Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-21 / 167. szám

1990. OKTÓBER 21. Néplap 5 A lélek megőrzi a testet, a kishi- űek korán összeroppannak, a nagy tgyéniségek fölött pedig hiába mű­ik az idő, halálukig fiatalok marad­iak. Klasszikus felismerés, a »örögöktől származik. Dr. Aszódi Imrét csaknem négy ívtizede nem láttam. Akkor feltűnt számomra robusztus alakja - én szinte gyerek voltam, ő pedig Rrisz- us-korú -, és a napokban, amikor alálkoztunk, megéreztem a felisme- ést: a lélek tényleg megőrzi a testet Költőember, a Forrás fakadt cí- nű, 1954-ben megjelent verseskö- etének jó néhány sorára ma is imlékszem, bár a könyvet elsodor- ák mellőlem az évtizedek. Második cötete csaknem egy emberöltővel césőbb kerülhetett az olvasóhoz Körülírtam verssel a világot cím­nél. Búói szakvizsgát tett jogászem- 3er, de sosem tarthatta kezében Jus- :itia istenasszony mérlegét őt nérték hamis mérlegen. Ügyvédi szakvizsgája van, és ez is milyen ar- :ulcsapás, amikor bajba került lai­kus mondott mellette olyan védőbeszédet, amely ákár az ügyész szájából is elhangozhatott volna. Négy nagy európai nyelven ír, olvas, beszél, szakfordító-műfordí­tó. Ma is nyelveket tanít. Az 1957-ben Szolnokon készült „ellenforradalmi” Fehér Könyv kézirata szerint , földbirtokos szár­mazék”. Tizenkét évre ítélt rab, és akkor már csak egy szám. Fogolytársai Darvas Iván, Déry Tibor, Göncz Árpád, Litván György és mások - a magyar szellemi élet kiválóságai voltak.- Önnek annyi címe, titulusa van, hogy inkább megkérdezem: hogyan szólíthatom? _________________- A múltkoriban némi akasztófa­humorral szóban úgy végrendelkez­tem, hogy a síremlékemre azt írják majd a nevem alá, hogy volt szoba­gazda, mert Vácott az voltam. Egy­szerűen csak Imre vagyok.- Akkor talán barangolásainkat címei labirintusában kezdjük a leg­elején.- Itt van apám születési anya­könyvi kivonata. Ebben írva va­gyon, a nagyapám foglalkozása: földész. Ez akkoriban azt jelentette, hogy földmunkás. De apámnak már négy lova volt: Milka, Matyi, Be­tyár, Bátor. Tudja miért? Mert nap­felkeltétől napnyugtáig dolgozott. Hogy földbirtokos lett volna? Ne­vetséges. Ringy-rongy földeket bé­relt, hogy valahogy eltartsa a négy gyerekét. Én a szarvasi gimnázium­ban érettségiztem, a Pázmány Péter Tudományegyetemtől kaptam sum­ma cum laude minősítéssel diplo­mát. Erdélyben, Besztercén adtak joggyakomoki állást Aztán behív­tak katonának, majd a háború után Szolnokon, a bíróságon lettem első fogalmazó. Múltak az évek, de nem vittem semmire...- Miért nem? Rögtön, ahogy feltettem a kér­dést eszembe jutott dr. Aszódi egyik pályatársának, közös ismerő­sünknek ezekre az évekre - 1950 körül vagyunk - tett megállapítása: Csak iskolája ne legyen, akkor viszi valamire.- Ama bizonyos fordulat éve után a jóistennek se hitték el, hogy én nem vagyok földbirtokos csemete, így hát feladtam a bírósági pályá­mat elhelyezkedtem egy szolnoki vállalatnál jogtanácsosnak. De való­színű, hogy oda is jött utánam a drót ahogy ezt akkoriban mondták, mert ott is görbén néztek rám néhá­nyan. A velem rokonszenve­ző munkatársaim viszont fi­gyelmeztettek: vigyázza! egy bizonyos hölgyre, mer annak politikai kapcsolata veszélyesek lehetnek rám Ez később sajnos bebizo­nyosodott.- így jutunk el 1956 őszé ig. Szükebb kömyezetéber mindenki tudta, hogy egy bi­zonyos pepita füzetbe írja t verseit. Ez a fizet később el­tűnt.- Kodolányi János egy­szer azt mondta, hogy amit t költő, íróember nem jegyes fel azonnal, amikor az eszé­be jut, az örökre elveszik Ezért valóban mindig a hiva­tali táskámban volt az a fü­zet! Na, de konkrétan 1956-ról kérdezett. A válla­latnál beválasztottak a mun­kástanácsba és delegáltak a megyei tanács nagytermében rende­zett ülésre, ahol megválasztottak a megyei forradalmi bizottmány tag­jának. Hipp-hopp, amikorra ma­gamhoz tértem a meglepetéstől, már fenn is ültem az elnökségben, Dan- csi József mellett. Fénykép is van róla.- Láthatnám azt, közölhetjük?- Ezt a fotográfiát én is csak egy­szer láttam, amikor a tárgyaláson megmutatták. Tudja, ennek a fény­képnek az volt a legnagyobb szép­séghibája, hogy a forradalmi testület ülésén ott lapuló ávósok készítették rólam.- Véletlen különben sincs és az 1956 őszén írt Szeptemberi gondo­latok című verse elég beszédes ah­hoz, hogy óvás fotó készüljön Önről. íme néhány sor: „...az én ha- zám tele Haynau-ivadékkal,...” Szörnyű ez a bizonytalanság, hogy kikre gondolt - elnézést az ironikus megjegyzésért. Újabb néhány sor a költeményből: ....nemtelen fejvadá­s zat és vetkőztetés /kenyered egy ha­mis káté és késj az erőszakból minden, mi gyalázatosJ butaság és önkény: mindkettő évszázados.’- Ez a versem csodával határos módon maradt meg, de nagyon örü­lök neki, hogy megvan. Talán akkor dugtam el, amikor 1956. decembe­rében először hívtak a rendőrségre. De akkor még csak figyelmeztettek, ,JLúzzam meg magam, ne lázít- sak!” Nem sokáig hagytak békét, 1957. február elsején valamivel éj­fél után nyolc-tíz pufajkás tört rám a szolnoki Gutenberg tér 8. szám alat­ti lakásomon, elvittek, és öten-hatan felváltva gumibottal verték a talpa- mat. Persze kaptam én máshová is: a bal szememre megvakultam, mert az ütések következtében később le­vált a recehártyám. Mondhatom, félig-meddig agyonvertek.- Ott Szolnokon?- Igen, és pirkadat előtt feldobtak egy teherkocsira, begöngyöütettek a szobámba, mint egy liszteszsákot, mert járni persze nem tudtam. Né­hány nap múlva azért talpra álltam, bementem a munkahelyemre, ahol aztán az a bizonyos hölgy sokat- mondóan a szemembe nevetett. Ak­kor már nyüvánvalóvá vált a képlet: a férje is exponált helyen volt.- Ezt az 1957. február elsejei éjszakát a Talpverés című verse őrzi. De eladdig talán csak mind­az a részeg pufajkások akciója volt, nyilván célzatosan, de hogy .jött össze’ ’ a tizenkét év?- Március 15-e előtt letartóztat­tak, Kistarcsára vittek. Heten áll­tunk ott a fal felé fordulva, homlokunkat a betonkentéshez nyomva. Kezdték szisztematikusan végigvemi a sort. Elmondom, mi történt, amikor hozzám értek, mert jellemző a korra Mögém lépett a rangidős verőlegény és megkérdez­te: Neked mi a foglalkozásod, te sze­mét? Jogász, mondtam. Egy kis csend, majd a válasz: Na, az a sze­rencséd, hogy juhász vagy, ezért nem ütlek most rögtön agyon...- Mi volt a vád tárgya?- Az ávósok 1956-os őrizetbe vétele. Ez tényleg megtörtént. Jo­gi-igazgatási ügyekkel foglalkoz­tam a megyei forradalmi bizott­mányban, így én kaptam a felada­tot, hogy hajtsam végre a fő­ügyészség Budapestről küldött utasítását, helyezzem védőőrizet­be a szolnoki ávós tiszteket. Más kérdés, hogy ezt az őrizetbe vételt az ávós tisztek is szívesen fogad­ták, mert ha ez nem történik meg, ki tudja, hányukat verte volna agyon a nép?! A tárgyaláson - egyébként furcsa egy tárgyalás volt - dr. Nyíri, a tanácsvezető bí­ró odafordult az ügyészhez, szét­tárva a karjait: „Ügyész úr, a vád­lott ellen nincs vád!” Mire az ügyész, dr. Jankó így replikázott vissza: „Ha ellenforradalom volt, akkor ellenforradalmárnak is kell lennie!” Valamelyest elhúzódott az ügy, de végül is tizenkét évet kaptam. Az ítéletet nekem meg sem mutatták. A feleségem ké­sőbb valahogy, az ismerősei ré­vén belepillanthatott az aktáim­ba, ebben az állt, hogy „a vád pontjai alapján elítélve.” Ja, el ne felejtsem: ama bizonyos feb­ruári veréskor valami halállistát kerestek rajtam. Vagyis, hogy ki­ket akartunk kivégezni. Senkit, az ég egy világon senkit!- Hol raboskodott Vácon kívül?- Az ország szinte összes po- loskás börtöncelláját volt szeren­csém megismerni. Vácott már úri dolgom volt, ott már fordítóként dolgozhattam, és ha lopva is, em­beri kapcsolataim lehettek fo­golytársaimmal.- A börtönévek nem törték meg. Idézek egy, 1979-ben írt és könyvé­ben megjelent verséből: ,Nem sze- leljük ki a gyomot,! kenyerünkbe gaz kerülj össze-vissza futó ho­mok J közt az igaz hogy üdvözül?”- Miután kijöttem sem volt ám aranyéletem, rendőri felügyelet alatt is álltam, ez is nyűg volt, de még borzasztóbb volt, hogy hónapokig kilincseltem, a lábaim lejártam, hogy valami munkát kapjak. Nagy nehezen fordítói álláshoz jutottam. 1984 óta pedig nyugdíjas vagyok, kapok nyolcezer forintot. Ebből az következik, hogy hetvenéves ko­romban is dolgoznom kell, ha egyáltalán meg akarok élni. Vala­hogy. És akik besúgtak, kékre- zöldre vertek, akik megvakítottak az egyik szememre, akik ártatlanul elítéltek?! Ki-ki gondolja ezt végig és keresse meg a kérdéseimre a vá­laszt, hogy azok hol laknak - nem egy hetedik emeleti lukban, mint én -, milyen nyugdíjat kapnak, müyen összeköttetéseik vannak.- Az 1956-os pepita fizet, amely­ben az akkortájt írt versei voltak, nem került elő?- Sajnos nem. Műiden bizonnyal a táskámból tűnhetett el, néhány nappal a február elsejei megkínzá- som előtt. Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán A forradalom évfordulóján Ismeretek, emlékek 1956-ról < __________________________________________y Ak it az 1956-os magyar szabad­ságharcól kérdeznek, az nincs könnyű helyzetben. A tanult ismeretek homlok- egyenest ellenkeznek a mai értékelések­kel, a személyesen átélt tapasztalatok pedig csak mozaikszerű ismereteket és benyomásokat adnak a forradalomról. A hallgatás görcsei sem oldódtak még fel teljesen - érthető, hiszen 1956-ról évti­zedekig beszélni sem lehetett. Kézi­könyvként egyedül az „Ellenforradalom tollal és fegyverrel” volt használatos. Hiányzik az átfogó elemzés Milyen forrásanyagokhoz juthat az, aki túl akar lépni a korábban tanultakon és a személyes élményeken? Szerencsé­re az utóbbi időben egyre-másra jelentek meg kiadványok a magyar szabad­ságharcról. A megyei könyvtárban teljes választékban megtalálhatók a kereske­delmi forgalomba hozott könyvek, lehet válogatni bőven. A könyvek többnyire visszaemlékezések és kordokumentu­mok: titkos jelentések, levelezések, saj­tócikkek gyűjteménye, jegyzőkönyvek, rádióadások dokumentumai. Ha valaki viszont tudományos igényű, korszerű elemzést keres, az nem fog találni. Dyen átfogó értékelés még nem jelent meg. Mozaikokból tudja tehát kialakítani a szabadságharc képét maga előtt. A korábbi 1956-os kiadványok egyébként változatlanul - de helyeselhe- tően, mert ez hozzátartozik a demokrá­ciához - a polcokon vannak. Tagadha­tatlan viszont, hogy szokatlan egymás mellett látni pl. Az ellenforradalom utó­védharca és az Egy forradalom üzenete: Magyarország 1956 című könyveket. Nem tanítják, ezért nem ismerik Egy mai középiskolásnak nyilvánva­lóan nem lehetnek személyes élményei 1956-ból, tanult ismerete - a hallgatás és az egyoldalúság miatt - sem sok. A kun­szentmártoni József Attila Gimnázium három utolsó éves tanulója nehezen áll rá a beszélgetésre. Van bennük valami megmagyarázhatatlan fenntartás. Félnek valamitől, vagy csak egyszerűen a ter­mészetes tájékozatlanság miatt szabód­nak? Később kiderül, szerencsére inkább az utóbbiról van szó. Harangozó Attila, a 4. b. osztály ta­nulója Cserkeszőlőből jár be az iskolába:- Megmondom őszintén, nem tudom a hivatalos nevét a keddi ünnepnek. 1956­ban egy radikális változást akaró forra­dalom volt, amely nem sikerült, mert vérbe fojtották. Azt nem ismerem, hogy a forradalom miért tört ki. Az 1956-os eseményekről csak az általános iskolá­ban tanultunk, nagyon keveset. Ellenfor­radalomnak neveztük akkor, és a tan­anyag elítélte az eseményeket. Otthon sem hallottam a forradalomról, a szüleim ilyen kérdésről nem szoktak beszélgetni. A helyi ügyekben szoktak politizálni, meg arról beszélnek, hogy nagyon nehéz a megélhetés mostanában. Lesz-e most az iskolában, vagy a városban valami­lyen megemlékezés a forradalomról? Nem hallottam arról, hogy ilyesmi ké­szülődne. Jordán Ágnes szintén a 4. b. osztály­ba jár, öcsödi lakos:- Én már átlapoztam a negyedikes történelemkönyvet, de nincs szó benne 1956-ról. Nagyon hiányolom, mert én történelem szakos tanárnak készülök, és többet szeretnék tudni a legújabb kori eseményekről. Az általános iskolában nem nagyon értettem - de mások sem -, hogy miért nevezzük ellenforradalom­nak azt, amikor az emberek tömegesen változásokat akarnak. A mai ismeretei­met 1956-ról filmekből, újságokból sze­dem össze. Láttam pl. a 301-es parcella c. darabot és néhány filmet, amelyek cselekménye ebben a korban játszódik. Az én szüleim sem beszéltek a forrada­lomról, ez valahogy kimaradt. Inkább a régebbi idők jönnek szóba, az első és második világháború, az államosítás, a téeszesítés. Molnár Margit Mesterszállásról jár be, ő is a 4. b. tanulója:- A szüleim is gyerekek voltak 1956- ban, nem tudtak személyes élményt me­sélni. Nem sokat tudok az eseményekről. Korábban egyáltalán nem beszéltek ilyesmiről, nem voltak könyvek sem, amiből igazán meg lehetett volna ismer­ni. Én is szeretnék többet tudni arról, hogy miért volt a forradalom, hogyan zajlott le. Az iskolában azonban ezt nem tanuljuk. Felszabadult hangulat, tiszta szándékok Szabó Sándorné nyugdíjas tanár még mindig bejár földrajzot tanítani a kun­szentmártoni gimnáziumba. Eredetileg történelem szakos is, huszonöt éven ke­resztül tanította ezt a tantárgyat.- Egyetemistaként éltem át Szegeden a forradalom első napjait - vall szemé­lyes élményeiről. Amikor eljutott hoz­zánk Budapestről a forradalom híre, ki­csit meglepődtünk. Éreztük korábban is, hogy valami van a levegőben, de nem számítottunk ilyen fordulatra. Emlék­szem arra, hogy az egyetemi diákságon egy felszabadult hangulat lett úrrá, mint­ha valamilyen nyomás szűnt volna meg. A felszabadultság érzésébe aztán rövid idő múlva egyre több nyugtalanság ve­gyült. Ugyanis Szegeden már az első na­pokban megjelentek a szovjet csapatok. Akkor azt mondták, hogy a Szuezi-csa- tomához mennek, de mi megéreztük, hogy igazából miért vannak ott.- Hazudnék, ha most több, mint 30 év távlatából azt mondanám, hogy tisztán láttam az eseményeket és tudatosan él­tem át a napokat. A bonyolult, szövevé­nyes eseményeket nem tudtam átlátni. Biztosan voltak olyanok, akik igen, de én nem voltam vezéregyéniség, csak „szürke” egyetemista. A hangulat volt a megkapó és az ügy tisztasága. A diák­ságnak tiszta szándékai voltak, és jobbat, szabadabb légkört akart. Két hét után jöttem el Szegedről, mert akkor már nem volt a helyzet biztonságos.- A szabadságharcról történelemtanár­ként sem lehetett sokat beszélni. A tan­terv mindössze két órába sűrítette az ’56- os eseményeket. Csak a kor szellemének megfelelő dokumentumokat, kiadványo­kat használhatott a tanár. Utólag vissza­gondolva őszintén megmondom, hogy voltak olyan részek, amelyekkel egyetér­tettem, és olyanok is, amelyek nem egyeztek meg azzal a hangulattal, ame­lyet egyetemistaként tapasztaltam. Azt sem titkolom, hogy nem hittem volna, ilyen rövid idő alatt megváltozik min­den. Szertefoszlott álom Beszélik Kunszentmártonban, hogy lakik a városban egy ember, aki egész életén keresztül megszenvedte, hogy an­nak idején gyerekfejjel részt vett a forra­dalomban. Elmondják azt is, hogy az il­lető magába zárkózott, és biztos, hogy nem fogja elmesélni élettörténetét. A gimnáziummal majdnem szemben lakó Pintér Mártont szerencsére otthon találjuk. Először meghallgatja, hogy mit mondanak róla az emberek a városban. Nehezen áll rá a beszélgetésre. - Nem szívesen szaggatom fel a lelki sebeimet - mondja. Aztán mégiscsak beszél - időn­ként elcsukló hangon, könnyeit törölget- ve.- 1956-ban tizenöt éves voltam és gimnazista itt, Kunszentmártonban. Jól tanultam, az volt az álmom, hogy majd gyógyszerész leszek. Amikor a forradal­mi események ideértek, a gimnáziumban is szerveződött egy diáktüntetés. A diák­ság előtt én is beszéltem, úgy emlék­szem, egy asztalról, de már nem tudom pontosan. Miket mondtam? Ezt sem tu­dom szó szerint felidézni. Olyanokat, amelyek akkor a sajtóban is megjelentek és a rádióban is elhangzottak, pl. oro­szok, menjetek haza! Az eset után még nem történt semmi, valahogy elcsende­sedett a dolog. Már 1957-et írtunk, ami­kor két társammal együtt falra feliratokat festettünk, az előbb említettekhez hason­lókat és a Kádár-rendszert bírálókat. Ez­után kezdődött a cirkusz. Az egyik ösz- szefoglaló óra után két nyomozó elvitt. Éppen a tizenhatodik születésnapomon kerültem be a börtönbe. Előtte és köz­ben is többször megvertek. A két másik társammal - Sinka Jenővel és Barna Lászlóval - együtt három napig itt hely­ben, Kunszentmártonban voltunk bezár­va. Aztán Szolnokra kerültünk, a rendőr­ségi fogdába, majd következett három hónap a börtönben. Ezután került sor a bírósági tárgyalásra. Tizenhat évesként az államhatalom megdöntési szándéká­val vádoltak. Az ügyész nagyon rendes volt, vádbeszéd helyett szinte védőbe­szédet tartott. Egy évet kaptam, három évre felfüggesztve.- Szabad lettem, de az álmom, hogy gyógyszerész leszek, örökre szertefosz­lott. Ugyanis a középiskolai tanul­mányaim nem folytathattam, kitiltottak az ország összes középiskolájából. Elő­ször apám mellett dolgoztam, aki fuva­ros volt, majd ipari tanuló lettem. A gyógyszerészálomnak kőműves lett a vége. Sokáig megvetett emberként él­tem. Kizavartak például a kultúrházból is. Aztán rá akartak venni, hogy legyek besúgó. Én mindig egyenes derékkal jár­tam ebben az időszakban is. Rehabilitá­lást nem kértem, azt a sók fájdalmat és gyötrődést úgysem lehetne megfizetni. Szerencsére a családom biztos támasz volt, így talpra tudtam állni, de ezeket a megpróbáltatásokat ma sem tudom fáj­dalom nélkül felidézni. Berki Imre Pintér Márton kunszentmártoni gimnazista beszédet mondott, ezért nem tanulhatott t „Ha ellenforradalom volt, akkor ellenforradalmárnak is lennie kell!” Beszélgetés dr. Aszódi Imrével, az 1956-os megyei forradalmi bizottmány tagjával Primitív kirakatper volt az egész, hogy megfélemlítsék az embereket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents