Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-04 / 74. szám

1990. JÚLIUS 4. 3 Nyugati piacra kerülnek a volt Munkásőrség gépkocsijai. Felvételünk a Repülőgépes Szolgálat kenderesi javítóüzemének telephelyén készült, ahol műszakilag felkészítik a terepjárókat. Fotó: KÉ Véresen komoly Az emberek segítenének, de valahogy mégsem... Az utóbbi időben mintha vér­szegény lenne az ország. Szinte naponta arról hallani, hogy nincs vér, emiatt műtéteket kell elha­lasztani. Akadozik a vérutánpót­lás, úgy tűnik, mintha felszívód­tak volna a véradók, és nincs, aki megállítaná a vértelenséget. Hogy mi is ennek az oka, egyál­talán: milyen a helyzet Szolno­kon és a megyében, erről kérdez­tük dr. Kun Ákos osztályvezető főorvost, a megyei vértranszfúr ziós állomás vezetőjét.- Az emberi vér olyan gyógy­szer, amelynek alkotóelemei kü- lön-külön felhasználhatók. A vérből 32 féle készítményt lehet előállítani, és szinte minden mű­téti beavatkozásnál elengedhe­tetlen az alkalmazása, különösen ma már, amikor komoly szervát­ültetéseket hajtanak végre szerte a világon. Viszont olyan "hét­köznapi" esetek is vannak, mint a vérzékenység. Vannak olyan vérzékeny emberek, akiknek kéthetente kell körülbelül száz millilitemyi fagyasztott plazmát adni. Ennek előállításához 4-5 vér­adó kell. Továbbá még nem be­széltem arról, hogy a szolnoki vértranszfúziós állomás 3 ezer kórházi ágyat "lát el". Az itt levő betegeken kívül azokat a máshol műtötteket is el kell látni, akik a megyéből feküdtek be mondjuk Budapest vagy Szeged valame­lyik klinikájára.- Mennyi véradójuk van, és ők mennyi vért adnak?- A véradók száma a megyé­ben 17 ezer, a tőlük levett vér 9-10 ezer liter évente.- Hogyan szervezik a vérvé­telt?- A Vöröskereszttel állunk szoros kapcsolatban, ők szerve­zik a vérvételt. Nálunk évente 230-250 vérvételi nap van, ebből 190 a vidéki, úgynevezett kiszál- lásos. Tulajdonképpen egy terv alapján megy az egész folyamat, amelyet a Vöröskereszttel közö­sen állítunk össze. A tervezettek mellett van egy nyitott nap, ami­kor bárki spontán bejöhet hoz­zánk vért adni: ez a szerda.- Tapasztalható-e a megyében a véradásban visszaesés?- Igen, eddig körülbelül 5 szá­zalékos. Az örmény földrengés és a romániai forradalom idején rengeteg véradó volt, ehhez ké­pest pedig most egyre nehezebb valakit beszervezni véradásra. Pedig van olyan vérkészítmény, amelyet hat órán belül fel kell használni, mert a benne levő fak­torok veszítenek hatásukból. Vagyis állandó, folyamatos vér­adásra van elengedhetetlenül szükség.- Mi a csökkenés oka?- A kritikus állapot Budapest­re jellemző, a megyében még nem kellett vérhiány miatt műté­tet elhalasztani. Csakhogy nem biztos, hogy hasonló lesz a hely­zet később, ha a tendencia itt is így folytatódik. Hogy mi az oka? Ehhez el kell indulnunk a kezde­tektől. Magyrországon 1948-49- ben kezdődött a szervezett vér­adás. Akkor még pénzt adtak ezért. Az 1960-as években kezd­tek átállni az ingyenes véradásra. Mi volt a folyamatos véradás oka az ingyenesség ellenére? Ennek több az összetevője. A véradást támogatta szervezéssel a Vörös- kereszt, és segítettek az üzemek is. Még két-három éve is azt mondta egy igazgató, hogy meg­ette a fene azt a vállalatot, ame­lyik nem bírja ki a véradónapot és az ezzel járó munkakiesést. Ma már?, A Vöröskeresztnek annyi feladata van a csökkenő pénzügyi fedezet ellenére, hogy képtelen csak a véradásra kon­centrálni. A vállalatok pedig örülnek, ha fennmaradnak, nem­hogy munkaidőben véradást ren­dezzenek. Nincs már kellő szo­ciális pénzügyi keretük sem, amiből korábban jutalmazhatták a rendszeresen vért adókat. Ré­gebben elintézett a vállalatnál egy véradást a párttitkár vagy a szakszervezeti titkár. Most. ez már nem lehetséges. Sok korábbi véradó elment nagyvállalattól kisebb kft.-kbe. Ez sem kedvez a szervezésnek. Mondhatni tehát, hogy szétesett az organizáció. Ma még ugyan van vér, de a gépezetben egyre több a homok­szem, és ez aggodalomra ad okot.- Mit lehet tenni a folyamat megállítása, visszafordítása ér­dekében?- A sajtó és egyéb tájékoztató eszközök szerepe óriási. Folya­matosan éberen kell tartani az emberek figyelmét. Hiszen az emberek szívesen adnak vért, elég csak a romániai forradalom napjaiban lezajlott segítőkész­ségre gondolni. De nem kellene egy újabb forradalomra várni.- Köszönjük a beszélgetést. Tóth András napló Először a televízió egyik ifjúsági programjá­ban láttam meg. Ó volt a műsorvezető. Felkiál­tottam a meglepetéstől: jé, ez a Rozi! Valóban ő volt az. Akkor még kicsit talán lámpalázasan, de nagyon ügyesen tette a dolgát. Aztán újsá­gokban, magazinokban láttam viszont a fény­képét. Majd ismét a televízióban tűnt fel, a Bumm együttes videoklipjében, akár egy ész­bontóan érzéki démon. Figyelni kellett rá. Sok arca van. Ezek a Szabó Rozi arcai. Vonzó, tehetséges arcok. Kevesen adtak volna akár egy petákot is érte annak idején, amikor otthagyta karcagi iskoláját, s két bőröndjével elutazott a fővárosba. S most, íme, úgy tűnik, ez a lány, akit mi, ismerősei, barátai csak Rozinak hív­tunk, pályára állt, keresett fotómodell, s a tele­vízió, a filmszakma küszöbén is megvetette a lábát. A közelmúltban felhívott telefonon. El­mesélte, hogy most akarják kialakítani az arcát, például kék színű kontaktlencsét kapott a barna bőréhez, sötét hajához. Nem mondtam neki, de aggódtam érte: éppen a tekintetében égő mág­lya teszi őt oly perzselően egyedivé, különle­gessé. Előtör ez a tűz a kontaktlencse mögül? Először csak kontaktlencsét kap, aztán más apróságot, majd egyre több természetes dolgot cserélnek ki benne tökéletes műszervekre - hát mi marad akkor az eredeti Roziból? Mert ne- -künk, akik szerettük, szeretjük őt, az volt az igazi... Tegnap becsöngetett hozzám ez a lány. Sugárzóan szép volt és természetes. Sehol a kék kontaktlencse. A szemében egész erdőtűz lobogott, ruhája egyszerű volt, mégis elegáns, finoman megmu­tatva vonzó idomait. Hangja, hanghordozása a régi, semmi fölvett póz. Sokat olvas, zöldsége­ket, gyümölcsöket eszik, ásványvizet iszik és tejet, tanul, még évet sem vesztett a középisko­lában. Most Amerikába készül, tanulni, talán sikerül. Nem romlott el. Egy komoly, érett nő ül velem szemben. Körmendi Lajos Hosszú, forró nyár elé nézünk? Ha valaki a kamara tevékenysé­gét figyelemmel kísérte, nem cso­dálkozik Miklóssy Ferencnek, a bizottság elnökének szavain. Ő többek között azt hangsúlyozta, hogy feladatuknak, sok más mel­lett, azt tekintik, hogy kialakítsák azokat a csatornákat, amelyeken keresztül javaslataik eljuthatnak az illetékesekhez. Bizonyos sike­reket persze már fel tudnak mutat­ni. Az öncsődtörvény felfüggesz­tése, korrekciója az elnök szavai szerint az Észak-Alföldi Bizottság munkáját is dicséri. A gazdaság érdekében szeretnének politizálni, de ennek feltételei ma még hiá­nyoznak. Megindultak a tapogató­zások az MGK és más érdekvédel­mi szervezetek között, például a VOSZ irányába is. Ezt az a felis­merés motiválja, hogy a partnersé­get a kormánnyal nem lehet felosz­tani, ahhoz túl kicsi az ország. Mindez azért is fontos, s ezt mi tesszük hozzá, mert a jelenlegi kormány az elmúlt időszakban ke­vés intézkedést hozott a gazdaság­ban, ami pozitív irányba mozdíta­ná ki azt. Senki nem vitatja, hogy a kényszerintézkedések, így az ár­emelés is, az örökölt csődtömeg miatt elkerülhetetlenek. De hiá­nyoznak azok a betervezett, az el­térő kormányzati filozófiára épülő javaslatok, amelyet az MDF is ígért. Az azonos vágányokon hala­dó gazdaság viszont semmi jót nem ígér. A váltóállítás, hogy a pénzügyminiszter kedvenc szavait használjuk, igen időszerű lenne, vagy legalábbis annak jelzése, hogy mikor, milyen módon, mi­lyen eszközökkel, milyen irányba történik meg. A jelenlegi nagy csendnél még ez is több lehetne. A Tiszántúl legyen Dunántúl A MGK partnerként szeretne részt venni az átállásban, hiszen a munkáltatói érdekeket leginkább ő tudja képviselni. Ehhez persze sa­ját sorait is rendeznie kell. A vál­lalatoknak regisztráltatniuk kell magukat a regionális vagy szak­mai kamarákban. A területi képvi­seletnek jól meg kell szerveződ­nie. Legcélszerűbb útjának az tű­nik, legalábbis ez derült ki a hoz­zászólásokból, ha a regionális önállóság mellett, azzal párhuza­mosan a megyei kamarák is létre­jönnek. Abban egységes volt a véle­mény, hogy a területi kamaráknak ez lehet a működési módja. Ez per­sze jog is, felelősség is, feladat is, amit vállalni kell. A szakmai szer­vezeteknek nyilván másképpen kell működniük, erős centrális képviselettel. A vita arról folyik, s dönteni most sem tudtak, hogyan oldják meg a kettős képviseletet, a kettős tagságot. A megyei képvi­seleteket, úgy tűnik, nem lehet, nerp szabad elkerülni. Következik ez az önkormányzati törvényből, abból, hogy a külföldi vállalkozók a területeken keresve a partnereket óhatatlanul a megyei (esetleg vá­rosi) szervezeteket keresik. De fontos azért is, mert az elnökség szerint, az Országgyűlésnél és képviselőinél tizedrangú kérdés a területek képviselete. Az Alföld pedig különösen igényli ezt, mert jövedelmi pozíciói igen gyengék. Ők is szeretnék, miként ez néhány képviselőnél is felmerült, hogy a Tiszántúlból Dunántúl legyen, már ami a fejlettséget illeti, de ezt határozottan képviselni kell. Eb­ben a regionális kamarák nagy sze­repet kaphatnak. Képviselőket várnak A gyakorlati szükség vetette fel azt is, hogy a kamara nyissón a kisvállalkozók felé, nem korlátoz­va önszerveződésüket. Részt ve­hetnének a kamara munkájában, természetesen a megfelelő önálló­sággal. A hogyan kérdése vár megoldásra, s valószínűleg itt is a megyei, később a városi kamarák játszhatják a főszerepet. Fontos a megyei együttműkö­dés a pártokkal, a képviselőkkel. Szolnokon e hétre terveznek az utóbbiakkal találkozót, amelyre már eddig is igen sokan jelezték részvételüket. A bizottság elnöke itt felhívta a figyelmet a kölcsönös türelem szükségességére. Az érdekek tagoltságának meg­jelenítésére fontosnak tartják a ta­gozatok létrejöttét, a gazdasági ve­zetők klubjának megszervezését, valamint a nyitást a pénzintézetek, biztosító társaságok felé. A bizott­ság szeretne részt venni a munka- nélküliség kérdéseinek megoldá­sában is. Javaslata szerint a segély ne passzív tényezője legyen a gazda­ságnak. A máshol már bevált mód­szerek szerint világbanki vagy más pénzügyi forrás terhére, infra­strukturális fejlesztéseket kellene beindítani, így kezelve a munka­Szolnokon ülésezett a Magyar Gazdasági Kamara Észak-Alföldi Bizottságának elnöksége nélküliséget. A pályakezdők bérét is szeretnék külön költségként ke­zelni, s nem a bérszabályozás elvei szerint. Ez a javaslat, bár végig­gondolandó, a realitások miatt nem aratott osztatlan lelkesedést. Olcsó demagógia Az elnök javaslatai között sze­repelt még az is, hogy a piacorien­tált külkereskedelemre való átál­láskor a kormányt próbálják rábír­ni arra, hogy különböző módon, adókedvezményekkel vagy más­képpen, alakítsanak ki 1991-re át­vezető formát. Az elmúlt 40 év eltérő megközelítése után hirtelen rázúdítva a vállalatokra az új felté­teleket, véleményük szerint nem vezethet jóra. A vezetői bérekről, prémiumok­ról a bizottságnak nem egészen ugyanaz az elképzelése, mint má­soknak. Különvéleményüket szá­mokkal is igyekeztek alátámaszta­ni. E szerint a vezetők 82 százalé­kának nettó keresete 40.0000 fo­rint alatt van évente, a prémiumok az esetek 80 százalékában pedig bruttó 60.0000 forint alatt vannak. A több millió forintról szóló álta­lánosítást rosszindulatúnak, olcsó demagógiának tekintik. A korláto­zás egyébként sem a miniszter fel­adata. Úgy vélik, minthogy az ilyen általánosítás pénzbe nem ke­rül, ez a szükséges gazdasági in­tézkedések helyett történik. Véle­ményük szerint a konstruktív part­nerség létbiztonságot is jelent. A vezetőellenesség itt nem használ. Úgy vélik, ma a pártokat használ­ják fel egyesek a jobb pozíciók megszerzése érdekében. Ha ez va­lóban így van, a gazdaság nem egyhamar lábal ki nehéz helyzeté­ből. A vezetőellenesség miatt ugyanis az állami cégektől a leg­jobb szakemberek elmenekülnek, ugyanakkor ezen cégek nélkül ma még nem lehet meg a gazdaság. Ä fentiek alapján az újságíró számára is úgy tűnik, hosszú, forró nyárra kell számítani, az enyhülés halvány reménye nélkül. Vagy mégsem? Füle István Leütötték az őrt Szökés a jászberényi fogdából (Folytatás az 1. oldalról) Az ugyancsak jászberényi fia­talkorú Sz. I. felfüggesztett bör­tönbüntetés hatálya alatt áll, két­rendbeli súlyos testi sértés miatt. A Jászberényi Városi Bíróság elfo­gatóparancsa alapján április vége, illetve június eleje óta voltak vizs­gálati fogságban, és a rendőrség éppen ezen a héten kívánta a nyo­mozás befejeztével ügyüket lezár­ni, az iratokat az ügyészségnek át­adni. Erről már a kirendelt ügyvé­deket is értesítették. Az ellenük felhozott alapos gyanú beigazoló­dott, mondta dr. Rolkó István őr­nagy, a rendőrkapitányság helyet­tes vezetője. Hétfőn (július 2-án) éjszaka 23 óra körül az erős testi felépítésű Sz. I. kopogtatott a cella ajtaján, WC-re kéredzkedett. A szabályzat szerint egyedül szolgálatot teljesí­tő fogdaőr kinyitotta az ajtót, de ezúttal nem a szokásos jelenetsor zajlott le. Sz. I. a mit sem sejtő fogdaőrt a folyosó szemközti falá­hoz vágta, majd leütötte. Az esz­méletét vesztő főtörzsőrmestert azután hárman beráncigálták a fül­kébe, gumibotját rögtön lecsatol­ták, és kezénél fogva az egyik prices vaslábához bilincselték. Kulcsait elvették, de azzal még nem tudtak a fogdából távozni, ezért a fogdairodát is feltúrták. A percek múlva magához tért fogdaőrt megtaposták, torkát szo­rongatták, életveszélyesen megfe­nyegették. Annyit azonban később elmondott a szerencsétlenül járt ember, hogy sikeres szökés után a bűnözők lopott kocsival Nyugatra szándékoztak távozni. Kezdetben valóban minden sikerült. A megta­lált kulcs megfordult a fogdaajtó­ban, és óvatosan kilopóztak - cipő­jüket kézben tartva - a kellemetlen emlékezetű helyről. A folyosó vé­gén lévő szobában tartózkodó ügyelet vezetője a vas-, valamint az üvegajtó mögött zajló esemé­nyekről semmit sem tudott. Sz. I. vezetésével a fiúk tehát könnyedén bejutottak a legénységi étkezdébe, és annak ablakán ke­resztül már az udvaron voltak. A szakadó esőben éjszaka háromne­gyed kettő körül a vackára behú­zódó rendőrkutya előtt szépen ki­osontak a kerítésen keresztül. Me­nekülés előtt azonban egyikük, ta­lán a várható következményekre gondolva, a tehetetlen őr közelébe csúsztatta a bilincs kulcsát, aki a szökés után pár perccel értesítette a meglepett ügyeletest. Azonnal ri­asztották az egész rendőrségi állo­mányt Jászberényben, sőt Szol­nokról is kértek segítséget. A szabad levegőtől megittasult bűnözők a strand mellett leeresz­kedtek a Zagyvához, és a folyó mentén kigyalogoltak a városból. Útjukat Jászjákóhalmának vették, de meg sem állva az út menti fák, bokrok fedezékében bujkálva ha­ladtak Jászapáti felé. Ahogy vilá­gosodott, a Kapitányréti iskola után bevették magukat az erdőbe. A nagy erőkkel megkezdett ül­dözésbe bevonták a mezőgazdasá­gi repülőszolgálatot is, de délelőtt tíz óra körül végül is lakossági be­jelentés vezette nyomra a rendőr­séget. Fél tizenegykor azután a körbe­vett színhelyen erőszak nélkül megadták magukat a szökött fog­lyok. A kompromittáló gumibotot ugyan már előzőleg eldobták, de a gázsprayt azért megtartották ma­guknak. A rendkívüli eseményre Jászbe­rénybe érkezett dr. Simon Tamás, a Budapesti. Ügyészségi Nyomo­zóhivatal ügyésze dr. Barazuti László ügyvéd jelenlétében azon­nal megkezdte a kihallgatást. Völ­gyi Szilveszter és K. J. teljes beis­merő vallomást tett, Sz. I. azonban megtagadta a vallomást. Ellenük hivatali személy ellen csoportosan elkövetett erőszak és fogolyszö­kés bűntettének alapos gyanúja miatt indult meg az újabb eljárás. Sérülései miatt a szerencsétlenül járt fogdaőrt rövid ideig a kórház­ban ápolták. L.P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents