Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-06 / 205. szám
2 1990. DECEMBER 6. A termálforrásból pénz is „csoboghat” (Folytatás az I. oldalról) Persze eddig is történtek magányos kísérletek arra, hogy a gyógyvizekből idegenforgalmi nevezetesség legyen. Hiszen van gyógyfürdő pl. Cserkeszőlőn, Berekfürdőn. Jönnének a nyugati beruházók A Medinvest Rt. elképzelése teljesen más: szakembereik úgy vélik, hogy ezeket a létesítményeket egymástól elszigetelve nem lehet gazdaságosan működtetni, tehát hálózatban kell gondolkodni. A gyógyturizmus nem egy hétre szól, a gyógyulni vágyó általában három hetet tölt egy helyen, programot is kell tehát számára biztosítani. Gazdaságosan úgy lehetne hasznosítani a termálvizeket, ha a köréje létesült építmények a luxusszolgáltatástól a kempinges, moteles kínálatig mindent biztosítanának. A Medinvest Rt. több nyugati céggel van üzleti kapcsolatban, amelyek fantáziát látnak az alföldi gyógy-idegenforgalomban, és szívesen beruháznának itt: pl. olasz, spanyol, svájci, német, holland, belga, angol, amerikai tőkések. Most azért fordultak az országgyűlési képviselőkhöz és rajtuk keresztül az önkormányzatokhoz, mert a nyugati üzleteket hátrányosan befolyásolja, ha egy terület nem „gazdatiszta”. Vagyis tisztázni kell, hogy a termálkutak, fürdők, szállodák vagy azok a területek, amelyeken építkeznek majd, kinek a tulajdonában vannak. Nem jó reklám, ha megtörténik - mint ahogy megesett -, hogy mondjuk Kanadából háromszor is iderepül a cég képviselője, és egyszer se bír üzletet kötni, mert magyar részről nincs, aki aláírná a szerződést. De nézzük csak, milyen kincseket is rejt az Alföld mélye és itt-ott felszíne! Megyénkben több település is alkalmas arra, hogy bekapcsolódjék a gyógy-idegenforgalmi hálózatba. Mezőtúron például a város szívében van szálloda, fedett uszoda, strand. A csónakázótó, az Erzsébet-liget, a sportkombinát, a vadászház, a Körös-Berettyó vidéke a szabadidő pihentető kihasználását biztosítanák a jódos, fluortartalmű víz mellett. Túrkevén három éve folyik a termálvíz gyógyvízzé nyilvánításának procedúrája. Úgy tűnik, hogy mozgásszervi betegségekre és nőgyógyászati panaszokra van jó hatással. A strand és a teniszpálya is a turistákat várja, skanzen létrehozása is szerepel a város terveiben. Tiszafüred előnyös helyzetben van, hiszen gyógyvizére már nappali kórházat létesítettek, amelyet 24 ággyal Illeszteni is akarnak. A degeneratív betegségek és a sérülések utókezelésére alkalmas gyógyvíz, valamint a rá épült szolgáltatások szép környezetben várják az ide jövőket. Törökszentmiklóson két termálkút van, az egyik 64, a másik 59 fokos. Programot adhat a csónakázótó, Szenttamás, a horgászoknak pedig az élő Tisza. A termálvíz egyébként gyógyhatásúnak minősíttetett. Kunhegyesen is elindult a gyógyvízzé nyilvánítási folyamat. A volt munkásőrbázis szállóvá alakítható, de egyelőre ez a létesítmény zárolva van. Lehet, hogy új kutat kell fúrni Kisújszálláson, mert a meglevő vízhozama kevés. Az öthektáros fürdőterület egyébként a város közepén van. A fürdő csendes és nyugodt - ez jelent a legnagyobb vonzerőt Tiszaörsön. Infrastruktúra nincs, egy majd hatvanéves épület szállodaként üzemel. Berekfürdő három kútja köré is szépen kiépültek a szolgáltatások. A „bejáratott helyek” közé tartozik, sok külföldi jár vissza a gyógyvize miatt. Százaknak adnának megélhetést Karcagon nemrég a négyes főút mellett is találtak meleg vizet. Itt és Berekfürdőn vadászati lehetőséggel is várják a vendégeket. Berekfürdőn nyáron a csónakázótó nyújt kellemes kikapcsolódást. A Medinvest szerint ez a hálózat három év alatt kiépülhetne. Az önkormányzatok nemcsak azért néznek nagy várakozással a gyógyidegenforgalmi tervek elé, mert ők is részvényesek lesznek, lehetnek az új vállalkozásokban, hanem azért is, mert a felsorolt településeken is jelentkezik a munkanélküliség. A számítások szerint pedig egy-egy gyógylétesítmény 300 embernek is megélhetést biztosíthat. - pé -Az ifjúság élethelyzete A kormány és a MISZOT párbeszéde A Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának kezdeményezésére szerda délután a Parlamentben megtartották a kormány és a MISZOT találkozóját, a fiatalok élethelyzetével kapcsolatos kérdések megbeszélésére. A kormányt az Ifjúságpolitikai Kabinet képviselte, mégpedig úgy, hogy valamennyi érintett tárca vezetője, illetve felelős képviselője jelen volt. A MISZOT részéről megjelent delegációban szintén egyegy témakör felelőse vett részt a tárgyaláson. A ZÁRTKERT-ÉRTÉKESÍTÉS FOLYTATÓDIK! A szabadidő egészséges, ugyanakkor gazdaságos és hasznos eltöltése bizonyítottan természetes környezetben valósítható meg. Feltétele egy saját földdarab. EZT KÍNÁLJA ÖNNEK A BESENYSZÖGI KOSSUTH MGTSZ. Besenyszög község határában a közölt térkép szerint a község alatt, a Szolnoki út mellett 800 négyzetméter nagyságú, négyzetméterenként 38-45 Ft egységáron zártkertek eladók. A beépítési előírásokat rendezési terv tartalmazza, a vételár készpénzben és egy összegben a szerződéskötéskor fizetendő. Érdeklődni: Kossuth Mgtsz központi Irodája (Besenyszög, Damjanich u. 16.) Telefon: 31-702 Ügyintéző: Sörétes László csoportvezető ÉRTESÍTÉS A BESENYSZÖGI KOSSUTH MfSTSZ EZÚTON ÉRTESÍTI ZARTKERTET VÁSÁRLÓ TISZTELT VEVŐIT, hogy a megyei vagyonellenőrző bizottság december 4-én tartott ülésén a megkötött adásvételi szerződéseket Jóváhagyta. A szövetkezet kéri az érdekelteket, hogy a szerződés 3. pontjára figyelemmel a tulajdonjogbejegyzés és birtokba adás mielőbbi lebonyolítása érdekében a vételárhátralékot szíveskedjenek befizetni a szövetkezet házi pénztárába. A szerződést még nem kötött ügyfeleit pedig arra kéri a szövetkezet, hogy szerződéskötés végett mielőbb szíveskedjenek megjelenni a sző vetkezet központi Irodájában (Besenyszög, Damjanich út 16. Telefon: 31-702). % A közelgő ünnepekre tekintettel minden kedves ügyfelének, vevőjének kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván a besenyszögI Kossuth Mgtsz *42296/1* Új Néplap-fórum Jászapátin: Kérdezzen velünk! Az igények és a lehetőségek szorításában Mintegy 50-60 érdeklődő vett részt kedden este Jászapátin azon a fórumon, amelyen Török Sándor, a város polgármestere válaszolt a feltett kérdésekre. A polgármesternek már nem kellett bemutatkoznia az eszmecsere résztvevőinek, hiszen új megbízatása előtt több mint tíz éven keresztül a település tanácselnöke volt. A rendezők figyelmét az sem kerülte el, hogy a fórum idejére jelezték Antall József parlamenti felszólalását - ezért beállítottak egy tévékészüléket a tanácskozóterembe, és a résztvevők közösen meghallgatták a miniszterelnököt. Néhány első reagálás: „Lehangoló dolgokat mondott Antall József”, „Többet, mélyebb elemzést vártunk volna a miniszterelnöktől!” A testület vívódik önmagával A fórum megnyitása után Török Sándor polgármester tartott rövid bevezetőt. Bemutatta az önkormányzati testület tagjait, és vázolta az eddigi munka tapasztalatait. A testület - mint mondotta - alkalmas feladata ellátására, de fontos jogszabályok híján - hatáskör, tulajdon, stb. - sok esetben bizonytalan, és vívódik önmagával. Nincsenek abban a helyzetben, hogy komplex programot dolgozzanak ki, közben lépten-nyomon tapasztalják, hogy a lakosság várakozása nagy, és fokozódik türelmetlensége. Egy részletes, szisztematikus programra pedig nagy szükség lenne, hiszen szemmel láthatóan romlanak az életkörülmények, növekszik a szociális támogatásra szorulók száma, egyre több a munkanélküli és romlik a közbiztonság. Égető szükség lenne arra - fogalmazta meg a polgármester -, hogy a parlament minél előbb megalkossa a sarkalatos törvényeket. Polgárőrség szerveződik A fórum egyik központi kérdése Jászapáti közbiztonságának alakulása volt. Mit kíván tenni az önkormányzat a romló tendencia lefékezésére? - tette fel a kérdést az Új Néplap munkatársa. A polgármester válaszában ismertette azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a városi rendőrőrs tárgyi és személyi feltételeinek megerősítésére tettek. Hozzátette: sokat vár az új rendőrtörvénytől, mert a jelenlegi alapján a rendőrök jogok híján nem tudnak hatékonyan intézkedni. Bejelentette, hogy napirenden van a polgárőrség megszervezése, az önkormányzat következő ülésén várhatóan ebben dönteni is fognak. Borbás István az FKgP részéről bejelentette: a pártok a polgárőrség ügyében egysségesen támogatják az önkormányzatot. Kota Lajos őrsparancsnok túlzottnak ítélte a város közbiztonságával kapcsolatban elhangzott minősítéseket. Adatokkal bizonyította, hogy Jászapátin jobb a helyzet az országos átlagnál - de hozzátette: akit sérelem ér, azt az adatok nem vigasztalják. Elmondta, hogy a rendőrőrs sze-Török Sándor: „Fokozódik a lakosság türelmetlensége.” mélyi állománya teljes, összetétele is kedvezően alakult, például három nyomozójuk is van. Kökény Balázs egy rövid mondatban summázta véleményét a közbiztonságról: adatok ide vagy oda, este már nem ajánlatos egyedül közlekedni az utcán - tehát szükség van a polgárőrségre. Egyre több a munkanélküli A városban nő a munkanélküliek száma - a növekedés üteme minden bizonnyal fokozódik. Mit tervez az önkormányzat az ezzel járó feszültség enyhítésére? - ezt a kérdést is az Új Néplap tette fel. Török Sándor polgármester nem titkolta, hogy a kérdésre nem tud kielégítő választ adni. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 140 munkanélküli van a városban, és ez a létszám napról napra gyarapodik. Tettek már kísérletet munkahelyteremtésre, de eddigi erőfeszítéseik nem jártak sikerrel. Ez ügyben megkeresték a város üzemeit, de azok bizonytalan helyzetük miatt nem mernek vállalkozni a munkahelyek bővítésére. Mindenesetre az önkormányzat nem mond le a munkahelyteremtésről. Támogatja a kisvállalkozásokat, és utat enged a munkaerőt is lekötő külföldi tőkének. Tóth Pál egy sajátos szemszögből szólt a munkanélküliségről. Véleménye szerint vannak olyanok, akik igazából nem is akarnak dolgozni, csak felveszik a munkanélküli segélyt. Arra is van példa, hogy az illető munkanélküli nyugati márkájú gépkocsival szaladgál. Jobban meg kell nézni, hogy ki jogosult a segélyre és ki nem - javasolta. Mi a véleménye Jászapátinak a jászsági autonómiáról, kész-e csatlakozni? - ezt a kérdést Fodor István, Jászjákóhalma polgármestere tette fel a fórumon. Kérdése után röviden kifejtette a jászsági autonómia lényegét is. E szerint a jász települések nem önálló „Jász megyét” akarnak, de a Szolnoktól való függést „le akarják faragni”. Az autonómia létrehozását az is indokolja, hogy - mint elhangzott - felbomlóban van a megyerendszer, Szolnok megyei jogú város lett. Az autonómián belül pedig szorosabb együttműködést kívánnak kialakítani a települések között. Egyébként a közeljövőben e kérdésben tanácskozni fognak a Jászság polgármesterével. Török Sándor válasza szerint az önkormányzati testület csütörtökön fogja kialakítani álláspontját az autonómia ügyében. Előre jelezte: a szorosabb együttműködés kívánatos, de Szolnokhoz sok szál fűzi a településeket, ezeket nem lehet egyszeriben és teljesen elvágni. Egy kérdés, egy válasz- Milyen elképzelései vannak az önkormányzatnak a helyi önkéntes tűzoltóság fejlesztésére - kérdezte Barnabás Imre. A polgármester a kérdésre - a tűzvédelmi törvény hiányában - nem tudott válaszolni. Még nem tudni - jelentette ki -, hogy a tűzoltóság állami vagy önkormányzati lesz.- Igaz, hogy bezárják a bölcsődét? - ezt Fejesné Szőllösi Zsuzsa kérdezte. Török Sándor válasza: A bölcsőde az alapvető szolgáltatások körébe tartozik, és az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az alapellátást biztosítsa.- A tej árát a nyugdíjasok már nem tudják megfizetni - mondotta Bolyós Lászlóné. Be fogják-e vezetni a kannás tejkimérést? - kérdezte. Járvás István alpolgármester válaszolt: a kannás kimérés minden feltétele adott, beléptetése a felvásárlási és fogyasztói árak különbségének alakulásától függ.- Mikor fogják beépíteni a Popper-féle sarkot a város központi részén? - érdeklődött Simonváros Sándor. A sarkot eddig a 31 -es út tervezett szélesítése miatt nem lehetett beépíteni - válaszolta Török Sándor. Az önkormányzat most érdeklődött a KPM-től, hogy fenntartják-e a szélesítés szándékát - válasz még nem érkezett.- A Hevesi úti ABC bejárata előtt sártenger van, mikor szüntetik meg? -»ez volt Simonváros Sándornak második kérdése. A napokban - válaszolt röviden a polgármester.- Igaz, hogy a régi parókia helyére a Cadillac Rt. üzletházat fog építeni? - kíváncsiskodott Kovács Miklós. Válasz: döntés egyelőre abban van, hogy a részvénytársaság megvásárolhatja a telket. Berki Imre „Átverik” az önkormányzatokat? (Folytatás az I. oldalról) A pénzügyminisztériumi tájékoztatóból - amely jobbára a költségvetés egészével, semmint az önkormányzatokra vonatkozó fejezettel foglalkozott - mindössze az derült ki, hogy az önkormányzatok jövő évi költségvetése 32 százalékkal nagyobb összeget tartalmaz, mint a tanácsok idei költségvetése. Az önkormányzatok gazdálkodásának alapjául a központi adókból, a normatív támogatásokból, címzett és céltámogatásokból származó összegek, valamint a helyi bevételek (helyi adók) szolgálnak majd. Az önkormányzati költségvetés konkrét tételeit érintő vitából az derült ki, hogy különböző a felfogása, gondolkodásmódja, logikája és értelmezése a kormánynak, illetve az ellenzéknek. Ez megnyilvánult például abban, hogy az önkormányzati törvény bizonyos kötelezettségeket ír elő az állami költségvetés számára, ezt az ellenzék szeretné is érvényesíteni, de ezek nem vagy másként tükröződnek a törvényjavaslatban. Kórodi Mária (SZDSZ) úgy fogalmazott: ha az önkormányzati költségvetés értékállósága év közben nem is biztosítható, az elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatokat mindjárt induláskor „átverik”. A Pénzügyminisztérium képviselőjének tájékoztatása szerint ugyanis az infláció mértéke jövőre 35-36 százalék körül várható (Botos Katalin államtitkár 50 százalékról beszélt - emlékeztetett a képviselőnő), az önkormányzatok költségvetése azonban - szakértői számítások szerint - legfeljebb 15 százalék erejéig követi ezt. Nem érvényesül az önkormányzati törvénynek az a passzusa sem, hogy az önkormányzatok számára kötelezően előírt feladatok anyagi fedezetéről az állam gondoskodik.