Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-26 / 170. szám

A benzin drágulásával párhuzamosan az infláció is tovább növekszik Október 26-án, pénteken 0 órakor lép életbe az a kormányhatározat, amelynek értelmében az üzemanyagok jelentősen megdrágulnak. Ettől az időponttól a 86-os oktánszámú benzin 56, a 92-es oktánszámú 59, az ólommentes 61, a 98-as oktán­számú benzin 62 forintba kerül literenként. A gáz­olajok fogyasztói ára - kéntartalomtól függően - 42 és 43,50, illetve 45 forint literenként. Mindezt Kar­dos Antalné, az Ipari és Kereskedelmi Minisztéri­um szóvivője jelentette be a Parlamentben csütör­tökön délután tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, az áremelést a szovjet olajszállítá­sok bejelentett és azon túli csökkenése, valamint az Öböl menti térségben kirobbant válság okozta, il­letőleg az, hogy e körülmények miatt egyre na­gyobb mennyiségű kőolajat kellett beszereznie ha­zánknak magas világpiaci árakon. Mint ismeretes, hazánk összes energiafelhasználásának több mint 60 százalékát szerzi be importból, főként a Szov­jetunióból. Az idén 6,5 millió tonna kőolaj szállításáról kötöttek szerződést, eddig azonban körülbelül egy­millió tonnával kevesebbet szállítottak a partnerek, mint amennyit időarányosan teljesíteniük kellett volna. Az üzemanyagok fogyasztói árával kapcsolat­ban elhangzott: az eddigi árképzés a 17 dolláros olajat tekintette árközpontnak, a mostani áremelés révén az irányadó ár 29 dollár - vagyis ezt alapul véve alakították ki az üzemanyagok fogyasztói árát. (Folytatás a 2. oldalon) Törvényjavaslatok készülnek az adózás új rendjéről és a befektetési alapokról Nincs garancia a láthatatlan jövedelmek felderítésére Az 1988-ban bevezetett és folyamatosan kiterjedő adóreform keretében megszületett adótörvények és az alkalmazásukról intézkedő eljárási sza­bályok között napjainkra már ellentmondás alakult ki. így az adózás rendjéről készülő új törvényjavaslat először próbálja az adóztatás, az adózási szabályok egységes alapelveit megfogalmazni. A készülő törvénytervezet teljes összhangban lesz a fejlett nyugat-eu­rópai országok adószabályozásával - hangsúlyozta Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön tartott tájékoz­tatóján. (Folytatás a 2. oldalon) A Mirhó-Kisfoki Vízgazdálkodási Társulat (kunhegyesi székhelyű), mely 1961-ben jött létre, vízrendezéssel, vízhasznosítással, meliorációs kivitelezéssel, valamint,műtárgyépítéssel foglalkozik. Jelenleg egy Lineár tápcsa­torna burkolását végzik, mely a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság és a kengyeli téesz öntözőberendezéseit fogja ellátni vízzel. A 2,6 kilométer hosszú beruházás több mint 12 millióba kerül. Fotó: Mészáros Eredménytelen választás Karcagon Nem lesz polgármesterük Ketten szándékosan érvénytelenül szavaztak Nagy napra készült tagnap Karcag. Az új önkormányzati testület délután kettőre hirdette nyilvános alakuló ülését. A Him­nusz hangjai után Futó Imre, a tanácskozás elnöke közzétette a napirendet. Az ügyrendi bizott­ság megalakulása, a jelöltek sza­vazólapra kerülése, a szavazás mikéntjének ismertetése még zökkenőmentesen zajlott le. A szünet után beözönlő csaknem 300 érdeklődőt akkor érte az első csalódás, amikor az ügyrendi bi­zottság elnöke közölte: a szava­zás eredménytelenül végződött. Csalódott zúgás hangzott fel mindenfelől. Mint kiderült, két képviselő szándékkal érvényte­lenül szavazott a fülkében. így a három jelölt közül senki nem kapta meg az 50 százalék plusz egy főt. Az újabb elrendelt szü­netben Csányi Sándor képviselőt kérdeztem véleményéről:- Szándékosságról van szó, nyilvánvaló. Valakik ki akarták kényszeríteni a második fordu­lót. A testületnek feltétlen össze kell ülnie, egy zártkörű megbe­szélésre. Ilyen felállásban ugyanis semmi értelme szerin­tem a szavazás megismétlésé­nek, az eredmény ugyanaz lenne. Szünet után az ülés levezető elnöke új időpontot tűzött ki a polgármester megválasztására. Az érdeklődők csaknem kéthar­mada ezek után csalódottan tá­vozott a teremből. Az ülés a na­pirendnek megfelelően tovább folyt, mindez azonban mit sem változtat több ezer karcagi csaló­dottságán. Dorkovics Ágnes Antall József kisebb műtéten esett át Díjkijelző telefonújdonság Szolnokról Forintokban mért I. évf. 170. szám. 1990. október 26., péntek Ara: 5.80 Ft néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Sajtótájékoztató a Parlamentben Drasztikus áremelés Tüntetés a Parlament előtt beszélgetés A 34 éve történt véres Parla­ment előtti eseményekre emlé­keztek csütörtökön este a Kos­suth téren. Mint ismeretes, akkor mintegy 300 halott és több száz sebesült maradt a téren egy eddig még mindig nem tisztázott vé­rengzés következményeként. A demonstrációt a Magyar Nemzeti Párt és a vele szövetsé­ges politikai szervezetek kezde­ményezték. Mintegy kétszáz résztvevője a tragédia máig is­meretlen felelőseinek felkutatá­sát és felelősségrevonását köve­telték. Egyúttal azonban szélső­séges kijelentések hangzottak el a mai kormányzati munkáról és a sajtóról is. Rendbontás nem történt. (MTI) Antall József miniszterelnök állapota kifogástalan, a körülmé­nyekhez képest jól van - mondta László Balázs kormányszóvivő csütörtökön a Parlamentben. Mint ismeretes, Antall József mi­niszterelnök október 23-án esté­től van kivizsgálás miatt kórház­ban. A vizsgálatok jelenleg is foly­nak, kisebb műtéti beavatkozásra is sor került. A vizsgálatok el­őreláthatóan 8-10 napig tartanak. A beszélgetés díját tudatja a hívóval az a telefon, amelyet a széles választékból is kiemelke­dő újdonságként egy szolnoki székhelyű magyar-német vegyes vállalat hozott a hazai piacra. A forgalmazóról, a dallamos nevű Fortuna Pelicano Kft.-ről Sájer István ügyvezető igazgatótól megtudtuk: az önálló külkeres­kedelmi joggal rendelkező céget tavaly jújiusban alapította a Szolnoki Afész, a budapesti No- valk Kft., valamint az altkor még nyugatnémet Firma Kari Schmidt. A nevezetes telefonok Németországból érkeznek alkat­részenként, és a teljesen elektro­nizált Siemens gyártmányokat a hazai szabványok szem előtt tar­tásával Szolnokon szerelik ösz- sze. (Folytatás a 3. oldalon) A 43. heti nyertes lottószámok: 57, 74, 78, 83, 87 Üzemszünet a benzinkutaknál További árcsökkenés a gabonatőzsdén Az október 24-i tőzsdenapon folytatódott az előző hetek trendje, tovább csökkentek a gabonaárak. Élénk ajánlati tevékenység mellett kilenc, viszonylag mérsékelt volu­menű üzletet kötöttek a meglehető­sen bizonytalan ügynökök. Jellemző módon novemberi ku­koricára üzlet jött létre 10.300, 10.420 és 10.620 forintos áron, s a nap végén már nem akadt vevő a nagyobb mennyiségre 10.300 fo­rintért sem. A novemberi határidőben az el­számoló ár 400 forinttal csökkent az előző hetihez képest. A többi szállítási hónapra mérsékeltebb volt az érdeklődés, az importról szállongó hírek pedig az eddig ag­resszív vevőket elbizonytalanítot- ták. A takarmánybúza piacán a ku­koricával megegyező ártrend ala­kult ki, decemberi és márciusi szál­lításra 200-300 forinttal csökken­tek az árak. Júliust kivéve minden határidőben üzleteltek, s két azon­nali ügyletet is kötöttek 7.100, il­letve 7.400 forintos áron, különbö­ző fuvarparitásokon. A szerdai tőzsdenapon összesen 2600 tonna ám cserélt gazdát, 18,9 millió forint értékben. • ■ | .......v, || w v-ii ||-M„|.„|M ......... . . .......-...................;....................................................................................... .... ............ .

Next

/
Thumbnails
Contents