Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-23 / 90. szám

1990. JÚLIUS 23. 3 A gyárigazgató nem népszerű a faluban Népességmegtartó a háztáji Társaik kollektív száműzetéséhez nem adták nevüket a Compack munkásai Tiszaroffi asszonyok panasza nyomában II. Kedvezőtlen adottságok között gazdálkodnak ÖRDÖGI KÖRBEN A TISZAÖRSITÉESZ Bennem közben, az asszonyo­kat hallgatva felmerült a gyanú: az általam nem megítélhetően vélt vagy valós igazukat keresve netán a betegállományba menekültek? A rendelési idó leteltével készséggel világosított föl Tiszaroff körzeti orvosa, dr. Nagy Lajos.- A felülvizsgáló főorvos szerint is indokolt a táppénzes állomány­ban tartásuk, de a betegségükről, az orvosi titoktartás értelmében nem beszélhetek önnek. Annyit el­mondhatok, hogy mindhármójuk­nál úgynevezett krízis szituáció váltotta ki. Mikónét például na­gyon rossz állapotban találtam a munkahelyén, amikor riasztottak hozzá. Infarktusra gyanakodtam, de hál’istennek a kórházban, aho­vá személyesen kísértem el a men­tőautóval, alaptalannak bizonyult a feltevésem.- Ha már Mikónét szóba hozta: a birtokomban van a másolata egy levélnek, amelyben a gyár­igazgató, annak ellenére, hogy tudván-tudja milyen egészségi ál­lapotban van az asszony, a vállalat részéről történő felmondást he­lyezte kilátásba, ha nem fogadja el a csomagolói munkakört. Mi a vé­leménye erről, doktor úr?- Messzemenően antihumánus- nak tartom, de hát az ilyesféle in­tézkedésért Matastik Pálnak nem kell a szomszédba mennie. Ma­gam is amiatt jelentettem be öt év után a tanácsülésen, hogy nem vál­lalom tovább az üzemorvosi ren­delést a gyárban. Tudomásomra jutott ugyanis, hogy az igazgató aszerint osztja a jutalmat, hogy ki hány napot töltött betegál­lományban. Rám nézve is komp­romittáló volt, hogy vagy a dolgo­zóról tételeznek fel csalást, mert kihúzza magát a munka alól, vagy rólam, mert esetleg indokolatlanul vettem táppénzre. Ezenkívül azt a felelősséget se vállalhattam, hogy egy fokozott higiéniai és egész­ségügyi követelményű élelmiszer­csomagoló üzemben a táppénzes napok miatti jutalomelvonástól félve a dolgozók esetleg letagadja­nak kisebb betegségeket. A községi tanács elnökének, Szász Györgynek nem kis fejtörést okozott a körzeti orvos döntése. Van ugyanis, mint mondta, egy megállapodásuk a Compack Ke­reskedelmi Csomagoló Vállalat­tal, amelyik mindig is jó partnere volt a tanácsnak a községfejleszté­si feladatok megvalósításában.- Félmillió forinttal segítette a vállalat az orvosi lakás megépíté­sét. A megyei közegészségügyi szakigazgatás viszonzásképpen vállalta, hogy bár azt a gyári dol­gozói létszám nem indokolja, mégis biztosítja a mindenkori kör­zeti orvos személyében az üzem­orvosi ellátást. Nagy doktort nem kötelezhetjük a másodállásának folytatására, de sajnos a pótlása sem látszik egyszerű dolognak. A szakfelügyelet egyelőre egy tisza­füredi körzeti orvost jelöl ki, de hát a dolgozóknak a városba utazgatá­sa nem egyszerű. Az volna a prak­tikus, ha valamelyik közeli telepü­lés, Tiszabura vagy Tiszagyenda körzeti orvosa vállalná az üzemet, de merthogy ismerik a gyár­igazgató modorát, a vezetői mun­kastílusát, nem kaphatók rá. Azt kellett hogy írjam Budapestre a szociálpolitikai főosztály vezető­jének: akkor látom megoldható­nak a roffi gyáruk üzemorvosi el­látását, ha új orvos kerül a faluba, vagy új igazgató a gyárba. Hallottam agyáriaktól, hogy Ti- szaroffra várják a "vezért", Buda­pestről. Kerestem hát vele a kap­csolatot, és dr. Czimbalmos Béla vezérigazgató, Szolnokon átutazó­ban, másodmagával készséggel meghallgatta, mire jutottam az asszonyok panaszai nyomában járva.- Az tény - ismerte el -, hogy az országos nagyvállalatunk egész működési területéről nem kapunk annyi panaszt, mint Tiszaroffról. A szakszervezettel egüttműködve Komplex! Cél! Vizsgálat!!! Rossz jel. A tüdőszűrő állo­más adatfelvételi ablakánál li­hegi kifulladva egy hölgy:- Úgy siettem. Három hét múlva ígértek értesítést a komplex vizsgálat eredmé­nyéről, sajnos én öt hétig nem voltam itthon... Eddig semmi bajom nem volt... Nem jött semmi posta... Valami baj van?.. Persze, persze, a ne­vem... A tejüveg mögül megnyug­tató szavak érkezhetnek, hi­szen a hölgy végre levegőhöz jut a számos vizsgálat eredmé­nyét gyűjtő kartotékszekré­nyekkel és a - széken, asztalon kuporogva, vagy a falnak dől­ve várakozó - újabb adatokat hordozó egyedekkel zsúfolt előszobában. "No látod, nem kell annyira izgulni" - kap az alkalmon, és nyugtatja meg hitvesét (a fele­ség szenvtelen arcáról ítélve inkább önmagát) egy, a szol­noki 8. orvosi körzetbe beso­rolt várakozó polgár. "Megér­zi azt mindenki maga, ha be­teg." Az ember már-már derül­ne a célirányos komplex vizs­gálat fontosságát szinte fity­máló okoskodón, és akkor a vizsgálóba szólítják, ott pedig megnyugvással konstatálja: nem, kötik a test titkait firtató sípoló, zöld pontokkal, vona­lakkal kápráztató masinákra. Csak a kedves és jóságos dok­tor nénire kell figyelnie. Méghozzá - nehogy a vizs­gálat komplexitását veszé­lyeztessük - összpontosítva, jól átgondolva a kérdéseket: "Szenved-e szívbetegségben? ...cukorbetegségben? ...vese­betegségben? Szokott-e a szí­ve fájni vagy nagyot dobban­ni?" (A dobbanásra állítólag a hatalomváltás előtti időben nem kérdeztek rá, így - termé­szetesen laikus körökből - van, aki a válaszból politikai infor­mációt vél kiolvashatónak. No igen, a vizsgálat végül is komplex.) A doktor néni bekarikázza vagy beikszeli a válaszhoz illő rublikákat (a metódust, a való­ban a pontos válaszra koncent­ráló reménybeli nem beteg ho­gyan is figyelhetné meg), és aztán már csak a tüdőszűrés jön. Az meg..., még csak nem is "bolhacsípés". Kár lenne az egészet túllihegni. Legfeljebb ámulni ildomos, hol tart már a (magyar) orvos- tudomány! Néhány, csak a legkiválóbb diagnosztákat jellemző célra­törő kérdés - és már meg is van a komplexitás. Az embert csak az a decinyi pisi (rögtön a reg­geli elsőből), csak az hozza za­varba. Annak megfaggatása nem teszi-e túl bonyolulttá a komp­lex vizsgálók dolgát?..- vész ­minden esetben kivizsgáltuk azo­kat, és bár arról a dolgozók nem tudtak, nem is tartozott rájuk, ha bebizonyosodott a gyárigazgató akamok mivolta, vezetői munká­jának hiányossága, minden eset­ben elmarasztaltuk a megfelelő formában. Meg kell azonban mon­danom azt is, hogy Matastik Pál, sokszor a központtól eléggé magá­ra hagyatva is, a megelégedésünk­re irányítja a roffi kollektívát és az jó eredményeket is produkál. A gyárban most kialakult helyzetről természetesen szintén elbeszélge-' tünk az igazgatóval, és ha szüksé­ges, a felelősségre vonás se marad el, de a tanácselnök ön által idézett végszavára azt kell mondjam: nem látunk okot, hogy a jól prosperáló, a környéken messze a legjobb ke­reseti lehetőséget biztosító gyá­runk élére új igazgatót keressünk. A vezérigazgató társaságában lévő szociálpolitikai főosztályve­zető asszonynak, Boda Lajosné- nak sincs valami jó véleménye a Tiszaroffon kialakult helyzetről.- Osztom azt a véleményt, hogy a meós csoport átszervezését, ami a személyek kiválasztását illeti, körültekintőbben;- ha úgy tetszik, emberségesebben is meg lehetett volna oldani. Helytelenítem azt is, hogy Ratkainé fegyelmi határozat hiányában sem kapott a tizenhar­madik havi fizetésből, és szerin­tem a táppénzes napok arányában valamennyi jutalomrész Szabónét is megillette volna. A Mohácsi Lászlóné által a dolgozók köré­ben, a társaik ellen kezdeménye­zett aláírásgyűjtést a vezér- igazgató úrhoz hasonlóan messze­menően elítélem! Azt főképpen, hogy Fehér Sándor, a gyár szak- szervezeti főbizalmija a bizalmjak közreműködtetésével ebben part­ner volt. Hogy azért jó hírrel is szolgáljak: a tiszafüredi rendelő- intézet igazgatójának ígéretét bí­rom, miszerint rövid időn belül megnyugtatóan megoldják a tisza­roffi Compack-gyárban az üzem­orvosi rendelést. (vége) Temesközy Ferenc KAMARA­TOBORZÓ A Független Magyar Kereske­delmi és Iparkamara július 25-én 18.00 órakor Csongrádon, az ifjú­sági házban tagtoborzó közgyűlést tart. A kamara vezetői részletes tá­jékoztatást adnak a Független Ma­gyar Kereskedelmi és Iparkamara céljairól, arról, hogy miként kíván­ják szolgálni a kis és közép magán- vállalkozók érdekvédelmét, mit kívánnak tenni az infláció csök­kentésére, az életszínvonal stabili­zálásáért, illetve európai színvo­nalra emeléséért. Az egykori csendőrlaktanya ma a tiszaőrsi Petőfi Tsz központja­ként funkcionál. A jellegzetes vas­tagfalú épületben látszólag nyom­talanul teltek el az évtizedek. A ház előtt a kicsiny, de ápolt park hoz­záértő, szorgos munkáról tanúsko­dik. A különféle színekben pom­pázó rózsákat a nap perzselő suga­raitól a szép koronájú örökzöld fák és bokrok védelmezik. Átlépve a bejárati ajtó küszöbét, a hófehérre meszelt falak, a kovácsoltvas kilin­csek és zárak, valamint a boltíves lakkozott faajtók az egykori horto­bágyi betyárvilág hangulatát idé­zik. A szövetkezet elnökének szobá­jában Tóth Nándor általános el­nökhelyettes fogad, majd hellyel kínál. Először a gazdaság termőhe­lyi adottságairól és a termelési szerkezetéről érdeklődöm.- Szövetkezetünk három köz­ség, Tiszaörs, Tiszaigar és Nagyi- ván határában gazdálkodik, össze­sen 12 ezer hektáron, ebből a szán­tó 6800 hektárt foglal el. Földjeink átlagos aranykorona értéke csupán 8,7, ami bizony - mondja keserűen - a legrosszabb a megyében. Ezért nem csoda, hogy a területünk majdnem felén extenzív művelésű gyep, kaszáló található. A növény- termesztés nagymértékben megha­tározza a téesz jövedelmi viszo­nyait. A legfontosabb növényünk az őszi búza, amelyet a szántóterü­let 45 százalékán vetünk. De nem tervezhetünk 5-6 tonnát hektáron­ként, hiszen ilyen mostoha körül­mények között az időjárás is hatvá­nyozottan befolyásolja a termés mennyiségét. Eddig a terület 70 százalékát már betakarítottuk és az eredmények, ismeretében úgy tű­nik, sikerül a 42 mázsás tervünket teljesíteni. Nyílik az ajtó, és belép a szobá­ba Nagy Zoltán, a termelőszövet­kezet főkönyvelője, kezében egy vastag dossziéval. Szemeivel vé­gigböngészi a gazdálkodás pénz­ügyi adatait, majd megszólal: Bezárt ipari üzemek- Tavaly még 37 millió forint állami támogatást kaptunk, mint kedvezőtlen adottságú mezőgaz­dasági nagyüzem. Ebből 34 millió volt a termelői árkiegészítés és 3 millió forint pedig az állattenyész­tés támogatását szolgálta. Az idén azonban tetemesen lecsökkentek ezek az összegek, és az ebből szár­mazó árbevételkiesés eléri a húsz­milliót. Ezt pedig még tetézi a ta­valyi árakhoz képest 17 millió fo­rint többletkiadás. Mindez azt je­lenti, hogy 37 millió forinttal kell többet termelnünk a tavalyi év szintjének eléréséhez. Az elnökhelyettes búskomor ar­cáról leolvasható a téesz csaknem reménytelen helyzete. Mélyet szippant cigarettájából, majd fe­lém fordul:- Sajnos, itt nem csupán a téesz helyzetéről van szó. Szövetkeze­tünk ugyanis csaknem az egyetlen munkalehetőség a három faluban. Ezért a gazdaság jövője szorosan összefügg a három település jövő­jével is. Mostoha termőhelyi vi­szonyaink erősen determinálják mozgásterünket, és ipari tevékeny­séggel sem tudjuk a hiányzó 37 millió forintot pótolni. Működött a szövetkezetben nádfeldolgozó és bútoripari üzem is, amely 88 tag­nak adott kenyérkereseti lehetősé­get. Mindkét ágazat veszteségessé vált, ezért tavaly bérbeadtuk eze­ket az üzemeket. Orvosi műszer- gyártással is foglalkoztunk, de egy hónapja be kellett zárnunk az üze­met a szocialista export visszaesé­se miatt. Hatvankilenc ember ke­rült az utcára. A tagokat persze nem küldtük el, csak az alkalma­zottakat. Ez azonban mindenkép­pen érezhető feszültségeket oko­zott a falvakban.- A háztáji gazdálkodás hogyan járulhat hozzá a falvak népesség- megtartó képességének növelésé­hez? - érdeklődbm Tóth Nándor­tól.- A tagok éves jövedelmének több mint fele a háztájiból szárma­zik. Persze, a rendkívül gyenge mi­nőségű talajok meghatározzák, hogy milyen növényeket vethe­tünk. Manapság ugyan mindenki mondja, hogy csökkenteni kell a búzatermelést és kézimunkaigé­nyes növényeket kell termeszteni. Azt már viszont senki sem tudja, tiogy ilyen szikes földeken mit le­het gazdaságosan termelni, amit el is lehet adni. Az azonban bizo­nyos, hogy háztáji nélkül ma már aligha létezne a Petőfi Tsz. Gazdálkodás gúzsba kötve- Az állattenyésztést tekintve sincs okunk önfeledt nevetésre - veszi át a szót Nagy Zoltán. - Ezt az ágazatot sem kíméli a támoga­tások leépítése. A juhászainál van­nak a legkomolyabb gondok, hi­szen a gyapjúár a tavalyi évhez képest a felére csökkent. Ez bi­zony komoly érvágást jelent a szö­vetkezetünknek. Nagyon fogunk örülni, ha a juhászat nullára "ki­fut" az év végére. Felmerülhet per­sze a kérdés, szabad-e tovább fog­lalkozni ezzel. Sajnos más lehető­ségünk nincs. Ha veszteséges lesz, mindenképpen fel kell számolni a juhtenyésztést. Az érem másik ol­dalát tekintve a mai hitelfeltételek, kamatlábak mellett azonban esé­lyünk sincs arra, hogy beruház­zunk, új munkahelyeket teremt­sünk. Ez pedig előrevetíti azt, hogy egyre többen elhagyják kis falvaikat, hisz munka híján rá van­nak kényszerítve. Ördögi körben vagyunk, és egyelőre nincs is esé­lyünk a kitörésre.- A jelenlegi helyzetben nem­csak a támogatások fokozatos csökkentése okoz komoly gondot, hanem a nagyfokú bizonytalanság - fűzi tovább a gondolatot az el­nökhelyettes. - A földtörvényből eddig csak javaslatok kerültek napvilágra. Egyetlen tag igényelte vissza a földjét, de visszalépett, mert azt hitte, továbbra is téesz-tag maradhat és jár neki a háztáji terü­let. Néhol a fü sem nö- Jöjjenek, megmutatjuk Önök­nek, milyen szélsőséges talajvi­szonyok között kell gazdálkod­nunk - invitál Tóth Nándor. Nem telik bele öt perc és a Lada Nivával elhagyjuk a szövetkezet központját. Néhány kilométer megtétele után már a szikes pusz­tán, hatalmas mészfehér porfelhőt kavarva halad az autónk. A földút mindkét oldalán kiszáradt legelők és búzatáblák váltják egymást. Az út melletti csatorna rézsűjén fehér­ük a kopár szik. A távolban nem látni egyetlen fát vagy bokrot. Két istállóépület szinte elvész a messzeségben. Néhol már fű sem nő. A közelben birkanyájat tereget egy juhász és fekete bozontos ku­tyája. Az elnökhelyettes karjával a mellettünk elterülő földre mutat, amely inkább félsivatagnak tűnik, mintsem mezőgazdasági művelés alatt álló területnek. Az élet csak néhány sziki cickafarkban és egy felettünk kecsesen elsuhanó szür­kegémben ölt testet. A látszólag kietlen pusztaság látványa lenyű­göző.- Egyedülállóan szép ez a vidék, de nekünk itt gazdálkodnunk kell, és egyre kedvezőtlenebb közgaz­dasági viszonyok között - jegyzi meg komor arccal Tóth Nándor. Akármilyen helyzet is lesz, a falu lakosságának megélhetését to­vábbra is ennek a földnek kell biz­tosítania. A Petőfi Tsz vezetőinek szavait hallgatva arra gondolok, széles e hazában hány és hány kistelepülés sorsa függ a mezőgazdasági nagy­üzemek lététől. A kedvezőtlen adottságok között gazdálkodó tée­szek helyett pedig vajon hány far­mer tudna életet "lehelni" a mos­toha alföldi szikes talajokba. Laczi Zoltán Fotó: Illyés Csaba t napló Itt a nyár, sárgára sülnek még a legelők is, reszket a levegő a puszta fölött, ilyenkor több idegen fordul meg mifelénk, akik, mint napról napra tapasztaljuk, kétségbeesett optimizmus­sal igyekeznek megértetni magukat honfitársa­immal. Kevés sikerrel. Megy a mutogatás, a szótár forgatása, s némely magyar azt hiszi, ha ordítva magyaráznak, akkor majd megértik, pedig az illető külföldi nem süket, csupán, elég­gé el nem ítélhető módon, nem tud magyarul. Utcán, boltban, minden elképzelhető helyen zajlik e hol humorosnak, hol tragikusnak ható színjáték, de őszintén szólva, elég fanyar hu­mor kell ahhoz, hogy valaki élvezni tudja tu­datlanságunk eme demonstrációját. Itt, az Al­föld közepén nincsenek nemzetiségek, e szín­magyar vidék lakói számára nem magától érte­tődő a többnyelvűség, nálunk, a Nagykunsá­gon, még az igényt is tanulni kell. Bezzeg a széleken lakók! Számukra természetes a több­nyelvűség. A napokban Hajdúböszörményben, egy nemzetközi művésztelepen járva Torok Sándor szabadkai festőművész a világ legter­mészetesebb módján tolmácsolta Reija Remes Jinn képzőművész hölgy velem folytatott be­szélgetését - angolul. De hasonló termé­szetességgel tudott volna megszólalni más nyelveken is ez a kitűnő, vegyes lakosságú településeken nevelkedett és élt magyar festő. Barátja, Gyurkovics Hunor, ugyancsak sza­badkai festőművész mesélte, hogy gyermekko­rában egy Haraszti nevű délvidéki faluban, mi­lyen nagy gondot jelentett egyetlen horvát nemzetiségű gyereket találni, akitől megtanul­hatta a horvát nyelvet. De találtak. Ettől mi még messze vagyunk. Az egyre kedveszegettebb külföldinek mu­togatunk, kiabálunk, s legföljebb az új nemze­dékekben bizakodhatunk. Körmendi Lajos Néhány hónapja még orvosi műszerek készültek ebben az üzemben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents