Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-27 / 197. szám
1990. NOVEMBER 27. Néplap 3 Visszakerült helyére, igaz nem az épület falára, mivel azt lebontották, Törökszentmiklóson a Kossuth-tábla. Itt állt az a ház, melyben 1849 márciusában megszállt Kossuth Lajos, s innen folytatta útját Debrecen felé. Az új tulajdonos, Holló Mihály, családi háza elkészülte után díszkőből készített falra, mely egyben a kerítés is, helyezte el a táblát. Fotó: Mészáros Az orvos kiabál, a beteg fejére por hull Felújítás egymilliárdért? Aki a szolnoki rendelőintézetben jár mostanában, annak „meggyőző érvek” (por és zaj) bizonyítják, hogy itt bizony a gyógyítás feltételei enyhén szólva messze vannak az ideálistól. Két évvel ezelőtt kezdődött el az épület felújítása. A szakrendelések egy részét az utókezelőbe, más részét a volt pártbizottság épületébe költöztették. A rendelők jórésze így is az épületben maradt, és az itt dolgozó orvosok munkájához a légkalapácsok zaja ad idegesítő hátteret. A fül-orr-gégészeti rendelőben dr.Lepény Éva azzal fogad, hogy a mostani helyzetnél rosszabb is jutott már nekik osztályrészül.- Örülünk, hogy végre tető van a fejünk fölött. Előtte olyan rendelőben voltunk, ahol beáztunk, bokáig ért a víz, ha esett az eső, rázott a villanykapcsoló. Most az ügyelettel közös szobába tettek bennünket. Reggel, amikor kezdjük a munkát, kipakoljuk az eszközeinket, délután elpakoljuk, mert estétől az ügyeletes orvos dolgozik itt. Az a legszömyűbb, amikor a kompresszor folyamatosan üzemel egész nap. A saját hangomat nem hallom a zajban. Kiabálni kell, hogy a beteg megértse, mit mondunk. De megértünk már olyan időszakot is, amikor a fülmosáshoz rezsón kellett melegíteni a vizet. • Ezek nyilván lassítják a rendelést. Pedig itt sok a beteg. Délig általában százan-százhúszan jönnek.- És ők hogyan viselik el az itteni állapotokat?- Általában megértőek. Csak akkor türelmetlenek, ha több időigényesebb munka (pl.„arcüregmosás) követi egymást, mert ilyenkor még lassabban haladunk. A doktornő megfázott, valamelyik pácienstől elkapta a betegséget. Szellőztetni ugyanis nem lehet a rendelőben, mert az ablak alatt dolgozó kompresszor zajától ilyenkor semmit nem lehet hallani. Tehát vagy szellőztetnek vagy gyógyítanak. A második emeleti szemészeten se különb a helyzet. A folyosón mindig sok beteg várakozik. Gulyás Istvánná, aki mostanában többször is kénytelen jönni betegsége miatt, azt mondja, hogy általában két óra hosszába telik, míg az ember bejut a rendelőbe. Addig a zajban várakoznak. Volt, amikor látni lehetett a levegőben hulló port. Az egyik beteg meg is jegyezte; annyi port nyelt már, hogy csikorog a foga alatt. A folyosót szellőztetni nem lehet. A hely szűk, sokan vannak, nyáron, a nagy melegben többen is rosszul lettek. A rendelőintézet vezető főorvosa november 15-e óta dr.Molnár Ida. Kérdéseimre mégis dr.Sebők András, a volt igazgató felel, hiszen eddig ő „csinálta végig” a felújítást.- A megyei tanács egészségügyi osztályának gazdasági vezetője utasította a kórházat 1988-ban, hogy a rendelőintézet rekonstrukcióját haladéktalanul kezdjük el. A normális az lett volna, ha az összes rendeléssel kiköltözünk, de nem sikerült, mert kiváltó épületet nem kaptunk, nem építhettünk.- Mennyi idő alatt lehetett volna befejezni a felújítást, ha minden rendelés kiköltözik?- Három év alatt.- Két éve kezdték a munkákat. A négy szárny közül az egyik van csak kész. Mennyi ideig fog tartani a felújítás?- Még legalább hat évig.- Mennyibe kerül?- A keleti szárny nem jött ki 120 miljióból.- Ha ezt beszorzom néggyel meg az inflációval, akkor egymilliárd forintnál vagyunk, és körülbelül négyzetméterenként 80 ezer forintos árnál. Nem lett volna egyszerűbb újat építeni?- Ha két évvel ezelőtt megkapjuk a pénzt, akkor biztosan kevesebből új épületet lehetett volna építeni.- Mi viszi tovább ezt az építkezést? A tehetetlenségi erő? A megyei tanács utasította a kórházat, de hol van már a megyei tanács? Mi történik akkor, ha az önkormányzat azt mondja, hogy nincs annyi pénz, amennyi afolytatáshoz kell?- Akkor ott maradnak a falak az utókor számára mementónak, hogy hogyan lehet dönteni az egészségügyről - az egészségügyi dolgozók meghallgatása nélkül. Mert nekünk abba, hogy a felújítás mikor, hogyan, milyen körülmények között történik, nem volt beleszólásunk. Ebből az épületből lehet egy igényes gyógyítóközpont, de válhat belőle Szolnok Bős-Nagymarosa is. Paulina Éva — napló Egyszer volt, hol nem volt, de még idöcsábítás előtt, volt egyszer egy nap. A tegnapi. Ezen a szeretem, másoknak talán nemszeretem napon a négyesztendős Pocok éppen olyan volt, mint más szeretem és nemszeretem napokon szokott lenni. Tehát érdeklődő.- Neked miért van szakállad? - fordult hozzám.- Mert kinőtt.- Nekem is lesz?- Igen.- Es most hol van az én szakállam?- Mit gondolsz?- Benne.- Miben?- Az arcomban. Ha már ilyen szőrözősen kezdődött a nap, úgy is folytatódott. Amikor beléptünk az ajtón, a fodrásznő éppen egy férfi haját fújatta egy hatalmas hajszárítóval. Pocok, aki idegenkedik az ilyen szerkentyűktől, elpityeredett.- Ugye nekem nem porszívózzák ki a hajamat? . Hazafelé menet egy kisteherautó mellett mentünk el, melyről hiányzott a ponyva. Ez Pocoknak is feltűnt.- Ennek az autónak nincs pongyolája? Estefele már a Mikulás volt a téma, s mindaz, amit majd hoz.- Anya, te verjél majd meg a virgáccsal, mert én a Mikulástól betojok! Már csaknem eltelt ez a szeretem, nemszeretem nap. Pocok még elnevezett egy Kinga nevű lányt Bekakingának, megnézett a televízióban néhány pucérkodó lányt, és harsányan hívott engem is, hogy nézzem meg a tyúkicákat, majd cinkosan megkérdezte.- Te is megtyúkicáznád őket? Aztán lefeküdt. Odabújt az anyjához, és az iránt érdeklődött, hogy az embernek miért két keze van, miért a vállából nő ki, miért nem a combjából, miért olyan hosszú az ember karja, miért nőtt ki az ember keze, hogy legyen mit zsebre tenni, és egyáltalán, mire való az ember keze?... Végül elaludt, utoljára még azt suttogta.- Anya, sigomassál\ Én pedig egészen addig töprengtem azon, hogy mire való az ember keze (munkára, verekedésre, sigomatásra...), míg egy új szeretem, nemszeretem nap kezdődött. Körmendi Lajos _ N Keddi jegyzet Hová jutottunk a jó meleg kemencétől... Hét végén, az Akadémián Szolnoki vállalkozót is grillező lovaggá ütöttek Megalakult a gasztronómiai világszervezet magyar egyesülete A szakmán belüli cégek érdek- védelmére, valamint képzés, oktatás és különböző gyakorlati versenyek révén a szakma továbbvitele céljából még 1248-ban alakult meg a Francia Szakácsok Világ- szervezete. Három francia úr, köztük Jean Valby, a jelenlegi elnök 1950-ben Chaine Des Rotisseurs néven újjáélesztette a gasztronómiai világszervezetet, amelyhez 107. tagként idén év elején Magyarország is csatlakozott. A hét végén tartotta meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a alakuló közgyűlését és az ünnepélyes tagfelvételt a Chaine Des Rotisseurs Magyarországi Gasztronómiai Egyesület. Az eseményen részt vett Pálszabó Mihály mesterszakács, szolnoki vállalkozó is.- Tulajdonképpen mi az egyesület célja, feladata? - kérdeztük a megyeszékhelyen nem régen megnyílt Gösser söröző vezetőjét.- A világszervezet a tagországaiban lehetőséget kíván biztosítani a nemzetközi gasztrpnómiai ismeretek széles körű terjesztéséhez, a tájjellegű ételek, italok megismertetéséhez, az azok elkészítésével kapcsolatos tapasztalatok átadásához. A tagok részére külföldi utakkal biztosít lehetőséget a szervezet a külhoni gasztronómia, a külföldi egyesületi tagok kedvelt étkeinek, italainak megismerésére. Egyes magyarországi eseményekre meghívjuk a külföldi szervezetek tagjait. A konyhaművészet megismertetéséhez természetesen kapcsoljuk az egyes országok tájainak, városainak, műemlékeinek és egyéb nevezetességeinek megismertetését is.- Hogyan került a magyarországi egyesület alakuló közgyűlésének meghívottjai közé ön, a szolnoki vállalkozó?- Tizenöt esztendeje tagja vagyok a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetségének. Mint mesterszakács - 1985 óta vagyok birtokosa e címnek - számos országos és nemzetközi versenyen szerepeltem jó eredménnyel. Úgy gondolom, a szakmai múltam alapján javasolt tagnak a szervezetbe a magyarországi egyesület elnöksége. Ez utóbbinak az egyik tagja a háromszoros Oscar-díjas mesterszakács, Lukács István egyébként már 1982 óta tagja a Chaine Des Rotisseurs-nak.- Egy ilyen nemzetközi szervezetbe történő ünnepélyes tagfelvétel már csak a helyszín, az Akadémia díszterme miatt sem mindennapi esemény. Hogyan zajlott le?- A világszervezet jelenlévő, 85 esztendős elnöke elé járultunk sorban negyvenketten, szállodások, étteremvezetők és tulajdonosok, szakácsok és cukrászok, szóval a gasztronómiával hivatásszerűen foglalkozók, akiknek az alapítótagságra való jelentkezését elfogadták. Elmondtuk az esküt, majd Jean Valby úr karddal lovaggá ütött bennünket és kinek-kinek átadta a címének megfelelő nyakláncot, a diplomát, valamint a tagsági jegyet. Én személy szerint, nyol- cadmagammal az alapítótagok közül a Chef Rottisseur, azaz apecse- nyesütő, grillező főnöki cím tulajdonosa lettem a hét végén.- A lovagi eskünek megfelelően mivel tud egy magyar vendéglátó vállalkozó hozzájárulni a világ- szervezet munkájához?- Elsősorban a szakmai utánpótlás-neveléssel, azaz az üzletben foglalkoztatott fiatalok színvonalas, elméleti, gyakorlati képzésével. Ezenkívül a különböző hazai és nemzetközi szakácsversenyekre való felkészüléssel és az azokon való minél eredményesebb részvétellel. No és természetesen azzal is, hogy minden tekintetben jó házigazdája igyekszem majd lenni a Szolnokra vagy a megyébe látogató külföldi egyesületi tagoknak, akik vidékünkkel, annak gasztronómiájával kívánnak megismerkedni. T.F. Nem tudom, jól van-e az úgy, hogy csak a hajnali kelők hallhatják a Falurádióban a paraszti sirámokat. Értelmetlen és pusztába kiáltó ez a visszacsatolás: a koránkelő falu nyugtázza a vételt, amit ő küldött SOS-jelzéssel az országnak. Az országnak, melynek a döntésképes vezérkara 5 óra 40 perckor még az igazak álmát alussza. Mert hogy így van rendjén, ez jut rá a társadalmi munkamegosztásból. Tegnap reggel például arról panaszkodott az éter hullámain egy falu közössége a Kisalföldön, hogy a tejet nem fizeti ki nekik az átvevő. Nevezetesen a tröszt, amely egyébiránt december 31-ével megszűnik, csak félpénzt ad az egész liter tejekért. (Ami a tröszt megszűnését illeti, gondolom, a vezérkarának és csapatának fizetése, meg az irodaház fenntartásának irdatlan költsége, stb. stb. a jövőben levonódik a tej árából.) De térjünk vissza a félpénzhez: miután a tejért egyelőre csak 50 százalékot adnak, a másikat úgy három-négy hónap múlva, a termelők nem tudják fizetni az OTP-t, amit felvettek az állattartásra, és a házaik építésére. Bár az egész riport egy kortörténet, engem ez fogott meg: eladósodott az OTP-nél a parasztság! A gyermekkorom legszebb korszakát nagyapám tanyáján éltem a sárospataki határban. Az első világháborúból egy ágyúszilánk-szuvenírrel hazatért öreg huszár semmitől nem irtózott jobban, mint a tartozástól. Vette, amire pénze volt, még a lábon álló termést sem számította készpénznek: aratáskor is beüthet valami, és szüretkor is belecsaphat az istennyila a puttonyba! Érthetetlen számomra, hogy az évszázadokig gyanakvóan figyelő parasztság miként hitt végül is a szocializmus mindenhatóságában. Mert másként miért vette volna fel az OTP-kölcsönt a kétszintes kockaépületre, melynek az alapterülete messze meghaladja a benne lakók létszükségletének praktikumát, arról nem is szólva, hogy a teméntelen légköbméter fűtése olajjal vagy más drága energiahordozóval kész tragédia. Az alagsorban lévő kazán felfalja azt a kevés hasznot is, ami ma az ágazatban „kicsiholható”. Miért nem építettek falun olyan portákat, házakat, amelybe most akár kis átalakítással is beférne az állatállomány, a traktor, a termés? Hogy a drága kerítésre miért pazarolták a pénzt, és miért költöttek a márvány síremlékre a ma még élők, azt nagyjából tudni lehet. A pénznek nem volt más befektetési piaca, és a kocsma azért soha nem volt a földművelő ember „bankja”. A termelő arról panaszkodik, hogy olcsó a búza felvásárlási ára, és drága a kenyér. Régen úgy volt, hogy ha olcsó volt a gabona, olcsó kenyeret evett legalább a termelője. Mert még a hetvenéves nagyanyám is megsütötte nekünk - igaz már később a pék kemencéjében, de a dagasztás műveletét ki nem adva a kezéből - az isten áldását, a kenyeret. Aztán a tej... Tudom én, hogy kétezer litert - amit abban a kisalföldi faluban összehordanak a termelők naponta - nem lehet házalva eladni, de azért ennek is miért lett vége? Talán a Köjál gondolta úgy, hogy a sok száz éves immunitásunk éppen most ért véget, és a gazdaasszony gyolcson szűrt tejétől kihalunk, mint a mamut? Vagy ma már nem üzlet elővenni a köpülőt, és a sárga vajat szőlőlevélen kínálni a kuncsaftoknak? Lehet hogyjnegdrágítja és így ki- fizethetetlenné teszi a vaj árát a Trabanttal lebonyolított fuvar benzinköltsége? Jó lenne ezt is egyetlen aggyal végiggondolni, mert nem biztos, hogy egyedül vagyok, aki a zacskós tejet akár holnap reggel felcserélném a zsíros háztájira. Ha van urbánus és vidék konfrontáció, én nem tagadom, a vidék pártján állok. Még ma is hatása alatt vagyok a parasztember racionális gondolkodásának. Ahogy eligazodik az időjárásban, az állatorvosi tudományban, a növénytanban, amilyen remekül forgatja a kétnyelű kést, amikor szerszámnyelet, szekértartozékot készít, az maga az ámulat. Ahogy fonott vesszőből elkészíti aszalóját, ahogy a gyümölcsöket tartósítja, ahogy a sparhelt fölé szabad kéményt rakat a hús füstölésére (persze félő, hogy mindezt múlt időbe kell tenni), az valami csoda a szememben. Aztán a borát ahogy kezelte - ő volt az az ember számomra, akin nem fogott ki az idő. Télen elég volt egy szárkúp és nem fázott. A termesztett kenderből ott, a ház fedele alatt kijött a lánynak a hozomány, az embernek a fehérnemű. Az ételt a felfüstölt hízó tavaszig biztosan garantálta. Ha most valaki a?t mondja, én a feudalizmust akarom, nem értett meg. Mindössze arról van szó, hogy az eltelt negyven év alatt a falu miért próbált mindenáron város lenni? (Jó, volt egy ideológia, hogy előbb-utóbb eltűnik a falu és a város közötti különbség, de ezt Ceausescun kívül senki nem vette komolyan.) Miért nem vitte tovább immár a kötőgépek, stílfűrészek, villamoskemencék szintjén életfilozófiáját a parasztság? Miért kell a falu főutcáját végigkísérő sok-sok haszontalan kockaépület, ami ugyan drága, ami ugyan célszerűtlen, de legalább hivalkodó? Sok száz év alatt összegyűjtött életbölcsesség vált-válik semmissé egy demagóg filozófia össztüze alatt. Azt hisszük, ettől csak a folklórunk lesz szegényebb. Hamarosan megérezzük - méghozzá a gyomrunkon, a mindennapi betevőnkön -, hogy szegényebbek leszünk mi valamennyien! Palágyi Béla y
