Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-30 / 224. szám

990. DECEMBER 30. 5--------------------------------------------------------------------------------------­Leltár Valamely vagyontömeghez tartozó tárgyak jegyzéke. Azért készül, hogy ezáltal a tárgyak hiánytalan megőrzése bizto-síttas­­sék. E cél érdekében rendelik el közigazgatási és eljárási szabá­lyok számos oly esetben a L. készítését, amikor a vagyontömeg egyik helyről a másikra v. egyik személy tulajdonából v. haszná­latából a másik személyre száll át. Ezenkívül sok esetben a vagyon megtartása érdekében ellenőrzés céljára is szolgál... (Révai Nagy Lexikona) Csak egy Földünk van A környezet védelmét az el­múlt évtizedekben könyörtele­nül figyelmen kívül hagyták, s most - a rendszerváltás idején - is méltatlanul háttérbe szorít­ják az égető gazdasági és társa­dalmi feszültségek. A piacgaz­daság kialakításáért tett erőfe­szítéseket azonban a természet nem tolerálja. Az “ered­mény” ma már lesújtó. Pusztuló er­dők, egész­ségre káros levegő és víz, kipusztuló­félben lévő állat- és nö­vényfajok. A káros jelensé­gek és folya­matok nem is­mernek ugyan megye és or­szághatárokat, ennek ellenére joggal vetődhet fel a kérdés: hogyan értékelik a meglepeté­sekkel teli 1990-es esztendőt az elszánt környezetvédők. Nos, erre kerestünk választ Nagy Szabolcstól, a Fidesz szolnoki csoportjának tagjától, a párt országos zöld frakciójá­nak természetvédelmi referen­sétől.- Szolnokon sikeresnek vé­lem eddigi tevékenységünket - kezdte -, országosan viszont katasztrofális a helyzet. Sajnos hazánkban ma a kömyzetvéde­­lem kudarcok sorozatát éli át. Ebben nagy szerepe van a kor­mányzatnak, és mindenekelőtt a környezetvédelmi miniszter­nek, aki működésével szétzi­lálta az eddigi szervezetet. Köztudott, hogy mindig kevés volt a pénz erre a célra, jövőre pedig még kevesebb jut. Ugyancsak súlyos gond, hogy döntési pozícióba nem a jó szakemberek kerülnek.- Beindultak ugyan reményt keltő folyamatok, de a környe­zetpusztítás rendkívül nagy méretekben történik mind a mai napig. Mégis, milyen konkrét lépéseket sikerült meg­tenni annak érdekében, hogy a környezetvédelem az öt megil­lető helyre kerüljön?- Részt ve­szek a szolnoki közgyűlés vá­rosfejlesztési és környezetvé­delmi bizottság munkájában is, ahol két csopor­tot hoztunk lét­re. Az egyikben megfogalmaz­zák a város igé­nyeit és elvárá­sait, másik, szakmai mun­kacsoport pedig kidolgozza a konkrét elképzeléseket. Na­gyon lényegesnek tartom, hogy az önkormányzat támo­gatja célkitűzéseinket.- Gondolom, a jelenlegi helyzetben a környezetvédelem helyi problémáinak megoldá­sára is egyre kevesebb pénz jut.- Úgy vélem, ez nem első­sorban pénzkérdés. Ennél sok­kal fontosabb a szemléletvál­tás.- Bizakodva tekintesz a kö­vetkező esztendő elé?- Bármennyire is hasznos­nak és eredményesnek vélem a Szolnokon és környékén vég­zett munkánkat, a kormányzati elképzelések ismeretében nem vagyok optimista. Hangzatos célok láttak napvilágot, de a gyakorlatban teljesen más tör­ténik. Erről keserű bizo­nyítékaim vannak.- Köszönöm a beszélgetést, és további sikereket kívánok az új évben. L.Z. Kérek egy dungót Hosszú Zoltánná, a szolnoki totózó ideiglenes háziasszonya nap mint nap szembetalálkozik a szerencsével. Ajtajukon embe­rek jönnek-mennek, próbálkoz­nak és persze nyernek vagy ve­szítenek. Milyen évet búcsúztat a “szakma”? - fogtam kérdőre.- Számításaink beváltak. Az emberek, szegénység ide vagy oda, egy fillérrel sem költöttek kevesebbet szerencsejátékokra az idén. Sokaknak mai napig szertartás a heti aktus, hogy be­térnek hozzánk, másoknak egy­szerűen csak játék, de egyre töb­beknek az utolsó kapaszkodót jelenti ez az egy-két bűvös szel­vény. Az olasz meccsek a totón és a felhalmozódó lottónyeremé­nyek ínycsiklandozók, persze, hogy vonzzák a szerencsét pró­bálókat. A nyár nálunk is a pan­gás időszaka volt, de az év végi rajt megmentette az évet.- S a szerencsét árusítók ho­gyan állnak szerencse dolgában?- Ne higgye, hogy hozzánk gyakrabban bekopogtat Fortuna. A bolt történetének legnagyobb nyereménye egy kettes a lottón. Azt is közösen vettük. Bár azt sem tudom, mi az a les, totóval is megpróbálkozok néhanap. Ki­­. lencestől tovább még nem jutot­tam.- Az' idén felütötték-e a me­gyében fejüket szokásos mende­mondák álomnyereményekről?- Mi erről ugyanolyan keveset tudunk, mint az utca embere. Csak a 20 ezer forint alatti nye­reményeket fizetjük ki helyben.- Az Express Money-val “meggyűlt a bajuk”?- Ez a hóbort megítélésem sze­rint nem a mi klímánknak való. Csak átutazóban fordult meg ná­lunk, de tovalovagol, s rövidesen elhagyja az országhatárainkat.- Kötelező év végi poén van-e a tarsolyában?- Hát, szó mi szó, mulatságos ahogy a nénikék sorba tudnak állni. Türelmetlenkednek, se­­hogysem fémek a bőrükben, ko­pogtatnak a pénzükkel az abla­kon, s minden lehetséges módon bajt kevernek. Aztán mikor vég­re a sor elejére érnek, kibökik: “Kérek egy mambót..., bungót..., dungót, vagy mib!” (técsi) A kudarcok is a sikert készítik elő, ha... König László (38- ti: éves) Szol­nok polgár­ll 5 mestere. Őt 'i ■ is megkér­f • , § tük arra, ér­, \ ' JL tékelje a ' 1, most mö­göttünk ha­f ' % í...# gyott esz­tendőt, és egyfajta leltárt készítve helyezze el abban a képzeletbeli puttonyban mindazt, amit si­kerként vagy kudarcként élt meg.- Igazából nagyon nehéz szétválasztani ezeket - kezdte. Tekintettel arra, hogy a feleségem az év elején még jobban részt vett az SZDSZ munkájában, mint én, így akkoriban magam vállaltam a család terhe­it. S csak amikor a nejem leköszönt, akkor lettem én az SZDSZ itteni szóvivője. így ha rendszeresen későn jártam haza, a család nem állt annyira értetlenül a dolgok előtt, hisz a feleségem nagyon jól tudta, hogy mivel jár és gyakran az éjszakába hajlik ez a fajta munka. Viszont az is igaz, hogy a gyerekeim - van egy 11 és 13 éves lányom - folyamatosan nem értik, hogy mit és miért csinál az apjuk. Számukra a mélypont az volt, amikor megválasztottak polgármes­ternek. Ez már az őrület teteje - mondták. Eddig legalább normális ruhákban jártál, de mióta polgármester lettél, ezekben az öltö­nyökben meg nyakkendőkben állandóan úgy nézel ki, mint egy papagáj.- Ebből a néhány mondatból is kitűnik, hogy 1990. az Ön számára - mint ahogy mondani szokás - vízválasztó év volt.- Ez kétségkívül igaz, de az én életemben már korábban is voltak ilyen esztendők. Például 1977-re pontosan emlékszem. Ak­kor fejeztem be az egyetemet, kezdtem el dolgozni, és abban az évben született az egyik lányunk. De ugyanolyan pontosan emlékszem 1982-re is, hisz akkor kerültünk Szolnokra. Az idei esztendő hasonlóképpen sokáig megmarad még bennem, habár nem egészen a szándékaimnak megfelelően tör­tént a mostani váltás. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem teljes erőbedobással vég­zem jelenlegi munkámat, hanem azt, hogy az én ambícióim nem erre a posztra irányul­tak. Inkább gazdasági területen szerettem volna maradni, márcsak azért is, mert a végzettségem is ennek megfelelő, hisz ve­gyész vagyok.- Ha jól értem a szavait, akkor Ön nem akart polgármester lenni?- Valóban nem. Az én egész politizálá­som nem ilyesféle ambíciókkal függött össze, hanem ennek alapvetően morális, er­kölcsi alapja volt. Tulajdonképpen arra gondolok, hogy most fordul a világ, most jött el az, amire vártunk, és a magunk mód­ján igyekeztünk ezt a folyamatot segíteni. Mert nekünk, értelmiségieknek nagy a fele­lősségünk abban, hogy merre haladunk a jövőben. És ha mi most nem szálltunk volna be és nem próbáltunk volna teljes erőnkkel azon lenni, hogy a mostani változások jó irányba terelődjenek, akkor 10 vagy 20 év múlva hogyan magyaráztuk volna meg mindezt az unokáinknak. Hisz a magyar történelemben csak 50-100 esztendőként van egy-egy fordulópont, amikor hosszú időre eldőlhetnek dolgok. Mi sokáig úgy gondoltuk, hogy rövid egy-két év alatt, míg ki nem alakul a megfelelő struktúra, nos addig politizálunk, utánna pedig visszame­gyünk a szakmánkba dolgozni.- Hát ez az Ön esetében nem így történt. De remélem, hogy ez nem jelenti azt, hogy a most magunk mögött hagyott esztendőt valamiféle törésként élte át.- Természetesen abban az értelemben nem törés, hogy valamit akartam csinálni, és most lehetőséget kaptam arra, hogy na­gyobb hatásfokkal és lehetőségekkel vé­gezzem munkámat. Ez kimondottan jó ér­zés. A rossz érzésem vagy inkább kétségem abból adódik, hogy ma még nem tudom teljesen megítélni, hogy egyáltalán meg tu­dok-e felelni az elvárásoknak. Én mindene­setre igyekszem.- Mégis, ha értékelnie kellene az 1990-es esztendő sikereit és kudarcait, akkor mi kerülne az egyik és mi a másik csoportba?- Attól félek, hogy egy ilyesféle listát nagyon nehéz lenne felállítani, mert minden összefügg egymással. Hisz a kudarcok is a sikert készítik elő, ha azokból az ember levonja a megfelelő tanúlságokat. Ám ugyanakkor a sikerekben is benne van a kudarc lehetősége, ha nem értjük meg, hogy mitől sikeres az ember. így például kudarc volt szerintem a tavaszi választás, mert nem tudtuk elérni, hogy megértsenek bennünket az emberek, és ugyanakkor nem volt felhőt­len a sikerünk az őszi választáson, mert valójában akkor sem értettek meg bennün­ket. És nem azért voksoltak ránk, mert tud­ták, hogy mit akarunk, hanem sokkal in­kább azzal voltak tisztában, hogy mit nem akarnak. N.T. Már a postás hordja a fizetést “Nem vitás, nekem, Gort­­va Imre kisújszállási pedagó­gusnak 1990 hozta a sorsfor­dulót. A leltár élére az kíván­kozik, hogy negyvenéves pe­dagógus hivatásom végére pont került. Ugyanis szep­tember elsejétől nyugdíjas lettem. Mint jászalsószent­­györgyi születésű, a Jászság­ban kezdtem, de 1969-ben a feleségem szülővárosába, Kisújszállásra költöztünk. Itt tanítottam, majd tizenhárom évig a szakmunkásképző is­kola igazgatója voltam. Soha nem szerettem az önreklámo­zást, de kimondva, kimondat­lanul jó érzéssel tölt el, hogy visszavártak. Ma is tanítok még magyart, olykor helyet­tesítek is, szóval változatla­nul kellemes az iskolaszag. Mint aktív nyugdíjas, ter­mészetes, hogy az ünnepekre én főztem vadat és halat, mert az efféle elkészítése férfi­munka. Egyébként változat­lanul háromnegyed hatkor kelek, mivel úgy tűnik, négy évtized beidegzését nem le­het máról holnapra felrúgni. A leltárhoz tartozik, hogy van négy remek fiúunokám, és ezentúl rájuk meg a kertész­kedésre, illetve az olvasásra több jut. Hogy a tágabb kör­nyezet, a település, de főleg az ország gondjait is lajst­romba vegyem, úgy látom, nem nagyon oldódnak a belső feszültségek. így ne vegyék pesszimistának, ha mint frissnyugdíjas kijelentem: én nem érzékelem a kibontako­zás felé vezető utat. Ez is a leltárhoz tartozik, bár ebben szívesen vállalnám később az esetleges tévedés lehetőségét is." Örül, hogy mindenkinek Jutka maradt Jelentős változás történt az év elején az újszászi Dorogi Julianna munkájában-életében: hármas je­lölés mellett a helyi áfész elnöké­nek választották meg. Érthető, hogy ennek a változásnak a je­gyében kezdi az 1990-es eszten­dő “leltárát”.- Tudja, én ennél a szövetkezet­nél kerestem már tizenegy évesen a zsebpénzemet, fagylaltmérés­sel. Itt kezdtem dolgozni is 1974- ben, voltam felszolgáló, pénztá­ros, üzletvezető, belső ellenőr és főkönyvelő, mielőtt elnöknek vá­lasztottak. Sokat töprengtem, va­jon hogyan tudom majd lemérni, hogy a több mint négy évtizeden át elnökösködő, ezalatt nyilván kellő szakmai és vezetői tekin­télyre szert tett férfikollégám után elfogad-e első számú vezetőnek a kollektíva? Most már tudom, és annak örülök a legjobban, hogy a dolgozók, a községbeliek előtt mindig nyitva álló iroda ajtómon senki nem az elnök asszonyt vagy a főnöknőt, hanem a Jutkát keres­ve kopogtat.- És azt, hogy a szövetkezetét hogyan fogadják el a megyeszék­helyhez közeli településen a poli­tikai-gazdasági rendszerváltás után, le tudja-e mérni?- Nagyon rossz időszakban, ki­forratlan politikai viszonyok kö­zött lettem szövetkezeti elnök. Nem könnyű áfész-szintű, mikro­­gazdaságpolitikát csinálni, ami­kor a nagy gazdaságpolitika, ami­be illeszkednie kellene, mondjuk meg őszintén, alig működik, ha meggondolom, nincs is. Ennek ellenére úgy érzékelem, jó a kap­csolatom az önkormányzattal, a helyi politikai szervezetekkel. Azt, hogy a községbelieknek kell az áfész, azt elsősorban a dolgozó kollektívánknak köszönhető eredményeinken tudom lemérni. Tartani tudtuk a korábbi évek nyereségszintjét, nyitottunk egy használtautó-értékejsítő telepet, pénzzel és forgóeszközzel “be­szálltunk” három vállalkozásba. Kétszer tudtunk 20-20 százalé­kos béremelést adni a dolgozó­inknak. Sajnos, az átlagkereset ezzel együtt sem éri el a havi tízezer forintot a szövetkezetnél.- A mérlegkészítéssel szinte egyidejűleg a tervezéshez is hoz­zálátnak a szövetkezetnél. Meg­tenné ezt most, csak úgy dióhéj­ban?- Még mindig van ellátatlan területe a településnek, ahol egy új élelmiszerboltot építünk 1991- ben. Egy másik, községszéli üzlet felújításra, bővítésre szorul. Megmosolyogtak az igazgatósá­gi tagok, amikor előálltam a ja­vaslattal: vásárolja meg az áfész a régi, a századforduló óta nem használt temetőt. Diszkontáruhá­zát építünk a területen. Már intéz­zük hozzá a külkereskedelmi jog megszerzését. Idén a 26 milliós vagyonunk 17 százalékát osztot­tuk fel üzletrész formájában az 1800 tagunk között, jövőre foly­tatjuk, az 50 százalék nevesítésé­ig. És nagyon remélem, hogy előbbre jutunk Újszász önellátá­sában is. Az önkormányzattal és a téesszel közösen szeretnénk a tej- és húsfeldolgozást, a kenyé­rellátást helyi vállalkozásban megoldani. Egy csalódott polgár Baricz Péter, a szolnoki Ifjúsági Iroda vezető­je:- Az “állampolgár szeretnék lenni” című elképze­lésem volt az, ami ezt az évet a kudarc esztendejévé tette. Egy nagy csalódás ért ilyen vonatkozásban valószínű azért, mert nagyok voltak a várakozásaim. Gazdasági csodát nem reméltem, de azt igen, hogy tisztábbak lesznek a viszonyaink, hogy más lesz az állampolgár és a hatalom viszonya, hittem abban a választások idején, hogy ezeknek az új pártoknak tényleg van programjuk, hogy itt valóban egy lak­ható világ születik... Ehhez képest éreztem magam csalódottnak, amikor azt ta­pasztalom, hogy itt egy hatalmi harc zajlik (nem csak a pártok kö­zött, hanem pár­tokon belül is), hogy a fontos döntések to­vábbra is zárt aj­tók mögött szü­letnek meg kü­lönböző paktu­mok formájában. Leginkább azért érzem magam becsapva, mert itt valójában rendszerváltás helyett egy korlátozott hatalomváltás történik. Itt különbö­ző elitek egymás között szépen megegyeznek, el­osztják egymás között a nemzeti vagyont, és ennek az osztozkodásnak mindig vannak vesztesei. Felté­telezem, hogy az ilyen középosztályhoz tartozó em­berek, mint mi is, a vesztesek kategóriájába tarto­zunk. Mi, akik ötvenöt négyzetméteren is szívesen éltünk volna jobb közérzettel. Csalódott vagyok, mert tényleg hittem abban, hogy itt egy polgárnak való élet alakul ki tisztességes feltételekkel. A kam­pány idején ezt hintették el a nép fejében, hogy vannak új erők, liberálisak, demokraták, rend­szerben gondolkodók..., és a választások után kide­rült, hogy meztelen a király. Hogy száz napok kel­lenek, kétszáz napok kellenek, és utána annyi tör­tént, hogy végül is át kell alakítani a kormányt, mert azokon a posztokon a leggyengébb, amelyek a leg­fontosabbak. És kiderült az ellenzéki pártokról is, hogy tulajdonképpen most foldozgatják a maguk válságkezelő programját, mert valójában nekik sincs programjuk. Talán annak a felismerése okozta a legrosszabb szájízt, hogy most is van egy politika, ami a politikusokra tartozik, akik a háttérben egyez­kedve hozzák meg a döntéseket, és van egyfajta színjáték, ami az állampolgárnak szól, de amit az állampolgár nem tud sem kontrolálni, sem befolyá­solni, amit el kell szenvedni. Ez lényegében hasonlít arra, ami az elmúlt negyven évben is történt. Nem hiszem, hogy történhet valami a közeljövőben, ami az 1990-es évnek más megítélését jelenthetné, mint az általános és mélységes csalódottság. M.H.L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents