Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-05 / 49. szám

I. évf. 49. szám 1990. június 5., kedd Ara: 4.30 Ft. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Az Országgyűlés törvényt fogadott el a szövetkezeti földek tulajdonának átruházásáról Mára halasztották az alkotmánymódosítás fölötti vitát Nem értettek egyet a módszerrel: kivonult a Fidesz-frakció A meghirdetett kezdési időpont -10.30 óra - után csaknem egy órával kezdhette meg tervezett napirendjének, a szövetkezeti tulaj­donban lévő termőföld tulajdonátruházásá­nak átmeneti tilalmáról szóló törvényjavaslat tárgyalását hétfőn az Országgyűlés. Ugyanis ez az ülésnap sem kezdődhetett ügyrendi vita nélkül. A már megszokott formalitások - az igazol­tan távollévők névsorának ismertetése, vala­mint a jelenlévő képviselők számának meg­állapítása - után az elnöklő Szabad György javaslatára a plénum egyperces néma felál­lással emlékezett meg a hazánk számára oly tragikus trianoni békeszerződés 70. évfordu­lójáról - a Fidesz kivételével. Frakciójuk ki­vonult a teremből. Fodor Gábor képviselőtár­sai nevében ezt később úgy indokolta: nem a témával, hanem a módszerrel szemben fejez­ték ki ellenérzésüket. Az ilyen jellegű javas­lat előterjesztéséhez - a különböző vélemé­nyeket meghallgatva - előzetes konszenzusra lett volna szükség. A Ház megbízón elnöke a kifogásra ezúttal is magyarázattal szolgált, mondván: a hat parlamenti párt e kérdésben korábban közös nyilatkozatot fogadott el, őt pedig minden pártból megkeresték képvise­lők e gesztust szorgalmazva. Ezért személyé­ben teljes felelősséget visel. A képviselői padsorokban a legkülönbö­zőbb reakciókat kiváltó bonyodalom akkor kezdődött, amikor Szabad György javaslatot tett arra: a május 24-én elfogadott, s azóta folyamatosan tárgyalt napirendet egészítsék ki az alkotmánymódosítás általános vitájá­val. Mielőtt azonban saját indítványát meg­szavaztathatta volna, szót kért Tölgyessy Pé­ter, az SZDSZ frakcióvezetője. Arra figyel­meztetett: az elnök javaslata ellentétes a Ház- bizottság legutóbbi állásfoglalásával, amely szerint az alkotmánymódosítás általános vi­táját külön ülésen kezdik meg. Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője óráját nézve kért szólási lehetőséget. Megerősítve Tölgyessy Péter véleményét hangsúlyozta: a javaslat megszavaztatásának egyik súlyos következ­ménye, hogy visszatereli a parlamentet abba a működési zsákutcába, ahonnan csak épp­hogy kijutott. Pozsgay Imre, az MSZP kép­viselőcsoportjának vezetője - egyetértve az / Folytatás a 2. oldalön / í C3 Cl ÉLMÉNYIG O AJÁNDÉKOZUNK! tg SAMSUNG Nézze Ön is világszínvonalú színes képernyőn a világbaj nokságot! SAMSUNG (51 cm) színes televízió áruházunkban kapható a legolcsóbban Reklámáron: 32.900 forint HITELRE IS, ELŐLEG BEFIZETÉS NÉLKÜL 12 HAVI RÉSZLETRE Az a kedves vásárló, aki június 8-ig SAMSUNG színes televíziót vásárol, nyerhet egy Samsung videorekordert Sorsolás: június 9-én áruházunkban Örökítse meg a futball-világbaj nokságot videorekorderen! Videorekorderek áruskáláját kínáljuk 30.100 -tói 85.400 forintig A Szolnok és Vidéke Áfész Skála Áruháza várja szövet­kezeti tagjait és kedves vásárlóit! * 9535/ 1* Budapest vendége a finn miniszterelnök Antall József miniszterelnök meghívására hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Harri Holkeri, a Finn Köztársaság miniszterelnöke. Az új magyar kormány hivatalba lé­pése óta ő az első külföldi kor­mányfő, aki hazánkba látogat. Út­jára elkísérte felesége, Marja-Lii- sa Holkeri. A finn miniszterelnök különre- pülőgépen déli órákban landolt a két ország zászlajával díszített Ferihegyi repülőtéren. A küldött­ség ezután szálláshelyére hajta­tott. Az ünnepélyes fogadtatásra kora délután a Kossuth Lajos té­ren került sor, ahol a vendégek tiszteletére felsorakozott a Ma­gyar Honvédség díszszázada. A finn miniszterelnök először Antall Józseffel találkozott. A fél­órás, ismerkedő jellegű eszme­cserén Harri Holkeri finnországi látogatásra hívta meg Antall Jó­zsefet, aki a meghívást köszönet­tel elfogadta. Ezt követően ült tárgyalóasz­talhoz a két delegáció. Miként a plenáris tárgyalás végeztével László Balázs kormányszóvivő a sajtó képviselőinek összefoglal­ta: a megbeszélésésen a két mi­niszterelnök tájékoztatást adott hazája belső helyzetéről, külkap- csolatairól, /Folyt, a 2. oldalon / A Hűtőgép­gyárat nyomasztják a múlt hulladékai Jó néhány éve foglalkoztatja már a neszűri szőlősgazdákat a jászberényi Hűtőgépgyár veszé- lyeshulladék-lerakata, de eleinte a zúgolódók még feleletet sem kaptak. Közben, ahogy a környe­zetvédelem jelentősége felérté­kelődött mind a lakosság, mind a hatóságok szemében, úgy vált fontosabbá a gyárnak is a követe­lések teljesítése. /Folytatás a 3. oldalon./ Sztrájkolnak a téesztagok A feszültség nem csökkent Tiszaroffon Sűrű köd, zord időjárás és ha­sonlóan zord tömeg fogadott az Aranykalász Tsz-ben hétfőn kora reggel. Az összegyűltek tiltako­zásukat kifejezni jöttek el a téesz vezetőségének határozata ellen, ami a kért közgyűlés időpontját őszre tette. A sztrájkolókat Sípos Erzsébet, a téesz főkönyvelője, megbízott téeszelnök fogadta, s olvasta fel előttük a vezetőség ha­tározatát. Ez ugyan helyt adott né­hány kérdésnek, de a legfontosab­bat, a közgyűlés összehívását el­odázta. Nem mulasztotta el azon­ban felhívni a tagok figyelmét ar­ra, hogy tetteikért a felelősséget vállalniuk kell, adott esetben a bí­róság előtt is. A kérdés számomra és a jelenlévők számára is nyitott maradt: a vezetőség a tagság érde­két vagy a sajátját védi-e? Bírósággal fenyegették a munkabeszüntetőket Ennek adott hangot Juhász Já­nos vezetőségi tag, aki beszámolt a testület üléséről, ahol társai cser­benhagyták őt is, a tagságot is. Itt most egyetlen feladata van a je­lenlévőknek, meghatározni a köz­gyűlés időpontját. Kifogásként ez ellen Sípos Erzsébet a téesz elnö­kének betegségét hozta fel, mondván, egy munkaképtelen embert nem lehet felelősségre vonni, számadásra kényszeríteni. Hogy ez megállja-e a helyét, azt megítélni nem a tudósító dolga. Viszont a jelenlévők enyhén szól­va megütköztek azon, hogy a táp­pénzen lévő elnök szombaton még elmehetett díszelegni a "Ti- sza-futásra", ma reggel pedig már nem tudott találkozni dolgozói­val. Mi hát a fontosabb számára? / Folytatás a 2. oldalon / A hajnali ködnek a felháborodást nem sikerült ellepleznie Tegnap délután Szolnokon, az első világháborús emlékmű­nél kegyeleti megemlékezést tartottak a népek közötti meg­békélés jegyében. Az eseményt a Független Kisgazdapárt és a kisgazdák ifjúsági szervezetének városi csoportja kezdemé­nyezte, hozzájuk csatlakozott az MDF, az MSZDP és az MSZP városi szervezete is.- I.Cs. ­Cseresznyeszüret Nagykörűben Árverseny lesz a felvásárlók között? Japánnal ellentétben nálunk nem soroljuk az ünnepek közé a cseresznyefák virágzását, de amint szirmot bontanak a fák a nagykö­rűi gyümölcsösökben, már a szü­retre gondolnak és készülnek a ter­melők. A korai fajták szedése ugyan már megkezdődött, de a kampánymunka java még hátra van. Az előzetes becslések szerint jó közepes termés várható, de az már biztos, hogy a tavalyinál keve­r > Könyvhéti könnyek /jegyzetünk a 3. oldalon/ \ ______________y s ebb cseresznye kerül a ládákba. A meggy helyzete sem rózsás, hiszen az elmúlt évi mennyiségnek csu­pán a negyven százalékára számí­tanak. A téli és tavaszi csapadékhiány következtében jelentős mértékben megcsappant a talaj vízkészlete, meghiúsítva ezzel a bő termés re­ményét. Ugyancsak a vízhiányra vezethető vissza az is, hogy a gyü­mölcsök kisebb méretűek, a keve­sebb termés pedig várhatóan ver­senyhelyzetet teremt majd a felvá­sárlók között, ezért az árakról ma még mindenki nagyon óvatosan nyilatkozik. A Szolnok és Vidéke Áfésznál a zöldség és gyümölcs felvásárlását a Zöldért Leányvállalat végzi. Szacsva Károly, a vállalat igazga­tója elmondta, hogy az áfész szer­vezi a szakcsoportokat, forgal­mazza a gyümölcsoltványokat, biztosítja a repülőgépes növény- védelmet, de nem feltétlen azé a haszon, aki invesztál a termelésbe. Ugyanis egyre több felvásárló je­lenik meg ezen a piacon, és külö­nösen az exportminőségű áru a ke­lendő. Gondot jelent az exportra szánt cseresznye felvásárlásának pénz­ügyi finanszírozása, hiszen az ér­tékesítést követően legkorábban 30 nap múlva lát pénzt a kereske­dő. A Zöldért Leányvállalat már felkészült erre és szándék szerint a felvásárlás időpontjában azonnal érvényesítik a minőséget az árban. A szürethez csakugyan elengedhe­tetlen rekeszek, göngyölegek is a termelők rendelkezésére állnak, hogy azonban megtelnek-e cse­resznyével, azt csak az elkövetke­ző hetekben tudjuk meg. L.Z.

Next

/
Thumbnails
Contents