Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-10 / 208. szám
4 1990. DECEMBER 10. Az éjszakai műszakba járók gondja Sok bejáró dolgozó indul Törökszentmiklósról késő este Szolnokra, éjszakai műszakba. Többek között a papírgyárba, a járműjavítóba, a bútorgyárba, a húsiparhoz - jómagam pedig a Közép-alföldi Sütödék Vállalatánál dolgozom, három műszakban. Minden második héten éjszakás vagyok, amikor a Nyíregyházáról induló, 6111 számú személyvonattal szeretnék a munkahelyemre érni - utastársaimmal együtt -, ami a menetrend szerint 21.05-kor lenne Törökszentmiklóson, de legtöbbször 25-30 percet késik, és nem ritka eset, amikor több mint egy óra hosszát. A vasútállomás forgalmistája szerint azért, mert a a szerelvénynek Püspökladányban várakoznia kell, ott ugyanis a Romániából érkező kocsikat kapcsolják rá. Nem tudom elképzelni, hogyan engedheti meg magának a MÁV az említett késéseket? Ezzel kapcsolatos panaszunkat jelentettem a MÁV központi menetrendi csoportjának, de sajnos az volt a válasz, hogy nem tudnak rajta változtatni. Kétségbeejtő, hogy az ilyen ügyekkel szemben tehetetlen a MÁV! Nem tudom, mit szólnának, ha a vonat késése miatt felmerült költségeinket - a munkaidőből kiesett órák bérét, a taxiszámláinkat - benyújtanánk? Bajusz János Mint a vak ló, rontott előre a Niva vezetője! December 3-a, az idő 6.55. Az Agrokerhez vezető út előtti jobb kanyar, a TVM irányában haladok. Szürkeség, nyálkás út. A visszapillantóban észlelem, hogy egy kocsi egyre jobban „rám mászik”, 5-6 méterre meg is közelít, de a fél oldala már átlóg a bal oldalra. A kanyart már belátom, így bal indexszel és féklámpa-villogtatással jelzem, hogy lassítson, jönnek szemben. Az AS 90-18 rendszámú Lada Niva gépkocsi vezetőjét nem érdekli, vak ló módjára ront előre. Az sem zavarja, hogy a szemben közeledő Skoda is kétségbeesetten villog, húzódik a sárba, szeretne élve maradni. Erőteljesen fékezek és lehúzódok a padkára - szeretném megúszni a hármas ütközést, legfeljebb borulok az árokba... A Niva sofőrje „hálából”, amiért a frontális ütközéstől és bármilyen kellemetlen következménytől „elzártam” - az elnézést kérő, s akkor még talán kapó karjelzés helyett -, hadonászott és teli szájjal fröcskölt... Nem tudom, hol szerezte a jogosítványát (ha egyáltalán van), de nem ártana egy erős felfrissítés KRESZ-ből, defenzív, kulturált vezetésből. Azért köszönöm neki, hogy az előbbiek okán - kemény próbával - sikerült elkerülnünk a közelebbi ismeretséget, a szárnyaló autóvezetői géniuszával. Egyben javaslom, hogy inkább a roncsderbin kíséreljen meg hasonló manővereket - bár tartok tőle, hogy a pályán nem érne végig, és „tudását” megismerve, maximum egy talicskát bíznának rá. Dr. Gál Csaba Szolnok Legalább a blokkon láthassuk, mi, mennyibe kerül! A szolnoki Márka ABC-ben november 28-án, 17 óra körül csupán négyfélét vásároltam. A festékhiányos vásárlói blokkon egyetlen tételt sem tudtam azonosítani, de fejszámolással megállapítottam, hogy a pénztáros többet számolt - 135.30 helyett 169.30 forintot kért. Reklamálásomra - egy vállrándítással - azt mondta, minden rendben van! Az üzletvezető-helyettes közbenjárásával volt hajlandó visszaadni a 34 forintot. Ettől függetlenül kértem a vásárlók könyvét, mert szerettem volna bejegyezni a történteket, de nem kaptam meg. Annyit sikerült elérnem, hogy a láthatatlanságig halvány pénztárblokkot az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Márka ABC bélyegzőjével, valamint a kézjegyével hitelesítette a helyettes üzletvezető. Ügy vélem, amikor a mai árváltozásokat - a fogyasztási cikkeken nap mint nap átírt és nyomott módosításokat - már képtelenség követni, elvárhatja a vásárló, hogy legalább a pénztár-blokkon ellenőrizhesse: miért mennyit fizetett, és jól számoltak-e! Gyollai Ferenc _________________________________________________SzolnokJ Eltart-é a társadalom egy nyugdíjast? A Búzás Imréné és munkatársai által írt, „Szálka a nép szemében” című, november 26-án megjelent levélre válaszolnék, mivel magam is Törökszentmiklóson élek, s így feltettem a kérdést: Csak nem én is „szálka” lettem, mint nyugdíj mellett dolgozó, és hogyan is állunk ezzel a nyugdíjasellenes hangulattal, vagy inkább hangulatkeltéssel? Ä tartozik-követel szembeállításával szeretnék egy kis számvetést közölni, hogy vajon ki ad kinek? Esetemben, aki nyugdíjas főorvos vagyok, azért kényszerülök dolgozni a megérdemelt (?) pihenés helyett, hogy megszokott életvitelemet tartani tudjam. Mit adtam én a társadalomnak? Húsz év tanulást, és 1938-1950-ig fizettem ezért: felvételi díjat, tandíjat, vizsgadíjat, testi épségemet, személyi szabadságomat; a munkaerőmet 1946-tól 1987-ig; véremet (31- szeres véradó vagyok); fizetésem után a tőlem elvont s befizetett társadalombiztosítási járulékot, mely nyugdíjazásomig 1.220.452 forintot tesz ki, nyugdíjazásom óta pedig - a társadalombiztosítási járadék, a nyugdíjjárulék és a személyi jövedelemadóval együtt -1.685.923 forintot. S mit kaptam a társadalomtól? Lehetőséget a tanulásra, kedvezményes menzát egy évig, ösztöndíjat két évig; lehetőséget a korai halálra (a bombázás, a harctéri események alatt), 14 aknaszilánkot mindkét lábamba; éhezést az Odera és Dnyeper partján, az ezért ígért 500 forint havi nyugdíjemelést viszont nem; megalázást kollektív büntetésként a háborús részvételért; a munkalehetőségek széles skáláját, mint postai tisztviselő, asztalosinas, söröskocsis, kubikos, fatelepvezető, írnok, csapos, mentőtiszt, mentőorvos, mentőfőorvos, falusi körzeti orvos, járási főorvos, kórházigazgató, városi főorvos, igazgató főorvos. Fizetést általában több munkakör után kaptam, 506 munkahónapra - jutalommal együtt - átlagban havi 8.692 forintot; lehetőséget, hogy nyugdíjasként is dolgozzam - átlag napi 4 órában olyan orvosi munkakörben, amit a fiatalok nem vállaltak, mert nincs benne „fantázia”; a mai napig összesen 471 920 forint nyugdíjat. S hol a kamat? Azt csak nekem kell fizetni? Ezek alapján azt hiszem, még 7-8 évig magam tartom el magamat, akkor pedig elvárom, hogy sanda módon senki ne irigyelje azt, ami megillet. Egyébként a feleségem nem dolgozik. Abból él, amit én keresek - amolyan „nagyságos asszony” - ahogyan Búzásné és munkatársai vélik. Negyvennégy éves, kétszer volt leszázalékolva, ma is beteg, csökkent munkaképességű - volt munkahelyéről az „állampárt” idején utálták ki az „öntudatos párttag’ ’ munkatársai. Dr. Sülé Mihály Mezöhék az a falu, hol 10 forint a telek négyzetmétere. Van is keletje, egymás után építenek maguknak családi házat a fiatal héki párok. Az idén két ház már elkészült, többet alapoznak, s tavaszon talán az utca mindkét oldala ilyen beépült lesz már az önállósult kis községben. Fotó: K. É. Fő a bizalom!? Előzetes megbeszélés alapján, december elsején osztálytalálkozót tartottunk a „Szolnok étterem” sörözőjében. Bár ne tettük volna. Hogy miért? Mert nem a megbeszéltek szerint, hanem kevesebb személyre és ízléstelenül terítettek meg; félóráig várakoztunk, míg előkerült a felszolgáló, akinek lassú munkatempója párját ritkítja; újabb félórás várakozás után hozta a sajttal töltött rántott szeletet, amiben alig volt sajt - csont viszont annál több. Az első páros azért hagyta ott a találkozót, mert a vacsora után szerettek volna inni egy üveg üdítőt, a pincér azonban kerek perec visszautasította - mondván, nem ér rá, az asztalt kell rendbe tennie. Az időközben eltűnt pincért ketten kerítettük elő, hogy kérdezze már meg a vendégektől, ki, mit inna. A huszonnégy adag kávét előre kellett kifizetni, de csak nem akart az asztalhoz megérkezni, és a felére csökkent társaság egy óra múlva kaphatta meg a feketét - mellé a magyarázatot: kétszemélyes kávéfőzőjük van. Az italválaszték elképesztő. Nincs kóla, konyak és vörös bor, csak kétféle, pezsgő összesen két üveggel volt, s mint ez utóbbiról kiderült, nem 300 forintba, hanem 250-be kerül. Az udvariatlan, lassú kiszolgálás, a gyér választék végül is elrontotta a hangulatunkat. Mindehhez tegyük hozzá: előleget kértek, és minden rendelésnél azonnal kellett fizetni. Fő a bizalom! Fekete Judit Szeged A régi tanítók lelkesebbek voltak A nemzet napszámosaként - de meddig? című, Pécsi István tanár úr írásához szeretnék néhány gondolatot fűzni, mely ebben a rovatban jelent meg - november 29-én. Nem hiszem, hogy a mai pedagógusokra illene a „nemzet napszámosa” jelző, legalábbis az „igát húzó nemzet napszámosáé” nem! Addig, amíg a pedagógusok a heti 21-25 tanítási órával meg tudják keresni a havi bruttó 12.884 forintot, igen tisztességes napszámnak számít a bérük. Mit szóljanak a heti 42- 45, sőt több órát dolgozók? A mostani pedagógusokat - lakásépítkezésükből, öltözködésükből, kocsivásárlásaikból ítélve - az egyik legjobban fizetett rétegnek tartom. Elvárjuk, hogy a pedagóguspályán is a teljesítmény után járjon a bér, hiszen annyi olvasni, számolni alig tudó gyerek kerül ki a nyolc osztályból, hogy az már nem írható egyoldalúan a hanyag gyerekek és szüleik rovására. Régen „a nemzet napszámosai”, a TANÍTÓK lelkesebbek, gyerekszeretőbbek voltak - tisztelet a mai igazi pedagógusoknak -, és nem volt ennyi „statisztikailag buta gyerek” az iskolákban. B. A.-né Az utca szinte járhatatlan A szolnoki Fényes Adolf utca - a 2-20. számú lakások előtt - szinte járhatatlan, bokáig érő sárban, vízben „úsznak” az emberek. A gáz- és szennyvízcsatorna bekötése után ugyanis nem állították helyre az utat. Saját költségünkön zúzalékkővel terítettük le, de a nagy autók egykettőre szétdúrták. Sajnos a mentő- és tűzoltóautó is elakadna itt. A dolog szépséghibája, hogy a házak előtt 135 betongarázs van, és úgy látszik, a tulajdonosoknak megfelelő ez az állapot. Az utca végén, az úgynevezett „szép sorházak” előtt viszont már aszfaltos az út. Vajon miért vagyunk mi a város „mostohagyerekei”? Az illetékesek mielőbbi intézkedését várjuk. Dobos Jánosné Szolnok A tárgyalóteremből A veszekedés az osztozkodásnál kezdődött Lenne mondanivalója bőven, ha egyszer eszébe jutna, hogy meg kellene ajándékozni a világot egy izgalmas olvasmánnyal és megírná élete történetét. Szinte biztos, hogy úgy kezdené az „életművét”, hogy emlékezete szerint eddig körülbelül ötször volt büntetve, és hogy bűnlajstromán a bűncselekmények majdnem minden változata megtalálható. A folytatás se okozna neki gondot, emlékezőképességét se kellene megerőltetni ahhoz, hogy leírja: 40. születésnapja előtt egy esztendővel már a 6. börtönbüntetését is „kiérdemelte”. Az izgalmasnak ígérkező olvasmány hőse - ba megírná valaki - Kátai Tibor, Jászjákóhalma, Bihari út 13. szám alatti lakos lenne. Az olvasmányban fő helyen szerepelne Kátai legutóbbi büntetése. A Jászberényi Bíróság a tiszadorogmai születésű Kátait lopás, sikkasztás vétsége és más bűncselekmények miatt - mint különös visszaesőt - 1 év 5 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Büntetését letöltve, 1989 őszén szabadult a börtönből. Aki csak felületesen ismeri Kátait, jogosan gondolhatta, hogy a börtönben eltöltött 17 hónap hasznára vált. Szabadulása után azonnal munkához látott, pontosabban vállalkozni kezdett. Budapesti „jártasságát” felhasználva régi munkahelyeket keresett fel, és különféle munkát vállalt olyan régi ismerősök számára, akik éppen munka nélkül tengődtek. Ismerősei elkönyvelték, hogy sikeres vállalkozó lett belőle, ő maga is elhitte, hogy más ember jött ki a börtönből, mint aki oda bement. Ahol csak lehetett, el is dicsekedett vele, hogy simán megkeresi a havi 25 ezer forintot, meg hogy ezzel a pénzzel valójában kitűnő szervezőképességét honorálják. Amiről senkinek sem beszélt, hogy a havi 25 ezerből egy árva fillért sem juttatott 3 kiskorú gyermekének, és hogy már 21 ezer forint tartásdíjhátraléka gyűlt össze. Nem volt ilyen szűkmarkú, ha szórakozásra kellett pénzt kiadni. Ez év február 12-én sem, a jászjákóhalmi tsz borozójában, ahol olyan „mellénnyel” állt oda a rexasztalhoz, mint akinek nem számít sé az a pénz, amit elnyer, se az, amit elveszít. Igaz, utólag tagadta, hogy valaha is pénz lett volna a játék tétje. Amit elfelejtett tagadni: a pénzen - vagyis az osztozkodáson - veszett össze partnerével úgy, hogy annak az arcába sújtott. Odavágott olyan erővel, hogy darabokra törte orrcsontját. Orvosi nyelven szólva, 20 napon túl gyógyuló sérülést okozott. A Jászberényi Városi Bíróság dr. Gondos Imre tanácsa hozott ítéletet Kátai Tibor ügyében. Súlyos testi sértés és tartásdíj fizetésének elmulasztása miatt - mint többszörös visszaesőt - 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Kimondta, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.- ésal-Hozzászólás cikkeinkhez „Egy tollvonással megvonták a kedvezményt” című, november 22-én közölt olvasói észrevételre dr. Bagdi László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója válaszolt. A beteg gyermeket eltartó szülők részére járó családi pótlékkal kapcsolatban a következőkről tájékoztat. Ez év április elsejétől új törvény lépett hatályba, mely szerint a tartósan beteg, illetve testi vagy értelmi fogyatékos gyermeket nevelő szülők részére magasabb családi pótlék jár. Tartósan betegnek az a 18 évesnél fiatalabb gyermek minősül, aki állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra, ápolásra szorul. Néhány gondolatot szeretnék fűzni az „Akikre ferde szemmel néznek Kisújszálláson” című cikkhez, mely az Új Néplap november 23-i számában jelent meg. Amikor iskolába jártam, azt tanították, hogy legfőbb érték az ember. Az élet viszont azt tanítja, hogy legfőbb érték a vezető ember. Legalábbis a Fékon Ruházati Vállalat helyi üzemében. A fizikai dolgzókat szinte nem is veszik emberszámba. Nevetséges bérért görnyedünk 8 órát a gép fölött, ha azt kérjük, nézzenek már utána, mi az oka, hogy a 15-20 éves dolgozók teljesítménye tartósan alacsony, az a válasz: „mert lusták”. Arra senki sem gondol, hogy a normát rosszul állapították meg? Arról »még senki sem hallott, hogy a normamegtakarítás-Hogy melyek ezek a betegségek, kizárólag orvosszakmai szempontok határozzák meg, és az eseteket a 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet 1. számú melléklete sorolja fel. Az olvasó által említett konkrét esetbe az asztma bronchiale súlyos formái tartoznak, de csak akkor, ha évente - többszöri kórházi kezelés mellett - rendszeres szakgondozási kontrollra szorul a beteg. Megjegyzem, hogy 1990 előtt is csak ebben az esetben volt lehetőség magasabb összegű családi póték megállapítására. A levélíró szerint gyermeke állapota javult, így feltehetően már nem tekinthető súlyos betegnek. ra prémiumot kap a normás? A vezetők tisztában vannak azzal, hogy a vállalatnál dolgozók közül sokan élnek a létminimum alatt, akiknek a napi zsíros kenyér előteremtése is gondot okoz, mégis zsebre vágtak 30-40 ezer forint prémiumot. Nincs lelkiismeret-furdalásuk? Ha csak a mongol munkások szállásdíját osztották volna fel havonta a dolgozók között, nem lenne gond a munkaerőhiánnyal. Ha valóban nincs keret a béremelésre, munkaruhára, munkamódszer-átadásra, túlórafizetésre, új művelet betanítására, stb., legalább beszéljenek velünk emberi hangon! (Pontos névvel és címmel kaptuk e sorokat.) Ny. Z.-né Kisújszállás Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Lusták a dolgozók? A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL
