Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-10 / 79. szám

1990. JÚLIUS 10. Néplap 3 Telefonhálózat- bővítés Szolnok és Karcag térsé­gében bővítik a telefonhá­lózatot. így lehetőség lesz több városnak, községnek is bekapcsolódnia a cross­bar-rendszerbe. Képünk Fegyvernek és Kenderes között, a 4-es számú főút mellett készült, ahol a szak­emberek a bekötéseket vég­zik. T.Z. Csak bérbe adták a füredi téglagyárat! Jó szándék, némi szépséghibával (Folytatás az 1. oldalról) Hegedűs István Kazincbarciká­ról érkezett Tiszafüredre, hogy ki­bérelje a téglagyárat. Tizenegy éve vállalkozó, kőműves kisiparos aki már egy éve keresi a lehetőséget ilyen üzem bérlésére. Elismerte, hogy nem volt versenytárgyalás, de fontos volt, hogy gyorsan meg­egyezzenek, mert ez egy nyári gyár, a nyerstéglák szárítását a nap végzi, ha sokat késlekednek, már nem érte volna meg erre az évre kibérelni. A termelés a fontos Vele elképzeléseiről, terveiről, a munkakezdésről beszélgettem:- Hogyan bérelte ki a gyárat? Honnan tudott róla, hiszen nem volt meghirdetve?- Valóban nem volt meghirdet­ve. Egy környékbeli ismerősöm hozta a hírt, így vettem fel a kap­csolatot a költségvetési üzemmel.- A dolgozókkal beszélgetve bi­zonytalanságot tapasztaltam. Nem tudják pontosan, ki meddig marad­hat?- Nem értem, miért van bizony­talanság. Most biztosabb állásuk van, mint előtte. A szerződésben valóban vállaltam, hogy minden dolgozót átveszek, a leggyengéb­bet is. Mindenki addig maradhat, amíg becsületesen dolgozik. Ná­lam mindenki tiszta lappal indul­hat, az ezutáni munkája lesz a dön­tő. Ezt a gyárat eddig kizsigerel­ték, nem költöttek rá. Én idővel át akarom építeni, fejleszteni, hogy biztos megélhetést biztosítsak a dolgozóimnak és magamnak is.- Tudják ezt a dolgozók?- Tudniuk kell. A június elsején összehívott munkásgyűlésen mondtam el nekik. Korábban való­ban nem volt tájékoztató, de most a termelést kell rendbetenni, a munkatempó fokozása volt a cél. Nem akartuk, hogy a bizonytalan dolgok károsan befolyásolják a munkatempót. Az eredmény azért magáért beszél. A júniusi teljesít­mények ismét olyanok, mint a het­venes években voltak. Sokkal ma­gasabbak, mint az elmúlt években. A munkafegyelemmel sincsen gond, pedig azelőtt ezzel is voltak bajok bőven.- Milyen a bérhelyzete a dolgo­zóknak?- Amikor átkerültek, körülbelül 5.500 forint volt az átlagkereset. Átvételkor az államilag kidolgo­zott normákat csökkentettük,és abban a szintben határoztuk meg a 100 százalékot. Ezt mindenkinek kötelező teljesíteni. Ha a régi nor­ma szerint dolgoznak az 30 száza­lékos béremelésnek számít. És ezt képesek is megcsinálni. Ezt alapul véve a fizetések 7.000 forintra nőt­tek. Tudom, hogy ez még mindig nagyon kevés ilyen fizikai munká­ért, de egyelőre nagyobbat lépni nem lehet. Egy hete vagyok itt...- Mik a későbbi tervei?- Az irodaépület és az öltözők átalakítását már megkezdtük. A konyha felújítása után az ingyen ebéd mellett ingyen reggelit is kapnak a dolgozók. A téli foglal­koztatást is meg akarom oldani. Sokaknak csak október 30-ig szólt a szerződése, mivel utána leállt a gyár. Én ezután az időpont után sem akarom elküldeni az embere­ket. Amíg a téglagyártás szünetel, betonelemeket, raklapokat fogunk gyártani. Az emberekre szüksé­gem van, nem leépíteni akarok, ha­nem a későbbiekben bővíteni aka­rom a létszámot. Technológiai korszerűsítés A gépek felújítása mellett a technológiai sor korszerűsítését is tervezem, ezzel nagyobb lesz a ter­melékenység, és ezzel arányban a fizetések is nőnek. Ilyen helyen minimum 10.000 forint fölött kel­lene keresni az embereknek. Szeleczki Mihályt, a költségve­tési üzem vezetőjét a bérbeadó ré­széről kérdeztem:- Miért gondoltak a bérbeadás­ra?- Egyszerű, hagyományos tégla­gyárról van szó, amit a Téglaipari Vállalat már az 1980-as évek ele­jén le akart állítani. A meglévő téglagyár a jelenlegi körülmények között nem sokáig maradhatott volna fenn. Más egy vállalkozó­nak működtetni és más egy válla­latnak. Az elmúlt évi nyeresége körülbelül 463 ezer forint volt, ami idén az energiaárak emelkedése miatt tovább csökkent volna. Gon­dot okozott a folyamatos üzemelés is.- A gyárat nem hirdették meg. Honnan tudta meg a jelenlegi bér­lő, hogy van ilyen szándékuk?- A Hegedűs úrral üzleti kapcso­latban álltunk, beszélgetéseink so­rán tudta meg, hogy esetleg kiad­nánk. Ez sem az ott dolgozókat, sem a költségvetési üzemet nem érintette negatívan. A szerződés­ben azt is kikötöttük, hogy a téglát Tiszafüreden és környékén kell ér­tékesíteni. Versenytárgyalás való­ban nem volt. A felügyeleti szerv­vel egyeztettem, és vezetői döntés alapján adtuk bérbe a gyárat.- A dolgozókkal előre miért nem egyeztették, hogy milyen ter­veik vannak? Mindenki jól jár, mégis...- Alapvetően tudattuk a dolgo­zókkal, azokkal, akik ebben a do­logban lényegesnek számítottak. A szerződést az utolsó pillanatban írta alá a bérlő, úgy ítéltük meg, hogy felesleges lett volna a dolgo­zók idegállapotát még ezzel is fo­kozni. Elsősorban a munkával kel­lett foglalkozni, nem az átszerve­zéssel. Rossz dolognak tartottam volna, hogy ilyen helyzetben a dolgozókat még ezzel is molesz­táltuk volna. Mit is lehet erre mondani. Az eset önmagáért beszél. Adva van egy haladó üzem. Jön egy vállal­kozó, aki saját tőkéjét kockáztatva meg akarja újítani azt. Ha terveit sikerül valóra váltania, mindenki jól járhat. A költségvetési üzem­nek biztos bevételt jelent a bérleti díj.ugyanakkorelmaradnak agyár körülötti gondok. A dolgozók is jól járhatnak, hiszen kisebb az esély, hogy bezárják az üzemet, sőt idővel jobb körülmények kö­zött, korszerűbb gépekkel termel­hetnek jobb fizetésért. A város is nyer vele, ha jobb lesz a téglaellá­tás, mint eddig, s vélhetően a vál­lalkozónak is meg lesz a maga haszna. Épp csak annyi fenntartá­som van, hogy emberekről döntöt­tek, már megint a fejük fölött. Ta­lán megért volna egy nulladik munkásgyűlést, hogy tudassák mindegyikükkel, hogy gazdavál­tás lesz, s ennek várhatóan milyen következményei lesznek. Nem pe­dig kész tények elé állítani őket. Talán ezzel'a rosszízű pletykák is megelőzhetőek lettek volna. V.I.I. napló Az álmos, mondhatni ólmosan fáradt főté­ren, a kánikulai tespedtségen és letargián átszi­várogva előbb csak észrevétlenül, majd mind nyilvánvalóbban megjelenik a nyugtalanság. Az eddig nyugodtan jövő-menő, de minden fölösleges mozdulatot kerülő, nehézkesen hé- ma emberek viselkedése megváltozik. A letag­lózó meleget feledve élénkebb lesz a tekinte­tük, fejüket nyugtalanul forgatják, ismerősök állnak meg a tűző nap tomboló fényzuhatagá- ban beszélgetni ideges hangon. Ki ez, kérdez­getik egymástól. A férfi, aki felé intenek a szemükkel, ötven fölötti, vékony, ápolt ember, aki némán sétálgat és nézelődik a városban. Hetek óta. Némelyek már tudni vélik, hogy valahol valami vezető volt, amolyan múlt rend­szerbeli elvtárs, aki még időben lelépett, itt húzta meg magát, kapja a nagy nyugdíjat, ráér sétálgatni. Mások szerint ennél nyugtalanítóbb jelenségről van szó, mert az illető idegen egy igazi rendőrspicli, azért figyel olyan nagyon. De már kémnek is nézték. Az idegen erről az egészről valószínűleg semmit sem tud. Talán csak beteg és néha szüksége van egy kis sétára. Ki tudja? Végigmegy a főtéren, s jellegzetes járásával eltűnik a szemünk elől. Nyomában oldódik a szorongás, párolog a félelem, éppen csak megkönnyebbült sóhaj nem száll a való- színűtlenül kék ég felé. Ismét előnyomul a ká­nikulai tespedtség és letargia. Körmendi Lajos %eddi jegyzet A jelképek utóvédharca A rendszerváltás már néhány hónapja megtör­tént, de úgy látszik, az előző hatalom jelképei még kemény utóvédharcot folytatnak. Nehezen távoztak a közterekről és az épületekről a Lenin-szobrok, a munkásmozgalmi emléktáblák, az ötágú vörös csil­lagok. Néhány utca, intézmény és gazdaság még szívósan kitart régi névadója mellett - jobb esetben pedig egyelőre mindkét nevet viseli még egy ideig. Ha jobban belegondolunk, ebben a féloldalas álla­potban nincs semmi különös. Hiszen a rend­szerváltás még csak a felső szinteken zajlott le. Kicserélődött a törvényhozás, a kormány, közvet­len környezetünkben viszont a változás alig tapasz­talható. Á régi arcok tulajdonosai intézik az ügyeket azzal a gondolkodásmóddal, amitől a legjobb lenne már minél előbb megszabadulni. Erre azonban még várni kell szeptemberig. Akkor lezajlanak a helyha­tósági választások, jönnek az új arcok, az új gondo­latok és megy minden, mint a karikacsapás. Ha előbb nem, szeptemberben biztosan feladják jelké­peink is a reménytelen utóvédharcot. Rendszerváltás ide vagy oda, úgy látszik azon­ban, jelképeink mélyen befészkelték magukat, az emberek tudatába - és ettől még a szabad választá­sokon bizalmat kapott honatyáink sem tudták füg­getleníteni magukat. Ugyanis az első alkalommal egyszerűen nem tudták eldönteni azt, hogy a Ma­gyar Köztársaságot a jövőben melyik címer jelké­pezze, a Kossuth-féle vagy a koronás. A hezitálás­nak aztán az lett a vége, hogy néhány hétig továbbra is a Kádár-féle vörös csillagos címert viseltük. Két­ségtelen, hogy a szavazásra felkínált címer-variáci­ók szépek, magyarosak, igazán nem lehetett könnyű közülük kiválasztani a legmegfelelőbbet, ezt a par­lamenti huza-vona is bizonyítja. Az első menetben a képviselők a Kossuth-címerről szavaztak, az azonban nem kapta meg a szükséges többséget. A koronás címerre történő szavazás előtt az MDF parlamenti frakciójának vezetője felhívta a figyel­met arra, hogy a Kádár-féle címer marad érvényben, ha a koronás sem kapja meg a szükséges többséget. És akkor jött az említett mély tudat alatti beidegző­dés a honatyáknál, ötvenhármán a nem gombot nyomták meg, huszonkilencen tartózkodtak és öt- venen nem szavaztak. Tehát az említett logika sze­rinti végeredmény: éljen tovább a vörös csillagos Kádár-címer! Viseltük sokáig, jó lesz az nekünk ezután is! A nyilvánosság mai állapotában azonban nem lehet csak úgy sutyiban nyomogatni azokat a szavazógombokat! A számítógép azonnal összesíti és világgá kürtöli az adatokat pártok szerinti össze­sítésben és név szerinti bontásban. Nos, a számító­gép a következő adatokat mutatta a koronás címerre történő szavazás után: Fidesz - igen 29 százalék, nem 42 százalék, tartózkodó 29 százalék. Kisgaz­dapárt - igen 100 százalék. Független képviselők - igen 62 százalék, nem 13 százalék, tartózkodó 25 százalék. Kereszténydemokrata Néppárt - igen 100 százalék. MDF - igen 98 százalék, tartózkodó 2. MSZP - igen 4 százalék, nem 92 százalék, tartóz­kodó 4 százalék. SZDSZ - igen 51 százalék, nem 27 százalék, tartózkodó 22 százalék. A statisztikai adatok sokféleképpen értelmezhe­tők. Mi most a legegyszerűbb megoldást választjuk, tanácsoljuk, hogy értelmezze mindenki saját szem­pontja és tetszése szerint a kimutatást. Az elemzés előtt megjegyezzük: nem feltétlenül kell elfogadni az MDF szavazás előtti felhívását - tehát azt, hogy aki nemet mond a koronás címerre, az közvetve igennel voksol a Kádár-félére. Egyébként a szava­zás során a megye képviselői majdnem egységesek voltak. Fodor Tamás nyomott nem gombot, Varga Mihály tartózkodott, Hámori Csaba nem szavazott, a többiek a koronás címer mellett tették le voksukat. Az első forduló kudarcát az ahhoz két hétre kö­vetkező ismétlés sikerének fényében talán már nem is érdemes elemezgetni. Igaz, hogy csak néggyel többen szavaztak a koronás címerre és huszonöttel kevesebben voksoltak nemmel, még többen tartóz­kodtak, vagy nem szavaztak most, mint megelőző­en, de a végeredmény a lényeg, hazánk címere a koronás lett! A címer újjászületése sok vajúdással járt, és elődjével szívós harcot kellett vívnia, de végül is győzött. A megye képviselői nagyjából kitartottak eredeti álláspontjuk mellett. A koronás címerre Fodor Tamás ismét nemet mondott, Hámo­ri Csaba szintén, dr. Szabó János nem szavazott, Varga Mihály igazoltan volt távol, a többiek igen­nel voksoltak. Nem vethető a honatyák szemére a bizonytalanság! Ki látja át manapság megbízhatóan a helyzetet,és ki tudja, mit kellene pontosan tennie? Egyébként is a nemrég összeállt parlament fogas­kerekei csak most csiszolódnak, majd mennek ott az ügyek gördülékenyebben is. A címervitában leg­feljebb csak az kifogásolható, hogy a képviselők hagyták magukat megelőzni. Nem figyeltek eléggé például az autósokra, a jelvénygyártókra. Ok ugyanis már régóta a koronás címert forgalmazzák! B. I. Csak hálapénz és más semmi?- Százezer forintot vágott zsebre egy hónap alatt - meséli az apa, és úgy néz rám, hogy érzem, való­jában neki is hihetetlennek tűnik az összeg. - Egyéb­ként klinikán dolgozik, és ott még tízezer forint sincs a fizetése. Nettó. Kiment egy hónapra egy falusi körzetbe, és sikerült megszednie magát. Hát akkor mondja meg, nem jó foglalkozás ez? Az apa azért érvel és mesél történeteket nekem, hogy ezekkel is alátámassza a döntést: orvosnak tanuljon a fia. A gyerek most végezte el a gimnázi­um harmadik osztályát, és ilyenkor egy jól nevelt szülőnek már illik azon törnie a fejét, jövőre hová jelentkezzék csemetéje. í- Az orvos, az igen - bólogat az apa -, az jól keres. Egyébként mondtam neki (mármint a fiának), hogy ha ez nem tetszik, vagy nem megy, akkor jogi egyetemre is jelentkezhet. Az ügyvéd is nagyon szépen meg tud élni. Orvos legyen vagy ügyvéd. Ez a kettő biztosan kamatozik majd, akármilyen világ is jön. Nem kérdezem, hogy a gyerek milyen tantár­gyakhoz vonzódik, azt se, milyen jegyei vannak. Orvos vagy ügyvéd. Olyan távolinak tűnik egymás­tól ez a két foglalkozás. Szinte homlokegyenest ellenkező érdeklődést feltételez, és talán másféle érzelmi beállítottságot is. A lélek másféle nyitottsá­gát. Hiszen amíg az orvos az emberi testtel foglal­kozik, amely eleven és érző; addig az ügyvédnek elsősorban a paragrafusokhoz, a kiskapukhoz, a törvények értelmezéséhez kell értenie. Lehet, hogy a pályaválasztó fiú mindezeket az adottságokat, képességeket bírja? Talán így van, ám a vagy-vagy választás mégsem a hajlam szerint történt. Arról ugyanis nem esik szó, hogy a fiúnak milyen indíttatásból kell orvosnak vagy ügyvédnek lennie. Ilyen - bevallom divatja­múlt - indokokra gondolok, mint például: szeretne segíteni az embereken, enyhíteni a fájdalmaikat, meggyógyítani őket, segíteni megelőzni a betegsé­geket. Vagy felkarolni azokat, akik a jog útvesz­tőiben képtelenek érvényesíteni az igazukat, meg­védeni az érdekeiket, és tudatlanságuk miatt hátrá­nyos helyzetbe kerülnek. Erről persze szó sincs! Csupán a megélhetés lát­szik fontosnak a választásnál. A forint kivívta per­döntő szerepét: semmi se számít, csak a pénz. Lehet, hogy a fiú nem tud kapcsolatot teremteni, lehet, hogy megfutamodik majd az első boncolás láttán, lehet, hogy részvétlen közönnyel szemléli az embe­rek sérüléseit, betegségeit, lehet, hogy képtelen lesz meghallgatni a betegek panaszait, mert unalmasnak találja. Mindez azonban most (még) nem gond. A pénz a fontos. Próbálom megingatni az apa mérhetetlen önbi­zalmát. Elmondom, hogy tudomásom szerint beteg- biztosítókat hoznak létre, az orvosoknak tisztessé­ges fizetést akarnak adni, és megszüntetni a hála­pénzt - amely egyébként a nyugati országokban nemhogy nem divat, de egyszerűen elképzelhetet­lennek tartják. És akkor bizony eltűnnek a mesés paraszolvenciák, és az orvos nem fog kimagasló jövedelmet elérni, bár kétségtelenül jól megfizetik majd. A hálapénzen szerzett gazdagságról azonban - úgy tűnik - le kell mondani. Az apa gyanakodva néz rám. Ingatja a fejét: nem hiszi el, amit mondok. Kétkedését meg is fogalmaz­za.-Az nem létezik, hogy valaki az életéért ne fizes­sen... Nem válaszolok. Arra gondolok, hogy nem sze­retnék a fiához kerülni, ha orvos lesz; akár futja a fizetésemből hálapénzre, akár nem. Paulina Éva ______________________________________/ S zolnokon, a Széchenyi 100-as ABC-ben kedvelt árucikk a bontott csirke. Különösen a nyugdíjasok és a fiatalok vásárolják előszeretettel, mivel darab­számra is kapható. Termé­szetesen a csirkebelsőrész /máj, zúza/ is - mert fa­gyasztva csak fél- vagy kilós csomagokban árulják. Fotó: N.Zs.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents