Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-25 / 47. szám

1991. FEBRUAR 25. Néplap Kisvállalkozókról Túl magas a társadalombiztosítási járulék Beszéljünk róla! Csak pontosan, szépen, ahogyan Csilla megy... Nagyon szerette a szavakat. Boncolgatta jelen­tésüket, ízlelgette hangzásukat, taglalgatta értelmü­ket. Rá gondoltam, aki már diákkorában is annyit tudott a szavakról, mint más tudományos pályafutá­sa csúcsán. Rá gondoltam, már csak azért is, mert a fiatalasszony, aki megtisztelt bizalmával, és majd­hogynem eláztatta könnyeivel a szobámat, igencsak hasonlított Csillára. Elképzelem, ahogyan maga elé veszi a szót: eljá­rás... Elképzelem, de nem hagy nyugodni a látvány, ahogyan a fiatal, szőke nő ül hivatali szobám fotel­jében, és zokog, csak zokog. Kérdi: miért nem tud­hatom én azt, hogy megmérgeztek bennünket vagy sem? Csilla, tempéramentumával ellentétben, lassan szótagolná: el-jár...-el-já-rás. S már mondaná is, ahogyan például a baba lépegetni kezd - eljárás. Megigazítaná hátra kötött haját, ahogyan a rívó fia­talasszony teszi, miközben szipogva bele-belefujja zsebkendőjébe orrát, s méltatlankodva mondja: oda, tőlünk nem messzire öntötték ki a téeszbeliek a vegyszert..., szörnyű volt a látvány... Na, várj csak! - mondaná Csilla - Van itt más is, például eljárás az, amikor egy ügyben valaki valaki­ért vagy talán valamiért lépéseket tesz - mondaná. Igen, cselekvés áll a dolog mögött. Egy tett - tenném én hozzá, ha nem jelennének meg szemem előtt az elbeszélés alapján a kiszikkadt fák, aljukban kipusz­tulva a növényzet. Hát, csak felfigyel az ember az ilyesmire! - panaszkodik a fiatalasszony, és hozzá­teszi: érdeklődik azután, hogy milyen vegyszer ez, s ha nem kap választ rá, hát elmegy olyan hivatalba, ahol kötelesség az efféle esetet kivizsgálni. Elmond­ja, meg is tette, mert félti a vizét, amit a család fogyaszt, s elment a KÖJÁL-hoz. Ahonnan ki is mentek a helyszínre, és mintát is vettek a földből. Nézzük csak! - ütné fel Csilla a Révay Lexikont, mert nem hagyná annyiban, hogy ne tudja pontosan azt, ami gondolnivaló: „eljárás... a jogban azoknak a szabályoknak az összessége, amelyek a hatóság működésének módját szabályozzák...” Szabályról beszél a fiatalasszony is, kérdezve: nincs arra parag­rafus, ha én megtudakolom szeptemberben, hogy mérgezett-e a vizem, nincs olyan paragrafus, hogy arra a rákövetkező év februáijáig választ kellene kapni? Azt mondták a KÖJÁL-nál, hogy elveszett a minta, persze előtte egy órát vártam a válaszra - mérgelődik. Érti?! - kérdezi. Elveszett a minta. Talán valahol Debrecenben, ahová sugarazni vitték. Jó, elveszett..., van ilyen, néha az ember elveszti nem­csak az eszét, hogy kérdezősködik, meg a mintáját, de a türelmét is. Régi barátom felesége, Csilla, biztosan előkabász- ná epés megjegyzésül, mintegy célozva odaadó fi­gyelmemre, Pasztemak Zsi vágójának azt a különle­ges mondatát, amelyben arról esik szó, hogy van olyan ember, akinek fejében a mások gondolatai, oda bejutván, szépen elheverednek. Mire én azt mondanám, látod, itt ez a zokogó asszony, akinek mindennap eszébe jut, valahányszor maga elé emeli a vizespoharat: most lehet, hogy egy kevés mérget is önt a szájába. És azt is mondanám, ahogyan van­nak lelkes, szavakkal foglalatoskodók, úgy vannak lelketlen hivatalok is, amelyek hasonlatosak az imént szóba hozott emberhez, csakhogy azok vízfe­jében nem a gondolatok, hanem az ügyek hevered- nek el. És csak örülj, kedves Csilla, mert új értelme­zésére bukkantam a szónak: eljárni annyit tesz, mint nem csinálni semmit. S bár nem tudom, hol, melyik iskolában tanítod bölcsésztudományokra az aprósá­gokat, mégis kérlek, ne ródd meg azt a nebulót, aki a hatóság nevét így írja: KÖJÁLL, mert az a gyerek tudhat valamit. Például arról, hogyan haladnak az ügyek olykor. Szépen, lassan, vagy talán sehogy. Nem egészen úgy, ahogy Csilla halad szótól szóig. Nem az égen, itt a földön. Hajnal József Surján László népjóléti miniszter: A népjólét nem állapot, hanem cél A napokban a kistermelők gondjait mutattuk be rövid összeállításunkban, most a kis­vállalkozókat foglalkoztató problémákra szeretnénk rávi­lágítani. A bérleti díjért csaknem új gépet vehetett volna A karcagi Dobrai István 1986-ban lett autódarus kisipa­ros. Két évig a volt vállalatától bérelte azt a gépet, amin ’74 óta dolgozott. Mint mondja: a két év alatt kifizette bérletként majd­nem az új árát a darunak. Aztán az úgynevezett TASZ-számlá- ban bízott: az ide betett összege­ket adómentes jövedelemként le­hetett elszámolni. Egy új gépet akart vásárolni, vagy a régit tel­jesen felújítani. Két éve azonban megszüntették ezt a fajta szám­lát. Csak egy újabb használt gé­pet tudott venni ezek után. Most úgy dolgozik, hogy az egyik al­katrészeiből pótolja a másikban elromlottakat. Az üzemanyag- és alkatrészdrágulás és az, hogy Túrkevére kell vinnie a gépet ge- neráloztatni, jócskán megemelte a költségeket. Ugyanakkor érez­hetően kevesebb lett a munka. Nem is minden ügyfél fizet pon­tosan: most is vagy fél éve tarto­zik neki egy cég a munkadíjjal. A napi 14-15 óra munka, a hét­végéden hetek megszokottak. A felelősség is óriási, hisz rakodó­gépről van szó, a balesetveszély is nagyobb. Tartalékolásra, új gép vásárlására nincs lehetőség, hisz 53 százalékos az elvonás, a maradékból jön le aztán a szemé­lyi jövedelemadó. Dobrai István nem panaszko­dik, közepes jólétet tud biztosí­tani családjának, de úgy érzi: nem térül meg a vállalkozásba beleölt munka és az örökös fele­lősség. Segít az IPOSZ! Mint az országban szinte min­denhol, 1990. április 1. után Túr- kevén is többszörösére emelke­dett a vállalkozói igazolványt váltók száma. Tavaly 85 vállal­kozói igazolványt adtak ki, ebből negyven kiskereskedői tevé­kenység folytatására kért enge­dély. Az elmúlt évben sokan él­tek az újrakezdési kölcsön igény- bevételének lehetőségével is. Közülük többen választották azt a lehetőséget, miszerint kétmil­lió forint/év árbevétel alatt nem szükséges vállalkozói igazol­ványt váltani. Ebben a formában jelenleg közel hatvanan végez­nek különböző tevékenységet. 1991 januárjában tizenketten kértek vállalkozói igazolványt fodrász, kozmetikus, vendéglá­tó-ipari tevékenység folytatásá­hoz, ugyanakkor tízen visszaad­ták igazolványukat, főleg azok, akik építőipari jellegű tevékeny­séget folytattak. A vállalkozók egyik legnagyobb gondja a társa­dalombiztosításijárulék fizetése, amely 53 százalék. Sok esetben problémát okoz a megfelelő színvonalú adminisztráció, könyvvitel vezetése. A beveze­tett nyugtaadási kötelezettség sem váltott ki lelkesedést. Az Iposz-tagok számára szakem­berek segítik a jogszabályok kö­zötti eligazodást. Minden héten szerdán tartanak fogadóórát a polgármesteri hivatalban. Segí­tik a tagokat a könyvvezetésben, az adóbevallás elkészítésében. Jelenleg éppen az adóbevallások megfelelő elkészítése a legna­gyobb gond. V állalkozásbar át vállalkozók Ezt sikerült leszűrnöm Tisza­füreden a kisvállalkozókkal folytatott beszélgetés után, hi­szen talán nem is ok nélkül,'úgy érzik, egyelőre más barátjuk nin­csen. Nincs még akkor sem, ha naponta látják, hallják a tömeg­tájékoztatásban, hogy a mai po­litika már barátjuk. A tények, a változások, a születő törvények nem ezt bizonyítják. Nem csoda hát, ha nem lett túl rózsaszín a tiszafüredi helyzetkép. Beszél­getőtársam Fridrik Pálné, a helyi iparostestület titkára volt, tőle kaptunk átfogó képet a mai hely­zetről.- Sajnos a hangulat nem jó, s ennek több összetevője is van. Legfőbb oka, hogy csökken a fi­zetőképes kereslet, s ez életszín­vonal-csökkenést, megélhetési gondot jelent a vállalkozók szá­mára. Tovább rontja a helyzetet a kontárok erősödő tevékenysé­ge, hiszen ők is az engedéllyel, szakképesítéssel rendelkező vál­lalkozóktól veszik el a munkale­hetőséget. Várták a TB-járulék összegének mérséklését is, re­mélve, hogy megszüntetik a szá­mukra hátrányos megkülönböz­tetést, hiszen míg az alkalmazot­tak után a vállalat fizeti, addig nekik jövedelemükből kell az 53 százalékot átutalni. Konkrét pél­dával tudom igazolni ennek a rendszernek a hátrányosságát. Az egyik tagunk évi 48.600 fo­rintos tiszta jövedelme után havi 2.146 forint társada­lombiztosításijárulékot fizet. Ez azt jelenti, hogy körülbelül ugyanekkora összegből kellene egy hónapban megélnie.- A vállalkozók mekkora há­nyada él ilyen vagy hasonló anyagi helyzetben?- A jövedelmi helyzetét csak azoknak ismerem, akik könyve­lésüket részben vagy egészben nálunk csináltatják. Ők főleg a kistelepüléseken dolgozó idő­sebb iparosok, hozzávetőleg 80 százalékuk tartozik ebbe a kate­góriába.- Ennyi pénzből ma már lehe­tetlen megélni, amiből az követ­kezik, hogy közülük sokan visz­szaadják az ipart. Szamukra mi­lyen továbblépési lehetőség van?- Gyakorlatilag semmi. Még munkanélküli-segélyre sem jo­gosultak, mert a kisipari tevé­kenység nem minősül munkavi­szonynak.- Volt-e az elmúlt időszakban olyan intézkedés, amely meg­könnyíti a vállalkozók életét?- Egyet tudok említeni. A vál­lalkozói igazolványt valóban egyszerűbben és bárki megkap­hatja. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik már sokkal kevésbé előnyös, hiszen eddig ha egy vállalkozó például telephe­lyet kívánt létesíteni, annak en­gedélyeztetését, a szakhatóságok értesítését a tanácsok kereske­delmi osztályai végezték. Most mindez a vállalkozó nyakába szakadt, s ez sokkal bonyolul­tabb és időigényesebb, mint az igazolvány megszerzése. Hát ilyen dolgok miatt nem érzi ez a réteg a kormány gondoskodását.- Milyen változást remélnek a politikában, a gazdasági élet­ben? ■* Az iparosok Tiszafüreden és valószínűleg máshol is a túlélést tűzték ki célul maguk elé. Túlél­ni ezt a két-három évet, és remé­lik, hogy az ígért változások be­következnek, és valóban eljön a gazdasági fellendülés. Ezt vi­szont erősen befolyásolják a he­lyi adók is. Mindenféleképpen szeretnénk elérni, hogy azokról, amelyek a vállalkozókat érintik, ne döntsön a képviselő-testület megkérdezésünk nélkül. Na­gyon jó példa van erre Abádsza- lókon, ahol érdekegyeztető ta­nács alakult, melybe az ipartes­tületet is meghívták. A borús hangulat ellenére a fü­redi vállalkozók nem „temetik magukat’ ’. Megértik, hogy az or­szág nehéz gazdasági körülmé­nyek között van, és ez mindenki megélhetését megnehezíti. Véle­ményüket jelzésnek szánták, hi­szen az közös érdekünk, hogy egy valóban ütőképes és magas színvonalú szolgáltatóhálózat épüljön ki, s ebben a vállalko­zóknak oroszlánrésze kell le­gyen. A megfelelő szabályzó- rendszer megteremtése viszont a kormányzat feladata. Dorkovics-Némethné-Varga Nemrég Surján László népjó­léti miniszter, a Keresztény De­mokrata Néppárt országos elnö­ke volt a jászberényi szervezete által rendezett politikai gyűlés előadója. Ebből az alkalomból kértünk interjút a minisztertől.- A közvélemény-kutatási eredmények szerint fokozato­san nö a KDNP tekintélye. Mi­vel magyarázza ezt, és milyen politikai tőkét kíván ebből a párt kovácsolni?- Úgy tartják rólunk, hogy hig­gadt, megfontolt párt vagyunk. Való igaz, hogy nem vettük fel a parlamentben a bohócsipkát, és ritka kivételtől eltekintve a ve­szekedésekből kimaradtunk. A jövőben 3 jelentős párt lesz a ma­gyar politikai életben, egy liberá­lis, egy szociáldemokrata-féle és egy kereszténydemokrata. Ké­szülünk tehát az eljövendő jelen­tősebb szerepünkre, hogy minél jobban megfeleljünk az igények­nek, hogy a politikának, a gazda­ságnak olyen területére is eljus­sunk, ahová eddig még nem sike­rült.- Milyen kapcsolatban van a tárca korábbi vezetőjével?- Úgy gondolom, hogy a ma­gyar egészségügy nem politikai kérdés, hanem nemzeti ügy, ezért a szakmai szempontok minden mást háttérbe szorítanak. Szakmailag pedig lehet eltérő és megegyező véleményünk bizo­nyos dolgokról, mint ahogy ez így is van. Legutóbb például a társadalombiztosítási költségve­tés meghozatalakor a parlamenti bizottság elutasító véleménye el­lenére támogattam egy szocialis­ta javaslatot, és a parlament ne­kem adott igazat. De volt hason­ló eset az SZDSZ-szel is. Az ügyet nézem, az optimális meg­oldást keresem, és ebben a törek­vésemben közös az elődömmel a szándékunk.- A nagygyűlés egyik hozzá­szólójának válaszolva röviden szólt a közelmúltbeli amerikai útjának eredményéről. Kifej­tené bővebben ennek a testvér- kórházi kapcsolatban a jelen­tőségét?- A kórházak műszerezettségé­nek fejlesztése hosszabb távon költségvetési forrásból történik, a közeljövőben azonban erre nincs pénze a tárcának. Clevlan- di és más Ohio állambeli kórhá­zak keresnek magyar kórházak­kal olyan kapcsolatot, hogy a ná­luk már selejtezésre megérett műszereket gyakorlatilag ingyen átadják. Nem kell rosszra gon­dolni, mert ezeket a műszereket a betegért folytatott óriási ver­seny miatt alig használt állapot­ban cserélik le, ami Európában még igy is fejlett, nálunk pedig kifejezetten csúcstechnológiá­nak számít. Ezek a másodkézből való, de tapintatosan előhasz- náltnak is nevezhető műszerek évenként 1-2 millió dollár érté­ket is jelenthetnek. Igaz, fel kell készülni kiszolgáló háttérre is, ami költségekkel jár. Ha az ado­mány rendszeres lesz (márpedig Magyarország iránt Amerika- szerte nagy a szimpátia), akkor vétek volna ezt a lehetőséget veszni hagyni.- A válságos gazdasági, egészségügyi és szociális hely­zetünk alapján, nem zavarja a szaktárcájának az elnevezése?- Sokakban felvetődik a kér­dés, pedig csak a régi nevét kapta vissza a minisztérium. Különben sem egy állapotot, hanem egy célt fejez ki a „népjólét”.- A cél meglehetősen távoli még, de milyen vigasztaló gon­dolatokat tud az Uj Néplap ol­vasóinak üzenni a közelebbi jövőre?- Óriási terhek nehezednek ránk mostanában, de ezek jórészt egyediek és egyszeriek, vagyis később nem fognak megismét­lődni a KGST összeomlásából, a rubelről dollárelszámolásra, va­lamint a piacgazdaságra való át­térésből származó terhek. Rá­adásul ilyen körülmények között kell kialakítani egy olyan szoci­álpolitikát, mely elveti a korábbi elvtelen egyenlősdit. A támoga­tásokat például nem az árba be­építve kell a rászorultakhoz el­juttatni, mert a gazdagok na­gyobb fogyasztásuk révén, abból még inkább részesednek. Azon fáradozunk, hogy a támogatást csak az kapja meg, akinek jár.- Végezetül Lenért Sámuel jászfényszarui olvasónk kér­dését szeretném tolmácsolni: az ingyen leadott vért milyen alapon adja el több ezer forin­tért a véradóállomás?- A vérkészítmény árában ben­ne van maga a vér, mint alap­anyag, valamint erre rárakódva a levétel, a kezelés, az eszközök elhasználódási költségei. Az utóbbiak minden további nélkül pénzzé tehetők. Külföldre egyébként vért nem adunk el, mert itthon is kevés van. A belső forgalomra azonban szükség van, már csak azért is, mert a véradóhajlam és a felhasználási igény az országban területenként eltérő. Igazságtalanság volna te­hát, ha a vérvétel költségei is azokat terhelnék, akik több vért adnak. Lukácsi Amerikai autók szalonja Salgótarjánban A Viktória Kft. és a Unique Import-Export Co. közös vállalko­zásban amerikai autószalont hozott létre Salgótarjánban. Az autószalon a nyugat-európai árakhoz közelítő áron a teljes amerikai típusválasztékot biztosítja a hazai vásárlóknak. MTI-fotó: H. Szabó Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents