Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-18 / 86. szám
1990. JÚLIUS 18. 5 I A tévé képernyője előtt Szemrehányást kaptam, egyik olvasónk megrótt, mert kedvenc sorozatáról eleddig egy szót sem ejtettem, holott már a hetedik folytatásnál tart, azaz hónapok óta jelentkezik kedd esténként. S szerinte igazán megérdemelné az elismerést. Az olasz tévéfilm a kérdéses, munka, amelynek a rendkívül rokonszenves Cattani felügyelő játssza főszerepét. Levélíróm esküszik, minden idők legvonzóbb felügyelője. A Polipról Nos, a Polip a maga szerteágazó cselekményével, szövevényével valóban izgalmas és lebilincselő, magam is úgy vélem, és Michele Placido a főszerepben igen meggyőző, mégha olykor kissé egysíkúnak is tűnik színészijátéka. A felügyelő eltökéltsége, hogy kegyetlen bosszút áll gyermeke elpusztításáért, azaz végére jár a maffia gyalázatos űzelmeinek, leleplezi őket, jóle- sően legyezgetheti igazságérzetünket. Akár a mesében, az egyetlen igaz szembeszáll a hét, sőt százfejű sárkánnyal, és sorban nyisszantja le a fejeket, hogy azután győzedelmesen vonuljon el a halhatatlanságba. A mesében természetesen semmi sem lehetetlen, ám a valóságban, pláne abban a világban, amely felér egy igazi dzsungellel, tele leselkedő életveszélyekkel, bizony illuzórikusnak tűnik Cattani felügyelő busszúhadjárata, állandóan sikerekkel járó bátorsága, hogy tudniillik szinte egyszál magában képes leszámolni egy akkora kiterjedt bandával, amilyen a filmbéli. Másrészt van valami, amiben elüt a jó mesékre jellemző történetektől a Polip, hiányzik belőle az a derű, a jó győzelmének láttán érezhető öröm, ami igazán kellemessé tehetné. Itt a bosszú liheg szüntelenül, itt a keserűség és a szomorúság uralkodik. Elkeseredettebb felügyelőt, mint Cattani, aligha láthattunk eddig még a képernyőn! S kimondom, legfőbb bajom ez a sorozattal. Ezzel az egyébként ügyesen megcsinált, vérbő izgal- mú sorozattal. Nem eléggé emberi, sőt olykor kifejezetten embertelen. No, persze, még hátravan csaknem a fele, de úgy vélem, alapállása már aligha változik meg a folytatásokban - lényegesen. Eltűnt Virág doktor Ha már szóba került egy sorozat, érdemes szót ejteni a magyar teleregényről is. Már csak azért is, mert a Szomszédokban valami rendkívüli történt: eltűnt Virág doktor, méghozzá - úgy tűnik -, véglegesen, mert a drága Etus körül már egy más férfiú sündörög, ahogy ezt a legutóbbi folytatásban láthattuk; a nagyvonalú műkereskedő, aki csak passzióból kereskedik, valójában a művészetek igazi barátja. És legújabban a művésznőé, akit vacsorára invitál. De visszatérve Virág doktorra, ugyanis eltűnéséhez semmi támpontunk, pedig, s ez a sorozatok természetéhez tartozik, akit heteken át megszoktunk, sőt megszerettünk, az nem múlhat ki minden ok nélkül. Hová lett tehát ez a zsörtölődő, érdesédes öreglegény? Talán elutazott, vagy másfelé vette útját, elég volt neki Etusból, vagy ami' ennél sokkal rosszabb, baleset ér-' te, netán tragikus? Mindenesetre eltűnése legalább egy mondatot megérdemelt volna! /Vagy talán csak arról van szó, hogy a doktort alakító színésznek, Kézdy Györgynek akadt más elfoglaltsága a forgatás idején? /Mindenesetre mielőbb jó lenne valami biztatót megtudni sorsáról, mert szörnyű ez a tudatlanságból származó nyugtalanság./ Minden más egyébként megy a maga rendjén, ahogy azt Bőhm úr, ez a lakótelepi tündérember is rendezgeti. Lásd a sikeres koncertet és más egyebet. Egyébként valójában az élet rendezi ezt a sorozatot, mindig a közérdeklődés előterében szereplő legfrisebb problémák, időszerű gondok szolgáltatják hozzá az anyagot. így, ha az ember tudni akarja, mi is izgatja ma az országot vagy legalábbis az ország népének nagy részét, elegendő bekukkantani a lakótelepiek televíziós életébe. Hol az igazság? És most váltsunk, egészen másról, bár ez is élet, csak nem játékba csomagolva, hanem nyersen odaterítve a képernyőre; egy megdöbbentő dokumentumfilmről, amely ismétlés volt ugyan, de aligha lehet kifogásolni újrasugárzását, mert a maga nemében valóban remekmű. Nem véletlenül kapta idén tavasszal, a Telefaktum versenyén- dokumentumfilmek fesztiválja- a főváros díját. Hol az igazság?- kérdezi címében Gombár János filmje - ő szerkesztette és riportjait is többnyire ő készítette - egy igen kényes ügyben, a Róbert Károly úti kórház szülészetén történtek ügyében. Ugyanis ott olyan szakmai bűnöket követtek el, és olyan erkölcsi hanyagságok estenek meg /ezekről az érdekeltek személyesen számoltak be a filmben, például egy anya, aki szinte a kőre pottyantotta magzatát, mert egyszerűen nem törődtek vele, sőt fájdalmait is elbagatellizálták, szerencse, hogy gyermeke életben maradt, bár az esetnek egy csúnya, magmaradt púp a tanúja a gyermek koponyáján; vagy hogy engedély nélkül operál magyar kórházban egy osztrák orvos, ráadásul veszélyes és vitatható műtéteket végez, és még sorolhatnánk/, amelyek egyszerűen felháborítóak. Szinte nem akar hinni a fülének az ember. Ráadásul éveken át tartó visszásságokról beszélnek a riportok. A bürokrácia útvesztőiben ugyanis egyszerűen elvész a felelősség. Vigasztalan kép ez egy kórház valóságáról, egy áldatlan helyzetről, amely a kórház szülészetén alakult ki, de hasonlóra alighanem egy beteg társadalomban máshol is rátalálhatnánk. Érthető, bár kissé furcsa, ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben megoldásért az istenhez folyamodni, ahogy a film végén az egyik orvos teszi, a másvilág illetőségi körébe utalni azt, amit e világon kell végrehajtani. Az igazságot itt kell megkeresni, s erre szóló ösztönzéssel szolgált ez a szívbemarkoló, de gondolatainkat is mozgásba hozó, mozgósító dokumentumfilm. A Könyves szülőföldje - azaz Püski Sándor bemutatja a szívéhez közel álló tájakat, városokat, ez lett volna eredeti célja a szombat esti programnak, mely végül is portré lett, mondhatni, rendhagyó; egy "misszionárius" arcképe, aki páratlan misszióra vállalkozott, az értékes könyvek népszerűsítésére és terjesztésére előbb idehaza, majd, s ez igazi újdonság, a tengerentúl, Amerikában. A békési református harangozó fia évtizedeken át a magyar könyv világterjesztőjének és részben kiadójának szerepét töltötte be, s ez mindenképpen imponáló. Mi tagadás, még többet és szívesen hallgattam volna életének^ küzdelmeinek egyéb részleteiről is, akár a barátok szavai helyett is. V. M. Átképzés saját költségen OROSZTANÁROK NYELVVIZSGA UTÁN Nyári zenés programok Kínálat fiataloknak A szolnoki Belvárosi Nagytemplomban még két hangverseny részesei lehetnek az orgonamuzsika remélhetően nem kevés számú kedvelői. Az első ezek közül július 30-án, hétfőn este nyolc órakor lesz; a jelenlévők az immár világhírű orgonaművész: Lehotka Gábor játékában gyönyörködhetnek majd. A hangversenyen fellép a Jász-Nagykun-Szolnok megyei karnagyok kórusa is, Vájná Katalin vezényletével. A magyar nép szép ünnepnapját, augusztus 20-át Kovács Endre orgonahangversenye tészi majd emlékezetessé a szolnoki zenebarátok számára. A koncerten a kitűnő oratórium-szólista: Ar- dó Mária működik közre. Természetesen a könnyebb muzsika kedvelői sem maradnak szórakoztató programok nélkül. A legifjabb korosztálynak szánt jó hír: augusztus második felében Szolnokra látogat és a Szabadtéri Színpadon fellép Szandi, a tizenévesek első számú kedvence. Július hetedikén a népszerű Lord együttes ad műsort ugyanott - a muzsikusok bizonyára szívesen játszanak majd ismét Szolnokon, hiszen népszerűségüket voltaképpen ebben a városban alapozták meg. "Kalapot fel” címmel népszerűsíti július 22-én Csepregi Éva és a Neoton frontembereiből szervezett együttes: az "Éva Neoton” nemrégiben megjelent hanglemezét. Igazi csemegének ígérkezik fiatalok - és nem csak fiatalok! - Számára az augusztus 2-i este, ugyancsak a Szabadtéri Színpadon. Nyu- gat-Ausztriából érkezik Szolnokra egy csupa fiatalokból álló együttes; műsorukon a méltán világsikerű musical: Lloyd Webber Jesus Christ Superstar című darabja szerepel. Magyarországi turnéjuk első állomása lesz ez a fellépésük. Végül, de nem utolsósorban egy fergeteges sikert ígérő műsor, melynek időpontja augusztus 8-a, és helyszíne ugyancsak a Szabadtéri Színpad. Szuperprodukcióval lép színpadra a száztagú Ukrán-kozák tánc- és zenekari népi együttes. Aki már látta és hallotta valaha szereplésüket, bizonyára újra eljön, hogy gyönyörködhessék előadásukban. A program szervezői erősen remélik, hogy a zene barátainak érdeklődését felkeltik és tetszését elnyerik a nyári estéket még szebbé varázsolni hivatott műsorok. SzJ. Júniusban véget ért a tanév a TIT szolnoki nyelviskolája orosztanárokat átképző első tanfolyamán. Mint bizonyára sokan emlékeznek rá, tavaly nyáron döntött úgy az akkori Művelődési Minisztérium, hogy 1989 szeptemberétől nem kötelező idegen nyelv az orosz az iskolákban. Illetve a tantestület határozzza meg, vagy sokkal inkább a lehetőségek, hogy milyen nyelvekből választhatnak a diákok. Egy idegen nyelv tanulása ugyanis kötelező az általános iskolában is. Választásról persze az intézmények döntő többségében szó sem lehetett, orosz szakos nevelőn kívül más idegennyelv-szakos nem lévén. Megyénkben a TIT tavaly tavasszal létrehozott nyelviskolája vállalkozott az orosz szakos pedagógusok átképzésére. A tanfolyamok iránt igen nagy volt az érdeklődés. Sokkal többen jelentkeztek, mint ahány hallgatónak ösztöndíjjal támogatta a megyei tanács a tanulását. A kétszáz hallgatóból százötvenen részesültek ösztöndíjban, a többiek saját költségükre, esetenként némi munkáltatói táÉrdekes jelenségre figyelhet fel az érdeklődő: a közelmúltban telt házat vonzott egy operettest és a Szolnoki Szimfonikusok bécsi estje - csütörtökön pedig a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium belső udvarában sok-sok pótszékre volt szükség ahhoz, hogy a közönség el tudjon helyezkedni, hogy kényelmesen tudja hallgatni kedvenc énekeseit és a legkedvesebb nótákat. Aki arra gondol, hogy a nézőteret csupa idős nótakedvelő töltötte meg, nagyon téved! Meglepően sok fiatalt vonzott a Holdudvarba a hangverseny híre. Úgy tűnik, a már-már divatjamúltnak, avíttnak hitt és sokak által elsiratott zenei irányzatok újra feltámadnak; az énekelhető, dallamos, fülbemászó muzsika újra létjogosultságot élvez - s ez így is van rendjén. A csütörtöki magyamóta-estről általánosságban az alábbiak mondhatók el: bár a legtöbben úgy vélik, hogy a dalok kíséretét cigányzenekarnak kellett volna ellátnia, ez tévedés! A szakirodalom a zongorát éppúgy elfogadhatónak mogatással fogtak bele az angol, német, francia nyelv tanulásába, természetesen munka mellett. Voltak, akik már eleve a második évfolyamra jelentkeztek, eddigi tudásuk alapján. A többség viszont az első évfolyamon kezdte meg tanulmányait. Hogy az egy évet milyen eredménnyel zárták a hallgatók, még nincsenek róla végleges adatok, hiszen az arra vállalkozók Debrecenben, Budapesten, valamint Szolnokon tettek nyelvvizsgát a kihelyezett bizottságok előtt. Szolnokon huszonheten németből, huszonötén pedig angolból jelentkeztek középfokú nyelvvizsgára. Az elért pontszámok alapján úgy tűnik, mintegy 60 százalékuk sikerrel. Hatvanan alapfokú vizsgán mérték meg idegennyelv-ismere- tüket, s lényegesen magasabb arányban szerepeltek eredményesen. Ezzel a vizsgával azonban még nem taníthatnak az iskolákban idegen nyelvet. A minisztériumi irányelvek szerint ugyanis az általános iskolában legalább középfokú nyelvvizsga szükséges, valamint ezt követően felsőoktatátartja - ezért a fellépő énekesek által sűrűn "bandának" nevezett zongora-dob duó látszólag megengedhető megoldásnak tűnhet. Mégis: a dobnak ebben a műfajban- ez teljes bizonyossággal állítható- nincs helye; elviszi a már klasszikusnak számító irányzatot a lakodalmas-rock sekélyes vizeire. A kissé hosszúra nyúlt műsor híres-neves szereplői között jólesett volna látni egy-két pályakezdő fiatal énekest is - remélhetőleg vannak követői e szép hagyomány nagynevű őrzőinek! A műsor jókora hányadát kitöltő szöveg minden fellépő esetében felesleges, erőltetett és hosszadalmas volt - nem is beszélve arról, hogy egyes esetekben megengedhetetlen módon a dicsekvés és önreklámozás célját szolgálta. Ez a megállapítás akkor is helytálló, ha a közönség egy részének tetszését megnyerte segítségével az énekes. A hangosítás ezúttal kifogástalanul működött - ha néha nem lehetett érteni az énekes által elmondottakat, abban ezúttal nem a technika volt a vétkes. A szereplők közül először si intézményben lehet megszerezni az újabb szakot. A nyelvvizsga tehát csupán belépő a főiskolára. Hogy hányán vállalkoznak a továbbtanulásra a nyelvvizsgát tett nevelők közül, most még nehéz lenne megjósolni. A szolnoki nyelviskola mindenesetre továbbra is várja az újabb orosz szakos nevelőket az átképző tanfolyamokra. Az idén azonban már nincs ÁBMH-támogatás, sem ösztöndíj. Hacsak nem tud segíteni a költségekben a munkáltató, illetve a fenntartó tanács, akkor a pedagógus saját költségén tanul angolul, németül. A tandíj az idén egy évre 15.900 forint. Kilencszáz forinttal több, mint tavaly, de az eddigi 350 óra helyett ez már csak 300 órás tanfolyamra elegendő. Minél később kezd hozzá tehát egy orosz szakos nevelő, annál többe kerül számára az átképzés. Feltéve, ha a pedagógus fizetésből össze tudja spórolgatni. Cserébe legfeljebb annyi kárpótolja, hogy nem tartozik köszönettel, s kötelezettséggel senkinek. a több mint két órán át tartó műsort fáradhatatlanul, szünet nélkül kísérő két muzsikust: a zongorista Fábián Jánost és a dobokon közreműködő Németh Lászlót említjük; egy-két esettől (és a fentebb említettektől) eltekintve hibátlanul látták el feladatukat. Pere Jánost elsősorban a szalonzene és a szerenád feltámasztására irányuló törekvéséért, Fehérvári Márta operaénekest jól felépített, igényes csokraiért, az alkalommal harmonizáló toalettjéért, és a csupán énekléssel elért sikeréért illeti dicséret. Béres Ferenc kiváló művész híréhez-nevéhez méltóan összeállított műsorával nyerte meg elsősorban a közönség tetszését. E sorok írójának e műfajról alkotott eszményét leginkább Gaál Gabriella közelítette meg ezen az estén - de Madarász Katalin szereplése is igen jó benyomást tett rá. A műsorzáró duett: Gaál Gabriella és Madarász Katalin méltán aratott fergeteges sikert a közkedvelt cigánydalok temperamentumos és ízléses előadásával. Szathmáry Judit-tg"Gyere be rózsám, gyere be" Magyamóta- est a Holdudvarban A Jászkunság júniusi számából ■ Értelmiség, hatalom és Hrabal Mindenekelőtt Esterházy Péter Hahn-Hahn grófnő pillantása c. készülő könyvéből közölt részletet és a Hrabal könyve kapcsán írott lírikus igényű recenziókat, Mészáros Sándor és Magyar Fruzsina tollából— ezeket szeretném az olvasók figyelmébe ajánlani. Ha olvasóink hallották a Kossuth Rádióban néhány héttel ezelőtt részletekben közvetített feldolgozást a műből, minden bizonnyal nem tanakodnak, hogy miért kapott ily terjedelmes nyilvánosságot a mi megyei folyóiratunkban És- terházy Hrabal-ja?! Azért, mert a mű tökély a maga nemében. Az írót ugyanis egyre mélyebben foglalkoztatják a hit és a dialógus összeegyeztethető (vagy összeegyeztethetetlen) kérdései, az Isten és az ember lehetséges viszonyának és párbeszédének módozatai, amelyekre vagy tudunk, vagy nem (legtöbbünk nem tud) adekvát választ adni - úgy, hogy az egyetemes és előremutató álláspontot fejezzen ki, s megnyugvást adjon. Emellett - Magyar Fruzsina nagyon is helyénvaló értelmezési megközelítése alapján - azért vagyunk "zavarban" a könyvet olvasva-hallva, mert közülünk "Mindenki közép-európai, sőt kelet-európai, sőt közép-kelet- európai. Csak éppen nem egyformán. Más dolog cseh módra és megint más dolog magyar módra Európa középterületén élni." Magunkkal vonszoljuk ugyanis jelen bőrünk levetésé- nek igény-kényszerét, a mássá válás keserves és veszélyes szükségletét, az ön- és énvállalás kockázatát, azt, hogy rossz álmainkban szembesülnünk kell a "Nem tudhatjuk még, mit hoz a múlt” vissza-visszatérő nyomasztó élményével. (De mit hoz a ma és a holnap, ha nem tekintünk előre és a jövőbe nyitott szívvel, gyanakvómentesen, cselekvőkészen, egymáson és önmagunkon segíteni akaró jó szándékkal?!) Ehhez kapcsolódnak igen szervesen a folyóirat "Értelmiség és hatalom" rovatának tanulmányai. Tárnok Zoltán Tűzkeresztség c. 1973-ban írott novellájában arra utal, hogy a kiszolgáltatottság (pl. egy korábbi katonai szolgálat idején) a lélek- mérgezés mily rafináltan finom módozatait idézheti elő, a maga természetesnek tűnő okán. Buda Béla pedig a Mephisto c. film pszichológiai elemzését adja - hangsúlyozva, hogy ez mindig kockázatos vállalkozás, mert nagy a tévedés és a félreértelmezés veszélye. De mégis meg kell tenni, különben nem láttathatjuk meg érthetően e klasszikus Os- car-díjas film mondandóját, azt, hogy "zord időkben" hogyan kapcsolódik az egyén a hatalomhoz, és válik nagy vagy kis intézményi-szervezeti politikák részévé, amelyek illeszkednek vagy ütköznek belső felfogásaival. Mindez a gondolkodó mai emberben nagyon is élő-eleven probléma, akár bevalljuk, akár nem. És még hosszasan sorolhatnánk a kapcsolódó, problémafeltáró, igen tanulságos írásokat. (El kell olvasni őket!) Közülük most csak kettőt említünk még: Kerékgyártó István A hatalom értelmisége vagy értelmiségi hatalom c. esszéjét; s Erdős Ferenc tanulmányát A marginális identitás problémája Mérei Ferenc életművében. A folyóirat júniusi számát Szenti Ernő grafikái színesítik. László Gyula
