Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-26 / 93. szám

1990. JULIUS 26. Néplap A TUDOMÁNY VILAGA Több futurológus szerint az egy­re szaporodó emberiség ellátásá­ban mind nagyobb szerep jut a ten­gereknek. A jövő ígérete azonban a semmibe vész, ha ma tönkre­tesszük, elherdáljuk, vigyázatlanul bánunk a földgolyó kétharmad ré­szét borító tengerekkel, óceánok­kal. A világóceán a Föld legnagyobb ökoszisztémája, amely egységes is, meg nem is. Egységes, mert mindenütt ugyanazok a táplálék­lánclépcsők találhatók benne, nem egységes, mert helyről helyre a kö­zös közeg, a víz fizikai állapotától függően más és más. Az élőlények együttese sokkal érzékenyebben "méri", változásaival jelzi a víz fi­zikai-kémiai állapotának aránylag kicsiny változásait is, mint az em­ber mérőműszerei. A világóceán ökoszisztémájá­nak helyi változatai igen érzéke­nyek a víz állapotának változásai­ra, és különösen azokra, amelyek­hez nem volt módjuk hozzászokni. Márpedig ezek a szennyezések át, ezért pusztulnak az algák, ame­lyek az egész tápláléklánc alapjai, fogy az oxigén, mert megszűnik a gázcsere a légkörrel, illetve nem termelik az algák. Szaporodik a szén-dioxid, mert nincs gázcsere, illetve kevesebbet fogyasztanak az algák. Megváltozik a hőforgalom, sodlagosan (belőle élnek: a mada­rak és az ember) köze van. Amióta 1978 márciusában az Amoco Cadis olajszállító tankhajó Anglia és Franciaország partjai kö­zelében szerencsétlenül járt, a bio­lógusok figyelték, nyomon követ­ték az olajszennyezés következ­ményeit. Például megállapították, hogy a sima lepényhalak nem fej­lődtek megfelelően, úszóik kiroj- tozódtak, kisebesedtek, s közülük sok nem szaporodott. A brit ten­gerpartok közelében a legtöbb le­pényhal nősténye csak a harmadik «88 , "' Olaj a tengerben századunkban ijesztően elszapo­rodtak. Közülük is legveszélye­sebb a kőolaj, mert maradandó és durva változásokat okoz. Nem ol­dódik, tehát nem hígul fel a vízben, úszik a tetején. A fényt nem engedi mert nincs párolgás, mérgező anyagok oldódnak a vízbe az olaj­ból (elsősorban kénvegyületek és fenolok). Károsodik minden él­őlény, amelynek a tengerhez el­sődlegesen (benne él), vagy má­éve végén éri el az ivarérettségét. Petefészkük télen fejlődik ki, majd februárban és márciusban ívnak. A bresti egyetem kutatói kiderítették, hogy a lepényhalak egy kis hánya­dának az ivarszervei mindmáig rendellenesen fejlődnek ki. A lepényhalak folyótorkolati él­őhelyeinek homokpadjai szennye­zettek maradtak. Még 1984-ben is minden tízezer egységnyi iszap­szemcsére egy egységnyi policik- likus szénhidrogén jutott. Az oszt­riga húsában ez az arány kétszeres volt, s a lepényhalak májában a mérgező szénhidrogéneket még 1985-ben is ki tudták mutatni. A kiömlő olaj tehát a katasztrófa után sokáig veszélyezteti a tenger élővilágát, de a táplálékláncon át magát az embert is. Képünkön egy újabb olajbale­set: június 23-án egy görög olaj- szállító hajó víz alatti sziklának üt­között. Négy és félmillió liter fűtő­olaj folyt az óceánba az USA part­jai közelében (MTI Külföldi Kép­szerkesztőség) A korszerű ragasztás A ragasztás két szilárd test összeerősítése a felületek közötti harmadik anyag vékony rétege se­gítségével. A folyamat magyaráza­tát sokáig abban látták, hogy az összeragasztandó felületekre kent ragasztóanyag behatol az anyag apró felületi egyenetlenségeibe, ott megszárad, és sok ezernyi kis kam­pó módjára egymáshoz kapcsolja a felületeket. Ez az elképzelés azon­ban csak részben helytálló. A kor­szerű ragasztók használatakor mo­lekuláris kapcsolat jön létre, az egymáshoz megfelelően közel ke­rülő felületi molekulák mintegy "egymásba karolnak". Ma már olyan ragasztók is vannak, ame­lyekkel - szobahőmérsékleten - négyzetcentiméterenként 800-900 kilogramm húzó-nyíró szilárdság érhető el a kötésben. Gyanták, olvadékok A papír- és csomagolópapír, a faipar és a bútoripar, a ruha- és cipőipar hagyományosan nagy fel­használói a ragasztóanyagoknak. A ma rendelkezésünkre álló ra­gasztókkal sokkal jobb termékmi­nőséget érhetünk el, és jelentősen csökkenthetjük a gyártási időt. Forradalmian új konstrukciós megoldásokat azonban aligha eredményezhetett ezekben az ipar­ágakban a korszerű ragasztóanya­gok megjelenése. Annál inkább azokon a területeken, ahol külön­féle anyagok - fém, üveg, kerámia, műanyag, stb. - között kell tartós kapcsolatot létesíteni. A megjelenési forma szerint leg­elterjedtebbek a folyékony ragasz­tók. Legismertebb formái az oldó­szeres, a vizes alapú, valamint az oldószer nélküli változatok. Az utóbbiak két vagy több komponen- sűek, amelyeket felhasználás előtt összekevernek. Egy másik cso­portba sorolható ragasztóanyagok a viszkózus gyanták (epoxi, ure- tán, szilikon) sokszor nemcsak ra­gasztásra, hanem tömítésre is szol­gálnak. A negyedik módszer A fémek oldhatatlan kötésének sokáig három módja volt: a he­gesztés, a forrasztás és a szegecse­lés. Ma már felzárkózott hozzájuk a negyedik: a ragasztás is. Az első fémragasztó-szabadalmat 1942- ben jegyezték be. Az ennek alapján készített Redux-ragasztó megszi­lárdulásához még nagy nyomásra és 120-190 Celsius-fok hőmérsék­letre volt szükség, de a kötés víz­nek, öregedésnek, a lefejtő erők­nek jól ellenállt. Eleinte kétkedés fogadta a fém­ragasztókat, majd később viszont a túlzott bizalom sok csalódást ered­ményezett. Gyakran ugyanis egy­szerűen hegesztéspótló eljárásnak tekintették a fémragasztást. Pedig a ragasztott kötés szilárdsága jóval kisebb, mint az egyéb kötéseké. Mi az oka mégis a fémragasztás rohamos terjedésének? Elsősorban az a kedvező körülmény, hogy a ragasztás a szerkezetben nem kelt helyi feszültégeket, mint a hegesz­tés vagy a szegecselés, márpedig e feszültségek veszélyes, nehezen felfedezhető szilárdságcsökkenés­re vezetnek. A ragasztott kötések fáradási szilárdsága sokszorosan felülmúlja az egyéb kötésekét, s rugalmasabbak, nem olyan ride­gek, mint a hegesztett vagy szege­cselt felületek. Egy autóban 13 kilogramm A modern repülőgépgyártás egyszerűen elképzelhetetlen a ra­gasztási technika nélkül, hiszen el­sőrendű követelmény a lehető leg­könnyebb kivitel. Csak ragasztás­sal lehet például a hajlításnak és a csavarásnak rendkívül ellenálló szendvicselemeket előállítani, de használják már a ragasztást leme­zek összeerősítésére is. Ma már egy repülőgépnél a ragasztott ele­mek aránya az összeerősítések közt a 80 százalékot is elérheti. Újabban a gépjárműiparban is mind több ragasztott kötést alkal­maznak. Egy-egy futószalagról le­gördülő személygépkocsi 12-13 kilogramm ragasztóanyagot tartal­maz. A karosszéria viszonylag vé­kony alumínium lemezeit ma már az autóbuszgyártásban is sokhe­lyütt ragasztással állítják össze he­gesztés vagy szegecselés helyett. Hidak, házak A világ első teljesen ragasztott hídszerkezetét 1955-ben készítet­ték el az NSZK-ban. Az 55,80 mé­ter fesztávú ragasztott acélszerke­zetet csőtávvezetékek számára ké­szítették, de egyben gyalogátkelő­ként is szolgált. Ragasztóként több komponensű (alkotójú), hidegen keményedő poliésztergyantát al­kalmaztak. Azóta már több ország­ban építettek kisebb-nagyobb ra­gasztott hidakat, amelyek mind megbízhatóan látják el feladatukat. A ragasztóanyagokra az építői­parban is nagy jövő vár, miután már jelenleg is többféle felerősítést és kötésmódot kiszorítottak, főleg a szerelőipar munkaműveletei so­rán. Talán egykor majd a házgyári panelokat is ragasztással erősítik egymáshoz. A ragasztás tehát minden kétsé­get kizáróan betört az ipari techno­lógiák sorába. Ezt tanúsítja az is, hogy a világ ragasztóanyag-fel­használása évenként mintegy nyolc százalékkal növekszik, és mind újabb, mind jobb kötést adó ragasztók egész sora jelenik meg a piacon. Blahó István Visszapillantó A sugárhajtás feltalálója A második világháború után a szaklapok részletesen beszámoltak az angol Rank Whittle őrnagy szenzációs találmányáról, a gáz­turbinás hősugár-hajtóműről, amely új utakat fog megnyitni a repülőgépgyártás terén. Anélkül, hogy az ő érdemeit csökkenteni akamók - hiszen valóban ő építette az első ilyen hajtóművel felszerelt repülőgépet - meg kell állapítani, hogy sem a gázturbina, sem a su­gárhajtómű nem az ő találmánya! csak jóval később, 1928-ban jelen­tette be, de még így is megelőzte Whittle 1929-es bejelentését). Felmerül az a kérdés, vajon mi­ért nem a Fonó Albert tervei szerint valósultak meg ezek a korszerű re­pülőgépek? Nos, ennek oka az volt, hogy a hivatalos körök azt mondták, a háború idején nem ér­nek rá új találmányokkal kísérle­tezni. Később pedig a pénztelen­ségre hivatkozással szintén nem értékelték kellőképpen ezt a kor­Egyik első lökhajtásos repülőgép, melynek kompresszorral kombinált hajtóművének tervét Fonó Albert 1928-ban szabadal­maztatta. Ennek érdeme Fonó Albert (1881- 1972) Kossuth-díjas (1956) gé­pészmérnök nevéhez fűződik és így büszkén vallhatjuk annak ma­gyar eredetét. A feltaláló a Budapesti Műszaki Egyetemet végezte el, majd ösz­töndíjjal külföldön továbbtanult. Hosszú éveken át (1909-1950) önálló tervezőként több hazai vál­lalat gépészeti energetikai beren­dezését tervezte, majd 1950-től ha­láláig a Kohó- és Gépipari Minisz­térium Tervező Irodájának szakta­nácsadója volt, életművéért kapta a Kossuth-díj kitüntetést. Visszatérve azonban a sugárhaj­tóműhöz, annak tervét az I. világ­háború alatt (1917) pontos számí­tásokkal alátámasztva elkészítette és megtervezett egy sugárhajtás el­ve szerint működő repülőgépet, melynek tervét a hadvezetőségnek felajánlotta (szabadalmaztatását szakalkotó találmányt, mellyel kapcsolatban azt kell megjegyez­nünk, hogy külföldön Whittle sza­badalmi bejelentése kapcsán, an­nak gyakorlati kivitelezésére ha­talmas pénzösszegeket áldoztak. Kétségtelen azonban, hogy Fonó Albert találmánya közel negyven évvel megelőzte annak gyakorlati megvalósítását, az ő érdeme a re­püléstechnika ezen új irányának megjelölése és joggal követelhet­jük számára a kezdeményezőnek kijáró utólagos elismerést. Fonó Albeitnek az említetten kí­vül több találmánya van a hőtech­nika, a közlekedéstechnika, a ko­hászat és az elektrotechnika terüle­tén. Tagja volt az angol Nemzetkö­zi Asztronautikai Akadémiának és 1970-ig az Energia Világkonferen­cia Magyar Nemzeti Bizottságá­nak tisztét töltötte be. K.A. Üvegművészet A kézi gyártású finomüvegek technológiája az üveg feltalálá­sa óta eltelt évezredeken át a tudomány és a technika előre­haladásával folyamatosan és fokozatosan fejlődött. Alapjai­ban szemlélve a finomüvegek gyártástechnológiáját, ez ma is az évezredekkel ezelőtti elve­ken nyugszik. Amíg a fejlődő technika egyre modernebb gé­peket adott az üveggyártásnak, és megteremtette a gépi üveget és a gépi üvegstílust, addig a finomüvegek kézi gyártása a maga sajátos útján fejlődött, és fejlődik ma is, megőrizve a leg­ősibb hagyományait. Az ember a természetben ta­lált természetes üvegbe, az ob- szidiánba vagy a tektitbe mé­lyedést dörzsölt vizes homok­kal vagy kődarabbal, s ebből ivott. Ma az üvegkészítés üveggyártást és üvegalakítást jelent. A kézi üveggyártásban az üveget nem géppel, hanem kézzel munkálják meg. De nincs olyan géppel - akár a leg­modernebb, automatizált, prog­ramvezéreit üveggyártó géppel készült - sík- vagy öblös üveg, amely alkalmatlan lenne továb­bi kézi alakításra, finommeg­munkálásra. Kezdetben az üveg a termé­szet tiszta termékével, a kris­tállyal állt szemben, és ehhez hasonlították. Számos formaal­kotó ma is alkalmazza kris­tálydarabként és üvegékszer­ként. A képzőművészet is nyersanyagai közé sorolja az üveget. Sima üvegtáblára, en­nek első vagy hátlapjára, üveg­tükrökre festenek. Üvegtöm- bökből faragva, csiszolva, gra­vírozva, megfelelő formákba fújva és kézi munkával mele­gen alakítva alkotnak üveg- szobrokat és üvegplasztikát. A technika és a művészet, a tanult képesség és az alkotó fan­tázia az üvegkészítésben elvá­laszthatatlan egység. A külön­böző korok üvegei nem csupán formálásuk és díszítésük tekin­tetében különböznek egymás­tól, hanem olvasztó-, alakító-, kemence- és hőtechnikájukban is. Az egyes korok és földrajzi területek üvegei az említett technikai jegyeket különöskép­pen magukon viselik, annyira, hogy azonosításuk, kormegha­tározásuk csakis ezek felisme­résével lehetséges. 17. századi üveg és üveg-fém kombinációs tárgyak (MTI Fotó)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents