Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-29 / 74. szám

2 Moszkvai fejlemények Mihail Gorbacsov fogadta Ruszlan Haszbulatovot, az oroszországi parlament elnöké­nek első helyettesét, aki a köztár­sasági népképviselő-kongresz­­szus határozatát ismertetve a rendőri erők azonnali visszavo­nását követelte a szovjet állam­főtől. Gorbacsov a közbiztonság megóvására hivatkozva (és nyil­ván tekintetbe véve az esti órákra meghirdetett nagyszabású ellen­zéki tömegdemonstrációt) ezt el­utasította. Ugyanakkor hajlott arra, hogy pénteken a reggeli órákban kivonják a szovjet fővá­ros központjából a megerősített rendfenntartó egységeket. Borisz Pugo közölte a parla­menttel, hogy a rendkívüli biz­tonsági intézkedések foganatosí­tására 50 ezer rendőrt mozgósí­tottak a szovjet fővárosban. Köz­lése szerint a rendőröknél fegy­ver nincs. A város fontosabb csomópont­jaiban mindenütt megerősített rendőri egységek posztóinak, a főútvanalakon járőrkocsik cir­kálnak. A városközpont mellék­utcáiban - feltehetőleg a torla­szok szerepét betöltő - katonai teherautók sorakoznak készen­létben. Több ponton, így az egyik gyülekezőhely, a Maja­kovszkij tér közelében is látható­ak a vízágyúk. Szerbek és horvátok alkuja Splitben csütörtökön megkez­dődött hat jugoszláv köztár­sasági vezető találkozója. Ez az első ilyen jellegű tanácskozás, eddig kibővített elnökségi ülések keretében folytattak vitát a jugo­szláv válság áthidalásáról. A leg­utóbbi elnökségi ülésen fogadták el azt a horvát és szlovén javas­latot, hogy ezentúl a köztársasági elnökök felváltva különböző köztársaságokban közvetlen megbeszélések keretében tisz­tázzák a vitás kérdéseket. Az el­ső ülés házigazdája Franjo Tudj­­man horvát elnök, ő fogadta a Dalmacija villába, Tito egykori spliti rezidenciájára érkező ven­dégeket. Az elnöki csúcs közvet­len előzménye az, hogy hétfőn váratlan és titkos tanácskozást folytatott a szerb-horvát határ mentén Szlobodan Milosevics szerb és Franjo Tudjman horvát elnök. Sajtóértesülések szerint a tanácskozáson megállapodtak arról, hogy Horvátország szabad kezet ad Szerbiának Vajdaság­ban és Koszovón, valamint hoz­zájárul Ante Markovics szövet­ségi kormányfő leváltásához, amiért cserébe Horvátország a horvát alkotmány szellemében normalizálhatná a viszonyokat a knini körzetben, a horvátországi szerbek sorsával kapcsolatban. Az alkut több köztársaságban és a sajtóban máris hevesen támad­ják, a két érintett még nem nyi­latkozott - nem cáfoltak, nem is erősítettek meg semmit sem. Németország fizetett Németország csütörtökön kifi­zette annak az összegnek az utol­só részletét is, amelyet az Egye­sült Államoknak ígért hozzájáru­lásként az Öböl-háború költsé­geihez. Az 1,68 milliárd dolláros részlettel együtt Bonn összesen 10,5 milliárd dollárt folyósított Washingtonnak, zömmel kész­pénzben. Az összeg a januárban ígérthez képest negyedmilliárd dollárral nagyobb, mivel időköz­ben a márka árfolyama gyengült a dolláréhoz képest. Megyei körkép 1991. MÁRCIUS 29. 1992. augusztus 20-án lesz a hídavatás (Folytatás az /. oldalról) hasznosítását készíti elő, és az első tizenhét között szerepel a kun­­madarasi. A szovjet alakulatok végleges kivonulását és a műszaki felméréseket követően egy hóna­pon belül újabb tender kiírására ke­rül sor, amelynek nyertese vállal­kozásban üzemeltetheti a továbbra is állami tulajdonú, polgári -célú repülőtérré szelídített katonai ob­jektumot. Tekintettel viszont a zsúfolt európai légtérre, a minisz­térium részéről felmerült annak a lehetősége, hogy Kunmadaras esetlegesen nemzetközi tranzitre­pülőtérként az óriási személy- és teherforgalmú, túlzsúfolt frankfur­ti vagy zürichi légibázisok teher­mentesítését szolgálhatná. Ennek érdekében a közlekedési tárca amerikai szakemberek segítségét kérte, hogy vizsgálják meg, lehet-e Magyarországon ilyen létesít­ményt felépíteni, és hol? A közúthálózat fejlesztésével kapcsolatban több, kézzel fogható ténnyel szolgált dr. Kálnoki Kis Sándor. Ezek szerint belátható időn belül nem számíthatunk a bal­esetveszélyes 4-es főút autópályá­val történő helyettesítésére, hiszen a gyorsforgalmi utak közül az ez­redfordulóig a már megkezdett Ml, M0, M5, M7 és M3-as teljes befejezésére elegendő az útalapból és a különböző hitelekből várható­an befolyó pénzösszeg. Minden re­ményünk megvan viszont arra, hogy a 4-es utat Albertirsánál összekötik az M5-ös autópályával, ezáltal 1993 közepétől a fővárost elkerülve juthatunk el a Dunántúl­ra. Az új Tisza-híd és a megyeszék­helyt elkerülő kétsávos út első sza­kaszának építésére az elmúlt év vé­gére 569 millió forintot fordítottak. Az idén 370 milliót, jövőre pedig további 369 millió forintot emészt fel a beruházás. A tószegi út (4611-es) és a martfűi út (442-es) közötti szakasz a híddal 1992 augusztusá­ban készül el, s ezzel párhuzamo­san négysávosra szélesítik a tósze­gi út városi szakaszát. Az összesen 14,8 kilométer hosszúságúra ter­vezettelkerülő útnak ez a nyúlfark­nyi szakasza önmagában azonban még nem képes megszüntetni Szolnok közlekedési anomáliáit. Ezért a tószegi úttól a 4-es út Abony előtti csomópontjáig terve­zett 7,7 kilométeres, jelenlegi ára­kon számolva 420 millióba kerülő második szakaszra még ez évben versenytárgyalást írnak ki. A pá­lyázat nyertesének legkésőbb 1992 végéig kell átadnia ezt a szakaszt. A dolog pikantériája csupán az, hogy az elkerülő út második szaka­szának építésére csak a jövő évben áll rendelkezésre állami hitel, az idén erre nem jut már pénz. L. Z. A Szigligeti Színház műszaki átadása Thália otthonra talált Jelentős szakaszához érke­zett a szolnoki Szigligeti Szín­ház megújhodása: ma kerül sor Thália újjáépített otthonának a műszaki átadására. A színház vezetői, művészei, a több íz­ben szemlére invitált közönség annyit máris megállapíthatott, hogy a jugoszláv kivitelezők, a zágrábi „Ingra” külkereske­delmi vállalkozó cég, valamint a varasdi „Zagorje” Generál­­kivitelező Vállalat kitűnő munkát végzett. A Siklós Má­ria által megálmodott, neoro­­mantikus, eklektikus stílusban megtervezett épület a vidék legszebb színháza lett. A kivi­telezők munkáját a minőség szigorú megtartásával az is di­cséri, hogy az igényes építő­ipari, műszaki, technikai mun­kát nem egészen egy év alatt, a tervnél két nappal rövidebb időre végezték el. S ami nem kevésbé örvende­tes, az előirányzott felújítási összegből százezer dollárt megtakarítottak. A 450 szemé­lyes színház Közép-Európa egyik legkorszerűbb színpad­­technikai berendezéseivel ke­rült felszerelésre. A Jász- Nagykun-Szolnok megyei me­gyeszékhely újjáépített szín­házát április 10-én mutatják be a sajtó képviselőinek, ünnepé­lyes felavatására a névadó, Szigligeti „Liliomfi” című da­rabjával április 19-én kerül sor. Uj megyei szervezet Munkavállalói Érdekegyeztető Fórum A Szakszervezetek Házában x 22 szakszervezeti résztvevő dön­tése alapján március 20-án meg­alakult a Jász-Nágykun-Szolnok Megyei - és a Szolnok városi munkavállalói érdekképvisele­tek szövetségének megalakulá­sáig a megyei jogú városi - Mun­kavállalói Érdekegyeztető Fó­rum (MÉF). A tripartit rendszerű fórumot három szakszervezeti érdekcso­port hozta létre:- az autonóm szakszervezetek megyei szervei, szervezetei,- a Munkástanácsok Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szö­vetsége és- a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét alkotó szakszervezetek megyei szervei, szervezetei. A Munkavállalói Érdekegyez­tető Fórum a megyében működő munkavállalói érdekvédelmet, érdekképviseletet ellátó, szak­mák, ágazatok, országosan meg­lévő munkavállalói érdekvédel­mi tömörülések megyei szerve­zeteinek konzultációs és együtt­működési fóruma. A fórum munkájában való részvétel joga nífegftléti azon szakszervezeti alapszervezete­ket is, akik objektív helyzetükből adódóan megyei szinten szerve­zetet nem tudnak létrehozni. iT Jut eszembe! Bizony, elpirultam, amikor újra találkoztunk. Ma már bevall­hatom, gyermekkorom nagy szerelme voltál, aztán nyomtalanul eltűntél az életemből. Hiába áhítoztam utánad, megtudtam, ke­gyeidet a külföldieknek osztogattad. Néha álmomban megjelen­tél, olyankor mosolyogva ébredtem - hogy annál keservesebb legyen a valóság. Aztán - mert az idő nagy úr! - elfelejtettelek. Az életemet úgy rendeztem be, hogy te nem létezel. Néha hallottam rólad Bécsből, híredet hozták Párizsból is, de hát ebben a mi szegény országunkban a vágyak nem azonosak a valósággal. Aztán valamelyik nap teljesen váratlanul rámmosolyogtál. Azt hiszem, a Skálában pillantottalak meg, és mint mondtam, a tarkómig elpirultam. Kacérkodtál velem, de én duzzogva félre­fordítottam a fejem. Persze, most, hogy a külföldi pályafutásod véget ért, már én is jó vagyok! De aztán csak meglestelek az utcáról az üvegen át. Mára valamit enyhült a neheztelésem. Ugyan vívódom még, de a kisördög, amelyik jobban ismer, mint én magamat, már a kezét dörzsöli ott belül. ,,Úgyis veszel, úgyis veszel belőle!” Alighanem igaza lesz, Már látom is magamat, amint odalépek a húsospulthoz, és kérek és egy kiló borjúkarajt, ár: 250 forintért. Ezzel szent lesz a béke - de ugye többet nem tűnsz el a szemem elől?-pb-J A működés alapelve az önkén­tesség, a demokratizmus, a szoli­daritás, a nyilvánosság és a részt­vevő érdekkép-viseleti szerveze­tek alapszabályának kölcsönös tiszteletben tartása. A fórum nyi­tott, írásos jelentkezés alapján bármely bejegyzett munkaválla­lói érdekkép-viseleti szervezet csatlakozhat munkájához. Létre­jöttének jelentősége abban mu­tatkozik meg, hogy a fórum ke­retében összefogtak a különböző szakszervezeti tömörülések a munkavállalók általános érdek­­képviselete érdekében. A MÉF plenáris- és munkabi­zottsági ülésein a döntéshozatal a kölcsönös érdekeltség és kon­szenzus elvére épül. Biztosítani kívánják, hogy a megye lakossá­ga rendszeresen tájékoztatást kapjon a tárgyalások menetéről. A MÉF alakúié ülésén elfo­gadta ügyrendjét. Az ügyrend alapján a három szakszervezeti tömörülés felváltva biztosítja a testület soros elnökét, elnökhe­lyettesét, kiknek megbízatása az aktuális érdekegyeztetési téma­kör lezárásával befejeződik. Első ízben az autonóm szakszervezeti tömörülés szervezetei soros el­nöknek a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei szövet­sége titkárát választották meg. Pünkösdhétfő munkaszüneti nap lesz (Folytatás az I. oldalról) Elmondotta, hogy a testület döntött az ár- és bérindexszámí­tás jelenlegi rendszerének kor­szerűsítéséről is. Megbízta a Központi Statisztikai Hivatal el­nökét azzal: fejlessze tovább a számítási módszereket úgy, hogy azokat jövőre be lehessen vezetni. A továbbfejlesztés főbb szempontjai: a piacgazdaság igényei és a közös piaci gyakor­lat. A kormány módosította az egyes szabálysértésekről szóló rendeletet, valamint a szexuális tárgyak árusításával foglalkozó miniszteri rendeletet is. Ennek megfelelően szexuális árucikke­ket csak engedéllyel rendelkező boltok, zárt csomagolásban, más cikkektől elkülönítetten árusít­hatnak. Tizennyolc éven aluliak­nak nem adhatnak efilyen termé­keket. Az említett cikkeket köz­területeken, kirakatokban elhe­lyezni tilos. A szexuális termé­keket árusító boltokat, ha azok körzetében 200 méternél kisebb távolságra alap- és középfokú is­kola, templom, vallás gyakorlá­sára szolgáló intézmény van, be kell zárni vagy el kell költöztet­ni. Ugyancsak lényeges kritéri­um, hogy az ilyen üzletek műkö­dése nem zavarhatja a lakosság nyugalmát. Amennyiben a jog­szabálynak nem tesznek eleget a boltok üzemeltetői, az érintettek 10 ezer forintig terjedő pénzbír­sággal sújthatok, s az árut azon­nal el kell kobozni. A rendőrség, illetve a közterület-felügyelők a jogszabály alapján a helyszínen bírságolhatnak. (MTI) Osztrák és svájci menyasszonnyal Házasodik a Tiszafüredi GÉPSZÖV (Folytatás az I. oldalról) az osztrákok által forgalmazott technológiák, be­rendezések és kéziszerszámok hazai elterjedését hivatott elősegíteni. Persze a tiszafürediek is jól járnak, hiszen érdekeltek a kft. eredményességé­ben, és nem utolsósorban: hozzáférhetnek a legfej­lettebb bádogosipari, tetőszigetelési technológiák­hoz. így a lapos tető szigetelését forradalmasító, új dilatációs eljáráshoz, amellyel a már meglévő épü­letek tartós szigetelése is lehetővé válik. A távlati elképzelések között szerepel a korszerű élhajlító­gépek Tiszafüreden történő gyártása is, ezért a svájci cég az év második felétől fokozatosan csök­kenteni akarja az import alkatrészek arányát. L. Z. Jézus keresztre feszítésének, kínszenvedésének az emléknapja nagypéntek. Ez a nap a keresztény egyházban a gyász, a böjt napja. Képünk Jászberényben készült. Fotó: N. Zs. Níigypéntck Euréka­konferencia Euréka-konferenciát rendeznek fővárosunkban május 1-3. között a holland és a magyar kormány közös szervezésében. Bottka Sándor, az Országos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság elnökhelyettese az MTI munkatársának ezzel összefüggés­ben elmondta: az Euréka-progra­­mokban 19 európai ország és az EK Bizottsága vesz részt. Az általuk kezdeményezett négyszáz program megvalósításában csaknem kétezer vállalat és kutatóintézet vesz részt, s már eddig együttesen 8,5 milliárd ECU-t használtak fel. Az Eurékát 1985-ben indították francia kezde­ményezésre, azzal a céllal, hogy el-., lensúlyozzák az USA és Japán tech­nikai és technológiai fölényét. A projectekben sokáig - az érvényben lévő COCOM-tiltások miatt - kelet­európai államok nem vehettek részt. Ezt a tilalmat 1987-ben a madridi miniszteri értekezleten már enyhítet­ték, ám a régióban lezajlott politikai változásoknak köszönhetően csak a közelmúltban vált valóban realitássá egy-egy témában való részvétel a ke­let- és közép-európai országok válla­latai számára. Az Euréka-programok - ellentétben a COST-tal, amelynek keretében főleg egyetemi és alapku­tatásokat végeznek - főként piacori­entált fejlesztésekkel foglalkoznak. Egy-egy témára rendszerint egész vállalatcsoportok szövetkeznek, s a fejlesztési siker pénzügyi eredmé­nyein a befektetett tőke arányában osztoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents