Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-20 / 91. szám

1991. ÁPRILIS 20. Kulturális panoráma 9 Ahol nem „mumus” a matematika Fenekeit költészet. Költészet napi ünnepséget rendezett Szolnokon a Verseghy Ferenc Megyei és Szolnok Városi Könyvtár a Verseghy-teremben. König László polgármester mondott megnyitót. Ezután a Vagantes együttes műsorát hallhatták az érdeklődők Énekelt költészet a XV-XVII. száradban Magyarországon címmel. (Fotó: T. Z.) A TAXI magyarul A huszonhat részes amerikai tévéfilm főszereplőjének ma­gyar hangja: Székhelyi József.- Sok szeretettel és melegség­gel beszélhetek erről a sorozat­ról, amely nem krimi, nem hor­ror, még csak nem is tudo­mányos-fantasztikus film. Sok­kal inkább humán ihletésű és szórakoztató. Ugyanis emberi történetekről szól. A főszereplő elvált New York-i kisember. Ta­xisofőrként keresi pénzét és he­lyét a világban, ebben a fergete­ges nagyvárosban. Sorsát, napja­it követve olyan életképeknek, helyzeteknek lehetünk részesei, amelyek akár Budapesten is megtörténhetnének. A főhős éle­te érdekes és fordulatos esemé­nyek közepette zajlik. A film egy-egy része nem hosszabb harminc percnél, ami rövidnek tűnik, mégis kerek egész. Önállóan, az előzmények ismerete nélkül is megállja a he­lyét. Sok sorozatban szinkroni­záltam, de ezt a munkát kifeje­zetten élveztem, mert napjaink­ban a képernyőn hiány van az ilyen emberi történetekből. Úgy gondolom, ez népszerű sorozat, kedvelni fogják a nézők is. (Tvr-hét) Feledhetetlen élmény Varnus Xavér koncertje Szolnokon Az orgonamuzsika igaz hívei türelmetlenül várták a hétfő es­tét: ekkorra hirdette meg a Festi­val Art Koncertiroda köivetkező hangversenyét a Belvárosi Nagytemplomba. Varnus Xavér jöttének híre megelőzte őt: játé­kát őszinte érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal várta hallgatósá­ga. . A neves orgonaművész műso­rát J. S. Bach műveiből állította össze, méghozzá mesteri kézzel. Játékát legfőképpen a nagyfokú tudatosság és a szigorú kontroll alatt tartott romantikus felfogás jellemzi. Technikai tudása fedd­hetetlen, billentési kultúrája rendkívül gazdag; ennek diffe­renciált alkalmazásával képes a megszokottnál jobban éltetni Bach bonyolult polifóniájának szólamait. A hangszer dinamikai szélső­ségeit mindkét véglet irányában merészen kiaknázza. Memóriája pontos, tévedhetetlen. A harmó­niák kicsengésére a megszokott­nál több időt szán; a disszonan­ciák feloldását már-már a tűrhe­tőség határáig halasztja. Megle­pő, esetenként meghökkentő fra­zírozása a már jól ismertnek hitt darabok eddig fel nem fedezett szépségeit is a hallgató elé tárja. A lényegében bármely pontján dicsérhető műsor koronája két­ségkívül mégis a d-moll toccata és fúga volt: Varnus Xavér ezzel az interpretációval - legfőkép­pen az elementáris erejű fúgával - végképp hatalmába kerítette, meghódította a hangverseny kö­zönségét. Közismert tény, hogy az orgo­nistáknak tudniuk kell improvi­zálni; az egyházi szertartások so­rán erre a képességre sok esetben szükség lehet. Az a rögtönzés azonban, amelyet az orgonamű­vész a „Kirje, kirje, kisdedecs- ke’ ’ kezdetű népdaltémára pro­dukált, az a hétköznapi improvi­zálásnál jóval többet nyújtott. A jelen lévő szerencsések részesei lehettek egy zenemű - lényegé­ben egy pazar variációsorozat - születésének, melynek konven­cionális és meglepően újszerű hangzásokkal gazdag, de mindig a népdal hangulatát tükröző sza­kaszait hallva jólesően nyugtáz­hatta mindenki: Varnus Xavér Torontóban sem szűnt meg ma­gyarnak lenni. A hétfő esti koncertet hallgat­va igazat kell adnunk Pierre Co- chereau-nak, a párizsi Notre Dame orgonistájának, aki tanít­ványáról ezt mondotta: „Varnus egyedülálló tünemény korunk orgonatörténetében.” Igazat kell adnunk, mert az orgonamű­vész játéka - ha felfogásával ta­lán nem mindenki ért is egyet - lebilincselő és meggyőző erejű. Kihívást jelent a kortárs előadó- művészek (és nemcsak az orgo­nisták!) számára: játéka a mű­vek, sőt: a kissé megcsontoso­dott előadói stílus átgondolásá­ra, átformálására ingerel, sőt: kényszerít. Kikerülhetetlen tény: Varnus Xavér után többé már nem lehet ugyanúgy orgo­náim, mint őelőtte. A hétfői koncert elragadtatott közönsége szívből reméli, hogy az órgonaművészt mielőbb és minél gyakrabban újra hallgat­hatja majd Szolnokon. Szathmáry Judit Piti ügyek, nagy dolgok ,Jía nem eszed meg a bablevest, istenbizony nem mehetsz kőműves­nek, beíratlak az egyetemre!” Ladányi Mihály Vázlatkönyvéből valók e sorok. A költő korábban ráérzett a tenden­ciára - még mielőtt általános jelenség­gé vált hogy az ifjú nemzedékek „legénysége’ ’ inkább a praktikus szak­mák felé igyekszik. A családok egyre nagyobb részének az a jó, ha nem kell pénzelni, pátyolgatni, sokáig taníttatni a fiúkat, s az egyénnek is kedvezőbb, ha gyorsabban gyarapszik, ha nem par­kol évekig a főiskolán, az egyetemen, amelynek elvégzése után sincs sokkal nagyobb garanciája az elhelyezkedés­re. A felsőfokú intézményekben nö­vekszik a lányok aránya. A fiúk közül a tehetségesek ülnek a padokban, és azok, akik nem rövid távú befekteté­sekben, gyors hasznokban gondolkod­nak, hanem távlatosabban terveznek. Velük tartanak még a tehetős szülők keresni ráérő gyerekei. A többség gyorstalpaló tanfolya­mokon, önköltséges kurzusokon tanul­ja meg azokat az ismereteket, készsé­geket, amelyekre ma vevő a vajúdó, vállalkozó piac-káosz, ahol manapság minden megeshet. Piti kis ügyekből sokkal könnyebben és gyorsabban lesz menő-üzlet, mint egy nemzetet gyara­pító vállalkozásból. Ladányi erre is fa­ragott egy négysorost: „A Rétes Csárdában a tulaj kisvállalkozásban működteti a vé­cét. ■ Tehát nagy-dolgok is megtörténhetnek kisvállalkozás­ban.”- zágoni ­A Rákócziújfalui Általános Iskola gondozott épületeivel, ar­borétumszerű parkjával, mini ál­latkertjével, fajátékrendszerével már sok látogató csodálatát vívta ki. A 2,5 holdas „paradicsomot” jobbára saját erőből, társadalmi munkában, illetve pályázatokon nyert pénzből alakították ki, s a diákokkal tartják rendben. A rá­kócziújfalui iskolából kikerülő fiatalok egy életre megérzik a természetben élés gyönyörűsé­gét, s bizonyára felnőttként is óvják, védik környezetüket. Néhány éve azonban már nemcsak a „külcsín” miatt láto­gatják meg pedagógusok az is­kolát, hanem az ugyancsak von­zó „belbecs” miatt is. Abból ki­indulva, hogy az általános isko­lából kikerülő fiatalok mintegy ötödrésze úgynevezett funkcio­nális analfabéta - gyakorlatilag nem sajátította el az alapvető kultúrtechnikákat -, a rákócziúj­falui pedagógusok kidolgoztak egy felzárkóztató programot, amelyet Hamrák Anna, az Okta­táskutató Intézet főmunkatársa, ha úgy tetszik, menedzsel. A rá­kócziújfalui modellre - így ne­vezte el Hamrák Anna - igen so­kan kíváncsiak. Legutóbb példá­ul Keszthelyről, Cibakházáról és a Bács-Kiskun Megyei Pedagó­giai Intézetből tanulmányozták pedagógusok a programot, amelyben nincs semmi ördön- gös. Mindössze arról van szó, hogy kiválogatták az alsó tago­Az órák közötti szünetekben jólesik a mozgás zatos kisdiákok közül azokat, akiknek enyhén szólva nem erősségük a matematika, s velük 4-5 tanulóból álló kiscsoportban foglalkozik egy tanítónő. Ter­mészetesen ugyanabban az órá­ban, amikor az egész osztálynak matematikaórája van. Amikor a felzárkóztató kiscsoportból va­laki eljut arra a szintre, hogy a saját osztályában is képes önál­lóan dolgozni, ott folytatja tanul­mányait. Az 1987-ben beveze­tett programra eddig különböző pályázatokon 210 ezer forintot nyert a tantestület. így tavaly ki­dolgoztak egy programot a felső tagozatosok számára is. A mate­matika mellett magyar nyelv és irodalomból is foglalkoznak a gyerekekkel. Az aprólékos, oly­kor sziszifuszi munka meghozta a gyümölcsét. Abból az éven­ként 20-40 diákból, akik a fel­zárkóztató program szerint ta­nulnak, csak egy vagy kettő kap elégtelent matematikából. Ä program nélkül viszont szinte mindannyian megbuknának, a hosszú évek tapasztalata leg­alábbis ezt sugallja. Ha a gyere­keknek csak kisebb részét sike­rülne felzárkóztatni, már akkor is megérné a fáradozás, s akkor is követésre méltó lenne a rákóc­ziújfalui modell.-tg­Fotó: T. Z, Spanyol fotósok alkotásai tekinthetők meg május 6-ig a megyei művelődési központ galériáján. Az itt látható fotó Jósé Ignacio Gimenez Víla-Belda munkája. A kiállítók - mind a tizenöten - a Valenciai Fotográfiai Társaság tagjai. A könyvespolcra ajánljuk Serfőző Simon verseiben - mi­óta ismerem - mindig Tiborc pa­naszát hallom. Nem Petúr szab- lyához kapó hősködését - Serfő­ző alkata szelídebb, visszahúzó- dóbb -, hanem a tanyák népének a „hathúszassal” érkezők, a munkásszállásokon, albérletek­ben senyvedők, a panel vacko­kért életük végéig törlesztők, a nehezen szólók, mert bánatukat inkább fröccsbe fojtják, Doszto­jevszkijjel szólva a megalázot- tak és megszomorítottak zsörtö­lődő, zsorváló, de keményen fel is szikrázó indulatát érzékelem. Ez a hang, ez a képes beszéd előbb - amíg csak így lehetett - a magyar népdaloktól kölcsönzött természeti képeket telítette köz­életi fogalmakkal és a furor pub- licusszal, majd a hatalom szorí­tásának lazulásával ez a nyelv egyre egyértelműbbé, fogalmib­bá vált. Úgy azonban, hogy meg­őrizte eredeti erényeit; azaz még a legköznapibb dolgokról is vá­lasztékosán, egyfajta emelke­dettséggel szólalt meg. Ezek a természeti képek korábban az al­földi táj elemeiből (fák, bokrok, árkok, tócsák, dűlőutak, tanya­udvar stb.) épültek. Ezeknek is szerves része volt a szél, amely a szabadság, az elvágyódás szim­bólumává nőtt. Mostani, legú­jabb verseiben a szél fenyegető­vé válik, úgy hasít végig a tájon, mint a korbács vagy'mint a sep­rű, amely ki akarja takarítani a fölhalmozódott szemetet. Indító Serfoző Simon: visszaszorított falut fokozato­san, de szívós munkával fosztot­ták meg a fórumaitól. Elvették előbb a tulajdonát (a földet, jó­szágot), az íróasztalok mellett hozott döntésekkel (körzetesí­tés) elvették a tanácsát, iskoláját, azaz megfosztották az értelmisé­gétől, majd a szolgáltatásokat Elsötétült arcom képünknél maradva Tiborc már nem csak panaszkodik, már nemcsak kér, az önostorozást fölváltja a keményebb hang, a fenyegető, számon kérőéi. Mert, ha nem is bűnös, de nem is ártat­lan az a nép, amely eltűrte, eltűri, hogy róla, de nélküle döntsenek. Serfőző nagyon is jól tudja, hogy mi az a félelem, az a szó- és fogalomhiány, amely - ez az ő kifejezése - dadogássá tette vére­it. Verseiből, ha úgy tetszik szo­ciográfiai hitellel nyomon kö­vethető az a folyamat, ahogyan eljutottunk idáig. A zsellérré, alattvalóvá visszaminősített, (bolt, orvos stb.) is az ázsiai szint alá szorították. A megfélemlí­tett, kizsigerelt falu a gyökér szí­vósságával ragaszkodott apái földjéhez és életformájához, majd amikor már erre se volt módja, önmagát kezdte büntetni. Nem szaporodott, vonatra szállt és szétszóródott a nagyvárosok­ban, a nagyvilágban, lumpenizá- lódva, növelve a szintén kiszol­gáltatott proletárok tömegét. Az otthonmaradók elveszítve a megtartó értékrendet, hörcsög- kaparkodóvá váltak, a presz­tízsfogyasztásért szaggatták ma­gukat hajnaltól estig, hogy elöre­gedve, elmagányosodva várják a megváltó halált. Mert városba szakadt ivadékaik nemhogy se­gíteni nem tudtak, de ők maguk szorultak az öregek segítségére. Erről „szól” Serfőző Simon köl­tészete, mindenkor markánsan, összetéveszthetetlenül, de egyre elkeseredettebben, dühösebben. Addig mondta a magáét, míg ezek előbb csak a költők, az ér­telmiség egy részének a tollán megfogalmazott felismerések mára föl nem szívódtak a közvé­leményben, minthogy visszaad­va azoknak, akiktől vétetett, akiknek az érdekében kimonda­tott, s előbb csak óvatoskodva, majd felerősödve, s már már dü­börgő hangon politikai progra­mokká nem formálódtak. A költő elérte volna a célját? Igen, de csak részben, mert még hosszú az út az igaz értékrend megfogalmazódásáig, megvaló­sulásáig, hogy Tiborc (ismét) otthonát lelje a hazában, a szat­mári adózó nép maga gyakorolja jogait. (Szépirodalmi és Új Kilátó Kiadó 1990.) Horpácsi Sándor A rákócziújfalui modell

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents