Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-29 / 24. szám
1991. JANUÁR 29. 3 Néplap Detektíviroda Szolnokon is' Ez nem a nyugat mqjmolása Ahogy nem lehet az ország éléstárát vagy a vasutat körülkeríteni, ugyanúgy képtelenség volna egy-egy vállalatot vagy magánembert nagyméretű üvegbúra alá zárni. Pedig úgy tűnik, hogy manapság csakis ez lenne az egyedüli és leginkább üdvözítő megoldás annak érdekében, hogy hatékonyan védekezhessünk a lopások, a rablások meg a legkülönfélébb erőszakos cselekmények ellen, és ne kerüljünk olyan ügyletekbe, amelyek jószerével a bíróságokon végződnek. Nos, ennek a kiszolgáltatott helyzetnek úgy tűnik, hogy egyszer s mindenkorra vége. Ugyanis tavaly, a második félévben Hajdú-Bihar megyében, hajdúszoboszlói székhellyel megalakult a Detektív Információs Iroda, amelynek 2. számú kirendeltsége január első napjaiban Szolnokon is megkezdte tevékenységét. Mészáros Rudolf, a helyi iroda vezetője bizakodó és nem tart attól, hogy fölkopik az álluk, vagyis, hogy nem lesz munkájuk, mert mint hangsúlyozta, nemcsak az egyes emberek, hanem a különböző gazdasági szervezetek megbízásait is várják, és úgyszólván minden, a profiljukba tartozó ügyet elvállalnak. Vannak még jogi korlátok Alapvetően fontos kérdés persze az is, hogy milyen apparátussal rendelkezik a nyomozóiroda? Ezzel kapcsolatos elképzelésük az, hogy a feladatok ismeretében jelölik ki majd embereiket. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy háttérmunkatársi gárdájuk van, amely hivatásos rendőrtisztekből, rendőrjárőrökből áll, akik mellékfoglalkozásban, vagyis a szabad idejükben vállalnak munkát az irodánál. S, hogy nemigen fognak karba tett kézzel ülni a nyomozók, arra garancia, hogy már jelenleg is konkrét tárgyalásokat folytatnak megbízóikkal. Habár az is igaz, hogy ma még jócskán vannak jogi korlátok, mert például büntetőügyekben jelenleg nem végezhetnek nyomozást és nem szerezhetnek ellenbizonyítékokat, mivel ez a fajta tevékenység nincs szabályozva. Ám számítanak arra, hogy ha megszületik a rendőrségi törvény - nos, az majd tisztázza ezt a felemás helyzetet. Attól ugyanis azt várják, hogy a magánnyomozói tevékenység szerves része lesz a rendőrségi és az ügyvédi munkának, s mintegy kiegészíti azt. Annál is inkább, mert ez a fajta tevékenység a nyugati országokban már szinte természetes. Ugyanakkor - lehet, hogy közhely, de - nálunk az még csak a televíziós filmekből ismert, hogy minden jóravaló ügyvédi munkát a Lajtán túl szervesen kiegészítik az adott ügyben eljáró magánnyomozók. Tehát nem kell attól félni, hogy már megint majmoljuk a nyugatot, mert az élet természetes velejárója és a piaci felfogás szerves része az, ha a magánnyomozói irodák tucatjai segítik majd nálunk is ezt a fajta munkát. Persze, mint már említettük, egyelőre büntetőügyekben még nem folytathatnak nyomozást, de például eltűnt személyek felkutatását máris vállalják. Vagy százezrével vannak olyan elvált emberek, akik a gyerektartást évek óta nem bírják behajtani, mert nem tudják, hogy hol keressék volt házastársukat. Ilyen esetekben is segítenek, ha megbízzák őket. Hogy a csalókat kiszűrhessék E mellett a gazdasági élet területén is meg akarják vetni a lábukat. Bizonyára jól gondolkodnak, mert ma már dolgaink természetes velejárója, hogy az ismeretlen, ám leendő partneri kapcsolatok bizonyos referenciákon alapulnak, s így reménykednek, hogy a jövőben egyre több, ilyen jellegű megbízást kapnak. Ez annál is inkább indokolt lehet, mivel mint köztudott, mostanában nagyon sok olyan tőkeajánlat érkezik Magyarországra - különösen a magánszektor felé -, amelyek mögött nincs is valójában fedezet. Vagyis egyfajta hamis üzleti ajánlatokról van szó, magyarán: a hazai vállalkozók csalókkal állnak szemben. Azt hiszem, mindenki hallott arról, hogy a Szegedi Konzervgyárat is egy ilyen ember akarta megvenni. Igaz, hogy még időben lefülelték, de közben több százezer forintos szállodai számlát hagyott maga után, amit nem tudott kifizetni. Persze nem arról van szó, hogy minden nyugati tőkés ilyen, csak hát mégis jobb az óvatosság. Ezért ha egy külföldi üzletember komoly, vagy esetleg kétes nagyságrendű ajánlattal érkezik, akkor a hazai ügyfél érdekeinek védelme esetleg megkívánhatja, hogy a nyugati partnert, úgymond leinformálják. Természetesen a magánnyomozók ezt is vállalják, s így megelőzhető, hogy nem valós személyek, álnéven, álpiaci ajánlatokkal, netán álüzletekkel olyan kalamajkát okozzanak, amely végzetes lehet egy-egy hazai magántőkés, vagy vállalat számára. Megkérik az árát Persze ezeket a feladatokat nem ingyen végzik, hanem általában 300 forintos munkadíjat számolnak fel óránként. Ám ha a feladat jellege olyan, hogy fegyveres őrzést igényel, akkor pedig 500 forint a taksa abban az esetben, ha a megbízás a tíz órát nem haladja meg. Azon túl viszont 50 százalékos kedvezményt adnak. Lehet, hogy így első hallásra soknak tűnnek az előbbi összegek, de ennek ellenére is voltak, illetve vannak megbízásaik. Nem szolnoki a példa, amivel most előhozakodunk, de legalább élő. A Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságnak ugyanis van egy sertéstelepe, ahonnan hosszabb időn át hetente 10-15 moslékpusztító tűnt el. Tavaly, az év utolsó két hónapjában megbízták az ottani detektívirodát a telep éjszakai fegyveres őrzésével, s azóta egyetlen állatnak sem veszett nyoma. Ezt a feladatot 90 ezer forintért vállalták havonta, s ez évente igaz, hogy egymilliós költséget jelent a gazdaságnak, ám ugyanakkor meg 2 millió 600 ezer forintos veszteséget szüntettek meg. Tehát úgy tűnik, hogy akinek fontos a pénze, a vagyona, Vagy a személyi biztonsága, az anyagilag is áldoz erre. A jövőben meg méginkább így lesz. Legalábbis a szolnoki iroda munkatársai erről meg vannak győződve. N.T. napló Ki a szegény? - kérdezte tőlem valaki a napokban. Az, aki nagyon szűkös kis nyugdíjából igyekszik kijönni, kuporgat, megspórolja a hasán, így néha még egy-egy kis csokit is vehet unokáinak, ruháit szépen rendben tartja, mossa, vasalja őket, s jóllehet látszik rajtuk, hogy régiek, ódivatúak, beléjük bújva az illető nyugdíjas mégis konszolidált benyomást kelt, s ha megnéznénk a lakását, azt is ilyen szép rendben találnánk, mert az illető nemcsak hírből ismeri a seprűt, felmosórongyot, sőt még a porrongy is meg-megfordul a kezében, akárcsak egyéb szerszámok, olyanok, amiktől a porta is rendezett képet mutat, s ez a személy, aki egyébként nem kitalált, hanem valóságosan is létező ember, nem szokott kölcsönkérni, még sohasem kért segélyt, ám mostanában nagyon nehéz helyzetbe került, hsoszas tusakodás után legyőzte szégyenét, kért, de ezt kapta, hogy „Nem úgy néz ki maga, mint akinek segélyre van szüksége”. Vagy az a szegény, aki az előbbi nyugdíjasnál lényegesen több pénz birtokában (munkanélküli-segély, családi pótlék, egyéb segélyek) leginkább a kocsmában szeret tartózkodni színültig töltött poharak és ivócimborák társaságában, ügyet sem vet a ruhájára, amely szakadt, gyűrött és sáros, szaga van, a lakása sem különb egy ólnál, itt nem ismerik a takarítószerszámokat, kupacokban a szemét, a szennyes ágynemű a földön, benne egy kutya és egy gyerek hempereg, a sarokban mosatlan edényt nyalogat egy másik kutya, ő legalább mosogat, a gyerekek szurtosak, a lakás büdös, a ház körül leírhatatlan a kosz, szeméthegyek magasodnak, rozsdás, kerekeitől megfosztott babakocsi merül mélyen a pocsolyába a bejárati ajtó előtt, a valamikori kerítésnek már csak egy-két rokkant oszlopa búslakodik a végső enyészet előtt, amely nyilván a benti kis dobkályhában fog bekövetkezni, s a családfő, aki életerős fiatalember, öntudatosan követel újabb segélyeket, s eredménnyel, hiszen a ruháján is látszik, hogy rászoruló. Ki a szegény? - kérdezte tőlem valaki. Tényleg: ki? Körmendi Lajos Jeyyzetíapol^ Én és az OTP Ül szobájában nap mint nap a magamfajta gyanútlan újságíró, kiszolgáltatva az életén keresztülrohangáló ügyfeleknek, figyelmes olvasóknak, s történnek vele meglepő dolgok. Mert a téma néha nemcsak az utcán hever, hanem egyenesen bekopogtat, szabadkozva megáll az ajtóban, és megszólal valamilyen érthetetlen, hottentotta nyelven... Vigyázat! Megtörtént eset következik! Szóval, ahogy mondottam volt, üldögél a zsurnaliszta két tranzit között, s lejegyzi az őt ért ingereket. Az alkotás meghitt pillanatai ezek, sorokká vajúdnak a gondolatok, a toll végén lassanként kicsorog a sztori. S akkor egyszercsak - két mondat közt félúton - óvatos matatást hallok az ajtón kívül. A neszekből kiderül, hogy valaki künn toporog, s kétség nem férhet hozzá, rövidesen kopogtatással fogja jelezni belépési szándékát. Izgatott másodpercek telnek el kinn és benn egyaránt, majd a „szabad”-ra feltárni sarkáig az ajtó, s ott áll előttem három megriadt halandó. Az egyik hamar bele is kezd valami zavaros litániába, táskájából utalványokat halász elő, és sűrűn emlegeti a pénz szó internacionalista megfelelőit. Egyre hevesebben, egyre szélesebb gesztusokkal magyarázna valamit, esélyem sincs, hogy megfejtsem szándékát. Az félreérthetetlenül kiderül számomra, hogy ez a három árnyék - a messzi „távol-kelet” fiai (feltehetően románok) - igazi bankókat remél tőlem. Ők egyre csak hadonásznak, én pedig döbbenetem közepette azon mélázok, vajon miért pont engem sújt a sors általuk, s vajon mit keresnek ezek épp nálam. Egy idő után már teljesen elvesztem a fonalat, s már épp fel is adnám, mikor egyszerre csak átviharzik agyamon a gondolat, cuppan a múzsa csókja homlokomon, s szinte letaglóz a felismerés. Lehet, hogy ezek a szerencsétlen ördögök komolyan vették azt a város fölé tornyosuló neonreklámot itt, fölöttem, az épület tetején (Szolnok, Kossuth téri 1. sz. Irodaház), s joggal hihették, hogy a mázsás betűk alatt azt is találják, ami. No, miután megmoccant bennem talpraesetteb- bik énem, az ablaknál állva, kézzel-lábbal elmagyaráztam nekik, hogy erre meg arra, aztán még kicsit amarra és haránt megtalálják azt a helyet, ami kell nekik, s ott már tényleg kapnak könnyelműen elkölthető forintokat bonjaikért. Azért, miután ledörög szívemről a roppant szikla, s megkönnyebbülten zárom utánuk az ajtót, belém nyilall: te jó ég, mit kezdek, mit kezdünk majd nemsoká a sok, porzó köpenyű vándorral, ha megindul felénk a keleti áradat... técsi Furcsa reakciók Sokan tudják rólam, hogy bár nem vagyok egy galambszelídségű ember, mégsem lennék képes komoly fizikai fájdalmat okozni senkinek. Még jogosnak vélt dühömben sem, nemhogy anyagi haszonszerzés céljából. Nem szoktam senkit megtámadni, ám ez lehet, hogy első látásra nem rí le rólam, talán marcona külsőmnek köszönhetően. Mindkezek ellenére megtörtént egy téli szombat hajnalán, hogy csaknem holtra rémisztettem egy idős hölgyet. Ügy alakult, hogy egyszerre értünk a helytelenül illeszkedő csatomafedőhöz, amely rá- léptemkor nagyot zörrent a didergő csendben. Magam is megijedtem volna, ha belezuhanok a többméteres aknába, ha az alig több mint negyedszázados éltem alatt meg nem szoktam volna a falsul működő dolgokat. Annál jobban meglepődtem a néni reakcióján. Hirtelen védekezőn maga elé kapta a kezét, és hangos „Ne!” kiáltással jelezte a félelmét. Annyira váratlanul ért riadalma, hogy magyarázkodás nélkül trappoltam tovább. Akkor nem ötlött fel bennem, hogy visszaforduljak, és a nap keltéig ki se mozduljak lakásomból. Nem azért, hogy megóvjam embertársaimat ábrázatom sokkoló hatásától, hanem saját épségem megtartása érdekében. Mert felmerül a kérdés, milyen a közbiztonság ott, ahol ilyen feszült állapotban élnek az emberek. Sokan tudják rá a választ, és közülük néhányan tenni akarnak a lakosság védelme érdekében. Olyan éjszakai figyelőszolgálat megteremtésén gondolkoznak, amelynek tagjai gépkocsijaikkal járnák az utcákat, és a gyanús történésekről értesítenék a rendőrség ügyeleteseit. Ezzel az önként vállalt őrséggel az egész város nyugalmát szeretnék dicséretes önfeláldozással szolgálni. Vállalják az éjszakázást, a másnapi kínzó fáradtságot. Én mégis inkább azt tartanám elfogadható megoldásnak, ha a rend megtartásáért fizetett szervezet működne olyan hatékonyan, hogy ne kellene a polgároknak a pihenésre, alvásra „kiszabott” idejüket a flaszteren tölteniük. Felmerül az a kérdés is, mi történik abban az esetben, ha a szolgálat tagjai tévesen riasztják a rendőrséget. Tegyük fel, hogy a hajléktalan, szerencsétlen ördögnek sötétedés után jut eszébe, hogy verje a feleségét. Ez egy bizonyos határig megengedett dolog, és ha az asszony nem óbégat túl hangosan, akkor még csak a csendháborítás szabálysértését sem követik el. Előfordulhat az is, hogy mindketten zaklatásnak vennék a közbeavatkozást. Az is bizonytalan, hogy a főkapitányság ügyeletesei örülnének-e az ilyen riasztásnak. Az sem eldöntött, ki határozná meg az igazi járőrök kiszállásának sorrendjét az egy időben végrehajtott Széchenyi lakótelepi „telefonfülke-ürítés”, belvárosi autólopás és szandaszőiősi boltfeltörések esetén. A polgári szolgálat tagjai nem intézkedhetnek, és mire az URH-sok végigjárják a tetthelyeket, esetleg feljön a nap. Ilyen helyzetben is a hivatásosok létszámbővítésére lenne szükség. Alkalomadtán napközben is félnek az emberek. Erre is van példám. A minap dél felé a Zagyva fölött átívelő gyaloghídon mentem keresztül. Úgy adódott, hogy csak egy fiatalasszony tartózkodott abban a percben a környéken, aki velem egy irányban haladt, méreteinél fogva az enyémnél kisebb sebességgel. Elkerülhetetlen volt az előzés, ami némi örömet is okozott, amikor gyermekkorunk kizárólag számunkra létező gyaloglóversenyeire gondoltam. Nem volt nehéz akkoriban megverni a felnőtteket, ők nem is sejtették, hogy ellenfelek a küzdelemben. Feltűnt, hogy a hölgy erősen magához szorította a táskáját, amikor elhaladtam mellette. Először személyes sértésnek vettem ezt a bizalmatlan mozdulatot, de rájöttem, hogy nem nekem, hanem a helyzetnek szólt a figyelmeztetés, hiszen azt, hogy ki jön mögötte, nem is láthatta az „áldozat”. Az sem lett volna meglepő, ha férfias, ám barátságos tekintetem láttán esett volna pánikba az asszonyka. Az utóbbi időben meg kellett, hogy szokjuk, nem minden az, aminek látszik, nem mindenki viseli a szerepének megfelelő jelmezt. Féltem az önkéntes járőröket is, ne hogy őket nézzék az éj sötétjében útonállóknak. B. Cs. Vállalkozó autószerelő Úgy latszik, Szabó László jászberényi autószerelő nem könnyen adja meg magát. Miután az elmúlt év nyarán nem sikerült megvásárolnia a vásártéri autószervizt, gondolt egy merészet, visszatért eredeti terveihez, és saját portáján kezdett fejlesztésbe. A telek azon részén, ahol augusztusban még javításra váró autók, roncskocsik sorakoztak, immár egy 550 négyzet- méteres, 16 kocsiállásos műhely áll. A beruházás összege mintegy tízmillióra rúg, melynek fedezetét részben vállalkozói hitelből biztosította. A mai rosz- szabbnál rosszabb hírek közepette külön említésre méltó, hogy a korábbi kilenccel szemben már 12 szakmunkást és 6 ipari tanulót foglalkoztat a mester. Sőt mi több, nem akar itt megállni, mert őszre már 16 szakmunkás mellett 12 tanuló szerződtetését tervezi. Mellettük annak a két adminisztrátornak is lesz dolga, akik hamarosan számítógépek segítségével bonyolítják e vállalkozás ügyviteli és nyilvántartási munkáit. A műhely eddig elsősorban autómentésre, felújításra és a Daciák javítására specializálódott. A szerviz fejlesztése nyomán a Merkur garanciális jogkört adott az Aro, Lada, Trabant és Yugo típusokra. Emellett továbbra is vállalják az autók mentését és rendbehozását. A súlyosan sérült autók felújítását rendkívüli módon megkönnyíti az a svéd gyártmányú, DATALI- NER márkájú, lézerfényes ka- rosszéria-egyengető, mely ezer típus karosszériáinak gyors és szakszerű javítását teszi lehetővé és gazdaságossá. Ilyen berendezésből eddig csak három van az országban, így nem véletlen, hogy a Hungária Biztosító is szerződést kötött a szervizzel. Képünkön a lézerfényes karosszéria-egyengető látható. (Fotó: Nagy Zsolt)
