Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-26 / 22. szám

4 1991. JANUÁR 26. Szombati jegyzet Amint azt 4 George de Buffon... így, 1991 kezdetén igen stílusos. Panaszkodik a színiíró: nem tudja, hogyan ölje meg drámájá­nak - amelyet az elmúlt három évtizedről írt - főhősét, az évezred utolsó tíz esztendejéről szóló utolsó felvonásában. Mire a válasz: mutatsd meg neki a harminc évről írottakat. így, 1991 kezdetén - háború, háború, tej a csatornában, ár az üzletekben - igen stílusos volt. Álltunk a buszmegállóban, és nem hittünk a sze­münknek. A gyerek, lehetetett úgy tizenkét éves, fogta a nő kezét - talán az anyja volt -, és vonultak az emberek előtt, hátrafelé. Gondolhattuk volna, hogy ez valami játék. De se egy cinkos mosoly, se egy elfojtott röhögcsi- kélés - „mi azért jól érezzük magunkat, és ti nem érdekeltek bennünket” -, vagy valami félreérthe- tetlenségre utaló mozdulat. Szóval, semmi jele annak, hogy itt - bár nem normális az, ami törté­nik - mégis normális emberek csinálják. Az egészben az volt a legdermesztőbb, amint a nő és a gyerek egymásba kapaszkodva, hol a gyerek volt szemben a „józanokkal”, hol a nő, rezzenés­telen arccal vonultak. El. így, 1991 kezdetén igen stílusos. Levél érkezik a lakásomra. Feladója nyilván nyomatékosan fel akarta hívni a figyelmemet, hogy a szerkesztősé­gi címemen kívül az otthonomét is tudja. A meg­oldás mikéntje persze nem takarhatja el a lénye­get. A boríték dagad a különbözőképpen megfo­galmazott „szemrehányásoktól”. Miért a felhá­borodás? Az Új Néplap nem közölte a sorok írójának azt a korábbi dörgedelmét, amit a taxi­sok blokádjának idején megfogalmazott. Hát igen, azon a kritikus három napon aligha volt olyan tudatával bíró honpolgár az országban, akiben ne fogalmazódott volna meg valamilyen álláspont a taxisok megmozdulásával szemben, így esett ez történetem hősével is - aki több bekezdésben - „mutatta fel” öklét a taxisok felé. Jóval az esemény után. S most felém integet. Hiába is magyaráznám, hogy ez egy újság, s ha nem is mindig sikerül, igyekszik lépést tartani a történtekkel, és nem szívesen nyúl vissza - ha csak valami különleges ok erre nem készteti - „régmúlt napok” eseményeihez. Egy napilap életében a tegnapelőtt már múltnak számít. A levélíró politikai kérdést csinál meg nem jelent sorai sorsából. írja: „Gondolom, ez az írás azért nem jelent meg, mert volt olyan valaki vagy valakik, akik ezt nem látták jónak, illetve bírálni mertem a taxisokat... ’ ’ Nem, kedves úr! Erről szó sincs, hiszen ebben az országban már nem kunszt bírálni. Sokkal nagyobb kurázsi valakiről elis­merően szólni. Arról nem is be­szélve, ismerős évekkel ezelőttről a megoldás, amikor is mind­egy, hogy tégla- vagy kenyérszállításról, szenny­vízről vagy fűnyírásról, színházi előadásról vagy templomi orgonaépítésről volt szó, ha a dolog különleges kezelést kívánt, mindjárt politikai kérdés lett belőle. Szóval, hatásos módszer érv­ként politikai kérdést csinálni valamiből, csak avítt egy kicsit. így, 1991 elején igen stílusos. Például egy kicsinyke közben a megyeszékhelyen, úgy este nyolc, kilenc között odafordulni és ráordítani valakire: az órát és az ékszereket! A hölgy, aki­nek a fölszólítás szólt, szabadkozott: nincs! Az mi a kezeden? - így a jóval fiatalabb. Az ijedt válasz: lószőrgyűrű! Mire döbbent csend. Majd, hogy ne kelljen vereséggel távozni, rettenetes káromkodások. Igen, így 1991 kezdetén rendkívül stílusos. Az az elhatározottság, amellyel Nagy Kálmán, kar­cagi református esperes megírta sorait. A történet röviden: Kábái Nagy Lajos elhatározta, vissza­veszi azt, amit tőle, illetve „őseitől” elvettek. Mert ennek most van ideje, mert elég az elégből - döntött, s leütötte a karót. O tudja. Ám a história azzal folytatódott, hogy a visszafoglaló bejelen­tette, nagygyűlést tart pártjának, a Kisgazdapárt­nak karcagi szervezete. Méghozzá nem is akár­hol: a református templomban. Erre írta Nagy Kálmán esperes úr lapunknak azokat a sorokat, melyben leszögezte, a templom mindenki előtt nyitva áll, de semmilyen párt demonstrációjának színtere nem lehet. Csak elismeréssel lehet szólni az elhatározottságról, bár némileg megértem, az ötlet kiagyalóinak álláspontját: egy kis hívés, egy kis gyűlés - aztán a foglalás. Az árukapcsolás megint csak nem új keletű dolog. Ám igen stílusos, így 1991 kezdetén. Mert amint azt George de Buffon 1753-ban akadémiai székfoglalójában elmondta: a stílus maga az em­ber. KÉRDEZZEN VELÜNK! Aki válaszol: Berkics, a „király” Ezen a héten a sportbará­toknak kedvez ,,Kérdezzen velünk!” rovatunk. Bér kies Lászlóval, a Szolnoki Olaj­bányász kosárlabdacsapa­tának 204 cm-es centerével beszélgettünk olvasóink kérdéseit felhasználva. Két­hetente jelentkező soroza­tunkban találkozhatnak majd államférfiakkal, pol­gármesterrel, művészekkel is. Levélíróink között min­den alkalommal ajándékot sorsolunk ki. Heti szeren­csés nyertesünk: Kun Elek- né (Kunhegyes, Lejtő u. 40.), aki a Skála ezerforin­tos ajándékutalványát kap­ja. O fi Aftez y> SZOLNOK Ezrek töltik meg a városi sport­csarnok lelátóit minden olyan hét­végén, melyen itthon játszik a csa­pat. A Szolnoki Olajbányász kosa­rasait szereti a közönség. Hangor­kán fogadja őket minden bemuta­tásnál. A meccsen egy-egy szép megmozdulás, hárompontos do­bás vagy zsákolás után felzúg a rajongók kórusa, és kedvence ne­vét kántálja. Sok esetben ez így hangzik: „Berkics a király! ” Számos kérdés érkezett Berkics Lászlóhoz, melyek közül a megvá- laszolhatóakra szívesen felelt. Tú­ri Gábor és Kádár Mónika a kez­detekről és a tervekről érdeklődött.- Budapesten születtem 1963. október 4-én. Eleinte atlétának ké­szültem .Mivel csak a magasugrást szerettem, de edzésen mindent vé­gig kellett csinálni, a hosszútávfu­tást is - amit ki nem állhattam -, erről a tervemről lemondtam. El­mentem kosarazni a BSE-hez, majd a katonaság alatt a Honvéd- ban folytattam. Ez a negyedik idé­nyem Szolnokon. Szerződésem ’92-ig köt a csapathoz, de most úgy érzem, szívesen maradnék to­vább is. Különösen, ha ilyenek lesznek az eredményeink. Ámed- dig csak lehet, amíg bírom, amíg élvezetet és nem szenvedést jelent, addig csinálom. Utána? Számító- gépes suliba jártam, de abból már kinőttem, hidegen hagy a dolog. Édesapám vállalkozó, valószínű­leg vele fogok majd dolgozni. Biz­tos, hogy nem tudok elszakadni a sporttól, egy, akkor majd több év­tizedes pálya után. Lehetséges, hogy fiatalokkal foglalkozom majd. Terveim között szerepel a külföldi proficsapatban való sze­replés. Amolyan levezetésként tu­dom elképzelni egy osztrák vagy más közeli bajnokságban ezt a .ju­talomjátékot”. Boldog Róbert és Komáromi Gábor a csapat ez évi szereplése felől tudakozódott.- Mindenképpen esélyt látok a kupában is és a bajnokságban is a jó szereplésre. Most, a hét végén nyernünk kell a Megyeri úton a Tungsram ellen, hogy ne legyen kétséges a négy közé jutásunk. Az­után, ha itthon kezdjük a rájátszást, bármi megtörténhet. Minden csa­pat a végsőkig küzdeni fog, nem lehet tudni előre semmit. Csak a magunk nevében ígérhetem, hogy mindent megteszünk a legjobb he­lyezés elérése érdekében. Jobb most erről visszafogottan beszélni, nem szeretnék elkiabálni semmit. Nem török a „királyi” posztra, de természetesen jólesik a szurko­lók szeretete. Úgy vettem észre, akkor tudunk nyerni, ha az egész csapatnak megy a játék, nem min­den esetben elég egy negyvenpon­tos dobó. Most nagyon együtt van a társaság, képesek vagyunk egy­másért „meghalni” a pályán. Jók voítak az igazolások is. Régen mindenki kedvetlen volt, csomó jjalhés meccset játszottunk. Most jó a hangulat az edzéseken és a meccsek utáni „bulikon” is. Ebben az évben le a kalappal a közönségünk előtt, nagyon sport­szerűen szurkolnak. Úgy érzem, „botránnyá” csak felfújták a dol­gaikat, mindenhol így megy ez. A jó kosaras tulajdonságaira kí­váncsi Fabriczius Dóra.- Játszottam már olyan jó kosa­rasok ellen is, mint a jugoszláv válogatott, vagy a szovjetek, Sza- bonisszal az élen. Kaptunk tőlük egy ötvenest. Vagy ott van a Hon­védből Heilig Robi, akivel minden meccsen rivalizálunk. Egyikünk vagy másikunk a végére mindig padlót fog. Nem biztos, hogy a magasság az elsődleges. Fontosabbak sze­rintem az atletikus képességek, a reflexek, a játékintelligencia. Nem árt az sem, ha valaki olyan kézzel és labdaérzékkel születik, hogy fo­lyamatos gyakorlással nagy biz­tonsággal dobja a kosarakat. Per­sze az sem baj, ha valaki két méter felett van. De, ha minden így együtt van egy játékosnál, az biz­tos, hogy nem a magyar bajnok­ságban játszik. „Mi az a három dolog, amit ma­gaddal vinnél egy lakatlan sziget­re?” - hangzik az előző, feltehető­en fiatal hölgy utolsó kérdése.- Valamilyen zenedobozt min­denképp. Mindenfajta muzsikát szeretek, a legkomolyabbtól a leg­könnyebbig. Mostanában Chris Rea, a Genesis, Phil Collins az, ami fel tud dobni, de jól elvagyok kemény rockkal és a néger zenével is. Ragaszkodom a 13-as mezem­hez! Magammal vinnék egy szu­per társaságot, hogy ne érezzem magam egyedül. Persze, így már nem lenne lakatlan a sziget. De erre mégis szükségem lénne! bakos Fotó: T. Z. Hamis dollárok, birodalmi márkák Pecsételt, míg el nem kapták Mi tagadás, az élet legmélyebb bugyra­iba szinte naponta alászálló nyomozók is meglepődtek egy kicsit. Mert ahogy egyre inkább beleásták magukat az első pillanat­ban még simának induló ügy részleteibe, úgy jöttek rá újabb és újabb disznóságok- ra. S így lett a pofonegyszerűnek tűnő dologból egyre kuszább, szövevényesebb és terebélyesebb a történet. Az egész azzal kezdődött, hogy Nemes László, budapesti fiatalember tavaly egy szép napon talált az egyik fővárosi bolha­piac környékén egy nejlonzacskót. Fölvet­te, megnézte, s nem akart hinni a szemé­nek. Örömében tán még madarat is lehetett volna fogatni vele, mert a tasakban - ha elhiszik, ha nem - huszonhét darab száz­dolláros bankó lapult. Eleinte hősünk szentül meg volt győződve arról, hogy valódi pénzről van szó, de miután megné­zette azokat hozzáértőkkel, kiderült, hogy egytől egyig hamisítványokat sodort útjá­ba jó vagy inkább rossz sorsa. Emiatt per­sze nem sokáig fájt a feje Nemesnek, s nemes egyszerűséggel fölhívta telefonon szolnoki ismerősét, Káemér Jánost, akiről nagyon jól tudta, hogy szeret a zavarosban halászni. Számítása bevált, mert Kizmér kapott az alkalmon - s mivel Nemes elárulta neki, hogy áldollárokról van szó -, s dolláron­ként! 25 forintos árban meg is állapodtak. Létrejött tehát az üzlet, s Kázmér egyik barátjával fölment Pestre a pénzért, és a kétezer-hétszáz dollárért hatvanhatezer- ötszáz forintot szurkolt le ismerőse marká­ba. De mint kiderült, nem saját maga akart seftelni az áldollárokkal, hanem valójában csak egy megbízást teljesített. Ugyanis Barcsi Tamás volt az, aki fantáziát látott abban, hogy ma sokan fektetik megtakarí­tott forintjaikat időtállóbb valutákba. Jól is gondolkodott, hisz egy újabb közvetítőn - a mezőtúri Burai Mózesen - keresztül si­került túladnia tíz darab hamis százdollá­roson. A vevő, Szabó Károly túrkevei fia­talember volt, aki az ezer dollárért hetven­ezer forintot fizetett ki. Csakhogy akkor még nem tudta, hogy alaposan rászedték. Csupán úgy jött rá erre, hogy szakem- berekkel'megvizsgáltatta az amerikai ban­kókat, s azok megállapították, hogy,egytől egyig hamisítványokról van szó. így az­tán, nem volt mit tenni, Szabó beballagott a rendőrségre és elmondta, igaz, hogy a tilosban járt, de alaposan becsapták. Nos, ezen a szálon indult el a nyomozás, de miután pénzhamisítás alapos gyanúja állt fenn, a mezőtúri rendőrkapitányságról beküldték az iratokat Szolnokra a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára és itt, ezen a ponton kezdett terebélyesedni vagy inkább fordulatot venni az ügy. Ugyanis, amikor házkutatást tartottak a nyomozók Barcsi Tamás laká­sán - amit az indokolt, hogy a 27 százdol­lárosból csak tíz került elő, és így termé­szetesen keresték a többit is -, hát ott nem hamis százdollárosokat, hanem tíz darab ezermárkást találtak. (Ezekről csak annyit, hogy 1910-ben gyártották Németország­ban, tehát nem hamisítványok, csak éppen már nincsenek forgalomban, így nem ér­nek egy árva fillért sem.) Nyilván, a rend­őröket érdekelte, hogy miként jutott hozzá Barcsi ezekhez? Erre föl mondta el, hogy Németh Istvántól vásárolta, de nem is ő, hanem két barátja vette meg, s a valójában értéktelen tízezer márkáért 430 ezer forin­tot fizettek ki. Ám, miután a barátok meg­nézették, s rájöttek, hogy alaposan rászed­ték őket, így visszaadták a tízezer birodal­mi márkát Barcsinak azzal, hogy - ha már ő volt a közvetítő -, próbálja meg Németh- től behajtani a 430 ezer forintot. Ez persze többszöri próbálkozásra sem sikerült, s időközben érkeztek meg a rendőrök. Ők viszont nem sokat teketóriáztak, s egy kö­zös akció során a fővárosban elfogták Né­meth Istvánt, s a nála tartott házkutatás során további hatvan darab birodalmi - vagyis a forgalomból régen kivont - ezer­márkás került elő. Tulajdonképpen ezzel még mindig nincs vége az ügynek. Mert a rendőröket csak nem hagyta nyugodni, hogy hol lehet az a tizenhét hamis százdolláros,- amely­nek a nyomára egyébként még a mai napig sem bukkantak rá. (Hisz mint az előzőek­ben már beszéltünk róla, a kétezer-hétszáz dollárból csak ezer került elő.) így jutottak el Kázmér János lakására, ahonnan megint csak nem távoztak üres kézzel. Igaz, hogy nem ropogós nyugati álbankókat találtak, hanem gépjárművek hamis forgalmi enge­délyeit, meg a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság igazgatásrendészetének körbé­lyegzőjét, amivel már-már gyerekjáték volt a lejárt forgalmi engedélyeket érvé­nyesíteni. Fölvetődik a kérdés, hogy miként jutha­tott a stemplihez Kázmér János? Hát úgy, hogy korábban a fővárosban rendőrként dolgozott, csakhogy onnan tavaly, az év vége felé hivatali vesztegetés, meg külön­böző visszaélések miatt fegyelmileg elbo- csájtották. Ám amikor leszámolt, mégsem távozott üres kézzel, mert ellopta a bélyeg­zőt, s itthon, az ismerősei körében vállalta a lejárt forgalmi engedélyek érvényesíté­sét. Persze nem ingyen, hisz kétezer-öt­száz forinttól ötezer forintig terjedt a taksa attól függően, hogy hány kézen átjutott el hozzá a forgalmi engedély. A nyomozók közbelépése mindeneset­re megzabolázta Kázmér pecsételős ked­vét, hisz sok más, az ügyben szereplő tár­sával együtt jelenleg már ő is a rendőrség „vendégszeretőt” élvezi. N. T. Fotó: I. Cs. íxrifbbanfnotc. ín Cetlin obne frgt* Jjr5; > timatíonc.piiínvrt«* fctm £í»l»cfercv tirftr ^foufnott.- ,J ,£g| 2*trŰn éntll 3ijiril)9)0. ■KnrbvKutf t írrf fenum ’ m m m m m m m m m bk ähbc* bs 3 \V. ~-fs*. •« -«VVCr ... «I an~> ■­tfc,» n Az ezermárkás nem hamis, csak éppen régen nincs forgalomban

Next

/
Thumbnails
Contents