Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-22 / 18. szám
1991. JANUÁR 22. 3 T raktorgyártásra is készül a Szolnoki Mezőgép (Folytatás az 1. oldalról) annál is inkább, mert az elszámolás ezentúl ugyancsak dollárban történik. A januári állás szerint a vállalat 1991-re hárommilliárd forint értékű mezőgazdasági gép gyártására kötött szerződést, s gyártmányainak kerek háromnegyede kerül dollárpiaci exportra. A vasúti vagonok, kamionok tizenkét országba diszponálják a nagyvállalat tizenkét gyárának termékeit, hetven százalékát Németországba. Jelentős dollárt hozhat az országnak a keleti piac is, többek között Ukrajnával, a baltikumi országokkal kezdtek biztató tárgyalásokat. Közismert, hogy az európai piacokon jelentős a konkurencia, a vállalat ezért törekszik a minőségi termelésre, a választék bővítésére. Az új évben megkezdik - licenc alapján - négy új kaszacsalád gyártását, műtrágyaszórók, csőtörő adapterek, rendkezelők előállítását. Újdonság lesz a farmergazdaságokhoz méretezett művelőeszközök forgalmazása és egy külföldi céggel együttműködve modem, gazdaságos eszközhordozó traktor gyártása. A minőség érdekében növelik a gyárak önállóságát, érdekeltségi rendszerét, a megkapott önálló export-import jog minél jobb kamatoztatását. Versenyben az osztrák és a cseh vállalkozókkal Bécsbe készülnek a jászsági építők Az utolsó évek enyhe teleit jól kihasználták a jászsági építők, mert szinte megszakítás nélkül tudtak dolgozni a kőművesek is. Igaz az eredeti profil, az építőipari tevékenység, már a teljes árbevételnek csak a felét adja, azonban továbbra is ez a legfontosabb munka a szövetkezetben. Saját értékesítésben építenek lakásokat, ami a telekvásárlással, esetleg az ott levő ház elbontásával kezdődik. Bevételhez csak akkor jutnak, amikor vásárlót találnak az elkészült lakásra, irodára, üzletre. Nagy tőkét leköt (hosszú időre) ez a tevékenység, éppen ezért alapvető érdeke a szövetkezetnek, hogy ne álljon az építkezés, hogy minél előbb áruba bocsássák a házat. A múlt évben 40 lakást építettek, értékesítettek, négyzetméterenként 20-23 ezer forintos áron. Befejeződött az Érparton az ÉVM- mintalakótelep építése az utolsó 34 átriumos lakás eladásával. Bár készülnek ott a hasonló beépítésű tömbök további kivitelezésére is, de j elenleg a városközpontban építkeznek, és a Jászsági Építőipari Kisszövetkezet kivitelezésében készül Já- szapátin a gyógyszertár a szolgálati lakásokkal. A piacra történő lakásépítés kiegészül az ingatlanforgalmazással. Ha szükséges, a vásárolt telek értékét beszámítják az újonnan elkészült lakás árába. A jászberényi érparti ÉVM- mintalakótelep megnyerte az izraeli hatóságok tetszését is. A magyar állam és az ottani illetékesek között előrehaladott tárgyalások folytak a teljes technológia (tervek, építési módszer, építőanyagok) átadására. A fővállalkozója a Jászsági Építőipari Kisszövetkezet lett volna. A közel-keleti válság azonban meghiúsította az üzletet, pontosában elnapolta a magyar (jászberényi) mintalakótelep felépítését. Ehelyett Bécsben próbálkozik a szövetkezet (jól fizető) munkához jutni, ahol már a világkiállításra készülődik a város. Épületek, lakóházak felújításába, lakásfelújításokba, épületátalakításokba kapcsolódhat be, ha a versenytárgyalásokon méltó ellenfele lesz a cseh, az osztrák és a más magyar kivitelezőknek. Teljesült a 220 milliós árbevételi és a 6 milliós nyereségterv, és ebben nem lebecsülhető az önálló szakszerelőipari munka és az exportra történő faipari termékgyártás, de az egyéb kiegészítő tevékenységek sem, mint a tervezőiroda, a szálloda és kávéház üzemeltetése, sőt a múlt évben létrehozott Kábel TV Kft. Az új évre még nincsenek tervek csak elképzelések. A verseny az építőiparban is tovább éleződik. Szeretnék helyben foglalkoztatni dolgozóikat, de a Jászság nem tud elegendő munkát adni. A bécsi vállalkozás tehát nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, amitől mind a 280 dolgozó sorsa függ-lpnapló Megnyílt a második front, már Törökország felől is támadják Irakot a szövetségesek. Isztambuli barátomat és szüleit kérdeztem, nem nyugtalanok a hadi események miatt? Esetleg éppen azoktól félve látogattak éppen most Magyarországon tanuló fiukhoz? Meg sem rezdült a kezükben a teáscsésze. Nem nyugtalanok. Nem lesz semmi baj, legyőzik a diktátort. Biztonságban érzik magukat. Irigylem a nyugalmukat. Nagycsoportos lányomat figyelem, aki karácsony óta csak babázik, addig fiúsabb játékai voltak. Öltöztetgeti a babáját, rakosgatja az aprócska bababútorokat, rendezkedik, közben énekelget. Kiscsoportos fiam elszántan autózik, megszállottan, mintha a világ egyéb dolgai hidegen hagynák, hasal a szőnyegen, tologatja a kisautóit, berTeg hozzá, néha olyan intenzíven, hogy egymás szavát sem értjük, ha netán beszélgetésre szánjuk magunkat. Néha eszébe ötlik egy-egy fontos kérdés, akkor abbahagyja a berregést.- Anya, mikor jön már a... a...- Micsoda?- A taxifüles. Alig múlt el karácsony, a tapsifülest várja, a húsvéti ünnepet, de annyira szereti az autókat, hogy önkéntelenül szójátékká szövődik tudatában a szó, jóllehet a blokád idején (és utána is) ellenpropagandát fejtettem ki a családon belül e foglalkozási ág képviselőivel szemben, de íme, úgy tűnik, hiába. Minden fenntartásom ellenére együtt kell élnem a taxifülessel. A srác pedig berreg tovább, aztán megint felüti a fejét, mond valamit, játszik, a szavakkal is. Nála a kacsintott úgy hangzik, hogy csiklantott, a hintőpor, amit Pintyőtől vettünk a vásárcsarnokban, Pintyőpor, és így tovább. Mire nőnek? Nem vagyok nyugodt. Az Öböl tulajdonképpen elég közel van. És Litvánia is. Körmendi Lajos ______________________________________ Jegyzeűapoí^ A kultúra ereje Százhatvannyolc évvel ezelőtt ezen a napon írta meg Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában a Himnuszt. A magyar nép zivataros századaiból alcímű költeményt később Erkel Ferenc megzenésítésében fogadta himnuszává a nemzet. Két éve, az akkori Hazafias Népfront javaslatára január 22-ét az egyetemes magyar kultúra napjává nyilvánították. "... nyújtson kezet e napon lélekben és elhatározásban köztünk élő, s az emlékezetben élő egyaránt, itthon és mindenütt a világban, különféleképpen gondolkodók, eltérő korúak, nyújtson kezet a nemzeti kultúra megismerésében, támogatásában és abban, hogy erejét, tudását az egész emberiség érdekében fejthesse ki" - olvashattuk többek között a felhívásban, amely kedvező visszhangra talált. Országszerte ünnepségeket tartottak, megemlékeztek Kölcseyről, néhol közös Himnusz-tanulásra szólítottak fel. Ez utóbbi ugyan meghökkentő volt, de sajnálatosan aktuális. A Himnusz nyolc versszakából ugyanis általában csak az elsőt ismeri a társadalom egy része. Ezt énekeljük közös örömünkben, bánatunkban. A többi versszakot nemigen őriztük meg emlékezetünkben, jóllehet az általános iskolában mindenki számára kötelező ma is az egész vers tudása. Az, hogy elfelejtettük nemzeti énekünket, nemcsak műveltségbeli hiányosság, hanem azt is jelzi, hogy identitásunkkal sincs minden rendben. Az elmúlt évtizedek úgynevezett internacionalista szelleme megtette a magáét. Nemcsak a Himnusz verszakait felejtettük el ugyanis, hanem szinte egész kulturális örökségünket, értékeinket, történelmünket, gyökereinket. Mindazt, ami megkülönböztet bennünket Európa, s a világ más népeitől - és ami össze is köt velük. S ez nem a hamis gulyás-, csikós romantika. A magyar kultúra az évszázadok során képes volt egyetemes értékek alkotására, amelyeket jobban ismer a művelt külvilág, mint mi a határokon belül. Van tehát pótolni valónk bőven, a Himnuszunk tudásán kívül. Jó alkalom lenne erre a magyar kultúra napja, de a kezdeti felbuzdulás után már tavaly is "csendes" volt január 22-e. Az idén meg mindössze egyetlen rendezvényről kaptunk hírt a megyéből: Kisújszállásról, ahol a városháza előterében kiállítást rendeznek kulturális értékekből. Kisebb bajunk is nagyobb most ennél - jegyezhetné meg bárki - a kultúra amúgyis a csőd szélén áll. E vélekedést azonban csak azok osztják, akik nem tudnak túllépni az utóbbi évtizedek beidegződésén, amely szerint a kultúra "nem termelő szféra" lévén másodlagos, sőt sokadlagos, mondhatni utolsó a sorban. Hogy ez mekkora tévedés, ma már világosan láthatjuk, saját bőrünkön érzékelhetjük. Kulturális örökségünk, hagyományaink ismerete, ápolása, őrzése sohasem lehet másodlagos, hiszen ez az az erő, ami összeköt bennünket, közös cselekvésre késztet. S ez utóbbiakra most megint igen nagy szükségünk lenne. T.G. Karóhegyezök Mostanában földet foglalnak. Akik ősi jusson tulajdonosnak hiszik magukat, karókat vernek az egykori családi birtok szegleteibe, és ezzel elűzni vélik a "közös" szellemét. Sajátságos dolog, alighanem magyar specialitás ez is napjainkban. Sokakat felháborít az eljárás - tulajdonképpen irritálja a megnyugvásra váró közszellemet mindig is a törvénytelenség - ám a kisbaltával cölöpöket kalapálok indulatait meg lehet érteni. Csak kissé vissza kell hozzá lapozni a nem is távoli történelembe. Gyermekkorom legszebb éveit nagyapámék piros cserepes tanyáján töltöttem. Anyai ágon törtető, magukat soha nem kímélő, munkában morzsolódó ősöket adott nekem a sors. Nagyapámtól korábban a kakas sem ébredt a tanyán, de lefeküdni sem feküdt később senki: ő volt az, aki utolsónak látta a jószágokat, megigazította a lakatot a magtáron, s bedobta a tyúkólba a gallyakra ágyazó, eltévedt jércéket. Neki Fekete Gyula állított egy szerény irodalmi kopjafát egyik regényében. Az író ugyanis nagyapámék kosztolt diákja volt. Ez a lelke mélyéig becsületes emberpár nyomorban, számkivetésben halt volna meg, ha apám nem veszi magához a két öreg szülét: bűnük az volt, hogy a tanyájuk köré összekoplaltak egy szép darab földet. Bele is haltak. Láttam nagyapámat feküdni puszta ágydeszkán, mert a lepedőt is elvitték alóla, úgymond adóba. Nyugodjon békében! Talán ez még kijár neki, amiért a szocializmus anyagi alapjainak megteremtéséhez vagyonával hozzájárult. A földtől magam jó messzire keveredtem, de az indulatot azért megértem. A közelmúltban egy termelőszövetkezeti központban jártam. Meleg irodákban kényelmes hivatalnokok ültek, a földszinten elegáns vállalati büfé, üzemi étkezde. Komfort minden mennyiségben. Nem olcsó mulatság, gondolom. Alighanem a tej, a kenyér és a hús árában benne van az üzemetetésük. Délelőttönként a téesztagok, meg az alkalmazottak lemennek, s megisznak egy kávét. Persze, aztán láttam - igaz azt meg a tévében - mai rabszolgákat is. Sokszorosan kitüntetett termelőszövetkezet a megye északi csücskében gályarabokat tartott szárazon. Patkányrágta helyiségben, állathoz is méltatlan körülmények között teperték a jövedelmet a közösbe. Ők is téesztagok voltak. Mit mondjak, az sem volt szívderítő látvány. Hát akkor mi legyen? A szövetkezetek azonnali szétverése az országot katasztrófához vezetné, ezt azért leszögezhetjük. Hogy hová jutott volna a magyar mezőgazdaság, ha nem a közös úton indul el - ma már megjósolhatatlan. De hogy hol van ma, ez ténykérdés. Tudja garantálni a mindennapit: van kenyér, hús, tej, egyelőre. Hogy így kell nekivágni a harmadik évezrednek? Biztos, hogy nem. A földdel is ügyeskednie kell az arra született vállalkozónak, a magyar paraszti vénát megörökölt gazdálkodónak. Érdekes, hogy miközben ezzel szinte az egész ország egyetért, nem mozdul semmi az ügy érdekében. Nincs hatályos földtörvény, így nincs még vállalkozói kedv sem - azt a néhány földfoglalót leszámítva -, mert a látótávolság a határban olyan, amilyet az Útinform egy ködös hajnalon a gépkocsival közlekedőknek prognosztizál. Nincs pénze a parasztnak. Azt mondják, egy kisebb - úgy tíz hektáros - földbirtok privatizálásához, és a gazdálkodás beindításához legalább kétmilliós induló tőke kellene. Hol az a bank, amelyik ezt holnap egy autogrammért és persze jelzálogként felkínált ingatlanért kibírható kamat mellett megelőlegezi? És ha pénz van, hol vannak a kisfogyasztású, maszek igényhez készült traktorok? És a többi mezőgazdasági gépek? A mezőgépipar mióta tudja, hogy ez a jövő, mégis rakétakilövő nagyságú monstrumokat gyártanak, forgalmaznak. Mindenki, aki érdekeltebben a témában áll, tétlenkedik, és méltatlankodik, ha valahol a karókat hegyezik. Jó, persze, sokfelé lehet és kell is mostanság figyelni. De azért az első a föld, amin állunk. Es a föld, amiből élünk. Vele végre történjen már valami. És ha lehet, az isten szerelmére, ne törvénytelenül! Palágyi Béla Elegendő a tavaszi vetőmag (Folytatás az 1. oldalról) Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a nagyüzemek is elegendő szaporítóanyag birtokában kezdhetnek hozzá a vetési munkákhoz. Megfelelő készletek vannak a tavaszi gabonák vetőmagjaiból, kiszélesedett a napraforgó hibridek választéka és az aszály ellenére a garantáltan vírusmentes vetőburgonyából sem lesz hiány. Ugyanígy a borsófélék, a lucerna és a fűmag ellátása is probléma- mentes. A következő vetési idény neuralgikus pontjának minden bizonnyal a kukorica tekinthető. A szárazság hatása nem maradt el, a takarmányhoz hasonlóan a hibridkukorica is gyenge termés- eredményeket produkált. Már tavaly októberben megkezdődött az igények felmérése, de a termelési rendszerek nem adták le időben a kft.-nek a vetőmagrendelést. így fordulhatott elő az a helyzet, hogy a gazdaságok azt hitték, a termelési rendszerek biztosítják számukra a szükséges szaporítóanyagot, holott nincs nekik elegendő kukoricavetőmagjuk. A vállalat azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy a megye kukoricavetőmag- igényét kielégítse, de csak azokat a gazdaságokat tudják teljes körben ellátni, akik tőlük rendeltek szaporítóanyagot. Az élet valamennyi területén jelentkező áremelések természetesen a vetőmagok árait is erőteljesen befolyásolják. A termelési költségek nagyarányú növekedésének egy részét a kft. vállalja magára, de még így is elkerülhetetlen a növényi szaporítóanyagok átlagosan 13-15 százalékos áremelése. L.Z. ...a paradicsomba megy. (Fotó: Tarpai)
