Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
4 1991. JANUÁR 26. Szombati jegyzet Amint azt 4 George de Buffon... így, 1991 kezdetén igen stílusos. Panaszkodik a színiíró: nem tudja, hogyan ölje meg drámájának - amelyet az elmúlt három évtizedről írt - főhősét, az évezred utolsó tíz esztendejéről szóló utolsó felvonásában. Mire a válasz: mutatsd meg neki a harminc évről írottakat. így, 1991 kezdetén - háború, háború, tej a csatornában, ár az üzletekben - igen stílusos volt. Álltunk a buszmegállóban, és nem hittünk a szemünknek. A gyerek, lehetetett úgy tizenkét éves, fogta a nő kezét - talán az anyja volt -, és vonultak az emberek előtt, hátrafelé. Gondolhattuk volna, hogy ez valami játék. De se egy cinkos mosoly, se egy elfojtott röhögcsi- kélés - „mi azért jól érezzük magunkat, és ti nem érdekeltek bennünket” -, vagy valami félreérthe- tetlenségre utaló mozdulat. Szóval, semmi jele annak, hogy itt - bár nem normális az, ami történik - mégis normális emberek csinálják. Az egészben az volt a legdermesztőbb, amint a nő és a gyerek egymásba kapaszkodva, hol a gyerek volt szemben a „józanokkal”, hol a nő, rezzenéstelen arccal vonultak. El. így, 1991 kezdetén igen stílusos. Levél érkezik a lakásomra. Feladója nyilván nyomatékosan fel akarta hívni a figyelmemet, hogy a szerkesztőségi címemen kívül az otthonomét is tudja. A megoldás mikéntje persze nem takarhatja el a lényeget. A boríték dagad a különbözőképpen megfogalmazott „szemrehányásoktól”. Miért a felháborodás? Az Új Néplap nem közölte a sorok írójának azt a korábbi dörgedelmét, amit a taxisok blokádjának idején megfogalmazott. Hát igen, azon a kritikus három napon aligha volt olyan tudatával bíró honpolgár az országban, akiben ne fogalmazódott volna meg valamilyen álláspont a taxisok megmozdulásával szemben, így esett ez történetem hősével is - aki több bekezdésben - „mutatta fel” öklét a taxisok felé. Jóval az esemény után. S most felém integet. Hiába is magyaráznám, hogy ez egy újság, s ha nem is mindig sikerül, igyekszik lépést tartani a történtekkel, és nem szívesen nyúl vissza - ha csak valami különleges ok erre nem készteti - „régmúlt napok” eseményeihez. Egy napilap életében a tegnapelőtt már múltnak számít. A levélíró politikai kérdést csinál meg nem jelent sorai sorsából. írja: „Gondolom, ez az írás azért nem jelent meg, mert volt olyan valaki vagy valakik, akik ezt nem látták jónak, illetve bírálni mertem a taxisokat... ’ ’ Nem, kedves úr! Erről szó sincs, hiszen ebben az országban már nem kunszt bírálni. Sokkal nagyobb kurázsi valakiről elismerően szólni. Arról nem is beszélve, ismerős évekkel ezelőttről a megoldás, amikor is mindegy, hogy tégla- vagy kenyérszállításról, szennyvízről vagy fűnyírásról, színházi előadásról vagy templomi orgonaépítésről volt szó, ha a dolog különleges kezelést kívánt, mindjárt politikai kérdés lett belőle. Szóval, hatásos módszer érvként politikai kérdést csinálni valamiből, csak avítt egy kicsit. így, 1991 elején igen stílusos. Például egy kicsinyke közben a megyeszékhelyen, úgy este nyolc, kilenc között odafordulni és ráordítani valakire: az órát és az ékszereket! A hölgy, akinek a fölszólítás szólt, szabadkozott: nincs! Az mi a kezeden? - így a jóval fiatalabb. Az ijedt válasz: lószőrgyűrű! Mire döbbent csend. Majd, hogy ne kelljen vereséggel távozni, rettenetes káromkodások. Igen, így 1991 kezdetén rendkívül stílusos. Az az elhatározottság, amellyel Nagy Kálmán, karcagi református esperes megírta sorait. A történet röviden: Kábái Nagy Lajos elhatározta, visszaveszi azt, amit tőle, illetve „őseitől” elvettek. Mert ennek most van ideje, mert elég az elégből - döntött, s leütötte a karót. O tudja. Ám a história azzal folytatódott, hogy a visszafoglaló bejelentette, nagygyűlést tart pártjának, a Kisgazdapártnak karcagi szervezete. Méghozzá nem is akárhol: a református templomban. Erre írta Nagy Kálmán esperes úr lapunknak azokat a sorokat, melyben leszögezte, a templom mindenki előtt nyitva áll, de semmilyen párt demonstrációjának színtere nem lehet. Csak elismeréssel lehet szólni az elhatározottságról, bár némileg megértem, az ötlet kiagyalóinak álláspontját: egy kis hívés, egy kis gyűlés - aztán a foglalás. Az árukapcsolás megint csak nem új keletű dolog. Ám igen stílusos, így 1991 kezdetén. Mert amint azt George de Buffon 1753-ban akadémiai székfoglalójában elmondta: a stílus maga az ember. KÉRDEZZEN VELÜNK! Aki válaszol: Berkics, a „király” Ezen a héten a sportbarátoknak kedvez ,,Kérdezzen velünk!” rovatunk. Bér kies Lászlóval, a Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapatának 204 cm-es centerével beszélgettünk olvasóink kérdéseit felhasználva. Kéthetente jelentkező sorozatunkban találkozhatnak majd államférfiakkal, polgármesterrel, művészekkel is. Levélíróink között minden alkalommal ajándékot sorsolunk ki. Heti szerencsés nyertesünk: Kun Elek- né (Kunhegyes, Lejtő u. 40.), aki a Skála ezerforintos ajándékutalványát kapja. O fi Aftez y> SZOLNOK Ezrek töltik meg a városi sportcsarnok lelátóit minden olyan hétvégén, melyen itthon játszik a csapat. A Szolnoki Olajbányász kosarasait szereti a közönség. Hangorkán fogadja őket minden bemutatásnál. A meccsen egy-egy szép megmozdulás, hárompontos dobás vagy zsákolás után felzúg a rajongók kórusa, és kedvence nevét kántálja. Sok esetben ez így hangzik: „Berkics a király! ” Számos kérdés érkezett Berkics Lászlóhoz, melyek közül a megvá- laszolhatóakra szívesen felelt. Túri Gábor és Kádár Mónika a kezdetekről és a tervekről érdeklődött.- Budapesten születtem 1963. október 4-én. Eleinte atlétának készültem .Mivel csak a magasugrást szerettem, de edzésen mindent végig kellett csinálni, a hosszútávfutást is - amit ki nem állhattam -, erről a tervemről lemondtam. Elmentem kosarazni a BSE-hez, majd a katonaság alatt a Honvéd- ban folytattam. Ez a negyedik idényem Szolnokon. Szerződésem ’92-ig köt a csapathoz, de most úgy érzem, szívesen maradnék tovább is. Különösen, ha ilyenek lesznek az eredményeink. Ámed- dig csak lehet, amíg bírom, amíg élvezetet és nem szenvedést jelent, addig csinálom. Utána? Számító- gépes suliba jártam, de abból már kinőttem, hidegen hagy a dolog. Édesapám vállalkozó, valószínűleg vele fogok majd dolgozni. Biztos, hogy nem tudok elszakadni a sporttól, egy, akkor majd több évtizedes pálya után. Lehetséges, hogy fiatalokkal foglalkozom majd. Terveim között szerepel a külföldi proficsapatban való szereplés. Amolyan levezetésként tudom elképzelni egy osztrák vagy más közeli bajnokságban ezt a .jutalomjátékot”. Boldog Róbert és Komáromi Gábor a csapat ez évi szereplése felől tudakozódott.- Mindenképpen esélyt látok a kupában is és a bajnokságban is a jó szereplésre. Most, a hét végén nyernünk kell a Megyeri úton a Tungsram ellen, hogy ne legyen kétséges a négy közé jutásunk. Azután, ha itthon kezdjük a rájátszást, bármi megtörténhet. Minden csapat a végsőkig küzdeni fog, nem lehet tudni előre semmit. Csak a magunk nevében ígérhetem, hogy mindent megteszünk a legjobb helyezés elérése érdekében. Jobb most erről visszafogottan beszélni, nem szeretnék elkiabálni semmit. Nem török a „királyi” posztra, de természetesen jólesik a szurkolók szeretete. Úgy vettem észre, akkor tudunk nyerni, ha az egész csapatnak megy a játék, nem minden esetben elég egy negyvenpontos dobó. Most nagyon együtt van a társaság, képesek vagyunk egymásért „meghalni” a pályán. Jók voítak az igazolások is. Régen mindenki kedvetlen volt, csomó jjalhés meccset játszottunk. Most jó a hangulat az edzéseken és a meccsek utáni „bulikon” is. Ebben az évben le a kalappal a közönségünk előtt, nagyon sportszerűen szurkolnak. Úgy érzem, „botránnyá” csak felfújták a dolgaikat, mindenhol így megy ez. A jó kosaras tulajdonságaira kíváncsi Fabriczius Dóra.- Játszottam már olyan jó kosarasok ellen is, mint a jugoszláv válogatott, vagy a szovjetek, Sza- bonisszal az élen. Kaptunk tőlük egy ötvenest. Vagy ott van a Honvédből Heilig Robi, akivel minden meccsen rivalizálunk. Egyikünk vagy másikunk a végére mindig padlót fog. Nem biztos, hogy a magasság az elsődleges. Fontosabbak szerintem az atletikus képességek, a reflexek, a játékintelligencia. Nem árt az sem, ha valaki olyan kézzel és labdaérzékkel születik, hogy folyamatos gyakorlással nagy biztonsággal dobja a kosarakat. Persze az sem baj, ha valaki két méter felett van. De, ha minden így együtt van egy játékosnál, az biztos, hogy nem a magyar bajnokságban játszik. „Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?” - hangzik az előző, feltehetően fiatal hölgy utolsó kérdése.- Valamilyen zenedobozt mindenképp. Mindenfajta muzsikát szeretek, a legkomolyabbtól a legkönnyebbig. Mostanában Chris Rea, a Genesis, Phil Collins az, ami fel tud dobni, de jól elvagyok kemény rockkal és a néger zenével is. Ragaszkodom a 13-as mezemhez! Magammal vinnék egy szuper társaságot, hogy ne érezzem magam egyedül. Persze, így már nem lenne lakatlan a sziget. De erre mégis szükségem lénne! bakos Fotó: T. Z. Hamis dollárok, birodalmi márkák Pecsételt, míg el nem kapták Mi tagadás, az élet legmélyebb bugyraiba szinte naponta alászálló nyomozók is meglepődtek egy kicsit. Mert ahogy egyre inkább beleásták magukat az első pillanatban még simának induló ügy részleteibe, úgy jöttek rá újabb és újabb disznóságok- ra. S így lett a pofonegyszerűnek tűnő dologból egyre kuszább, szövevényesebb és terebélyesebb a történet. Az egész azzal kezdődött, hogy Nemes László, budapesti fiatalember tavaly egy szép napon talált az egyik fővárosi bolhapiac környékén egy nejlonzacskót. Fölvette, megnézte, s nem akart hinni a szemének. Örömében tán még madarat is lehetett volna fogatni vele, mert a tasakban - ha elhiszik, ha nem - huszonhét darab százdolláros bankó lapult. Eleinte hősünk szentül meg volt győződve arról, hogy valódi pénzről van szó, de miután megnézette azokat hozzáértőkkel, kiderült, hogy egytől egyig hamisítványokat sodort útjába jó vagy inkább rossz sorsa. Emiatt persze nem sokáig fájt a feje Nemesnek, s nemes egyszerűséggel fölhívta telefonon szolnoki ismerősét, Káemér Jánost, akiről nagyon jól tudta, hogy szeret a zavarosban halászni. Számítása bevált, mert Kizmér kapott az alkalmon - s mivel Nemes elárulta neki, hogy áldollárokról van szó -, s dolláronként! 25 forintos árban meg is állapodtak. Létrejött tehát az üzlet, s Kázmér egyik barátjával fölment Pestre a pénzért, és a kétezer-hétszáz dollárért hatvanhatezer- ötszáz forintot szurkolt le ismerőse markába. De mint kiderült, nem saját maga akart seftelni az áldollárokkal, hanem valójában csak egy megbízást teljesített. Ugyanis Barcsi Tamás volt az, aki fantáziát látott abban, hogy ma sokan fektetik megtakarított forintjaikat időtállóbb valutákba. Jól is gondolkodott, hisz egy újabb közvetítőn - a mezőtúri Burai Mózesen - keresztül sikerült túladnia tíz darab hamis százdollároson. A vevő, Szabó Károly túrkevei fiatalember volt, aki az ezer dollárért hetvenezer forintot fizetett ki. Csakhogy akkor még nem tudta, hogy alaposan rászedték. Csupán úgy jött rá erre, hogy szakem- berekkel'megvizsgáltatta az amerikai bankókat, s azok megállapították, hogy,egytől egyig hamisítványokról van szó. így aztán, nem volt mit tenni, Szabó beballagott a rendőrségre és elmondta, igaz, hogy a tilosban járt, de alaposan becsapták. Nos, ezen a szálon indult el a nyomozás, de miután pénzhamisítás alapos gyanúja állt fenn, a mezőtúri rendőrkapitányságról beküldték az iratokat Szolnokra a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára és itt, ezen a ponton kezdett terebélyesedni vagy inkább fordulatot venni az ügy. Ugyanis, amikor házkutatást tartottak a nyomozók Barcsi Tamás lakásán - amit az indokolt, hogy a 27 százdollárosból csak tíz került elő, és így természetesen keresték a többit is -, hát ott nem hamis százdollárosokat, hanem tíz darab ezermárkást találtak. (Ezekről csak annyit, hogy 1910-ben gyártották Németországban, tehát nem hamisítványok, csak éppen már nincsenek forgalomban, így nem érnek egy árva fillért sem.) Nyilván, a rendőröket érdekelte, hogy miként jutott hozzá Barcsi ezekhez? Erre föl mondta el, hogy Németh Istvántól vásárolta, de nem is ő, hanem két barátja vette meg, s a valójában értéktelen tízezer márkáért 430 ezer forintot fizettek ki. Ám, miután a barátok megnézették, s rájöttek, hogy alaposan rászedték őket, így visszaadták a tízezer birodalmi márkát Barcsinak azzal, hogy - ha már ő volt a közvetítő -, próbálja meg Németh- től behajtani a 430 ezer forintot. Ez persze többszöri próbálkozásra sem sikerült, s időközben érkeztek meg a rendőrök. Ők viszont nem sokat teketóriáztak, s egy közös akció során a fővárosban elfogták Németh Istvánt, s a nála tartott házkutatás során további hatvan darab birodalmi - vagyis a forgalomból régen kivont - ezermárkás került elő. Tulajdonképpen ezzel még mindig nincs vége az ügynek. Mert a rendőröket csak nem hagyta nyugodni, hogy hol lehet az a tizenhét hamis százdolláros,- amelynek a nyomára egyébként még a mai napig sem bukkantak rá. (Hisz mint az előzőekben már beszéltünk róla, a kétezer-hétszáz dollárból csak ezer került elő.) így jutottak el Kázmér János lakására, ahonnan megint csak nem távoztak üres kézzel. Igaz, hogy nem ropogós nyugati álbankókat találtak, hanem gépjárművek hamis forgalmi engedélyeit, meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészetének körbélyegzőjét, amivel már-már gyerekjáték volt a lejárt forgalmi engedélyeket érvényesíteni. Fölvetődik a kérdés, hogy miként juthatott a stemplihez Kázmér János? Hát úgy, hogy korábban a fővárosban rendőrként dolgozott, csakhogy onnan tavaly, az év vége felé hivatali vesztegetés, meg különböző visszaélések miatt fegyelmileg elbo- csájtották. Ám amikor leszámolt, mégsem távozott üres kézzel, mert ellopta a bélyegzőt, s itthon, az ismerősei körében vállalta a lejárt forgalmi engedélyek érvényesítését. Persze nem ingyen, hisz kétezer-ötszáz forinttól ötezer forintig terjedt a taksa attól függően, hogy hány kézen átjutott el hozzá a forgalmi engedély. A nyomozók közbelépése mindenesetre megzabolázta Kázmér pecsételős kedvét, hisz sok más, az ügyben szereplő társával együtt jelenleg már ő is a rendőrség „vendégszeretőt” élvezi. N. T. Fotó: I. Cs. íxrifbbanfnotc. ín Cetlin obne frgt* Jjr5; > timatíonc.piiínvrt«* fctm £í»l»cfercv tirftr ^foufnott.- ,J ,£g| 2*trŰn éntll 3ijiril)9)0. ■KnrbvKutf t írrf fenum ’ m m m m m m m m m bk ähbc* bs 3 \V. ~-fs*. •« -«VVCr ... «I an~> ■tfc,» n Az ezermárkás nem hamis, csak éppen régen nincs forgalomban
