Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-01 / 175. szám
16 1990. NOVEMBER 1. Néplap “A 1990. NOVEMBER 1, CSÜTÖRTÖK, MARIANNA NAPJA. A Nap kél 6.27-kor, nyugszik 16.29 órakor. A Hold kél 15.15-kor, nyugszik 430 órakor. Borongás, esős idő Túlnyomórészt borult lesz az ég, egyre többfelé várható ismétlődő eső, zápor. A déli, majd nyugati szél főként napközben élénkül meg gyakran. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 8,13 fok között alakul. (MTI) Képes eseménynaptár 145 évvel ezelőtt, 1845. november 1-én született a Maros- Torda vármegyebeli Sáromber- kén gróf Teleki Sámuel Afrika- kutató, felfedező. A pozsonyi Höhnel Lajos tengerésztiszttel 1886-ban Afrikába utazott, 1887. áprilisában először érték el a Kilimandzsárón az örök hó határát, elsőként mászták meg a Kenya-hegységet, majd fedezték fel 1888-ban Afrika két nagy sóstavát, a Rudolf-tót (ma Tur- kana-tó Kenyában) és a Stafá- nia-tavat (ma Chew Bahir-tó Etiópiában). Ma is a nevét viseli a Rudolf-tó déli részén a Telekivulkán. Mintegy 3000 km-es afrikai útja során hatalmas fehér foltokat tüntetett el a kontinens térképéről. Expedíciója történetét Höhnel: A Rudolf- és Ste- fánia-tavakhoz című kétkötetes és Cholnoky Jenő: Teleki Sámuel útja Kelet-Afrikában (1936) művében olvashatják.' # 105 évvel ezelőtt, 1885-ben ezen a napon született Anton Flettner német mérnök, feltaláló, aki a hajók meghajtására szolgáló “Flettner-rotor”-t készítette. Népszokások Jeles napok Mindenszentek Egyházi ünnep, a temető meglátogatásának hagyományos és kötelező időpontja. A sírokra fenyőgallyból font koszorút, virágcsokrokat, krizantémokat és őszirózsát helyeznek. Mindenszentek estéjén a családok felkeresik az elhunyt hozzátartozójuk sírját. Megcsókolják fejfát, s néhány gyertyát gyújtanak. Ha esős idő van, vagy ha valaki beteg, s nem tud elmenni a temetőbe, otthon gyújt gyertyát. Régebben azt is figyelték, kinek ég el előbb a gyertyája. A hiedelem szerint az halt meg előbb a családban. Marianna A latin Marianus név női Mariana párjának módosult formája. A Marianus lehet a Marius férfinévnek, de a latin Maria női névnek a továbbképzett származéka is. És hogy mit jelent? Az első esetben: Marius családjához tartozó. A második esetben: Máriához (Szűz Máriához) tartozó. Sokan származtatják a Maria + Anna nevek összetételéből is, de ez helytelen. Becé- zése: Marika, Manyi, Maca, Maja stb. Színház A Szigligeti Színház társulata 19 órakor a Pesti Színházban a Száz év magányt mutatja be. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Hajszál híján. A Tallinnban 5-kor, 7- kor és 9-kor Vadászat a Vörös Októberre. A Tisza mozi A-ter- mében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Lambada - a tiltott tánc. A Tisza mozi B-termében fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Bízzál bennem, Nadine! AC-teremben fél 5-kor Szakaszvezető, fél 7- kor és fél 9-kor Óriási szex (18). Jászberényben a Lehelben 4-kor, 6-kor és 8-kor Hóbortos hétvége. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor és 6-kor Cry Baby, 8- kor Porsche-tolvajok. Török- szentmiklóson a Dózsában 5- kor és 7-kor Metamorfózis (16). Türkevén a Korda Sándor moziban A szakács, a tolvaj és a feleség szeretője. Kunszent- mártonban a Körösben Lángoló Mississippi. Jászapátiban a Táncsicsban Magányos erő. Kunhegyesen a Szabadságban Gyilkos lövés. Kunmadarason a Petőfiben Heves jeges. Tisza- földváron a Táncsicsban A kalapácsfejű. Tiszafüreden a Tiszában Testőrbőrben. Karcagon a Dérynében Szömyecskék 2. Martfőn a Tiszában Gyerekjáték (16). Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Ifj. Nagy Ferenc ötvösművész kiállítása. A fotógalérián Tazaki Ryuichi japán fotóművész kiállítása. A Heuréka bemutatóterem nyitva 14- től 18 óráig; 16 órától ismeret- teijesztő videofilm-vetítés. SZUPEREXPRESSZ 0 KM-ES Lada Samara eladó. Telefon: 36- 423. *39374/2* CSALÁDI ház nagy portával eladó. Tisza- földvár, Kossuth út 71/a. *39379/1* EBBEN az évben átvehető (sorszám 408) Zastava Yugo Skála 101 gépkocsi-kiutalást átadok. Érdeklődni: telefonon 56/32-269. *39465/1* JÓ JÖVEDELMEZŐ gyorsan megtérülő vállalkozáshoz keresek tőkéstársakat legalább 500 000 forinttal. Telefon üzenetrögzítős: 56/37-295. *39481/1* IFÉM GMK. SZOLNOK, Batthyány u. 23. ingatlanok értékelését végzi. A megállapított forgalmi érték felhasználható vagyonfelméréshez, hitelfelvételhez, különféle ingatlanügyletekhez stb. Érdeklődni: levélben a fenti címen, telefonon a SÓBA 43-884,39-089 számokon. *39437/2* 1 ÉVES, fekete, pulikutyánk elveszett. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében értesítsen. Szolnok, Kassai u. 15. Vigh. *39490/ 1* BMW 316,12 éves és Mercedes 230/123 fekvőlámpás, 12 éves eladó. Tel: 56/39-669. *39501/1* ÖSSZKOMFORTOS családi ház,-900 négyszögöl telekkel, mellék- épületekkel gazdálkodásra alkalmas eladó. Ti- szasas, Alpári u. 48. *39504/1* NYUGATI babakocsi eladó esővédővel. Szolnok, Árpád u. 1 *39507/1* Tegnap az OTP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának dolgozói megkoszorúzták Szolnokon Fáy Andrásnak, az első magyar takarékpénztár megalapítójának emléktábláját a takarékossági világnap alkalmából. Szintén a világnap apropójaként a megyében elsőként október 31-én született gyermeknek az OTP ajándékot ad. Idén ezen a napon az első újszülött Bódi Tibor volt, aki 0 óra 40 perckor jött a világra a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. A csecsemő egyébként a Bódi család - akik tiszasasiak, de Tiszafoldváron élnek - ötödik tagja. Fotósunk azt a pillanatot örökítette meg, amikor Tóth Sándor, az OTP megyei igazgatóhelyettese az 5 ezer forintos takarékbetétkönyvet virág kíséretében átnyújtja az anyukának. fotók: N.ZS. Iskolatévé a CNN-től Világszerte 50 millió háztartásban nézhető hír- és információs műsora a CNN-nek. Szolnokon, a kábeltévé hálózatába kapcsolt lakásokban is fogható az adás - ha a Magyar Televízió éppen nem sugározza a TV 2-t. Nemrégiben új kezdeményezéssel lepte meg nézőit az amerikai tévétársaság: reggelenként elsősorban gimnazisták és egyetemisták számára különleges ismeretterjesztő műsorokat mutat be. A mindig azonos időpontban jelentkező adásoknak pontos heti téma- és menetrendjük van: hétfőn a jövő és jövőkutatás; kedden a különleges társadalmi, kulturális, erkölcsi problémák aktuális megnyilvánulásai; szerdán az üzleti élet; csütörtökön a tudományos haladás; pénteken az információterjesztés probémáival foglalkoznak. Kéttannyelvü felvételi november 12-én Mint ismeretes, október 29-én, azaz hétfőn lett volna a kéttannyel- vű középiskolába jelentkezők számára a felvételi vizsga. Ez azonban a taxisdemonstráció miatt - mint arról a televízióban kiadott közleményben értesülhettünk - elmaradt. Botka Lajosnétól, a Varga Katalin Gimnázium igazgatóhelyettesétől kértünk tájékoztatást, megszületett-e már a döntés a felvételi új időpontjáról? A kérdésre válaszolva Botka Lajosné elmondta, hogy a minisztériumból nyert információ szerint a felvételi új időpontja november 12-e, hétfő. Az ország hét kijelölt városában megtartandó felvételi vizsgák feltétele egyébként nem változott. Minderről az érintett diákokat, illetve szüleiket levélben fogják értesíteni. Gyorslista Nyereményjegyzék az október 30-án megtartott októberi HAVI LOTTÓ tárgynyeremény-sorsolásról, amelyen a 40. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használták: A Vásárlási utalvány (3000 Ft); B Opel Kadett típusú személygépkocsira szóló utalvány; C Volkswagen Golf típusú személygépkocsira szóló utalvány; D Trabant Lim. Spec, típusú személygépkocsira szóló utalvány; E ZO 3001 fagyasztó szekrény; F ZS 3001 fagyasztó láda; G Moulinex friteuse kenyérpirítóval; H Varia-utalvány (75 000 Ft); I Contec személyi számítógép; J Sanyo tv videóval; K Hitachi tv videóval; L Sanyo hi-fi torony; M Otthon lakberendezési utalvány (50 000 Ft); N Hangfény utalvány (50 000 Ft); O Szerencse-utalvány (40 000 Ft); P Iparcikk-utalvány (25 000 Ft); Q Zenesarok-utalvány (20 000 Ft); R Vásárlási utalvány (10 000 Ft); S Vásárlási utalvány (7000 Ft); T Vásárlási utalvány (5000 Ft). A nyertes szelvényeket november 25-éig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V. Nádor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény-jegyzék november 6-ától megtekinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó kirendeltségekben és a Posta-hivatalokban. 4 004 518 T 4 465 738 R 4 850 088 R 62 095 177 S 4 027 579 M 4 473 425 Q 4 857 775 S 62 102 864 T 4 035 266 O 4 481 112 R 4 865 462 S 62 133 612 T 4 058 327 T 4 488 799 Q 4 873 149 R 62 148 986 F 4 073 701 P 4 496 486 R 4 880 836 Q 62 179 734 J 4 081 388 T 4 504 173 R 4 888 523 L 62 187 421 S 4 089 075 K 4 511 860 O 4 903 897 S 62 195 108 s 4 150 571 T 4 519 547 R 4 911 584 R 62 210 482 s 4 158 258 M 4 527 234 R 4 919 271 S 62 248 917 Q 4 165 945 T 4 542 608 Q 4 926 958 S 62 271 978 M 4 173 632 Q 4 550 295 R 4 934 645 S 62 287 352 T 4 181 319 H 4 557 982 L 4 942 332 T 62 318 100 S 4 189 006 I 4 565 669 R 4 950 019 Q 62 333 474 Q 4 196 693 O 4 573 356 S 4 957 706 T 62 341 161 Q 4 204 380 O 4 581 043 S 4 965 393 T 62 348 848 R 4 212 067 P 4 588 730 S 4 973 080 T 62 356 535 D 4 219 754 P 4 596 417 P 4 980 767 Q 62 364 222 R 4 227 441 P 4 604 104 S 4 988 454 Q 62 379 596 P 4 242 815 Q 4 611 791 S 4 996 141 T 62 387 283 J 4 250 502 S 4 619 478 R 8 393 795 N 62 394 970 L 4 258 189 F 4 627 165 S 8 401 482 R 62 410 344 R 4 265 876 T 4 634 852 N 8 409 169 T 62 418 031 S 4 273 563 T 4 642 539 T 8 416 856 T 62 425 718 T 4 281 250 J 4 657 913 T 8 424 543 T 62 448 779 S 4 296 624 L 4 665 600 Q 8 432 230 Q 62 456 466 L 4 304 311 L 4 673 287 R 8 439 917 T 62 479 527 O 4 319 685 O 4 680 974 R 8 447 604 T 62 487 214 G 4 327 372 P 4 688 661 N 40 814 413 T 62 494 901 R 4 335 059 Q 4 704 035 R 40 883 596 S 62 502 588 R 4 342 746 M 4 719 409 R 45 245 575 l 62 510 275 R 4 350 433 Q 4 727 096 R 45 268 636 R 62 517 962 Q 4 358 120 R 4 734 783 S 50 260 949 R 62 533 336 N 4 365 807 R 4 742 470 P 62 002 933 T 62 541 023 R 4 373 494 R 4 750 157 Q 62 010 620 L 62 548 710 S 4 381 181 S 4 757 844 S 62 018 307 T 62 564 084 s 4 388 868 R 4 765 531 S 62 025 994 R 62 579 458 s 4 396 555 S 4 780 905 P 62 033 681 P 62 587 145 s 4 404 242 T 4 788 592 R 62 041 368 Q 63 302 036 s 4 411 929 T 4 796 279 Q 62 049 055 T 63 317 410 Q 4 419 616 T 4 803 966 S 62 056 742 T 63 340 471 K 4 434 990 R 4 819 340 R 62 064 429 Q 63 348 158 F 4 442 677 P 4 827 027 H 62 072 116 S 63 363 532 T 4 450 364 Q 4 834 714 I 62 079 803 S 63 371 219 J 4 458 051 O 4 842 401 O 62 087 490 S 63 386 593 T r~----------------------------------------------------------------------\ H ÍREK — HÍREK — HÍREK------------------------------- J Jászberény. Az Életreform klubban Gömbvillámok és a természet más különösségei; mérhető parapszichológiái jelenségek címmel tart előadást a Nulladik típusú találkozások című tv-műsor állandó vendége, a közismert fizikus, könyvíró, dr.Egely György november 2-án 17 órakor a Déryné Művelődési Központban. Kisújszállás. Véget ér a Sok jóból jó sokat elnevezésű rendezvénysorozat a hét végén. Pénteken 19 órától a városháza pincéjében Antidiszkó lesz, míg szombaton 19 órától az Ifjúsági Házban Blues-kocsma nyílik. Ennek vendége várhatóan Deák Bili Gyula lesz, aki közönségtalálkozót tart. Szolnok. Fél órás emlékmű- sort szervez a Családi Intézet és a Temetkezési Vállalat halottak napja alkalmából. Ma 16 órai kezdettel a Körösi úti temető ur- nasírkertjében várják az elhunytak hozzátartozóit. Szolnok. Pénztárcát találtak a napokban, amelyben több száz forint, an. A tulajdonosa átveheti szerkesztőségünkben. Jászberény. A Jász Múzeumban Szabó Fekete Mária amatőr festő kiállítása tekinthető meg. Kunhegyes. A MEH-átvevő- hely megszüntetése miatt hoszOktóber elsején lakásáról eltávozott és azóta ismeretlen helyen tar- tózkodik Farkas Melinda (Kunhe- gyes, 19 7 6 ) szolnoki és Ámít Szilvia (Mátészalka, 1976) tiszaroffi lakos, ezért a szolnoki rendőrkapitányság körözi őket. Személyleírásuk: Farkas Melinda 165-167 cm magas, közepes testalkatú, haja fekete, derékig érő, homloka magas, bőre kreol; Ámít Szilvia 165- 167 cm magas, vékony testalkatú, szeme barna, bőre kreol. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt gyermekek tartózkodási helyéről tud, jelezze a szolnoki rendőrkapitányságon (Baross u.39.) személyesen, vagy az 56/32- 222/12-82 telefonon. Ámít Szilvia szabb ideje nehézséget okoz a város és a környező települések lakóinak, illetve közületeinek a fém- és papírhulladék értékesítése. A gondokon segített a Fa- és Vasipari Kisszövetkezet, amikor a héten vegyesiparcikk-üzlete (Tiszaszentimrei út 11.) mellett megkezdte a fém- és papírhulladék felvásárlását. Szolnok. Fiatalok! Diákok! A Torkolat novemberi száma árusításra átvehető ma és holnap 14-18 óra, szombaton 10-18 óra között az Irodalmi Kávéházban. A legeredményesebb terjesztő külön pénzdíjazásban részesül, (x) Szolnok. Pásztor Anderszauer magyar származású ausztrál evangélista prédikátor tart prédikációt november 2-án 18 órai kezdettel a Városmajor u. 8-ban. A Szabadidő Társulás szervezte esemény előtt 17 órától részleteket játszanak le a Mózes, illetve István, a király című filmből. Mai lapszámunkat szerkesztette: V.Szász József és Hajnal József Tipográfia Majnár József és T.Katona László A híreket összeállította: Tóth András, akivel a 42-211 -es telefonszámon közölhetők újabb információk flgéplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja: az AS-B Kft Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Bp., XIII. Lehel u. 10/a 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1740 forint, fél évre 870, negyedévre 435, egy hónapra 145 forint. Példányonkénti ára 5.80 Ft ISSN 0865-915X