Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-11 / 158. szám
1990. OKTOBER 11. Néplap A Masterfil PFV lőrinci gyáregységében 180-200 vietnami vendégmunkás dolgozik. A képesítés nélkül érkező vietnamiak 2-3 év múlva szakmunkásként térhetnek vissza hazájukba. MTI-fotó: Talum Attila Kellett nekünk szovjet kórház! Avagy: oszd meg és tedd tönkre! Azt az elképzelést, hogy a szovjet kórházból gyermekkórház és rehabilitációs intézmény legyen, több száz millió forinttal támogatná az egyház. Ám ezt a pénzt csak akkor biztosítják, ha a gyermekrehabilitációs és - mentálhigiénés feladatokat vállalják. Arra, hogy alternatív városi kórházat rendezzenek be, egy árva Fillér sincs. Az MDF szerint nem is kell! Merthogy az új kórház úgy születne meg, hogy kettéosztanák a Hetényit, megosztanák a vagyonát, és elvinnék a műszerek egy részét. Ezért - az MDF szerint - az alternatív kórház létrehozása nem kerülne külön pénzbe. A szolnoki beteg pedig szabadon választhatna köztük, nem lenne annyira kiszolgáltatott, a két kórház közötti versengésnek ö látná a hasznát. Ennél is rosszabb legyen? Meg a kárát is! Van egy Heté- nyi kórházunk, amelyik elért egy bizonyos színvonalat. Mégpedig megyei színvonalat. A városi kórház néhány osztályával és a városira méretezett feladatával csak alacsonyabb színvonalú lenne. Ha pedig alacsonyabb színvonalú, akkor inkább a közepes tudású orvosokat vonzaná. Mert ha egy szakorvos specializálódni akar, fejleszteni a tudását, általában a nagyobb kcliiá- zakban kap erre lehetőséget. Arra kiválóan alkalmas a leendő városi kórház, hogy valaki például vakbeleket operáljon sorozatban. De ha speciális, bonyolultabb beavatkozásokról van szó, a kis kórházak nem véletlenül küldik a megyeibe a betegeket! Vagyis: a mi alternatív kórházunk se lenne másra alkalmas, minthogy a rutinmütéteket és gyógymódokat, kivizsgálásokat megejtse. így sem a műszerezettsége, sem a szakemberei nem érnének el olyan színvonalat, mint amilyen már megvan a Hetényiben. Miért akarják a szolnokiakat egy alacsonyabb színvonalú és kisebb lehetőségeket kínáló intézménybe kényszeríteni? Minek hoznak létre alacsonyabb színvonalú ellátást annál, ami már megvan? Vagy úgy gondolják, hogy mind a két intézmény egyforma színvonalat képvisel majd? Ne feledkezzenek meg a Hetényi megyei, területi feladatairól! Hogy olyan betegeket is fogadnia kell, amelyeknek gyógyítására a városi kórházakban nincs mód, eszköz és szakember! Vagyis ezt a színvonalat tartania kell. A megyében lévő városi kórházakban például nincs urológia pgy komoly vesébeteget már Szolnokra küldenek. Kell lenni egy, legalább egy kórháznak a megyében, amelyik magasabb színvonalat képvisel, mint amire a többi képes. Ha pedig az alternatív kórház versenyben akar maradni, akkor neki is el kell érnie és megtartania a Hetényi színvonalát. Miből? Van annyi pénzünk, hogy két, területi, megyei ellátás színvonalát biztosító kórházat fenntartsunk? Ha piacra dobnak egy új gépet - ma már több tízmillió forintba kerül egy komoly masina - akkor mindkettő megkapja? Vagy sorsot húznak; hogy az egyik gép ide kerül, a másik meg oda? Testvériesen elosztva? A beteg meg ingázik a két intézmény között? Miközben biztosítanánk mindkettő színvonalát, aközben a Hetényi egyre inkább elmaradna a területi, megyei kórházak színvonalától. Hiszen a pénzt és az erőfeszítést megosztaná a két intézmény, a Hetényi nem fejlődhetne olyan ütemben, mintha az összes fejlesztést ő kapná. És elmaradásunk, amely a többi megyei kórházhoz viszonyítva itt-ott most is tetten érhető, nőttön-nőne... Egészen addig, amíg szégyenszemre más megyébe kellene küldeni a speciális bajokkal küszködőket, mert a „nemes versengésben” és egyformaságban a Hetényi képtelen volna haladni a korral. Merthogy el ne felejtsük, a betegségek azért nincsenek tekintettel arra, hogy nem tudunk lépést tartani velük. Betegségeink huszadik századiak, nem lehet tizenkilencedik századi módszerekkel fölvenni a harcot ellenük! Cirkusz, az lesz A „szétosztás”, vagyonmegosztás se tiszta ügy. Milyen jogi alapon viszik el a Hetényi vagyonát, tulajdonát? Hol van erre jogszabály, amely törvényessé tenné? A város pénze évtizedek óta benne van a megyei kórházban: hogyan akarják kivenni belőle? Többet akarnak, mint amennyit a szolnokiak befizettek? Milyen alapon? Kevesebbet? Akkor meg mégis a szolnokiak lesznek vesztesek. A megyei kórházban az egész megye pénze benne van! Évtizedek óta! Kengyelé csakúgy, mint Karcagé vagy Mezőtúré! Az MDF persze „emberséges” . ,,A Hetényi kórház ketté- Losztását fokpzatosqn, az osztályvezető főorvosok meghallgatásával, megegyezéssel és nem parancsuralmi módszerekkel, az új, demokratikusan megválasztott kórházi önkormányzatnak kell véghezvinnie.” Nem parancsuralmi módszerekkel? Kell-e annál könyörtelenebb parancs, hogy: oszd ketté! A gyerek fejét is lehet simogatni, miközben verjük! El tudják képzelni, hogy mi lesz, ha egyszer szét kell osztani a műszereket?! Ha oda kell adni az eszközöket is, amelyeket az orvos saját pénzén vett, amelyeket a kórháznak szívességből, szolgáltatásokért vásárolt egy- egy cég? El tudják képzelni, hogy békésen oda lehet adni azokat a gépeket, amelyekért még a kórházi osztályok között is harc dúlt? Milyen iszonyatos huzavona, gyilkos küzdelem indulna a két kórház és az orvosok között, ha ezt a kevéskét is szét akarnák osztatni velük? És vajon ki látná kárát az ádáz küzdelemnek? Hát a beteg! Mert ebben a harcban ő még annyira se lenne fontos, mint amennyire eddig volt. (Folytatjuk) __________________Paulina Éva N éhány szó a kormányprogramról Nagy gondban van, aki ismertetni szeremé az új, hároméves kormányprogramot. Szeretne jót mondani, szeretné bírálatával is segíteni, mindez azonban igen nehezen megy. Nehezen megy, mert mint állampolgár, nagyjából sejti, hogy milyen helyzetben van az ország. Tudjuk, hogy nagy az adósságállomány, s ez állandó jövedelemelvonást jelent. Jövőre például maga a kormány jelezte, 1 milliárd dolláros többletet kell elérni, hogy rendezni tudjuk tartozásainkat a következő évben. Tudjuk, hogy rendszerváltozásról van szó. Piacot kell teremteni, beleértve a monopolstruktúrák szétzúzását is, ami jelenti a termelési tényezők szabad mozgását. Mindez bér- és árliberalizáció nélkül nem megy. Ha itt lépünk, lépnünk kell a termékek szabad nemzetközi forgalma területén, ami az import felszabadítását jelenti. Tudjuk, hogy külgazdasági kapcsolatainkat jelentős mértékben át kell irányítani keletről nyugatra. Tudjuk, hogy amagyar gazdaság szerkezetét az előzőek miatt is gyökeresen át kell alakítani. Mindez kemény, szigorú prioritásokkal rendelkező programot igényel. Ennek megvalósítása, minthogy nagy terheket ró a lakosságra, csak társadalmi konszenzus alapján lehetséges. Ha a két feltétel közül valamelyik is hiányzik, igen kétséges a végeredmény. Mindez megfoghatatlan A társadalmi konszenzus megteremtése akkor lehetséges, ha mindenki számára megfogható, hogy neki mi jut a feladatokból, mikor mit kap érte cserébe. Ha a döntések meghozatalába is bevonják, az még jobb. Ez utóbbi szemmel láthatóan nem történt meg, innen Szolnokról nézve feltehetőleg azért sem, mert maguk a koncepció megalkotói sem foglaltak el egységes álláspontot. Amit bizonyít az is, hogy nehéz ilyet találni a tényleges programban. A társadalmi egyetértés akkor is kialakítható, ha mindenkinek azt ígérjük, amit hallani, látni szeretne. Nos ilyen ígéretekkel szép számban találkozunk. A nyugdíjasoknak például már erre az évre ígérték a nyugdíjak emelésének közelítését az infláció mértékéhez. A programban egy helyütt a „mielőbb” kitétel, más helyen a „hosszú távú cél” szerepel. Mindez megfoghatatlan, önmagával is vitatkozó két kifejezés. Sokkal szerencsésebb lenne, ha mindezt egyértelműen fogalmazták volna meg, akkor is, ha rövid távon nem vállalhatjuk az említett célt. Mert valójában erről van szó. A nyugdíjak és az infláció tehát szorosan összefüggnek. Az infláció persze más területeken is komoly gondot okoz. Ilyen terület például a kamat, amelyről mi is írtunk néhányszor. A kamat az adósnak magas, aki viszont a pénzét a bankban tartja annak alacsony. Nos, ha valaki figyelmesen végignézi a programot, akkor mindenképpen vigasztalódhat, hiszen a program a kamat emelését és a csökkentését is megígéri. Az előbbi többek között a megtakarítások ösztönzése, ez utóbbi pedig a privatizáció, a beruházások élénkítése végett lenne szükséges. Lehet választani, kinek mi a jobb. Félek, hogy egyszerre nem fog menni. A társadalmi konszenzus tehát elvileg elérhető ellentmondó célokkal is, de ez csak nagyon rövid ideig lehetséges. Ezt bizonyítja az eltelt félév is, amikor a korábbi ígéreteket sokan számon kérik a kormányon. Hosszú jövőt nem lehet jósolni Lehetséges megoldás tehát a reális, minden elemében logikusan kapcsolódó program elfogadtatása a társadalommal. Ehhez azonban ilyen program kellene. Már az előzőekből is látható, hogy erre sajnos nem számíthatunk. Nem derül ki például, melyik cél a legfontosabb. Sok fontos célt fogalmaztak meg, de mindenki tudja, ilyen esetben egyik sem fontos, illetve majd kiderül, hogy a program összeállításában részt vevő felek körül ki lesz az erősebb, s az mit tart fontosabbnak. Ezt most még nem tudjuk. A földről szóló részeket például kisgazda, MDF- es, esetleg SZDSZ-es szemüvegen keresztül nézve is pozitívnak és negatívnak is értékelhetjük. Megint feltehetjük a kérdést: milyen irányba mozdul el a megoldás? Feltehetőleg az erősebb partner oldalára billen a mérleg nyelve, de ezt természetesen a program összállítói még nem tudták. Ezért is sikeredett ilyenre. Nézzük a béreket. A kormányzat tisztességes munkabért ígér az egyik helyen, másutt az infláció miatt felelős bérpolitikai magatartást. Ez utóbbiról tudjuk mit jelent, tehát a két célkitűzés megint üti egymást. Arról nem is szólva, hogy a kormány csak a költségvetésből élő intézmények bérét szabályozhatja normális körülmények között. így a pedagógusokét, az egészségügyben, a közművelődésben, a tudományos életben, a közhivatalokban, stb. dolgozó- kéét, a diákok juttatásait ne is említsük. Valahonnan ez is ismerős. Az egymásnak ellentmondó célok mellett sok fontos dologról alig esik szó. így például a privatizációról, jelentőségéhez képest, alig esik szó, pedig ez, miként a bevezetőből is kiderült, az egyik kulcskérdés. Úgy gondolom, elegendőek az eddigiek is ahhoz, hogy a másik feltétel teljesülésére se számíthassunk. Nincs tehát társadalmi háttere a programnak, nehezen megvalósítható ellentmondásai miatt. Az újságírónak illene valamiféle következtetést levonni. Nem teszem. Amit lehetne, az kiolvasható az eddigiekből, a megoldásra viszont csak annyi javaslatot tehetünk, hogy át kellene újból gondolni a kérdést, szélesebb társadalmi alapon. Ezt viszont vagy megfogadja a kormány, vagy nem. Valószínűbb ez utóbbi. Éz esetben viszont túl hosszú jövőt nem lehet neki jósolni. A következményeket persze az állampolgár fogja viselni. Kívánom, hogy ne legyen igazam. Füle István Ide mindig hoztak valakit Huszonhárom éve, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem elvégzése után a vasszerkezeti üzemben kezdett gyakorló mérnökként. Kármán Antal a Jászberényi Aprítógépgyárban később művezető lett, majd a technológiai főosztályra került, amelyet 17 éven át mostanáig vezetett.- Mikor gondolt arra, hogy megpályázza az igazgatói címet?- Tizenegy évvel ezelőtt is felmerült a nevem, de akkor még a megyei pártbizottság szava volt a döntő, és kívüliül hoztak ide vezetőt. Utólag végiggondolva nem bántam meg, hogy így történt, mert azóta nagyon sok tapasztalatot szereztem, s ma jóval felkészültebbnek és érettebbnek tartom magam erre a posztra.- Ön mérnökember, eddig műszaki kérdésekért felelt, hogyan készült más irányú vezetői feladataira?- Valóban, elsősorban szakmai területen érzem magam igazán otthon. A Gépipari Tudományos Egyesület szervezetének alelnö- ke vagyok, előadásokat tartok, szakmai publikációim vannak. Más irányú tapasztalataim munkámból adódtak. Az összes beruházás és műszaki fejlesztés egy része hozzám tartozott, így rendszeresen foglalkoznom-kellett a Interjú Kármán Antallal, a Jászberényi Aprítógépgyár új igazgatójával szabályozók változásaival és megannyi közgazdasági problémával. Több segítségre lesz szükségem azonban jogi területen. Visszatérve eredeti kérdésére, az utóbbi években folyamatosan tanulmányoztam a vezetéselmélet szakirodalmát. Különösen megragadtak az amerikai szerzők. Carnegie: Hogyan bánjunk az embrekkel, hogyan szerezzünk barátokat? című könyvéből számos elemet építettem be pályázatom szövegébe. Tervezem, hogy beiratkozom az oxfordi menedzserképző ^Budapesten rendezendő kurzusára.- Milyen konkrét célokat tűzött ki maga elé, és mit szeretne elérni öt évre szóló megbízatása idején?- Elégedett akkor lennék, ha a későbbiekben ugyanígy bíznának bennem, mint most. Ehhez biztosítani kell a gazdaságos termelőképességet, ríbvelni vagyonúnkat, meg kell valósítani a privatizációt, részvénytársasággá szervezni a vállalatot, Oldani fogún^ tenpéjcszer^e jetiink egyol- í v ? dalúságán, és megszerezzük az önálló külkereskedelmi jogot. El kell érnünk a Nyugat-Európában elfogadott minőségi színvonalat. Ebben a munkában pedig minden arra érdemes dolgozóra számítok.- Kik az „arra érdemes dolgozók”?- Nem mindenki, mert fel kell hagynunk a szociális foglalkoztatás eddigi gyakorlatával. Tudom, hogy ennek érdekében népszerűtlen intézkedéseim is lesznek, de feltétlenül fel kell lépnem a hanyagokkal, a pazarlókkal és a munkafegyelem megsértőivel szemben. Hasonlóképpen nem hunyhatok szemet a lopásokkal szemben sem.- Milyen lehetőségei vannak ennek megtételéhez? Gondolom, ehhez a bérezés a legfőbb eszköz...- A bérezés és a létszámmal való ésszerű gazdálkodás. Bér- színvonalunk ebben az évben 25- 30 százalékkal növekedett, amivel eddig megtartottuk dolgozóévre tervezett 25 százalékos növelés mire lesz elég, az főként az infláció mértékének alakulásától függ;.- Ön újabban a közéletben is egyre többet mutatkozik, és az SZDSZ listáján jelöltette magát a városi képviselő-testületbe. Miért vállalkozott erre?- Ebben elsősorban szakmai szempontok vezéreltek. Az SZDSZ műszaki és gazdasági kérdésekben való jártasságom miatt keresett meg. Úgy gondoltam, e területen érdemben tudok tenni a városért, ezért vállaltam. Megvallom, más párttól nem érdeklődtek, s az is szimpatikus volt, hogy nem kellett belépnem az SZDSZ-be. Egyébként remélem, hogy ebben a képviselő-testületben a város érdekei lesznek fontosak és nem a pártérdekek.- Gondolja, hogy esetenként fognak ütközni az érdekek? Mi fog érvényesülni a városi beruházások esetén?- Saját gyakorlatom azt mutatja, hogy nálunk a jászberényi és szolnoki cégek alig kaptak megbízást. Mi mindig versenyeztettük az ajánlatokat, és általában a leggazdaságosabb megoldást választottuk. Ettől a következőkben sem lenne célszerű eltérni. inkát. Az azonban, hogy a jövő Pethö László mi n • Hnmnum w \
