Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-26 / 22. szám

1991. JANUÁR 26. 3 Baj van a Nefagnál? Fűnél, fánál feljelentették a vezérigazgatót Az utóbbi időben elszaporodó feljegyzések, feljelentések, ame­lyek egy-egy új vezető ellen érkeznek, bizonyára nem azt jelzik, hogy a frissen kinevezettek szakmai felkészültsége elmaradna elődeik színvonalától. Az ok inkább abban az egyre feszültebbé váló társadalmi közhangulatban keresendő, amely mind indula­tosabban követeli magának, hogy legalább munkahelye legyen az embernek. Legalábbis erre utal az a nemrégiben kapott, aláírás nélküli feljegyzés is, amit feltehetőleg a Nefagtól elbocsá­tott dolgozók írtak, s ami arról szól, hogy dr.Tácsik Mihály, a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nemrégiben meg­választott vezérigazgatója enyhén szólva sorozatosan átlépte ha­táskörét, és számtalan olyan intézkedést foganatosított, amely ellenkezik a józan ésszel, de legfőképpen a törvényekkel és a vállalat gazdasági érdekeivel. E levél kapcsán természetesen fölkerestük dr. Tácsik Mihályt, aki készségesen válaszolt kérdé­seinkre. Senkire sem haragszom Félévkor, a gazdaasszonyképzőben A vizsgatétel: milánói makaróni és szövetszoknya Az új tanévre már most ötszörös a túljelentkezés- Vezérigazgató úr! Ezekből a feljegyzésekből egyértelműen az derül ki, hogy nem mindenki fo­gadta kitörő lelkesedéssel az ön megválasztását...- Nézze, amikor beadtam a pá­lyázatomat, a vállalati tanács - ahol a dolgozók küldöttei is ott vannak - engem egyhangúlag megválasztott vezér­igazgatónak. Hangsúlyoznám, hogy egyhangúlag voksoltak rám, egyetlen ellenszavazat nél­kül. Ettől nagyobb egységet nem tudok elképzelni. Az persze igaz, hogy mind az 1700 ember - ennyi ugyanis jelenleg az összlétszá­múnk - kedvében nem tudok jár­ni. így meg kellett tennem olyan lépéseket is, amelyek nem éppen népszerűek. Ezek közé tartozott, hogy néhány embernek - ez most nálunk tizenhárom volt - azt kel­lett mondanom, hogy a további­akban nem tartok igényt a mun­kájukra.- Mégis, miért történt ez így, hisz hosszú ideig úgy tűnt, hogy itt, a cégnél minden a legna­gyobb rendben megy.- Tudja, az elmúlt egy-két év­ben aránytalanul megnőtt a vál­lalati központ létszáma, és ezt csökkenteni kellett. Ez persze nemcsak az én elképzelésem volt, mert a vállalati tanács is feladatul szabta számomra, hogy az ésszerűség keretei között, úgymond építsem le a létszámot. Ennek megfelelően itt, a köz­pontban olyan tevékenységeket szüntettem meg, amelyeknek kézzelfogható gazdasági hasz­nuk nem volt. Érzelmektől füg­getlenül cselekedtem, az elbo­csátottak közül senkire nem ha­ragszom, még annak ellenére sem, hogy ők leveleket, feljegy­zéseket küldözgetnek ellenem fűhöz, fához. Sőt, ezt, termé­szetesnek veszem, mivel min­denki a saját érdekét védi, és nyilván kézzel-lábbal kapálózik, ha elveszti a munkahelyét.- - Abban, a hozzánk eljuttatott levélben majdhogynem még azt is az ön szemére vetik, hogy csak egyedül pályázta meg a vezér- igazgatói posztot.- A létszámcsökkentés bizo­nyára a szervezet-korszerűsítés­sel áll szoros kapcsolatban. El­mondaná ezzel kapcsolatos el­képzeléseit?- Tulajdonképpen a vállalati tanács bízott meg azzal, hogy a cég központi irányító szerveze­tét egyszerűsítsem. Onnan indul­tam ki, hogy például két műszaki - egy fejlesztési és egy fenntartá­si - osztály volt a központban, ahol húszán dolgoztak. A mű­szaki tevékenység a vállalat ter­melési értékének, nyereségének csak a 18 százalékát adta, a fenn­maradó 82 százalékot az alapte­vékenység, meg a faipar hozta - és éppen ezeken a területeken volt kisebb a létszám. Szóval a- Erről én nem tehetek. Nyílt pályázatról volt szó, amely meg­jelent az országos és helyi lapok­ban. És senkinek sem volt meg­tiltva, hogy jelentkezzen, de úgy látszik, manapság nem nagyon kapós az ilyesféle állás.- Ön 1990. december 3-án be­jelentette, hogy jelentősebb ju­talmak kerülnek kiosztásra. Azoknak az összegét viszont egyedül döntötte el, és nem kérte ki a szakszervezet véleményét. Igaz ez?- Az említett időpont előtt részt vettem egy országos érte­kezleten, ahol kiderült, hogy a többi erdőgazdaságnál 1990-ben átlagosan 15 százalékos bérfej­lesztés volt, nálunk meg decem­berig csupán 10 százalék. Így pár nap múlva összehívtam a veze­tőket, az üzemigazgatókat, a he­lyetteseimet és közösen megbe­széltük, hogy ha bírunk, akkor adjunk jutalmat az embereknek. Még az összegekben is meg­egyeztünk, mivel azt mondtuk, hogy körülbelül annyit kapja­nak, mint a nyáron. Ugyanis ta­valy, az év közepén egyszer volt már jutalomosztás. Megvolt a ré­gi lista, s én csak három dolgo­zónál csökkentettem a korábbi összeget. Tehát gyakorlatilag majdnem mindenki megint meg­kapta azt a pénzt, amihez tavaly félév táján már egyszer hozzáju­tott.- Pedig azt is lehetett hallani, hogy ön a „saját embereinek” adott több jutalmat.- Az kétségtelen, hogy a „húzó embereket” előnyben részesítet­tem. De erről egyébként szó volt az egyik üzemigazgatói értekez­leten is, és mindenki azt mondta, hogy az az én jogom, hogy kinek mennyi jutalmat adok. Ugyan­akkor pedig a vállalati tanács tagjai is azt hangoztatták, hogy ebbe a kérdésbe nem kívánnak beleszólni. Az meg egyszerűen nem igaz, hogy a szakszervezettel nem egyeztettem, hisz az szb-titkár is részt vett azokon az értekezlete­ken, amelyeken a jutalmak ke­rültek szóba. kettő sehogy sem volt arányban egymással. Ráadásul a műszaki területen olyanok is dolgoztak, akiknek a produktuma nem a pi­aci bevételeinket, hanem csupán raktárkészleteinket gyarapította, így azzal kezdtem, hogy az egyik műszaki osztályt meg­szüntettem, illetve beleolvasz­tottam a másikba, miközben a létszámot a felére - vagyis tízre - csökkentettem. S ha már csak egy műszaki osztály van, akkor úgy gondoltam, hogy nem kell műszaki igazgató sem, s ezért az a poszt is feleslegessé vált. Emi­att fölmondtám az egyik műsza­ki osztályvezetőnek és a műsza­ki igazgatónak. A másik korszerűsítés pedig az volt, hogy összevontam a sze­mélyzeti, az ellenőrzési és a munkaügyi csoportot, s ezekből lett egy igazgatási osztály. Ter­mészetesen itt is csökkent a lét­szám. De nem volt nehéz ezt megtenni, mert például az ellen­őrzési és személyzeti csoportnál két-két embernek volt egy-egy gépírónője. Elképzelheti, hogy mennyire le lehettek terhelve. Ezért mind a két gépírónőnek felmondtam, és az igazgatási osztály gépelési feladatait most már az én titkárnőm látja el, saját munkája mellett. Vagy megemlíthetem azt, hogy sokáig a gazdasági vezér­igazgató-helyetteshez tartozott egy főkönyvelő, hozzá meg há­rom osztály. A főkönyvelői stá­tust megszüntettem, mert fölös­leges lépcsőnek tartottam, s így a gazdasági vezérigazgató-he­lyettes most közvetlen kapcso­latba került az osztályokkal.- Amiről ön beszélt, az mind logikus lépésnek tűnik, csakhogy ezekhez állítólag a vállalati ta­nács jóváhagyása is szükséges.- Nézze, a vállalati tanács nem kívánt beleszólni a személyi kér­désekbe, sőt a testület 35/1990- es határozatában fölhatalmazta a vezérigazgatót a központ szerve­zetének átalakítására azzal a ki­tétellel, hogy az átalakítás álljon összhangban a vállalati tanács szervezet-korszerűsítési célkitű­zéseivel. Én ennek szellemében cselekedtem.- Ön, ha jól tudom, a megüre­sedett helyekre igaz, hogy pályá­zatokat írt ki, csakhogy a beérke­ző jelentkezések elbírálására szervezeti-működési szabályza­tuk szerint bírálóbizottságot kel­lett volna létrehozni. Ezt viszont úgy tűnik, hogy nem tartotta fon­tosnak.- A pályázatokra kivétel nél­kül csak egy-egy jelentkezés ér­kezett. Most arra milyen bizott­ságot hozzunk létre? Egyébként a beérkező pályázatok megfelel­tek a kiírási feltételeknek, s azo­kat kivétel nélkül megmutattam a vállalati tanács elnökének, a gazdasági igazgatónak, meg a szakszervezeti titkárnak is. Néz­ze, az igaz, hogy nem hívtam össze őket, és nem mondtam ne­kik, hogy ti most egy bizottság vagytok és rangsoroljátok azt a szakterületenként beérkezett egy-egy pályázatot. Nevetséges lett volna, nem gondolja? Tömeges elbocsátások nem lesznek- Egyetértek, de ennek ellené­re azt bizonyára tudja, hogy az elbocsátottak megkeresték a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseit azzal, hogy egy azon­nali és független törvényesség- felügyeleti vizsgálatot végezze­nek el a Nefagnál.- Tudok arról, hogy különbö­ző helyeken feljelentettek. Néz­ze, ehhez nekem nincs mit hoz­záfűznöm. A vizsgálat eredmé­nyéről viszont szívesen beszá­molok majd.- Vezérigazgató úr! Tervez- nek-e az idén további létszám- csökkentéseket?- Nem. A vállalatnak az a tö­rekvése, hogy az itt dolgozó 1700 ember jól megéljen. így a továbbiakban egyetlen dolgozót sem akarunk elküldeni. Az per­sze más kérdés, ha valaki alkal­matlanság miatt az utcára kerül. De még egyszer hangsúlyoz­nám, hogy tömeges elbocsátá­sok nem lesznek.- Köszönjük a beszélgetést! N.T. A kenderesi főutcán naponta elhaladó helybelieknek is látha­tó-hallható változásokat hozott az idei, negyvenegyedik tanév a Horthy-kastélyban működő me­zőgazdasági szakmunkásképző­ben. A korábban csak a növény­termesztő gépész szakmával is­merkedő fiúknak otthont adó in­tézmény tavaly szeptember óta lányok vidámságától hango­sabb. Nemcsak akiket nem vettek fel Kenderesről és a környékéről hetvenöt, nyolc általánost vég­zett lány jelentkezett tavaly az országban ötödikként itt, Kende­resen is beindított iskolarendsze­rű gazdaasszonyképzésre - tájé­koztat dr. Kulcsár Tamásné igaz­gatónő. - A gyakorlati oktatóhe­lyek száma csak harminchat ta­nuló felvételét tette lehetővé, ők most érkeztek el az első félévi szintfelmérő vizsgákhoz.- Véleménye szerint miért e nagy érdeklődés a régi oktatási rendszerünkben sem ismeretlen, nyugaton ma is ismert képzés iránt?- Jelenleg olyan kis gazda- asszonyok tanulnak nálunk, aki­ket a nyolc általános elvégzése után két helyre sem vettek el to­vább tanulni. Idén szeptemberre, az új tanévre viszont már eddig 193 olyan lány jelentkezett, akik első helyen a gazdaasszonykép­zést jelölték meg a továbbtanulá­suk céljaként. A mostani évfo­lyam Kenderesről és környéké­ről került ki, de az új jelentkezők között már van uzsabányai, er­dőtelki és érsekcsanádi lány is. Azt gondolom, a növekvő érdek­lődés oka elsősorban az általá­nos gazdasági helyzet, az élet- színvonal alakulásában keresen­dő. Az , utóbbi években egyre szűkült a vidéki lányok elhelyez­kedési, továbbtanulási lehetősé­ge. A mindennapi életben pedig egyre inkább létjogosultsága van az olcsóbb, csináld magad, úgy értem süsd-főzd vagy szabd- varrd magad gyakorlatnak.- Már ne haragudjon, de a lá­nyok azért igazán mégiscsak az anyjuk mellett sajátították el azelőtt a házi teendőket.- Alapvetően így van ez most is, csak hát a dolgozó szülőknek egyre kevesebb idejük jut faka­nálforgatásra, kotlósültetésre vagy éppen blúzvarrásra tanítani a lányaikat. S ha már így van, akkor a szülők fontosnak tartják, hogy mindezeket is lehetőleg is­kolarendszerű oktatás kereté­ben, szakképzett oktatóktól ta­nulják meg. Biztos vagyok ben­ne, hogy ízlés-, igény- és szokás­formálás szempontjából is meg­határozó lehet az itt eltöltött két év a leendő háziasszonyoknak. Ezenkívül, azt hiszem, egy kicsit elébe is mentünk a társadalmi­gazdasági változásoknak a gaz­daasszonyképzés beindításával. A tulajdonviszonyok megrefor­málása után mind több falusi asszony marad majd otthon. A családi vállalkozásban jól jön majd, ha valaki tud gépírni, is­meri az alapvető levelezési és jogi ismereteket, tudja vezetni a könyvelést. Alapok a vállalkozáshoz No és persze ha mindemellett jól tud főzni, ügyesen varr és a metszőolló sem töri fel a tenyerét - jegyzem meg a gazdaasszony­képző tankonyhája felé menet. A patika tisztaságú, korszerűen fel­szerelt helyiségben a lányok egy csoportja éppen tésztát gyúr, krumplit hámoz, kolbászt kari- káz Boda Zoltánná szakoktató irányításával.- A mai menü kolbászos bur­gonyaleves és lekváros derelye - tudom meg a kenderesi Budai Anikótól. - Itt, a gazdaasszony­képzőben nemcsak szólás-mon­dás az, hogy edd meg, amit főz­tél, merthogy mind a harmincha­tunknak az az ebédünk, amit ép­pen aznap a konyhai gyakorlatot végzők készítenek. Az étkezési norma szerint megkapjuk a vásá­rolt nyersanyagot. Savanyúsá­gokat, kompotokat, lekvárt és paradicsomlevet már mi raktunk el télire, még a tanév elején. Ép­pen túl vagyunk a félévi szintfel­mérő vizsgán, én olyan tételt húztam, amit azelőtt odahaza so­se főztünk: milánói makarónit. Hiba nélkül készítettem el, azóta már a család is rendelt tőlem ott­hon, vasárnapi ebédre.- A tésztagyúráson kívül mi mindent tanulnak még itt, és mit gondol, hogyan tudja majd hasz­nát venni?- A szakszámtan a mindennapi gyakorlatban előforduló számí­tásokhoz, a háztartás-gazdálko­dás például az ételreceptek, a ru­haanyagok kikalkulálásához nyújt segítséget. Mindenféle egészségügyi ismeretet sajátí­tunk el a csecsemőgondozástól az elsősegélynyújtáson keresz­tül, a betegápolásig. Én úgy gon­dolom most, hogy a képző el­végzése után valamilyen vállal­kozásba kezdek. Talán cukrász­dát vagy butikot nyitok. Ezenkí­vül úgy tudom, legalábbis olvas­tam effélét az újságokban, hogy külföldi munkára is szívesen al­kalmazzák a gazdaasszony-ok­levéllel rendelkezőket. Ez utóbbi elképzeléseik miatt tanulnak a második félévben a lányok közül többen német nyel­vet - tudom meg az igazgatónő­től. A tankonyhánál nem kevés­bé korszerűen felszerelt mini­varrodában pedig már a második félévi „nagy feladatra”, a blúz­varrásra készül a lányok egy má­sik csoportja. Mint kiderül, a le­endő gazdaasszonyok nem csak azt eszik, amit főznek, azt is hordják, amit varrnak. Elkelne egy minilarm is- Egy szövetszoknya megvar- rása volt a szintfelmérő gyakor­lati vizsgafeladat - újságolja a törökszentmiklósi Szegő Erika. - Jól sikerült, elhiheti, másképp ugye fel se venném. Azt hiszem, családellátásból se vallottam szégyent. Én egyébként heti két napon az intézet tanbüféjében is ténykedek, mert szeretnék majd később élelmiszer-eladó szak­mát tanulni. Barátnője, a szintén török­szentmiklósi Balpataki Erzsi pe­dig a gazdaasszonyképzőben szerzett egészségügyi ismerete­ket szeretné később hasznosíta­ni.- Igaz, hogy csak oklevelet ka­punk, ha végzünk, de aki szor­galmas, az akár a szakmunkás- vizsgára is felkészülhet itt a két év alatt. Ha sikerül elérnem a segédápolónői szintet, akkor megpróbálkozom majd a felvé­telivel az ápolónőképzőbe. Kint a kastélyudvaron mutatja dr. Kulcsár Tamásné, hogy a kis gazdaasszonyokat dicséri a szé­pen nyírt, hótakarót váró pázsit, a szakszerűen metszett sövény is. És - ahogy mondani szokták - máris a témánál vagyunk:- A tankonyhát és a minivar­rodát még csak be tudtuk rendez­ni a közoktatás-fejlesztési és a szakképzési alapból pályázat út­ján nyert pénzből. Nagyon kelle­ne viszont egy minifarm a kony­hakertészeti és a kisállat-te­nyésztési gyakorlat oktatásához. Szükségét látjuk egy egész­ségügyi kabinetnek is. Nemcsak az ezekhez szükséges pénz elő­teremtése látszik azonban ne­hézkesnek. A műemlék-fel­ügyelet sem igazán támogatja az említett új gyakorlati helyek ki­alakítását itt, a kastélypark mö­gött. Elgondolkodtatott, amit az igazgatónő mondott. Emlék­szem ugyanis, hogy volt idő­szak, amikor senki, a műemlék­felügyelet sem akart - vagy nem akarhatott - foglalkozni a kende­resi kastéllyal, éppen a Horthy birtokosjelző miatt. Aztán jól emlékszem arra is, hogy milyen sok kritikával illette a műemléki szakma és a közvélemény is a kastély melletti, akkor modem­nek számító oktatási épület fel­építését. A gyümölcsös, a konyhakert és az állattartó épületek viszont soha sem voltak idegenek az al­földi kúriák környezetétől. Ta­lán mégiscsak jó lenne, ha nem esnénk át megint - stílusosan - a fehér ló másik oldalára! Temesközi F. Nevetséges lett volna... Nem ördöngösség, de tanulni kell a kendöbeszegést is - vélik a törökszent­miklósi kislányok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents