Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-29 / 148. szám
6 Néplap 1990. SZEPTEMBER 29. Hitvallás a baloldaliságról Minden évben: szeret-ünnep Hagyománnyá lett az öröm Már emlék, augusztusban történt, de ha emlékezetemben elővillan, ma is átmelegszem tőle... Ezért is kívánkozik, hogy elbeszéljem. Kósa Ferenc neve - miként gyermekkora - a Küldetés filmje révén összefonódik a főszereplő Balczó Andráséval. így ketten, ők együtt az eltökéltséget, ko- nokságot, a minden akadályon való átgázolást és a töretlen emberi tisztességet szimbolizálják. Kósa Ferenc, aki többet volt betiltva, mint az egész filmszakma, ma a Magyar Szocialista Párt delegált képviselője a parlamentben. A pártállása talán meglepetést vált ki híveinek táborában, hiszen mindig is előtte járt a társadalmi változásoknak.- Mikor érezte azt, hogy a régi szocialista rend alapjai meginogtak?- A hetvenes évek közepén elég világosan láttuk, hogy az ország válaszút elé érkezett: vagy radikálisan megűjhodik és megpróbál létrehozni egy minden eddiginél szabadabb, emberibb és igazságosabb társadalmat, vagy pedig tovább zuhan erkölcsileg, gazdaságilag, politikailag, és az élet minőségében is. Egy ideig jöttek a kölcsönök, amivel a hézagokat tömködték, de a posztsztálini diktatúra napjai meg voltak számlálva.- Önt kielégítette a rendszerváltás?- A diktatórikus rend szétfosz- lott, ez igaz, de nagyon messze vagyunk még attól az igazságos társadalomtól, amiért megpróbáltunk szót emelni. Ha a Küldetés című filmet ma forgatnám, ugyanígy csinálnám meg, mert sajnos minden szava igaz.- A változásokból úgy érzi, kellően kivette a részét?- Nézze, én mindig tudatos ellenzék voltam, szellemi és erkölcsi értelemben, de nem mindegy, hogy minek voltam az ellenzéke. Egy eltorzult rendszerre mondtam én akkor nemet. Ám én ezt a hetvenéves elvetélt kísérletet soha nem tévesztettem össze a szocializmus eszméjével. A sztálini rendszereket még közelállónak sem tartottam a szocializmus eszmerendszeréhez, tehát a változásokat elsősorban a deformált állampártban vártam, és erőm- höz mérten segítettem.- Feltételezem, hogy amikor a Küldetést elkészítette, megpróbálták csábítani az ellenzéki körök ide is, oda is. Hogy történt, hogy végül is a régi politikai centrum közelében maradt?- Hogy a régi politikai centrum közelében? 1977 júniusában az Iparművészeti Főiskolán volt egy kulturális aktíva, stúdióvezetők, főszerkesztők, ideológiai titkárok számára, egyszóval ott volt az ország egész kulturális vezetése. Aczél György bejelentette, hogy a három "T" - támogatni, tűmi, tiltani - kategória a művészekre vonatkozóan nem elégséges, kell egy negyedik "t" is, a tűrhetetlen kategória, és oda sorolt be engem elsőnek. Induljunk el tehát innen: ettől kezdve a helyzetem nagyon különös lett. Szoros baráti és gondolati kapcsolatba kerültem azokkal az értelmiségiekkel, akikkel így vagy úgy hasonlóan élesen ítéltünk. Folyamatosan járogattam el azokba a műhelyekbe, amelyek készítették elő a demokratikus átalakulást. A világ legtermészetesebb dolga volt számomra, hogy ott voltam a monori erdőben, a lakitelki találkozókon, de ott voltam a baloldal reformköreiben is, így Kecskeméten, Szegeden, ahol dokumentumfilmeket is készítettem. Úgy gondoltam, nyitott szívvel elmegyek mindenhová, ahol egyetértés van abban, hogy Magyarországon a diktatúrát meg kell szüntetni, és át kell alakulni demokratikus jogállammá, méghozzá vér nélkül. Az én számomra a vér nélküliség az első számú parancsolat. Én a dolgokat az emberi tisztesség, az erkölcs szempontjából mérlegelem, így súlyozom a politikát is. Azt gondoltam, ha tehetek valamit a vér nélküli átalakításért, akkor távol kell magamat tartani a szélsőségektől. Ez nem volt nehéz, mert bennem nincs ilyen hajlandóság. A betiltásaimra sem fogcsikorgatva reagáltam, nem hangoskodtam, hanem inkább még mélyebben próbáltam gondolkodni.- Amikor végül is a Szocialista Pártnál kötött ki, nem tettek ezért szemrehányást önnek az egykori mlihelytársak?- Nagyon különös dolog ez. A Küldetésről kezdtünk beszélni: nem érdekes, hogy amikor Balczó Bandi nyerte a világbajnokságokat, eszembe sem jutott róla filmet készíteni? Hanem egyszer mentünk haza szülővárosunkba. Nyíregyházára, és útközben mesélte, hogy az Öttusaszövetség elnökségében volt egy szavazás, aminek a tétje az volt, ki utazzon a montreali olimpiára? Bandi azt javasolta, hogy az menjen, aki a válogatóversenyeken többször legyőzi a másikat. Ezt a kézenfekvőjavaslatot 9:1 arányban leszavazták. "Te Feri, képzeld el, milyen ország az, ahol én azt javaslom, hogy utazzon a jobbik, és leszavaznak!" Ettől a pillanattól kezdődött a film bennem. Érdekelt, mi történik annak az egyetlen embernek az igazával, a kilenc másik ellenében. Bennem van tehát egy megátalkodott hajlandóság arra, hogy inkább mellé álljak az egyetlen ember igazának, mintsem bedőljek a tömeg ilyen-olyan igazságosnak vélt ítéletének. Amikor itt az átalakulás volt, én tudatosan végiggondoltam, hogy honnan jöttem. Nagyon szegény családból származom, Dózsa Györgyről készítettem filmet, Petőfin, Adyn, József Attilán nevelkedtem, Nagy László volt szellemileg a legjobb barátom, Csoóri Sanyival írtunk köteteket - hát így tudnám magam valahogy behatárolni. Egy kristálytiszta baloldali gondolatiság vett engem körül. Én nem állhatok Werbőczi oldalára Dózsa György ellenében, sem gróf Tisza Istvánnak a pártjára Ady- val szemben. Számomra a balol- daliság a mindenkori alávetettek képviseletét jelenti. Én úgy gondoltam, hogy most nagy divatja lesz a jobbratolódásnak, de én akkor sem adom fel azt, hogy egy igazságos társadalom után áhítozzam. így hát számomra nem jelentett semmi problémát, hogy egy baloldali közösségben segítsek a békés lebontásban.- Értem én, de talán jobbról gyorsabb és hatékonyabb lenne ez a lebontás.- Ahogy Ady mondta, nem én választottam, engem választottak... Engem megkerestek a hajdanvolt állampárt reformerői, hogy szeretnék, ha én lennék a szószólójuk. Azt mondtam, ez teljes képtelenség, hiszen én nem vagyok sem szószóló, sem politikus, de ők azt válaszolták, kifejezetten ez a szerencsés. Akkor úgy gondoltam, a nemzet érdekében én ezt elvállalom. Nem bántam meg, hogy segítettem abban, miszerint a változások békében mentek végbe. Én ezt tartom az egyik legfontosabb történelmi erénynek. Az én nemzedékem egy 56-os nemzedék, mi eltemettük a forradalomban elvérzett társainkat, és én akkor meg- éreztem, hogy mi, magyarok nagyon kevesen vagyunk ahhoz, hogy egymás ellen háborúzzunk. Az én küldetésem - ha szabad személyemmel kapcsolatban ilyen nagy szavakat használni - az, hogy úgy kell megcsinálni a történelmünket, hogy egyetlen embertársunk életében és méltóságában kárt ne tegyünk. Én ehhez az elkötelezettségemhez vagyok hűséges.- Mire számíthat itt és ma a baloldal?- Biztos vagyok benne, hogy a társadalom alsó rétegei hosszú időn át nem maradnak önvédelem nélkül. Valamiféle baloldali erőnek fel kell majd vállalni képviseletüket. Nem akarok én bántani senkit, de mintha a hatalom kicsit jobbra tolódott volna. Fájdalommal gondolok arra, hogy ott, a lakitelki sátorban milyen szépen együtt volt a politikai jobb- és baloldal: békésen megfért egymás mellett Pozsgay Imre, Csurka István, Bihari Mihály és Konrád György, Gombár Csaba és Balczó András. Mára mintha valamiféle repedés támadt volna az egykori egységen.- Nem gondolja, hogy a Föld tengelye hajlott el, hiszen az azóta a minket körülvevő világ már nem ugyanaz, és így a gravitáció erőtere sem úgy hat?- Én ezt egészen másként látom. Az a baloldaliság, amiben én gondolkodom, nem kötődik sem a sztálinizmushoz, sem a kádárizmushoz. József Attila azt mondja, a szocializmus akkor kezdődik majd, amikor minden ember szükségletévé válik minden másik ember. Kozmikus gondolat, ezt vallom én is, és ezt a napi politika gravitációja nem térítheti el. A mindenkori alávetettek baloldaliságát eddig nem járatta le senki, miként hogy bajukat sem oldotta meg egyetlen rendszer sem. Kérdezte az előbb, mire számíthat itt és most a baloldal. Japánban, a gazdasági csoda országában a parlamenti képviseleten belül van egy 28-30 százalékos szocialista párt. De így van ez a skandináv országokban, és minden jegyzett demokráciában. A Föld tengelye a demokratikus rendekben csak úgy tud a helyén maradni, ha jobbról is, balról is ki van egyensúlyozva. Meg aztán a megátalkodá- som azt sugallja, hogy egy valamirevaló értelmiséginek nem a hatalom oldalán van a helye. Nem tudnám megmondani, miért érzem úgy, hogy most, amikor a politika ingája jobbra kileng, nekem nem szabad utánamenni. Ha balra lengene ki - mint ahogy úgy lengett ki az elmúlt évtizedekben - akkor én a másik oldalon állnék. Egy politikusnak helyezkedni kell, egy értelmiséginek az a küldetése, hogy fékezze mindenkor az inga mozgását. Palágyi Béla- Mi ez? Talán gulásch-parti? - tértek le illő távolságba a konvoj mellől a NL, A, D és ki tudja még fölsorolni, milyen nyugati or- szágfelségű gépkocsik tulajdonosai azon a nyári reggelen Ti- szaszentimrén. Mi ez a cuháré? - néztek össze a külhonból eme Szolnok megyei, kies településre pihenni érkezettek, amikor meglátták a tucatnyi - magyar felségjelű - autóból összeállt kocsisort, a zászlóval díszített "vezérzsigu- lit", meg az őt követő Skodákat, Wartburgokat. Mi ez a sokadalom, ötven testvér ember gyülekezete? Hány család vette azon a nyári szombat reggelen szerét a hagyományos találkozónak? Nem kettő, nem három - pontosan egy tucat. S egy ég alatt, egy föld felett, egy időben. Min- denik família külön utakon jár már a szürke hétköznapokon, de erre, az évenként visszatérő, kétnapos sereglésre - bárhol élnek - egybegyűlnek a tiszaszentimrei Fűtő János és Báthori Julianna leszármazottai. Menjünk vissza az időben: nyolc gyermeket nemzett a századelőn született s 1981-ben porába omlott tisztes földműves; hét fiút, s egy lányt sikoltott világra felesége 1931 és ’51 között. Fölnevelték, taníttatták a csemetéket, becsülettel, s mikor magához szólította eme derék házaspárt az Úr, a hiányuk okozta űrt betöltendő, összegyűlt a nyolc testvér. Közülük is a legidősebb, Tibor javasolta: minden évben, Szent István napja tiszteletén, tartsák meg a családi találkozót, melyen részt vesz minden Fűtőivadék, illetve azok gyermekei, unokái, vejei, menyei. Az első összejövetelt hét esztendeje tartották, a nyolcadikat az idén. Kezdte a legidősebb, aztán folytatta a szervezést a soros született; ezen a nyári ünnepen Ferenc, a legfiatalabb testvér volt a szervező és a rendező. S persze, a költségeket is ő állta, mert ez szabály. Mint ahogyan az is: csak a legközelebbi rokon vehet részt minden, megemlékező találkozón. Ipám, napam, jópajtásom, akárkim - nem. Csak a soros szervező Fűtő testvér hívhat vendéget. És csak ő határozhatja meg, hol is legyen a nagy, szeretetteljes "öszeborulás". A Tisza- parton, vagy a Dunakanyarban, a Hortobágyon, vagy Budapesten - édesmindegy. Egy esztendeig senki nem tud a találkozó helyszínéről, csak a szervező testvér és az ő családja. Virágszirmos, zászlódíszes kocsijukat követi a többi, családtagokat szállító autó a tett színhelyéig. Ott letáboroznak, mulatnak, szórakoznak, évődnek - s emlékeznek. Visszaváltoznak rövidnadrágos gyermekké: labdáznak, tekéznek, kötelet húznak, kergetőznek. Főznek is, persze. Birkát, sertést, halat. Ügyeletes szakácsról sem kell gondoskodni - ebben a nagy családban mindig akad néhány ínyesmester. Sör habzik, szóda csilingel, pezsgő pukkan. Miért ne? Szombat reggeltől vasárnap délig van erre is idő. így történt ez az idén is. Azon a szombaton kora reggel Horváth Imréék - Fűtő Ferenc apósa - udvarán gyülekezett mind a nyolc testvér, családjával, leszárma- zottaival - immár tizenkét família. Összesen ötvenen indultak tizenkét autóval, körbejárták a falut; mondták is a tiszaszentimrei koránkelők: kezdődik a soros mulatság, lám, a Fűtőék megint összejöttek... Nem volt ezekben a megjegyzésekben semmi éle, sőt, talán némi irigység is vegyült azokba a felhangokba: íme, a Fűtők példát mutatnak a szeretetből... nem kéne nekünk is valami hasonlóval kirukkolni ebben a családokat szétékelő, zivataros világban? Poroszkált a falun végig a boldog menet, egy IFA teherautó követte a konvojt. Annak platóján pedig fél disznó, fél birka, sör, bor s minden földi jó volt. Manna is talán, s valami áhítat... Két verset sem mondott a reggeli harangszó, amikor végre Tisza- szentimre és Tomajmonostora között, egy erdőszélen, nagy tisztáson, megállt a lobogós karaván. Porszáraz szélben, poremésztett tisztáson, senyvedt lombú fák alatt táborozott le a szeretet. Nem ver tanyát ott az unalom, ahol három nemzedék örül a fénynek, a tiszta levegőnek, a hancúmak - s ahol igaz szeretettel örülnek egymásnak a tiszta szívűek. Márpedig itt, a szentimrei László major szomszédságában, azon a szombaton, nagy volt a boldogság. Őszintén örült a Gyálra költözött fiú tiszaderzsi bátyjának éppúgy, mint a második nemzedék anyányi tagjai az unokatestvérek csöppségeinek. S mint ilyenkor már lenni szokott, az asszonyok nekiláttak a konyhai mesterkedésnek; a férjek és fiúk fociztak, tekéztek, hu- zakodtak. És emlékeztek. Az ős-szülők - ről, akik testvéreikkel szintúgy összejártak, mint teszik ezt immár nyolcadik éve a Fűtő gyerekek. Az utódok és rokonaik között van orvos és kereskedő, szobafestő és műszerész, feltaláló és magángazdálkodó. Csak olyan ember nincs közöttük, aki sértő- dős, beképzelt, rátarti, felvágós. (Kivéve azt, aki csak úgy, véletlenül, "felvágta" a rögtönzött fut- ballmeccsen az "ellenséges" unokafivért...) Világnézetek, szemléletek, politikai hovatartozások határai mosódtak eggyé azon a szombaton. A nóta mellett, mintegy pi- hentetőül, fölröppentek azért tréfás felhangok is. Hogyne, amikor a nagy "összeborulás" részesei között akadt kisgazda, kereszténydemokrata, MDF-es és szocialista érzetű családtag. (Ami a korosztályok vetélkedőjén kiderült: legtöbben a fiatal demokraták nézeteit vallanák, hiszen az ős-apa, Fűtő János uram - ha élne -, tizenöt unokára és tucatnyi dédunokára mosolyogna...) Fociztak, birkóztak a nagy- és kisfiúk, a Fűtő gyerekek és fiaik- unokáik azon a kenyérszagú szombaton. Volt közöttük persze, aki többre becsülte a bográcsot - s ezzel módját vette a főzésnek -, mint a bőrgolyót: Fűtő József, aki feleségével és Horváth Imrével olyan étket készített, hogy annak illatára még az áldott állapotban lévő, rokoni kismamák is kívánósak lettek, mitsem törődve madonnái vonalaikkal... De hát minden véget ér egyszer, mint ama önfeledt, boldog találkozás is ott, a szentimrei fái alatt. Hazaindult a konvoj, jóvá sötétedés után tértek ágyba a Fű tő famíliák, hogy másnap anná korábban gyülekezzenek öss ismét. Azon a vasárnap reggelen j dig a sportöltözéket fölváltó az ünnepi ruha, s a vígságo lelki fájdalom. Ismét megind a menet, de már gyalogosan nem is olyan messzire ballag a családtagok: csak oda, a fa széli temetőbe. Megkoszorúz Fűtő János és Báthori Júliái sírját, elmondtak egy miaty kot, s visszatértek Horváth lm ék udvarába. Ebéd után eil szöntek egymástól, hogy rr denik família ismét külön útj járja megszokott hétköznapja Lehet, hogy egy évig nen találkoznak, csupán lélekber gondolatban lesznek együtt, hiszen az is nagy tisztesség ben a családokat szétválás; zaklatott világban... Szöveg és kép: Besze Ii- Hej, de finomat főztek a Józsefék! Beszélgetés Kosa Ferenc film rendezővel
