Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-18 / 86. szám
4 1990. JÚLIUS 18. Néplap Taposom a pedált. Izzón süt a nap. A szolnoki tiszai szabad strandra tartó gépkocsik kavarta bazaltszínű, sűrű porfelhőket természetesen mindig felém fújja a szél. Azért nem szívom nagyon mellre a dolgot. A régi vasúti pálya nyomát jelző elszórt zúzott köveken meg-megdöccen a kerékpár. Pár száz méter után jobbra elágazik az út, erre vezetnek a járműnyomok is. A kereszteződésnél - mint mindig, amikor erre jövök - lassítok egy kicsit, de nem az enyhe emelkedő miatt. Valahogy furcsa ez a bakterház. A síneket több mint húsz éve szedték fel. Most úgy áll itt ez az épület, mint kiszáradt tengerparton egy világítótorony. Jobban az udvar vonzza a tekintetet. Csaholó kutyák, szárnyasok, szénaboglya, egy ottfelejtett szekér festői összevisszaságban. Akár egy Bruegel-kép: itt mindennek szerepe van. Lám, a kuszaság lehet esztétikus is. Az utolsó vonat Azt mondják, a házigazda, Hel- lenpack Mihály mindig itthon van, csak a nyugdíjért kerekezik be a postára. Ügy látom, ma nem fizetnek.- Mikor is ment el itt az utolsó vonat?- Kérem szépen - húzza egy pillanatig az időt az öreg - 1969. november 9-én 0 óra 9 perckor, Sza- jol-Debrecen felé. Jelentőségteljesen tagolva ejti ki a szavakat, majd az utolsónál úgy viszi le a hangot, hogy a mondat végén szinte látni a nagy kövér pontot. Elment és kész.- Gondolom azelőtt még az ágy is mozgott maguk alatt.- Nem volt itt semmi gond, amíg a 424-esek, - a Nyugatról vásárolt - Trumanok, meg a német 52-esek jártak. Később, amikor behozták a Nohabot, akkor majd betört az ablaküveg.- Maga itt volt bakter?- Egy percig sem. 1940. december 8-án vettek fel a Magyar Királyi Államvasutakhoz. A MÁV-nál vízvezeték-szerelő voltam. Szolgálati lakást kértem, kaptam is, de azt akkor elorozták előlem a főnökök. Kilöktek ide 1963. szeptember 1-jén. Egy Munkás cigarettára gyújt, én meg mosolyogva csóválom a fejem. Képtelen vagyok felfogni, miként lehet ilyen pontosan felidézni régmúlt események pontos idejét. E korosztály képviselői olykor úgy lapoznak vissza a láthatatlan naptárban, mintha csak az aznapi időjárásra kérdeznék rá.- Úgy emlékszem - folytatja -, a háború után itt már nem, csak az Alcsi-megállónál volt szolgálat. Bakterral, sorompókezelővel, jegykiadóval. Persze, az Alcsi. Szembe vele meg a Tulipán vendéglő. Az épület még ma is ott áll a sarkon. Sok Scheftsik-telepi járt oda. Emlékszem, olyan szép színe volt a málnaszörpnek, mint egy élénkpiros műanyag pohárnak. Akkor láttam utoljára sínautót. Épp a bakterház felé száguldott, majd a kanyarban eltűnt. Aztán egy idő után a múlté lett itt minden. Sínautóstól, vágá- nyostól, Tulipánostól. Csend lett a 26-os őrház környékén is.- Fellélegeztek - mondom, és biztos vagyok az igenlő válaszban.- Nehezen szoktuk meg a csendet - cáfolt meg a házigazda. - Ha hiszi, ha nem, hiányzott a vonatzaj. A járatok alapján már a gyermekeim is tudták, hány óra van. Félúton a marhaitatóhoz Most mindenesetre jólesik a nyugalom. A légyzümmögést is hallani. A nyolcvan centi széles falak között még csak elviselhető a tikkasztó alföldi hőség. Az emeleten hatvan centi vastagra építették.- Jó kis petróleumlámpa! - biccentek a fal felé.- Sajnos ez van - hangzik a kurta válasz.- Gondolom, a biztonság kedvéért tartja itt.- Dehogy. A biztonság kedvéért egy aggregátort működtetek, hogy legalább a televíziót nézhessük. A feleségem sem tudná anélkül használni a mosógépet. Nincs itt bevezetve se a villany, se a víz. A kút- ban lévő víz nagyon "kemény". Régebben a lovaim, marháim inkább a pocsolyából ittak. A föld meg olyan rossz itt a ház mellett, hogy a tölgyesben hosszú évek alatt alig nőnek a fák. A zöldség meg sehogyse.- Most csak aprójószágot látok a ház körül.- Igen, a többi állatot eladtam, még hízóm sincs, pedig volt, amikor tíz marhám állt az istállóban. A környékbeliek Tégen megfizettek egy gulyást, aki száz-százhúsz marhára vigyázott. Csak egy-két háznál tartanak már pár darabot. Az állatokat a marhaitatóra, vagy ahogy a potyastrandot sokan hívják, a "marhára" hajtották le. A töltés másik oldalán a kubikgöd- rökben gyönyörű tavirózsák virítanak, partjukon szerencséjükben bízó horgászok. Az egyik ilyen kis tavat a népnyelv a fia beceneve után Heci-kubiknak hívja. A ház mellett kígyózó gáton hétvégenként most autóval, motorral, kerékpárral és gyalog százak, ezrek vonulnak a Tisza felé.- Sokkal rosszabb most itt lakni, mint amikor itt dübörgött a vonat az ablak alatt - jegyzi meg. Igazából nem is a nagy forgalom bosszantja, hanem azok, akik hívatlanul jönnek, idegesítik a kutyákat - egyébként nem lehetne tenyérből etetni őket. Van, aki tyúkot lop. Ezek az emberek nem az Indul a bakterház című könyv csintalan Bendegúzai... Titkon abban bízik, hogy a közeli szovjet laktanyából minél hamarabb kivonulnak. Hátha valami rövidebb utat épít a Tiszához a tanács.- Lejár fürödni?- Én? - ingatja a fejét. - Amióta itt lakom, soha... azaz egyetlenegyszer fürödtem, dacára annak, hogy Tisza-parti gyerek vagyok. A szénakaparó A haragos ebek a házzal együtt mintha egy kétkerekű szerkezetet is őriznének. Az ajtó előtt álló találmányról van szó: a szénakaparó gépről. Érzékeny pontra tapintottam rá, amikor szóba hoztam. Nekilódul beszélgetésünk. Vendéglátóm precízen elkészített makettjét teszi elém. Elmagyarázza, hogy ezzel a levágott füvet nagyobb kupacokba lehet összeboronálni. Az asztalon bemutatja, hogyan működik géppel, és elmondja azt is, mi is az a "második fázis". Ez annyit tesz, hogy ha nincs traktorja a gazdának, akkor lovat vagy szamarat, de még egy kecskét is eléfoghat.- Még ma sem bízom a hidraulikában - mondja, s közben az eredeti gépen egy pedálra lép, amitől, hátul felemelkednek a fogak. - Akkor emelem ki, amikor akarom. Két évig dolgozott rajta, még este, a petróleumlámpa fénye mellett is bütykölgette. Sehol nincs rajta hegesztés. Ót éve vitte fel először bemutatni a makettet a "Felkínálom" című tévéműsor szerkesztőjének.- Milyen eredménnyel járt?- Kérem szépen, semmilyennel. A harmadik próbálkozás után sem találtam rá vevőt vagy gyártót. Tudja, nekem úgy érné meg, ha egybe fizetnének érte, és nem úgy, mint az énekeseknek az eladott hanglemezek után. Kiállították ezt már Kecskeméten, Mélykúton, legutóbb Mezőtúron jártam a makettel.- Gondolja, hogy gyártaná valaki?- Nézze, újra jönnek a kistermelők. Ők ragyogóan használhatnák. De úgy látom, nem foglalkozik itt nálunk semki ilyesmivel. Csak a számítógépet, meg a legmagasabb technikát tartják jónak. Ezeket pedig nem tudják a kisemberek megfizetni. Hellenpack úr 69 éves, családjával harminchét éve él itt, a város szélén. A levelekért, újságokért el kell mennie a főúthoz.- A nagy forgalmat leszámítva jó helyünk van. Nincs még a pártházban sem olyan rész, amelyért ezt elcserélném! Én már csak kertes házban érezném jól magam. Amikor utazunk, túl itt-ott még feltűnik egy-két, régi időket idéző vasúti épület. Lassan eltűnnek az őrházak, a vonatindulásokra emlékező emberek. Uniformizált betonkockákból néznek ki a szolgálattevők, jelző- rendszerek és számítógépek irányítanak. A volt 26-os vasúti őrház stabil végvár az információrobbanásban. Éz a bakterház nem indul el. Sz. Z. Egy majdnem kétszeres Nobel-díjas "ÉRTELMETLEN A BŐSI TÁROZÓ LÉTE..." Beszélgetés Vargha János környezetvédővel Ez é,v áprilisában a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi díjával, a The Goldman Eviron- mental Prize-zal tüntették ki Vargha János biológus-újságírót, a bős-nagymarosi vízi erőmű felépítése ellen küzdő Duna Kör alapítóját. A 41 éves környezetvédő, mint a díj kiosztásakor elhangzott, úttörő szerepet játszott abban, hogy a bős-nagymarosi vízi erőmű elleni tiltakozás nemzetközi mozgalommá terebélyesedett, amelyben már nemcsak a környezeti rombolás, hanem a "klasszikus szocialista nagyberuházás" érvrendszere is lelepleződött.- Ez voltaképpen egy ökológiai Nobel-díj ?- San Franciscóban az egyik beszédben úgy emlegették, de én ezt nem mondanám. Bár van egy olyan szándék, hogy az legyen.- Ezt azért is kérdeztem, mert hiszen Önnek van már egy úgynevezett alternatív Nobel-dija...- Igen, azt a Duna Kör, mint csoport, 1985-ben vehette át.- Pontosabban - tudomásom szerint - nem vehették át személyesen, mivel nem utazhattak ki Stockholmba.- Engem az utolsó pillanatban, alighanem a svéd nagykövetség közbejárására, mégiscsak kiengedtek; de társam, Vásárhelyi Judit valóban nem kapta meg a kiutazási engedélyt.- Úgy tudom, hogy a politikai kérdések túlzott előtérbe kerülése miatt vitába keveredett egykori társaival, és elhagyta a Duna Kört, majd kilenced magával létrehozta az Ister nevű környezetvédelmi alapítványt.- A Duna-ügy történetileg úgy alakult, hogy először a szakértők kezdték el bírálni a terveket, ők rendelkeztek információkkal, és átlátták a problémát. A Duna Kör talán legfontosabb tevékenysége az volt, hogy ezeket a problémákat közvetítse a lakossághoz, másrészt fjedig az, hogy alternatív elképzeléseket dolgozzon ki. Néhányan úgy gondoltuk, hogy a mozgalmi aktivisták és a szakértők együtt tudnak' majd működni. Ez azonban egyre kevésbé ment, amiben szerepet játszott az a politikai vihar, amely végigsöpört az országon, s nagyon sok aktivistát magával vitt. Rá kellett jönnünk, hogy szőkébb körben, összefogottab- ban, külső támogatókat szerezve, a szakértői munkát magasabb színvonalon lehet végezni. Erre alakult az Ister.- Mivel foglalkozik az Ister ?- Az Isterben magyarok dolgoznak, de úgy hívjuk, hogy Kelet-európai Környezetvédelmi Kutatások Alapítvány. Úgy gondoljuk, a régióban nagyon sok a párhuzamosság, ezért összehasonlító tanulmányokat szeretnénk készíteni más országok szervezeteivel karöltve. Az első és legfontosabb kutatási terv az osztrákokkal és a szlovákokkal közösen indított háromoldalú Duna Nemzetközi Természetvédelmi Park elképzelés.- A hatalmat erősen befolyásolják az ipari lobbyk, nyilatkozta. Hozzátéve, hogy a rendszerváltás után is égető szükség lesz az alulról szerveződő környezetvédelmi mozgalmakra. Eszerint nem bízik semmiféle politikai hatalomban?- Az előző, totális hatalom háborúban állt a lakossággal. Remélem, hogy most majd egy társadalmi kompromisszumot kereső folyamat fogja jellemezni ezt a viszonyt. Ez persze nem jelenti azt, hogy az érdekek azonosak lesznek. A politikai struktúrák egyik fontos eszköze a hatalom, amelynek fő forrása éppen az az erőszakos technológia, ami a környezetvédelmi problémákat okozza. Ezért aligha várható el a politikai struktúrától, hogy kezdeményező szerepet játszón ennek az agresszív technológiának a visszaszorításában, ellenőrzésében. Erre, véleményem szerint, csak a civil társadalom független csoportjai képesek.- Mindez világos, mégis mintha egyfajta szakértői apolitikusság sütne belőle. Holott annak idején a Duna Kör meglehetős elszántsággal politizált.- Egy szóval sem mondtam azt, hogy a politika bűnös dolog. Ám arra törekedni kell, hogy ne lehessen elkülönült struktúra a társadalmon belül. Az elmúlt években, amikor egy rendkívül kiegyensúlyozatlan társadalomban éltünk, a környezetvédőknek nagyon nagy szükségük volt jogokra. Ezek kivívása érdekében szoros együttműködés jött létre köztünk és a politikai ellenzék között. De én akkor is azon az állásponton voltam, hogy ez a szövetség csak időleges lehet, és egy normálisabb helyzetben az utak szétválnak.- Miként vélekedik a hazai Zöld Pártról ?- A Zöld Pártot - kivált a legutóbb alakultat - olyan kezdeményezésnek tartom, amit elsősorban volt kommunisták hoztak létre, bizonyos mértékben hatalom- és pozícióátmentés, illetve a környezetvédelem ellenőrzési kísérlete gyanánt. Erre az adott lehetőséget, hogy a súllyal és befolyással rendelkező környezetvédők nem ezt az utat választották.- A közvélemény joggal várná el, hogy egy világszerte ismert környezetvédőnk hatalmi, döntési pozícióba kerüljön, hogy végre próféta legyen saját hazájában.- Abból az elvi megfontolásból, amit elmondtam, úgy hiszem, ha ma, itt Magyarországon a környezetvédelmet szeretnénk jobbá tenni, akkor a civil társadalmat kell ezen a téren erősíte- nük. Ezért, bár lett volna rá lehetőségem, nem indultam a választásokon, és nem áll szándékomban kormányzati tisztséget elvállalni.- Nálunk eredménnyel járt a tiltakozás, de Bősnél, ha kisebb ütemben is, tovább folyik az építkezés...- Ha pusztán technikailag nézzük a kérdést, akkor Nagymaros elhagyása értelmetlenné teszi a tározó létét. Ez még akkor is a bősi elképzelések újragondolását kívánná meg, ha az netalán- tán gazdaságos is volna, és nem lenne káros a környezetre. Gondoljon csak vissza, hogy nálunk is milyen nehezen ment... Mindenesetre én bízom benne, hogy most, a választások után odaát is elindul egy, a politikai struktúra átalakítására is kiterjedő folyamat, ami a vízlépcső kérdésében ugyanolyan eredményre vezet, mint nálunk. Műszaki okok miatt egy-két évnél előbb a Dunát úgy sem lehet elterelni. Politikai okokból pedig remélhetőleg sohasem. Tódor János Muzeális autókat restaurálnak Hatvanban A hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat az NSZK-beii EVIS cégtől kapott megízást muzeális értékű autók restaurálására. A német partner szállítja a jármüveket s azok alkatrészeit, az autójavító pedig a szakembereket biztosítja a munkához. Egy-egy gépkocsi rendbehozatala 800-1000 óra igényes kézimunkát kíván. Jelenleg egy 1956-ban készült Mercedes felújítását végzik. Képünkön Fábián János és Kovács Imre karosszérialakatosok az 1956-ban készült Mercedest restaurálják. Sínek nélküli táj bakterházzal
