Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
1991. FEBRUÁR 23. Néplap 5 Novák Attila és felesége Szabó Melinda szeretnének egyszer elmenni innen is kívánkoznak el a telepről. Pedig nem könnyű ott a beteges, idős emberek élete. Orvos, gyógyszer csak Jászkiséren van. Mi történik, ha valaki hirtelen rosszul lesz? - Bemegy Kisérre, ahogy tud - válaszolják. Mindenért azért nem kell Jász- kisérre bemenni Szellőhátról. Van egy kis bolt, ahol az alapvető élelmiszereket meg lehet kapni. A picike üzlet éppen zárva volt, de szemlét kívülről bekukucskálva is lehetett tartani. Rács nincs az ablakon - itt nem kell félni betöréstől. Felületesen és az ablakon keresztül szemlélve a választékot úgy tűnik, legjobb az ellátás italféleségekből. Persze van sok minden egyéb is, tej, kenyér, liszt, cukor, stb. A telep közepén meglepetésünkre egy igazi kastély bukkan elő a sűrű ködből.- Ez a Hegedűs-kastély - mondja Tarkó József -, a? irodák és az étkező van benne. A kis rú fiatal él a telepen. Összejámi, beszélgetni, közösen zenét hallgatni nemigen szoktak. Tehát a fiatalok is külön-külön! Nagyon ritkán bemennek hét végén Jász- kisérre moziba, diszkóba. Ő szeret Szellőháton lakni. Csend van, sokat lehet mozogni, „csavarogni”. És később? Azért itt mégsem akar letelepedni, de városba sem vágyik. Novák Attila és felesége Szabó Melinda éppen Jászapátiról érkeztek meg csomagokkal felpakolva. Sietnek, mert egy félóra múlva indul az autóbusz Kisérre, ra. Nincs fodrász, nincs szerelő, és sok minden más. Egy pár zokniért is utazni kell. Novák Attilá- ék lakása amolyan „fiatalos”. A falon magazinokból kiollózott sztárfotók, a polcon magnó - és persze itt is tévé! Életükről a feleség beszél:- Szórakozási lehetőség itt egyáltalán nincs - mondja. - Ba- rátkozások sincsenek. Mi nem járunk össze senkivel, csak anyósomékat szoktuk meglátogatni, akik szintén a telepen laknak. Nagyon szeretnénk többet szórakozni. Főleg az olyan Délután fél négykor egyszeriben benépesül a telep „főútja”. Vége a műszaknak, a dolgozók egy része megy haza Jászkisérre, Jászladányba. Mert nemcsak a szellőhátiak utazgatnak, hanem a környékről is utaznak naponta oda dolgozni. Az ütött-kopott, piszkos, rogyadozó buszmegállóba nem megy be senki, inkább a szabadban várakozik. Jön a busz, aztán hirtelen ismét csend borul Szellőhátra. Akik maradtak, behúzódnak házukba és bekapcsolják a televíziót. Legfeljebb a szomszédok kukkantanak át egymáshoz. A kinti terepet megint átveszik a kutyák. Idegen ide észrevétlenül be nem jut, nem is ajánlatos megzavarni a telep nyugalmát. Másnap aztán kezdődik minden elölről. Munka, tévé. Mondják a szellőhátiak, hogy tavasszal hangulatosabb itt minden. Zöldbe borul az egész telep és akkor a tévét felváltja a kerti munka. Berki Imre Fotó: Illyés Csaba Tarkó József a lakásában Idős Szikári János és felesége állapítható: az ötvenes évek uniformizált házai. Körbejárjuk a telepet, mindenütt ugyanazok a házak, és mindenütt kutyák. Valószínű, hogy a telep valamennyi lakójára esik egy házőrző. Talá- förnrá'níégáirünk áz égyik ház előtt. A szokatlan zajra, az autó hangjára felfigyel a házigazda. Szellőháton a kerteken keresztül is lehet közlekedni. Tarkó József megy elöl, „semlegesíti” nekünk a kutyákat. Idős Szikári János és felesége meglepődve fogad bennünket, de gyorsan fejoldódnák. 1955 óta élnek Szellőháton, mindketten nyugdíjasok, betegeskedők. Nem járnak sehomilyen lehet itt az élet, távol a világ zajától? A látvány pedig máris tálcán kínálja a választ: csendes, nyugodt. Biztosan úgy élnek itt az emberek, mint egy nagy család, együtt, egymást segítve, együtt gondolkodva. Biztosan? A telepre bekanyarodva az első feltevés máris igazolódik. Sehol senki, csak a kutyák - belőlük bőven van - csaholása jelzi, hogy itt emberek élnek. A házak némák. Közelebbről komornak, barátságtalannak tűnnek. Lehet, hogy azért is, mert egyformák, jellegtelenek. Ránézésre is megA Hegedűs-kastély nagyon külön vannak egymástól. Valamikor nem így volt. Összejártunk a kultúrházban, de az már több éve nem működik. A szomszédékkal szoktunk néha elbeszélgetni. Itt nincs semmi szórakozási lehetőség. Dolgozunk mindig, hogy megéljünk, esténként meg a tévét nézzük. Régebben voltak vetítések is a kultúrházban. Bemehetnénk moziba Jászkisérre, de nagyon rosszak az utazási lehetőségek. Valamikor még iskola is volt a telepen, de lebontották. A gyerekek Kisérre járnak be busszal, tanulni. Együtt egymás nélkül rcffiToifi rSl \jj 1 s/r LLUill 1 1 1 8 F :Vv, ... , ' 1 ' - 11 1 1 1 * ■ H _ HS . la ^ ■ §?# miM! I 2LJ Csak a vasúti megálló jelzi a település nevét A térkép nem jelzi, pedig létezik. Harminc-harmincöt család lakja, mintegy százhúsz ember. Nem apró falu, pedig ránézésre annak tűnik. Talán inkább tanya- központ, de igazából annak sem nevezhető. Nevét egyedül a vasút jegyzi és egy táblán nagy betűkkel hirdeti - igaz, hátoldalával a 32-es úton közlekedőknek -: Szellőhát. Ez a Jászkisértől (Jászladány felé) öt-hat kilométerre lévő pici település a Jászsági Állami Gazdaság telepe - típuslakóházakkal, rövid utcácskákkal. A gazdaság telepe előtt autózó fejében óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés: vajon Kijön, szól valamit, amit nem értünk, majd visszamegy. Természetesen ő az első „áldozatunk”. Tarkó József barátságosan fogad, készséggel mesél, majd az „útikalauz’ ’ szerepét is elvállalja. Benézünk a lakásába. Belül a ház egészen más, mint kívülről. Igaz, Tarkó József otthona nem nagy, de helyet ad mindennek. A két kis szoba szerényen, de ízlésesen van berendezve - fő helyen a tévé. Van fürdőszoba, kis konyha, spájz.- Én 1953 óta lakom a telepen - mondja a házigazda -, ebbe a lakásba 1970-ben költöztem. Milyen itt az élet? A családok vá, hozzájuk is csak a szomszéd szokott átnézni. Régebben másként volt - mondják ők is. Egyetlen szórakozásuk a tévé.- Nem is tudom, hogy mi lenne velünk, ha nem volna tévé - mondja a háziasszony. Megszokták ezt az életet, nem kastély látványa ebben a típus- ház-környezetben különösen üdítő. Mintha nem is Szellőháton lennénk. Igaz, szépségét már erősen megkoptatták az elmúlt évtizedek, a stílustalan átalakítások. A díszkapu homlokzatán még látszik a leszerelt vörös csillag helye. A kapu két oldalán elhelyezett üvegvitrinek üresen árválkodnak. Az egyikük nem is olyan régen még az élenjáró dolgozók fényképes bemutatására szolgált. A másik faliújságféle lehetett. A kastélyban működött évekkel ezelőtt a kultúrterem, étkezde lett belőle. Egy klubszoba megmaradt a kultúrának, de senki nem tudja, hol a kulcsa. Egyébként is csak néhány szék, meg egy asztali foci van benne. Mivel töltik itt szabad idejüket a fiatalok? Bagyinszki Erzsébet - aki 17 éves - szerint leginkább tévénézéssel. Öt-hat hasonló komennek vele az óvodás gyerekért. Itt az utazás nem ritka dolog. Ha a kenyéren és a tejen kívül másra is szükség van, utazni kell, Jászapátira, Jászkisérre, Jászladányba, esetleg Szolnokösszejövetelek hiányoznak, ahol komolyabb dolgokról beszélgetnénk. Könyvtár sincs itt. Esténként a tévét nézzük, meg a gyerekkel foglalkozunk, őszintén szólva nem tekintjük véglegesnek az ittlétünket. Talán öt-hat év múlva össze tudunk annyit spórolni, hogy lakást vásárolhassunk - talán Eger környékén, legalábbis azt szeretnénk. * * * Bagyinszki Erzsébet szerint itt nincs sok lehetőség a szórakozásra
