Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-28 / 23. szám
3 1991. JANUÁR 28. Néplap ,, Hozzámjöjjetek! ’ ’ Zenés áhítat Karcagon A gyermekeknek enniük kell A Keresztyén Fiatalok Közössége rendezvényére, melyet „Zenés áhítat” címmel hirdettek meg Karcagon, megtelt a Déryné Művelődési Központ színházterme. Szombaton délután úgy tűnt, az emberek ki vannak éhezve a szeretette és a jóságra. A hatalmas érdeklődés mintha azt mutatta volna, hogy sokan megelégelték a világban eluralkodott erőszakot, agresszivitást, a gyűlöletet, a gyanakvást, ezért szívesen fordulnak Jézus szelíd igéi felé. A baptista fiatalok, mert hiszen ők voltak ennek á délutánnak a szervezői, szereplői, meg is tettek mindent, hogy eljuttassák Jézus Krisztus üzenetét a jelen lévő emberekhez, akik között egyébként láttam hívőket éppúgy, mint a látottak-hallottak hatására megrendültén magába roskadó egykori kommunistát. Gyerekek, fiatalok ugyanúgy helyet foglaltak a jó négyszáz főt befogadó színházteremben, mint öregek, s mindenkit magával ragadott a baptista fiatalok zenei kultúrája, hangszertudása és éneke.. „Jézus hív, Jézus szól, hozzám jöjjetek!” - zengték a lányok és fiúk, akik között a legifjabb a négy és fél esztendős Kübler Dani volt. A többnyire középiskolás korú énekesek szájából elhangzott néhány bizonyságtétel is. Vincze Krisztina, a nagymamájához költözött albérlő egy hitetlen lány ellenérvei hatására döntött véglegesen Jézus követése mellett. Bodnár Csilla hitetlen családban nőtt fel, véletlenül került a baptista fiatalok közé, akik nagy szeretettel fogadták, hatásukra teljesen megváltozott az élete. A dobos fiatalember elmondta, hogy ő züllött csavargó volt, szalmakazalban és szemeteskonténerben aludt, s a baptista közösség hatására ma már emberhez méltó életet él, hamarosan családot alapít. Egy másik fiú bizonyságtételében ugyancsak kallódásáról beszélt, őt még a sátánizmus is megérintette, de most már Jézust követi. Egy asszony tizennyolc szégyellni való esztendőt idézett fel, ám amióta visszatért a baptista közösségbe, megtalálta önmagát. „Figyelj csak, hallod halk szavát, Jézus bebocsátást kérő szózatát? Nyisd meg szíved néki hát! ” - hallottuk Szabó Gábortól verses bizonyságtételében. Erre buzdította a jelenlévőket László Imre ócsai baptista lelkész is. A zenés áhítat után, már csak néhány megigézett néző előtt, sokáig énekeltek a fiatalok átszellemülten, dicsérve Jézust. K. L. Megszületett az FM állásfoglalása Visszavonta lemondását a polgármester Visszavonta január elejei lemondását dr. Szántó László, Jászladány polgármestere, körzeti főállatorvos. A 49 éves szakember a 6250 lélekszámú nagyközség az önkormányzati választásán négy jelölt közül abszolút többséggel került a polgármesteri székbe. A választók bizalmát elnyert népszerű ember még akkor kijelentette, hogy a falu vezető tisztét csak abban az esetben vállalja el, ha közben főállatorvosként is tovább dolgozhat. A községben azonban voltak olyanok, akik nem nézték jó szemmel az úgynevezett „kétla- kiságot”, összeférhetetlenség címén névtelen feljelentéssel zaklatták. Az ügyre végül a Földművelésügyi Minisztérium tett pontot, írásban megküldött állásfoglalásában kimondotta, hogy az önkormányzat irányítása mellett főállatorvosi tisztét is zavartalanul gyakorolhatja. Hasonló átiratot kapott az ország húsznál több olyan állatorvosa is, akik hasonló közéleti tisztséget töltenek be. A képviselő-testületi vezető irányításával ma már nyugodt légkörben készül Jászladány 1991. évi költségvetése, és dolgoznak az egyéb kö-zéleti feladatok megoldásán.-EAz előprivatizáció folyamata, amely főleg a kereskedelmi, vendéglátó-ipari kisegységeket érinti, megtorpanni látszik az ön- kormányzatok érdekei támasztotta akadályok előtt. Ennek egy érdekes vetülete a gyermek- élelmezés. Elvileg ezek egységeit is ki kell ajánlani a létszám- határ alatt, ugyanakkor talán nem kell bizonygatni, hogy önálló tevékenységre ezek nem igazán alkalmasak. A szülőket pedig csak egy dolog érdekli: van-e ebéd, vagy nincs. Mindenféle megoldás csak ennek garantálásával fogadható el. Ezek a létesítmények az iskolákban vannak szétszórva. Privatizálni csak egy iskola-egy egység alapon képzelhető el, így pedig jelentős beruházások kellenek a megfelelő működéshez. Ez viszont eleve gazdaságtalanná teszi a vállalkozó számára, de a szükséges garanciák sem teremthetők meg, ami az étkeztetést illeti. Önmagában is sajátos helyzetet teremtene az iskola egy részének privatizálása. Az önkormányzat sem vonulhat ki erről a területről - húzta alá Kéri József, Szolnok alpolgármestere -, minthogy itt olyan alapszolgáltatásról van szó, amelyet mindenképpen fenn kell tartani. Ezért is kérték a szolnokiak az AVÜ állásfoglalását. Reméljük, kedvező választ fognak kapni. A helyzetet bonyolítja, hogy a vendéglátó-vállalat is előbbutóbb átalakul, jól felfogott piaci érdekeinek megfelelően. Az említett szolgáltatást viszont a versenyszférába nem lehet áttenni. Várható az is, hogy a térítési díj elszámolási rendje is megváltozik. A nyersanyagnorma helyett a tápanyagértékre kerül át a hangsúly. Ebben üdvözlendő az a szándék, hogy a tartalmasabb ellátás kerül előtérbe. Az árak viszont meghatározhatatlanná válnak, ami a térítési díj alapja. A nyersanyag ára mellett természetesen a rezsiköltségek is változnak, így a térítési díjaknak ugrásszerűen kellene nőniük. Az ide vonatkozó jogszabálytervezet ezért is szándékozik bővíteni a mentességek körét. Valakinek viszont fizetni kell. Ez az önkormányzat. Ez eddig is milliós kiadásokat jelentett, s megjósolható, jelent a jövőben is. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy éhes gyermekek szédeleg- jenek az iskolában. A gyerekeknek így is elég nehéz megmagyarázni, hogy az egyik gyerek miért eszik, a másik meg nem. A díjak növelése tehát nem járható. Mert hiába a minisztériumi jó szándék az egészségesebb táplálkozásra, ha azt megfizethetetlenné tesszük. A legjobb megoldás az ingyenes iskolai étkeztetés lenne, eleinte legalább az alsó tagozaton. Sajnos ettől is elég messze vagyunk. De vajon ennek így kell lennie? Füle István Kallódás után — Jézus dicsérete Édes hír a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ TAGJAI részére. Január 29-én, 30-án a szövetkezet vidéki ABC-áruházaiban | és Szolnokon (Skála, Jólét, Barátság, Munkás, Lokomotív, Bőség, Ifjúság, Vosztok, Széchenyi ABC-k) 20 kg CUKOR VÁSÁRLÁSA ESETÉN 1 kg csak 45 Ft VÁRJUK SZÖVETKEZETI TAGJAINKAT. *45830/1* nroLMox énvioéKH Aréez a bsÖvctkczsti .SZOLNOK TAarAaeAoáoT amiuinr t Akar ön testőrt? Megtanulnak életet és pénzt védeni Már nem nagyon kapjuk fel a fejünket, ha valami furcsa vállalkozásról hallunk. Az azonban mégis elgondolkodtató, ha arról kapunk hírt, hogy vannak, akik testőrök képzését vállalják. Ki, miért, hogyan - számtalan kérdés juthat erről eszünkbe. De nézzük csak sorjában! Vállalkozó kedvű budapestiek, szegediek és szolnokiak közreműködésével jött létre az Interstar Kft., amelynek alapító tagjai között épp úgy van állatorvos, mint matematikus vagy vendéglátós. Úgy ítélik meg, hogy a mai közbiztonsági állapotok mellett igenis léteznek emberek és cégek, akiknek szükségük lesz testőrre, és ezt a szolgáltatást hajlandók is megfizetni. Azt persze bárki elismeri, hogy a közbiztonság valóban okot ad a testőrképzésre. No, de hogyan lesz valakiből testőr? Tegyük fel, hogy egy életerős, jó kondícióban lévő, egészséges fiúnak az az álmai netovábbja, hogy testőr legyen. Mi kell ahhoz, hogy álma sikerüljön? A képzés első szakasza egy kung-fu mester irányítása alatt történik. Itt a jelentkezők a test test elleni küzdelmet tanulják meg. Oklevelet az oktató minősítése alapján kapnak a tanítványok. Aki az első szakaszt sikeresen vette, azt a második lépcsőben a fegyverhasználatra tanítják meg. Emellett jogi-elméleti ismereteket is kap. A második szakaszban egy antiterrorista képPALYAZAT A Kelet Tüzép Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség pályázatot hirdet a 104. számú kisújszállási Tüzép-telepének TELEPVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE A munkakör betöltéséhez szakirányú középfokú végzettség és 6 éves gyakorlat szükséges.Felsőfokú végzettséggel rendelkezőt előnyben részesítjük. Fizetés végzettségtől, gyakorlati időtől függően, megállapodás szerint. A pályázatot 1991. február 15-ig lehet a Kelet Tüzép megyei területi igazgató részére címezve - 5001 Szolnok, Pf. 57 - benyújtani. Felvilágosítást az 56/43-012-es telefonon adunk. *45770/1* napló Nincs most igazi tél. Hiányzik a hó, a vasfogú hideg, a mindenen áthatoló, csontkaparó szél. Az öregek elbeszéléseiből tudjuk, micsoda havazások voltak ezelőtt a nagy magyar Alföldön, hogy fújta, hogy hordta a kíméletlen idő... Kétszer már én is úton maradtam a hófúvás miatt, az elakadt autót kézzel próbáltam kiszabadítani a könyörtelenül zuhogó hó fogságából. De ez már régen volt, a második eset is csaknem évtizede történt. Most? Mintha inkább amolyan komor ősz lenne, ködös, nyálkás, kígyótermészetű évszak. Kellemetlen, de nem hideg. Mégis furcsa hírek érkeznek az emberhez nap mint nap a környezetéből. Először azt hallottam, hogy Karcag mellett irtják az erdőket, kivágják a fákat, és hazaviszik fűteni. Például a Sistaknál lévő erdőt is. Elég szomorú ez a hír, mert Karcagon és határában igen kevés a fa, ami esetleg volt, erdősávok, facsoportok, azok egy részét mostanra kiölték a termelőszövetkezetek vegyszereket szóró gépei és repülői. Ami megmaradt, úgy tűnik, azt a keveset kivágja most a lakosság. Illetve a lakosság egy része, azok, akik így kívánják megoldani lakásuk fűtését. De nem elégszenek meg az erdő fáival, újabban már a temetők fejfái sincsenek tőlük biztonságban. Úgy látszik, ezek a kegyelet fogalmát sem ismerő emberek lassan nem riadnak vissza semmitől, s miért riadnának, hiszen amit tesznek, büntetlenül tehetik. Kitől félnének? Amikor az ellopott fejfák ügyében a református elnök lelkész felhívta a rendőrséget a segítségüket kérve, fölöttébb lakonikus választ kapott: „Azok sem fagyhatnak meg”. Nincs most igazi tél. De mi lenne itt, ha mégis beköszöntene a vasfogú hideg? Körmendi Lajos A SZEMÉLYESEN ÉRDEKLŐDŐKET 1991. február 1-je után A KERESKEDELMI KÖZPONT (Szolnok, Mészáros L. u. 2-4. sz.) 307. irodájában TÁJÉKOZTATJUK a képzés részleteiről. *45889/ 1* zésben részesült oktató tanítja a jelentkezőket. Mivel a testőrképzés és a munka is erősen igénybe veszi a testet és a lelket, ezért csak azokkal foglalkoznak, akiknek kifogástalan egészségi állapotáról belgyógyászati és sportorvosi igazolás tanúskodik. Az eddigi felmérések szerint tizenöten jelentkeztek a megyéből a képzésre. A tanfolyamot azonban csak akkor indítják el, ha legalább harminc érdeklődő lesz. Arra lehet számítani ugyanis, hogy nem mindenki búja a kemény feltételeket, és sokan „kiesnek” már a képzésen, hiszen ez valóban a ,Jce-' mény fiúk sportja”. Azok, akik valóban testőrök lesznek, vagy saját maguk is vállalhatnak munkát, vagy maradhatnak a kft.-nél, amely munka- lehetőséget keres számukra. No és vajon ki képes megfizetni egy (vagy több) testőrt? Lesz-e erre egyáltalán kereslet? Az Interstar bizakodó: egyrészt üzletemberek, cégek őrzésében, védelmében látnak fantáziát, másrészt pedig úgy gondolják, hogy pénzintézetek, pénzszállítók veszik majd igénybe a szolgáltatásaikat.-pé-