Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-14 / 83. szám
.990. JULIUS 14 Néplap 5 A szolnoki Tisza Bútoripari Vállalatnál korszerű, számítógéppel vezérelt, olasz sorozatfúrógépek kel készítik a gyár legújabb termékét, a T- modul számító- gépes irodai be- rendezést, amellyel az űszi BNV-n mutatkoznak be először. Fotó: I.Cs. Tartják magukat, ameddig lehet Kórházba csak akkor, ha muszáj Középkorú infarktusosak Beteglesen a karcagi belgyógyászaton Karcagon elméletileg a belgyógyászati osztály részlegein 114 olyan hely, ágy akad, amely a 110 ezres vonzáskörzet panaszosait várja. Ezekben a kánikulai napokban, sportnyelven fogalmazva, jó háromnegyed ház fogad. Vajon kik és miért kerültek ide most, július derekán? Fehér János például még mindössze 43 éves, és Tiszaburán él. Régebben a fővárosban dolgozott, de most munkanélküli. Nem először jelzett- Június 18-án Kunhegyesre motoroztam, és már útközben kis szúrást éreztem középen a mellkasomban. Nem tulajdonítottam neki figyelmet, hiszen efféle észrevételem máskor is akadt. Hazatérve enni kezdtem, de egyre rosszabbul éreztem magam. Csak vonszoltak a lábaim, mire a feleségem kihívta az orvost, aki injekciót adott, meg a nyelvem alá tablettát. Ez hétfőn volt, de nem javultam, ezért csütörtökön mentővel hoztak be. Az igazi infarktus itt kapott el szombaton, míg az előző csak a szele lehetett.- Mit érzett?- Szorítást, borzalmas fájdalmat, és azonnal lekerültem az intenzív osztályra. Infúziót kaptam, és azon a részlegen hét napot nyomtam le.- Cigarettázott?- Nem titkolom, de vagy öt éve ezt a pipázás váltotta fel. Elég sokat szívom, mivel szeretek pecáz- ni, és olyankor jó a füstölés. Amióta viszont ez történt velem, bevallom magának, hogy csak nagy ritkán nyúlok a bagóhoz.- Hányféle gyógyszert szed?- Hétfélét. Étvágyam ennek ellenére lenne, de diétás, zsírszegény ételeket kapok csak, szóval afféle betegkosztot. Ha minden igaz, állítólag ezen a szombaton már hazaküldenek. Hogy mi lesz velem, nem tudom, hiszen most még munkahelyem sincsen. És ugye 43 évesen, infarktus után ugyan hová mehetne el az ember? Bizony nem lesz könnyű helyzetben ez a család, noha némi szerencse a bajban, hogy Fehér János lányai már felnőttek, családot alapítottak. Sajnos az ügye nem egyedi, hiszen az 53 esztendős, karcagi Cs. Nagy István is hasonló gondokkal küzd, noha a bajt eddig hírből sem ismerte. Évek óta két ember helyett robotol, hiszen 1985- től maszek termény boltos, kereskedő. A munkaideje soha nem nyolc óra, és havonta több száz mázsa tápot, takarmányt mozgatott meg a két kezével.- Június 13-án, kedden villám- csapásként ért az infarktus. Este hirtelen melegem lett, majd mintha leöntöttek volna vízzel. A mellkasomat abroncs préselte, alig kaptam levegőt. A mentő hozott be, és kiderült, hátsó szívfali infarktus ért, ami tíz napig kimondhatatlanul fájt. Pedig én inni soha nem ittam, cigit naponta jó ha tízet elszívtam. Igaz a munkából, meg az idegeskedésből derekasan kijutott.- Hogyan képzeli el a jövőt?- Ebben a végső szót majd a szívem mondja ki. Arra felkészültem, hogy a száz mázsák mozgatása aligha megy tovább. A legfontosabb az, hogy valamiképpen felgyógyuljak. Benn kelek, fekszek, és ha minden igaz, előbb-utóbb hazafelé fordítom a szekér rúdját. írásunk megszólaltatott szereplői először kerültek ide, de például a 62 éves, écsegfalvi K. Tóth And- rásné huszadszor gyógyul it.- Mostanra minden összejött: a szívem, a vesém is rakoncátlanko- dik, azután a vérnyomásom sem jó. Ráadásul cukros vagyok, és naponta például két inzulininjekciót adok be magamnak otthon. Diétázni nehéz- Betartja a diétát?- Erre azt mondom, lopni se szabad, mégis megteszik. Én is meglopom olykor-olykor a diétát. De csak pár falattal, amennyivel lehet. Most például eggyel sem, mert nyolc napja hoztak be szív- és keringési panaszokkal, meg azért, mert fulladtam. Nem mondom, hiányoznak a fűszerek, bár otthon még a befőttet is diétásán teszem el.- Ki várja?- A lakásban a férjem, meg a 86 éves anyósom. Ezenkívül a sok jószág, mivel bérhizlalással is foglalkozunk. Ami pedig a főzést illeti, mindig az kezd hozzá, aki a legjobban érzi magát közülünk. Most minden bizonnyal majd én, mert egy kicsit helyrehoztak, és remélem, megint bírom valameddig. K. Tóthné nem tagadja: mindig szerette és most is szereti a fűszeres kosztot, viszont a 69 éves Makra Máténé soha nem kedvelte.- Rákényszerültem a másféle étkezésre, hiszen bölcsődében dolgoztam, és ugye, ott nem zsírosak, fűszeresek az étkek. Mindezek ellenére jó húsz éve bajlódom a vérnyomásommal. Hol kiírtak, hol nem, de egyre rosszabbra fordult a közérzetem. Négy esztendeje azután alapos kivizsgálásra szántem el magam. Itt kiderítették, hogy az egyik szívbillentyűmnek baja van, cserélni kell. A mai állapotomat látva, tíz évvel korábban kellett volna ezt megtennem. Elég az hozzá, Debrecenben sikerült a műtét. Ennnek másfél éve, és egy álló esztendeig jól voltam. Az idén kezdődtek megint a panaszaim.- Elmondása alapján nem evett zsírosat, inni sem ivott, akkor mi lehetett az ok?- Talán az, hogy egy idegösszeroppanást is a hátam mögött hagytam. Nem csodálkozom, hiszen tavasszal lebénult a férjem, és április 6-án meg is halt. Ezután a keresztfiam 26 éves fián ment keresztül a vonat, majd a 25 éves unokámat is sírba tettük. Talán nem véletlen, hogy idejutottam ismét, elvégre ennyi tragédia még az egészséges szívűeket is megviselte volna. Minden bizonnyal így igaz. Ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy az idősebbeken kívül egyre több fiatal is bekerül ide. A 16 éves Czinege Katalin például öt napra. Ráadásul ő egészségügyi szakközépiskolás.- Megfáztam, elmentem a doktorhoz, ahol kiderült, azért szédültem, mert alacsony volt a vérnyomásom. Ráadásul a vesém is fájt. Szedtem a gyógyszereket, de nem javultam. Sőt, bedagadt a torkom, megduzzadt a nyelvem, és kis híján megfulladtam. Megállapították, gyógyszerérzékeny vagyok, allergiás az Algopyrinre, Maripen- re, Furoginra. Ezt eddig nem is tudtam magamról. Szerencsére ma már mehetek haza.- A terveid?- Kórházi ápolónő szeretnék lenni. Azaz két év múlva, ha végzek, maradni a szakmában. Már csak egy kérdés maradt hátra, és ez Hajdú László osztályvezető főorvost illeti: vajon milyenek az idei, itteni nyári tapasztalatok? Olykor későn érkeznek- Hatvanban is dolgoztam, így van némi összehasonlítási alapom. Azt tapasztaltam, hogy mivel itt a környék túlnyomórészt mezőgazdasági terület, jó két hete lecsökkent a forgalom.- Mivel magyarázza mindezt?- A háztájival, amelynek most van a dandárja. A nyári munkákkal, azaz hogy kapálni, egyelni kell, leszedni a termést. Sokszor hallom, ilyenkor errefelé az emberek nem érnek rá betegeskedni. Amikor majd novemberben jönnének, előfordul, néha késői az elhatározás. Mert a gumit is csak egy ideig lehet nyújtani, hiszen utána már szakad, vagy maradandó károsodást szenved. Én, mint laikus tollforgató gondolom: mindez az emberi szívre is vonatkozik. Elvégre tanúja voltam annak, amikor egy nyugdíjas ember így érvelt: doktor úr, én most nem feküdhetek be. Viszik a tíz hízót, és rögtön veszek helyette ugyanannyi kicsit. Ha majd süldők lesznek, őszre megnőnek, akkor jövök. Az orvos erre csak ennyit szólt: megértem magát, de ha még további hízókat szeretne leadni jövőre, mégis azt javaslom: inkább most szánjon a bajára két hetet... D. Szabó Miklós Négy százalék a várost illette Önkormányzat: múlt és jövő Nehéz ma választ adni arra, hogy milyen önkormányzat fog működni Szolnokon vagy a megye más településein. Nem tudjuk, milyen döntésre lesznek jogosultak a helyhatóságok, mennyi adót tarthatnak vissza, mennyire függnek pénzügyi szempontból a központtól, milyen tulajdon felett fognak rendelkezni, milyen lehet viszonyuk a területükön működő gazdasági egységekhez. Mindezt azért is kell felvetni, mert valódi önállóság megfelelő anyagi alap nélkül nem létezik. Ezt bizonyítják a történelmi tapasztalatok is, amelyeket Kaposvári Gyulával, a megyei múzeum nyugdíjas igazgatójával próbáltunk körbejárni. A beszélgetésből is kiderült, amit a régi szolnokiak jól tudnak, nála illetékesebbet e témában sem kell keresni. Már a középkortól kezdve volt önkormányzata a városnak, a céheknek, ami azt is jelentette, hogy maguk határoztak dolgaikról. Szolnok kamarai város volt. Lefizette az évi adóját, s ennek fejében bérelte a kincstári objektumokat. Saját maga csinált mindent, de ehhez megvoltak az anyagi alapok is. A polgárok fizettek hídvámot, a kövezett út után szintén vámot fizettek, de ott voltak a kocsmák, üzletek, s minden más, ami után valamilyen címen fizetni lehetett. A hí- di gyalogséta például 4 fillérbe került, amikor ez a pénznem volt érvényben. Itt persze nem az 1946 utáni időszakra gondolunk. A források a különböző időszakokban más és máshonnan adódtak. Ezt minden önkormányzatnak érdeke volt feltérképezni. Egy időben a lakásépítés volt jó befektetés, hiszen 8-10 év alatt a költségek visszatérültek, s azután már hozta a városnak a nyereséget. Apróságnak tűnik, de jellemző, hogy a tablóbálokra a meghívókat a városi javadalmi hivatalnak kellett bemutatni. így ellenőrizhették, hány jegy fogyott el, s az eladott jegyek után 4 százalék a várost illette. Ez csak arra jó-példa, hogy lássuk: az önkormányzatnak érdeke volt minden fillért megfogni. Természetesen nemcsak a pénzt kellett megfogni, hanem annak elköltésében is szigorú takarékosságnak kell érvényesülnie. Ez pedig a bürokrácia csökkentését is jelenti, ugyanakkor az egyén felelősségét is. A pénzbevételre, a bürokráciamentességre, az egyéni felelősség érvényesülésére is jó példa lehet a járatlevél-kezelő. A legtöbben ma nem is tudják, mi ez. Nos, ő volt az a személy, akis a város területén lévő számosállat nyilvántartását végezte, részt vett az ellopott jószág megkeresésében. Eladni jószágot csak rajta keresztül lehetett, ő írta át az új tulajdonos nevére az állatot, nyomta rá az ügyletre a város pecsétjét okmánybélyeg ellenében. Ebbe nem szólt bele senki, de ő volt a felelős is. A gvülogsőtü is pén/hc került Kev esebb rendelet, kev esebb hiirnkrneiti \ irilisek főszerepben Nem akarom ecsetelni, hogy ma ez a folyamat hogyan zajlana le. A bürokrácia "drágaságára" világít rá az iskolák példája is. Már az csökkentette a bürokráciát, hogy az iskolák kellő önállósággal mőködtek, így kevesebb rendeletre volt szükség, s ezt kevesebb adminisztrációt eredményezett. Nem is kellett őket nap mint nap ellenőrizni, így a tan- felügyelő látogatása nagy esemény volt, főigazgatói szünnappal. Az önállósághoz piacra is szükség volt, miként az iskoláknak székre. Az évi szokásos mennyiséget az öt szállító közül a versenytárgyalás nyertese vihette. Nekik tehát az volt az érdekük, hogy minél jobb ajánlatot tegyenek. Az iskola vezetése ilyen körülmények között rendkívül vonzó lehetett. Kaposvári Gyula megemlítette, hogy egyszer 257 pályázó volt Szolnokon a gimnázium igazgatói állására. Ma egyet is nehéz elindítani. Az önállóság tette talán azt is lehetővé, hogy az érettségit is azonos követelmények mellett lehetett megcsinálni, hiszen senki illetéktelen az iskola munkájába nem szólt bele. Kevés szó esik róla, de meg kell említeni azt is, hogy a képviselőkre bizony sok munka vár, főleg ha valaki jól akarja csinálni. Mert ilyenek mindig is voltak, mindig is lesznek. 100 évvel ezelőtt például Szolnokon 13 közgyűlés, 43 tanácsülés, 76 árvaszéki /mint bizottsági tevékenység/, 11 pénz- és jogügyi szakosztályi, 28 építkezési szakosztályi, 9 felügyelőbizottsági, 4 közegészségügyi, 3 számvizsgáló bizottsági ülés volt. Mindezekre készülni kellett, így el lehet képzelni a munka mennyiségét. Ez ma sem lesz kevesebb, ráadásul a terv szerint 34 képviselő lesz Szolnokon. 1881-ben a 25 ezer lakosra 76 képviselő jutott, egyéni körzetenként 2-2. Sajátos színfoltja volt a városnak, máig ható tanulságokkal, az a 79 képviselő, akiket virilisek- nek hívtak, s akik a legtöbb adót fizetők köréből kerültek ki. Ok értettek a pénzügyekhez, a gazdasághoz, nekik volt pénzük, s így érthető módon volt szavuk is a város életében. Voltak itt bank- és gyárigazgatók, orvosok, ügyvédek, földbirtokosok, iparosemberek s más vállalkozók, így megengedhette a város magának, hogy ne legyen "szakképzett" a polgármester, hiszen a pénz akkor a szakértelemmel is párosult. Ma persze célszerűbb, ha a polgármester is szakképzett, közgazdász vagy mérnökember. Akkor személyiségben gondolkoztak s nem pártemberekben. Jó lenne ezt ma is figyelembe venni. Természetesen könnyebb volt választani is, hiszen minden szervezetnek érdeke volt az okosabb, mozgató emberek kinevelése. Ezeket fiatalkorukban tanfolyamra küldték, kinevelték, a mély vízbe dobták, s mikorra kellett, lehetett választani. Az embereket hozzászoktatták a felelősséghez, a vezetéshez, a demokráciához, ahol mód volt ere. Ebben az iskolák is szerepet játszottak. Nagy hiány van ebből ma mindenütt. Az önkormányzatnak tehát jövedelem kell. Minél gazdagabb a város, annál önállóbb, annál jobban érzik magukat a polgárai, s annál inkább kötődnek a városhoz, fektetik be pénzüket a városba. A provincializmus éppen ezért nem jó üzlet. Az önállóság nyitottság is, mert a pénz is ott érzi jobban magát, ahol szabadon s hatékonyan mozog. A város sokat tehet azért, hogy így legyen. Az önállóság gazdasági értelemben is gondolkodásra késztet. Mi az előnyösebb a városnak, mindig azt kiválasztani. Ez utóbbi pedig nagyon összetett dolog. Lássunk végezetül erre is egy példát. Nem biztos, hogy a legjobbat. Normálisan működő piacgazdaságban, önkormányzat esetén például nem biztos, hogy a Szigligeti Színházat a ju- goszlávok építenék. Most persze ők tették a legjobb ajánlatot. De! Ha az ÁÉV az adót Szolnoknak fizetné, a munkások szolnokiak és ők is a városnak fizetnék az adót, stb., akkor már nem bizonyos, hogy a zágrábiak a legjobbak. Jó lenne persze, ha ma ez lenne a legnagyobb problémánk. Még nem itt tartunk, s ezt sem árt tudni. Füle István Nem rosszmájúság r Mondhatná valaki, soha nagyobb problémám* ne legyen, és alighanem igaza lenne. Ám én úgy vélem, nekem is van némi jogom közhírré tenni, miként esett meg történetem az Új Néplapban meghirdetett olcsó libamájjal. Sorstársaim mesélték, hogy állítólag nemcsak 700 forintos áron kínálják ezt a kelendő libabelsőséget, hanem a szerencsésebbek akár 250-ért is kosarukba tehetik. Érdeklődtem hát kedvenc boltomban, a szolnoki Hatvanasban, vajon várható-e az árcsökkent máj megjelenése a hűtőpultokban? Szomorú választ kaptam: "Nem szeret minket Zagyva- rékas, így csak a 700 forintos libamájat tudjuk kínálni". Mily nagy volt a meglepetésem, amikor olvasom a szerdai Új Néplapban, hogy a szolnoki Szövetség ABC viszont libamájvásárt hirdet, éppen a fent reklamált 250 forintos árért. Nosza, futás az Ady Endre útra, és a Szövetségben nem kellett túl sokat tudakolni, hol is kínálják ezt a kelendő portékát. Népes embercsoport álldogált kosárral a kézben, valamennyien májra várva. Időnként kijött egy hölgy néhány kilónyi feldarabolt mirelitbelsőséggel, és a tömbökre valósággal rávetette magát a vásárlóközönség. Amikor elkapkodták a porciót, újabb negyedórás várakozás következett, feltehetően ekkor V ________________________ d arabolták nagyjából kilónyi tömbökre a fagyasztott terméket. Megjelent tehát az újabb bevásárlótalicska, újabb roham, újabb várakozás. Érdekes volt megfigyelni azért, hogy a sort megkerülve diszkréten és nagy-nagy rutinnal miként somfordáit be a raktárba az egykori nagy ember egykori titkárnője, majd jött ki szemlesütve, vastag papírba bugyolált csomagjával. De az átlag halandó azért csak várakozott arra a bevásárlókocsira, amelyből ő maga is kimarkolhatja a saját adagját. Amikor megtörtént, szemrevételezte áruját, s rájött: vagy kisebbet akart, vagy nem ilyen lovat szeretett volna. Megindult hát a cserebere a vevők között, és ez engem kísértetiesen emlékeztetett egy nagy keleti országban végigélt usánkavásárlásomra, amikor is mennyiségre ugyan megkaptam a kért sapkát, csak éppen a méretet egymás között kellett próbálgatnunk a vevőtársaimmal. Egy szó, mint száz, a Szövetség ABC rendkívüli ajánlata kissé megkeserítette a szám ízét. S ez talán még akkor sem múlik el, amikor az ínyencséget falatozom majd. Ha a jövőben az egyenlegük néhány forintos mínuszt mutat, biztos, hogy az az én elmaradt vásárlásom lesz.
