Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-22 / 219. szám
1990. DECEMBER 22. Néplap 3 Mi kerül a karácsonyfa alá? Az idén „ kiskarácsony” lesz Szolnok Barbie-baba, te „drága”! A szolnoki karácsonyi faluban az ünnepek előtti utolsó napokban is nagy a nyüzsgés. Az emberek számolgatnak, mérlegelnek, megéri a pénzét ez vagy az a termék, vagy sem, és akadnak még vásárlók is. Van itt csaknem minden. Minőségi áru és ki tudja, honnan származó bóvli, világmárka és csempészáru, csemegeszőlő a napfényes Szicíliából és az idei sztár, a Barbie-babacsalád. A kínálatra nemigen lehet panasz, ám az árakra annál inkább. A szabadpiac törvényszerűségei ugyanis nem érvényesülnek. No, de lássuk, vajon mire telik, s mire nem, mi kerül a szolnoki karácsonyfák alá? megvásárolni, így rengeteg az adósságunk. Ezért egymásnak nem veszünk semmit, inkább a tartozásainkat törlesztjük. Persze a kisbabáról azért nem feledkezünk meg! - válaszolja kérdésemre a feleség. Egy idős néni szintén csak ámul az árutól roskadozó asztalok láttán. - Én nem vettem senkinek semmilyen ajándékot, és nekem sem vesz senki - mondja keserűen. - Vannak unokáim, dédunokáim, melyiket csapjam be? A hatezer forintos nyugdíjból nem telik ajándékra. Férj és feleség, két év körüli kisgyermekükkel ugyancsak az árusok utcája felé veszi az irányt.- Az idén a tavalyinak körülbelül Szolnokon minden kapható a karácsonyi faluban - de minden drága. kétharmadát fordítjuk ajándékozásra. „Hála” az inflációnak, egyre kevesebb pénzt tudunk áldozni karácsonyra - vélekedik a férfi. - Szerettünk volna a gyereknek valamilyen építőjátékot venni, de a kétéves korosztálynak nincs ilyen, vagy pedig ha van, akkor méregdrága - panaszolja az anyuka. L. Z. Egy fiatal feleség a kozmetikai cikkek standja előtt nézelődik, míg férje, karjában néhány hónapos gyerekével pedig az emberáradatot figyeli.- Sajnos nem tudunk ajándékozásra fordítani pénzt. Amit kapunk a rokonoktól és a szülőktől, az lesz a fa alatt. Egyébként is szinte mindent OTP-re vagyunk kénytelenek Tiszafüred Ajándék előtakarékossággal Járva a boltokat így ünnepek előtt, óhatatlanul beszélgetésbe keverednek az emberek. Tanácsot kémek ajándékozáshoz, vagy éppen a szerény kínálaton vagy a sokszor elérhetetlen árakon keseregnek. Kérdéseimre, hogy mi lesz a fa alatt, egy tévéműsorral válaszoltak, amely a gazdagok és úgymond az átlagemberek - az egyre szegényebbek - ajándékvásárlásáról szól. A jellemző Tiszafüreden, hogy a feldíszített fenyőfa alá általában egy-kétezer forint értékben kerül ajándék. Ha mégis nagyobb vásárlásra szánják magukat a családok, akkor arra már régebben készültek és előtakarékoskodtak. Volt, aki akasztófahumorral úgy tért ki a válasz elől, hogy vásárolna ő, de hát szegényes a kínálat. Persze ebben is van igazság, de a fő ok bizony a pénztelenség, hogy ez az áremelésektől telített időszak nem az ajándékozásnak kedvez. Sokan az erre félretett pénzt sem merték mind elkölteni, hogy legyen tartalékjuk, ha újabb drágulásokat jelentenek be. V. 1.1. Jászberény a Áru van - pénz nem mindenkinek A kereskedők többnyire elégedettek az idei karácsonyi vásárral. Megnyíltak a már előre beharangozott, üresnek hitt pénztárcák. Van pénz, mondják a műszaki bolt eladói, ilyen forgalmuk még sosem volt, mint a napokban. Igaz, kínálat se, és ha meg is fogyatkozott a készlet, még mindig tudnak adni színes tévét, videót, fagyasztószekrényt többféle választékban. Két asszony a hűtőszekrények között tanakodik. Szentandrásról jöttek be Jászberénybe, s most az a gondjuk, hogy fagyasztóládát vagy fagyasztószekrényt vegyenek. A napokban vágják a hízót, s ami van otthon, az már megtelt. Számukra aligha gond a karácsonyi bevásárlás. Más üzletek forgalma is mutatja, hogy nincsenek egyedül. Az ünnepi nagy bevásárlóforgatagban azonban vannak más hangok is. Nem lehet pénzzel követni az árakat, hangzik legtöbbször a vélemény. Ezelőtt áru nem volt, most a pénz hiányzik. De azért valahogy mégis kiszorítják az ajándékravalót, mert anélkül nincs karácsony.- Anyu, tudom, hogy sokra nem futja - meséli egy szülő a lánya kérését -, nem is kérek semmi különöset, csak szép papírba legyen csomagolva. Pedig úgy szeretném olyan ajándékkal meglepni - folytatja -, mint amilyeneket az osztálytársai kapnak, mert jó gyerek. Botjára támaszkodva tipeg ki az üvegboltból egy idős asszony. Egyedül él, a rokon gyerekeknek már megvette az apró ajándékokat, most meg két gyertyát vásárolt a temetőbe. L. P. Kunszentmárton Meggondolják, hogy mit vegyenek Kunszentmártonban az előző évekhez képest gyérebb a bevásárlóforgalom, az is jórészt a délelőtti órákra korlátozódik. Az áruházak, üzletek árukészlete bőséges, hiánycikk alig akad, ez is főleg a gyártó- és szállítóvállalatok hibájából. Míg tavaly szinte válogatás és fölső értékhatár nélkül vásároltak az emberek, az idén már nagyon meggondolják. Műszaki áruk közül videomagnók, televíziók, fagyasztószekrények a kelendők, bútorban a kárpitozott garnitúrák mennek. Kerékpár, kismotor minden mennyiségben elkelne, ha lenne. A könyvesbolt igen jó árukészletéhez a tavalyinál nagyobb nyereség társul. Az élelmiszerüzletek feltöltöttek, jelentős készleteik vannak. Őket viszont az aggasztja, hogyan bírják majd a karácsony és a szilveszter körüli, többnapos ünnepek előtt a bevásárlók rohamát. Általános vélemény, hogy a lengyel és román piac forgalma komoly vásárlóerőt von el az üzletektől. H. F. napló Éppen egy esztendeje, hogy boldog remények s félelmek között elindultam Romániába. Aznap zavarták el a Kárpátok Géniuszát és feleségét, a Kiváló Akadémikust. Útitársaimmal együtt élelmet és gyógyszert vittünk. Hosszú történet, most nem erről akarok beszélni. Elmúlt azóta az akkori eufórikus lelkesedés, ám a rettegésből maradt valami, hiszen tudják, a marosvásárhelyi bunkók, a Vatra, az uszítás, az útszéli gyalázkodó hang, a balkáni indulatok, és most már a Nagy Dák Birodalom álma a Dnyepertől a Tiszáig... Hideg van. Ebben a zimankós, huzatos Közép- Európában azon töprengek, mit kéne tenni? Mi lenne a helyes magatartás? Hogyan maradhatnánk meg annak, aminek születtünk: magyarnak. Ilyen borús, herderi dolgokon meditáltam éppen, amikor beállított hozzám egyik erdélyi ismerősöm. Fáradt, elnyűtt, kiábrándult és keserű, de érezni benne egy csöndes, konok erőt, a csakazértis méltóságát, a dac törhetetlenségét. Harminc esztendeig dolgozott szívósan egy könyvön, jéghideg vonatokon didergett, távoli városokban, falvakban jött-ment étlen-szomjan, csak azért, hogy összegyűjtse Erdély földrajzi neveit. Összegyűjtötte. Csaknem kétezer oldalas, hatalmas munkát írt. Mire jó ez, kérdezhetnénk. Hát csak arra, hogy a mostanában ősi dák földnek nevezett Erdélyben ne lehessen jöttment idegeneknek, betolakodóknak hinni a magyarokat. Nézem ismerősöm arcát, tekintetét. Igen, ezt kéne megtanulnunk: a csöndes, kérlelhetetlen, tevékeny erőt. S ezt a tanulást már ma elkezdhetjük, amikor otthon ülve arra gondolunk, hogy éppen egy esztendeje indultunk el sokadmagunkkal kelet felé élelmiszertől és gyógyszertől roskadozó autókon. Körmendi Lajos Szeressük egymást, emberek? „Szeressük egymást, gyerekek!...”- ki ne hallotta volna e régi sláger felhívását a szentimentalizmus fenekéig ürített sokadik pohara után, a szomszéd asztaltól követelődző módon átüvöltve - vagy amikor a saját borízű hangját visszhangozták fülébe a kocsma falai? Ki ne látta volna a nyakába boruló, szilveszteri ismeretlen-ismerőse szemében - vagy a tükörbe nézve - az elérzékenyülés könnyeit ama roppant eredeti elismerés hatására, mely szerint; „a legszebb szó a szeretet”? No de valóban szeressük-e egymást, emberek? így, „felszólító módban” kérdezem, mert egyszerű kijelentésként bizonyos a válasz; Szeretjük egymást? - Nem, nem szeretjük. Kellene, hogy szeressük? - Nem, ne szeressük! Az erőszakos és erőltetett szeretetnél önzőbb és visszataszítóbb dolog kevés van a világon, és parancsszóra különben sem lehet szeretni, csak belső meggyőződésből. Furcsának tűnhet éppen most, advent utolsó napjain ez a kijelentés. És még mielőtt megköveznének, gyorsan hozzáteszem, nem is azzal az evangéliumi paranccsal akarok szembeszegülni, mely szerint „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” Sőt, inkább az evangélium szellemében mondom; ahhoz, hogy újra szeretni tudjam az elmúlt néhány hónap, év során a barátomból felebarátommá, feleellenségemmé lett embertársamat, most az a legfontosabb, hogy elviseljük egymást. Az evangélium kihirdetése óta különben is a világban - a széles nagyvilágban és a mi szűkösebb, nemcsak határoktól szabdalt, de korlátok közé zárt kisebb világunkban is - sok minden történt: jó néhány keresztrefeszítés - megváltás nélkül; sűrűn cuppogtak a szapora Júdás-csókok, benyálazva a szeretetet; forogtak a malaclopó köpönyegek, és mint kerge dervisek, pörgött megannyi Saulus, benépesítve ama bizonyos damaszkuszi utat; és termett azóta jó néhány, álszakállt ragasztott hamis próféta is, akik az erőszakos szeretet nevében akarják boldogítani embertársaikat, mint ama régebbi, már vendéghajat hullatott próféták, akik a szentté avatás processzusában csak mártírokat gyártottak, de boldoggá még azokat sem tudták tenni, akik hittek bennük. És hány mutatóujj csontosodott meg nagy hirtelen az egymásra mutogatásban, olyanynyia, hogy a „mea culpa”-ra már képtelen behajolni. Ezért hiszem, hogy most, kivételesén a szeretet ünnepe előtt is, a szeretetet a türelemnek kell megelőznie. Ha kis és nagy dolgokban csak egy kicsit türelmesebbek lennénk egymáshoz, egy apró erőfeszítéssel már képesek lennénk tisztelni is a másikat. Önmegtartóztató türelmet azok iránt is tanúsíthatunk, akiket képtelenek lennénk szeretni. Akikhez pedig türelemmel fordulunk, közülük sokakat megértünk. És akiket megértettünk, tisztelhetjük is, még akkor is, ha nem értünk egyet velük. A türelem így teremthet - a közmondással ellentétben - nem rózsát, de szeretetet, megtisztítva előtte az utat a gyűlölet, az irigység és mindenek előtt a butaság bogáncsaitól, hogy az evangéliumi parancsnak egyszer úgy tehessünk majd eleget, hogy az ellenfeleinkből és nem barátainkból lett felebarátainkat szerethessük, mint tenmagunkat. Rideg Gábor Újévi (munka)könyvjutalom háromszáz dolgozónak 99 Csirkepaprikás” hangulat Törökszentmiklóson (Folytatás az I. oldalról)- Az állandó dolgozókat elküldik - tromfol rá a társaságból valaki -, a szerződötteknek pedig meghosszabbítják a szerződésüket. Ki érti ezt? - néz maga elé a fiatalasszony, s látni rajta, hogy nem is vár feleletet. De mégis megkapja a választ; - Hát nem veszed észre - bizonygatják többen -, az maradhat, aki nem szól, nem gondolkodik, nem szervezkedik. De aki ki mer állni a jogaiért, arra ennél a cégnél semmi szükség sincsen. Forrósodik a hangulat. Előjönnek a régi meg az újabb, vélt és valós sérelmek, és sok szó esik arról is, hogy a hűtőház tele van áruval, hogy hiába jönnek a vevők, a főnökök az istennek se akarnak túladni a termékeken, de szó esik arról is, hogy az igazgatóválasztásra nem hívták meg a munkástanács elnökét, és így tovább...- Hát ezeknek az áskálódásoknak már sosem lesz végük? - néz a szemembe Hajós Ferenc, a vállalat igazgatója, miután részletesen elmondom neki, hogy miket hallottam. - A létszámcsökkentés elveire, módszereire - kezdi - mi egy koncepciót dolgoztunk ki, amit a vállalati és munkástanáccsal, meg a szakszervezettel is megtárgyaltunk. S jó, ha tudja, hogy nemcsak januártól küldünk el embereket, hanem már az idén félévtől kezdve fogyókúrán vagyunk, hisz akik időközben elmentek a cégtől, vagy nyugdíjasok lettek, helyettük már nem vettünk fel újabb embereket. Minden területen annyian maradnak, ahány dolgozóra szükségünk van. Az elbírálás alapja a végzett munka, az emberi magatartás és a közösséghez való viszony. Ezek alapján ment a kiválogatás, s amikor mindez megtörtént, csak akkor néztük meg, hogy ki a vállalati tanács vagy a szakszervezeti bizottság tagja.- A létszámleépítés után legalább helyrejön a cég, és gazdaságossá válik a termelése?- Nem, de ha ezt nem tesszük meg, akkor január 1 -jén teljesen be kellett volna zárni az üzemet. Ha mi gazdaságosan akarunk termelni, akkor a csirke 55 forintos felvásárlási árát csökkentenünk kellett volna. Igen ám, de akkor a termelők mindegyike abbahagyja a csirke nevelését. A menet közbeni folyamatos áremelések miatt novemberben és decemberben már így is kétmillió csirkét mondtak vissza a mezőgazdasági kis- és nagytermelők, mivel nem éri meg nekik ezzel foglalkozni. így december végén már csak egy műszakban dolgozunk. De még ennyi munkánk sem lenne, ha a saját kockázatunkra 1991 első negyedévére nem emeljük meg 7 forinttal a csirke átvételi árát. Mi ezt tettük, mert nem akarjuk elhinni, hogy népgazdasági szinten az a cél, hogy ne legyen belföldön csirke, az export visszazuhanjon, és ebben az iparágban dolgozók kivétel nélkül az utcára kerüljenek. Azzal, hogy megválunk háromszáz embertől, még túlélésről szó sincs, csupán arról, hogy legalább félgőzzel, de folyamatosan termelhessünk.- Elég furcsa helyzet. Hisz önök emelik a felvásárlási árakat azért, hogy legyen munkájuk, közben meg beszélnek arról is, hogy tele vannak a hütőházaik, és nem tudják eladni az árut.- Ez igaz, de ingyen nem adjuk oda. A szovjeteknek szánt csirkéből például több száz tonna van itt. Nem tudjuk kivinni, mert a partnerünk fizetésképtelen. Még áprilisi, májusi szállításainkért sem kaptunk tőlük egy árva fillért sem. Arról már nem is beszélve, hogy általában az exportra 10-30 forint között fizetünk rá. Ez van a csirkénél, a libánál viszont még ennél is többet. Az ilyen szituációkra szokták azt mondani, hogy csapdahelyzet. Mert itt nemcsak arról van szó, hogy a létszámleépítés után megmaradó embereknek ideig-óráig legyen még legalább valami munkájuk, hanem arról is, hogy jusson a boltokba elegendő hazai csirke. Az export csökken, nem jut olcsó hús a boltokba sem. Hisz, mint a szakemberek állítják, ha a csirkecombot meg a -mellet nem tudjuk eladni jó pénzért külföldre, akkor jövőre már még mutatóban sem találunk pár forintos csirkelábat meg -nyakat az üzletek polcain. Ennek veszélye pedig fennáll, mivel a legújabb kereskedelmi előrejelzés az idei 130 ezer tonnával szemben 1991-ben országosan csak 77 ezer tonna baromfiexportot irányoz elő. Ezek után a kérdés csupán annyi: kinek jó ez? -p ifl/ki n I i II C35CO G©RIEL Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván a Telefon: 44-111,32-444. Szolgáltatásaink: Személyautóink változatlan tarifával, 15.- Ft-os alapdíjjal belterületi lakására, munkahelyére ingyen mennek Önért Teherautóink (1 és 31) bármit bárhová szállítanak. Autómentőink állandó készenlétben vannak a segítségnyújtásra. 1991-ben is utazzon, fovaroztasson velünk. BTfeWl casco PT/hW
