Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-20 / 66. szám
2 Külföldről—itthonról 1991. MÁRCIUS 20. Belgrádi fejlemények Belgrádban már nyíltan követelik Szlobodan Milosevics szerb elnök távozását neves személyiségek, akiknek nyílt levelét kedden közölte a Borba. Az ötven szerb értelmiségi ál - tál aláírt nyílt levélben azt követelik, hogy a szerb elnök azonnal mondjon le tisztségéről. A felhívásban leszögezik, hogy a három hónapja megválasztott Milosevics az utóbbi napokban elvesztette a nép bizalmát. Milosevics Szerbiája ellen foglalt állást az egész világ, minden jugoszláv köztársaság és nemzet, s végül maga Szerbia és a szerb ifjúság is - tartalmazza a levél. Tőkés László védelme Tőkés László nagyváradi püspököt a március 15-i megemlékezések után felkereste otthonában Virgil Maguseanu, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, hogy az állami szervek által nyújtandó „hathatós védelemről biztosítsa” őt és családját - jelentette aTransinfo, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány tájékoztatási szolgálata. Az SZDSZ a parlamentről A szabaddemokraták úgy látják, hogy a parlamenti munka működési zavarai folytán - amennyiben nem történik lényegi változás - július elejére, de legkésőbb kora őszre csőddel kell szembenéznie a törvényhozásnak. A keddi parlamenti ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Pető Iván, az SZDSZ frakcióvezetője e működési csőd okát elsősorban abban jelölte meg: a kormány mindmáig nem tett lépéseket annak érdekében, hogy tervezhető és tervszerű legyen a parlamenti munka. így a képviselők, a pártfrakciók továbbra sem ismerik a törvénykezési menetrendet, s azt sem, miként épülnek egymásra a beterjesztésre váró törvények. Mindezt tetézi, hogy a plénumon zajló viták sokszor nem érdemi kérdéseket érintenek. Torgyám ,,szép megoldást” ígér Torgyán József, a Független Kisgazdapárt ex-frakcióvezetője egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni azt a tervét, amelyet néhány nappal ezelőtt helyezett kilátásba arra az esetre, ha megfosztják tisztétől. Közvetlenül a keddi parlamenti ülésnapot megelőzően elmondta: először a nagyválasztmányt kell megtartani, valamint a kárpótlásitörvény-tervezetre kell pontot tenni, s csak azt követően áll elő elképzelésével, „amely szép megoldását jelenti annak a helyzetnek, amit - a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére - a frakció meggondolatlan erői sajnálatos módon előidéztek”. A szélsőséges nézetek veszélyeztetik a demokráciát (Folytatás az 1. oldalról) ságról szóló törvényjavaslat, valamint az 1991-es évi költségvetésről és államháztartás vitelének ez évi szabályairól szóló törvényt módosító javaslat együttes általános vitáját. Balsai István igazságügyi miniszter expozéjában utalt arra, hogy a közigazgatás aránya és súlya megnövekedett. Mint mondta: a hatósági ügyben hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetővé tétele a törvényesség megtartásának fontos eszköze, így része a jogállamiság megteremtésének. A miniszteri előterjesztést követően a parlamenti pártok megbízott képviselői fejtették ki frakciójuk álláspontját. A kormánypárti képviselők az egységes bírói rendszer megteremtése mellett érveltek. Meglehetősen egységes volt az ellenzék is: a felszólaló képviselők aggályaikat, kétségeiket fejezték ki a tervezettel kapcsolatban. Politikai, jogi jelentőségét nem vitatták, szakmailag azonban számos ponton kifogásolták a javaslatot. A képviselők ezután a koncesszióról szóló törvényjavaslat általános vitáját folytatták. Szűcs István (MDF) időszerűnek nevezte a törvénytervezet napirendre kerülését, mert „enélkül nem kopogtathatunk a piacgazdaság kapuján”. Palotás János (MDF) üdvözölte a törvénytervezetet, mert - mint mondotta - a koncesszió hiánya éves szinten már eddig is 10 milliárd forintos károkat okozott. Délután az interpellációk és kérdések tárgyalására tért rá az Országgyűlés. Következő napirendi pontként a koncessziós törvénytervezet általános vitája - mint arra az egyik hozzászóló is utalt - már jócskán foghíjas padsorok között folytatódott. A törvényjavaslat újabb tárgyalási menete során nem egészült ki markánsan új állásponttal a már korábban megkezdett vita. Mintegy félórás tárgyalás után az elnöklő Dombach Alajos - több hozzászóló nem lévén - lezárta a törvénytervezet általános vitáját. Mivel azonban ekkorra már a törvényhozás határozatképtelenné vált, a részletes vitára bocsátásról nem tudtak dönteni a képviselők. A megszokott munkarendtől eltérően szerdán is ülésezik az Országgyűlés: várhatóan ekkor határoznak a képviselők azegyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, valamint az ehhez szükséges adatszolgáltatásról. Legalább kétezer szolnokit érint Önkormányzati segítség a lakáskamatok törlesztéséhez Tegnap ülésezett Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése. Az 1990. évi költségvetési előirányzat teljesítéséről szóló beszámolót követően jóváhagyták a megyeszékhely vízellátásának hosszú távú fejlesztési programját. A keddi nap legfajsúlyosabb témája a lakásépítésekre és -vásárlásokra felvett alacsony kamatozású lakossági kölcsönök jelentősen megemelkedett terheinek ellensúlyozásával foglalkozó rendelet vitája volt. Mint ismeretes, az önkormányzatok döntenek e támogatások odaítélésének feltételeiről. Az OTP- né! 13 ezer 700 olyan szolnoki hitelszerződést tartanak nyilván - hangzott el az ülésen -, melyeknél egy nagyobb törlesztőrészlet sújtja a tulajdonosokat. Ötezren már rendezték tartozásukat, de a legszerényebb számítások szerint is legalább kétezer olyan adóssal kell számolni, akik csak az önkormányzattól várhatnak anyagi segítséget. A polgármesteri hivatalhoz beérkezett kérelmek száma már elérte a hatszázat. A megyei jogú város rendelkezésére álló pénzügyi keret gazdaságos elosztása érdekében 16 millió forint értékben Lakástámogatási Alapot hoztak létre. Lényeges pontja 7/1991. III. 19. sz. önkormányzati rendeletnek, hogy aki - magánszemély vagy szervezet - az alapba pénzt ad, a felajánlott összeg 80 százalékáig megnevezheti azokat, akiket támogatni kíván. Ennek feltétele, hogy a kijelölt személyek vagyoni helyzete megfeleljen a rendelet előírásainak. Csak az 1991. évi törlesztések megfizetéséhez adható támogatás, az alap ezt követően megszűnik. A kérelmek jóváhagyása esetén havonta 1500 forintot utalnak majd át a hitelező pénzintézethez. A pénzt egy összegben is adhatják, ha ezzel a hitel megszűnik, ám a kérelmező ilyenkor 25 ezer forintnál nem kaphat többet. Az önkormányzati rendelet kimondja, a rászorultság megállapítása után a támogatás elosztása több lépcsőben, különböző fokozatok szerint történik. A legalacsonyabb sávba jutók támogatása után a magasabb sávban lévők kerülnek sorra, míg a rendelkezésre álló pénzügyi keret ki nem merül. Az alap létrehozásával olyan konstrukciót alkottak, amely rugalmas - a munkaadóknak előnyösebb, mint más „kapukon belüli” megoldás - és védi a költségvetést. Várhatóan a kormány a jövőben további támogatást nyújt erre a célra. Ha az igénylőlapokat április 30-ig benyújtják a polgármesteri hivatalhoz, akkor már január 1-től visszamenőleg meg lehet állapítani a havi 1500 forintokat. Ezt követően a benyújtott kérelmeknek csak az átvételt követő hónap első napjától lehet eleget tenni. Akik már beküldték a kérelmüket, azoknak postázzák az igénylőlapokat, mások a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában szerezhetik be. Új pályázatot írtak ki a sportcentrum igazgatójának kinevezésére. Az intézmény jelenlegi vezetőjét munkaköréből felmentették. Az estébe nyúló tanácskozás lapzártakor még tartott. Sz. Z. Antall József miniszterelnök tegnap hivatalában fogadta Piotr Kolodziejczyk altengernagyot, lengyel nemzetvédelmi minisztert. (MTI) A Hűtőgépgyár Electrolux-égisz alatt (Folytatás az 1. oldalról) tájékoztatta a résztvevőket, hogy cége piacnyerési stratégiájának fontos eleme a vállalatvásárlás, a ’80-as években a világ különböző részein, elsősorban Európában mintegy 200, korábban önálló vállalatot vettek meg. A Lehel mellett azért döntöttek, mert megítélésük szerint a kontinensnek ebben a térségében Magyarország gazdasága biztat a legko-Jut eszembe! Képviselői meditációra jobbára ebédtájt kerül sor a parlamentben. Egyik szocialistapárti honatyával ültem egy asztalnál, akit filmjei miatt tisztelek megkülönböztetetten. Azt mondta: - A napokban egy japán bankszakemberrel beszélgettem. Tokióból érkezett tele pénzzel és ambícióval, bankot kíván alapítani, érdeklődött, milyen feltételek mellett teheti? Azt válaszolták, 35 százalékos kamatra adhatja a pénzt. Kétségbe esett: ezt meg sem meri haza telefonálni, azt hiszik, vagy részeg volt, vagy nem értette a választ. Náluk mind a kettő halálos bűn. Japánban a termelés hozadéka 10 százaléknyi haszon. Ha ennél magasabb a banki kamat, a gazdaság megbénul. A gyárosok hazaküldik a munkásokat, beteszik a pénzt a bankba, és a kamatból postázzák a fizetést. Minő csodaország lehet ez, ahol ilyen kamatláb mellett is él a gazdaság! A másik képviselő ezen rágódott: - A magyar termékekben úgy 6 százaléknyi a munkabér. Nyugaton ez legalább 40 százalékot tesz ki. Mi ezen a 6 százalékon igyekszünk spórolni, amikor munkanélküli-segélyre küldjük a fél országot. Könyörgöm, a 94 százalékban benne van az energiaköltség, alapanyagár, az adminisztráció, miegyebek. Ezen nem lehetne? - és elnéz tanácstalanul a semmibe. Aztán a honatyák beülnek a faragott székekbe, és úgy hallgatják a vitát, mintha minden világos lenne számukra.-pbrábban fejlődéssel, így a hűtőgépek belföldi keresletének növekedésére reálisan lehet számítani. Magyarországi termelőüzemükre alapozva az Electrolux egyéb gyártmányainak is piacot teremthetnek. A megvétel mellett szólt a Lehellel több mint egy évtizede kiépített kapcsolat, a magyar cég üzemeiben készített, de a nyugati piacokon Electrolux márkával forgalmazott termékek megbízható minősége. Az újságírók többek között azt firtatták, hogy miért kellett eladni egy, a jövedelmezőségi adatok szerint prosperáló, tavaly 800 milliós nyereséget produkáló vállalatot. Válaszában a Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója a privatizáció elodázhatatlanságát, illetve az ennek révén bevonható külföldi tőke fontosságát hangsúlyozta. A Hűtőgépgyár vezérigazgatója pedig azt kívánta kiemelni, hogy a vállalat árbevétel-arányos, nyeresége általában háromszázalékos („a múlt év kivételesen sikeres volt, nem kis részben a forint leértékeléseknek köszönhetően”), ennyiből pedig nem lehet finanszírozni azokat a fejlesztéseket, amelyek a nyugati piaci pozíciók megtartása érdekében elodázhatatlanok. Az Electrolux képviselői szerint a Lehel nyugati mércével várható versenyképességének megteremtéséhez évekig legalább az évi forgalom öt százalékát kitevő összeget kell beruházásokra költeni, egy-két éven belül ki kell választani azokat a termékeket, amelyeknek gyártására a jászsági vállalat adottságai leginkább megfelelnek, ezek szérianagyságának növelésére alkalmas technológiai feltételeket kell kialakítani. Az Új Néplap a tájékoztatón megtudta: a Hűtőgépgyár korábbi környezetkárosító tevékenységének következményeit a vételár fejében a Vagyonügynökséghez befolyt összeg egy erre a célra elkülönített részéből kell megszüntetni. A károk felmérését és a hatástalanítást segítő megfelelő technológia kiválasztását az új, svéd tulajdonos me<nedzseli, ám mert a vételi áron felül erre külön pénzt nem ad, a magyar és a svéd érdekek ütközhetnek; a számlát a Vagyonügynökség fizeti, az Electrolux viszont elsősorban a leghatásosabb semlegesítési eljárások kiválasztásában érdekelt. Várhatóan egy vitázó korszak vár a Lehel üzemeinek, létesítményeinek, üdülőinek területét adó önkormányzatokra is: ezek árát szintén a Vagyonügynökség fizeti meg a vételárból - kérdés, kinek? Jutnak-e pénzhez az önkormányzatok? Mert ha a kárpótlási törvény - elfogadása után - úgy rendelkezik, az is elképzelhető, hogy községek és városok helyett a földek eredeti, egyéni tulajdonosai kapják majd meg a telephelyek földterületeinek árát. V. Sz. J. Mitsubishik, ikebanák, kimonók „Felkelőben” a japán napok Javában tartanak Szolnokon - mint arról már hírt adtunk - az április 6-i és 7-i japán napok előkészületei. A Japán-Magyar Baráti Kör szolnoki csoportja, a Külkereskedelmi Főiskola, valamint a tengerentúli ösztöndíjasok társasága olyan programokat rendez, melyeken az érdeklődők a távol-keleti szigetország gazdasági életével, kereskedelmi szokásaival ismerkedhetnek meg. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ földszintjén olyan kiállítások és bemutatók lesznek, melyek minden bizonnyal kielégítik a legkülönbözőbb ízlésű és korú látogatók kíváncsiságát is. Szombaton és vasárnap is fél tízkor nyitják az ajtókat, és este hétkor zárnak. A Mitutoyo cég magyarországi képviselete például tolómérőket, CNC-vezérlésű, három koordinátarendszerű hosszmérőrendszerekkel mutatkozik be; a Panasonic a File Kft. közreműködésével telefonokat, telefaxokat állít ki; a konyhaelektronikától az irodatechnikáig számos Sharpgyártmányt is bemutatnak; a Contrex Kft. közvetítésével Mitsubishi-gyártmányú személygépkocsikat hoznak Szolnokra; a Brother cég varrógépekkel, kötőgépekkel jelentkezik, melyeket a Varrógép Kft. szállít a megyeszékhelyre. Kimonó- és ikebanabemutatót, hajtogatott papírjáték, origamifoglalkozást tartanak, japán élelmiszereket kóstolhatnak és vásárolhatnak majd a látogatók. A szolnoki japán napokat Eiji Seki nagykövet nyitja majd meg. Ezzel egyúttal kezdetét veszi egy kétnapos szimpózium is, mely a földszinti programokkal párhuzamosan tart majd. A japán stílusú management alkalmazási tapasztalatairól szólnak az előadások. A gazdasági óriás számos sajátosságáról adnak hasznos információkat a résztvevőknek. Szó lesz többek között Japán világgazdasági szerepéről, az ottani személyzeti munkáról, a vállalati stratégiák kidolgozási módjáról, az oktatásról, a problémamegoldási technikákról. A szervezők nem titkolt célja, hogy programjaikkal, az új információkkal elősegítsék a két ország közötti kapcsolatok javítását, kedvező feltételeket teremtsenek a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez. Március 20-tól 30-ig TISZAFÜREDEN A 6. SZ. VASBOLTBAN előleg befizetése nélkül, részletre vásárolhat Rotációs kapát Mezőgazdasági szerszámokat Mezőgazdasági fóliát és tartós fogyasztási cikkeket. Fejőgépek árengedménnyel Vetőmagvak nagy választékban Az áruhitelt Tiszafüred vonzáskörzetéhez tartozó települések lakói vehetik igénybe. Várjuk Kedves Vásárlóinkat! TISZATÁJ ÁFÉSZ *49511/ 1* \