Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-22 / 68. szám

2 Külföldről—itthonról 1991. MÁRCIUS 22. Szovjet népszavazás __ A szovjet állampolgárok 76 százaléka támogatta a múlt hét végi népszavazáson az ország egységének megőrzését - je­lentette be a szovjet parlament csütörtöki ülésén az eddigi legfrissebb részeredmények alapján Vlagyimir Orlov. Az országos szavazási bizottság elnöke közölte, hogy a hivata­los végeredményt napokon belül nyilvánosságra hozzák. Megerősítette, hogy a Szovjet­unió szavazati joggal rendel­kező lakosságának 80 százalé­ka járult az urnákhoz. Ez az eredmény szavai szerint azt jelzi, hogy az állampolgárok többsége a „szövetség, a nagy­hatalom egységének megőrzé­sében látja azokat a feltétele­ket, amelyek lehetővé teszik a jelenlegi nehéz körülmények­ből való méltó kilábalást”. Václav Havel a NATO-ban _________________ A jövendő Európájának biz­tonságát és együttműködését a legjobban az egymáshoz kap­csolódó intézmények olyan rendszere révén lehet biztosí­tani, amely lehetővé teszi min­den európai állam érdekeinek tiszteletben tartását - erre a kö­zös megállapításra jutott a NATO és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Vác­lav Havel elnöknek a szövet­ség székhelyén tett látogatása alkalmából, amely az első volt a Varsói Szerződés valamely országának államfője részé­ről. Vietnami külpolitika________ A Szovjetunió szétesésével a vietnami kormány külpoliti­kája a jövőben inkább európai, illetve délkelet-ázsiai irá­nyultságú lesz - jelentette ki Nguyen Co Thach külügymi­niszter az AFP francia hírügy­nökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában. Esetleg adósság­­csökkentés? _____________- Nagyon időszerű, hogy az Egyesült Államok Lengyelor­szág után kezdeményezően lépjen fel Magyarország és Csehszlovákia nyugati adós­ságainak csökkentéséért is - jelentette ki csütörtökön James Leach republikánus képviselő az MTI washingtoni tudósítójának. Leach a képvi­selőház nemzetközi pénzügyi bizottságának rangidős tagja a kormánypárt részéről. Kitüntetés 45 év után Nemes László író negyven­öt évi várakozás után csütör­tök délután vehette át kitünte­téseit Nagy-Britannia buda­pesti nagykövetségén. Az író 1941-ben a haifai technikum diákjaként jelentkezett az An­gol Királyi Hadsereg műszaki alakulatához. Harcolt Szíriá­ban, Libanonban, Egyiptom­ban, és részt vett az olaszor­szági hadjáratban is. Négy há­borús kitüntetést kapott: az „Afrika Csillagát”, az „Olaszország Csillagát”, az „1939-45 Emlékérmet” és á „Védelmi Érmet”, ám az el­múlt 45 év során a Budapesten élő Nemes László - politikai okok miatt - nem vehette át az őt megillető elismeréseket. Szezonelőzetes a Tisza-tóról Képünkön a pavilonsor szennyvízhálózat-építésének kezdő munkálatai (Folytatás az 1. oldatról) sor kerül a közületi használatban lévő területek, telkek előközműve­­sítésére is. Elkészül a víz- és szennyvízhálózat, valamint út­alap, villanyvilágítás, parkoló épí­tése. A Tisza-tó melletti telkek egy részének értékesítése már az el­múlt évben elkezdődött, az idén nagyobb lendülettel folytatódik. Elsősorban magánszemélyek ré­szére kínálnak fel megvételre több, már közművesített telket. Az egész üdülőterület fejlesztése hosszú tá­vú folyamat, amely évekre szóló, távlati terve a városi önkormány­zatnak. Ez ugyanis egyik olyan he­lyi bevételi forrás, amelynek segít­ségével a város bizonyos pénz­összeghez juthat, mivel helyi adót a lakosságra kivetni nem kíván­nak. A Tisza-tó, mint üdülőkörzet, emellett nemcsak az önkormány­zatnak, hanem a helyi lakosságnak is pénzbevételi forrás, éppen ezért - a nyugati országokban már elter­jedt - idegenforgalmi adó beveze­tésére kerül sor Tiszafüreden az 1991-es évben. Sürgős, indokolt intézkedésnek tekinti az önkor­mányzat ennek az adófajtának a bevezetését, mivel az adóból az államkasszába befizetett minden forint után az állami költségvetés két forintot térít vissza az önkor­mányzatnak, amellyel ösztönözni kívánja a településeket idegenfor­galmuk továbbfejlesztésére. Idegenforgalmi adó fizetésére kötelezhetők azok a felnőtt szemé­lyek, akik 48 óránál hosszabb ide­ig tartózkodnak a városban, illetve akiknek itt üdülőjük van. Ez utób­binak összege előreláthatólag négyzetméterenként maximum 300 forint lehet. Hogy az idegen­forgalmi adó' egészét tekintve mennyire nem jelentéktelen a vá­ros szempontjából, azt az előző év számadatai bizonyítják, amikor is 87 ezer vendégéjszakát jegyeztek be a városban. Ez közel 18 ezer idelátogatót jelent, akik közül majd tízezren külföldiek voltak. Az idegenforgalmi adó pontos összegéről az önkormányzat még nem döntött, egyelőre az az elkép­zelés tűnik a legmegfelelőbbnek, mely szerint az adó legfelső határa 100 forint lenne egy főre (belföldi­eknek, fiataloknak esetleg ennél jóval kevesebb). Tiszafüreden a tervek tehát ké­szen állnak a Tisza-tó adta lehető­ségek legjobb kihasználására. K. Sz. Fotó: K. É. Kosárlabda NB I - Rájátszás a döntőbe jutásért Döntés vasárnap Körmend Hunor-Szolnoki Olajbányász 97-72 (45-38) Kör­mend, 2800 n., v.: Harsányi, Gör­­gényi. Körmend: Bell 39/3, Zsebe 20/3, Bódi 1, Fájer 12/6, Érsek 4. Csere: Kardos 9, dr. Forrai 12/6, Molnár, Szekeres, Véha. Edző: Patonay Imre, Fodor Péter. Szolnok: Tyubin 13/6, Abelja­­nov 11, Tóth A. 10/3, Tóth Z. 5, Berkics 18. Csere: Kmézic 4, Horváth 8, Judik 3, Bede, Kiss P. Edző: Rezák László, Szalay Fe­renc. Feldobás után az Olajbányász szerezte meg a labdát, s Abeljanov két büntetőjével vezetett. A szol­nokiak szájíze szerint alakult a ta­lálkozó kezdete, idegeskedett a Hunor, sorra eladta a labdákat, Pa­tonay időkérése után azonban megnyugodtak játékosai. A 8. percben az első sorban ülő nézők egyike ellökte az előtte elfutó já­tékvezetőt, ezért néhány percig állt a játék. A bírók az inzultus után bevonultak az öltözőbe, majd rö­vid tanácskozás után úgy döntöt­tek, hogy folytatódhat az ütközet. Az intermezzo jót tett a körmendi­eknek, jobban megbecsülték a lab­dát, és a 12. percben Bell tempójá­val átvették a vezetést. Rezák edző azonnal időt kért, de sajnos nem segített. A hajrában valódi tudását mutatta a hazai együttes, az ismét káprázatosán játszó Bell irányítá­sával fokozatosan növelte előnyét. Fordulás után felváltva estek a ko­sarak, ez viszont a hazaiaknak kedvezett, akik tartani tudták a kü­lönbséget. A játékrész közepén kettő pontra közelítettek ugyan a Tisza-partiak, de Abeljanov ki­pontozódása végleg megpecsétel­te sorsukat. Valóságos háború folyt a pályán, de el kell ismemi, abban is a közönség által támoga­tott Körmend volt a jobb. Folytatás vasárnap délután a Tiszaligetben, ahol már végleg eldől, melyik együttes lesz a döntő résztvevője. Vita a jövő iskolájáról Tegnap rendezték meg Karca­gon azt a vitafórumot, amelynek témája az oktatási törvénytervezet volt. A fórum nem aratott osztatlan sikert. A meghívott vitavezető, Horn György elfoglaltsága miatt nem jelent meg, szociológus kollé­gája, Dobsi Attila helyettesítette. A törvénytervezettel kapcsolatban több dolgot is sérelmesnek tartot­tak az összegyűlt pedagógusok. Említették, hogy Honti Mária ál­lamtitkár úgy nyilatkozott: a tör­vénytervezet nem kodifikált, nincs paragrafusokba szedve. Cáfolatul azokat a paragrafusokba szedett nyomtatott példányokat emleget­ték, amelyek - állítólag - már ott vannak a képviselők asztalain mint munkapéldányok, miközben még tart az országos szintű megvitatás. Többen sérelmezték a szakta­nácsadói rendszer megszűntét, és azt, hogy a művészetet oktató in­tézményeket meg sem említi a ter­vezet. Egy tiszabői pedagógus a tervezetben centrális irányítási koncepciót vélt érvényesülni. Kér­désként merült fel: ki garantálja a szektorsemlegességet akár az OKT-ben is? Miért az önkormány­zat döntse el, melyik gyermek kap­hat magántanulói engedélyt? A kiragadott észrevételekből, kérdésekből is látszik: sok még a megvitatandó, átgondolandó rész­let. (D.Á.) Regionális tanácskozás Szolnokon Horgászok az Alföldért A készülő, az Alföldről szóló törvénytervezet kapcsán tanács­koztak tegnap Szolnokon az al­földi megyék horgász-intézőbi­zottságainak vezetői Czakó Bé­lának, a Magyar Országos Hor­gász Szövetség főtitkárának el­nökletével. A készülő törvény kiemelt fontosságú részét fogja képezni a természet és tájvéde­lem, illetve tájhasznosítás. A mai tanácskozás összegzett állásfog­lalása alapján születik egy aján­lástervezet, amelyet a MOHOSZ elnöksége megtárgyal, majd a Debreceni Akadémiai Bizottság, illete az alföldi megyék ország­­gyűlési képviselői vitatnak meg Debrecenben. Hazánkban 1990-ben 918 hor­gászegyesület volt, amelyből 290 az érintett hat alföldi megyé­ben működött. A horgászlétszám is ezekben a megyékben növeke­dett a legdinamikusabban. A há­lózati vizek nagyságát tekintve horgászkezelésben 4484 hektár van. Nemcsak a vizet kezelik, védik, de ugyanilyen gondot for­dítanak a vízpartokra, a horgász­környezetek esztétikusabbá, szebbé, kulturáltabbá tétele érde­kében is. Az intézőbizottságok vezetői szeretnék programozott formá­ban bemutatni az országgyűlési képviselőknek munkájukat, te­vékenységüket az Alföldön élő közel 400 ezer horgászérdekelt­ségű ember képviseletében, re­mélve, hogy ezt a készülő tör­vénytervezet is megfelelően fog­ja értékelni! D. L. f \ Jut eszembe! A napokban gáládul belehallgattam két szolnoki muzeológus beszélgetésébe. Érdekes témáról folyt éppen a diskurzus, mi lesz azután Szolnokkal, ha megépül az új Tisza-híd? Hát persze, lesz csend és nyugalom a sétálóutcákban, hallani fogjuk talán a vere­bek csiripelését és a vadgalamb búgását. Nem kell harapni a levegőt, mert nem okádják majd karvastagságban a kormot, a füstöt a szakadt teherautók, túlterhelt kamionok, romos Traban­tok. De kik fognak megfordulni Szolnokon a hídavatás után? És mi célból? Nem válunk-e olyan halott várossá, mint teszem azt Cegléd lett az elterelés után? Ránk nyitja-e a jelképes városkaput valaki egy kulturális élményért, gasztronómiai kalandért, helytör­téneti attrakcióért? A múzeumban több állandó kiállításra való anyag porosodik jobb sorsra érdemesen a pincékben. Ha lenne hol kiállítani, bombát tudnánk robbantani a kortárs képzőművészet témakörében, igazi szenzáció lenne egy cserépipar-történeti átte-' kintés, de a művésztelep hagyatéka miatt is elzarándokolnának ide a világ bármely sarkából a műértők. A színház talán majd, és még mi? A híd épül, a betonnyelv feltartóztathatatlanul kúszik a túlpart felé. Nemsokára azon hömpölyög át az annyit szidott zajos és füstös áradat. Csakhogy ezekben a járművekben emberek ülnek, akik műértők is, fogyasztók is a szó legszélesebb értelmében. És akiket azért jó lenne egy-egy élménnyel megállásra késztetni Szolnokon. a •elektronikus kisközpontjaival, •bármilyen •bárkivel, •bármikor, beszélhet! Címünk: 1012 Budapest Kuny Domokos u. 2 Tel: 201-6728 Fax.: 201-6607 TÍPUS VONALKAPACITÁS ÁR(áfa nélkül) 4-Phone 1/4 14.900 -MPX-80 2/4 39.900 -MEGA II. 2/8 - 6/24 56.500 - 155.000 -1 BH-30 4/36 - 12/108 477.000 - 1.402.000

Next

/
Thumbnails
Contents