Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-03 / 73. szám

1990. JÚLIUS 3. Néplap 3 Megawattok napkeletről Európában mi bíztunk a legjobban? Nem tagadom, félek. Attól fé­lek, hogy a lakásba lépve felkap­csolnám a villanyt, és nincs áram. Sem a szobában, sem az utcán, sem a villamosok áramszedőiben. Nincs, mert valahol elzárták az energiának ezt a tiszta és kényel­mes forrását. Van-e realitása ebbeli félel­münknek? - erről kérdeztem előbb Rubin Dezsőt, a Tiszántúli Áram- szolgáltató Vállalat műszaki igaz­gatóhelyettesét, majd Hatvani Györgyöt, a Magyar Villa­mosművek Tröszt vezér- igazgatóját. Rubin Dezső országos körképet adottvillamosenergia-helyze tünk­ről, ám ez a körkép túl sok biztatót Rubin Dezső nem tartalmaz. Kiderül belőle, hogy az ország csúcsterhelése 6600 megawatt körül van, és en­nek az elektromosenergia-meny- nyiségnek nagyjából egyharma- dát, 1900 megawattot, 11 milliárd kilowattot a Szovjetunióból ka­punk.- Kézenfekvő a kérdés: mivel le­hetne kiváltani ezt a megdöbben­tően magas importot, és egyálta­lán: miként szüntethetnénk meg energiafüggőségünket?- Én csak az alternatívákat soro­lom fel, a szakember szemével vizsgálva a kérdést, a döntés ter­mészetesen magasabb régiókba tartozik. Először is az elektromos energia mai alapstratégiája nem tudná kivédeni a szovjet import befagyasztását. Egy biztos: gon­dolkodni kell azon, hogy a közel­jövőben miként lehetne 750 mega­wattnyi energiát helyettesíteni, és 2003-2004 után pedig további 1100 megawattot kiváltani. Szóba jöhet egy új, lignittel üzemelő erő­mű Bükkábrány térségében, de természetesen végleges megoldást ez sem jelentene. A szovjet beho­zatal olyan nagyságrendű, amit csak egy újabb, a paksihoz hasonló atomerőmű lenne képes kiváltani.- Ebben az energiaínséges idő­ben terhelje-e lelkiismeretünket a bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozásunk?- Semmiképp ne terhelje, hiszen ezt a vízierőművet nem az energe­tikai ipar forszírozta, az építést a Megspóroltunk egy atomerőmüvet, de milyen áron? - mondja a vezérigazgató Duna-hajózás érdekében kívánták befejezni. De úgy voltak vele, ha már épül, legyen energiahozama is, így hozzájárult volna az ország energiaháztartásához mintegy 400 megawattal. Ha azonban Nagyma­ros építése elmarad, és csak Bős épül meg, csúcsrajáratás nélkül alig száz megawattot adott volna az országnak.- Milyenek a nyugati kapcsolataink az energi­arendszerek vonalán?- Mondhatni szeré­nyek: mindössze Győr környékén van egy kis kapacitású távvezeték, most épül Ausztria felé egy nagyobb teljesítmé­nyű, ami 1992-től már je­lentősebb együttműkö­désre ad lehetőséget, ám a gond az, hogy az osztrá­koknak tartozunk, amiért "bedolgoztak" a bős­nagymarosi vízlépcső építésébe, és bármiként is áll ma a helyzet az építés­sel, a szerződés él, így ezen a vezetéken 1996-tól a kötelezettségeket teljesí­teni kell. Hatvani György vezér- igazgatót elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatunkról kérdez­tem. Az átlagolvasó szá­mára bizonyára meglepő információval szolgált.- Magyarország ener­giaszükségletének 27 szá­zalékát szerzi be a Szovjet­unióból, és ez az import­mennyiség Európában egyedülálló: nincs még egy olyan ország, amelyik a villamos energia terén ennyire elkötelezte volna magát. Ez a függőség azonban még szorosabb, ha az össz-energiahordo- zókat nézem, hiszen ezek­nek több mint 50 százaléka érkezik a Szovjetunióból. így hát, amennyiben egyik pillanatról a másikra megszűnne az energiabe­hozatal, ez óriási nehézségeket okozna a magyar gazdaságnak.- Energiaiparunk vezeti) szak­emberei azért politikusok is, és fi­gyelemmel kísérhették a nemzetkö­zi kapcsolatok alakulását. Miként történhetett az, hogy oly lázasan fogtunk neki a közös energiarend­szerek építésének, így a vinnyica- albertirsai távvezeték felállításá­nak?- Nézze, én nem vagyok politi­kus, ezt a távvezetéket 1978-ban helyezték üzembe, építéséhez pe­dig még korábban fogtak hozzá, és nem hiszem, hogy akkor bárki ké­pes lett volna a lazulás bizonyos jegyeit regisztrálni a Szovjet­unióhoz fűződő kapcsolatunkban. A másik: ezek a vezetékek nem azért épültek, hogy a politikai füg­gőségünket növeljék, hanem an­nak idején ez erőműpótló beruhá­zás volt. Mondhatni, a behozott energián egy atomerőművet spó­roltunk meg. Ami a törekvéseinket illeti: nem vagyunk olyan naivak, hogy azt higyjük, soha nem lesz gond ezzel az importtal, bár a szovjet fél soha nem deklarálta, hogy nem akar szállítani. Éppen a múlt héten fektettük le a második félév szállításának menetrendjét, ami az év végéig szól, és a partne­rek a tervezettek szerint vállalták a szállítást. Mégis, tudjuk, hogy a Szovjetuniónak vannak belső problémái, közbejöhetnek kiszá­míthatatlan politikai események, így nekünk kötelességünk felké­szülni ezek kivédésére. Tehát az egyoldalú importfüggőség lazítá­sa, majd feloldása benne van stra­tégiánkban. A villamos energia te­rén szeretnénk nyugati rend­szerekhez kapcsolódni, hosszú tá­von pedig hazai erőművel biztosí­tani villamosenergia-szükségle- tünket.- Az idő e téren nekünk dolgo­zik? r- Úgy tűnik, a jövőben létrejön egy szovjet-olasz üzlet, miszerint a szovjet fél Itália 2000 program keretében energiát szállít majd ép­l / fc Hatvani György pen hazánkon keresztül. Ez lehető­vé teszi, hogy kapcsolatot talál­junk a nyugati rendszerekhez, ar­ról nem is beszélve, hogy ez a tran­zit számunkra üzletet is jelent.- Történhetnek drámai esemé­nyek, amikor rövid idő alatt kell villamos energiát előállítani, eb­ben az esetben mi a teendő?- Egy rugalmas, gyorsan létesít­hető gázturbinás programot dol­goztunk ki, a koncepció lényege a gyorsaság és a viszonylagos olcsó­ság. A működtetéséhez pedig mi más kellene, mint ismét energia, méghozzá szénhidrogén. , Palágyi Béla = napló Egy zavarba ejtően unalmas napon az ember azon töpreng, hogy létezik-e egyáltalán unal­mas nap? Látszólag igen. Az emberek érzéket­lenekké váltak bizonyos apró, ám létünk szem­pontjából mégis oly fontos események iránt. Szenzációkkal, botrányokkal harsogják tele a mindennapjainkat, s az egészséges emberi ér­zékek oly mértékben eltompulnak, hogy lassan már egy iráni méretű földrengésre se figyelünk oda - ha tőlünk biztonságos távolságra történik. Itt, itt lent, ahol élünk, semmi. Ezt érezzük. Izzadunk a párás hőségben, és zavarba ejtően unalmasnak érezzük ezt a napot. Mert mi tör­tént mostanában nálunk? Semmi, mondanánk rá önkéntelenül is. Pedig történt. Tegnap pél­dául esett az eső, ami itt igazán szenzációnak számít, s a keletkezett fergetegben fákat csavart ki a szél, borított a háztetőkre, és estétől regge­lig nem volt áram sok utcában. Persze, ez apró­ság. Az is apróság, hogy egy hete lemondott a tanácselnök, hogy a régi hatalom már nem mű­ködik, az új még nem működhet. Azért van, aki működik. Egyik köztiszteletben álló földink például buzgón igyekszik betölteni a hatalmi űrt, kiérdemesült megyei szakemberekkel tár­gyal városának gondjait megoldandó, de hogy kinek a megbízásából, az talány. Sok ilyen talány van egy településen, de egyetlen dolog biztos: a felszín alatt nagy erők dolgoznak. Érezni lehet e mikrotektonikus mozgásokat, de világosan látni nehéz. Minden mozog, alakul. Nehéz még erről írni. Igazat. Persze, nem mu­száj az igazságot leírni, de amit leírunk, az az igazságot kell, hogy sugallja. Még egy zavarba ejtően unalmas napon is. Körmendi Lajos Jegyzetíapofi "Rongyos turisták" vagyunk Aki teheti, kapva kap a csábító ajánlaton: utazzon Velencébe másfél ezer forintért, nézze meg a világhírű lagúnavárost! Egy Európába tartó nép számára mi sem természetesebb, mint szétnézni a kontinensen, és közvetlenül is meg­tapasztalni az európaiságot. Tehát utazik a ma­gyar. A másfél ezer forint igazán nem egy nagy összeg, az utazással járó gyűrődést pedig majd kipiheni valamikor. Mert az ufazás fárasztó. A program háromnapos, ebből mindössze egy nap Velencében. Utazás este, éjszakai szállás a bu­szon, majd jöhet a felejthetetlen látvány - utána ismét egy éjszaka a buszban, és érkezés haza. Nem akármi! De a magyar ezt az áldozatot is vállalja azért, hogy világot láthasson. Mostanában azonban az utazni vágyók szá­mára kellemetlen hírek érkeznek Velencéből. A város tanácsa különbizottságot hozott létre an­nak megvizsgálására, milyen intézkedéseket hozzanak a többek között Magyarországból ér­kező "egynapos turisták" áradatának kivédésé­re, amely azzal fenyeget, hogy tönkreteszi Ve­lencét. Az olasz sajtó is riadót fújt a "szeméthal­mokat hagyó, keveset költő és zsúfoltságot elő­idéző rongyos turizmus" miatt. És egyre-másra születnek a szigorító intézkedések: újabban csak azok a buszok mehetnek be a városba, amelynek utasai szállodát, gondolát, egyéb szolgáltatást vesznek igénybe. Szó, mi szó, valóban szemetelő nép vagyunk. Környezetünket itthon sem tiszteljük, külföldön pedig méginkább feloldódnak gátlástalansága­ink. Igaz, ezekkel a háromnapos utakkal kicsit rá is vagyunk kényszerítve a szemetelésre. Ta­lán más lenne a helyzet, ha nem a buszban, hanem szállodában tölthetnénk az éjszakát, és nem nejlonzacskóból, hanem étteremben étkez­hetnénk, egyéb szükségletek kielégítéséről nem is beszélve. Ennek ellenére igaz, hogy szemete­lő nép vagyunk. Lehetnénk gondosabbak, kul­turáltabbak. Csak hát nem vagyunk azok! A szemetelésre nincs mentség! Szokásainkat már ismerik a világban, és elértük azt, hogy lenéz­nek, kinéznek bennünket. Fájó dolog ezt tudo­másul venni azoknak, akik "kilógnak a sorból", akik nem szemetelnek, akik igyekeznek keletről jövet is európai módon viselkedni. Ami viszont igazán fájó, az a ’’rongyos turizmus" kifejezés, bár igazságtartalma vitathatatlan. Fáj, hogy mi magyarok annyi munka után is "rongyosak" vagyunk külföldön, és fáj, hogy nem engedhet­jük meg magunknak, hogy legalább emberhez méltóan töltsünk el néhány napot valahol Euró­pában. Egy-egy ritka utazás alkalmával talán a legdöbbenetesebb látvány saját elnyűttségünk és fáradtságunk! Dolgozunk éjt nappallá téve, nem ismerjük a hétvégét, az ünnepek felszaba- dultságát, és mégis lenézett, rongyos világjárók vagyunk. Azt mondják, hogy Európában a ma­gyarok dolgoznak a legtöbbet. De hová lesz a sok fáradság, a sok munka, hová tűnnek az értékek? Talán még többet kellene dolgoznunk, hogy megszabaduljunk a "rongyos" jelzőtől. Igen ám, de ahhoz pihenni is kéne néha, erre azonban sokaknak reménye sincs. Egy ilyen "kutyafuttá­ban" utazás jelenti akikapcsolódást a gondokkal teli szabadság napjaiban. Legalább egy napra el lehet felejteni a meg­élhetés szélmalomharcát, az áremelkedéseket, a mindennapi hajszát, az állandó űzöttséget. Ezért nem vagyunk olyan önérzetesek, hogy a ránk ragasztott jelző hallatán megsértődve hátat for­dítsunk Velencének. Azért amíg egyáltalán be­engednek bennünket a városba, próbáljunk meg nem szemetelni. Sajnos, a "rongyos" titulust még viselnünk kell egy darabig - immár szaba­don! BI. Több ezer bejelentésre számítanak a biztosítók (Folytatás az 1. oldalról) Hogy milyen összegű károkat okozott a vihar, arra sincs még felelet, mert ki kell menni a hely­színekre. A biztosító ugyan meg­bízottakat ("külsősöket") is be­vont a károk felmérésére, és este 9 óráig dolgoznak, mégis körül­belül 2-3 hét kell ahhoz, hogy a károkat felbecsüljék. A Hungária Biztosító megyei igazgatóságán azt a választ kap­tuk kérdésünkre, hogy csak ked­den tudnak felvilágosítást adni a károkról. A megyei kórház sürgősségi osztályán dr. Hajdú Attila és dr. Szalai András volt ügyeletben vasárnap. Hétfőn délelőtt dr. Kiss Csabával tudtunk beszélni, ő a következő felvilágosítást ad­ta a hétvégi ügyelet munkájáról: a vihar után közel ötven sérült jelentkezett az osztályon. A tipi­kus baleset az volt, hogy vakolat, cserép stb. esett az emberekfejé- re. Többen agyrázkódással for­dultak orvoshoz. Gyakori volt a vágott seb is, amelyet a betört üvegek okoztak. Két koponyatö­rés volt és két súlyosabb sérülés: egy könyöktáji és egy érsérülés. Mivel az osztályon a betegeket nem a beérkezési sorrend, ha­nem a sérülés súlyossága szerint látják el; ezért többórás várako­zásra kényszerültek azok, akik könnyebb sérülést szenvedtek. A hét vége egyébként is esemény­dús volt az ügyeletén, szombat- vasámáp kétszáz beteg jelentke­zett a sürgősségi osztályon, és a műtő folyamatosan "üzemelt". A tűzoltóság megyei ügyeletét vasárnap 52 esetben hívták faki­törésekhez. Többnyire az volt a gond, hogy a kicsavart fa ráesett a villanyvezetékre, az utakra, há­zakra. Tegnap újabb húsz beje­lentés érkezett. Ä vihar után ga- bonatűzhöz is riasztották a tűzol­tókat: a Jászapáti Velemi Endre Tsz gabonája 8 hektárnyi terüle­ten leégett. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. A szolnoki Közterület-fenn­tartó Intézménynél úgy vélik, hogy a vihar utáni takarítás ­amelyet negyven munkás végez - néhány napig eltarthat. Első­sorban a legveszélyesebbnek számító helyeken dolgoznak: a Tiszaligetben, a Művésztelepen, a Csokonai és az Ady Endre úton. Eltakarítják az utakra dőlt és kicsavart fákat, összeszedik a letört - és a még fákról lelógó - ágakat, a lecsúszott cserepeket, a kidőlt útjelző táblákat. A takarí­tás sorrendjét itt is a sürgősség, illetve a veszélyesség dönti el. Talán ezernél is több bejelen­tés érkezett a Titász szolnoki ki- rendeltségéhez. Varga Károly, a kirendeltség vezetője elmondta, hogy több szolnoki utcában va­sárnap este óta nem volt áram. aszály után most a hatalmas zi­vatar okozott jelentős károkat. Az orkán erejű szelet megye- szerte sok istállóépület, épít­mény és magtár tetőszerkezete bánja, sőt néhol a szárítóberen­dezések is megsérültek. A he­lyenként lehullott jég a viharos széllel karöltve számtalan szán­tóföldi növényt kényszerített a földre. Az aratásra váró gabona megdőlt, és sok gazdaságban a száraz kalászokból kiperegtek a szemek. A kapásnövényeknél, így a kukoricánál és a naprafor­gónál néhol jelentős kárt okozott a szél, eltörte a növények szárát. A táblák közötti erdősávok, fa­Kicsavart fák a megyeszékhely szabad strandján (Fotó: T.Z.) így például a Dobó, a Fürst Sán­dor, az Emese utcában. Gond volt a Holt-Tisza-parti házakban és a cukorgyári lakótelepen. A fák rádőltek a villanyvezetékre és leszaggatták, illetve kidöntöt- ték a villanyoszlopot. A Titász nyolc csoportja dolgozik a hibák megszüntetésén. Az Állami Biztosító karcagifi­ókjához körülbelül 100 bejelen­tés érkezett, hogy a vihar meg­bontotta a tetőt, lesodorta a cse­repet a lakó- és- mellék- épületekről. Egy kerítésrongáló­dásról és egy gépkocsikárról is értesültek. Úgy tűnik, rájár a rúd a mező- gazdaságra az idén, hiszen az csoportok is több helyen a vihar martalékává váltak. Folyamatosan érkeznek a me­zőgazdasági üzemek kárbeje­lentései a biztosító társaságok­hoz, amelyek országosan milli­árdos nagyságrendű kártérítési igénnyel számolnak. Az Állami Biztosító és a Hungária Biztosí­tó Rt. szakemberei a következő napokban felmérik a károkat úgy, hogy ezek a munkák a meg­kezdett gabonabetakarítást ne akadályozzák. Mindkét nagy biztosító néhány napon belül készpénzzel fizet a mostanában különösen pénzszűkében lévő nagyüzemeknek.- pé - L.Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents