Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-06 / 205. szám
1990. DECEMBER 6. fgéplap 3 Múanyagöntöde a szántóföld közepén A gyümölcsrekesztől a katonai papucsig... ...sokféle műanyagterméket állítottak már elő a TSZKER törökszentmiklósi műanyag-feldolgozó üzemében. A 30 milliós beruházással épült, 35 fővel dolgozó modem részleg első születésnapjához közeleg. Igaz, február elsején került átadásra, de már tavaly októberben megkezdte próbaüzemét, s azóta jószerivel meg sem áll. Nemrégiben, mikor itt jártunk, s lenéztünk a „parancsnoki hídról”, csak két-három fröccsöntő gép árválkodott szétszórtan a hangár nagyságú teremben. Mostani látogatásunkkor már egészen más látvány fogadott bennünket. Megteltek a „lyukak” korszerű osztrák, olasz és főleg német berendezésekkel. Rekeszen és papucson kívül gyártanak itt egyéb polivinil- és polietilén-termékeket is (az előbbi rugalmas, „puha” műanyag, az utóbbi maszszív, „kemény”). Német megrendelésre szobaantenna-tartót, egyszer használatos injekciós tűhöz védőfejet, s újabban levegőszűrő betétet is. Az üzem tevékenységének profilját mégis a TM 10-es gyümölcsrekesz adja, amelyet egész évben folyamatosan öntenek. Idén 180-200 ezer került le belőle a gépekről, tűvédőből pedig 120 milliót gyártanak. A megrendelő kérésére ezeket a műanyag kupakokat a por-Mintha a lábukra öntötték volna! Szó szerint. Az idén 50 ezer honvéd lábbelije került le erről a gépről, jövőre már az első félévben ennek a dupláját szeretnék előállítani. Üzemkép a „parancsnoki hídról” szennyezés megakadályozása érdekében elkülönített, üvegfallal leválasztott üzemrészben állítják elő. Az itt képződő hulladékanyagokat újrahasznosítják, amivel mintegy 10 százalékos megtakarítást érnek el. Egyébként az alapanyagot elsősorban hazai előállítóktól szerzik be, kivételt képez a németeknek szállított antennaváz, amely szigorú előírások betartása mellett, speciális technológiával készül,- Milyen terveik vannak jövőre? - kérdeztük Koller István üzemvezetőt. Válaszában elmondta, hogy szeretnék tovább bővíteni gépparkjukat és a termékskálát is. A műanyagipar viszont jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van. A hihetetlenül magas alapanyagköltség-terheket csak megfelelő piackereséssel, rugalmassággal és sokféle termék előállításával lehet kivédeni. -técsi-Fotó: Mészáros Az egészség hónapja Illúziók nélkül a természetgyógyászatról Véget ért az egészség hónapja megyénkben. Novemberben számtalan előadás, bemutató, kóstoló hívta fel az érdeklődők figyelmét a természetgyógyászatra. Merthogy a gyógyszer nélküli gyógyítás, a természetes anyagok, kúrák, teák használata volt a témája ennek a hónapnak. Érdeklődő pedig akadt bőven. Úgy tűnik, hogy ezek a kérdések minden korosztályhoz közel állnak: az iskolás gyerekek épp úgy szívesen hallanak róla, mint az értelmiségiek vagy a fejkendős nénikék. Az idősebb korosztály ifjúkori élményeit, a népi gyógyászat hagyományait véli megelevenedni, a fiatalok pedig egy eddig nem ismert világot fedeznek föl. Ez utóbbi azért is vonzó, mert a természetgyógyászat még évekkel ezelőtt is berzenkedést váltott ki a gyógyszerek mindenhatóságára esküsző orvosokból. Ha nem is volt tiltott a természetgyógyászat, de a megtűrtségnél tovább nem jutott. Most pedig itt van, tessék - támogatást kap. Hogy az embereket mennyire érdeklik ezek a gyógymódok, arra jó példa volt az egészség hónapjának zárórendezvénye kedden Kunhegyesen, a művelődési központban. Az estébe nyúló programokra eljött a falu aprajanagyja. A helyszínen megismerkedhettek a természetes gyógymódokkal: hiszen volt ott talpmasszázs, árultak gyógyteákat, termálvízkrémeket, egészséges életet segítő könyveket. A galérián berendezett teaházban meg is kóstolhatták a szervezetünk működését kedvezően befolyásoló ételeket, italokat. A természetgyógyászati hónap tapasztalatait dr. Kádár Magdolna kunhegyesi főorvos, a megyei egészségvédelmi tanács elnöke összegezte. Elmondta, hogy a hónap célja volt megismertetni az embereket a természetes gyógymódok valódi értékével. Nem illúziókat akartak kelteni, hanem elősegíteni, hogy megfelelő kép alakuljon ki a természetgyógyászatról. Ugyanakkor rá akarták döbbenteni az érdeklődőket az egészség értékére, a betegségek megelőzésének fontosságára. Hogy az egészségét mindenki magában, magának igyekezzék felépíteni, és ne az egészség hiánya, a kórházi ágy juttassa eszünkbe, hogy többet is tehettünk volna önmagunkért. A rendezvénnyel egy időben a művelődési házban a nemzetközi környezetvédelmi fotókiállítás képeiből nyílt másodkiállítás. P. É. Földrajzra Teleki Pál tanította A század tanúja Dr. Rusvay Lajos nemrégiben vette át a Közgazdasági Egyetemen vasdiplomáját, helyi elismerésként pedig a honismereti mozgalomban végzett munkájáért Csete Balázs-emlékéremmel tüntették ki. A századunkkal egyidős, sokat próbált, a világ történéseit folyamatosan követő értelmiségivel jászalsószentgyörgyi lakásán beszélgettünk.- Lajos bácsi, a maga családja igazi redemptus-jász család?- A legidősebb ősünk 100 éves korában halt meg Apátin 1705-ben. A család a török alatt Nyitra megyében lakott, és 1699-ben jöttek vissza. A redempcióban három ősöm vett részt, egy 400, kettő pedig 100-100 hold földet váltott meg.- Kérem, foglalja össze életének és tanulmányainak fontosabb momentumait!-1901 augusztusában születtem, 1920-ban érettségiztem, majd az akkor megnyílt Közgazdasági Egyetemre kerültem. Pesten altkor nagyon szegényesen éltünk. Öt év alatt én nem voltam ötször moziban. Az egyetemnek nem volt menzája, a Kálvin téri szeretetotthon alkoholmentes éttermébe jártunk étkezni. De abban nemcsak alkoholt, hanem húst sem láttunk soha.- Kik tanítottak akkoriban az egyetemen?- Nagyszerű tanáraink voltak. Többek között Teleki Pál, aki az általános földrajzot tanította. Igen jó előadó volt, és az előadásokba gyakran beleszőtte Trianont. Kiváló tanárom volt Cholnoky Jenő földrajztudós és Klebelsberg Kunó, aki közjogot tanított. O kicsit beszédhibás volt, de nagyszerűen tudott előadni.- Hogyan alakult sorsa a diploma megszerzése után?- Jásztelekre kerültem főjegyzőnek, ami igen rangos állásnak számított. Örültem is, hogy sikerült elnyerni, de később nagyon megbántam. Takaros kis község volt, de tele volt adóssággal. A tanyai iskola kétszer annyiba került mint, amennyit előirányoztak, fedezet nélkül fúrattak artézi kutat. Ezzel annyira tönkretették a háztartást, hogy egy fillér sem maradt. Sokfajta bajunk volt. Nem engedték bevezetni a villanyt, önálló orvost sem akartak, mert a község nem bírta. Később adódott az a lehetőség, hogy államkölcsönnel öttantermes elemi iskolát építhettünk. Ezt a képviselő-testület semmiképpen sem akarta, még tíz fillértől is fáztak. Végül egy szótöbbséggel sikerült, amit viszont nekem kellett biztosítani.- Ezt hogyan értsem?- Az az én dolgom volt.- Mégis, miként tett?- Csak annyit, hogy az egyik képviselő-testületi tag közreműködésemmel kétszer szavazott! De szerencsére ma is megvan az az iskola. A falában van egy kis márványtábla, melyen a főbíró és a plébános neve mellett az enyém is szerepel.- Mondja Lajos bácsi, hogy becsülték meg akkoriban a jegyzőt, hogy alakult anyagi helyzete?- A harmincas évek végén 160 pengő körül kerestem, ehhez jött a magánmunkálat, ami szintén hozott valamit. Tíz év után 3006 pengőért tudtam venni egy Opel Kadettet, mert csak felét kellett előre kifizetni.- Hogyan alakult további sorsa? Gondolom 1945 után nem sokáig maradt jegyző...- 1946-ban jött az úgynevezett igazolóbizottság, és kezdték kisöpömi a közigazgatást, ahol régi ember nem maradhatott. Évekig rendőrhatósági megfigyelés alatt álltam, minden héten jelentkeznem kellett. Tíz év alatt tizenkét munkahelyen dolgoztam, voltam segédmunkás, raktáros, bérelszámoló, majd 1963-ban a jászberényi Vörös Csillag Tsz főkönyvelőjeként mentem nyugdíjba.- Amennyire én tudom, nyugdíjas éveiben sem tétlenkedett, rendszeresen jelentkezett pályamunkáival a megyei pályázatokon.- A kutatásokat már jegyzőként elkezdtem, 1942-ben megírtam Jásztelek monográfiáját, amit elfogadtak doktori disszertációnak. Az utóbbi években megírtam családunk és több jász település történetét. Csak azt sajnálom, hogy ezek nem hozzáférhetőek. Itt van például a Jászkunság, ami talán közölhetne belőlük.- Kutatásai alapján milyennek látja a jászokat?- Elég kipróbált nép, és sajnos mindjobban fogyatkozik, mert az a bizonyos jász öntudat, az már kezd kiveszni. A régiek főleg a földművelés területén voltak otthon, és a földjükhöz körömszakadtáig ragaszkodtak. Inkább szereztek hozzá, mintsem elpocsékolják. Általában jó gazdák voltak, szerették a jószágot. Megbecsülték 'a szegény embereket is, hagyták őket élni. Tartózkodóak voltak az idegenekkel szemben. Nem szerették az olyan jövevényeket, akiknek semmijük sem volt. A zsidókat eltűrték, földet nemigen hagytak nekik venni, de üzletelni hagyták őket. Jásztelken sok cigány volt, de nem okoztak különösebb gondot. A legtöbben zenéltek, de abból nem nagyon gazdagodtak meg. Éltek, ahogy éltek. Kéregettek, de lopni nem loptak.- Vannak, akik aulikusoknak tartják a jászokat, olyanoknak, akik igyekeztek a hatalom kegyeiben járni. Mi a véleménye erről?- Elöljáróikat minden érdek nélkül is megbecsülték. A király személyét szentnek tartották, az biztos. Nagy kultusza volt Apponyinak. Horthyt is tisztelet övezte. Többek között két jászsági testőre volt. Az egyik Jász Balázs, a másik Rusvay Gábor. Mindkettőt nagyon jól ismertem, és mind a kettő csak a legjobb véleménnyel volt a kormányzóról.- Végül hadd kérdezzem meg, mi a véleménye a Jászság önállósodásáról?- El lehet képzelni, mert ez a kétszázezer holdnyi terület és a százezer lakos tudna magának önállóságot teremteni. Volt erre már eddig is példa, Jásztej, Hűtőgépgyár, különböző jász kirendeltségek, ezeket lehetne önállósítani. Bár nagyon nehéz lesz, mert a megye, a felsőbbség nem tudni mit szól majd hozzá, mennyire akceptálja ezt a törekvést. napló A gyerekeim nagyon várják a Mikulást. Az egyik egy könyvet, a másik egy játékautót kért, no nem valami szuper játékcsodát, megteszi neki egy kis vacak is tizenöt forintért, a lengyel piacról is. Egy a lényeg: autó legyen, amit ő a földön hasalva órákig tologathat, berreghet hozzá, olyannyira, hogy amikor, mondjuk így, gázt ad, elnyomja a beszélgetést, sőt a még oly hangos televízió hangjait is. A gyerekek most erősen figyelnek az utcán, hátha látnak valami fehér szakállú, piros kabátos, puttonyt cipelő figurát, akiről gyaníthatják, hogy köze van a mostani ajándékosztó ünnephez, s talán, gondolják, ha nem voltak túl vásottak, őket is meglepi valamivel, valami nagyon áhított játékkal, édességgel, de semmiképpen nem a virgácsnak nevezett vesszőcskével. Az időjárás ehhez az olyannyira áhított Mikulás-járáshoz mondhatni ideális: derűs, tiszta, hideg, ám ez a hideg nem az a brutálisan fogvacogtató tél. És mit találunk mi, felnőttek abban a bizonyos puttonyban? Sok-sok szép, felemelő, dicsérő szót mondjuk arról, hogy Európa napkeleti felén mi jutottunk legnyugatabbra, már ami a demokráciát és egyéb fontos dolgokat illeti. Találunk továbbá sok-sok hálás, szinte a könnyekig meghatott mondatot a német egységről, s arról a szerepről, amit ebben Magyarország játszott, s ez oly jólesik nekünk, szinte észre sem vesszük, hogy közben a hálálkodók elvették tőlünk a keleti német piacot. Könnyekig meghatva nézzük, ahogy hatalmas élelmiszer-szállítmányokkal megsegítik a szűkölködő Szovjetuniót, s e nemes gesztuson elérzékenyülve alig-alig halljuk, hogy a megsegített nagy keleti szomszéd lemondja a magyar élelmiszer-szállításokat. Ó, mennyi minden van abban a puttonyban! Én nem is kívánnék ennyi mindent, csupán azt, hogy hitet hozzon nekünk a Mikulás, hogy elhiggyük, mi magunk tudjuk csak megmenteni ezt a szakadékba taszított országot, nem pedig más. Körmendi Lajos
