Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-28 / 23. szám

Röplap 1991. JANUAR 28. „Ilyen létbizonytalanságban nem lehet élni” Tudom, sok családnak okoz gondot az OTP-hitelek kamatá­nak emelése. Nap mint nap hall­juk, hogy a kormány szociális védelmet nyújt azoknak a réte­geknek, akik nem tudják fizetni ezt a kamatot - oly módon, hogy az önkormányzatoknak erre a célra több milliárd forintot utal. Néhány napon belül döntenem kell és nyilatkozatot küldeni az OTP-hez, hogy melyik kamat­formát választom, holott a laká­som rezsijét nem fedezi a nyug­díjam. Egyelőre azt sem tudom, hogy a helyzetemben milyen mérvű támogatást várhatok az önkormányzattól. Nem pillanat­nyi segítséget kérek, de ilyen létbizonytalanságban nem lehet élni. Az elmúlt évben kaptam rend­kívüli segélyt, de most úgy néz ki, hogy talán ezt is megvonják. Pedig még nehezebb helyzetbe kerültem, mert a szüléimét egy év alatt elveszítettem,' a nővérem férjét elgázolták, és családi hát­tér híján, mozgássérülten egye­dül élek. A II. kategóriába tarto­zó, súlyosan rokkant vagyok, te­hát már nem tudok dolgozni. (Szociális gondozásomhoz se­gítséget veszek igénybe.) Jelenleg 6.256 forint a nyugdí­jam, az OTP-részlet, a villany, a fűtés, gáz és egyéb lakásrezsim összesen 4.954 forint, de ha eh­hez még hozzáadom a havi 1.500 forint hitelkamatot = 6.454, tehát mínuszban vagyok 198 forinttal, s nem vettem egy darab kenyeret sem. Ezúton kérdezem, vajon re- ménykedhetek-e az önkormány­zat segítségében? Nagy Margit Szolnok * * * Úgy véljük, számíthat a támo­gatásra, hiszen a központi alap­ból valóban több milliárd forin­tot osztanak szét a helyi önkor­mányzatok között, amiből segí­tik azokat, akik már képtelenek kifizetni havonta az 1.500 forint lakáshitelkamatot. Az önkor­mányzatok fogadják a kérelme­ket - miközben a részfeladatokon munkálkodnak. Éppen ezért egy­két napon belül térünk vissza a témára, s tájékoztatjuk az érde­kelteket. Addig is olvasóink szí­ves türelmét kérjük. Nem sejtés, valóság! , A vevő manipulációt sejt” cí­mű, január 9-én megjelent levél­hez az alábbi kiegészítést fűzöm: A tiszaföldvári Toldi út 22. szám alatti házra a vevökijelölési kérelmet tavaly szeptemberben én is beadtam a polgármesteri hivatalhoz - az üggyel foglalkozó előadóhoz, Türkinéhez. Pénzes- néhez hasonlóan, bízva az igaz­ságos ügyintézésben, vártam, de nem tétlen. Szinte hetente érdek­lődtem, hogyan halad a dolog. Ez annál is inkább sürgetett, mi­vel féleségem 1991. január 18-a körül várta a második gyermek­ünket. December elején hallot­tam, hogy ez a lakásvásárlási forma megszűnik, ezért még in­tenzívebben érdeklődtem, de konkrétumot soha nem mondtak. December közepén a munkahe­lyemen Türkéné személyesen ke­reste meg egyik munkatársamat azzal, hogy menjen haza, hozza vissza az igénylöpapírt (lányáét és férjé ét), mert úgy néz ki, még abban az évben sikerül házhoz juttatni őket. Ekkor úgy éreztem, mint akibe kést döfnek. Ilyen is lehet? Akiről szó sem volt, otthon laknak a szüleinél, külön szoba- konyhában, egy gyerekkel. A fel­eségemnek és nekem is egy-egy gyermekünk van az első házas­ságból, és albérletben vártuk a közös gyermekünket. Hát hogy is van ez? Mi alapján döntenek itt, végképp nem értem. Felmentem a polgármester úrhoz, kértem, hogy vizsgálja fe- • lül az ügyet, és segítsen. Ígéretet kaptam rá, s egy-két napon belül hívattak is. Azt mondták, van esé­lyem, de még több dolgot elkeli Az érem másik oldala Az utóbbi időben bőven .ol­vashattunk optimista tudósításo­kat a mezőtúri kórházról. Való igaz, hogy vannak ott olyan dol­gozók, akikre már rég büszkék vagyunk, akik csendben, igazi hivatástudattal munkálkodnak, ám róluk nem sok szó esik. Un­juk viszont a visszatérő öndicsé­reteket; az új orvos-igazgató egy év alatt nem váltotta meg a vilá­got, talán elődei és mások is tet­tek valamit. Kedves Újságírók! Ugyan ké­szítsenek már riportot a szakdol­gozókkal, a nővérekkel, sőt a be­tegekkel is! Kérem, kukkantsa­nak be a kulisszák mögé, és töb­bek között látni fogják, hogy az újonnan beszerzett drága irodai veregetik a saját vállukat, akik annak idején ezt a házat el akar­ták törölni a színtérről. De ha Kossuth látná, hogy e szépen fel­újított épületet - pazar felszerelé­sekkel - alkohol-elvonókúrások utógondozására rendezik be, biz­tosan nem szalutálna az elöljáró­ság előtt. Az unokáink is látni fogják című tv-műsor mezőtúri epizód­ja pedig nagy közönségsikert aratott, mert nagyon is valós ese­ményt tárt fel. Talán közelebb van ez a kis alföldi város a tv-stú- dióhoz, mint egy tisztességes, arany középutas életvitelhez? Sebaj, több is veszett Mohács­nál ! Ám csak azt kérem - bár nem vagyok egészségügyes -, hogy a nevem ne kerüljön a cikk alá, mert nem szeretném, ha alka­lomadtán a fogszakorvos-igaz­gató kihúzná a méregfogamat. (E sorok írójának neve és címe a szerkesztőségben.)- egy mezőtúri olvasó ­Levélmorzsák Horváth Istvánné és Csehik Andrásné a szolnoki Tavasz utca „elöregdett lakói” nevében írták levelüket - abban a reményben, hogy végre velük is törődnek majd a város vezetői. Az utcájuk közepe ugyanis csaknem egy méterrel magasabb a járdánál, így az onnan lezúduló csapa­dékvíz veszélyezteti a régi házak állagát. Sáros időben szinte jár­hatatlan az út, a járda, és ez az állapot régóta így van. Hiába mondták el gondjukat oly sok­szor a különböző fórumokon, s azt is, hogy e házakban három generáció pontos adófizetői él­tek és élnek, akik önerőből kép­telenek az utcán bármit is javíta­ni, senki nem segített rajtuk. Ez­úton kérik a város önkormányza­tának támogatását, intézkedését. A karcagi múzeum mindene­se, Kovács István, aki a Hetényi Kórházat gyógyultan hagyta el nemrég, háláját és köszönetét fe­jezi ki az urulógiai osztály vala­mennyi dolgozójának. Műtété előtt és azt követően is úgy érez­te, hogy ki-ki a maga posztján lelkiismeretesen, áldozatkészen törődik a beteggel. További mun­kájukhoz jó egészséget kíván. Igaz, borús idő volt január 3- án, de annyira nem, hogy emiatt egész délelőtt, de még 14 órakor is égjenek az utcai lámpák a szol­noki Ady Endre úton - íija leve­lében N. N. olvasónk, s kérdezi, vajon mennyibe került ez a vá­rosnak, s miből futja? Mint aki 4.700 forint gyedből egyedül ne­veli gyermekét, úgy véli, elmúlt a pazarlások ideje! intézni. Keressem fel az eladót, mind a feleséget, mind a férjet, és írassam velük alá a papírt. Meg­csináltattam, bevittem a Szolnoki IKV-hoz, majd 19-én újból a ti­szaföldvári polgármesteri hiva­tal. Itt azt mondták, másnapra legyen 10.000 forintom. Lett. Majd az volt a dolgom, várjak az ülésre, ahol döntenek. Megtud­tam, nem minket jelöltek kivevő­ként. Ez ellen nem is szólnék, ha nálunknál rászorultabb, hátrá­nyosabb helyzetűnek ítélték vol­na a lakást. De sajnos nem így történt. Szeretnék választ kapni arra, milyen indok alapján dön­töttek? (Nálunk például nem vol­tak környezettanulmányon.) Elő­fordulhat, hogy - Pénzesnéhez hasonlóan - kezdettől fogva mi is hiába vártunk, hisz a vevőt már előre kijelölték? Én is, a feleségem.is egyszerű, bérből és fizetésből élő munkás­emberek vagyünk. Olyanok, akik úgy gondolják, jöhet bármilyen rendszer, két kezünk által dolgoz­nunk kell becsülettel ahhoz, hogy meg tudjunk élni. Mégis az el­múlt évben, amikor a tanácsit a polgármesteri hivatal váltotta fel, valami jóleső várakozás töl­tött el. Azt reméltem, hogy igaz­ságos, bürokráciamentes lesz. Olyan, akik a döntésnél merik vállalni a felelősséget, s nem mu­togatnak egymásra. Most úgy érzem, ez még nem az a hivatal, ahol az embereket azonos mércével mérik. Szendi György Tiszáföldvár Jászkiséri, kiskőrösi vendégszereplés bútorok ellenpólusaként hiány­cikk például a fecskendő, az in­jekciós tű - egyéb alapvető esz­közökről nem is beszélve. Nőj a demokrácia is igazi túri módi itt, amolyan áldemokrácia. Mi sem tükrözi ezt jobban, mint a gazdaságiigazgató-választás, melyet - a sikeres akció remé­nyében - megismételnek. Tehe­tik, mert a paragrafusok szente­sítik ezt a lépést. A Néplap január 17-i számá­ban megjelent „Kossuth, ha tud­ta volna” című írás bizony kevés lényeget üzen hazánk nagy fiá­nak. Nem gond, hiszen a Kos- suth-házat valakik, illetve valaki megmentette - nem kevés fárad­ság és kockázat árán. Most azok Érdeklődéssel olvasom a nem­rég indult rovatukat, amelynek a címe „Azt beszélik a faluban”. Feszült figyelemmel vártam, hogy hozzánk is elérkezzen, s egy lakossági fórum után a falu problémáiról, kiútkeresésről ol­vashatunk majd. Helyette a régi cím alatt - Azt beszélik a faluban - három embernek, az iskola igazgatójának, a polgármester­nek és az alpolgármesternek a vé­leményével találkozhattunk. Hát ez nem a falu! Az, hogy ők mit mondanak, kizárólag rájuk tarto­zik, de egy pártatlan, objektív új­ságnak - ha hitelességre törek­szik - kötelessége lenne a falu többi lakóját is megszólaltatni. Ez a vélemény késztetett arra, hogy válaszoljak a „Rákócziúj- falu - ahol a háromfejű gyerektől félnek” című, január 12-én meg­jelent írásra. Magamról annyit, hogy 1963- tól 1990. szeptemberéig tanács­tag voltam. 1969-től vb-tag, 16 évig mint párttitkár dolgoztam. Ezeket le merem írni, mert én mindig a falu érdekeit képvisel­tem, a kezemhez a közösség pén­zéből egyetlen fillér sem tapad. Huszonnyolc évig társadalmi munkában igyekeztem minél többet tenni mindannyiunkért. Észrevételeim: l.Á cikk címe - „ahol aháromfejű gyerektől fél­nek” - sértő, nevetségessé teszi A tál «valóteremből Halálos borulás a mezőn „Az apáról fiúra” hagyományőrző csoportok jászkiséri bemuta­tóján, melyet a művelődési házban rendeztek nemrég, temperamen­tumukkal, fergeteges táncukkal nagy sikert aratott a jászberényi Barkóczi együttes. Vezetőjük H. Bathó Edit, a Jász Múzeum muzeo­lógusa. (Fotó: Tánczos Alajos) Az öcsödi Hagyományőrző Pávakor tagjai január 20-án Kiskőrösön, a pávakörök bemutatóján lakodalmi dalokkal léptek fel - adta hírül Enyedi Antalné olvasónk, és az eseményről egy képet is küldött. Hozzászólás cikkeinkhez Egy volt tanácstag véleménye Ezen a helyen ki tudja hány­szor leírtuk már, hogy aki alko­holt fogyaszt, még véletlenül se vezessen semmiféle járművet. Elvégre az italtól mámoros em­ber kezében a legszolidabb mo­tor is megbokrosodhat, éppen ezért kormányozhatatlanná vá­lik. Sajnos a 31 éves, tiszaigari ' Koroknai János mindezt figyel­men kívül hagyta, amiért a mö­götte ülő jó barátja az életével fizetett. De haladjunk időrend szerint. Tavaly, augusztus 19-én Korok­nai és T. I. kunhegyesi lakos Kunmadarasra motorozott. Vé­gül is a Fácán kisvendéglőben kötöttek ki, ahol tetemes mennyiségű rumot és sört fo­gyasztottak. Orvosi szaknyelven fogalmazva, közepesen súlyos alkoholos állapotba került ez a fiatalember. Mindezek után mo­torra pattantak, és visszafelé in­dultak Koroknai munkahelyére, a pusztán keresztül, az úgyneve­zett gazdasági műúton. A pityó- kás vezető 60-70kilométeres se­bességgel haladt, majd az egyik kanyarban elveszítette uralmát a gépe felett. Letért egy sekély árokba, onnan pedig valahogy kikerülve egy távolabbi beton aknafedőbe ütközött. A motor eleje a levegőbe emelkedett, majd hátrazuhant. Mindketten megsérültek, de a hátul ülő T. I. olyan súlyosan, hogy a füléből is folyt a vér, és rögtön elveszítette az eszméletét. Súlyos fejsérülé­sekkel a karcagi kórházba szállí­tották, ahol az intenzív osztá­lyon még hat napig küzdöttek az orvosok az életéért, mindhiába. A boncolási jegyzőkönyv kimu­tatta, hogy a fiatalember halála és elszenvedett, életveszélyes sérülései között közvetlen ösz- szefüggés található. Mindezek után Koroknai János tettéért a Szolnoki Városi Bíróságon fe­lelt, ahol halált okozó ittas jár­művezetés miatt három év bör­tönre ítélték. Noha az ítélet nem jogerős, onnan bizonyára még kiszabadul. Nem így az áldoza­ta, aki a lehető legsúlyosabb ár­ral, az életével fizetett azért, hogy jó látási viszonyok között, derült, szép napon egy olyan motoros mögött foglalt helyet, aki alaposan a pohár fenekére nézett. D. Sz. M. falunkat az egész megye előtt. Ilyet rólunk senki sem gondolt vagy mondott a falu lakói közül. A veszélyeshulladék-lerakóhely építése ellen magam és a község lakóinak nagy része tiltakozik. Úgy gondoljuk, hogy jobb sze­gényen, de egészségesen élni, mint jómódban gyorsan meghal­ni. 2. Nem értem, milyen módon kapták azt az eredményt, hogy a polgármestert a lakosság 70 %-a támogatta a választáskor? Az igazság az, hogy a falu szavazó­képes lakosainak 44 %-a ment el szavazni, és ebből 30 % támo­gatta Kiss Jánost. A közel ezer­négyszáz szavazópolgár közül négyszáznegyvenegyen! 3. A magam részéről sértőnek érzem, hogy a falu lakóit iszáko­soknak, analfabétáknak nevezi az iskola igazgatója és a polgár- mester. Kérdésem: Mit tett Ma­rik Mihály - aki majdnem 30 éve itt dolgozik, 15 éve mint az isko­la igazgatója - tíz analfabétizmus megszüntetéséért, az oktatás eredményességének növelésé­ért? Az a gyanúm, az ő „munká­ja” is benne van abban, hogy ez az állapot létrejött. Az önállóan gondolkodó, jól képzett nevelő­ket hatalmánál fogva lehetetlen­né telte, és kénytelenek voltak innen elmenni. Van közöttük olyan tanárnő, aki jelenleg gim­náziumban tanít. Van, aki olyan énekkart irányít, amely országos versenyeken szerepel. Van olyan tanár, aki már évek óta egy másik faluban - mint iskolaigazgató - eredményesen dolgozik. Ok már másutt bizonyítottak! De sorol­hatnám! 4. Ugyan belenéztek-e már a nyilvántartásba? Hány gyerek végei évente, és hányán jelent­keznek gimnáziumba, szakkö­zépiskolába? Hogyan állják meg ott a helyüket? (Évek óta csak e’gy-két gyerekről hallottam,- akik eljutottak a főiskoláig.) 5. Kecskés János alpolgár­mester - nevét helytelenül írták - nem társadalmi munkában végzi a feladatát, hanem havi 4.000 fo­rintért. Nem ártana végre min­denben az igazat mondani! Ha ezek után még a többi dologban is kíváncsiak lennének az igaz­ságra, örömmel állok elébe. Sok érdekes dolgot tudnék mondani az iskola igazgatójának hat fe­gyelmijével, az iskolára nyíló kapuk behegesztésével kapcso­latban. Maradok tisztelettel továbbra is hű olvasójuk: Id. Busa András Rákócziújfalu * * * Szerkesztőségi megjegyzés: Id. Busa András - e sorait kísérő levelében, különböző kapcsola­tokra utalva - elfogultsággal vá­dolta lapunk Rákócziújfaluról cikket írt munkatársait, mond­ván, hogy „érdemtelenül oly szi­lárdan állnak Marik Mihály és Kiss János mellé”. Amennyiben ez megfelelne az igazságnak, ak­kor ezeket az embereket támadó írások nem jelentek volna meg lapunk „Nyílt tér” rovatában, s e . helyen is. Id. Busa Andrásnak a fentiekben kifejtett véleményé­hez is volna néhány megjegyzé­sünk. A polgármester, s még ke­vésbé az iskolaigazgató, nem ne­vezte például a falu lakóit iszá­kosnak és analfabétának, csupán tényként állapította meg - egy áfész-jelentésre hivatkozva -, hogy a faluban elköltött minden ötödik forint italra megy. S az is tény, hogy sok idős ember a se­gély átvételekor keresztet tett neve helyett. Lehetne vitatkozni egyéb megállapításaival is, de úgy véljük, nem a Rákócziújfa- lun nagyon divatos személyes­kedés szolgálja a falu érdekét, hanem a reális kiútkeresés. An­nak kimunkálását elősegítené a tervezett falugyűlés mielőbbi megtartása, melyen kitűnne, hogy az egymással hadilábon ál­lók közül kinek van tábora. Ha meghívnak bennünket, szívesen részt veszünk a falugyűlésen. A jó munkakapcsolatért A január 19-i számban közölt, a „Megoldás: elsősorban a csa­lád” című cikkben - a nyilatko­zatomhoz kapcsolva - hiányolja a szerzője a GYIVI kihelyezett pártfogójának tevékenységét. Ezúton is hangsúlyozni szeret­ném, hogy a GYIVI kihelyezett pártfogójával - aki nehéz körül­mények között súlyos problé­mák megoldását vállalta - na­gyon jó a munkakapcsolatunk. Többek között a törvénnyel már összeütközésbe került fiatalok elhelyezkedéséhez is közösen keressük a lehetőségeket. Nyilat­kozatomban nem a pártfogó munkáját hiányoltam, hanem a támaszra szoruló fiatalok elhe­lyezkedési lehetőségét kevesel- tem városunkban. Türke Jánosné a Karcagi Családsegítő Központ vezetője Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné A szerkesztőség postájából

Next

/
Thumbnails
Contents