Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-26 / 93. szám
1990. JÚLIUS 26. 3 Olykor mintha bombák között járkálnánk Veszélyes anyagok suba alatt "Elégedetlenek vagyunk a kormány teljesítményével" Pártjellemzés szabaddemokrata szemszögből Interjú Kis Jánossal, az SZDSZ elnökével (Folytatás az 1. oldalról) A főhatóságok egymásra várnak a szükséges intézkedések megtételében. Ilyeneket hallva kezd elmúlni az álmosságom, hiszen végéred- ményben igaza van a megbeszélés egyik résztvevőjének:- Vehetjük úgy, hogy esetenként fel nem robbant bombák hevernek a szolnoki utcákon. Most már kezd érdekelni a tanácskozás tulajdonképpeni célja: a vasúti szállítások biztonsága, a vasúti katasztrófák megelőzése, hiszen a MÁV is szállít veszélyes anyagokat. Sőt a tanácskozás tapasztalatai szerint sok esetben felesleges kerülőkkel, időhúzással, költségnöveléssel, és talán azt a kijelentést is meg lehet kockáztatni, hogy a katasztrófaveszély fokozásával. Hogy mire alapozható mindez? Tavaly új forgalmi rendet vezetett be a MÁV. Hosszan lehetne vitázni annak előnyeiről és hátrányairól. Egy azonban biztos: az Algyőről a Dunántúlra irányított szénhidrogén-termékeket azóta kerülővel, Szolnokon át szállítják. A szolnoki vasútállomáson azóta tapasztaltak szivárgást ilyen termékeket tartalmazó tartályvagonoknál. A tanácskozás résztvevőinek jó része kész megoldást javaik a nagy vasúti csomópontokat elkerülő irányvonatokat kell Algyőn összeállítani. Kolumbusz tojását azonban csak részben fedezzük fel: ez már élő gyakorlat a Nagyal- földi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál. De mit tegyen a cég akkor, ha kis tételű, azonnali szállításról van szó? Ez esetben marad az eddigi gyakorlat a maga veszélyforrásaival. A szolnoki teherpályaudvar főnöke azt mondja erre:- Ha meglátok egy szürke tartálykocsit, már megijedek. Rá se merek gondolni, mi lesz, ha a kocsivizsgáló nem észleli a szivárgást és akkor gyújt rá... A szénhidrogéntermékek szállítóit meg akkor kerülgeti a frász, ha arra gondolnak: síktolatással való kocsirendezés helyett a gurítódombra kerül szállítmányuk, - annál is inkább, mert hullámtörő lemez nincs ezekben a tartályvagonokban. Nem véletlenül vetődik fel ezen a tanácskozáson, hogy a MÁV- nak nemcsak a vegyi védelem tekintetében kell megfelelő szakemberekkel rendekeznie, hanem a veszélyes anyagok szállításánál is. Örvendetes az egyezség a tanácskozás Végén: az NKFV szakemberei ismeretszerzésre Algyőre invitálják a vasutasokat, s azok köszönettel nyugtázzák azt. Számomra, szolnoki lakos számára az a megnyugtató, hogy ha szakmai értékítéletekben vannak is különbségek a MÁV és a fő szállító, az NKFV szakemberei között, a megoldás keresése, az együttműködésre való törekvés a jellemző rájuk ezen a tanácskozáson. Ez azért is figyelemre méltó, mert egy év alatt több száz, veszélyes anyagot szállító, tartályvagon halad át (esetenként vesztegel) a szolnoki vasúti csomóponton. Eddig az útközbeni kocsijavításról nem értesítették a szállítót, pedig annak tudni kellene, hogy mit, milyen anyaggal javítottak. Ezután megkapják az olajosok is a javítási jegyzőkönyvet, - Ígérik a vasutasok. Az olajosok alkatrészt ígérnek a vasutasoknak az útközbeni javításhoz. Egyszóval kölcsönös a jóakarat, s ezt tapasztalva megint észreveszem, hogy szépen süt a nap. Simon Béla Bármerre jár az ember, mindenütt csak azt hallja: a parlamentben a honatyák egymással veszekednek, a pártok egymást marják, ahelyett, hogy a gazdaság szekerének az irányításával törődnének. Ezzel a rövid aktuálpolitikai helyzetelemzéssel kezdte mondandóját Kis János filozófus, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke azon a szekszárdi SZDSZ rendezvényen, amelyet hétfőn este tartottak a Művészetek Házában. A meghívott vendég ezt követően kifejtette, hogy ez a fajta vélekedés, hangulat csak részben jogos, mivel ez a parlament még nem tanulta meg a demokratikus működés játékszabályait. Ugyanakkor az állampolgárok egy része is hasonló helyzetet él át. Kis János világosan különbséget tett a parlament és a kormány között, ez utóbbi hatáskörébe utalva a gazdaságpolitikai folyamatok mederben tartását. Az ellenzék szerepéről szólva a bírálat fontos, nélkülözhetetlen eszközét húzta alá: - A kormány kormányoz, az ellenzék pedig jól-rosszul rámutat a hibákra - vázolta fel ezt az optimális lehetőséget a filozófus, hozzátéve, hogy ehhez az SZDSZ-nek is van mit tanulnia. A hét végi népszavazást Kiss János is törvényesnek nevezte, s helytelenített minden olyan vitát, ami ezt megkérdőjelezné. Ugyanakkor kifejezte aggályait is, mivel ez a népszavazás - amennyiben sikerrel jár - megzavarhatja az új demokrácia megszilárdítását. A nép által megválasztott köztársasági elnök, az esetleges bizonytalanságokat kihasználva, a népre hivatkozva teremthetne rendet, s ez nem más, mint elnöki diktatúra. Magyarországnak azonban szilárd parlamenti demokráciára lenne szüksége. Természetesen ameny- nyiben az igen szavazatok jutnak túlsúlyra, azt az eredményt is vita nélkül elfogadják a szabaddemokraták. Ki a sajtószabadság igazi bajnoka? Borul a paktum? Ezt a - mi tagadás, jól hangzó - kérdést a parlamenti kötélhúzás láttán néhány fő-' városi napilap is feltette a két érintettnek, a Magyar Demokrata Fórum, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőinek. Kis János mindenesetre nem tartotta ennyire drámainak a helyzetet, annál is inkább nem, mivel véleménye szerint a kétpárti megállapodás kilencven százaléka már teljesült. Az azonban nem kétséges, hogy amint a hátralevő vitás kérdések is rendeződnek, a paktum sorsa az elmúlás lesz.- Arról is rendszeresen lehet olvasni, hallani, elsősorbann az MDF képviselőitől, hogy az SZDSZ nem konstruktív, sőt, egyenesen a parlamenti munka lassítására törekszik.- Nem lepődöm meg az MDF szószólóinak ezen kijelentésein - mondta Kis János. - Ha egy ellenzéki párt veszi magának azt a fáradságot, hogy egy törvényjavaslattal szemben komplett ellen-törvényjavaslatot nyújtson be, akkor azt érdemben kell megvizsgálni és nem munkalassítást emlegetni. Az ellenzék érveinek, javaslatainak megvitatása mindeddig nem történt meg.- Ön egyszer kijelentette, hogy amint az SZDSZ átveszi a FIDESZ határozott, markáns stílusát, abban a pillanatban ütött a kormány órája. Mostanában pedig élesedik a kormány és az SZDSZ közötti szembenállás. Készül valami?- Erről korai lenne beszélni, ám az kétségtelen, hogy rendkívüli módon elégedetlenek vagyunk a kormány teljesítményével. Ez a kormány, miközben a kelleténél több nosztalgiával viseltetik az 1945 előtti Magyarország iránt, addig jóval kevesebbet foglalkozik a jelenlegi súlyos gazdasági problémáinkkal. Nincs koncepciója, nincs világos álláspontja, nincs programja a gazdasági gondok megoldására, s ilyen helyzetben az ellenzék nem lehet közömbös.- Ez egyenesen lesújtó kép. Egyetlenegy bíztató jelet sem lát?- Azt hiszem, alapjában véve helytálló az iménti jellemzésem. A részletek persze színezhetők, de sok jóval ennek a kormánynak az országlása nem kecsegtet.- Vállalkozna arra, hogy hasonló egyértelműséggel jellemezné egy-egy mondatban a parlamenti pártokat?- Természetesen. Az MDF parlamenti frakcióját megítélésem szerint az érzelmi politizálás jellemzi. Ezenkívül vannak olyan részei - például a kulturális bizottságot megszálló Csurka-Csengey- Kulin hármas - amelyek kifejezetten igyekeznek egy másik minisztériumként értelmezni parlamenti pozíciójukat, s eközben megpróbálnak önálló kormányzati politikát folytatni. A kisgazdák - vezérszónokaik révén - hajlamosak a demagógiára, s mintha igen-igen el lennének szakadva a helyi szervezeteiktől. Ezeknek tagjai nem ismernek önmagukra parlamenti képviselőikben. A kereszténydemokraták mutatják a leghalványabb színt, csak azok a kérdések foglalkoztatják őket, amelyek valahol érintkeznek a keresztény állameszme, a politikai katolicizmus hagyományaival.- Az ellenzékről nyilvánvalóan kedvezőbb a véleménye...- Az MSZP-ről az az érzésem, hogy még mindig viaskodik a pártállam múlt árnyékával. A FIDESZ parlamenti szereplését egyértelműen sikeresnek ítélem, céltudatosan, a játékot jól játszva működnek. így, ha a legnagyobb kormánypárt és ellenzéki párt között kompromisszum születik, akkor a kormány-ellenzékiség álláspontjára helyezkednek. Amikor viszont nem jön létre megegyezés, akkor a megfontolt közvetítő színeit öltik magukra. Az SZDSZ ezt a játékot nem kívánja átvenni, ahhoz túlságosan nagy a politikai súlyunk. Azt hiszem, a kezdeti bizonytalankodás után az SZDSZ mindjobban magára talált, s ezzel személy szerint is elégedett vagyok.- Befejezésül arról a frontvonalról kérdezném, amely a sajtó területén húzódik az MDF és az SZDSZ között. Érdekes módon mindkét párt a sajtószabadság bajnokának vallja magát. Mi akkor a vita oka?- Erről csak annyit: az SZDSZ soha nem tett kísérletet arra, hogy lapok privatizációs ügyeibe beavatkozzon, hogy főszerkesztők kinevezésébe vagy elmozdításába belszóljon. Soha nem támadtuk a sajtót az SZDSZ-szel kapcsolatos kedvezőtlen cikkek miatt. Ez a tény, azt hiszem, eldönti azt a kérdést, hogy ki a valódi híve a sajtó- szabadságnak és függetlenségnek. Szeri Árpád (Lapunk készséggel adott helyt ennek a beszélgetésnek, amely egyébként Szekszárdon készült. A teljesség azonban azt kívánja, hogy néhány megjegyzést fűzzünk az interjúhoz: Kis János bizonyára megfeledkezett arról, amikor a beszélgetés utolsó bekezdésének mondatait megfogalmazta, hogy éppen az SZDSZ egyik Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjének, Fodor Tamásnak kezdeményezésére kezdődött vizsgálat az Axel Springer Budapest Kiadói Kft. ügyével, illetve néhány megyei lap privatizációjával kapcsolatban. S talán nem volt tudomása az SZDSZ elnökének arról, hogy az Új Néplap ellen május 15- én indított politikai bojkott meghirdetésének egyik aláírója az SZDSZ szolnoki városi szervezete volt, igaz, a pártok közül e szervezet képviselői voltak azok, akjk e bojkottot elsőként szüntették meg. Minthogy az országos lapok s egyéb országos sajtószervek nem közölték Debreczeni Józsefnek, a Parlament sajtóprivatizációval kapcsolatban vizsgálatot végző albizottsága elnökének hétfőn elhangzott jelentéstételét, így most Kis János interjúja kapcsán szükséges ennek szó szerinti idézete: "... a bizottsági jelentés óta egy esetben volt ülése a vizsgáló bizottságnak, ahová 24 személyt hívtunk meg meghallgatásra. Kifejezetten egyedül a Springer lapszerzési akciókat volt hivatva vizsgálni a bizottsági ülés, egy, a kisebbségi jelentés előterjesztői által a bizottság elé hozott szakértői jelentés alapján. S azt is ki kelj jelentenem, hogy ez a meghallgatás sem hozott olyan értelemben eredményt, hogy bizonyítani lehetett volna, hogy a a Springer-féle lapszerzések jogellenesek, illetve az MSZP-vel való összejátszás révén jöttek létre." A szerk.) = napló Olvastam az újságokban, láttam a televízióban, hogy kedves főváros.unkban megnyílt az első Peep Show, avagy - ahogy a művelt francia . mondja - a kukkolda. Az új szenzáció, teljesen érthető módon, feldobta az embereket, főleg azok népes táborát, akik örömmel habzsolják tekintetükkel a szép női testeket. Nos, az újonnan nyílt demokratikus kukkoldában a televízió igazán hitelesnek tekinthető képsorai szerint is van látnivaló, hiszen húsz forintért ötven másodpercig szebbnél szebb női idomokat ri- szálnak és himbálnak előttünk. Szóval, itt az új szenzáció! Persze, ha jól meggondolom a dolgot, ez a szenzáció nem is szenzáció, mert a kukkolda, mint olyan, nem is olyan új. Sok kukkolda működött ebben az országban az elmúlt évtizedekben, de el kell ismernem, ezek egyben-másban különböztek a mostanitól. Például akit élvetegen figyeltek, az többnyire nem is tudta, hogy figyelik, ellentétben a mostani lányokkal. De többnyire nem is gyönyörűséges idomokkal megáldott hölgy volt a megkukkolt személy. És nem kisvállalkozók hozták létre a kukkoldát. Hanem a politikai rendőrség. Ennélfogva nem is volt demokratikus a kukkolda, mert hiába lett volna egy húszasom, nem nézhettem, sőt még nem is tudhattam róla. Azt csak az említett szervezet emberei nézhették, hallgathatták. És használhatták fel a megnézettek rovására. Éltünk tehát kis lakásunkban, főztünk, veszekedtünk, szerelmeskedtünk, s közben fogalmunk sem volt róla, hogy most minket néznek, lehallgatnak, stb. De ennek, állítólag, vége. Fellélegezhetünk, és megéljenezhetjük a Peep Show néven most megnyílt demokratikus kukkoldát. Inkább ez! Vivát! Körmendi Lajos Még patikusként szolgálta az embereket Negyven év munka, egyetlen nap táppénz nélkül Hogy mi a különbség egy patikus és egy gyógyszerész között, arra a legérdekesebb feleletet egy, a századunkkal majdnem egykorú kisújszállási iparosember adta. Szerinte a patikus olyan régi vágású gyógyszerész, aki egykoron talán még a saját üzletében is kiszolgálta a pult túlsó oldalán állókat. így azután arra is szakított időt, hogy megkérdezze a család többi tagjának az egészségét, vagy csupán ennyit: tessék eltenni a gyerekek elől, bele ne kóstoljanak, mert édes, és ugye nem nekik írta a doktor úr. Egyszóval igyekezett közvetlen, kedves lenni. Mindezeket tulajdonképpen elöljáróban írom, hiszen akiről ez a kis portré szól, dr. Szele Béla, már nyugdíjas gyógyszerész, mivel 1925-ben született. Természetesen csak papíron illeti meg a fenti titulus, elvégre ismerősei megyeszerte azt állítják: ő még valóban patikus. Mert hogy a szakmában hallottak róla, az bizonyos: a szolnoki Fehér Kereszt gyógyszertár vezetőjeként harminchárom éven át ismertette a megye és a kórházak vezető orvosainak a folyton folyvást kikerülő új gyógyszerek hatását, következményeit. Az ismertette ige talán nem is egészen helytálló, mert elmondása szerint ez beszélgetés, párbeszéd volt a javából, ahol ő is, meg a doktorok is temérdeket tanultak egymástól. Ami pedig patikusi minősítését illeti, abban is lehet igazság, mert a megyeszékhely főterén a. szüleinek saját gyógyszertára volt. Nemcsak az édesapja, de kézdivásárhelyi születésű nagyapja is patikusként dolgozta végig az életét, akinek az alábbi mondatát jól megjegyezte: "Soha ne hagyd el ezt a hivatást!" Ennyi maradt a nagyszülői, apai jussból rá örökségként, és ő ezzel jól munkálkodott. Noha hívták tanársegédnek az egyetemre, vezető beosztásokba máshová, csak a fejét rázta, köszönte a bizalmat - és maradt. így azután egyetlen munkahelye akadt az életében, a szolnoki Fehér Kereszt gyógyszertár, ahol 1950-ben kezdett, és azóta ő volt ott a vezető. Egészen 1990. június végéig, amikor ünnepélyesen búcsúztatták. Szerencsés embernek vallja magát, elvégre a hivatala nemcsak az élete értelme, de a hobbija is volt. Szerinte a jó vezetőnek három követelménynek mindenképpen eleget kell tennie. Az egyik: értsen ahhoz, amit csinál. A másik: szeresse a hivatását. A legutolsó, ami semmivel sem jelentéktelenebb az első kettőnél: ember legyen, vagy igyekezzen ember maradni mindig, minden körülmény között. Tizenkét kisebb-nagyobb kitüntetés, elismerés igazolja szakmai hozzáértését. Nevetve jegyzi meg: ebből tizenegy vagy tíz nem biztos, hogy ma is érvényes, mivel a medált ilyen-olyan csillag dekorálja. Ezek közül ő a Kiváló Gyógyszerész elismerésre és a Durst-díjra a legbüszkébb. Hogy a pult túloldalát soha nem tudta elhagyni, ennek egyetlen és legfontosabb oka: akkor nem foglalkozhatott volna naponta a beteg emberekkel. Szerinte nincs annál csodálatosabb érzés, amikor a gyógyszerek hatására valaki meggyógyul, vagy javul az állapota, esetleg megszűnnek a fájdalmai. Ezt mondja, miközben ő is sokallja a betérők számát, és állítja: hovatovább gyógyszerhabzsoló nép leszünk, miközben szinte teljesen elfeledkezünk a természetes gyógyításról, a gyógynövények hasznáról. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy sokan megszállott szakembernek tartották, páran pedig bizonyos elmebeli képességeit is emlegették esetenként. Ez utóbbit azzal "érdemelte ki", hogy negyven ledolgozott esztendeje alatt soha nem volt táppénzen, holott kétszer is operálták. "Arra ott volt az éves szabadságom, és a műtét, majd a lábadozás idejére azokat vettem ki" mondja magától értetődő módon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mindezek után ugye semmi csodálnivaló nincs benne, hogy a felesége is gyógyszerész, akivel ugyan hol ismerkedhetett volna meg, mint egy gyógyszer- tárban. Noha úgy alakult az életük, hogy gyermekük nem született, sok volt munkatársát tartja szinte tiszteletbeli fiának, lányának, akik nála gyakorolták a szakma első lépéseit, és‘ akiknek a pontosságon kívül a néhai nagyapa mondatát adta legfontosabb útravalóul. Június 29-én, pénteken búcsúztatták. Olyannyira keresetlen, egyszerű szavakkal, hogy olykor-olykor még valamiért a szeméhez is kellett nyúlnia. Nagyon szép ajándékkal, egy bőrből készült, művészi naplementével lepték meg. Ez a naplemente még nagyon áttételes formában illik rá, mivel napi három órában tovább dolgozik. Ä MÁV Kórház gyógyszertárában készít az ott kezelt betegeknek bizonyos gyógyszereket. Természetesen csak papíron nyugdíjas gyógyszerészként, a valóságban pedig... Dehát ezt egyszer már a címben leírtam, legfeljebb annyi benne a javítani való, hogy a "szolgálta" szó csak a Fehér Kereszt gyógyszertárra jellemző. Elvégre a kórházban még ma is szolgálja... D.Szabó Miklós
