Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-30 / 224. szám

4 1990. DECEMBER 3 Patay Mihály, a Szolnoki Művésztelep kiváló fametszőjének művét küldte Tal­­linnba Kerekes Sándor. Az eljövendő új évet szimbolizáló fiatal nő Patay Mihályt ábrázoló álarcot tart maga elé. A kiváló művész arcán a borzalmas háború min­den fenyegetettsége tükröződik. Kerekes üdvözletek Ezt a metszetet Kerekes Sándor megrendelésére metszette fába Patay Mihály. Az első háborús év végén a hallgatag falusi házak előtti újévi malac jelenetével egy kis gondta-Amiről a rendőrviccek mesélnek Rövid időn belül a második belügyminiszterét fogyasztja a kormány. Az ország mindenkori „első rendőre” a Hírháttér műsorában szalutált az ország nyilvánossága előtt, és lelki szemeim­mel láttam, mint bólogat elégedetten az ország, amint a közrend, közbiztonság őrzőivel szembe­ni követelményeit sorolja a miniszter úr. Azt mondta, legyen a rendőr a csúcstechnika birto­kában, villámsebes autóval suhanjon a bűnelkö­vetők nyomában, fegyvere akár Rambóé, és egyáltalán: ne csurogjon a nyála a szakmának, ha egy San Franciscó-i zsarut lát intézkedni. Mindehhez a sok csudasághoz pedig termé­szetesen élvezze a rend őre a társadalom bizal­mát olyannyira, hogy egy utcai krimiben jó len­ne, ha a rendőrnek szurkolna a köznép. Stimmel. Miután a televízióba nem beszélhet bele a néző, én innen nyilvánítom ki mélységes együttérzésemet a belügyminiszterrel. De a té­mához azért még lenne néhány megjegyzésem. Egy újszülöttnek minden rendőr új, de nem új annak, aki teszem azt akár egy fél évszázadot eltöltött már honi viszonyaink között. Az ugyan­is emlékszik még arra a rendőrre, aki a padlást söpörte, feljelentést gyártott és előállított. Egy kiérdemesült egyenruhás ma már nevetve mesé­li, miként jártak túl a zsíros kulákok eszén. Ha meg volt kötve a kutyája, állatkínzásért büntet­ték meg, ha szabadon szaladgált az eb, a közbiz­tonság veszélyeztetéséért bírságolták. Hát bi­zony, ilyen rendőrség is volt. Meg másféle is. Nem tisztázott ugyanis mind a mai napig a rendőrség szerepe az ’56-os forradalom utáni rendcsinálásban. A szenvedő alanyok bizo­nyíthatják, hogy nemcsak az arc nélküli pufajká­­sok csépelték az „ötvenhatosokat”, de zuhogtak szaporán a rendőrségi gumibotok is, teszem azt a zárt cukrászautók belsejében. A rendőr „ott lent, a területen” az államigazgatás gumibotban végződő keze volt. Egy faluban a hatalmat a párttitkár, a tanácselnök és a rendőr szenthárom­sága alkotta, így együtt. A párttitkár mára kiesett a közéletből, s valahol a sebeit nyajdossa. A tanácstitkár talán polgármesterré lényegült, de a rendőrségnél még nem zajlott le a rend­szerváltás. Ha tehát arról beszélünk, hogy iden­titászavarral küzdenek rendőreink, ezt aligha­nem az is teszi, hogy jogos lelkiismeret-furdalá­­suk van a társadalommal szemben. És ez a za­­vartság naponta kitapintható. Munkám során gyakran fordulok meg főkapitányságon, kapi­tányságokon és rendőrőrsökön. Külön tanul­mányt érdemelne, miként teremt kontaktust az ügyeletén trónoló rendőr egy amolyan állampol­gár küllemű egyénnel. Görcsben van, első reak­ciójaként a hatalmi jelvényét szimbolizáló tele­fon után nyúl, majd a hírközlő eszköz támaszába kapaszkodva ráreccsen a belépőre: mi járatban van? Ilyenkor legszívesebben kifordulna az em­ber, ha tehetné. Hogy lehetne ezt másképp is? Természetesen: emberségesen, kedélyesen, amúgy társalgási szinten. Csak mint acivil életben, jobb helyeken. Mentségül azért hadd álljon itt, hogy a rendőri szakma olyan, ahol is egy-egy szolgálat során maga a „szerv” is kap méltatlanul sebeket az önérzetén, és ezek olykor nyolc napon túl gyó­gyulnak, de hát aki bizalmat vár, annak elsőként kelj nyújtania a baráti jobbot. Úgy a hatvanas évek elején történt, amikor még nem villogott közlekedésirányító lámpa minden utcasarkon. A bécsi utcák legnépsze­rűbb figurája volt a legforgalmasabb csomópon­tokban posztoló közlekedési rendőr. Ott állt a megemelt pulpitusán, és miközben átbocsátotta a gyalogosokat, futotta egy huncut kacsintásra, egy segítő gesztusra, egy ujjpattintásra, kinek­­kinek mi járt. Egyszer leesett az emelvényéről, és lábát törte. Másnap az újságban megjelent egy könyörgő felhívás, hogy az isten szerelmére, Karinak ne küldjenek több csomagot a kórházba, mert az egészségügyi intézmény valamennyi raktára tele van. Én ebből a híradásból értettem meg a rendőri hivatás lényegét: kevesebb (pro­­letárjdiktatúra, kevesebb államigazgatás és több közrend, közbiztonság. Belügyminiszter Úr! Önnek vannak elkötele­zett, szakmailag jól felkészült, intelligens rend­őrei. Vegye észre őket, és közülük keresse ki legközvetlenebb segítőit. A pálya napjainkig vonzó és érdekes. A kiválasztásban bátran teheti magasra a mércét, ha biztos egzisztenciát is tud nyújtani a bűnüldözés embert próbáló szolgála­tához. Hogy milyen kocsiból száll ki a rendőr és hány rádió fityeg az oldalán, talán elodázható ez a szempont, ha támogatóként maga mögött tudja a társadalom tisztességesebb felét. Ennyit tettem volna hozzá a Hírháttér műsorához, ha bekopog­tathattam volna a képcső eme oldaláról. Ja, és még talán annyit, hogy ha belügyminisz­ter lennék, összegyűjtenék minden rendőrviccet, és naponta kipipálnám azt, aminek megszüntet­tem a létjogosultságát. Mire az utolsóval is vé­geznék, olyan rendőrségem lenne, amilyenről mindig is álmodtam. Mert a rendőrviccekben - bármennyire is fáj - a társadalom véleménye van. Palágyi Béla Talán szűkösen leszünk, de jöjjön csak a gyerek! Mostanában nagyon pesszi­mista az ország. Hogy kinek mi­ért van rosszkedve, az változó, mint ahogy az is, hogy valójában olyan súlyos-e a helyzete, mint hiszi. Egy biztos: azok, akik ma gyereket vállalnak, valahol a lel­kűk mélyén optimisták, nem ad­ták fel a reményt. Négy kismamával beszélget­tem arról, hogyan és hová várják a kisbabákat. Jánosi Attiláné:- Mi is kétségek közepette né­zünk az új év elé, mindenkinek megvannak az anyagi gondjai. Én se tudom, hogy ha majd visszamegyek dolgozni a Szotév Rt.-hez, nem tesznek-e lapátra. Nem a legjobb várható tehát, de reménykedik az ember. Van egy ötéves fiam, a második gyereket nagyon várjuk - már harmadik éve. Kétszobás lakásban élünk, persze jobb lenne egy plusz két félszobás, de ilyesmiről egyelőre szó se lehet, legfeljebb, ha nyer­nék a lottón. Szerencsére mindkét nagy­mamára számíthatunk, főleg ka­ja szempontjából, de a férjem is Nagyné Kozák Mirtil:- Az első babát várjuk. A következő év számunkra se biztató, főleg anyagilag... Szerencsére a szülőkre számíthatunk, különben nagyon nehéz lenne... A keresetünk nem túl jó - el­viszi a rezsi, a lakástör­lesztés, önmagunk fenn­tartása. Nem tudom, ez­után hogy lesz, de nagyon akartuk már ezt a kisba­bát. Másfél szobás lakás­ban élünk, úgy-ahogy be is ren­deztük. Igyekeztünk először megteremteni a normális körül­ményeket, és csak utána vállalni a gyereket. Tóthné Hegedűs Mária máso­dik gyermekét várja:- Már van egy ötéves kisfiam. Két évig maradok otthon, amíg a gyed jár. Bár nem tudom, hogy két év múlva a munkahelyemnek szüksége lesz-e még rám. Másfél szobás lakásunk van, úgy gon­doltuk, hogy két gyereket föl tu­dunk nevelni. Nem látok esélyt arra, hogy nagyobb lakásra cse­■ réljünk, mert készpénz kellene hozzá. A nagyszülők messze él­nek tőlünk, inkább csak nyáron látogatjuk meg őket. Ez is jó, mert családi házban laknak, és így a gyerek(ek) az udvaron le­helnek)... Mátyus Jánosné:- A három és fél éves kislá­nyom mellé várjuk a testvérkét. Kertes házban lakunk, amelyik másfél szobás. Mindig ragasz­tunk hozzá valamit, így, ha összejön egy kis pénzünk, el­megy az építőanyagra. Szeren­ni, mert a férjem ügyes, és szinte mindent maga csinál... Most ép­pen a központi fűtést szeretnénk bevezetni, ez jobb lenne a gyere­keknek is. Gondolom, hogy a bemutat­kozások után már meg se kell kérdezni a második babát várók­tól: eltették-e az első gyerek ru­háját a másodiknak? Nos, én azért megkérdeztem: egybe­hangzó IGEN volt a válasz...-paulina- Fotó: Nagy Zsolt sokat segít. Különtudósítás a Vatikánból Hogyan utazik II. János Pál pápa? Most, hogy elkészült a program és közzé is tették, II. János Pál pápa 1991. augusztus 16-20-án te­endő magyarországi látogatására, biztosan sokakban felmerül a kér­dés: hogyan készítik elő az ilyen pápai látogatásokat? Mennyibe kerül az ilyen út és ki fizeti? Mi­lyen repülőgéppel utazik a pápa? Ki a felelős a szervezésért? Kik kísérik általában? Kik írják a be­szédeit? Ilyen és hasonló kérdések bizo­nyára tucatjával merülnek fel. Bennem is felmerültek, és meg­próbáltam illetékest találni a Vati­kánban, aki legalább kíváncsisá­gom egy részét hajlandó kielégíte­ni. A vállalkozás nem könnyű, mert a vatikáni tisztségviselők ál­talában szófukar emberek. A pá­pák világát misztérium övezi, amit gondosan őriznek, igyekeznek fenntartani ma is, noha II. János Pál éppen az a pápa, aki a legme­részebben szakított a hagyomá­nyokkal, és igyekezett közvetlen viszonyt kialakítani a külvilággal, köztük a sajtó képviselőivel. Végül Joaquin Navarro Valis, a Szentszék sajtóhivatalának spa­nyol vezetője - aki korábban maga is újságíró volt - hajlandó volt kö­télnek állni és egyet-mást elmon­dani. O ugyanis elmondhatja, hogy egyike azon keveseknek, akik mindig elkísérik az egyház­főt. A MALÉV különgépével III János Pál mögött 13 éves pá­pasága alatt ötven-valahány kül­földi út áll már - mondja a sajtófő­nök. - Bejárta az összes földrészt, némelyiket többször is. Afrikában például hét ízben fordult meg. Az utazásoknak kialakult a „koreo­gráfiája”, és e szerint bonyolódik majd az önök által annyira vár ma­gyarországi út is. Azt hihetnők, hogy egy pápai látogatás lényegében nem külön­bözik a szokásos államfői látoga­tásoktól, már ami a protokollt ille­ti. Ez azonban nem így van. A probléma ott kezdődik, hogy az egyházi államnak nincs légitársa­sága és „kormánygépe”, amivel általában az államfők utaznak. A kialakult gyakorlat szerint a pápa az ALITALIA olasz légitársaság bérelt különgépével utazik, vissza pedig nagyon gyakran a megláto­gatott ország által rendelkezésre bocsátott gépen, így Magyaror­szágról a MALÉV különgépén tér majd haza Rómába. Szigorúak - az emlékezetes me­rénylet óta különösen igen szigo­rúak - a biztonsági óvintézkedé­sek. A pápát az olasz biztonsági szolgálat külön csoportja kíséri. Átvizsgálják indulás előtt a repü­lőgépet az utolsó csavarig. Ugyan­így az ételt, amit visznek maguk­kal, vagy a látogatás alatt fogyasz­tanak. Az újságíróknak jó előre jelez­niük kell, ha el akarják kísérni Őszentségét. Diszkrét tanul­mányok és vizsgálat után fogadják csak el újak jelentkezését. A pápá­val általában a Vatikánhoz akkre­ditált tudósítók utaznak, és őket is jól ismeri mára pápa biztonságáért felelős csoport. Igen nehéz feladat a helybeli mozgás biztosítása. Ószentsége ál­talában többszázezres, néha milli­ós tömeg előtt beszél, sokaság kö­zött mozog. A merénylet óta na­gyon féltik, és a kockázatot rejtő helyeken csakis a golyóálló üveg­gel ellátott kis fehér járművel, az úgynevezett pápamobillal közle­kedhet. Ebben mindenki látja, ő mégis védve marad. Az útvonalak megtervezettek és biztosítottak.- Ki fizeti az utazásokat? Bár - gondolom - a Vatikánnak nem okoz gondot a költség.- Ha arra céloz, hogy számolat­­lanul áll rendelkezésünkre pénz, akkor téved. A pápai utak költsé­gét gondosan meg kell terveznünk, mindent mérlegelve. Ennek is megvan a felelőse. Korábban Paul Marcincus érsek, a vatikáni pénz­intézet igazgatójának a feladata volt ez. Ő már „nyugdíjba ment” (értsd: felmentették az ismert pénzügyi botrány miatt), s jelenleg Roberto Tucci jezsuita atya, aki korábban a vatikáni rádió igazga­tója volt, látja el ezt a feladatot. A „Papai Fly” - a pápai külön­­gép - több utasától, így az újság­íróktól is hozzájárulást kérünk. Mindenki, maga a Szentatya is az ALITALIA szabályos jegyével utazik. (A tudósító halk megjegy­zése: az a pápai repülőjegy minden bizonnyal az ALITALIA reklám­kerete terhére számolódik...) Az út szervezési részét egy Vatikán mel­letti kis utazási irodán keresztül bonyolítják a felelősök, kifejezet­ten e célra létesült, s meglehetős gyakorlattal bír már. S termé­szetesen a meglátogatott országok egyházai és kormányai is közre­működnek mind a látogatás, mind a visszaút szervezésében és költsé­geiben. Ajándékszamár Brazíliából- Úgy tudom, mindenütt elhal­mozzák Őszentségét ajándékok­kal.- Igen, ez immár bevett szokás. Sokan ajándékoznak drága érmé­ket, nemesfém tárgyakat, értékes műalkotásokat. Ezeket a Vatikáni Múzeum egy külön részlegében gyűjtik össze. Ha nem különöseb­ben értékes az ajándék, akkor egy raktárba kerül, esetleges tovább­ajándékozásra. Emlékszem egy különös esetre: Brazíliában egy hí­vő taxisofőr egyhavi keresete árán egy csacsit ajándékozott a pápá­nak, aki persze nem vitte azt ma­gával a repülőgépen Rióból, ha­nem otthagyta. Ám a taxisofőr, amikor ezt megtudta, megsértő­dött. Összegyűjtötte minden pénzét, Rómába utazott, és a Szent Péter téren éhségsztrájkot kezdett, amíg a pápa el nem fogadja a szamarat, amelynek természetesen a bibliai jelentését kell nézni: a Szent Csa­ládra való utalást. A vatikáni tiszt­viselőknek nem kis erőfeszítésük­be került meggyőzni emberünket, hogy a csacsinak mégis legjobb, ha otthon marad Brazíliában... Kézfogás Őszentségével- Hogyan alakul ki az, hogy ki találkozhat a pápával?- Ez nagyon is fontos, és időn­ként kényes kérdés. A nagy tö­megtalálkozókon természetesen mindenki láthatja, hiszen a pápa éppen azért utazik, hogy minél több emberhez szólhasson. Nem számít, hogy hívő-e valaki vagy sem. Más a helyzet a protokolláris eseményeken, és az egyes csopor­tokkal, szervezetekkel rendezett találkozókon. Ilyenkor szigorúan meghatározott, ki lehet jelen. Egyes országokban nem kevesen reklámra szeretnék felhasználni, hogy ők találkoztak a pápával, aki kezet fogott velük, stb. Akár tekin­télyes összegeket is hajlandók ezért fizetni. A vatikáni szervezők minden esetben elhárítják az ilyen kezdeményezéseket. Ä pápa elé csakis az mehet, akihez ő szólni kíván, és akiken keresztül üzem egy-egy közösségnek, etnikum­nak vagy vallási szervezetnek. Magyar Péter cséré nem kell szakembert fizet- \ r

Next

/
Thumbnails
Contents