Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-10 / 208. szám

1990. DECEMBER 10. 3 Kiforrt a rizling, csahol a Rizling Beszéljünk róla! Válás magyar módra Nem is olyan rossz dolog egy elhamvadt sze­relem parazsait újraéleszteni. - Ezt nem egy ön­­kormányzat képviselője mondta, pedig tehette volna, mert arról beszélt, hogy hatósági ügyeik intézéséhez közösen alkalmaznak egy szakértőt valamikori házasfelükkel. Elváltak, az elmúlt hónapok klímája kedvezett a „kiugrásnak” eme frigyből, és nem is késlekedtek - egyikük ment jobbra, és a másikuk is, de természetesen nem azonos úton. Hát ennyi a történet. Az utóbbi években meg­növekedett a válások száma ilyen értelemben is. Érthető ez, hiszen a korábbi esztendőkben meg­annyi kistelepülés arra kényszerült, hogy odaad­ja ártatlanságát és csekélyke pénzét a szomszé­dos nagyobbnak. Nem voltak egyedüliek, mert hasonló kényszerházasság „áldozata” lett egy csomó jól vagy kevésbé jól menő termelőszövet­kezet, kis- vagy nagyüzem, iskolai intézmény. Milyen gyümölcsöt hoztak ezek a házasságok? Az esetek jelentős hányadában keserűt. Jobbfajta anekdoták felsorolása következhet­ne most minderről, például arról, hogyan üvöl­tötte ki a szobájából a megye egyes számú párt­­embere a házasságra kiszemelt szerencsétlen, vi­szont annál jobb sertéságazattal bíró kis téesz elnökét, vagy éppen arról, hogyan kullogott az elöljáró pénzt kérincsélni a szomszédba a beázó öregek otthonához, vagy arról, hogy miként ki­abáltak oda a falugyűlésen a közös tanácselnök­nek: ki vagy te? Nincs értelme a szellemeskedésnek. Zajlottak és zajlanak a válások, szabad tere van az önálló­ságnak. S lám, ahogyan erről nem is olyan régen szóltunk e hasábokon: újra összeállnak bizonyos kérdések megoldásához, mintegy élettársi kap­csolatot kialakítva a települések. Éppen egy nagy szétszakadási elgondolás kapcsán adtunk hírt egy összetartásról. Igen, a Jászságról volt szó eme sorokban. A szándék mögött, mint az imént emlegetett kényszerű kapcsolatok hátterében is, tengernyi a keserűség. Égy cseppje ennek csak például az a 900 éves évforduló, a megyeszék­hely jubileuma, amikor is - a jászságiak még sokáig a szolnokiak fejéhez vágják ezt, nem alap­talanul - egyre-másra mentek az önkéntes fel­ajánlások az ünnepelt város renoválásához. Most tehát az elszakadást fontolgatják az önkormány­zatok vezetői, egy honatya személyében szószó­lójuk is van. Egy pillanatra ijesztőnek tűnik mindig a beje­lentés a válási szándékról. A Jászság a Nagykun­ság és Szolnok nélkül? Ha az ember túl van egy torokszorító pillanaton, amikor már nyilvánvaló­vá válik számára, hogy megromlott a felek kap­csolata, könnyebben mérlegeli a tényeket. Nos, úgy tűnik, e keserű gazdasági helyzetben, amikor óvodára és közintézmények fenntartására alig­­alig futja, semmi szükség kimondani, hogy sza­kadjanak el a szálak, mert azok már régen elpat­tantak. Legalábbis ami a gazdaságot, a gazdálko­dást illeti, az önkormányzatok előtt új jogokat ír elő, új tereket nyit a törvénykezés. Más kérdés, hogy tudnak-e, akamak-e ezekkel élni, s ha igen, miként élnek velük a települések irányítói. Ki, mit választ, azt, ami elválaszt, vagy azt, ami összeköt. Tény, van itt tennivaló, hogy mást ne említsünk, abszurd dolog az, s nem más, mint az elmúlt esztendők öröksége, hogy egy jászsági ember hivatalos ügyeinek jó hányadánál nem helyben, hanem Szolnokon mondják ki a végső szót. Temérdek ésszerűsítésre van szükség - át­gondolandó azonban, hogy ez csak és csupán a babaruha visszaadásával lehetséges. Megfigyelhető, hogy egyre-másra kötnek egyezségeket hpznak létre egyesüléseket az ön­­kormányzatok. Érthető ez: együtt hathatósabban tudják képviselni érdekeiket. Égy megyében élni nem feltétlenül azt jelenti, hogy ki kell szolgálni a megyeszékhely érdekeit. Ma már azzal, hogy e város megyei jogú lett, nem is lehetséges ez. Egy olyan testület azonban, mint a megyei közgyűlés - amelynek a hét végén lesz az alakuló ülése -, már egyöntetűen, a jászságiakkal együtt képvi­selheti e régió érdekeit. Különös időket élünk: az elemi iskolások szá­mítógépekkel foglalkoznak, a polgármesterek pedig rejtvényeket fejtenek. A feladvány vala­hogy így szól: miből él meg a település 1991- ben? S ha ezt vesszük alapul, nem biztos, hogy az a legfontosabb kérdés: váljunk vagy ne vál­junk? Hajnal József Tanácskozás a koncessziókról Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) nyugodtan, az ellen már nincs kifogása a kutyusnak, hogy a gazdi társaságában oldalazzak a kis pincemesteri iroda felé.- Nagyon jó házőrző, akarom mondani pinceőrző - dicséri. - Volt már bizony, hogy a hét vé­gén a pince körül őgyelgő ille­tékteleneket leszedte a bicikliről. Régi ismerősöm Szigetvári László. Jelesebb ünnepek előtt én is mindig besorolok a Traban­tommal az A-s meg a B-s rend­számú kocsik mögé, hogy jóféle szentandrási rizlinget, kékfran­kost vagy traminit vigyek a csa­lád, a kollégák megbízásából. Beszélgetésre ezideig még nem adódott lehetőség. Most, hogy még előtte vagyunk az ünnepi borvásámak, jobban kitelik a pincemester idejéből.- Mióta is csinálja itt a bort, a Haladás Tsz pincészetében? - faggatom.- Csinálja ám a Jóisten! - tilta­kozik. - No, ezt nem káromlás­nak szántam, csak hogy tudja: a talajon, a napfényen meg a csa­padékon múlik elsősorban, ho­­ogy mit teremnek a szőlőtőkék, milyen bor forr belőle. Csak ha valamelyik hibádzik, akkor kell jobban beavatkoznia a borász­nak. De nem csinálja, hanem ke­zeli a bort. Csinálni hecsedliből, bodzából, meg miegymásból szokták!- Szóval, akkor mióta borász­­kodik itt Szentandráson?- Hatvannégyben végeztem Gyöngyösön, a szőlészeti-borá­szati technikumban, és mindjárt ide szegődtem "a szövetkezetbe. Nem sok dolguk volt még az iro­distáknak a munkakönyvemmel, merthogy a Haladásé benne az egyetlen pecsét.- Motiválta valamilyen csalá­(Folytatás az I. oldalról) A hiánypszichózis kiváltója, az aszály sújtotta kukorica már a terménytárolókban van - tájé­koztatta lapunkat Csörgő Albin, a megyei Mezőgazdasági Terme­lők Érdekvédelmi Szövetségé­nek növénytermesztési tanácso­sa. A legfontosabb takar­mánynövény eredménye megha­zudtolta a legpontosabb termés­­becsléseket is, hiszen a vártnál hektáronként két-három mázsá­val többet, 5,8-5,9 tonnát produ­kált. Egy tucat termelőszövetke­zetben viszont mintegy 400-420 hektár cukorrépa a betakarító gé­pekre vár. Egy-két héttel ezelőtt még fennállt annak a veszélye, hogy a „kombájngyilkoló” sár vagy a csontkeményre fagyott ta­laj miatt a répa egy része a föld­ben marad. Ha azonban a jelen­legi kedvező időjárás állandósul, akkor folyamatos munkával, esetleg éjszakai munka beiktatá­di indíttatás, hogy ezt a szakmát választotta?- A nagyapám is szőlővel, bor­ral bánt vagy ötven hektáron, a valamikori Makra-féle birtokon. Az édesapám pedig bolgárker­tész volt. Én is agronómusként kezdtem a téeszben, 1980 óta ve­zetem csak a pincészetet. Ami­kor ide kerültem, csak egy 380 hektós pincéje volt itt a szövet­kezetnek, egy zsuptetős présház alatt. Azóta épült fel a műszakon­ként 10 vagon szőlőt feldolgozó üzem, a 16 és félezer hektáros tárolótér.- Teli vannak most mind a hor­dók, a fémtartályok?- Dehogyis vannak! Annak idején, amikor a fejlesztéseket végeztük, volt még a Haladásnak vagy 280 hektárnyi szőlője. Idén ősszel már csak 144 hektárról szüreteltünk. Ahogy fogyott a dolgos kéz, úgy kellett csökken­teni a szőlőterületet. Engem an­nak idején az 1549-ik tagsor­számmal vettek nyilvántartásba. Most pedig, a nyugdíjasokkal együtt, jó, ha vagyunk téeszta­­gok hatszázan.- Ha már a szüret szóba került: milyen volt az idei termés?- Hatvan mázsát szüreteltünk hektáronként. Volt már jobb is, rosszabb is. Emlékszem, 1983- ban volt a rekord. Akkor fajtától függően 120 és 240 mázsa között teremtek a tőkék egy-egy hektá­ron. Volt aztán totálkáros évünk is, amikor mindent elvitt a fagy.- Kiforrt már az idei bor?- Ki, szerencsére, merthogy nem érte meg az óborunk az ün­nepeket. Most már az idei szüre­­telésű rizlingszilvánit szállítjuk a Pest megyében meg Jász-Nagy­­kun-Szolnokban nyitott hét üzle­tünkbe. Azt mérjük a jövő héttől az év végi ünnepekre bort vásár­lóknak is.- Nagy forgalomra számít?- Itt mindig nagy a forgatom. sával napok kérdése, és a téeszek elfelejthetik az idei cukorrépát. Az édes növényt éppúgy megkí­nozta a szárazság, mint a kukori­cát, ezért nem csoda, hogy a 31 - 32 tonnás hektáronkénti hozam nem örvendezteti meg a termelő­ket. A téeszek zömében most az őszi mélyszántásra összpontosít­ják a figyelmet, hisz 20 ezer hek­táron még nem jártak az ekék. A gazdaságok kapacitásuk minél jobb kihasználása érdekében szí­vesen segítik egymást, vállal­koznak bérmunkában történő szántásra. A segítő szándék azonban sajnos nem jellemző a cukorrépa betakarítására. Elő­fordult ugyanis, hogy egyes gaz­daságok a répa felszedését köve­tően rögtön hozzáláttak a gépek javításához és nem adták bérbe a szorult helyzetben lévő szom­szédos téeszeknek. Ez a magatar­tásforma mindenek előtt a gépe­sítési háttérnek, a leromlott mű-Ameliett, hogy heti 25-30 hektó bort elszállítunk a kiméréseink­be, havonta 50 hektónyit elhor­danak kannákban is a vevők. No, nem a helybeliek elsősorban, mert a szentandrásiaknak igen­csak mindenkipek van a portáján pár sor szőlője, ha más nem, lu­gasa. Pest megyéből, Nógrádból meg Hevesből is sokan járnak hozzánk borért. A húsvét és a karácsony előtti napokban kimé­rünk száz hektónyit mindig. Gondolom, maga se csak azért jött most, hogy beszélgessünk. Persze, hogy nem. Nyújtom is át a pénztári befizetést igazoló nyugtát és indulunk a pincébe, amiről ő azt mondja, hogy csak süllyesztett bortároló. Merthogy az igazi pincék mégiscsak a hegyoldalban lévők. Amíg negy­ven liternyi rizlingszilváni he­lyet cserél a hatalmas hordóból a demizsonomba meg a kollégák műanyagkannáiba, hallgatom Szigetvári Lászlót: - Kínálnám, hogy ízlelje meg, dehát tudom, tiltja a vallása. Egy szektához tartozunk egyébként, én is Tra­banttal járok ki naponta, ki tudja, hány év óta már ide, a szentand­rási határba, Jászapátiról. A bor felől nyugodt lehet, nem vall szé­gyent vele a vendégei előtt. Igaz, hogy a sok napfény mellett elkelt volna jóval több csapadék a nyárutón a cukorképződéshez a szőlőszemekben, de azért tiszta, harmonikus ízű borok forrtak az idei termésből is. Alig csapódik be az elköszönő pincemester mögött a présházaj­tó, mellettem pedig a Trabant aj­tó, csahol megint a fekete eb ve­szettül. Ha meggondolom, igaza van. Tíz éve éjjeli- meg nappali­őrködik a pince körül. Tőlem meg még annyira se tellett, hogy helló, Rizling, milyen volt az idei csonttermés? T.F. szaki állapotú kombájnoknak tudható be. Arról van szó, hogy néhol féltik ezeket a matuzsále­meket, mert új gép vásárlására nincs pénzügyi fedezet. A mezőgazdászoknak tovább­ra is komoly fejfájást okoz a rendkívüli csapadékhiány, hi­szen az utóbbi hónapokban le­hullott eső ellenére a mélyebb rétegekben porszáraz a talaj. Az idei esztendő száz milliméteres csapadékhiánnyal indult, ezt pe­dig tetézte, hogy év közben az 50 éves átlaghoz képest 140 milli­méterrel kevesebb eső áztatta a földeket. A jövő évben tehát vár­hatóan tovább folytatódik az ön­tözési konjunktúra a termésbiz­tonság fokozása érdekében. A nagyüzemek 1991-re prognosz­tizálható anyagi helyzete azon­ban az ilyen jellegű fejlesztése­ket önerőből nemigen teszi lehe­tővé. L.Z. Küzdelem a betegségek ellen Már Hippokratész megmondta... „Első tekintetre egyáltalán nem hasonlítanak egymásra a be­tegségek, annyira különböznek egymástól a megtámadott részek. Holott minden betegségnek egy­forma a létezésmódja, csak a fészkük különböző - ez a mondás Hippokratésztől származik, és hogy mennyire igaz, azt nap mint nap tapasztaljuk. Népbetegsége­ink - az elhízás, a magas vérnyo­más, a szív- és érrendszeri meg­betegedések okai azonosak: az önmérgezés (alkohol, cigaretta, nikotin, kávé, konzerválószerek) a helytelen táplálkozás, a sok hús, zsír, szénhidrát, kevés zöldség, gyümölcs fogyasztása. Sokat ront egészségi állapotunkon a mértéktelen gyógyszerfogyasz­tás - elsősorban a nyugtátokhoz, altatókhoz, izgatószerekhez, fáj­dalomcsillapítókhoz nyúlnak sokszor. A természettől való el­szakadás az urbanizáció, az ipari civilizáció se tett jót az ember­nek. Betegségeink kialakulását elősegíti az ülő életmód, a moz­gáshiány, a rohanó életmód, a ne­gatív stresszállapotok, a szoron­gás.” Mindezekre az összefüggések­re a karcagi kórházban egy falra kiakasztott táblázat figyelmezteti a beteget. Persze megoldásokat is javasolnak. A test méregteleníté­sét (gyümölcskúrák, talpmasz­­százs), vegetáriánus, termé­szethez közeli életmód, gyógy­növények használata és - minden nap egy jó kis mozgás. És hogy ez mennyi legyen? A finnek sze­rint 15 perc futás, vagy kerék­pározás. Ha nincsen kerékpárunk vagy nem akarunk futni, megte­szi félóra gyaloglás is vagy 20 guggolás 1 perc alatt. A koncessziós szabályok kérdé­seiről vasárnap kezdődött kétna­pos tanácskozás Budapesten, a Fri­edrich Neumann Alapítvány szer­vezésében. A „Koncessziók Euró­pában” elnevezésű fórumra a kon­tinens legismertebb szakértői - töb­bek között hollandok, franciák, olaszok - érkeztek Magyarország­ra. Az előadások a szóban forgó téma szinte minden fontosabb részletével foglalkoznak: a pénz­ügyek, a különféle szabályozási formák, az egyes országok konkrét koncessziós gyakorlata lesz a té­májuk. Hazánk számára azért nagy je­lentőségű ez a tanácskozás, mivel a magyar szakemberek megismer­kedhetnek a nemzetközi gyakor­lattal. Egyes elképzelések szerint autópályákat, a távközlést és eset­leg bányákat kívánnak a későbbi­ekben Magyarországon koncesszi­ós formában működtetni. Az egyik leglényegesebb kér­dés: az állam milyen tevékenységi köröket tartson meg magának, il­letve vagyonának mely részét adja át időlegesen vagy végleg magán­­vállalkozók kezébe. (MTI) napló Az elmúlt évtizedekben az irodalom egyik legfontosabb feladata az volt, hogy tanítsa meg az olvasókat, azaz az ország lakosságát gyana­kodni, kételkedni mindabban, amit a hivatalos propagandában oly nagy elhitető erővel igye­keztek a népbe belesulykolni. Ma az a legsürgősebb teendője az iroda­lomnak, hogy a végtelenül elfáradt, elcsüggedt, kiábrándult, elfásult magyarságot tanítsa meg hinni. Arra kell ösztönözni ezt a megtört népet, hogy legyen tartása! Hogy legyen kitartása! Nem elég, ha az író csak szórakoztat. Nem kell beszélnünk magyar mivoltunkról, elég azt emelt fővel, bölcs, szerény öntudattal megélni. Csendesen, de erővel. Mindez különösen lényeges napjainkban, hi­szen most indul nálunk, mondjuk így, némi túl­zással, a világ újrafelosztása,"a privatizáció, aki kapja, marja, éhes farkasok maradnak meg csak a küzdőtéren, a riadt ölebek, a gyámoltalan há­zőrzők csak áldozatok lehetnek. Ebben a harcban az irodalom jelentéktelen szereplővé válik, a társadalom perifériáján ten­gődő statisztává, keveseket érdekel majd a vers, a novella, a regény, a dráma... A standokon is ellepi az irodalmat a krimi, a horror, a pornó és egyéb keresett sikerkönyvek. De az irodalom mégsem tehet mást, mondja a magáét, vagy ha nem mondja, hát sugallja, kitaszítottként, szegényként is. És egyszer, talán csak nagysokára, talán csak generációk múlva, a mostani éhes farkasok utó­dai előveszik a most félresöpört könyveket, amelyek hinni tanították a magyarságot, s azok szíven ütik majd őket. Ott fiinak majd gazda­gon, elszorult torokkal. Körmendi Lajos Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság javítóüzeme Szolnok, Vörös Hadsereg út 13. VÁLLALJA KÖZÉLETEK ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK részére NIVA, VOLGA, LADA, WARTBURG, TRABANT típusú sze­mélygépkocsik BARKAS, UAZ, LATVUA, ZSUK, NYSA típusú kis teher- és vegyes használatú gépjárművek, valamint TEHERGÉPJÁRMŰVEK, PÓTKOCSIK és UTÁNFUTÓK- műszaki vizsgára való felkészítését és vizsgáztatását- felújítását, javítását- szervizmunkáit- karosszéria-javítását, karambolosjavítását- belső burkolását- fényezését- alváz- és üregvédelmét- gumiszerelését és centírozását- műszeres vizsgálatát, autóvillamossági munkáit- fékpofa-felújítását- Sirokkó 231 tip., benzinüzemű fűtőkészülékek javítását- Sirokkó 241-265 tip., gázolajüzemű fűtőkészülékek javítását VÁRJUK MEGRENDELÉSEIKET Érdeklődni lehet: Nemes Antal műhelyvezetőnél Tóth István csoportvezetőnél személyesen vagy telefonon 56-32-255,730-1530 óráig '*42226/1* - ...... Lassan lecsendesül a határ-pe-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents