Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-01 / 175. szám

1990. NOVEMBER 1. Néplap / 15 Kosárlabda Nagy sorozat előtt Közel három hét után újra ha­zai pályán szerepelnek az Oljbá- nyász kosarasai. Mai ellenfelük, a Szeged SC egyelőre nyeretle­nül a táblázat alján áll, ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a piros-feketék félvállról vennék az összecsapást. Nyilvánvaló, Gouth Iván legénysége foggal- körömmel harcolni fog az első győzelem megszerzéséért. Egyébként van törlesztenivalója a szolnoki gárdának, a tavaszi rájátszásban kétszer is vereséget szenvedtek esélytelenebb ellen­felüktől. A jelenlegi erőviszo­nyok azt sejtetik, hogy mind csa­pategységben, mind erőnlétileg jobb az Olaj, s reméljük, ezt az este folyamán be is bizonyítja lelkes közönségének. A győze­lem lökést adhatna nagy soroza­tukra, hiszen az elkövetkezendő huszonnégy nap alatt hat bajno­kit kell lejátszaniuk. Horváth Imre - aki egyre jobb formában játszik - ugyan mandu­lagyulladással bajlódik, de ter­mészetesen ott lesz a pályán, nem úgy Mérész, aki hosszabb időre kidőlt a sorból - kulccsont- törése van -, így csak a következő szezonban kezdheti újra a mun­kát. Kosárbarátok, figyelem! A Szolnoki Olajbányász szurkolói különbuszt szerveznek november 4-ére Paksra. Jelentkezni a ma esti mérkőzé­sen lehet 200 forint ellenében. Indulás vasárnap délben a Pelikán Szálló parko­lójából lesz. Is/ás Taroltak a nagybányaiak A JNSZ Megyei Üszószövet- ség 20 év után első nemzetközi versenyét rendezte meg a Damja­nich uszodában, melyre a kassai és a nagybányai csapatot hívta meg. A szlovák együttes az is­mert közlekedési akadályok mi­att nem érkezett meg, így páros viadal alakult ki az erdélyi és a magyar gárda között. A román válogatott közel felét felvonulta­tó vendégek elsöprő győzelmet arattak. A megrendezett 26 ver­senyszámban huszonegyszer az ő sportolójuk - 14 fiú és 7 lány - állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A hazaiak közül csak Nagy Gabriellának - háromszor - és Bozsányi Krisztiánnak sike­rült megszakítania győzelmi so­rozatukat. A nagybányai úszók ezenkí­vül még 12másodikés lOharma- dik helyezést is szereztek, a Ti- sza-partiaknak pedig tizenegy ezüst-, és ugyanannyi bronzérem jutott. A szolnokiaknál a győzte­sek mellett dicséretet érdemel még Juhász Laura, Csipes Zita, Lipták Tamás és Király Imre. A versenyen legjobb eredményt el­ért Constantin Bogdán és Laze- resco Lomita külön tiszteletdíj­ban részesült. GYASZHIREK KÖSZÖNETÉT mondunk a ro­konoknak, jó szomszédoknak, is­merősöknek, volt munkatársak­nak, akik felejthetetlen halot­tunk, édesapánk, ESZES SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, együtt­érzésükkel fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. *39192/1* MEGRENDÜLTÉN tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy GONDA ISTVÁN nyugállományú ezredes, a szolno­ki Kinizsi Horgászegyesület elnö­ke elhunyt. Temelése katonai tisz- te-letadással 1990. november 8-án 13 órakor lesz Budapesten, a Far­kasréti temetőben. *39395/1* KÖSZÖNETÉT mondunk a ro­konoknak, szomszédoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. HANGODIANDRÁSNÉ temetésén részt vettek, mély gyá­szunkban osztoztak. Dedrák és Hangodi család. *39397/1* KÖSZÖNETÉT mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szomszé­doknak, barátoknak, ismerősök­nek, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnak és munkatársaknak, akik VARGYAS KATALIN temetésén megjelentek, részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. *39478/1* Tippel az olvasó Ezen a héten Mészáros Géza, sportoló Sorszám 1-2. csapat Tipp l.Szeged-MTK-VM 2 2.Hannover-Hamburg 2 3.Frankfurt-Nürnberg 1 4.Hertha BSC-Duisburg 12 5.Kaiserslautern-l. FC Köln 12 6.Karlsruhe-VfB Stuttgart 21 7.Schalke 04-Braunschweig 12 8.Osnabrück-Wattenscheid 2 9.Ancona-Verona __ 2 lO.Cremonese-Ascoli x 2 1 l.Lucchese-Salernitana X 12.Pescara-Messina X 13.Uinese-Foggia 1 + 1 14.Meppen-Mannheim X Mai műsor Kosárlabda - férfi NB I/A: Szolnoki Olajbányász-Szeged SC, Szolnok, tiszaii- geti sportcsarnok, 18.00. Röplabda - női NB 1/B: Szolnoki Vegyi- müvek-Dutép, Szol­nok, tiszaligeti sportcsarnok, 16.00. A jászberényi Dohány­beváltó Üzem felvételre keres belső termelési irá­nyítót. A munkakör betöltésé­nek feltétele:- szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség- legalább 5 éves szak­mai és vezetői gyakorlat. Bérezés megegyezés sze­rint. Cím: Jászberény, Rákóczi u. 57. *38801/1* Súlyemelés Hat dobogós helyezés Kazincbarcikán került meg­rendezésre az országos úttörő és serdülő súlyemelő-bajnokság. A színvonalas versenyen a me­gyénket képviselő Kisújszállási MÁV Egyetértés SE, a Szolnoki MÁV MTE és az ÁÉV SE eme­lői kiválóan szerepeltek, hat ér­met szereztek. Eredmények: úttörő kcs.: 40 kg: 4. Kiss J. (ÁÉV), 64 kg: 3. Antal F. (Kisúj.), 71 kg: 6. Simái L. (Kisúj.), 75 kg: 2. Tóth F. (ÁÉV). Serdülő kcs.: 64 kg: 3. Nagy L. (MÁV MTE), 71 kg: 2. Pallai Gy. (ÁÉV), 4. Balázs N. (MÁV MTE), 75 kg: 3. Tyukodi A. (Kisúj.), +82,5 kg: 3. Sallai A. (MÁV MTE). Reménytkeltőek ezek az ered­mények, bizonyítják, az utánpót­lás-nevelés továbbra is jó úton halad Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Képünkön: Pallai György egyik sikeres lökésgyakorlata. Labdarúgás — Megyei II. osztály Rákócziújfalu felzárkózott az élmezőnybe Rákócziújfalu-Kenderes 2-1 (1-0) Rákócziújfalu, 100 n., v.: Sulyok. G.: Vadas S. 2, ill. Fábián. A vendégcsapat a mérkőzés elején sorozatban hagyta ki helyzeteit, s ez megbosszulta magát, a belelendülő ha­zaiak végül biztosan győztek. Ifi: Rákócziújfalu-Kenderes 1-2. Jászjákóhalma-Alattyán 1-1 (1-0) Jászjákóhalma, 150 n„ v.: Pemyész. G.: Nagy L., ill. Beszteri. Az alattyániak lelkes szurkolóik tá­mogatásának köszönhetik pontszerzé­süket. Ifi: Jászjákóhalma-Alattyán 0-0. Jászfényszaru-Jászkisér 3-1 (1-1) Jászfényszaru, 100 n., v.: Hagyó. G.: Vidák 2, Palócz, ill. Bólya. Egyenlő erők küzdelméből a hely­zeteit jobban értékesítő hazai csapat ke­rült ki győztesen. Ifi: Jászfényszaru-Jászkisér 1-2. Kunhegyes-Pusztamonostor 2-1 (0-1) Kunhegyes, 100 n., v.: Pathó. G.: Szabó, Kiss S„ ill. Kiss B.I. A sok helyzetet elhibázó kunhegye- \ siek nehezen nyertek a rangadón. Ifi: Kunhegyes-Pusztamonostor 3-0. Megyei II. o. állása 1 .Kőtelek 10 8 - 2 15-10 16 2. R.újfalu 10 6 3 1 20-11 15 3. Kenderes 11 6 3 2 20-12 15 4. Kunhegyes 11 5 4 2 17-11 14 5. P.monostor 11 5 3 3 20-7 13 6. J.kisér 11 5 3 3 19-13 13 7. Alattyán 11 4 4 3 20-18 12 8. Jf.szaru 10 4 2 4 13-11 10 9.Jsz.andrás 10 4 2 4 18-17 10 lOJj.halma 11 2 6 3 13-13 10 11 .K.madaras 10 4 2 4 11-15 10 12. Nagykörű 10 3 3 4 11-15 9 13. Kengyel 10 3 2 5 16-19 8 14. Abádszalók 10 1 3 6 13-16 5 15. Tiszajenő 10 2 1 7 10-15 5 16-Tiszaszőlős 10 - 1 9 7-40 1 Elmaradt mérkőzések: Jászszen- tandrás-Kunmadaras, Tiszaszőlős- Nagykörű, Kőtelek-Kengyel, Tiszaje- nő-Ábádszaiók. Megyei I. o. ifjúságiak l.T. Cipő 11 10 1- 38-5 21 2.K.újszállás 11 8 1 2 34-17 17 3.Újszász 11 7 2 2 32-12 16 4.Jászapáti 11 6 2 3 23-15 14 5.Szajol 11 6 2 3 22-22 14 6.Túrkeve 11 6 1 4 28-17 13 7.KUTE 10 5 1 4 24-15 11 8.Karcag 11 5 1 5 25-23 11 9.Sz. Vegyi 11 5 1 5 18-17 11 lO.Szászberek 11 3 4 4 7-20 10 ll.T.füred 11 3 3 5 17-24 9 12.Besenyszög 11 3 1 7 24-33 7 13.Jászladány 10 2 2 6 17-26 6 14.T.fijldvár 11 2 2 7 14-31 6 15.J.szentgyörgyl 1­4 7 8-29 4 ló.J.szállás 11­4 7 13-37 4 Elmaradt mérkőzés: Jászladány­KUTE. r N Kiskerttulaj donosok! Mésziszap megrendelhető, házhoz fuvarozással a JÁSZKUN Volán Vállalkozási Irodájában. Szolnok, Ságvári krt. 52-54. *39462/1* V J Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, rek­lám. Egyéves aRádió Szolnok! Szü­letésnapi műsor két órában. Vendé­günk: Dóra és a Black Cadillac együttes. Műsorvezető: Boros Zol­tán. Szerkesztő: Korim Éva (tel: 44- 618) 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Pálréti Ágoston (tel: 41 - 133) Á tartalomból: Hírek -17.15: Ze­nés percek. A tegnap slágerei - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudó­sítások, riportok. Halottak napjára - Aki nem futott be... - Sport Jászbe­rényből - 18.00-18.30: Szóváltás - közben: Zeneturmix - Gabona Kft. Szolnokon - Újabb Finta-kiállítás Kaliforniában Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Szonda (ism.) - 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05-11.00: Napközben (Elő) - 11.10: Archív felvételekből -11.25: A Szabó család (ism.) -12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak - 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Újraolvasva -14.14: Magyar zeneművészek a nagyvilágban - 15.05: A közöny. Albert Camus re­gényéből részletek -16.00: Délutáni Krónika -16.15: Népek zenéjéből - 16.45: Labirintus (ism.) - 17.05: Svábok, cigányok, magyarok egy faluban -17.30: A cárevics. Részle­tet Lehár Ferenc operettjéből - 18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás- 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk -19.30: Hol volt, hol nem volt... - 19.41: Jobba Gabi széki dalokat és megzenésített ver­seket énekel -19.50: Hajszálgyöke­rek - 20.05: Körkép - 21.05: Hall­gassuk együtt! - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Felhang. Zenepo­litikai magazin - 23.36: Az Obrete- nov kórus énekel Petőfi 8.05: Rivaldafényben: a Swingle együttes és a Pointer Sisters - 9.03: Útikalauz üdülőknek - 9.08: Fúvós­muzsika - 9.35: A francia sanzon ismeretlen arcai -10.15: Édesanya­nyelvünk - 10.20: Operaslágerek - 10.50: Peres, poros iratok - 11.03: Bioritmus - 11.23: Country zene magyar előadásban -12.00: Hallga­tó-nóták - 13.03: Nosztalgiahullám -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00: Lelátó - -1 5.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (Élő) - 15.20: Mag­nóról - magnóra - 16.00: Játék tíz­ezer forintért - 17.00-19.00: Rádió- Ma- benne: 17.30: Kamasz-panasz -17.50: A-B/CD-18.20: Zöld jelzés- 19.03: Ahogy mi zenélünk. Fiatal előadók műsorából -19.30: Pop-re­giszter - 20.00: Garázs - 20.30: Be­mutatjuk Dóra nagylemezét - 21.03: Daráló - 21.33: Pop-rock műhely - 22.00: Ötágú síp - 22.50: Versarchí­vumunkból - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Hiánypótló Bartók 8.25: Próza - 9.10: Klasszikus zene - 10.20: Zsebrádiószínház: Ez MŰSOROK estélyi? - 10.43: Új kompakt-leme­zeinkből -11.17: Janácek operáiból - 12.05: Orosz muzsika - 13,00: Hallgassuk újra! -14.00: Domenico Scarletti: Thétisz Szküroszon. Há- romfelvonásos opera - 15.29: A XVm. Siklósi Nemzetközi Fúvós- zenekari Fesztivál hangversenyei - 16.05: Schubert: Az ikertestvérek - nyitány -16.55: Kapcsoljuk a stúdi­ót - (Elő) - 18.00: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor - 18.20: Román nyelvű nemzetiségi műsor - 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor - 19.05: Német nyelvű nem­zetiségiműsor- 19.55: Szimfonikus zene - 20.54: Alkésztisz. Részletek Gluck operájából - 21.54: Mozart: Esz-dúr zongoraverseny - 22.27: Napjaink zenéje - 23.12: Népballa­dák - keservesek - 23.30: A Nemzet­közi Rádióegyetem műsorából - 0.10-2.00: Dzsesszklub Televízió 1. műsor: 7.55: Tévétoma nyugdíjasoknak- 8.00: Menedzser Magazin - 9.00: Képújság - 9.05: A sárkány szíve. Angol dokumentumfilm (ism.) - 9.55: Titkos küldetés. NSZK tévé­film (ism.) - 11.25: Mozgató - 11.35: Képújság - 15.40: Képújság- 15.50: Pannon Krónika - 16.00: Hírek szerbhorvát nyelven - 16.10: Hármas csatorna - 16.55: Mi le­gyek? - 17.40: Johann Sebastian Bach. Egy élet állomásai. NDK film- 18.40: A Pére Lachaise - 18.45: Telistele-video - 18.50: Reklám - 19.00: A hitről - gyerekeknek - 19.05: Esti mese. Vízipók-csodapók- 19.15: Lottósorsolás -19.20: Rek­lám -19.30: Híradó- 20.00: Reklám- 20.05: Szomszédok - 20.35: Rek­lám - 20.40: Hírháttér - 21.25: A hónap versei. Október - 21.45: Ora­tóriumbérlet 1990. - 23.55: Híradó 3.-0.10: BBC-híradó 2. műsor: TV 2 Sugár Ágnessel és Déri Já- uossal 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Kérdezz! Felelek -18.00: Te­lesport- 18.25: Gyerekeknek! Mof- li, az utolsó koala - 18.46: TV 2 - 19.00: Texas államalapítója. Ameri­kai tévéfilm III/l. rész -19.40: Nép­rajzi értékeink -19.47: TV 2 - 20.35: Mesél a filmhíradó... - 21.00: Hír­adó 2. - 21.20: TV 2 - Benne: Nézze meg az ember! - 21.30: Napzárta - 22.15: Egy filmriporter emlékiratai- 22.45: Farkasok ura. NSZK doku- mentumfdm - 23.30: TV 2 Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magya­rul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.25: Művészeti műsor - ism. ­16.55: Műsorismertetés -17.00: Tv- napló - 17.25: Dokümentműsor - 18.00: Újvidéki képeslapok-19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magyrul -19.55: Reklám- 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Filmest: Krokodilok utcája - animációs film. Halálos nyár - francia játékfilm - 22.30: Tv-napló - 22.50: Bizton­ságban élni - 23.10: Műsorzárás Eurosport 6.00: Körkép - 6.30: A pénzügyi világ hírei - 7.00: D. J. Kat-show - 9.30: Eurobic -10.00: Műkorcsolya- 11.30: Motorsport - 12.00: Tenisz- 19.00: Nemzetközi motorsport - 19.30: Eurosport-hírek - 20.00: Te­nisz - 22.30: Labdarúgás - 24.00: Tenisz - 1.00: Forma-1 Spanyol Nagydíj - 2.00: Eurosport-hírek - 2.30: Műsorzárás Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Elő vide- oshow - 18.30: Kékéj-19.30: Nem­zetközi hírek - 19.45: Időlánc - 20.00: Amerikai birodalom - 21.30: Max Headroom - 22.00: Nemzetkö­zi hírek - 22.15: Az utolsó alkalom, hogy láthatom Párizst (am. film) - 0.15: Nemzetközi hírek - 0.30: Kék éj -1.30: Időlánc SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelem­hajó - 9.50: Teletipp - 10.05: Tele- üzlet-10.30: Rififi Amszterdamban- 12.15: Szerencsekerék - 13.00Te­lebörze - 14.05: Garfield - 14.30: Teletipp - 14.40: Szerelemhajó (am. sor.) Kapcsolatok -15.30: Ké­rem a következőt!- 15.55:Teleüzlet- 16.05: Füstölgő coltok (westem- sor.) Pete Brown -17.10: Szomszé­dok (ausztrál sor.) Randevú egy sztárral - 17.45: Műsorismertetés - 17.50: Egy Duke ritkán jön egyedül (am. akciófilm-sor.) Boss másik én­je -18.45: Híradó, időjárás - 19.05: Szerencsekerék - 20.00: T. J. Hoo­ker (am. krimisor.) Az ügyvédek gyilkosa - 21.00: Kedves tolvajok (am. komédia) - 22.45: Ördögi kör (am. krimisor.) A ló bosszúja - 23.35: Filmkészítők órája - 23.50: Koncertmagazin - 0.20: Szatirikus bábjáték - 0.35: T. J. Hooker (ism.) RTL Plus 6.00: Állatkerti történetek - 7.35: Mesék a nagyvilágból (sor.) A do­bok szigete - 8.00: Fecskék és ama­zonok (angol ifj. film) - 9.30: Hófe­hérke (am. mesefilm) -11.00: Küz­delem Hellasért (olasz-francia film)- 12.30: A Munster család (am. sor.) Gonosz pillantás - 13.00: Daktari (am. sor.) Leopárdok - 13.55: A bajnok (am. film)-16.05: San Fran- ciscó-i nemzetközi repülőtér (am. kalandfilm) - 17.45: Kastély a Wörther-tónál. Pillantás a kulisszák mögé -17.55: Gyilkosság a hobbija (sor.) Névtelenül - 18.45: Hírek, időjárás - 19.15: Jump Street 21. (krimisor.) A hódoló - 20.15: Ide a fiúkkal (francia komédia) - 22.05: A jövő őrei (ausztrál sci-fi) - 23.45: Leszámolás San Franciscóban (olasz thriller) - 1.25: Power kapi­tány (am. sor.) -1.50: Aerobic

Next

/
Thumbnails
Contents