Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-30 / 173. szám

3

990. OKTÓBER 30.

Néplap

Budmil márkabolt

Tegnap a megyeszékhelyen megnyitotta első márkaboltját a Budmil magyar-olasz érdekeltségű termelő, kereskedő és szolgáltató kft. Azért esett választásuk legelőször Szolnokra, mert egyrészt termelőüzemük itt található, másrészt pedig a Bőrtex - mint a kft. társtulajdonosa - ugyancsak helyi cég. A kft elképzelései között szerepel, hogy több márkaboltot is nyitnak az ország nagyobb városaiban, ahol saját termékeik - így többek között sport- és utazótáskáik, pénz- és levéltárcáik, kulcstartóik - mellett más gyártók áruféleségeit is kínálják majd. így például terveikben szerepel, hogy a világhírű Adidas cég sportruháit, cipőit árusítják, és a martfűi Tisza Cipőgyárral közösen próbálnak Budmil márkájú sportcipőket is piacra dobni.

Takarítani tud, csak hát panaszkodik

A szakadékban marad-e az

igazság?

(Folytatás az 1. oldalról.)

Mondják ezt a főnökei abban az időszakban, amikor tudják, hogy nincsen munkalehetőség, a dolgozók nem könnyen hagyják ott munkahelyüket, még akkor sem, ha embertelenül bánnak velük. Persze úgy érzik, hogy ők helyesen cselekszenek, hiszen panaszosunk a legnehezebb em-' bér, aki a kezük alatt dolgozik. Akkor akar szabadságra menni, amikor neki is szüksége lenne a szabad napokra. Egészen “mellékes és elhanyagolható” tényező, hogy nővére váratlan halála miatt kívánta megváltoztatni szabadsága időpontját. Az mellett viszont már nem siklottak el olyan könnyen a főnökök, hogy a prémiumokat panaszosunk szerint bérmegtakarításból fizették, nagyobb részt abból, hogy ő éveken keresztül végezte két ember munkáját, egy fizetésért. S mégis ő kapott a legkevesebbet, hiszen ő csak egy takarítónő, aki csak a létszámot növeli.

„Hazug,

hadovaláda”

A beszélgetés során az is kiderült, hogy az igazi bajok mikor kezdődtek. Mikor vált ez az asz- szony “utolsó, hazug hadovaládává”. Történt, hogy vagy másfél hónapig nem vett fel a raktárból semmilyen tisztítószert, mégis, amikor kiment a telepre - mert már elfogyott a saját pénzén vásárolt is -, figyelmeztették, hogy túl sok anyagot használt el. Ki is derült gyorsan, hogy két héttel azelőtt is vett fel valaki, s alá is írta a kartonon - a panaszos nevét. Hogy ki volt az illető, természetesen nem tudni. Mindenesetre a dolog fordulópont volt.

Ezután talán már nem meglepő, hogy Faragónét “papír nélkül” áthelyezték osztott műszakba a külső Volán-telepre anélkül, hogy a nevén lévő eszközöket visszavették volna tőle. A város szélén lévő új munkahelye a lakásától három kilométerre van. A kerékpártól egészségi állapota miatt évekkel ezelőtt eltiltották, nincs is neki.- így ezt a távolságot naponta négyszer kellene megtennie, gyalog. Kérte, hogy mondjanak fel neki, ha már nem tudnak együtt dolgozni, hogy legalább a munkanélküli-segélyre jogosult legyen. Csakhogy a munkájára szükség van, mondjon fel ő, ha akar. Mára pedig már szóba sem akarnak állni vele, szinte menekülnek, ha meglátják.

Jegyet kap, üljön buszra

Ezután a beszélgetés után kerestem fel Solymosi Ferencet, a Volán Tiszafüredi Kirendeltségének vezetőjét.- Ismerem a dolgozó által elmondott panaszt, de minden panasz olyan, amilyenre kikerekítik. Ez pedig kifejezetten a dolgozó szemszögéből fontos dolgokat hangsúlyozza. Faragóné takarítani, dolgozni tud, nem ilyen gondunk van vele. Egyszerű emberi összeférhetetlensége a problémás. Mindenkivel összetűzésbe kerül, mindenkinek panaszkodik, elmondja a sérelmét, vagy vélt sérelmét... A takarítói létszámot vállalati döntés - gazdaságossági megfontolás - alapján csökkentettük le. Műszaki állományban két takarító van. Az egyik a telegen, a másik a buszpályaudvaron. Éppen azért, mert Faragóné panaszában azt sérelmezi, hogy milyen körülmények között kell dolgoznia, hoztuk ki a telepre, tessék itt dolgozni, ha az számára kedvezőbb. Most, hogy úgy érzi, a pályaudvar számára mégis kedvezőbb volt, fűhöz-fához rohangál, hogy ne kelljen idejönnie. A vállalat pedig úgy látja, hogy nem indokolt a döntés megváltoztatása. Teljesítjük kérését, hogy itt is osztott műszakban dolgozhasson. Nem nagyon értem, miért van bejárási gondja, hiszen ingyen utazhat az autóbusszal. Melyik munkahelyen kérdezik azt meg, hogy a dolgozó Tiszafüreden, tehát helyben hogy tud bejárni? Mi is így fogjuk fel. A dőlgozó számára kiadjuk a munkaidőt, tessék jelenjen meg. Mi azzal nem törődünk, hogyan jár be dolgozni. Mi autóbuszjegyet adunk, ezzel többet teszünk, mint más munkáltató. Ez egyébként nem áthelyezés. Egy telephelyen, egy munkakörön belül nincs áthelyezés.- Volt-e megbízása Faragónénak a fűtésre?

Nincs képesítés, nincs fizetség- Mi azt sem kértük, hogy a fűtő helyett dolgozzon, és végezze most már három embernek is a munkáját. Az, hogy a munkaidején belül a kazánházba bement, és felügyeletet gyakorolt, azt mi megköszöntük. Ez tavaly volt. Akkor tudtunk volna fizetni érte, ha van szakképesítése. De idén jut eszébe ezt felhozni? Bármikor elő lehet venni a sérelmeket? Lehet éveken keresztül ezt hordozni? Nem nagyon értem ezt a dolgozót. Hogy lehet éveken át ilyen sérelmeket magában tartani, ha ezen a munkahelyen ilyen rosszul érzi magát? A telep másik ötven dolgozójával nincs annyi baj, mint vele.- Igaz-e, hogy más vette fel a tisztítószert, és írta alá a kartonon az ö nevét?- Ez megint olyan vélt dolog, amit bizonyítani kelj és nem elég csak mondani. O nem ér rá bejönni ezt az állítását tisztázni, ezt csak odakint mondja el. Ez már tulajdonképpen munkahelyi rendzavarás.- Elmondta, hogy gyakran vásárolt saját pénzéből tisztító- szert.- Ezt öntől hallom először, mi nem kérünk ilyet. Volt olyan, hogy nem volt a raktárban, és én adtam neki pénzt, utólagos elszámolásra.

A kontraszt meglehetősen nagy a panaszos dolgozó és a munkáltató véleménye között, igazságot tenni kívülállóként lehetetlen. Megoldást az érdekelteknek kellene találni. A baj csak az, hogy a két fél között, úgy tűnik, áthidalhatatlan szakadék tátong.

V.I.I.

Jegyzet[apol<i

Kórház a gázok Taigetoszán

A jegyzetíró először is vallomást tesz, hogy most írja élete második, az egészségügyhöz kapcsolódó cikkét, bár nem tegnap kezdte a pályáját.

Az első írásom, amely a népegészséghez kapcsolódott, még akkor csattant el, amikor a hálapénzt még nem törvényesítették - lásd adóbevallás - és egy bizonyos főorvos úr telhetetlenségére tettem félreérthetetlen célzásokat. Másnap csörgött a telefonom és a megyei főorvos közölte velem, hogy “Nem vagyunk kérem hozzászokva, hogy a mi megkérdezésünk nélkül mindenféle butaságokat firkáljanak!". Felforrt a fejvizem, ahogy a mai fiatalok mondják és ezt válaszoltam: “Semmi baj, főorvos úr, majd lassan hozzászoknak, hogy megírjuk az igazságot, mert én nem tudok ahhoz idomulni, hogy csak az önök hozzájárulásával írhassak butaságokat!”.

A replika aztán “tovább gyűrűzött" mondhatnám úgy is, magasabb fórumokra került, számomra csak a következtetés maradt, amit ugyan nagyon szépen csomagoltak, de gyermekkoromban mifelénk a tanyán az volt az értelme, hogy pofa be! Hiába no, az állampárt erőteljesen hallatta szavát az egészségügy kérdéseiben is. Ugyannyira, hogy a fogalom jobbára egy bizonyos hierarchikusan felépült hivatalt jelentett, amelynek alkalmazottjai az orvosok és az ápoló- személyzet voltak. Pedig valójában szűkebb hazánkban a népegészségben mindig a szükség irányított. Ez tulajdonképpen a gyógyítás témakörében írott második cikkem témája.

Az első szolnoki kórházat 1823-ban Németh István kanonok alapította, egyetlen orvosa volt, két ápolója és két kórterme. Ez a kórház a mai “nagytemplom” közelében állott. A megyei kórházat 1896-ban avatták a mai helyén. Építésének gondolata már 1882-ben megszületett, 12 évig gyűjtögették hozzá a pénzt, 1894-ben kezdtek hozzá az építéséhez. Szolnok város 10 ezer forintot és egy 4 ezer forintos telket ajánlott fel a kórházhoz. Hol? Ahol telke volt, az ekkor már körvonalaiban mutatkozó gyári negyedben. Nem akarom az akkori városi vezetők, mérnökök örök álmát háborítani, de úgy gondolom, tisztában kellett volna azzal lenniük, hogy a későbbi ipari üzemek - ahogy az akkor már meglévők is - a Tisza mellé települnek majd, hiszen a víz közelsége elsőrendű fontosságú számukra. Mindez így is történt, vagyis a kórház a jövője szempontjából rossz helyre épült. Az 1940-es évek elején kiirtották a pavilonrendszerű kórház előtti erdőt és oda egy többemeletes blokkot építettek. A motorizáció fejlődését az akkori városi vezetők hagyták figyelmen kívül, így most a forgalmas út minden gáza, zaja a betegeké.

A volt Honvéd Kórház (a későbbi tüdőkórház), majd a városi kórház azt követően pedig a MÁV- kórház építésekor már figyelemmel voltak a környezeti szempontokra az észak-délnyugati uralkodó szélirányra, és Szolnok legtisztább levegőjű térségébe, az egykori Scheftsik telep, illetve a feltöltött Pityó-nádas területére telepítették az új egészségügyi intézményeket.

A napokban - persze nem először, sőt sokadszor - a Hetényi kórházban jártam. Ottani, nagyra

becsült orvosismerőseimmel együtt azt kellett megállapítani, hogy egy önmagára valamit is adó gyártelepnek esztétikusabb, megnyugtatóbb a környezete, mint ennek a szerencsétlenül elhelyezett kórház-kolóniának. Ez a látvány indított, hogy elővegyem a szolnoki területi vezető egészségügyi központ 1970-ben kiadott tervpályázatát. Az említett pályázatot az Építési és Városfejlesztési Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium és a Szolnok Megyei Tanács V.B. hirdette meg. Ebben szerepelt egy 870 ágyas általános kórház, 300 ágyas ideg- elmekórház és gondozó, egészségügyi (fogyatékos) gyermekotthon 240 ápoltra, nővér- és orvosszálló 240 személyre, 30 munkahelyes szakorvosi rendelőintézet, megyei mentőállomás, és egy 330 gyermeknek hajlékot adó nevelőotthon megépítése. A telepítés céljára kijelölt terület a Szolnok-Debrecen vasútvonaltól északra az ún. kisgyepi lakótelep keleti határán húzódó forgalmi út, az említett vasútvonal és a Zagyva folyó között helyezkedik el. Északról a területet mintegy 900 méter széles erdő határolja majd", - amely természetesen az egészségügyi intézmények parkjának is felfogható.

Hányszor 10 millió forintot emésztett fel a tervpályázat kiírása, a beérkezett pályázatok díjazása? Semmi sem lett belőle, mert közben “begyűrűzött” a világgazdaság és az új kórházkomplexum, illetve a tervezettnek csak nagyon szerény része, egyetlen egy rossz döntés következményeként az 1970-es évek végén a régi kórházhoz kapcsolódva épült fel. Tehát a gyámegyed- ben. Hamarosan a kórháztól karnyújtásnyira megy majd el az ország legforgalmasabb főútvonalának gépkocsiáradata. Körülményeink közepette mikor valósulhat az meg, hogy a 4-es főútvonal teljesen elkerüli majd a várost? Borúlátó vagyok, de a környező gyárakat meg semmikor sem lehet odébbtelepíteni.

Olvastam lapunkban az egy kórház, másik kórház, gyermekkórház, stb. vitát. Ehhez én nem fűzök véleményt, mert nem értek hozzá, csupán azt a nézetemet teszem közzé, hogy a lakosságot érintő nagy horderejű kérdések a legszélesebb nyilvánosság előtt vitára bocsájtassanak, mert különben úgy járunk, mint az 1970-es tervvel.

Hangsúlyosan szeretném viszont felvetni azt a véleményemet, hogy már a ma élő generációkban tudatosodjék: a jelenlegi Hetényi kórház az elhelyezése miatt minden másra alkalmas lehet, de gyógyintézeti értékéből a káros környezeti hatások sokat levonnak. A ma élők kötelessége, hogy gyermekeiknek tudatosítsák: ha módotok lesz rá, ha pénzetek lesz hozzá, akkor a város északi felében építsetek magatok számára és az utánatok élőknek parkokkal, úszómedencékkel, teniszpályákkal övezett kórházat. Legyen ott kápolna is, meg mozi is. A jelenlegi, az iparváros és a főútvonal bűzös levegőjében lévő kórház- épületeket pedig hasznosítsátok másra. Ne tegyétek ki betegeiteket és az azokat gyógyító, ápoló orvosokat, nővéreket a romlott levegő Taigetoszára.

Tiszai Lajos

Akár pizsamában is

Egy várost miért ne lehetne egy hatalmas személyszállító hajóhoz hasonlítani? Egy luxusgőzöshöz, amelyen jelenleg a turistaosztály jegyei a legkelendőbbek, de sokan utaznak a raktárban, kávészsákokon vackolva maguknak, s várják, hogy előbb-utóbb eljussanak az ígéret földjére. Ha pedig a település óceánjáró is lehet a képzelet tengerén, úgy az első embere, a polgármester kapitányként kell hogy teg^e a dolgát. Az az ember ő, akinek legdíszesebb az egyenruhája, szava ellentmondást nem tűr, de jelleme kikezdhetetlen, mert a vízbe hajítják zendülő beosztottjai, ha észreveszik, hogy időnként dézsmálja az italraktárt, vagy a trezorban nyúlkál. O az az ember, aki utolsónak hagyja el a hajót - ha tudja. Mert hát hány, de hány hajóslegenda járja arról a kapitányról, aki tisztelegve merül a hullámsírba? A kapitány maga a hajója - a polgármester kicsit a városa, községe.

ízlelgetem a szót: polgármester. Jól hangzik, igazán mondom, amolyan megbízható patinája van. Aztán felütöm az értelmező szótárt, melyben ez áll: polgár: a város teljes jogú lakosa.

Tehát nem állampolgár, nem alanya az államhatalmat gyakorló gépezetnek, a tanácsnak. Nem, önállóságát, sérthetetlen autonómiáját a magasba emelő személy ő. Ha jól értem. És a mesteri “Valamiben rendkívül ügyes és gyakorlott személy”. Ha a két fogalmat összecsúsztatom, a definíció mindenesetre bíztató.

Érdekes, ha Szolnok régi polgármesterei jutnak eszembe, nem tudok szabadulni egy képtől. ATisza Szálló 1928-ban már felépült, ám a hozzá csatlakozó gyógyfürdő kútja csak nem akart vizet lövellni. Aztán a 948. méternél feltört az 54 Celsius-fokos víz. Mindez éjjel, ám a fúrómesterek határtalan'örömére. És akkor Tóth Tamás polgármester hálóingben szaladt megnézni a csodát. Később sokszor elgondolkodtam rajta, miként zavartak volna a fenébe egynémely tanácselnökök, ha becsengetek éjjel, hogy jöjjenek gyorsan, víz fakadt a város valamelyik kútjából... Én mást nem is kívánok egy új polgármestertől sem, csak azt, hogy szaladjon ki éjjel akár pizsamában is, ha a városával, a városáért valami nagy dolog történik!-pb-