Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-06 / 55. szám

1991. MÁRCIUS 6. 3 Mint ismeretes, a múlt év végén az Erics­son nyerte meg a Ma­gyar Távközlési Válla­lat és a Transelektro ál­tal meghirdetett kap­csolástechnikai rend­szerválasztó pályáza­tot. A korszerű, AXE tí­pusú telefonközpontok gyártására és forgal­mazására 1990. októ­berében az Ericsson a Műszertechnika Rt.­­vel közösen vegyes vál­lalatot alapított. Ké­pünk a műszertechnika műhelyében készült, ahol tesztelik az első te­lefonközpontot. v MTI-fotó: Balaton József Készül az új fegyverviselési törvény A Sajtókávéházban már szívélyes a rendőr Régi beidegződés volt, hogy amikor a Zrínyi utcában a BM klubháza elé értem, szinte díszlé­pést vertem megilletődöttségem­­ben. Ha netán egy-egy sajtótájé­koztató alkalmával odaszólított a sors, felkészülhettem a belépők és egyéb kiegészítő igazolvá­nyok alaposabb felülvizsgálatára - egyszóval, ha tehettem, elkerül­tem a fővárosi Zrínyi utca 5. szá­mot. Pénteken délután a BM Saj­tó-, Közművelődési és Tájékoz­tatási Titkársága a szokásos ren­dezvényét tartotta, ahol a leg­főbb belügyis tisztségviselőkhöz lehetett odacsapódni kötetlen be­szélgetésre, s tőlük információt szerezni társasági beszélgetés közepette. Hogy mennyire megváltozott napjainkra a hely szelleme, mi sem bizonyítja jobban, hogy egyetlen papírfecni felmutatása nélkül jutottam be a korábban szigorúan őrzött belügyi objek­tumba. S ha még mindig gyana­kodtam volna holmi bigott szi­gorúságra, elég volt regisztrálni azt a tényt, hogy a lépcsőn az első vendég, akivel találkoztam, nem más volt, mint Katona Klári, a népszerű táncdalénekesnő. A félemeleten a bárban meg ki más támasztotta volna a pultot, mint Markos György, a közkedvelt humorista. Hát ilyen indíttatás után feloldódott az emberben a gátlás, és bátran kérdezett vala­mennyi illetékestől ezen a kötet­len fórumon. Márpedig kérdeznivaló volt bőven. Legelőbb is a főkapitá­nyok helyzete: mint köztudott, Jankovics Zoltán rendőr ezredes március elsejével nyugalomba vonult. A megye rendőrállomá­nya azt várta, hogy helyére dr. Fazekas Attilát nevezik majd ki, aki több szűrőn is átjutott, s aki­nek főkapitányi ambíciójával a megyei önkormányzat is egyet­értett. A megbízott főkapitány viszont dr. Kovács Sándor alez­redes lett.- Mi ennek a magyarázata? - kérdeztem egy magas rangú rendőrtisztet, aki nem tartotta magát illetékesnek a hivatalos nyilatkozattételre, ám jólinfor­­máltságát bízvást készpénznek vehettem, mivel annak idején a bírálóbizottság tagja volt. Sze­rinte semmiféle „árulástól” nem kell tartani, a racionalitás okán bízták meg a főkapitányság ve­zetésével a helyetteseket, hiszen ők naprakészek a rendőri munka irányításában. Ha valamennyi megyében megtalálják a legal­kalmasabb személyt a főkapitá­nyi posztra, úgy az országos rendőrfőkapitány él majd jogá­val, s kinevezi őket. Addig pedig azok vigyék az ügyeket, akik ed­dig is bebizonyították, hogy ott­honosan mozognak e területen. Azt már dr. Kacziba Antal rendőr ezredestől, az ORFK bűn­ügyi főosztályvezetőjétől kér­deztem meg, hogy állunk ma Magyarországon a fegyverek használatával. Jó, a lőfegyvere­ket a fegyvertartási engedély ki­adásával lehet kordában tartani, de a gázpisztolyok és egyéb ri­asztószerkentyűk ügyében mi a helyzet?- Erre ebben a pillanatban nincs törvény. Készül az új fegy­verviselési törvény, de még a parlamenti bizottság sem tár­gyalta, így hát a bevezetését egy­hamar nem várhatjuk.- Egyébként Önnek mi a véle­ménye a fegyverviselésről?- A törvénytervezet kapcsán felvetődött az is, hogy amerikai mintára esetleg általánossá le­hetne tenni a fegyverviselést. Ennek nem vagyok a híve; mert véleményem szerint ez a bűnö­zés eszkalációját szülné. Lehetne fegyvert viselni önvédelmi cél­ból, de biztos, hogy az, akinek egy fél kiló fém lenne a zsebé­ben, azonnal agresszívabbá vál­na, és talán ő provokálná a bűnel­követést. Arról nem is szólva; hogy a fegyver megszerzése újabb bűncselekményhez vezet­ne - egyszóval maradjunk annyi­ban, hogy a mi társadalmunk még nem érett arra, hogy általá­nossá váljon a fegyverviselés le­hetősége.- És a jelenleg félillegálisan - féllegálisan - használt gáz- és ri­asztópisztolyok, valamint a kü­lönböző spray-k használatáról miként vélekedik Ön, mint a ORFK bűnügyi főosztályvezető­je?- Ezeket nem tartom túlságo­san veszélyes dolgoknak, önvé­delem szempontjából talán még szerencsések is - a dolog hátul­ütője viszont az, hogy gyakran szerepelnek a bűnelkövetés esz­közeiként is. E téren is várunk eligazító törvényeket a parla­menttől. Az est során persze szó esett még sok mindenről, így megtud­hattuk azt is, hogy alighanem rö­videsen üdvözölhetjük majd Ma­­tulát, a magánnyomozót életünk­ben, és hogy a vagyonbiztonság megmosolyogtató nívója való­sággal csábítja a bűncselekmé­nyekre azokat, akik ferde utakon járnak. Bár a hangulat igazán ol­dottam társaságinak volt nevez­hető, a résztvevők egy pillanatra sem feledhették el, hogy bizony komoly témában gyűltek ezúttal is össze a Sajtókávéházban. ________________________- pb -napló Ült a pádon, és átszellemülten olvasott. Arca fényes volt és gyönyörű, hosszú, sötét hajának dús fürtjei közül úgy ragyogott elő, akár a nap­korong az alkonyi felhők fátyla mögül. Megidé­zett ez a lány. Óvatosan léptem közelebb, mint aki véletlenül táblából arra, amúgy semmi dolga, csak úgy nézelődik, néz valamit, valami mást, s közben, csak úgy mellékesen, megszemléli ezt a sugárzó alakot is, illetve a könyvet, melyet kezé­ben tart. Kosztolányit olvasott. Megkerültem a padot, igyekeztem feltűnés nélkül a háta mögé kerülni, közel hozzá, lehetőleg minél közelebb, slopva belepislantani a kötetbe, mert igen kíván­csi lettem a műre, a címére, tehát odaóvakodtam, és sietve fúrtam a tekintetemet a lapok közé, ahogy egy blúz ígéretes kivágásába pillant az ember, erőszakosan, mégis ártatlan orcával. Vers volt, a Halotti beszéd. Furcsa érzés fogott el: hirtelen deviánsnak láttam az olvasó leányt. Kö­rülöttünk az alpáriság harsány őrülete. Egy ko­pasz, zömök férfi, talán már túl az ötvenen, mag­netofonját dajkálja karján, s abból ömlik a fok­­hagymaszagú lakodalmas rock. A könyvárus pultján fedetlen keblek tolulnak elénk, rikító bo­rítójú szerelmesregények, álromantikus szirup­történetek, aztán az erőszak, a krimi, a rémtörté­netek, a fantasztikus történetek, politikai szenzá­ciók... Az újságárusnál is a napi vérbosszúk, politikai botrányok vonzzák a borostás, gyűrött embereket. Alkudozás folyik itt is, ott is, ilyen-olyan bóvlik kínálják magukat, több nyelven dadog a diskurzus. S közben ott, ott a pályaudvari zűrza­varban, felröppenő káromkodások és sercintések között, ott ül egy lány a pádon, és átszellemülten olvas. Egyébként nem különösebben szép, de valami, alighanem ez a feltétel nélküli odaadás, belefeledkezés, a vers varázsa, a költészet sugár­zása őt magát is gyönyörűvé teszi. Megszépíti őt Kosztolányi. Feltűnő jelenség, nem illik ebbe a mocskos képbe. Sokat tudhat a világról, hiszen verset olvas. Leány verseskönyvvel. Olyan áhí­tattal írom le ezt, mintha a régi Madonna-képek­ről lenne szó: anya gyermekével. Olvasó leány. Ha már az olvasó népről nem beszélhetünk. Né­zem a leányt. Megrendítő és felzaklató látvány. Nem is tudjuk, mit látunk most: a kultúra vívja itt egyszemélyes szabadságharcát. Körmendi Lajos Pénz, money, das Geld In memóriám KGST A KGST meghalni sem tud szépen. Ennek persze már más oka van, mint a létezése idején is meglévő ellentmondásoknak, habár van közük egymáshoz. A KGST-nek már egy hete ugyanis meg kellett volna szűnnie, ehe­lyett a jóslatok szerint még egy hetet vámunk kell. Talán ma már a szovjetek sem sajnálják - bár ki tudja - e régen halódó szervezet megszűntét. Annak idején tevé­keny részt vállaltak létrejötté­ben, azonban nem igazolta ön­magát. A rövidítés négy betűjé­ből szinte semmi sem teljesült, sőt már a legelején nyilvánvaló volt, hogy például a kölcsönös szó helyett a sztálini diktátumot kell behelyettesíteni, a tanács szó helyett pedig a kötelező érvényű megfogalmazások elfogadását, a gazdaság szó helyett egy centra­lizált, bürokratikus politizálást, amelynek semmi köze nem volt a gazdálkodáshoz, a gazdaság­hoz. A pénz és a tollvonás Az együttműködés látható módon leggyengébb pontja volt a pénzügyi szféra. Az árufolyam mozgatását még valahogy lehet jól, rosszul irányítani, az itt meg­lévő objektív feltételek hiányát nagy pazarlás árán pótolni, de a pénznek vásárlóértéket nem le­het adni egyetlen tollvonással, felülről jövő dekrétummal. A pénznek értéket csak a reálisan létező s működő gazdaság által előállított árutömeg adhat, amely mind mennyiségben, mind mi­nőségben kielégíti a felmerülő igényeket. Ha ez nem így van, márpedig tudjuk, hogy a KGST- ben nem így volt, akkor bármifé­le intézmény bármiféle intézke­dése sem hozhat létre működő pénzt. Már 1958-ban létrehozták a transzferábilis rubelt, majd sor­ra jöttek a többoldalú, elszámo­lást elősegítő nemzetközi ban­kok. A transzferábilis rubel még­sem működött soha egy percig pénzként, legkevésbé a többol­dalú elszámolások eszközeként. Az ok végtelenül egyszerű. Nem volt árufedezete. Nem is lehetett, hiszen a térség, amelyben hiva­tott volt működni, atomjaira volt szétszedve, s elzárva egymástól. Ebben a rendszerben egyszerűen nem létezhetett egy egyébként is mesterséges konstrukció. Hoz­zátehetjük persze, nem önmagá­ban ez utóbbi a probléma. Mes­terséges konstrukció, a fenti érte­lemben a Közös Piac devizája az ECU is, de mögötte áll a tagor­szágok által előállított árutömeg, a konvertibilis nemzeti valuták s a gyakorlatilag egységes piac. Hatalmi szempontok A pénzügyi elszámolási rend­szer, amely elvileg segíthetett volna a helyzeten, szintén a kiin­dulópont logikáját követte. A vi­lágpiacitól elszakított, többnyire fix árak, a külkereskedelembe kerülő árutömeg rögzítése, az ár­folyamok mesterséges megálla­pítása, ráadásul sok esetben ez is attól függött, milyen termékről van szó, nos mindez nem segített a helyzeten. Joggal feltehetjük a kérdést: mégis, miért működött ez a rendszer ilyen sokáig? A válasz talán egyszerű. A szovjet hatalmi, katonai szempontoknak csak ez felelt meg, amely minden más logikát, megközelítést csírá­jában elfojtott. így volt ez a di­­mitrovi s más közép-európai kis­­integrációs törekvések esetében, de így volt ez a „Brezsnyev­­doktrína” által „negatívan” érintett minden egyéb esemény, kezdeményezés esetében. Ami alapjaiban érintette a szemmel láthatóan rosszul működő rend­szert, arra azonnali és határozott elutasítás várt, akár katonai esz­közökkel is. A KGST megszűn­téhez tehát ugyanazok az esemé­nyek kellettek, amelyek a Varsói Szerződés megszűnéséhez. Cél: az európai integráció A bevezetőben említettük, hogy a mostani, a KGST sorsát rögzítő értekezlet elhalasztásá­nak van némi köze működése egészéhez. Ha igaz a hír, akkor az utódszervezet mibenléténél keletkeztek ellentmondások. Az objektív helyzet ugyanis semmi­lyen integrációs együttműkö­désre sem ad lehetőséget a volt KGST-tagok egészét figyelem­be véve. Az Európán kívüli or­szágok esetében ez nyilvánvaló. A Szovjetunió esetében a belső gazdasági integráció sem való­sult meg, ami alapvető feltétele a külsőnek. A gazdasági nehéz­ségek Románia és Bulgária lehe­tőségeit korlátozzák erőteljesen. Leginkább a visegrádi találko­zón részt vett országok számol­hatnak szorosabb együttműkö­déssel, egy-két éven belül sza­badkereskedelmi megállapodás­sal. A gazdasági helyzet a világ­ban, s ezen belül Európában azonban már olyan, hogy az ő esetükben is a szorosabb együtt­működés csak eszköz egy fejlett régióhoz, történetesen az Euró­pai Közösséghez való csatlako­zásban. Az európai integráció­hoz való felzárkózásnak nincs alternatívája. Vagy megteremt­jük a szoros kapcsolatok feltéte­leit, vagy a kelet és nyugat kö­zötti szakadék tovább mélyül. A helyzet nagy tanulsága itt is, hogy az 1949 előtti állapotok (ekkor jött létre a KGST) visz­­szaállításának nincs reális esé­lye. Szerencsére ezen a területen ezt senki sem akarja. Füle István Harangkeresés a vágányok mentén Olajat már találtak 1944 nyarán a szövetséges bombázók Szajol állomás, a vas­úti csomópont ellen is iszonyatos erejű légitámadást hajtottak vég­re. A bombák jó néhány ott vesz­teglő kocsisort telibe találtak. Az egyiken élelmiszereket szállítot­tak, a másikon nyersolajat, de olyan vagon is akadt, amelyiken tizennyolc harang árválkodott. Közöttük a kisújszállási és az öcsödi egyházé is. A munkaszol­gálatosak betemették a tátongó nyílásokat, amelyekbe gépi erő­vel, kézzel a megmaradt kocsik, kocsivázak, harangok is beleke­rültek. Mondván, hely telik ve­lük, ezért kevesebb földet kell odahordani. A visszaemlékezések szerint valószínű, hogy a 12-13. vágány körül földelték el a harangokat. Ráadásul a Geofizikai Kutató In­tézet műszerei valóban mutatták azon a helyen valamilyen fém­vagy fémes tárgy meglétét. Ku­tatni kezdtek az emberek, és fel­tűnt, egyre olajosabb földet borí­tott ki a lapát. Hamarosan kide­rült, egy négytengelyes olajtar­tály volt a „tettes”. Időközben módosult a helyszín, hiszen az egyik szemtanú szerint a haran­gok eltemetése nem a tizenkette­dik-tizenharmadik, hanem az ötödik-hatodik vágány mellett történt. Még a hozzávetőleges helyet is megmutatta. Ezen kissé felbuzdulva a kisújszállási ön­­kormányzat tagjai gondoltak egy merészet, és előbb levélben, majd személyesen is felkeresték az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségét. Tet­ték ezt azért, mert tudomásukra jutott, hogy az amerikaiak már a második világháború éveiben is felvételeket készítettek a terep­ről, a bombázások előtt és után is. Nos, az attasé, Anderson ezre­des asszony nagyon kedvesen fo­gadta ezt a miniküldöttséget. Ki­derült, hogy a hölgy férje törté­nész, aki többek között a máso­dik világháború amerikai vonat­kozású emlékeit is kutatja. Azt is megtudták, hogy Alabamában található egy óriási hadtörténeti levéltár, és bíznak abban, hogy talán ebben őrzik a szajoli bom­bázások dokumentumait. Ennek a férj utánanéz, ezenkívül más segítséget is ígértek nekik, mivel állítólag már akad olyan műszer, amelyik két-három méter mély­ségig megkülönbözteti a földben lévő bronzot és vasat. Márpedig a harangok az előbbiből készül­tek. Akármit is hoz a jövő, ha valami új fejlemény adódik a szajoli vállalakozás ügyében, ígérjük, beszámolunk róla. El­végre olajat már találtak, így a megfelelő adatok, támpontok birtokában jó lenne a negyven­­hetedik esztendeje néma haran­gokat is végre a felszínre emelni, hogy tovább szolgálják az embe­reket.’ D. Sz. M. A tavasz közeledtével a hob­bitelkeken sokan kezdenek építkezéshez, de sokan választ­ják az egyszerűbb és olcsóbb megoldást: kimustrált jármü­veket, vasúti kocsikat, autóbu­szokat, rozoga sufnikat állíta­nak fel hétvégi ház gyanánt. Üdülőtelkeken, zártkertekben megyeszerte szaporodnak e csúfos építmények. Felvéte­lünk egy nagykörűi zártkerben készült, ahol a háttérben álló tetszetős épületet ötletesen ala­kította ki a tulajdonos egy va­gonból, olyanból, mely a felvé­telen látható. Fotó: Korényi Éva

Next

/
Thumbnails
Contents