosztást tölt be, miközben ártatlan gyerekeket (10-12 éves lánykákat) veszélyeztet. Bennük öli meg a hitet, hogy hinni szabad, hogy bízni kell a felnőttekben. Kisnémet Pál Jászberény, Álmos út 36. szám alatti lakos a Jászberényi Építőipari Szövetkezetnél munkavédelmi vezető. Szemérem elleni erőszak miatt már volt büntetve, a Jászberényi Városi Bíróság akkor 2 év börtönre ítélte. Kificamodott ízlése szabadulása után se változott. Gyerekekről - 12 éven aluli kislányokról - készített aktfotókat, és bűnös szenvedélyének engedve, „munka közben”, 52 esztendejéhez cseppet sem méltó szemérmetlen ajánlatokkal ostromolta őket. Gonosz üzelmeihez segítőtársat is talált Ürmös Klára Jászberény, Munkás út 1/e. szám alatti lakos személyében. Az „szállította” a ruhátlan fényképezésre kijelölt gyereklányokat, egy modellért 300 forintot kapott. A kéjenc Kisnémet bűnös tevékenységénél cseppet sem volt szelí- debb a 26 éves Ürmös Klára tette. Őt - ha más nem -, legalább női büszkesége, az anyai ösztön tarthatta volna vissza az ilyen ocs- mány „üzleteléstől”. Semmi sem tartotta vissza azon a napon sem, amikor Kisnémet lakására kísérte (csalogatta) azt a kislányt, aki éppen csak betöltötte all. életévét. Végignézte, hogy a szatír levetkőzteti, talán tanácsokat is adott, hogy milyen pózokban legelőnyösebb az aktfotó. Nem háborította fel - elképzelhető, hogy még szórakoztatta is - a látvány, ahogyan a durva kezek végigpásztáztak annak a gyereknek a testén, aki valójában fel sem tudta fogni, mi történik körülötte. A Jászberényi Városi Bíróság dr. Gondos Imre tanácsa hozott ítéletet Kisnémet Pál és Ürmös Klára ügyében. Kisnémetet szemérem elleni erőszak miatt mondta ki bűnösnek, ezért 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ürmös Klára, mint bűnsegéd. 7 hónap börtönbüntetést kapott, amely letöltését a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős.- ésal vetődik fel bármilyen kérdés, nem kaphatunk rá felső vezetői választ, vagyis minden marad a régiben. A vezérigazgató szerint a kis termelési értekezletek betöltik szerepüket, szerintünk viszont nem, és nem is töltöttek be soha. Hogy állításunk mennyire megalapozott, bizonyítja az is, hogy a felhívásunkat a vállalati központ dolgozóinak elsöprő része írta alá - még akkor is, ha a közel 50 %-os arányt a vezérigazgató szűkkörű csoportnak nevezi. S ha az szb-titkár a vidéki raktárházakhoz is eljuttatta volna a felhívást, ahogyan ezt kértük, az arány lényegesen magasabb lenne. Mivel az ún. szervezkedés látszatát is el akartuk kerülni, a felhívást az szb-titkámak adtuk át, így csak a központi dolgozók írták alá. Amikor a vezérigazgató tudomást szerzett az aláírásgyűjtésről, az aláírók egyikét behívatta, s emelt hangon lázítással, szervezkedéssel vádolta. Mélységesen sajnáljuk, hogy kérésünk nem talált őszinte fogadtatásra és megértésre. Azon viszont egy cseppen sem csodálkozunk, hogy a vezérigazgató számára fontosabb a lakosság hosszadalmas tájékoztatása, mint a saját dolgozók jogos igényének teljesítése, a részükről felmerülő kérdések megválaszolása. „A szervezkedők” Sárvári táborozás Néhány hónappal ezelőtt minden középiskola kapott egy levelet az Országos Diákírók és Diákköltők Szervezetétől, melyben azt kérték, hogy akinek van kedve és érez magában tehetséget az irodalomhoz, az küldjön a címükre bármilyen művet. A műfajt nem kötötték ki, lehetett vers, próza, tanulmány, riport és bármi egyéb. A legjobban sikerült művek szerzőit meghívták Sárvárra, a Diákírók és Diákköltők Társaságába - április 4-től 8-ig. Egy novellával pályáztam, melynek a központi témája a környezetvédelem volt, s ennek alapján én is kaptam egy meghívót. A helyszínen megtudtam, hogy az országból több mint 650 pályázat érkezett, és ebből válogatták ki a 60 legjobbat. Délelőtt a pályaművek tanulmányozásával, értékelésével foglalkoztunk - igen érdekes és tanulságos módon, majd szabad program következett. így volt időnk megismerni a szép város nevezetességeit, közte a Ná- dasdy-kastélyt, a Tinódi-szobrot, az arborétumot - és még sorolhatnám . Kellemes volt az a tudat, hogy az itt lévő embereket most az irodalomszeretet tartja össze. Csehszlovákiából is érkezett két ifjúsági vezető - azzal a céllal, hogy tapasztalatot gyűjtsenek a kulturális rendezvényekről, hogy az idén nyáron követhessék a példánkat. (Egyébként az ilyen jellegű felhívásokra külföldi diákok is pályázhatnak.) A Tinódi Gimnáziumban tartott záróelőadáson a mi műveinkből olvastak fel, majd a szervezet tagjaiból összeállt alkalmi együttes néhány Tinódi-dalt játszott. Mindnyájan elragadtatással hallgattuk, majd az eredményhirdetés következett. Próza kategóriában első helyezést nyert Török Krisztina, aki műfordítással pályázott és Horváth István, aki a Rómeó és Júliát, valamint Az ember tragédiáját írta át XX. századira. Versből Szalai Tímea kapta meg az oklevelet. Tanulmányból nem volt első helyezett, a zsűri így nyilatkozott: „Ebben a kategóriában zseniális emberekkel találkoztunk, zseniális művekkel azonban nem. A második helyezést Ivaskó Líviának és Fábián Róbertnek ajánljuk.” A kulturális esemény valamennyiünk számára emlékezetes, hasznos volt. Magda Valéria Rákóczifalva Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
