Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-03 / 73. szám
4 1990. JÚLIUS 3. Családi vállalkozásban, az udvarló is beszállt az üzletbe Autópatika horgászbetegségre Világvége 2005-ben Beszélgetés Albert Ignatyenkóval Telepátia, fenomenális emlékezet, százötvennél is több számjegy (hibátlan) felidézése, tízezer évre "érvényes" naptár ismerete (a világon egyetlenként!) - nos, mindez csak kevéske ízelítő Albert Ignatyenko ukrán para- fenomén "repertoárjából". S mindez nem bűvészkedés - hisz nem "csaláson", a nézők átverésén alapul - s nem is hipnózis - hisz az önkéntes médiumok a já"észnél", tudatuk teljes(?) birtokában vannak. A parafenomén csupán azt teszi velük, amire a tudomány ma még nem talált magyarázatot: akaratát képes átplántálni embertársai agyába, akik - ha akarják, ha nem - kénytelenek azt tenni, amit a parafenomén parancsol, sugall nekik.- A nyugati világban csaknem három évtizede komoly kutatásokat végeznek a parapszichológia területén - mondja Albert Ignatyenko, két, igen hatásos tatabányai előadást követően a Köz- művelődés Háza öltözőjében. A tömeges szuggeszciók szemmel láthatóan kimentették a Mestert, ami érthető is: a megyeszékhelyen tartott fellépése csupán egy állomása volt hosszúra tervezett magyarországi kőrútjának.- A világ szinte valamennyi parapszichológiával, parafenome- nológiával foglalkozó tudósa megnézte előadásaimat - folytatja Ignatyenko úr. - Kísérleteket végeztek, s sokhelyütt ma már széles körben alkalmazzák a szuggeszciónak ezt a módját is. Tudományként kezelik, egyesületük van, s a legtöbb intézetben gyógyászati célokra is felhasználják a paafenoménok és para- pszichológusok képességeit. Például a beszéd- és mozgáshibák, a magas vérnyomás, epilepszia és a neurózis gyógyítására.- Sokan mégsem hisznek benne...- Ha itt nem hisznek benne, sést kell bepótolniuk. Egyébként ha a közönség kételkedne, nem tapsolna! Ez a tudomány, a tudománynak p>edig csak hinni lehet!- A fellépések inkább emlékeztetnek színpadi attrakciókra...- A tudományos tevékenységet sokkal könnyebb ilyen látványos, meggyőző fellépésekkel népszerűsíteni, mint könyveket, cikkeket publikálni. Azokat jobbára csak a szakemberek olvassák.- Mikor vette észre magában ezeket a képességeket?- Harminchét évvel ezelőtt - tizenkét éves voltam akkor - egy hipnotizőr előadásán vettem észre, hogy én is képes vagyok hasonló dolgokat produkálni. Az első "kísérletemet" az iskolában végeztem. Ha erősen koncentráltam, elértem, hogy a tanárnőnek becsukódott a szája, az osztálytársaim nem tudtak felállni a pádból, vagy-hirtelen felugráltak, hogy árvíz van... Többször is ki akartak rúgni az iskolából...- Ilyen képességek birtokában a parafenomán "uralkodhat" embertársai felett. M egismerheti gondolatait, érzéseit...- Azokat az információkat "olvasom" ki a partnerem agyából, amikre épp szükségem van. Ezerféle mód létezik, hogy megtudjam, mire gondol a másik ember, attól függetlenül, hogy milyen nyelven beszél! Természetesen ennek mélysége függ a médium érzékenységétől, befogadóképességétől is, de a gondolatolvasásnak van egy morális gátja, szintje is. Az emberi méltóság szent!- A parafenomális képességeknek vannak-e időbeli korlátái? Hisz emlékezetében tízezer év "halmozódott" fel.- Sok dolgot látok a múltban és a jövőben. Hiszek a reinkarnációban, magam is többször foglalkoztam múltbeli életeimmel, azzal, hogyan és hol éltem. Ugyanígy látok a jövőbe is, és azt gyakran hangoztatom is. Úgy gondolom, a jövőben az emberek - akiket fajuktól, nemzetiségüktől függetlenül csak földieknek neveznek, tiszták lesznek, levetkőzik magukról mindazt a rosszat, amit különböző okoknál fogva felvettek. Ezeknek a földieknek aztán egyesülniük kell a Kozmoszból jött emberekkel, hogy megmentsék a világot, ellenkező esetben 2005-ben - vagy tán még előbb - elpusztul az emberiség. A civilizációnak túl kell élnie önmagát!- Ön tehát a Kozmoszból jött embernek tartja magát?- Igen, és a földieknek össze kell fogniuk a Kozmoszból jött emberekkel. A saját kultúrájuk fejlesztésén túl el kell mosniuk az elválasztó, megkülönböztető határokat. Vannak országok, ahol ezek már eltűntek. Az Egyesült Államokban például élnek angolok, németek, olaszok, ők magukat mégis amerikaiaknak nevezik. Az egész világot pedig földieknek kell majd benépesíteniük... Veizer Tamás Hallottam, halpucoló szerszámot lehet vásárolni a Széchenyi lakótelepen. Keresgélni kezdtem, mert odahaza a műveletet nekem kell végeznem, és a pikkelyek eltávolítására hagyományosan használt késsel három halból kettőnél elvágom a kezem; ez viszont egy olyan szerszám, hogy véres balesetet csak akkor okozhat, ha az ember szándékosan törekszik erre. így fedeztem fel az Autópatika fantázianevet viselő boltot, mely érdekelheti mind a személygépkocsi-tulajdonosokat, mind a horgászokat, hisz nekik találták ki. (Hát még azokat, akik kiskocsijukkal járnak pecázni!) De akár a vállalkozni szándékozók is figyelhetnek az alábbiakra. Elbeszélgettem ugyanis őri Adorjánnal, aki tiltakozott az ellen, hogy főnöknek vagy vezetőnek nevezzem (mint mondta, "csak annyi, hogy valakinek össze kell fogni a dolgot"), és akinek az elmeséléséből nemcsak a nehézségek derülnek ki, hanem egy remélhetőleg sikeres vállalkozás néhány alapfeltétele. íme:- A feleségemmel nyolcvanhárom óta foglalkozunk magánkereskedelemmel, van egy divatáru üzletünk. Kezdtem ott feleslegesnek érezni magam, úgy tűnt, van még bennem ki nem használt energia, és adódott a lehetőség, hogy a lakásommal szemben kialakítsak egy üzlet- helyiséget. Csak ketten kevesen lettünk volna ehhez, próbáltam megfertőzni a családot. A feleségemnek van két testvére, felvetettem a kérdést a társaságban: beszállnának-e tőkével, erővel, energiával, teljes mellbedobással? A fiúknak tetszett az ötlet, gondolom, azért is vágtak bele ebbe a családi vállalkozásba, mert megérezték az országban várható változások előszeleit. Hogy például, egyáltalán szükség lesz-e személyükre akkori munkahelyükön. Itt viszont nagyon szükség van. Amikor belecsöppentek, nemigen tudhatták, mire vállalkoznak, csak azt érezték benne, hogy ez egy klassz dologrész, a maguk urai lehetnek. Én tudtam, és el is mondtam, hogy nehéz lesz, csakhogy ők ezt először nem vették komolyan. Pedig figyelmeztettem: itt nem nyolc óra a munkaidő, amiből legalább kettőt el lehet bliccelni, hanem a kilencórás munkaidőből legalább tizenhatot kell dolgozni. Most már átérzik a súlyát, de csinálják... Szóval, otthagyták főenergetikusi, trafógyártó csoportvezetői és irányítástechnikai műszerész foglalkozásaikat, felvették az újrakezdési hitelt, és belevágtunk. Arra gondoltam, ezen a nagy lakótelepen nincs autósbolt (akkor még nem is volt, azóta lett rajtunk kívül kettő, most aki bírja, marja), alkatrészek, felszerelések és ápolási cikkek árusítását céloztuk meg. Már azért is gondoltam erre, mert mind férfiak vagyunk, eredeti végzettségünk is ezt a profilt sugallja. Ez volt az alapötlet. De úgy éreztem, ez az üzlet anyagilag még nem tudja produkálni azt, ami három család megélhetését biztosítja. Menet közben kitaláltam az alapelképzeléshez közelálló bővítési lehetőséget: a használt autó adásvételének közvetítését. Találtam is egy helyet, most már autós közvetítő telepünk is van. Lassan kezdtünk kevesen lenni a vállalkozásban, így szállt be negyedikként a kislányom udvarlója. Igen, mert szintén menet közben jött az ötlet, hogy itt van ez a tulajdonképpen húszezres lakótelep, és nincs egy horgászfelszerelést, hor- gászcikkeket árusító üzlete. És hogy minden pillanat kihasznált legyen, egyik sógorom nagyon jártas a cipőjavító szakmában, úgy gondoltuk, cipőt is fogunk javítani, amíg mint eladónak nincs vevője, ezt csinálja... A több lábon állás elsődleges szempontunk volt. Az ember eleve nem mehet holtbiztosra, hogy az be fog válni, szükséges az előzetes tapogatózás. Gondoltuk, egy ideig a jövedelmező ötlet kompenzálhatja a kevésbé jövedelmezőt, a későbbiekben pedig ha az egyik nem megy, akkor még mindig fejleszthetjük a másikat. Vagyis: már kezdetben sem lehet hátrány a sokoldalúság. Persze, így már az egész egy esztendős előkészületi munkát igényelt. Első látogatásra vagy száz címet kerestünk fel, hogy honnan mit tudunk beszerezni. Szorongva vásárol az ember, hogy vajon holnap el tudjuk- e adni azt, amit ma megvettünk? A cukrász könnyen van, ha elrontotta a marcipánt, megeszi. De ha mi nem tudjuk eladni, kidobhatjuk. Az autóalkatrész-ellátás kriminális az országban, ezt nem kell ecsetelni. De olyan akadály is volt, hogy egy hivatalnok packázása miatt hónapokig vártunk egy egyszerű kódszámra, addig az illető cégnél nem vásárolhattunk. Sokkal vidámabban menne az egész, ha nem lennének ezek az aprónak tűnő, de a gyakorlatban sokasodó akadályok. Olyan könyvelést vezettetnek velünk, hogy alkalmaznunk kellett egy hivatásos könyvelőt. Ha könnyebb lenne, magunk is meg tudnánk csinálni. De mindent millió helyre kell bejegyezni, helyükre rakni az áfa-kulcsokat... Egy magánkereskedőnek az kellene hogy legyen az elsődleges célja, hogy a vásárlóközönséget maximálisan kiszolgálja. Hogy ezek az adókulcsok is miképp fognak változni a jövőben, hát ez teljes bizonytalanságot okoz nálunk. Nem attól vagyunk megijedve, hogy képtelenek leszünk ezt az egészet csinálni, hanem a rajtunk kívül álló dolgok miatt, hogy mások mennyire fogják hagyni. Meggazdagodásra eddig sem gondoltunk, csupán arra, hogy tisztességes megélhetést biztosítsunk családjaink számára. Közel féléve van ez az Autópatika. Végeztünk egy előzetes gazdaságossági számítást ehhez a vállalkozáshoz, és ha nem tűnik nagyképűségnek, az eddigi helyzet az, hogy jobban megy a bolt, mint remélni mertük. Lehet, ez csak a vásárlók első fellángolásának köszönhető, az újdonságnak. Félreértés ne legyen, idáig még nem vettünk ki pénzt az üzletből, minden nyereség egyelőre visszamegy a vállalkozásba. Még csak itt tartunk, hogy minden pénzünk és energiánk be van fektetve, és szorongva várjuk a folytatást. Azt hiszem, ami rajtunk múlott, megtettük, és ezután is meg fogjuk tenni, megpróbáljuk nagyon becsülettel csinálni ezt a dolgot. Hátha beválik... M. H. L. tékos kísérletek alatt mindvégig akkor legalább huszonöt éves kéLEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Van mivel hencegni? Komám, bizonyára emlékszel újkori történelmünknek egy viszonylag közeli időszakára, amikor a magyarországi helyzetet- állapotokat így summázták: "gulyás- kommunizmus". Ezzel esett egybe Romániában az "aranykorszak", a bukott diktátor etapjának kiteljesedése, ő maga neveztette így, nyilván, hisz az ottaniak számára az éhínség, a sötétség, a betegségek ideje volt. Szellemi terrorban, bezártságunkban néha megadatott a felüdülés, amikor külföldivel, főleg magyarországiakkal találkozhatunk (félve ugyan, mert ez is tilos volt). Az itteniek közül (nem kis bátorság!) odaruccantak néhányan, akik úgy vélték, egy-két hétig kibírják az ottani megpróbáltatásokat és főleg azok, akiknek rokonaik laktak abban a börtönben. Akkortájt vált mindinkább jellemzővé az az észrevétel, hogy az anyaországból érkezők hencegőek. Hangsúlyozom, nem mindegyikük. De szaporodtak azok a minket valamiképp lesajnálok, akik kérdezés nélkül részletezték, mennyi a havi jövedelmük, hogy még mit sikerül másod- és harmadállásban összevakami, hogy "a múlt hónapban voltunk Olaszba, a jövő hónapban megyünk Spanyolba, azután leugrunk egy hónapra a Szelidi-tóhoz, tudod, van ott egy hétvégi házam..." Persze, természetes emberi magatartásként is elkönyvelhető volt a kitárulkozás, mindenki örvend, ha van valamije, elért valamit, és azt (mármint az örömét) szeretné megosztani másokkal is. Nekünk csak a nyálunk csepegett, és átkoztuk Trianont. Vendégeink sem tudták, mi sem sejtettük, hogy hamarosan meglesz ennek a böjtje, mivel közben húszmilliárd dollárra hízott az adósság. Lehet, hogy akik odautaznak, most is dicsekednek, én három éve itt vagyok, s itt (látva azokat is, akik nem utazgatnak) egyre kevesebb a hencegő, mondhatnám, nem ez a jellemző. Jellemzővé kezd viszont válni egy, a számomra teljesen újkeletű jelenség: egyre többen hencegnek azok közül, akik onnan, tőletek látogatnak ide. Hála istennek! - mondhatnám, ha a tartalomra nem figyelnék. Mire is vágnak fel?... A december végi fordulatot követően beindult lakásomon a vendéginvázió (a mai napig tart), az akkori naív lelkesedésüket (melyet az úgynevezett forradalom hevülete diktálhatott) elintéztem egy gondolati kézlegyintéssel, ugyanis ennek már sejtettem a "böjtjét". Tudod, Árpádom, ahogy itt az utóbbi hónapokban szinte mindenki bizonygatta, hogy ő eleve és mindvégig antikommunista volt, ugyanúgy az otthonról érkezettek csaknem mindegyike "ott harcolt a bar- rikádokon". Aztán elcsattant a marosvásárhelyi pofon, több százezer kisebbségi magyar "esett pofára", ebből többezren el is menekültek (vagy menekültek volna, mert itt csak deklarálták a fogadó- készséget, amíg deklarálták, tenni viszont semmit). Március végi, április elejei vendégeim igencsak szomorúan és reményvesztetten lesték, mivel tudom bíztatni őket. Nyilván, semmi jóval. Aztán eltelt még egy hónap, és sűrűsödtek körülöttem az igazi hazai dicsekvők: "te, nálunk most van minden, kenyér, tojás, amennyit akarsz, a hús nem olyan drága, mint itt, van benzin, van útlevél, az RMDSZ a második legerősebb párt, főmérnököt csináltak belőlem, hétezret keresek, el sem tudom költeni..." stb. Mit mondhatnék? Örvendek (és valóban szívből örvendek), hogy ilyen jól vagytok, hogy végre elégedett emberek is vannak közöttetek, hogy otthon érzitek magatokat a szülőföldön... És nem mondom ki, amit még minderről gondolok... A volt diktátor többek között annak köszönheti, hogy oly hosszú ideig uralkodhatott, hogy milliók érezték úgy odaát sokáig: az a rendszer és vezére jót tett velük. Ez a tömeg hirtelen került a tehén fenekétől, a vályogházból a fürdőszobás, városi tömbházlakásba (mint KISZ- vagy pártaktivista, vagy egyéb megfontolásból "kiemelt"), szinte máról holnapra lett tévéje, hűtőszekrénye, személygépkocsija. Sokáig átmenetinek és áthidalhatónak látták az aprócska kérdést: mit néz a tévében, mit tesz a hűtő- szekrénybe, mivel üzemelteti autóját? Hisz a falun élő szülők-hozzátartozók jó ideig biztosították még a betevőt és a kenőpénzt kitűnően helyettesítő kaját a feketepiaci benzin beszerzéséhez, a tévéből meg "apu és anyu kalandjain" kívül folyt a Megéneklünk Románia nemzeti-nacionalista folklórja. Aztán, ugye, ürülni kezdtek a falusi éléskamrák is... Úgy nagy általánosságban az utóbbi években már annyira nem volt semmi, hogy egy új vezető bármily keveset is adjon a népnek, holtbiztos, Istent csinálnak belőle - gondoltam magamban tavaly karácsonykor, mert kinek és miért mondjam? És lám, az új vezér egy időre - ki tudja, mekkorára? - biztosította is népszerűségét a választások szerinti nyolcvan százalék körüli többségben, mert: "van kenyér és tojás"... íme, milyen kevés elég a boldogsághoz! A hússal és benzinnel már valamelyest más a helyzet, mert volt ugyan, de már nincs - mint hallom, kábé három hete. És valami bőség nem várható jó ideig, könnyű megjósolni, hogy főmérnök barátomnak rohamosan halmozódik fel a pénze. Hurráoptimizmusában mintha nem tudná érzékelni - mérnök létére! -, hogy baj van a számításokkal. A gazdasági tevékenységben a műszaki szint oly alacsony, a szervezetlenség oly nagy méretű, hogy ötéves terveken belül nem várható látványos javulás. Egy, a minőségében teljesen más életszínvonalhoz gyökereiben kellene megváltoztatni a gazdaságot, ehhez pedig merőben más politika szükségeltetne. Ezt nem én találtam ki' semmi érdemem az okoskodásban, ez még itt is majdnem mindenki számára nyilvánvaló. Nálatok viszont még a felismerés sem született meg a megfelelő helyen. Az RMDSZ?... Lehet, ti másképp látjátok kívülről. Igen, mert a szövetség egyik vezetője nálam hált volna, ha át nem dumáljuk a fél éjszakát. És ő már - ez az igazán sajnálatos - túl van a lelkesedésen, bevallottan pesszimista. Az RMDSZ két vezetőjét, a két Gézát (Domokost és Szócsőt) leintik a parlamentben, és - a legfájdalmasabb - Erdélyben a különböző nemzetiségek között szerinte nagyobb a feszültség, mint volt a véres pogromot megelőzően... Találkoztam otthonról ideérkezett lapszerkesztőkkel is, az alkoholtól és állítólagos "jobbrafordulásuk" diadalától mámorosán, feledvén azt, hogy - tisztelet a kivételnek - ők voltak "másként gondolkodásunk" hóhérai nemrég, mint reformerek reklámozzák itt magukat..., de hát ez a műfaj errefelé nagyon ismerős, más is felismeri. Közben itt szép csendesen, a napokban megemlékezem arról, hogy kerek három éve szöktem meg. Nem akarok panaszkodni, nincs mivel felvágnom, hacsak azzal nem, hogy egy írásom miatt engem is megfenyegettek. Még élek. És várom beígért látogatásodat. Nagyon szeretném, ha te hencegnél. Mert azt komolyan venné komád, Lajos
