Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
1991. FEBRUAR 23. Néplap 3 Uj technológia az Ózdi Kohászati Üzemekben Sötét fellegek a külkereskedelmi főiskola fölött Az Ózdi Kohászati Üzemekben a Profil Kft. üzemeltetésében új csőgyártási technológiát vezettek be. 2500 tonna hosszvarratos csövet gyártanak az új technológiával MTI-fotó: Mizerák István Fehér nyakkendős úttörők Voltak és lesznek tehát vannak! Sokan sokféleképpen megásták már ennek a régi gyermekmozgalomnak a sírját. Olyanok, akik szerették volna akár tűzzel és vassal is kiirtani a szívekből, kiverni a fejekből a vörös nyakkendő suhogásának puszta emlékét is. Ám, mivel egy ekkora szervezetnek nem könnyű kellő nagyságú rést hasítani a földbe, nem is sikerült soha teljesen eltemetni a szellemiség egészséges magvát, s helyette hangzatosabb jelszavú zászlók alá édesgetni a sok elárvult kisembert. Sőt, számomra éppenséggel úgy tűnik, nem is igen álltak elő olyanok, akik más utakon, más célokért mozgósították volna az ország apraját. A cél önmagában a pusztítás, a szétverés volt. Kimondom: szerintem egyenesen cserbenhagyták a sok-sok, belső energiáitól duzzadó, képlékeny lelkű apróságot. ...Fazekas Sándor, besenyszögi testnevelő tanár még életében soha nem volt úttörő megyei ügyvivő, míg meg nem találták egy nap, háromszáz gyerek közt, valahol egy folyóparton, s fel nem kérték e tisztségre. Ha akkor nemet mond, azóta talán jogutód nélkül el is sorvadt volna a megyei szervezet. Azonban ő nem habozott a válaszadással, s így nekem már arról számolhatott be: igenis van úttörő- mozgalom a megyében! Mert akadtak jócskán túlélők, bár voltak, akik tényleg legszívesebben eltaposták volna ezt a „kádárista. túlideologizált gyermekmegőrző szervezetet”. Ma már sok szülő kapja fel fejét ezen élő kövület híre hallatán. Bár nem vitás - s ezt beszélgetőpartnerem is osztja -, hogy felesleges, mi több, káros volt a túlburjánzott, elhatalmasodott, tehetetlen óriás - az úttörőmozgalmi apparátus -, amelynek eltartása talán többe került évente, mint amit a csemetékre ténylegesen elköltötték. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a mozgalom nemcsak a vezetőket virágcsokorral köszöntő, copfos, vörös nyakkendősök- ből állt. hanem sok-sok Mókus őrsből is, amelyek tagjai hegyet másztak, bejártak ungot-berket, s közben - úgy, hogy fel sem tűnt nekik - valami roppant fontosat tettek: szervezetten (!), értelmesen töltötték el idejüket. Látva a mai, gazdátlan gyerkőcbandákat, kezdik csak igazán érzékelni ennek fontosságát a szülők. Mert az új köntös - a hatvanezres cserkészmozgalom - szűknek bizonyult másfél millió lurkó számára! Fazekas Sándor jelenükről elmondta, hogy pillanatnyilat a megye a taglétszámot tekintve országosan a második. Mintegy négyezren érzik magukat közéjük tartozónak, így az ország úttörőinek közel egytizede él megyénk határain belül. Ötvenkét csapat öt régióban szerveződik Kunszentmárton. Mezőtúr, Karcag, Tiszafüred és Szolnok térségében (Jászberény érdekes módon önállóan szervezik a mozgalmat). Eves költségvetésük meglehetősen szűkös - persze tudják jól, nemcsak az övék -, egy tizenkét négyzetméteres irodát tartanak fenn mindössze Szolnokon, 30 ezer forint éves bérleti díjért. Fazekas úr szerint eljöhet az idő, mikor erre sem lesz szükség. Ugyanis ezeknek a gyerekeknek - s így a szervezetnek - a bicikli nyergében, a gyalogösvényeken a helyük, s egy talpán megálló országos központ is bőven elláthatná a koordináló munkát. ...Persze csinálhatnak ők akármit, úgyis rájuk sütik még egy ideig, hogy a régi rend csökevényei. Egyesek szerint lehajtott fővel kellene járniuk azoknak, akik megragadtak a terheitől megszabadult monstrum élén, csak mert van egy „káros szenvedélyük”, amihez görcsösen ragaszkodnak: nagyon szeretik a gyerekeket. Legtöbben cserébe minden más közéleti funkcióról is lemondanak. Júliusban országos konferencián mérik majd fel erőiket úttörőék, s ott regionális szervezetek laza kapcsolatának kialakítását kezdeményezik majd a szolnokiak. Most pedig mára nyárról tervezgetnek: Abádszalókon száz fő tizenkét napját próbálják a meglévő költséghatárokba belepréselni. Az új jelkép pedig - fehér nyakkendő magyar címerrel - feltehetőleg egyre több legényke és leányka nyakában tűnik majd fel mindenfelé. A mai ínséges időkben azonban az ügyvivő szavaival élve, elsősorban nem a Balaton mellett, hanem jobb híján csatornapartokon találkozhatunk maid felvert sátraikkal. T. Z. Mielőtt e vallomás megírásába fogtam volna, elképzeltem, vajon mit gondolnak azok; akik megpillantják ezt az ismeretlen fényképet. Egyesek, akik szimpatikusnak találják ezt az arcot — remélem lesznek ilyenek — biztosan azt mondják magukban: ez a nő az Üdvhadsereg egy lelkes tagja, aki szabadidejében betegeket ápol... Mások talán egy későn érő sakktehetséget vélnek felfedezni a képen. Megpróbáltam azt is elképzelni, hogy mit gondolnak rólam azok, akiknek a fényképről visszanéző arc közömbös. Természetesen szeretném, ha ez a vallomás nekik is szólna: de gondolom, ők úgysem olvassák el a cikket. Ezért most Önnek. aki velem maradt, elárulom: nem vagyok sem jótékonysági szervezet képviselője, sem szépreményű sakktehetség. Sokkal prózaibb foglalkozás az enyém: marketing igazgató vagyok. Ez azt jelenti hogy munkám legszebb részében lapom, a Magyar Hírlap olvasói táborának megismerésével, és ha ügyes vagyok, meghódításával foglalkozom. Hiszem, hogy amit nap mint nap csinálok, nem fölösleges, hiszen a Magyar Hírlap fennállása óta többször bizonyította, hogy megújulni képes, tárgyilagos, jólinformált lap. Ezzel nem az a szándékom, hogy szembedícsérjem munkaadó gazdámat — nálunk ez a stílus nem divat. Csupán örömömet próbáltam megfogalmazni, hiszen a Magyar Hírlap hamarosan, talán már február 25-től a legnagyobb magyar napilap lesz, akkora, mint nívós társai: a Times, a Le Monde, a La Stampa... Természetesen ez nemcsak büszkeséggel tölt el, hanem munkámat is megkönnyíti, hisz egy ilyen lapot, úgy érzem, sokkal könnyebb lesz megszerettetni az olvasókkal. Egy színvonalas politikai elemzéseket, igényes képanyagot tartalmazó országos lap jól kiegészíti a szőkébb pátria eseményeiről tudósító városi-megyei lapokat. És most, e vallomás végén, úgy érzem, sokkal közelebb kerültem Önhöz, illendő tehát, hogy bemutatkozzam: n Igazgatót vál(asz)tanak a Tisza jegén? Beszélik, még a falnak is füle volt Valami bűzlik aTiszdligetben! A levegőben nyomasztó, feszült hangulat, kétségek, bizalmatlanság, felgyülemlett indulatok, gyanakvás. Nehéz így tanulni és tanítani. Az utóbbi hetekben különös dolgokról suttognak a folyosók, s a hallgatók egyre kevesebbet tudnak. sejtenek a színfalak mögötti néma acsarkodásról. Mindez csak látszólag kezdődött egy két héttel ezelőtti péntek délelőttön. A beavatottak és érintettek mind tudják, valójában sokkal régebbi a bajok eredete, a mindig oly kínos személyi kérdések felvetődése. Mert úgy tűnik, erről van szó. De vegyük csak sorra a történteket... Mint az már oly sokszor közhírré tétetett, a fővárosban székelő külkereskedelmi főiskola kihelyezett tagozataként, tavaly szeptemberben kezdődött meg Szolnokon is a tanítás. Azelőtt az MSZMP oktatási bázisának adtak helyet e falak - a régi oktatói gárdából sokan mai napig itt tanítanak. S egyre többen úgy vélik, saját, új arculatot azóta sem kapott az itt folyó képzés, a vezetésnek nincsenek elképzelései. Talán emiatt is lángolt fel igazán az a belső bizalmi válság - főleg az intézmény vezetőjével szemben -, amely első perctől ott parázslón a felszín alatt. Titokzatos ügyletekről, elszámolatlan milliókról, az iskola kiárusításáról is sokan beszélnek. Emiatt a tanári gárda és a hallgatók véleménye egy ideje megoszlik, sokan mást látnának szívesen a főiskol élén, dr. Ferenczi József helyén. Csak a folyamat kiteljesedéséhez járultak hozzá az emlegetett pénteki nap eseményei, pontosabban az anyaintézmény főigazgatónőjének, dr. Törzsök Évának a látogatása. Sokak véleménye szerint alternatívák nélkül, úgymond üres zsebekkel érkezett a főigazgatónő. Nagyjából azon véleményének adott hangot, hogy egy bizonytalan pályázat kiírása csak rontana az iskola helyzetén, tovább feszítené a kedélyeket, meglehet, célt sem érne, mellesleg se idő, se mód nincs erre. ...Valójában kerek perec kifejezésre juttatta, hogy ő személy szerint semmi esetre sem támogatja ezt a fajta tortúrát. S ezek után mindezt a tagozat tanáraival s hallhatóival is megszavaztatta. Akkor ennyiben is maradt a dolog, az igazi szikra csak távozása után pattant ki. Ugyanis az egyik dolgozó óvatlan kijelentése (vagy inkább megjegyzése) nyomán sokan gyanakodni kezdtek: az elő- adótermet^ahol a tanácsülést tartották, lehallgatták, legalábbis ennek lehetősége fennállt. Tehát ki- erősít(h)ették egyéb helyiségekbe is. így akár Ferenczi úr is (aki íratlan szabályoknak megfelelően elhagyta a helyiséget) végighallgathatta szobájában a személyét nagyon is érintő, őszinte hozzászólásokat. Hanganyag persze valószínűleg nem készült, s mindez azt sem jelenti, hogy az iskola technikusának szerepét - aki „árulkodott” - el kellene túlozni. Mindenesetre ennek nyomán kitört a vulkán, megindult a méltatlankodás, s a hallgatók kieszközölték, hogy újra szavazhassanak. Ennek eredménye aztán olyannyira megváltozott, hogy egy hete, hétfőn már az a válasz ment Pestre a főiskolai tanács döntéshozatalára, hogy igenis, írjanak ki pályázatot a vezető személyére. Ott azonban ezt leszavazták... Úgy tűnik, egyelőre itt tartanak a dolgok, ám a pusmogás nem ér véget. Sokan az új oktatási törvényre várnak, amely rendeletileg feloldhatja a feszültséget. Megjegyzendő, hogy az anyaiskolában is sokakat foglalkoztatnak a történtek és a majdani fejlemények, már csak azért is, mert néhányan lejárnak oktatni Szolnokra. Dr. Barlai Róbert, aki neves szakértője az emberi viselkedésnek, egyszerűen tömegmanipulációnak nevezte a tanácsülésen történteket. Szándéka szerint egy hónap múltán szakmai elemzésnek, úgynevezett kommunikációs tréningnek veti alá az érdekeltek táborait, remélve, hogy közelebb jut a helyzet megfejtéséhez, az igazi problémák feltárásához. A „történet” eddigi alakulását ismerve, nem lesz könnyű dolga... téesi Népszerűtlen döntés előtt Szolnokon Terítéken: a gyermekélelmezés A szolnoki önkormányzati testület március 5-i ülése feltehetően hosszúra fog nyúlni. A városatyáknak nehéz ügyben kell dönteniük: a gyermekélelmezés új normatarifáiban. A gyemekélelmezés témaköre önmagában is kényes dolog, hiszen nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a humanitárius szempontok és a racionalitás között. A népszerűtlen döntés pedig előre borítékolható, hiszen a térítési díjak ma összességében csak egy irányba, felfelé mozoghatnak. Ráadásul a testület tagjait nyugtalaníthatja az is, hogy döntésüket kényszerhelyzetben, az állandó ármozgások bizonytalanságában kénytelenek meghozni. A nehéz döntést több tanácskozás előzi meg. Ennek során már szót kapott a gyermekélelmezést lebonyolító vendéglátó-vállalat, kidolgozta elképzelését a szakértői gárda, és elmondták véleményüket a „végeket látó” pedagógusok is. Mik az elképzelések, milyen alternatívák vetődnek fel, milyen várható döntés körvonalazódik? Egy új jogszabály előírja, hogy egy adott korcsoportban mennyi legyen az energia, a tápanyagtartalom, és az önkormányzatokra bízza az étkezési norma és a térítési díj megállapítását. Az energiatáblázat a kalkuláció alapja. Persze mindenki másképpen számolgat. A vendéglátó a normanövekedést - azaz a térítési díj emelkedését - 40 százalékra prognosztizálja. Az iskolák, a gyermekélelmezés szakemberei 30-35 százalék közötti növekedési arányt tartanának reálisnak. Az önkormányzatnak aligha van lehetősége lemondani a vendéglátó szolgáltatásáról, legfeljebb alkuszik. Mindenesetre erősebbnek a vendéglátó mutatkozik, mert monopolhelyzetben van. Némi mozgási lehetősége az önkormányzatnak abban van, hogy mennyit vállal magára a többlet- költségekből, és mennyit hárít át a szülőkre. A szándék, hogy a szülőknek minél kevesebb jusson a terhekből. Az elképzelések szerint az eddig is létező kedvezmények nagyobb differenciálással tovább élnek, ha lehet, még bővülnek is! Ez azt jelenti, hogy lesznek szülők, akik a teljes normanövekedést megfizetik, mások csak egy részét, megint mások pedig semmit nem fizetnek - a szociális helyzet függvényében, mint eddig. Az önkormányzat a többletköltségekre 25 millió forintot tett félre, ezt nyilván csak más területek terhére tehette, ami újabb, továbbgyűrűző gondokat vethet fel. „A gyerekek legalább egyszer lakjanak jól naponta” - mondták a pedagógusok az egyik előkészítő tanácskozáson. Az önkormányzatA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Temetkezési Vállalat értesíti Törökszentmiklós város és a környező települések lakosságát, hogy telephelyét Törökszentmiklós, Bethlen Gábor u. 14. sz. alól Törökszentmiklós, Kossuth Lajos u. 184. sz. alá helyezte át. Az új telephelyen 1991. február 25-től változatlan nyitvatartási idővel és szolgáltatásokkal áll a lakosság rendelkezésére. *47696/ 2* V___________________________________J tói a döntés felelősségét senki nem fogja átvenni, legfeljebb - a tények ismeretében - nagyobb megértéssel kezeljük intézkedését. Változás talán akkor várható, ha megszűnik az önkormányzat kiszolgáltatottsága. A döntésig még egy bő hét van. Remélhetően az addig is folyó tárgyalások eredményeként - ha kényszerű és népszerűtlen is - a helyzetnek megfelelő, legoptimálisabb javaslat kerül a közgyűlés asztalára. B. I. A 5ZOLKJOKI TEJIPARI VÄUAIAT 5Z0LGÄLTATÖ ÜZEME ADMINISTRATIV KERES Rí ÜZÉRT PÍnzUöVI, SZÁMVITELI, GAZDÁLKODÁSI SZAKTERÜLETÉNEK IRÁnVÍTÁSÁ- 1. FELTÉTÉI: FELSŐFOKÚ SZAKIRARVU VAGV KÖZÉPFOKÚ ÉS ÍÍ1ÉRIEÖKÉPES KÖRVVELÓI VÉGZETTSÉG, LÉQfl- LÁBB 3 ÉVES GYAKORLAT. FIZETÉS ÍT1EGEGVEZÉS SZERIÉIT. JELERTKEZM LEHET SZAKTTTfll ÉLETRAJZZAL SZÓLÍTOK, RIAR- TÍROK ÚTJA 13. SZ. ALATT BÍRÓ ANTAL ÜZEÍTTVEZETŐnÉL